A Churchill, Roosevelt és Sztálin részvételével 1945.
február 2-a és 12-e között megtartott második nagy konferencián szóba kerültek a háború végső szakaszának kérdései, valamint szó volt Európa új politikai
arculatának kialakításáról. A katonai szakértők közreműködésével összehangolták a végső hadműveleteket Európában. A Szovjetunió kötelezettséget vállalt, hogy
az európai háború vége után 3 hónappal hadat üzen Japánnak. Kialakították Németország megszállási övezeteit, létrehozták a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot,
melybe meghívták a Szabad Franciaországot is. Szóba került a német jóvátétel is, de az ország felosztásának kérdését nyitva hagyták. Heves viták során nagyjából
megegyeztek Lengyelország határairól: Sztálin elérte, hogy az oroszok megtarthassák az elfoglalt kelet-lengyel területeket, valamint azt is, hogy a londoni
emigráns kormánnyal szemben a szovjet irányítás alatt álló lublini kormányt támogassák. A nyugat-lengyel határt nem véglegesítették. Megállapodás született
a háborús főbűnösök bíróság elé állításáról.
Sokak szerint a már nagybeteg Roosevelt erősen Sztálin befolyása alá került a tanácskozáson. Az elnök gyengeségét kihasználva a szovjet diktátor a vitás kérdések
többségében érvényesíteni tudta akaratát Churchill-lel szemben.
Az első ülés, 1945. február 4.
A második ülés, 1945. február 5.
A harmadik ülés, 1945. február 6.
A negyedik ülés, 1945. február 7.
Az ötödik ülés, 1945. február 8.
A hatodik ülés, 1945. február 9.
A hetedik ülés, 1945. február 10.