A Nemzetközi Diák Kongresszus résztvevői biztosan érdeklődéssel hallják majd, hogy az elmult hét folyamán a tengelyhatalmak rádiói milyen szokatlanul sokat foglalkoztak üléseikkel s a beszédekkel, amelyek közül éppen most is hallgatnak egyet.
Figyelő-szolgálatunk egész kötetrevalót vett fel a tengely rádióadásaiból, – beleértve azokat az állomásokat is, amelyek a nemzetiszocialisták fennhatósága alatt működnek Franciaországban, Magyarországon, Hollandiában és más országokban. Az Egyesült Nemzetek fiatalságának kongresszusát vad gyűlölettel emlegetik és teljesen hazugul idézik. Figyelő-szolgálatunk arról értesít, hogy valamennyi országban, amely a tengelyhatalmak kezében van, zavarják és érthetetlenné teszik adásunkat, nehogy egyetlen szó is eljuthasson abból, amit itt mondok – akár angolul, akár fordításban – a hitleri csizmák alatt reszkető fiatalokhoz.
A párizsi nemzeti-szocialista rádió például tudatja a francia ifjúsággal, hogy kizárólag Roosevelt felelős a francia összeomlásért, hogy Rooseveltnek semmiféle jogcíme nincsen szólni a világ fiataljaihoz, mert Amerika semmit sem tett az ifjúságért.
Berlin hírül adja, hogy a francia fiatalság négy különböző szervezete tiltakozott már előre ez ellen a beszéd ellen, mert Roosevelt felelős több mint százezer fiatal francia haláláért. Mellesleg érdekes lenne megtudni, vajjon hány igazi francia van ezekben az állítólagos francia ifjúsági szervezetekben.
Egy tokiói állomás közli, hogy ebben a percben éppen azon vagyok, hogy bevalljam önöknek, az amerikai fajta hanyatlásnak indult, férfiaink anyámasszony katonái – a papa kedvencei – elrontotta őket a dzsessz-zene és a hollywoodi filmek. Persze e tókiói hírmagyarázók között egy olyan japán sincsen, aki ott harcolt volna a délnyugati Csendes Óceán csatáiban a mi „anyámasszony katonáink” ellen.
Könnyű kitalálni ennek a dühöngésnek az okát, amellyel ellenségeink mai összejövetelünkre is fenekednek, védekezve acsarkodnak. Évek óta képmutató felhívássál fordulnak az ifjúsághoz, – egész lármás hírverésükkel azon igyekeznek, hogy az ifjúság harcosainak tüntessék fel magukat.
De a világ ma már tudja, hogy a nemzeti-szocialisták, a fasiszták és a japán militaristák semmit sem tudnak adni az ifjúságnak, – hacsak a halált nem.
Az Egyesült Nemzetek ügye pedig, éppen fordítva, magának az ifjúságnak az ügye. Az új nemzedékek reménysége ez, – és a jövendő nemzedéké, – egy új élet reménysége, amelyet szabadságban, igazságban és emberi méltósággal lehet majd végigélni.
Ez a tény napról-napra világosabbá válik Európa fiatalsága előtt, ahol a nemzeti-szocialisták nemzeti-szocialista minták szerint iparkodnak ifjúsági szervezeteket felállítani. Ezeket a mintákat nem fiatalok rendezték be a fiataloknak. Hitler agyában fogamzott meg az egész s ráerőszakolták az ifjúságra, teletömték vele a fejüket, – a hazugságok, hamisítások, képmutatások rendszere ez, támogatva a titkos politikai rendőrség gépfegyvereivel.
Ha valakinek csak a legkisebb kétsége is lenne, mit tart Európának magára adó ifjúsága a tengely vezéreinek ígéretei felől, melyeket a világ fiatalságának tettek, tekintsen azokra a hős fiatal franciákra s a többi megszállt országok fiaira, akik inkább szembenéznek a kivégzésükre rendelt puskacsövekkel, semhogy szolgaságban és megaláztatásban éljenek Hitler uralma alatt.
Az olyan szerencsétlen országokban, mint Finnország, Magyarország, Bulgária, Románia és Olaszország, amelyeknek kormányzatai jónak látták alávetni magukat Hitler akaratának s teljesíteni parancsait, a Quisling-ek szintén felállítottak ifjúsági szervezeteket, – de ezeknek végül abban áll a feladatuk, hogy tízezrével küldjék az áldozatra szánt fiatal embereket a keleti harctérre; mert a nemzeti-szocialistáknak újabb és újabb ágyútöltelékre van szükségük, hogy még egy kétségbeesett kísérletet tegyenek áttörni az orosz hadsereg acél-arcvonalát.
Kínában egy hőslelkű fiatalság veri vissza rendíthetetlenül, több mint öt éve Japán kísérletét, hogy félrevezessék s lefegyverezzék őket olyan átlátszó hazugságokkal, mint amilyen az „Ázsia az ázsiaiaké” jelszó is. A kínaiak nagyon jól tudják, hogy ez egyszerűen annyit jelent: „Az egész világot Japán szolgaságába”.
Jókedvűvé tesz bennünket az a gondolat, hogy az eljövendő világ képét fiatalok szabják majd meg, az Egyesült Nemzetek szabad férfiai és szabad asszonyai, nem pedig a szolga-országok elkorcsosult dolgozó-gépei.
Ennek a Nemzetközi Diák Kongresszusnak a kiküldöttei a huszonkilenc Egyesült Nemzetet képviselik. De képviselik, legalábbis gondolatban, sok más ország fiatal nemzedékét is, akik jóllehet nem vesznek részt ténylegesen a háborúban a mi oldalunkon, de szívük szerint és lélekben velünk vannak, s olyan mértékben vannak velünk, amilyen mértékben ők is kívánkoznak egy világ után, ahol a béke biztosítva van. Az első világháború után egyetlen olyan ország sem volt, ahol a közvélemény elismerte volna az ifjúság jogát, hogy a maga nevében beszélhessen vagy hogy résztvehessen politikai tanácskozásokon.
De azóta sokat tanultunk. Tudjuk, hogy a bölcseség nem szükségképen kor kérdése; hogy öreg emberek is lelhetnek bolondok és hogy fiatalok is lehetnek okosak. De minden háborúban a fiatal nemzedék viseli a háború terhét és örökli mindazt a rosszat, ami a háborút követi.
A háború utáni ál-fellendülést követő gazdasági válságokban a fiatalok, mindkét nembeli fiatalok, sokszor még többet szenvedtek mint az idősebbek. Meg voltak ugyanis fosztva minden alkalomtól, hogy tanuljanak, gyakorolják, műveljék magukat, dolgozhassanak; még a táplálkozásuk sem volt elegendő ahhoz, hogy jó testi erőben tarthassák magukat. Az eredmény az volt, hogy kísértésbe jöttek valami egyszerű orvosságot keresni, nemcsak saját egyéni bajukra, hanem a világ egyéb bajaira is. Némelyikük idegen hangokra kezdett figyelni, megtévesztő szirén-hangokra, amelyek valamennyi kérdésre mutatós megoldásokat ígértek. „A demokrácia meghalt” mondták nekik ezek a hangok, kövessetek bennünket és mi eláruljuk nektek a siker titkát. Velünk meghódítjátok majd a világot. Hatalmat adunk nektek az alsóbbrendű fajták fölött. És minden amit ezért cserébe kérünk... a szabadságotok”.
Mások, a demokráciákban élő fiatalemberek némelyike, a kétségbeesés evangéliumát hallgatta. A fanyar kiábrándultságban és gúnyos hitetlenségben kerestek maguknak menedéket.
Aztán eljött az a perc, amikor minden elméletnek szét kellett foszlania a tények előtt, a rettenetes és kézzelfogható tények előtt: bombavetők, vadászgépek, páncélos hadosztályok, közvetlen támadás minden tűzhely, minden családi otthon, a világ minden szabad országa ellen. S amikor ezek a tények világossá lettek fiatalságunk előtt, milliószámra tódultak zászlóink alá. Ma el vannak határozva arra, hogy mindaddig harcolnak, amíg teljesen meg nem semmisítik a támadókat.
Amit itt mondok Washingtonban, sok millió amerikai katona hallgatja szerte a világon, tengerészek, gyalogosok, tüzérek, nemcsak a határainkon belül és nemcsak amerikai vizeken, de tőlünk nagyon távoli vdékeken is, – Közép-Amerikában, Dél-Amerikában, az Atlanti-tenger szigetein, Nagybritanniában és Irországban, Afrika partjain, Egyiptomban, Irakban és Iránban, Oroszországban, Indiában, Kínában, Ausztráliában, Új-Zélandban, a Csendes Óceán szigetein és a világ valamennyi tengerén. Mindezeken a vidékeken ott vannak a mi harcosaink.
Ezeknek a harcolóknak szeretnék én küldeni egy külön üzenetet és ez az üzenet nemcsak a főparancsnokuktól jön, hanem valamennyi polgártársuk szívéből is.
Fiatal Amerikaiak, ti ma méltónak mutatkoztok nemzetünk legemelkedettebb és legnemesebb hagyományaihoz.
Sem az első hajósok, akik kikötöttek Új-Anglia ismeretlen partjain, sem az úttörők, akik gyötrelmes kínnal vágtak csapást az őserdő bozótjában, nem lehettek bátrabbak és elszántabbak, mint ti ezekben a percekben.
Sem a tulajdon apáitok 1918-ban, sem apáitok apjai 1863-ban, vagy 1776-ban, nem harcoltak nagyobb hősiességgel, nagyobb odaadással és hazaszeretettel, mint ti most, az otthonaitoktól olyan távoleső csatatereken.
S ami több, ti tudjátok, miért harcoltak. Ti tudjátok, hogy az az út, amely elvezetett benneteket a Salamon-szigetekre, a Vörös-tengerre, vagy Franciaország partjaira, valójában nem más, mint városkátok Főutcájának meghosszabbítása. Bárhol is verekedtek ennek az útnak a mentén, tudjátok, hogy a házatok táját védelmezitek, szabad iskoláitokat és eszményeiteket védelmezitek.
Mi, idehaza, a legnagyobb fokú lekötelezettséget érezzük irántatok, ma és a jövőben is mindenkor. Nem hagyunk titeket magatokra.
Tudjuk, hogy közületek soknak jár az eszében abbahagyott tanulmánya, megszakított pályafutása, s a munkalehetőségek, amelyekhez juthatna. Ezeknek a kérdéseknek a megoldását nem bízhatjuk többé a véletlenre, mint legutóbb is történt. Kormányunk vállalta a felelősséget, olyan értelemben foglalkozni ezzel a kérdéssel, hogy minden lehetséges esetben munkához juttatja azokat, akik arkarnak és tudnak dolgozni, de nem képesek elhelyezkedni. Ezt a felelősséget a háború után sem fogjuk megtagadni. És ha majd hazatértek, semmiképen sem szándékozunk benneteket, mint legutóbb, egy gazdasági zűrzavarba taszítani, amelynek mi vagyunk az elősegítői.
Ti jártok elől, hogy megtegyétek amit meg kell előbb tenni: harcoltok, hogy megnyerjük ezt a háborút. Mert jól tudjátok, hogy ha elveszítenénk a háborút, a békére vonatkozó tervünk értelmetlenné válna.
A győzelem lényegbevágó. De a győzelem nem elegendő sem a számotokra, sem a számunkra. Bizonyosak akarunk lenni abban, hogy a győzelmetek után ne kelljen azt mondanotok gyermekeiteknek, hogy hiába harcoltatok, – hogy megcsaltak benneteket. Bizonyosak akarunk lenni, hogy otthonaitokban nem lesz nyomorúság, – hogy iskoláitokban csak az igazságot tanítják, – hogy templomaitokban félelem nélkül hirdethetik a hit áhítatos igéit.
A jobb világ, amelyért harcoltok, – s amelyért sokan közületek az életüket adták – nem jön létre azzal a puszta ténnyel, hagy megnyerjük a háborút, vagy hogy szenvedélyesen óhajtjuk létrejöttét. Csak úgy jöhet létre, ha megvan róla a merész látomásunk, ha értelmesen előkészítjük és ha erélyesen dolgozunk érte. Nem épülhet fel máról holnapra, csak hosszú esztendők erőfeszítéseinek, állhatatosságának és rendületlen bizakodásának kegyelméből.
Fiatal katonák és tengerészek, parasztok és munkások, művészek és tudósok, akik valamennyien a magatok módján harcoltok a győzelemért, mindnyájatoknak meg lesz a része az új világ megépítésében. Megkapjátok a részeteket, mostani erőfeszítéseitek jóvoltából, de elveszítitek, ha másokra hagyjátok a kibontakozás munkáját. Ha majd leteszitek a fegyvert a háború végén, nem rázhatjátok le egyúttal a jövő iránti kötelességeteket is.
Amit katonáinknak és tengerészeinknek mondok, szól az Egyesült Nemzetek valamennyi fiataljának, férfiaknak és nőknek, akik szembenállnak a közös ellenséggel. Osztályra és származásra való tekintet nélkül, az egész fiatalság egyformán érez, tudják, hogy ebben a háborúban a szabadság elvesztése vagy visszahódítása forog kockán.
Norvégiában és Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban, Cseh-Szlovákiában és Lengyelországban, Szerbiában és Görögországban él a harcos szellem, dacolva a durva elnyomással, a barbár kegyetlenséggel és a nemzeti-szocialista erőszakkal. Jóllehet megtiltják nekik, jóllehet nem szabadna megtudniok az igazságot, életük kockáztatásával is hallgatják a rádió messziről jövő hangját; szájról-szájra, a föld alatt készült titkos újságjaik útján, valahogyan mégis csak sikerül szétterjeszteniük az igazságot. Amikor majd eljön annak a perce, hogy kiegyenesedhetnek, Hitler Új Rendjét saját áldozatai törlik el a föld színéről.
Kína és Oroszország háborús ifjúsága ma az egyéni méltóságnak új formáját avatják föl s az önkény és egyeduradom régi láncának utolsó láncszemeit rázzák le magukról, ami olyan hosszú ideig bilincsbeverte őket. Olyan tett ez, amit a történelem tart majd számon. Azt jelenti, hogy a régi szólásmód, „Nyugati Műveltség”, nem kielégítő többé. A világesemények és minden ember közös igényei Ázsia kultúráját egyesítik Európáéval és Amerikáéval, avégből, hogy – elsőízben – megteremtsenek egy csakugyan egyetemes műveltséget, a világ civilizációját.
A négyféle Szabadság megszövegezésében, az Atlanti Okirat alapvető elveiben magas irányokat, határtalan célokat szabtunk meg magunknak.
Ezek a megszövegezések és ezek az elvek egy olyan világ kilátásában fogantak, ahol az emberek, az asszonyok és a gyerekek szabadságban, egyenlőségben és – mindenekfelett – a háború rémétől való rettegés nélkül élhetnek majd. Mert egyetlen katonánk, egyetlen tengerészünk se viselné el a harcok megpróbáltatásait ma, ha azt kellene gondolnia, hogy mához húsz évre a fiaiknak egy másik háborút kell végigszenvedniük a sivatagokban vagy a távoli óceánokon, vagy a világ valamelyik végének mennyboltja alatt.
Okultunk elmult tévedéseinkből. Ezúttal tudni fogjuk, miként hasznosítsuk győzelmüket. Ezúttal nem fogja elkótyavetyélni harcosaink eredményeit a politikai cinizmus, a bátortalanság vagy a hozzánemértés.
Még van egy maroknyi férfi és nő az Egyesült Államokban meg másutt, akik a Négy Szabadság formuláját és az Atlanti Okiratot kigúnyolják és lepocskondiázzák. Nincsenek sokan, de egyikük-másikuk pénzügyi befolyással rendelkezik, ami ellenségeink szemében azt a látszatot kelti, egyébként hamis látszatot, hogy széleskörű meghallgatásra találnak polgártársaink között. Hitvány polititkát űznek, egy világválság közepén.
Hamis hegedűjüket nyaggatják, mialatt lángokban áll a civilizációnk. Ezek a siralmas próféták becsmérelik elszántságunkat, amellyel neki akarunk fogni, hogy megvalósítsuk magas eszményeinket, értelmes elveinket. Ezeknek a kishitű emberkéknek a szavait aztán lelkes tetszéssel idézi az ellenség sajtója és rádiója.
Nagyon jól tudjuk, hogy nem lesz könnyű célunkhoz érni. Nem tudjuk megvalósítani eszményeinket máról-holnapra. Tudjuk, hogy ki kell állnunk értük egy hosszú és kemény harcot s hogy akkor is roppant munka marad még hátra, amikor egy napon az utolsó német, japán és olasz bombavetőket is levertük már.
De, igazán hisszük, hogy megvalósíthatunk majd, Isten segítségével, ebben a mai sötét világunkban és az újban, amely a háború után születik majd meg, megvalósíthatunk majd valami komoly haladást a legnemesebb célok felé, melyeket az ember valaha is maga elé tűzött.
Mi, az Egyesült Nemzetek tagjai, rendelkezünk a műszaki eszközökkel, a természeti erőforrásokkal és, mindenekfelett, a bátorsággal, a dolgokról való látomással és a megfelelő akarattal, hogy felépíthessük és fenntarthassuk a világ rendjének azt az egyetlen fajtáját, amely igazolhatja fiataljaink mai rettenetes áldozatait.
De neki kell gyürkőznünk – késedelem, habozás, félelem nélkül – és együttesen kell nekigyürkőznünk.
Fokoznunk kell harcunkat a rossz mindenféle formája ellen. Dolgoznunk kell és küzdenünk kell, hogy így biztosíthassuk gyermekeink számára az elévülhetetlen jogaikat, hogy békességben élvezhessék majd a szocilális szabadságot, a lelkiismereti szabadságot, szabadon a nélkülözéstől és a rettegéstől.
Csak ezekben a merész szavakban nyerhetünk teljes győzelmet ebben a „teljes” háborúban.
|
|
|
|
|
|