LEÍRÁS:
Fénymásolat ; Az eredeti olasz nyelven

Részletek Ciano gróf naplójából ^*

Bevezetés (az 5. bekezdéstől) ^**

A [Németország és Olaszország közötti] szövetségnek azonban egy záradéka volt; az ugyanis, hogy három vagy négy évi időtartamon át sem Olaszország, sem Németország nem idéz elő olyan ellentéteket, amelyek Európa békéjét megzavarják.
Ezzel szemben Németország 1939 nyarán előhozakodott lengyelellenes követeléseivel, természetesen, a mi tudtunk nélkül. Sőt, von Ribbentrop nagykövetünk előtt több ízben tagadta Németországnak azt a szándékát, hogy a vitát a végső kifejlés felé taszítja. Némileg, e cáfolatok ellenére is, hitetlenkedtem és mert meg akartam bizonyosodni, augusztus 11-én Salzburgba mentem. Fuschli rezidenciáján történt, hogy von Ribbentrop, mialatt arra vártunk, hogy az ebédlőasztalnál elhelyezzenek minket, közölte velem a német elhatározást: lángra lobbantják az európai puskaporos hordót. Ezt mintegy olyan hangnemben mondta nekem, mintha valamilyen csekély következményekkel járó adminisztratív részletről vetett volna oda néhány szót.
»Nos, Ribbentrop«, kérdeztem mialatt együtt sétáltunk a kertben, »mit akar ön? A Folyosót vagy Danzigot?«
»Most már egyiket sem«, válaszolta, rámmeredve fémhideg szemével. »Háborút akarunk!«

[481. p.]

*****

1939. augusztus 11.

Könyvemben, amely megbeszéléseim beszámolóját tartalmazza, összefoglalás szerepel megbeszéléseimről von Ribbentroppal és Hitlerrel. Itt csupán néhány általános jellegű benyomásról szólok futtában. Von Ribbentrop kibúvót keres, valahányszor a német akció részletei iránt érdeklődöm nála. Lelkiismerete furdalja. Túlságosan sokszor hazudott a német szándékokról Lengyelország irányában, semhogy ne érezze most kényelmetlenül magát, hogy mit is mondjon nekem és milyen akcióra állnak készen.
A harcra irányuló elhatározás kérlelhetetlen. Elvet minden olyan megoldást, amely Németországnak elégtételt szolgáltathat és a küzdelem elkerülését eredményezheti. Szilárd meggyőződésem, hogy a németek, még akkor is, ha többet adnának nekik, mint amennyit kérnek, éppen úgy támadnának, mert a pusztítás démonának hatalmába kerültek.
Megbeszélésünk egyszer-másszor nagyon feszültté válik. De egyáltalában nem habozom, hogy gondolataimnak a legbrutálisabb őszinteséggel kifejezést adjak. De ez nem hat rá. Most már tisztán látom, milyen kevésre értékelnek bennünket a németek.
A légkör hideg. És ez a fagyosság kettőnk között még titkárainkra is átterjed. Az ebéd alatt egyetlen szót sem váltottunk. Bizalmatlanok vagyunk egymással szemben.
Viszont legalább az én lelkiismeretem tiszta. De az övé nem.

1939. augusztus 12.

Hitler nagyon szívélyes, de ő maga is nagyon érzéketlen és engesztelhetetlen elhatározásában. Házának nagy szalonjában beszél, egy asztal előtt áll, néhány térkép van kiterítve rajta. Hitler valóban mély katonai tudásról tesz tanúságot. Módfelett nagy nyugalommal beszél és csupán akkor válik izgatottá, amikor azt tanácsolja nekünk, hogy adjuk meg mielőbb Jugoszláviának a coup de grâce-t.
Nyomban felismerem: itt már mit sem lehet tenni. Elhatározta, hogy üt és ütni is fog. Valamennyi érvelésünk együtt sem lesz elegendő ahhoz, hogy megállítsuk őt. Állandóan ismételgeti, hogy lokalizálni fogja a konfliktust Lengyelországgal, de az a megállapítása, hogy a nagy háborút addig kell megharcolni, amíg ő és a Duce még fiatalok, ismét ahhoz a felismeréshez vezet, hogy cselekedeteiben rosszhiszeműség vezeti.
Hitler nagyrabecsülés hangján emlékezik meg a Ducéról, de csak elrévedező és személytelen érdeklődéssel figyel arra, amit én mondok neki arról, hogy a háború milyen rossz hatással lenne az olasz népre. Most érzem át igazán, a németeket csak annyiban érdekli a velünk kötött szövetség, hogy az ellenség kénytelen lesz bizonyos számú hadosztályt lekötni velünk szemben és ez megkönnyíti a helyzetet a német háborús frontokon.
Nem is törődnek semmi egyébbel. Az a sors, amely ránk szakadhat, a legkevésbé sem érdekli őket. Tudják, hogy a döntést elsősorban ők erőszakolják ki, nem pedig mi. Végeredményben csupán koldusalamizsnát ígérnek nekünk.

1939. augusztus 13.

A második találkozás Hitlerrel rövidebb és mondhatnám, tömörebb. Még mozdulataiban is több közvetlen veszélyét tárja fel cselekvési szándékának, mint tegnap. Fogadtatásunk barátságos, de igen tartózkodó mindkét részről.
Jelentést teszek a Ducénak a Palazzo Veneziába. [sic!] [...]
A Ducénál határozatlanságot észlelek. Eleinte egyetért velem. Azután azt mondja, hogy a becsület a Németországgal való együttműködésre kényszeríti. Végül pedig megállapítja, hogy ki akarja venni részét a zsákmányból Horvátországban és Dalmáciában.

[107-109. p.]

1941. január 20. és 21. (Mussolini és Ciano látogatása Obersalzbergben Hitlernél és Ribbentropnál)

Mussolini elmondta nekem, tájékoztatta Hitlert az olaszországi ügyek jelenlegi állásáról, többek között a király határozatlan magatartásáról, ez azonban a többieket nem befolyásolja; és végül a Badoglio-esetről is. Hitler azt a Fritsch-esethez hasonlította. A Duce nagyjában elégedett a megbeszéléssel. Én kevésbé, különösen Ribbentrop miatt, aki a múltban csak úgy duzzadt a fennhéjazástól, most pedig, amikor határozott kérdést tettem fel neki, meddig tarthat ez a háború, azt válaszolta, 1942 előtt nem lát lehetőséget befejezésére. Hát akkor velünk mi lesz?
A továbbiakban számos megbeszélés, a legfontosabb hétfőn, katonai szakértők jelenlétében. Hitler körülbelül két óra hosszat beszélt közelgő görögországi beavatkozásáról; a kérdéssel elsősorban technikai szempontból foglalkozott és az általános politikai helyzetkép szempontjából vizsgálta. El kell ismernem, szokatlanul fölényes biztonsággal csinálja. Ez mély hatással van katonai vezetőinkre.

[...] [1941. január 21.] A látogatás eredménye általában jó. Feltétlen szolidaritás van a Tengely országai között, és együtt fogunk menetelni a Balkánon. [...]

[281. p.]

*****

1941. december 3. [szerda]

A japánok elképesztő lépése. A nagykövet kihallgatást kér a Ducétól. Hosszú nyilatkozatot olvas fel Amerikával folytatott, de végül holtpontra jutott tárgyalásaikról. Azután, hivatkozással a Háromhatalmi Szerződés vonatkozó szakaszára, kéri, hogy amint a konfliktus megkezdődik, Olaszország üzenjen hadat az Egyesült Államoknak és egyben azt is javasolja, írjunk alá megállapodást Japánnal arra nézve, hogy nem kötünk különbékét. Az ezeket a kérdéseket lejegyző tolmács falevélként reszketett. A Duce általános biztosítékokat adott és fenntartotta magának a jogot arra, hogy ebben az ügyben Berlinnel tanácskozzék. A Ducénak tetszett a közlés és így szólt: »Most tehát eljutottunk a kontinensek közötti háborúhoz. Ezt már 1939 szeptembere óta előre látom.« Mit jelent ez az új esemény? Roosevelt képtelen volt elérni, hogy az Egyesült Államok közvetlenül hadba lépjen, erre közvetett úton oldotta meg manőverét, sikeresen, úgy, hogy a japánokat kényszerítette az Egyesült Államok megtámadására. Most, hogy a béke lehetősége mindinkább távolba vész, könnyű, nagyon könnyű hosszú háborút jósolni. Ki bírja a legtovább szusszal, így kellene a kérdést feltenni.
A berlini választ késleltetik, mert Hitler a déli frontra ment Kleist tábornok meglátogatására, akinek hadseregei, váratlan szovjet offenzíva nyomására, folytatják visszavonulásukat.

1941. december 4. [csütörtök]

Berlin Japán lépésére csak nagyon tartózodva reagált. Lehet, hogy a németek továbbmennek, mert nem tehetnek másként, de az amerikai beavatkozás kiprovokálása mind kevésbé népszerű a németek között. Mussolinit viszont boldoggá teszik a történtek. [...]

1941. december 5. [péntek]

Ribbentrop nyugtalansága megzavarta az éjszakát. Kétnapi halogatás után most egyetlenegy vesztegetni való perce sincs arra, hogy a japánoknak választ adjon és hajnali három órakor lakásomra küldi Mackensent a japán beavatkozásra vonatkozó Háromhatalmi Szerződés tervezetének átadására és annak az ígéretnek megtételére, hogy nem kötünk különbékét. Azt akarták, keltsem fel a Ducét, de nem tettem meg, és a Duce másnap örült ennek.

[345-346. p.]

*****

1941. december 8. [hétfő]

Ribbentrop éjszaka telefonál; nagyon örül annak, hogy a japánok megtámadták az Egyesült Államokat. Túlzás nélkül, annyira boldog, hogy nem is tehetek mást, mint hogy gratuláljak neki, noha nem is vagyok annyira meggyőződve a fordulat előnyéről. Egy biztos: Amerika belép a konfliktusba, és a konfliktus elég hosszú lesz ahhoz, hogy lehetővé tegye minden megmozgatható ereje sorompóba állítását. Ugyanezt mondták ma reggel a királynak is. Szintén elégedettségének adott kifejezést. Végül elismerte, hogy »hosszú távon« igazam lehet. Mussolini boldog volt. Már hosszú ideje él benne a kívánság, hogy a helyzet Amerika és a tengely között tisztázódjék. [...]

[347. p.]

*****

Igazolás a PS-2987 sz. dokumentum részleteinek fordításáról

Én, KENNETH R. BOYLE gyalogsági százados, 0447520, ezennel igazolom, hogy teljesen jártas vagyok az angol és az olasz nyelvekben, és a fentiek kifogástalan és valódi fordításai a PS-2987 sz. dokumentum részleteinek.

Nürnbergi per : PS-2987

Forrás : Ciano ill. Procés..., T. XXXI., 434-438. p.

^* Az egyes bekezdések után jelezzük az 1999-es (2.) magyar kiadás oldalszámait. A szöveget a fenti kiadás alapján tagoltuk. [vissza]

^** A magyar fordításban mint „Utolsó bejegyzés, 1943. december 23.” szerepel.) [vissza]