XVIII. FEJEZET.

(L. 9. és 10. sz. v.)

A volt m. kir. szegedi 5. honvéd gyalogezred emléknapja. 1914. december 16. Az 1914. december 15–18-iki kitörés 4. napján végrehajtott fegyvertények.¹⁾

Tizenöt esztendő telt el azóta, hogy a volt szegedi m. kir. 5. honvéd gyalogezred az 1914. december 15–18-iki, Przemysl várából történt nagy kitöréskor vitézségének oly fényes bizonyságát adta, hogy őfelsége I. Ferenc József Magyarország apostoli királya a Paportenka magaslatnak rohammal történt bevétele alkalmából elvett orosz géppuskák egyikét, ezen dicsőséges fegyvertény emlékére az ezrednek átengedte.
Az elmúlt esztendő ezred emléknapján iparkodtam történeti hűséggel visszaadni a megerősített és igen meredek lejtjeinél fogva, bevehetetlennek tartott Paportenka magaslatnak 1914. dec. 16-án rohammal történt bevételét.
A vár parancsnoka, Kuzmanek Hermann gyalogsági tábornok oly magasan értékelte a volt 5. honvéd gyalogezred ezen dicső fegyvertényét, hogy azt a trón zsámolyáig vitte és méltán, mert ezen magaslatnak rohammal való bevétele széles rést ütött a körülzáró orosz ostromgyűrűn és megnyitotta a várból Birczán át Sanoknak vezető utat.
Az 5. honvéd gyalogezrednek vitéz fegyverténye lehetővé tette a várparancsnoknak a Mária Terézia rendért beadott tényleirásában kifejezett ama szándékának megvalósítását, hogy az orosz ostromgyűrű megtörtént áttörése után a 3. hadsereg jobb szárnyával az összeműködést megkisérelhesse.
A helyzetről és az általam kiadott intézkedéseimről december 17-én del. 4h-kor leadott telefonjelentésre Seide tábornoktól december 17-én del 9h 30'-kor a következő telefonparancsot kaptam: „Az 5. ezredtől egy zászlóalj a 483., egy zászlóalj a 499. magaslatra küldendő. A zászlóaljak az elfoglalt állásokat a végsőkig tartsák és ott beássák magukat.”
Ez a parancs a Birczán át való támadó előnyomulásnak feladását jelentette, következésképpen december 17-én a reggeli órákban a 3. hadsereg jobb szárnyával (Krautwald altábornagy csoportja) az összműködés elejtetett, 5 zászlóaljból álló harccsoportomra tehát védő magatartás várt.
A parancs vétele után Tabódy őrnagynak elrendeltem, hogy „az 5/I. zlj. 3 századát a 499. magaslatra, az 5/II. zlj. 3 századát a 483. magaslatra mindkettőt géppuskával együtt indítsa útba.”
Szükségesnek tartottam egy-egy századnak zászlóaljankint való visszatartását, mert az elfoglalt Paportenkára az orosz ellentámadást valószinűek tartottam, ami december 18-án este be is következett.
Az 5/I. zászlóalj a parancsot nem hajthatta azonnal végre, mert a mozgókonyhák Krzeczkowa helységig jöhettek a völgybe s az alosztályok csak egyes különítményekkel foganatosíthatták az élelmezést, azonkívül a lőszer-kiegészítés is időt vett igénybe.
17. del. 1 szdot. a Namufowáról tartalékba rendeltem 353. gerinczre. (5/10.) 18. del. 9h-kor a tart. századot a Paportenkára rendeltem. December 17-én dut 5h tájban Seide tábornoktól a következő parancsot kaptam: „Berdenich őrnagy 2 századdal és géppuskás osztaggal, 1 század visszahagyásával a 483.-ról a 470. magaslati pontra meneteljen.” Ezt a parancsot Tabódy őrnagy közvetítésével továbbítottam és Tabódy őrnagy küldönc útján adta tovább, mert a telefon Berdenichhez nem volt teljesen kiépítve huzal hiányában,²⁾ a küldönc is eltévedt. Dut. 7h 35'-kor Berdenich őrnagytól következő jelentést vettem; „A járőrök erős orosz járőrökre bukkantak az erdőben. Egy orosz fogoly vallomása szerint egy teljes orosz ezred (4 zlj.) az erdő tulsó szélén van tőlem nyugatra és holnap állásom ellen támadást intéz. Tekintettel elszigetelt állásomra a parancsot csak akkor hajthatom végre, ha az lehetővé válik.” Én elhatározását helyeseltem és visszatelefonáltam: „Az elhatározással egyetértek.”
Még nem volt időm Berdenich őrnagy jelentését továbbítani és Seide tábornok hozzájárulását kikérni fenti elhatározáshoz, amikor ismét megszólalt a telefoncsengő és dut 7h 40'-kor Seide tábornok a következő parancsot adta: „Tabódy őrnagy csoportjából két század a 483. magaslatra küldendő a Paportenkáról, a 470. magaslatra küldött 2 század helyett.”
Ezen parancs vétele után teljtartalmulag továbbítottam Berdenich őrnagy jelentését Seide tábornoknak, jelentve, hogy a két századnak a 483. magaslatra való küldése feleslegessé vált, mert én Berdenich őrnagy elhatározásához hozzájárultam, ennélfogva Berdenich őrnagy a 2 századdal és géppuskával nem indult útba a 470.-re. Egyben kértem ezen intézkedés jóváhagyását.
Seide tábornok jelentésemet tudomásul véve következő parancsot adta ki: „Az 5. ezred egy 4 századból álló zászlóalja géppuskás osztaggal Cisowára utbaindítandó. Parancsnok jelentkezzék a 46. honvéd gyalogdandár parancsnokánál Létay ezredesnél.”
Ezt a parancsot Tabódy őrnagynak foganatosítás végett a Paportenka magaslatra továbbítottam.
Már az 5/I., II. zászlóaljak kikülönítése a Paportenka és Namulowa magaslaton lévő erőknek átcsoportosítását tette szükségessé 17-én délelőtt. A most kiadott parancs egy újabb átcsoportosítást vont maga után, mert a Paportenkán állásban lévő 5. ezred századait a leváltás előtt, előbb a Namulowa magaslatról átvont századokkal helyettesíteni kellett, ami a már beállott koromsötétségben a késő éjszakába nyult az igen nehezen járható, mély völgy és szakadék által átszeldelt terepen. A W. H. Krempakra előretólt század leváltatott a 3. m./III. által.
Tabódy őrnagy a 4., 7., 11., 12. századokból összeállított kombinált zászlóaljat csak dut 10h 25'-kor indíthatta utba, mert az erők átcsoportosítása a sötétségben sok időt igényelt. Ezen zászlóalj Sefcsik százados parancsnoksága alatt, uttalan erdőségeken és szakadékokon, teljes sötétségben december 18-án del. 7h-kor ért rendeltetési helyére, a 46. honvéd gyalogdandár baI szárnyára, ahova parancsot kapott menetelni.
A mai emléknapot főképen az 5/I., II. zászlóaljak harcának óhajtom szentelni.
Az 5/I., II. zászlóalj tisztjei és legénységének a 483. és 499. védő állásokban bizonyára emlékezetébe jutottak a Szeged melletti dorozsmai dombvonulatokon végrehajtott aktív védelem iskola gyakorlatai, amelyeknek célja nem csupán a harcszerű kiképzés volt, hanem a harcias, magyar verekedő, virtusos szellemnek a legénységbe való beoltása és fokozása, a legutolsó nagy háború, az 1904–05-iki orosz–japán háború tanulságainak érvényesítése mellett.
Hódy Ferenc százados az étkezés, kenyér felvételezés és lőszer kiegészítés megtörténte után zászlóaljának 1., 2., 3. századával és a géppuskás osztaggal 17-én déli 12h-kor elindult.
A Cisowától délre eső erdőszegélyére érve, egy felderítő szakaszt előre küldött a 499. magaslatra, hogy azt szállja meg. A szakasz december 17-én alkonyatkor ért oda.
A zászlóalj az aljfával, bokrokkal sűrűn benőtt erdőn való áthatolást térkép nélkül, teljes sötétben hajtotta végre. A 3–4 méteres vizmosásoktól többszörösen átszelt lejtőkön az előrejutás csaknem leküzdhetetlen nehézségekkel járt. Egész éjjel ólmos eső esett, ami a talajt a lejtőkön sikossá tette, úgy, hogy a zászlóaljat kénytelen volt csaknem minden öt percben megállítani, hogy a szakadásokat helyreállítsa. A zászlóalj koromsötétségben dut. 11h-körül ért a 499. magaslat lábához. Itt egy hatalmas, 4 méteres falszerű vizmosás útját állotta s a legénységet puskával kellett a vizmosásból egyenkint felhúzni. A zászlóalj bár pihenő nélkül tette meg az utat, mégis csak december 18-án virradatkor érte el, teljesen kimerült állapotban a tetőt, amelyet az előre küldött szakasz megszállva tartott.
A zászlóalj mindkét oldalába az ellenség felől erdő húzódott föl a völgyből, amely jobbra a másfél kilométerre eső 5/II. zászlóaljig terjedt, amellyel az összeköttetés már helyre volt állítva, balszárnyával a 8/I. zászlóaljra támaszkodott. A zászlóalj beásta magát. Arcban szabad kilövés volt.
Hódy százados két századot tűzvonalba, egy századot tartalékba rendelt. Del. 10h-kor az oroszok mintegy két zászlóaljjal támadtak, mire fél századot rajvonal sűrítésre rendelt a tartalékból. A zászlóalj nyugodt tüzelése nagy veszteséget okozott az oroszoknak.
Hódy százados mindenütt ott volt, ahol kitartásra kellett buzdítani a legénységet és a legnagyobb golyózáporban honvédeit lelkesítve a rajvonalban tartózkodott.
Hasonlóképpen a legjobb példát adták a legénységnek a századparancsnokok: Zádory százados (vitéz Zádory ezredes), Szalay főhadnagy, jelenleg (őrnagy), Adorján tartalékos hadnagy, valamint a szakaszparancsnokok: Várady tartalékos hadnagy, Horváth, Hatvany, Kocsis, László zászlósok, akik nem törődve az oroszok hatásos tüzével, égezték kötelességeiket.
Az oroszok del. 11h 30'-kor döntő támadásra nyomultak előre és egyidejűleg az erdőből a zászlóalj jobb oldalába. A Hódy százados által személyesen elővezetett jobb szárnyon kívül elhelyezett fél század tartalék, tűzzel elárasztotta az oldalba előnyomuló oroszokat s „Rajta” kiáltással szurony rohamra indult, amely az oroszok megfutamódásával végződött.
A rajvonal tüzében megtört orosz arctámadás után az oroszok az erdőbe vonultak vissza sok száz halott és sebesült visszahagyásával. A zászlóalj legénysége lőszerkészletét utolsó töltényig eltüzelte.
Ez a győzelem Hódy százados helyes harcintézkedéseinek, úgy az ő, mint összes alárendeltjei és honvédes vitéz magatartásának tudható be. Azáltal, hogy a 46. honvéd gyalogdandár jobb szárnyán az orosz támadást visszaverte Hódy százados, megakadályozta azt, hogy az oroszok a 46. dandár oldalába és hátába juthassanak.
Itt lelték halálukat Várady tartalékos hadnagy és Kocsis zászlós. Hálás kegyelettel őrizzük meg emléküket, valamint ama vitéz honvédekét, akik a 499. magaslaton kötelességüket teljesítve áldozták fel életüket. 18-án del. 7h 30'-kor egy árkász szd. a Paportenka magaslatra ért s annak megerősítésébe fogott. Seide tb. értesített, hogy a csapatok az állásokban huzamosabb időn át maradnak; tehát az elfoglalt állások szívós védelme határoztatott el.
Az 5/II. zászlóalj, az 5/I. zászlóaljtól északkelete 1 1/2 km-re volt állásban beásva a 483. magaslati erdőtisztáson.
Pontosabb leírást senki sem adhat az itt lefolyt küzdelemről, mint az abban résztvevők. Ezért elsősorban magát az 5/II. zászlóalj parancsnokát, a Piávénál, mint ezredes s a 19. h. gy. ezd. pka. hősi halált halt, Berdenich Jenő őrnagyot szólaltatom meg. Az ő harc jelentése, amely zászlóaljának december 18-iki hősi küzdelmét tartalmazza, a várban mélyen a föld alatt pihent – épp úgy, mint a 483-as magaslaton az állás hősi védelmében elesett honvédek, akiknek vitézi tetteiről beszél, – várva annak a napnak a virradását, amikor tanúságot tehet az 5. honvéd gyalogezred II. zászlóaljának vitézséggel és páratlan önfeláldozással megvívott harcáról.
Egy vázlat nyomán, amelyet az 5/II. zászlóalj derék kürtöse Dudás István őrmester vetett papirra, sikerült ismeretlen rejtekében felkutatnom a zászlóalj harctéri okmányait,³⁾ amelyek annak az anyaföldnek nyomait viselik magukon, amelyben az ezred hősei örök álmukat alusszák. E napfényre került papirlapok, a zászlóalj elismert vitézségének élő bizonyítékai, minden időkre fényes példaként örökítik meg az 5/II. zászlóalj december 18-án tanúsított hősi magatartását.
Amikor e harcjelentésre esik tekintetem, látom lelki szemeim előtt a zászlóalj kiválóan képzett, vitéz és példásan kötelességtudó parancsnokát, amint tisztjeinek kiadja a Seide tábornok által adott felsőbb parancshoz híven a végsőkig való kitartásra szóló parancsot és látom, amint golyózáporban az összes alparancsnokok, rajvezetőtől felfelé, csüggedetlen kitartásra ösztönzik a zászlóalj ék, félelmet nem ismerő honvédeit.
A zászlóalj helyzete a 483. magaslaton harcászati szempontból védelemre kedvezőtlen volt, amint az a térképre vetett futó pillantásból is kivehető; a tőle jobbra esó, Tabódy őrnagy harccsoporttól 3 kilométer, a balra eső, Hódy csoporttól 1 1/2 kilométer ür választotta el. Az állás közepe előtt az erdőszegély 60-80 lépésre esett és mindkét szárnyán az erdőben – különösen balról – megkerülhető volt.
Bár a zászlóalj minden honvédje az elhangzott parancs után: „végsőkig kitartani” tisztában volt azzal, hogy a két-oldalú meg- megkerülés lehetősége az állás megtartását túlerővel szemben lehetetlenné teszi, mégis az ezred honvédeinek magasfokú fegyelmezettsége, kiváló szelleme, nem a csüggedésnek, hanem a végső küzdelemre való elszánt akaratnak lelkiállapotát váltotta ki a tiszteknél s a legénységnél egyaránt.
És most nézzük, mit mond a föld mélyén éveken át elásott harcjelentés, amelyből ezuttal csak egyes részeket ismertetek.
„Az 5/II. zászlóalj kellő biztosítás és felderítés mellett érkezett december 17-én dut. 2h-kor a 483 magaslati erdőtisztásra, ott a csatolt vázlat szerinti megszállás rendeltetett el.
A fenti megszállás befejezése, megerősítése, a beásás dut. 3h körül nagyban befejeztetett. A kiküldött járőrök jelentése szerint mindenütt ellenséges járőrök akadályozták meg az előrejutást és a behatóbb felderítést.
A lőszer, kenyér és napi élelem, miután az először Krzeczkovára volt irányítva, onnan pedig a terep nehézségei miatt nem volt a zászlóalj után vonható, csak kerülő uton volt elindítható s közben a sötétségben el is tévedt, még az nap sem ért a századokhoz.
Dut. 6h-kor egy behozott orosz fogoly jelentette, hogy a zászlóaljjal szemben egy ezrednyi ellenség van, ez bejelentetett.
Másnap reggel 7h után megkezdődött a lőszerkiegészítés és az eleségkiosztás.
A Tabódy csoport útján azt a parancsot kaptam, hogy Cisowa nyugati részénél lévő 429-hez szintén küldendő egy szakasz a zászlóaljtól biztósításul. 17-én dut. parancsomra 1 szk. összeköttetésül jobbra a Tabódy csoporttal különíttetett ki. A századok azon jelentésére, hogy az ellenség közeledik, a zászlóalj tartalék fél század a mindkét szárnyon, részben lépcsőzetes meghosszabbításra, részben sürítésre az erdőbe tolatott, illetőleg előre rendeltetett s az állásban való végső kitartás parancsoltatott meg.
Del. 9h 40' körül erős tűzharc fejlődött ki s a tartalékok is közbeléptek oldalozólag. A tisztáson az ellenség zárt négyes sorokban tört be az állásba, hol a legénység az utolsó töltényig kitartott, mely – miután a kiegészítés még folyamatban volt – hamar elfogyott, bár úgy is fejenként 120–150 töltényt tüzelt el minden csatár, mert a harcbalépés előtt minden embernél átlag már 100–150 darab töltény volt.
Az erdőben a nagy zajjal előtörő ellenség mindkét oldalon a még bevetett tartalékot is túlszárnyalta. Különösen a jobb szárny volt nagyobb erővel túlszárnyalva, hol az ellenség magyarul „rajta” kiáltással tört az oldalba, mi a legénységet igen megzavarta, azt hivén, hogy saját csapat; a magyarul, bár idegen kiejtéssel adott „tüzet szüntess” és ugyanaz jelsíppal fujva szintén ezt eredményezte. A védő állásban és az erdőszegélyen heves kézitusa keletkezett s a legénység egy része küzdve elesett. Elesett a rajvonalban lévő 8. század parancsnoka és 4 szakaszparancsnok. A tisztek karddal a kezükben és revolverrel küzdöttek, viaskodtak.
A kézitusában a legénység egy része áttörte magát az ellenség vonalán és az erdőbe húzódott vissza, mégpedig 2 század az erdő szegélye mentében, 1 század részei Cisowa 338 felé. A zászlóalj parancsnokság ezen visszahuzódó századokat a harc helyétől 800 m-re északra eső pihenőnél del 10h 45' körül új védőállás felvételére rendelte s a terepet a három egyes fa közelében megszállotta s tűzzel az ellenség további előnyomulását megakadályozta, mit a közben megnyitott saját tüzérségünk tüze hatásosan elősegített.
A harcterep közelében a domborulat a sűrű aljfás erdő és mély szakadékok miatt a legcsekélyebb áttekintést sem nyujtotta, úgy hogy némely helyen a domborulat miatt még a szakaszparancsnok sem birta áttekinteni egész szakaszát, annál kevésbbé a századparancsnok; de végeredményben mégis ezen állás mutatkozott a környező terepen legjobbnak. A lőszert a nehéz terep miatt még a málhás állatok sem birták felhozni, úgy kellett az embereknek zsákokban vinni.”

Berdenich őrgy. s. k.

Uray főhadnagy a 6. század parancsnoka (vitéz Uray őrnagy) jelentéséből következő szószerinti részleteket közlöm : „A beásás az állásban csak hiányosan volt eszközölhető, mert 10–15 centiméternyi beásás után már talajvíz fakadt, jóllehet ez ok miatt a nagyobb felületről való ásást rendeltem el, hogy az így nyert föld mellvédként az állás elé hányassék; oly összefüggő vonal, hogy abban harc alatt közlekedni lehetett volna, kiépíthető nem volt. A beásás még az esthomály beállta előtt (dut. 3h és 4h között) befejeztetett. Még a beásás megtörténte előtt az előterep felderítésére az általam személyesen eligazított és kiküldött egyik járőr visszatérve jelentette, hogy egy szakasznyi erősségű orosz járőrt visszavert, miközben a magával hozott katonát foglyul ejtette. Ezen foglyot személyesen kihallgattam s utána vallomásával együtt, melyszerint az állástól délre, kb. 3–4 versztnyire 4 ellenséges orosz zászlóalj van, mely másnapi támadásra már parancsot kapott, hátra küldtem. Az egész éjjel úgy az ellenséges járőrök, mint saját figyelők részéről lövöldözés folyt.
„Másnap, december 18-án del. 7h 30' körül az álló járőr jelentette, hogy kb. egy zászlóalj erejű ellenség előnyomul. A legénységet kötelességükre figyelmeztetve kioktattam, hogy vett parancs szerint végsőkig kitartva az ellenséget visszaverjük, ha kell szuronnyal is. Del. 8h tájban a terepkutatók riasztólövésük után visszafutottak, tüzelésre a parancsot kiadtam s az erdő szegélyén megjelenő ellenséget igen intenziv tűzzel lefekvésre kényszerítettem. Del. 9h 50' körül az ellenség tüzét már lassú, majd később igen lassú tűzzel viszonoztam. Töltény hiány nagyon érezhető volt. Tartalék szakaszomat az erdőben lévő balszárnyam meghosszabbítására már 9h 30' -kor bevetettem. Del. 10h körül arcban és balról az erdőből hirtelen, meglepően, becslésem szerint legalább 2 zászlóalj erős, 5–6 soros tömeg rohamozott meg. Minthogy századomat már előzőleg kioktattam, hogy ellenséges támadás esetén utolsó emberig kitartunk s ellenséges roham esetén az ellenséget ellenrohammal, szuronnyal verjük vissza, lehetővé vált, hogy „Roham! Előre!” vezényszavamra az egész század felugorva, tisztek revolverrel és karddal a kezükben az ellenrohamot végrehajtsa. Rohamunkra a rohamozó ellenség megállt s heves tüzelésével századomat tönkretette.
Veszteségem a tűzharc alatt 26 sebesült és kb. ugyanannyi halott. A roham alatt a veszteség halott és sebesültekben igen nagy volt. Az ellenség túlereje által hátból is bekerítve 46 főnyi legénységgel együtt, kik jórészt sebesültek voltak, meg kellett magamat adnom szakasz parancsnokaim egy részével. A 6. század az orosz túlerő prédájaként csaknem felmorzsolódott. Ezen kirohanásban úgy az étkezés, mint a lőszerpótlás kívánni valót hagyott hátra, de magyarázata ennek az, hogy 15–17-éig az egész 5. gyalogezred úgyszólván állandóan menetelt és harcolt, oka főleg az volt, hogy sok helyt majdnem teljesen járhatatlan terepen (fiatalos erdő) kellett áthatolni.
A 6. század önfeláldozó, hősies magatartására helyénvalónak tartom felemlíteni, hogy fogságbaesésemkor, midőn egy orosz csapatparancsnok (ezredes) engem kihallgatni igyekezett, magatartásomat gyilkolásnak minősítette, mert szerinte az a két óra, mely ideig előnyomulásukban az oroszokat feltartóztattam, nem állt arányban századom veszteségével.
Fogságbaesésem után alkalmam volt látni az erdőszegélyt, mely az oroszok állását képezte. Úgy az erdőszegély, mint az erdő tele volt hullákkal, különösen az erdőszegély, ahol az elesett orosz hullák úgy feküdtek egymás mellett, mint a gyufa a dobozban. Az erdőben még 150–200 m-re is hullák hevertek. Becslésem szerint az oroszok vesztesége csak a 6. század előtt halottakban legalább 800–1000 volt. Ezen veszteség csak első pillanatra látszik túlzottnak, de ha tekintetbe vesszük a távolságot (távközt) mely a 6. század állása és az erdőszegély közt volt, (középen 50 m., balszárny 80 m., jobbszárny 30 m.) [14. sz. hiba]

Uray s. k. főhdgy.

A balszárnyon állott 6. század egy töredéke és az 5. század részei az erdőben szuronnyal nyitottak utat maguknak „Cisowa” déli része felé, ahol gyülekeztek, honnan azonnal a Berdenich őrnagy által elfoglalt új állásba vonultak, részben tüzérségi fedezetül rendeltettek ki.
Uray főhadnagynak kiválóan vitéz és példás magatartása s a védelem vezetése körül tanúsított körültekintése és erélye, nem különben szakaszparancsnokainak és rajvezetőinek, valamint a honvédeknek minden elismerésen felülálló önfeláldozással párosult vitézsége s az oroszoknak okozott rendkívül nagy veszteségek nagyban hozzájárultak az ellenséges támadó tömegek későbbi összeroppanásához.
5/II Zászlóalj, segédtiszt: Nagy Károly zászlós. Század és szakaszparancsnokok beosztása: 5. század parancsnok: Tonheiszer főhadnagy. Szakaszparancsnokok: Bódi, Balogh, Skultéty, Hegyközi. 6. század parancsnok : urai Uray Zoltán főhadnagy. Szakaszparancsnokok: Diamant, Benkő, Szagmeiszter, Geiszt. 8. század parancsnoka: Pospjech hadnagy. Szakaszparancsnokok: Kőníg, Neborowsky, Pál, Rózsa.
Külön kell megemlékeznem Pospjech hadnagyról, akiről Berdenich őrnagy nekem jelentette, hogy magatartásáról, mint az ezred hőséről kell megemlékezni. Ennek a kötelességnek én ezuttal a hősi halott iránti hálás kegyelettel teszek eleget. Pospjech hadnagy a spártai hősökre emlékeztető magatartásával, a végsőig való kitartásra és ellentállásra adott fényes példát honvédeinek, nemcsak élőszóval, hanem tettel is, s miután összes töltényeit eltüzelve számos oroszt leterített, kardot rántva személyes küzdelemben, több sebtől vérezve lehelte ki hősi lelkét.
A 8. század szakaszparancsnokai, rajvezetői és honvédei századparancsnokuk hősi példáját követve végsőig kitartottak és szuronnyal törtek maguknak utat a kijelölt új állásig, ahonnan tűzzel vetették vissza az oroszokat.
A 6. század hősies magatartása előző parancsnokára is fényt vet, mert ő volt előzőleg nemcsak békében, de háborúban is ezen század parancsnoka. Néhai vitéz Waldberg Ödön százados a 6. szd. volt parancsnoka mintaképe volt a kiválóan képzett, bátor, vitéz és semmi akadálytól vissza nem rettenő tisztnek; néhai vitéz Waldberg Ödön százados, mint lelkes hazafi és kiválóan vitéz tiszt méltó volt nagyatyjához, az 1848/49-i szabadságharc hőséhez, Waldberg Károly ezredeshez, a trencséni 15. honvéd zászlóalj parancsnokához, akit 1849. november 16-án Aradon halálra itéltek, amely itélet kegyelem utján vasban töltendő 18 évi várfogsága lett átváltoztatva.
A harc lefolyásának ismertetéséböl kitünik, hogy már annak kezdetén Berdenich őrnagyra és összes alparancsnokaira, valamint a közhonvédekre is elkövetkezett a nagy pillanat, amikor nem a katonai tudás mértéke, hanem az egyéni beltartalom, az emberben élő nagyfokú önfeláldozókészség, az elszánt akarat: „győzni vagy halni”, dönti el a győzelem végső kimenetelét.
Leonidas elhatározta, hogy a rettenetes perzsa haddal szemben hősi halált hal a 300 spártai vitézzel együtt, de magát meg nem adja a Termopylei szorosban.
Ebben az egyenlőtlen küzdelemben estek el egyenként a spártai hősök, megörökítve örökre a világtörténelem egyik legnagyobb hőstettét, amelyhez foghatót csak a magyar 1000 éves történelem mutat fel Zrinyi Miklósban, Szigetvár hős védőjében.
Az 5/II. zászlóalj honvédeinek is a parancs végrehajtása a 483. magaslaton, az egyéni önfeládozást jelentette. Ez a harc a kötelességteljesítés s a magyar vitézség haláltmegvető küzdelme volt, a tömegek nyers erejével szemben.
Amig Leonidas a megsemmisítő perzsa haderőt 3 napig tartotta fel, addig Berdenich őrnagy honvédei, bár nem tarthatták fel a kétoldalú megkerülés lehetőségével az orosz tömegeket, de a harc céltját mégis elérték, mert a megerősített 23. honvéd gyalog hadosztály közepén betört orosz erőket Berdenich őrnagy az oroszokon áttört honvédekkel elfoglalt oldal állásból, megállásra s a telefon felhivásra a harcba beavatkozott honvéd tüzérséggel, az erdőbe való visszaözönlésre kényszerítette.
Az 5/II. zászlóalj hősies kitartása, első sorban a 6. 8. század példaadó vitézsége s a zászlóalj maradványainak újabb állásfoglalása hárította el azt a veszélyt, hogy az oroszok az erdőn át a m. kir. 46. hv. gyalogdandár hátába kerüljenek. Különösen e két századnak önfeláldozó magatartása s az elért harcászati siker a legnagyobb elismerésre érdemes. Hogyha egyesek vitéz magatartása a világháború folyamán többszörös látható elismerésben részesült, mennyivel indokoltabb lenne egyes, – kiváló vitézségök által magukat kitüntetett alosztályoknak látható jelvénnyel való kitüntetése, amint az a japán hadseregben történt. (Kanju.) Ilyen kitüntetések adományozása fokozott mérvben hatna serkentőleg a többi alosztályokra és ösztönözné őket vitézi tettekre.
A 483 és 499 magaslatokon az 5. honvéd gyalogezredben nagyranevelt, magasfokú harcias szellem fölénye a tömeggel szemben aratott fényes győzelmet.
A Struciná-n Sefcsik szds. balszárnya ellen december 18-án del. intézett támadás visszavettetett. 18-án dut. h-kor kiadatott a parancs, az árkász szd. és az oroszok által kiemelt árkok beföldelésére.
December 18-án az oroszok kisérletet tettek a sötétségben Paportenka visszafoglalására. Erős tűzharc fejlődött ki, amely este 8h-ig tartott. A 3. m./III. zlj. és a Namulowa-ról december 17-én áttolt 519. és 10. szdok. valamint a 8. ezd. Serbán szd-a a tárnadást meghiúsította, Lázár százados parancsnoksága alatt. Harccsoportom, amely a hadosztály elrendelt visszavonulását fedezte, dut. 8h-kor az orosz támadás visszavetése után kezdette meg a visszavonulást.
A szegedi 5. honvéd gyalogezred minden egyes zászlóajla, bár a legnehezebb feladatok elé állíttatott ezen 4 napos küzdelemben, a harc legválságosabb helyzetében is vitézül és bátran harcolt s nemcsak támadásban, hanem a védelemben is tisztjéi és legénységének végletekig menő kitartása és magasfokú önfeláldozó készsége által tünt ki az orosz tömegek támadásával szemben. A négy napos harcban dec. 15–18-ig az ezd. vesztesége 500 halott és sebesült; a 483 magaslaton az 5. 6. 8. századoktól az orosz ezreddel vívott kézi tusában fogságba esett 72 honvéd, akiknek legnagyobb része sebesülten került orosz kézre.
Az ezd. emléknapján a december 15–18-iki kitörés fényes fegyvertényeinek 15. évfordulóján Hozzátok szállnak gondolataim, a függetlenségi harc halhatatlan 3-as vörös sapkások méltó utódaihoz, akik a Paportenka, Namulowa, a 483 és 499 magaslatokon vivott hősi küzdelmekben estetek el és vitéz magatartástokkal örök dicsőséget szereztetek az 5-ös szegedi honvédeknek.
Pihenjetek békében Przemysl magyar vértől átitatott földjében mindaddig, amíg a Kárpátok bércein ismét megszólalnak a szegedi honvédek század kürtjei, hirdetve Nektek azt, hogy a hazáért és a zászló becsületeért nemhiába haltatok hősi halált.

*   _*   *

Amikor az ezred emléknapján ma összegyültünk, hogy hálás kegyelettel áldozzunk hősi halottainknak, a magyar faj elszigeteltségében átérezve elhagyatottságunkat, önkénytelenül feltör lelkünk mélyéből a nyugtalanító kétség, megjelenik-e még a magyar nemzet elsötétült égboltján a magyar reménység szivárványa, régmúlt időknek dicsőséges fénye? !
Tőlünk megtagadta a sors, hogy az ezred emléknapján a harctéren dicső halállal kimult hőseink kultuszának szentelhessük kizárólag érzéseinket, mert a gyermeki szeretet minden gondolatát és érzését lefogja a nagybeteg anya, a guzsbakötött, ezer sebből vérző Haza.
A trianoni határokon túl, egykor magyar szótól visszhangzó iskoláink kitárt ablakain át nem üti meg többé magyar szó füleidet! Az anyagi javaiból kiforgatott, lelkileg meggyötört és üldözött, felserdülő új nemzedék ajkán elhalkul a magyar szó, de él bennük kiirthatatlanul a magyar anyatejjel beoltott érzés, hogy még eggyek leszünk!
A magyar nemzet fiainak legjobbjait áldozta fel a kereszténység védelmében s a világháborúban a fegyvert az önvédelem adta kezünkbe: mégis életképtelenné tették, feldarabolták Nagymagyarországot, ránk zúdították a nagy szociális nyomorúságot!
Az ezeréves küzdelemben megacélozott nemzet önérzetén ejtett arculcsapások égő sebhelyeit ökölbe szorított kézzel, némán kell elviselnünk, abban a megingathatatlan tudatban, hogy az igazság útban van és győzedelmeskedni fog az emberi agy szörnyszülöttjén, a trianoni diktátumon.
A Paportenka ormán, a 483. és 499. magaslatokon hősi halált halt bajtársaink s az idegen földben pihenő 600.000 magyar hős életét nem azért áldozta fel a világháborúban, hogy a megmaradt csonka föld magyarsága önként nyujtsa bilincsre karjait, mert az amerikai mintára nekünk szánt reservátio fenntartása, a történelmi Nagy Magyarország kimulását jelenti. Minden bánat és fájdalomnak van határa, csak a magyar nemzet Kálvária járásának útja lenne végeláthatatlan!?
Magyar nemzet hősi halottai, ne zavarja örök álmotokat a Haza sorsa feletti kétség! Mohi pusztának, Mohács mezejének jeltelen sírjaiban nyugvó vitézek, a magyar szabadságharcok és a világháború hősi halottai, ti nem hiába véreztetek el egy nagy nemzeti eszméért! Mi tudjuk azt, hogy mivel tartozunk a magyar nemzet hőseinek, akik egy évezreden át küzdöttek Szent István birodalmának, Nagy Magyarországnak épségeért.
Krisztus Urunk előre tudatta az Apostolokkal a reá váró nagy szenvedéseket, amelyek a bünős emberiség megváltásához vezettek. A magyar nemzetnek is ki kell ürítenie a keserű poharat, vezekelnie kell a mult bűneiért, hogy túl a trianoni határokon megláthassa az igéret földjét, az éltetadó Kárpátok örökzöld fenyveseit, amelynek őrei Rákóczi dicső kurucainak utódai, éhhalállal küzdve nyujtják esdő karjaikat a nagy Magyar-Alföld felé, amely nekik a multban testvérként kenyeret adott.
Krisztus Urunk sírját, amelyben Szent-teste nyugodott, alabárdosok őrizték, hogy sírját el ne hagyhassa. És mégis megnyílt a sír, Jézus Krisztus glóriás fénytől övezve kelt ki sírjából és szállt a Mennyekbe.
Bajtársak! Bízzunk a mindenható Isten bölcs végzésében, mert eljön az idő, amikor a trianoni sírba fektetett magyar nemzet feltámad s a porkolábjaitól őrzött magyar reservatio határait a magyar feltámadás szent ihlete megnyitja az ölelő testvéri karok előtt.
A modern [15. sz. hiba] fegyverzetünk és felszerelésünk bár nincs, mert pőrére vetkőztették a magyar nemzetet, megfosztották a védelem minden lehetőségétől, de az 1000 éves küzdésben megedződött magyar néplélekben érintetlenül él a faji energia, a magyar faj törhetetlen élni-akarásnak szent tüze, amely tömör falanszként egyesíti a nemzet minden fiát a reája váró szent küzdelemre, hogy valóra váltsa a Hazáért évszázadokon át elvérzett hősök utolsó gondolatát, amiért küzdöttek és amiért hősi halált haltak.

¹⁾ Az 1914. december 16-iki Paportenka-i fegyvertény második emléknapjának megünneplése alkalmából ismertettem a volt szegedi 5. honv gy. ezd. budapesti bajtársi körének tagjai előtt 1929. december 16-án. [vissza]

²⁾ Az 5. honv. gy. ezred telefon anyagának egyrésze az V. védőkerületben maradt beépítve, mert a védő szakasz parancsnokok tartózkodási helye a védművekkel össze voltak kötve s azt az ezred 14-én éjjel történt kivonásakor a védőszakaszokból, ha lebontatik, az összeköttetés megszünt volna a védművekkel. Rendelkezésére állott vezeték: 5. ezr. kb. 10 km. 3. m. ezr. kb. 9 km. IlI/8 zlj. 3 km összesen: 22 km. A telefon huzal áthelyezése, a gyakori megszakítások által okozott zavarok megszüntetése körül, fáradhatlan tevékenységet fejtettek ki a 4 napig tartó harc alatt Bossányi és Bagossy fhdgy. segédtisztek. [vissza]

³⁾ Sebera Henrik cs. és kir. volt főhadnagy védőkerületi segédtisztem lengyel nemzetiségű volt; hosszas puhatolódzás után sikerült tartózkodási helyét megállapítani, mint a lengyel hadsereg alezredesét 1926-ban.
A neki küldött vázlat alapján – amelyen azonban az utca elnevezése és házszám nem volt feltüntetve – Sebera alezredes a Przemysl-i lengyel hadtestparancsnokság engedélyével ásatásokat eszközölt s megtalálta az 5/II. zij. naplóját egy faládába elhelyezett pléh dobozba, mélyen a föld alatt elásva. A naplók a lengyel hadügyminisztérium útján kezeimhez jutottak.
Sebera alezredes levelében azt írja, hogy ezen cselekedetével volt parancsnoka iránti ragaszkodásának s az 5. honvéd gyalogezred vitéz magatartásával szemben átérzett bajtársi kötelességének óhajtott eleget tenni. [vissza]