Jaltai konferencia : Az ötödik ülés

ROOSEVELT bejelenti, hogy a külügyminiszterek, véleménye szerint, sikeresen befejezték a rájuk bízott munkát, s megkéri Edent, számoljon be munkájuk eredményéről.

EDEN közli, hogy a külügyminiszterek megvizsgálták a konferencia időpontjának és a nemzetközi szervezet tagságának a kérdését, valamint azt a kérdést, hogy két-három szovjetköztársaságot is felruházzanak-e a kezdeményező tagok jogaival, továbbá, hogy milyen országokat hívjanak meg az alapító konferenciára. Azt javasolják, hogy a konferenciát 1945. április 25-re hívják össze az Egyesült Államokban. Nem végleges formában olyan döntést hoztak, hogy a konferenciára az Egyesült Nemzetek tagjait kell meghívni, vagyis azokat az országokat, amelyek 1945 februárjában aláírták az Egyesült Nemzetek nyilatkozatát. A nemzetközi szervezet elsőrendű tagjainak névsorát a konferencia fogja megállapítani. Ennek során Nagy-Britannia és az Egyesült Államok küldöttei támogatni fogják a Szovjetuniót abban, hogy két szovjetköztársaság bekerüljön a szervezet elsőrendű tagjai közé. Meghívásuk részleteinek megvizsgálását külön albizottságra bízták.

SZTÁLIN közli, hogy kezében van azoknak az országoknak a névsora, amelyek hadat üzentek Németországnak. Vajon ezek valamennyien tagjai lesznek a közgyűlésnek? Az említett országok közül tíz nem áll diplomáciai kapcsolatban a Szovjetunióval.

ROOSEVELT megjegyzi, hogy van néhány olyan ország, amelynek szándékában áll kapcsolatba lépni a Szovjetunióval, bár ez egyelőre még nem történt meg. Vannak olyan országok is, amelyek nem kívánnak kapcsolatot létesíteni a Szovjetunióval, mivel a katolikus egyház erős befolyása alatt állnak. Mindamellett tekintetbe kell venni, hogy azok az államok, amelyeknek nincsenek diplomáciai kapcsolataik a Szovjetunióval, a Szovjetunióval együtt részt vettek a Bretton Woods-i és az Atlantic City-i konferencián.

SZTÁLIN azt mondja, hogy nehéz kiépíteni a biztonságot olyan államokkal, amelyeknek nincsenek kapcsolataik a Szovjetunióval.

ROOSEVELT szerint ezeket az országokat éppen azzal lehetne a legbiztosabban rávenni a Szovjetunióval való kapcsolatba lépésre, ha meghívnák őket a konferenciára.
A továbbiakban Roosevelt egy olyan kérdésre tér át, amelynek, mint mondja, külön története van. Három évvel ezelőtt Sumner Welles, az akkori amerikai külügyminiszter-helyettes azt tanácsolta néhány dél-amerikai köztársaságnak, hogy ne üzenjenek hadat Németországnak, csupán szakítsák meg vele kapcsolataikat. Ezek a köztársaságok megfogadták a tanácsot. Ezután jelentős segítséget nyújtottak az Egyesült Államoknak (például nyersanyagszállítással). Jó hírnek örvendenek. Egy hónappal ezelőtt Roosevelt levéllel fordult hat dél-amerikai köztársaság elnökéhez. Megírta nekik, hogyha meghívást akarnak kapni a konferenciára, hadat kell üzenniük Németországnak. Ecuador ezt már meg is tette, de még nem volt alkalma aláírni az Egyesült Nemzetek nyilatkozatát. Paraguay 10 napon belül hadat üzen Németországnak, s hamarosan ezt teszi majd Peru és Venezuela is. Az amerikai kormánynak kellemetlen lenne, ha az említett országokat nem hívnák meg a konferenciára azok után, hogy eleget tettek az amerikai kormány tanácsának, ha ez a tanács, az igazat megvallva, hibás volt is.

SZTÁLIN azt mondja, hogy Argentína is megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Németországgal.

ROOSEVELT leszögezi, hogy Argentínát nem ismerték el az Egyesült Nemzetek tagjának.

SZTÁLIN szeretné felhívni a figyelmet arra, hogyha a konferenciára nemcsak azokat az országokat hívják meg, amelyek hadat üzentek, hanem a „társultakat” is, akkor a Németország ellen hadat viselő országok rossz szemmel nézik majd, hogy ott ülnek mellettük olyan országok, amelyek a háború folyamán ingadoztak és szélhámoskodtak.

CHURCHILL azt mondja, hogy véleménye szerint az említett kategóriába tartozó országoknak hadat kell üzenniük Németországnak, mielőtt meghívást kapnak a konferenciára. Egyetért azzal, hogy ezek közül az országok közül néhány elég siralmas szerepet játszott, s arra várt, ki lesz majd a győztes. Mindamellett nem szabad szem elől téveszteni, hogy Németországra nyomasztólag hat majd az országok egy újabb csoportjának a hadüzenete. Más ellenséges országok is ráébrednek majd, hogy az egész világ hadban áll velük, s ez erős hatást gyakorolhat rájuk.

ROOSEVELT kijelenti, hogy a meghívandó országok listájára szeretné felvétetni még Izlandot is.

CHURCHILL megjegyzi, hogy Egyiptomot illetően őfelsége kormánya különösen nagy felelősséget érez, mivel Egyiptom két ízben is hadat kívánt üzenni Németországnak és Olaszországnak, de a brit kormány azt tanácsolta neki, hogy ne tegye, mivel Egyiptom semlegességének fenntartásával elejét lehetett venni a Kairó elleni bombatámadásoknak. Az angoloknak sok szempontból különben is előnyös volt Egyiptom semlegessége. Amikor az ellenség 30 mérföldnyire volt Alexandriától, az egyiptomi hadsereg a hidak, a közlekedési vonalak őrzésével segítséget nyújtott a szövetségeseknek. Egyiptom többet használt semlegességének fenntartásával, mint amennyi haszonnal a Németországnak és Olaszországnak való hadüzenete járt volna. Persze, ha Egyiptom most hadat kíván üzenni, a brit kormánynak nem lesz kifogása ellene.
Izland ugyancsak hasznos szerepet játszott abban az időben, amikor az Egyesült Államok még nem lépett be a háborúba. Beengedte területére az amerikai csapatokat, megsértve ezzel semlegességét. Izland biztosította a szövetségesek közlekedési útvonalait.
Churchill úgy véli, hogy mindkét említett országnak megvan a jogi alapja a konferencián való részvételre, ha hadat üzen Németországnak. Churchill szeretné tudni: vajon beengedik-e a konferenciára mindazokat az országokat, amelyek március 1-ig hadat üzennek?

SZTÁLIN igenlő választ ad Churchill kérdésére.

CHURCHILL megállapítja, hogy nem lesz ott a meghívottak között Írország, mivel területén német és japán misszió működött. Másfelől viszont szót emelne Törökország meghívása mellett, bár ez a javaslat esetleg nem talál általános helyeslésre. Törökország még a háború előtt, igen veszélyes időben, szövetséget kötött Angliával. Amikor kirobbant a háború, a törökök úgy vélték, hogy hadseregük nincs kellőképpen felfegyverezve korszerű háború folytatásához. Törökország mindamellett baráti és sok szempontból hasznos álláspontot foglalt el. A törökök segítségüket is felajánlották az angoloknak, jóllehet az angolok ezt nem vették igénybe. Churchill azon töpreng, vajon nem kellene-e Törökországnak a halálos ágyán lehetőséget nyújtani a bűnbánatra?

SZTÁLIN azt válaszolja, hogy Törökországot is meg kell hívni, ha február végéig hadat üzen Németországnak.

ROOSEVELT azt javasolja, hogy hagyják jóvá teljes egészében a külügyminiszterek jelentését, azzal a módosítással, hogy az Egyesült Nemzetek közül mindazokat meghívják a konferenciára, amelyek március 1-ig hadat üzennek a közös ellenségnek. Roosevelt leszögezi, hogy erre a listára fel lehet venni Törökországot is, amennyiben március 1-ig hadat üzen a közös ellenségnek.

SZTÁLIN megkérdezi, mi a véleménye a konferenciának arról, hogy Belorusszia és Ukrajna március 1-ig aláírja az Egyesült Nemzetek nyilatkozatát.

ROOSEVELT rámutat, hogy már elfogadták a külügyminiszterek határozatának azt a pontját, amely szerint az Egyesült Nemzetek konferenciáján a három hatalom ajánlani fogja a szovjet köztársaságok felvételét a kezdeményező tagok sorába.

CHURCHILL megjegyzi: nem találja egészen logikusnak, hogy a konferenciára meghívjanak minden olyan kis országot, amely jóformán semmit sem tett a győzelem érdekében, és csak most, az utolsó pillanatban üzen hadat, s ugyanakkor halogassák a két szovjetköztársaság meghívását. Mindenki tudja, mekkora áldozatokat hozott Belorusszia és Ukrajna. Churchill úgy véli, hogyha ez a két köztársaság aláírja az Egyesült Nemzetek nyilatkozatát, meg kell hívni őket a konferenciára.

ROOSEVELT azt válaszolja, hogy ez technikai kérdés, bár igen fontos. Arról van szó, hogy hozzá kell járulni ahhoz, hogy a Szovjetunió három szavazatot kapjon.

SZTÁLIN tudni szeretné, vajon nem lesz-e akadálya Ukrajna és Belorusszia meghívásának az a tény, hogy március 1-ig nem írják alá az Egyesült Nemzetek nyilatkozatát.

CHURCHILL elöljáróban szeretné bejelenteni, hogy tanulmányozta a külügyminiszterek tegnapi tanácskozásának eredményeit és egyetért velük.

ROOSEVELT közli, hogy a lengyel határokat illetően az Egyesült Államok küldöttségének nincsenek ellenvetései a szovjet javaslat első pontjával szemben. Az Egyesült Államok küldöttsége egyetért azzal is, hogy Lengyelországot Németország rovására kell kárpótolni, mégpedig Kelet-Poroszország Königsbergtől délre eső részével és Észak-Sziléziának az Oderáig terjedő részével. Azt viszont kevéssé látja indokoltnak, hogy a lengyel határt a nyugati Neisséig vigyék.
Ami a lengyel kormány problémáját illeti, Roosevelt azt javasolná, hogy a szovjet külügyminisztert, továbbá az Egyesült Államok és Anglia szovjetunióbeli nagyköveteit hatalmazzák fel arra, hogy Moszkvában tárgyalásokat folytassanak Bieruttal, Osóbka-Morawskival, Sapiehával, Witosszal, Mikolajczykkal és Grabskival egy új kormány megalakításáról a következő alapokon: először egy háromtagú tanácsot kell alakítani, esetleg Bierut, Grabski és Sapieha részvételével. Az elnöki tanács gyakorolja majd Lengyelországban az elnöki hatalmat.
Ez az elnöki tanács alakítaná meg a kormányt a varsói kormányban részt vevő emberekből, valamint lengyelországi és külföldön élő lengyel demokratikus személyiségekből. Az ily módon megalakított ideiglenes kormány ígéretet tenne arra, hogy megrendezi az országgyűlési választásokat, az országgyűlés pedig megválasztja Lengyelország állandó kormányát. Mihelyt megalakul az ideiglenes lengyel nemzeti egységkormány, mindhármunk kormánya elismeri azt.

SZTÁLIN megkérdi: úgy gondolják, hogy ebben az esetben megszűnne a londoni kormány?

SZTÁLIN megkérdi: vajon azt a lengyel nemzeti vagyont, amely ma a londoni lengyel kormány rendelkezésére áll, Arciszewski kezén hagyják-e, vagy pedig átadják az új lengyel kormánynak?

ROOSEVELT azt válaszolja, hogy Lengyelország külföldön levő vagyona automatikusan átmegy az új lengyel kormány birtokába.

CHURCHILL megjegyzi, hogy nem ismeri az ügy jogi oldalát, de úgy hiszi, az elnöknek igaza van.
A továbbiakban közli, hogy a brit küldöttség elkészített egy alternatív okmányt a lengyel kérdésre vonatkozólag, és átadta azt az orosz barátoknak. De mivel az elnök javaslatára megkezdték a vitát, kész ezt itt folytatni.
Churchill közli, hogy módosításai vannak Roosevelt javaslatához. Úgy véli, hogy a konferencia döntő ponthoz ért munkájában. Olyan kérdésről van szó, amelynek rendezését az egész világ várja. Ha úgy utazunk haza, hogy még mindig különböző lengyel kormányokat ismerünk el, ezt mindenki úgy fogja értelmezni, hogy egyrészt Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, másrészt a Szovjetunió között lényeges nézeteltérések vannak. Ennek világviszonylatban igen siralmas következményei lennének, s ez a csőd bélyegét nyomná rá konferenciánkra. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy nézeteink eltérőek az alapvető tényeket, vagy legalábbis néhány alapvető tényt illetően.
A brit kormány rendelkezésére álló információk szerint a lublini – most varsói – kormány nem olyan kormány, amelyet a lengyel nép túlnyomó többsége elismerhetne. Ha megtagadnánk a londoni lengyel kormányt, és a lublini kormányt támogatnánk, ezellen, megítélésünk szerint, az egész világ tiltakozna, tiltakozna kivétel nélkül minden külföldön tartózkodó lengyel.
Van egy lengyel hadseregünk, amely Lengyelországon kívül tartózkodó lengyelekből áll. Ez a hadsereg bátran harcolt. Ő, Churchill, nem hiszi, hogy ez a lengyel hadsereg megbékülne a lublini kormánnyal. Árulásnak tekintené, ha a brit kormány elismerné a lublini kormányt, s ugyanakkor megtagadná a londoni lengyel kormány további elismerését.
Ő, Churchill, amint ezt a szovjet kormány is nagyon jól tudja, nem ért egyet a londoni lengyel kormány nézetével, és ésszerűtlennek tartja tevékenységét, Ám az egy évvel ezelőtt alakult új lengyel kormány formális elismerése miatt sok bírálat érné a brit kormányt. Az emberek azt állítanák, hogy a brit kormány előbb Lengyelország keleti határainak kérdésében hódolt be teljesen a Szovjetuniónak, most pedig kapitulált előtte a lengyel kormány jellegének kérdésében. Ennek folytán a brit kormányt megvádolnák a parlamentben. Igen sajnálatos viták keletkeznének, s ezek károsan hatnának ki a szövetségesek egységére.
Churchill véleménye szerint a szovjet javaslatok nem eléggé előrelátók. Mielőtt őfelsége kormánya lemondhatna mostani álláspontjáról, nevezetesen a londoni lengyel kormány elismeréséről, s elismerhetné az új lengyel kormányt, meg kell győződnie arról, hogy az új kormány valóban elégséges mértékben képviseli-e a lengyel népet. A brit kormány szempontjából eltűnne minden nehézség, ha Lengyelországban általános szavazás alapján szabad választásokat tartanának. A brit kormány üdvözölne bármiféle olyan kormányt, amely e választások eredményeképpen alakulna, és elfordulna a londoni kormánytól. Ugyanakkor a brit kormányt módfelett nyugtalanítja, hogy mi lesz abban a közbeeső időszakban, amely a választások megrendezéséig eltelik.

ROOSEVELT azt mondja, hogy ő mint a másik féltekéről érkezett vendég megállapíthatja, hogy a tanácskozás valamennyi résztvevőjének azonos a véleménye: Lengyelországban minél hamarább meg kell tartani az általános választásokat. Mindamellett érdekelné őt, hogyan oldják meg a kormányzást a szabad választásokig terjedő intervallumban.

SZTÁLIN szerint Churchill arról panaszkodik, hogy nincsenek információi Lengyelországról, és képtelen onnen [sic!] híreket szerezni.

SZTÁLIN leszögezi, hogy ha Churchillnek vannak is bizonyos információi, ezek nem egyeznek a szovjet kormány információival.

CHURCHILL megerősíti ezt.

SZTÁLIN kijelenti, hogy véleménye szerint Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak lehetnek informátorai Lengyelországban. A varsói kormány vezetőire áttérve megállapítja, Bierut, Osóbka-Morawski és Rola-Zymierski rendkívül népszerű a lengyel nép körében. Hogy mi az alapja ennek a népszerűségnek? Elsősorban az, hogy a megszállás idején ezek az emberek nem hagyták el az országot. A németek által elfoglalt Varsóban maradtak, illegalitásban dolgoztak, és az illegalitásból kerültek elő. Ez imponál a lengyel népnek, amely érthető módon rokonszenvez az olyan emberekkel, akik nem hagyták el nehéz óráiban. A lengyel nép nem szereti Arciszewski embereit, mivel nem látta őket a megszállás nehéz éveiben. A nép lélektanával pedig számolni kell.
A másik fontos tény, amely népszerűvé teszi a varsói kormány vezetőit, a Vőrös Hadsereg győzelmeivel függ össze. A szovjet csapatok előrenyomulnak, és felszabadítják Lengyelországot. Ennek hatására nagy fordulat megy végbe a lengyel nép tudatában. Ismeretes, hogy a lengyelek nem szerették az oroszokat, mivel az oroszok három ízben vettek részt Lengyelország felosztásában. Ám annak láttán, hogy a Vörös Hadsereg folytatja támadását, és felszabadítja a lengyel népet a hitlerista megszállás alól, teljesen megváltozott a lengyelek állásfoglalása. Az oroszokkal szemben táplált ellenséges érzelmük eltűnt, s helyébe egy egészen más érzelem lépett: a lengyelek örülnek, hogy az oroszok kiűzik a németeket, hogy a lengyel lakosság felszabadul, s ennek nyomán javul a viszonyuk az oroszokhoz.
A lengyelek úgy érzik, hogy történelmük nagy nemzeti ünnepét élik most át. S meglepi őket, hogy a londoni lengyel kormány tagjai nem vesznek részt ebben az ünneplésben. A lengyelekben felmerül a kérdés: vajon miért látják az ünnepen az ideiglenes lengyel kormány tagjait, és miért nem látják a londoni lengyeleket? Ez persze aláássa a londoni lengyel kormány tekintélyét.
Ez az a két körülmény, amely az ideiglenes lengyel kormány tagjainak népszerűségét biztosítja. Mellőzhetjük-e az ilyen tényeket? Természetesen nem mellőzhetjük, ha számolni akarunk a nép akaratával. Ő, Sztálin, ezeket a meggondolásokat kívánta kifejteni a varsói kormányban működő emberek tekintélyének kérdésével kapcsolatban.
Most pedig néhány szót Churchillnek arról az aggályáról, hogy a konferencia résztvevői szétszélednek majd anélkül, hogy megállapodásra jutottak volna a lengyel kérdésben. Mit lehet itt tenni? Eltérnek az információink, és eltérnek a következtetéseink. Talán meg kellene hívni ide a különböző táborokhoz tartozó lengyeleket, és meg kellene hallgatni őket? Talán ezzel gyarapodnának információink? Churchill elégedetlen amiatt, hogy az ideiglenes lengyel kormányt nem választották. Természetesen jobb, ha van egy választott kormány, csakhogy ezt eddig gátolta a háború. Úgy véli, nincs már messze az a nap, amikor Lengyelországban meg lehet majd tartani a választásokat.
Franciaországban például de Gaulle kormánya ugyancsak nem választott kormány, és különböző elemekből áll. Mindamellett mi szívesen együttműködünk de Gaulle kormányával, és egyezményeket kötünk vele. Miért ne lehetne ugyanígy eljárni a lengyel kormánnyal is, miután azt kiegészítik? Miért követelnek Lengyelországtól többet, mint Franciaországtól? Sztálinnak meggyőződése, hogyha előítéletek nélkül kezelik majd a lengyel kérdést, sikerül megoldaniuk.
A helyzet nem olyan tragikus, amilyennek Churchill rajzolja. Ha nem tulajdonítunk túlságosan nagy jelentőséget a másodrendű dolgoknak, és a legfontosabbra összpontosítjuk figyelmünket, sikerül majd kivezető utat találni. Könnyebb átalakítani a meglevő ideiglenes lengyel kormányt, mint egy teljesen újat alakítani. Ami az elnöki tanácsot illeti, erre vonatkozólag meg kellene hallgatni magukat a lengyeleket is.

ROOSEVELT megkérdezi, hogy mikor lehet majd Lengyelországban szabad választásokat tartani.

SZTÁLIN azt feleli, hogy a választásokat egy hónap múlva megrendezhetik, ha nem kötretkezik be a fronton valamilyen katasztrófa, ha a németek nem mérnek vereséget a szövetségesekre; márpedig remélhető, hogy ez nem következik be.

CHURCHILL kijelenti, hogy a szabad választások természetesen megnyugtatnák a kedélyeket Angliában. A brit kormány támogatná az új kormányt, s minden egyéb kérdés elesne. Természetesen nem kérhetünk semmi olyat, ami gátolhatná a szovjet csapatok hadműveleteit. Ezek a hadműveletek az elsők. De ha két hónapon belül sikerülne megtartani a választásokat, ezáltal teljesen új helyzet alakulna ki, és ezt senki sem vitathatná.

ROOSEVELT azt ajánlja, hogy ezt a kérdést utalják át megvizsgálásra a külügyminiszterekhez.

CHURCHILL egyetért ezzel. Majd hozzáfűzi, hogy szeretne felvetni egy kisebb jelentőségű kérdést. Igen hasznos lenne, ha megállapodnának abban, hogy a három külügyminiszter konzultáció végett rendszeresen találkozzék minden három-négy hónapban, sorjában az egyes fővárosokban.

Jaltai konferencia : Az ötödik ülés 1945. február 8.

Jaltai konferencia : Az ötödik ülés

1945. február 8.