Címlap[ 1. rész ] 2.rész
A majdaneki táborban az emberek tömeges elpusztításának egyik leggyakrabban alkalmazott módszere a fojtógázzal való elpusztítás volt.
A törvényszéki műszaki és vegyészeti szakbizottság, amelynek elnöke Kelles-Krause, Lublin építész-mérnöke, tagjai pedig: Teljaner, a műszaki csapatok őrnagya, egyetemi magántanár, Grigorjev, a műszaki tudományok kandidátusa, Pelkis, a műszaki tudományok kandidátusa voltak, – megállapította, hogy a tábor területén épített kamrákat főként tömeges emberirtás céljaira használták. Összesen hat ilyen kamra volt. Az egyikben CO gázzal pusztították az embereket, a többiben „Ciklon” méreg tartalmú vegyianyag igénybevételével ölték meg az embereket.
A tábor területén 535 darab „Ciklon B” vegyi anyagot tartalmazó dobozt és több szénoxidot tartalmazó ballont találtak. A vegyelemzés során megállapítást nyert:
„A dobozok tartalmát megvizsgáltuk kéksav jelenlétére, berlini kék képződésének reakciójával, továbbá benzidin acinát indikátorral és pikrát-nátriummal. 18 dobozból vettünk mintát és 48 külön reakciót idéztünk elő. A minták mindegyike a fent említett reaktívokkal pozitív reakciót adott kéksav jelenlétére... Megállapítást nyert, hogy a megvizsgált dobozok tartalma «Ciklon B» készítmény, amely speciálisan előállított mintegy 1 cm nagyságú, stabilizált kéksavval átitatott kovaföldszemcsékből áll. A tábor területén nagy mennyiségben talált «Ciklon» felirású dobozok tartalma «Ciklon B» -vel azonos... Öt ballonból vett gáz mintáit megvizsgáltuk szénoxid jelenlétére jódpentoxyd és chlorpalladium indikátoros reakcióval. Jódpentoxyddal 16, chlorpalladiumos indikátorral 10 reakciót idéztünk elő. A minták mindegyike az említett reaktívokkal pozitív reakciót eredményezett szénoxidra.”
A gázkamrák pontos műszaki vizsgálata, a szénoxid és a „Ciklon” vegyianyag elemzése alapján a szakbizottság a következőket állapította meg:
„A majdaneki internálótábor gázkamráinak műszaki és egészségügyi-vegyi vizsgálata teljes mértékben megállapította, hogy valamennyi, de különösen az I., II., III. és IV. kamra az emberek mérges gázok által való tömeges és rendszeres elpusztítására szolgált. Ezek a mérges gázok: kéksav («Ciklon» – készítmény) és szénoxid voltak. A kamrákat ténylegesen tömeges és rendszeres emberirtásra használták.” Az emberölésre berendezett valamennyi kamrának egyidejű igénybevételével minden alkalommal 1914 embert lehetett elpusztítani. Megállapítást nyert, hogy ezekben a gázkamrákban meggyilkoltak az éhség következtében legyengült, a gyötrő munkától, a táborban bevezetett kíméletlen rendszertől kimerült foglyokat, akik nem voltak alkalmasak testi munka végzésére, valamennyi kiütéses tifuszban megbetegedett személyt és mindazokat, akiknek elpusztítását a németek szükségesnek tartották.
A vizsgálat folyamán a bizottság számos bizonyíték alapján megállapította, hogy a majdaneki gázkamrákban tömegesen gyilkolták a letartóztatottakat.
Stanislawski tanu a következőket közölte a bizottsággal:
„1943 márciusában 300 lengyelt pusztítottak el a gázkamrákban. 1943 június 20-án az 1. mezőnyön 350 embert meztelenre vetkőztettek és a fürdőbe vezettek. A szerencsétlenek innen a gázkamrába kerültek, ahol megfojtották őket; 1943 október 14-én ugyanilyen módon 270 embert pusztítottak el.”
Zelent tanu vallomása szerint, 1944 március 15-én 87 lengyelt gyilkoltak meg fojtógázzal.
A tanuként kihallgatott lengyel nemzetiségű Wolski Jan, a tábor volt foglya, a mérges gázokkal történt tömegirtással kapcsolatban a következőket mondotta:
„1942 októberében nagyszámú nőt és gyermeket hoztak a táborba. Az egészségeseket különválasztották, hogy munkára használják fel őket. Valamennyi legyengült, beteg nőt és gyermeket a gázkamrában megfojtottak. 1943 márciusában ugyanabban a kamrában mérgesgáz igénybevételével ismét 250 nőt és gyermeket, néhány nappal később további 300 különböző nemzetiségű embert gyilkoltak meg. 1943 május l6-án vagy 17-én gépkocsikon 158 gyermeket, akik 2 és 10 év között voltak, hoztak a táborba. A gyermekeket gázkamrában gyilkolták meg. A tábor vezetősége 1943 júniusában összeterelte az összes beteg hadifoglyokat és letartóztatottakat, mintegy 600 embert és az egyik gázkamrában végzett valamennyivel.”
A gázzal történt tömegirtásról tanuságot tettek a bizottság ülésén kihallgatott német SS-legények is, akik a táborban teljesítettek szolgálatot:
Hensche SS-Rottenführer elmondotta, hogy 1942 szeptember 15-én 350 embert, köztük nőket és gyermekeket, pusztitottak el a gázkamrában.
Ternes SS-Obersturmführer közölte a bizottsággal, hogy 1943 október 16-án a gázkamrákban 500 embert pusztítottak el. Ezek között sok nő és gyermek is volt.
A gázzal történő elpusztításhoz a tábor német orvosai: Blanke és Rindfleisch választották ki az embereket.
Ugyancsak Ternes vallotta a következőket:
„Rindfleisch SS-Untersturmführer, a tábor orvosa, 1943 október 21-én este elmondotta nekem, hogy aznap »Ciklon«-gáz igénybevételével 300 gyermeket pusztítottak el a gázkamrában. A gyermekek 3-10 évesek voltak.”
A gázkamrákból a hullákat rendszeresen elszállították, hogy a krematóriumban vagy máglyákon elhamvasszák azokat. A hullákat gépkocsikon, különleges traktoroktól vontatott nyitott tehervagonokban szállították. Ezt számos szemtanu megerősítette.
Scholen Theodor, SS-Rottenführer, aki a táborban végzett szolgálatot és hadifogságba került, a következőket mondotta:
„Gyakran láttam a pótkocsival ellátott autót, amely a gázkamra és a krematórium között közlekedett. Az autó, amikor a gázkamrától útjára indult, hullákkal volt megrakva, a visszaúton pedig üres volt.”
A Lengyel-Szovjet Rendkívüli Bizottság megállapította, hogy a németek Lublinban a gázkamrákon kívül külön e célra felszerelt teherautókban, az úgynevezett „fojtókamra-gépkocsikban” is pusztították az embereket.
A tanuk – Stetdiener, a lengyel hadsereg volt katonája és Atrochov szovjet hadifogoly – részletesen leírták ezt a gépkocsit, amelyben a német banditák a motorból kipuffogó elhasznált gázok segítségével fojtották meg áldozataikat.
A tábor területén nagyszámú olyan hullát is találtak, amely szénoxid-mérgezés jellegzetes tüneteit mutatja és arról tanuskodik, hogy a németek szénoxiddal is pusztították a letartóztatottakat.
A törvényszéki orvostani szakbizottság, amelynek összetételét fent közöltük, megállapította, hogy:
„Az internálótáborban különböző módszerekkel irtották a foglyokat. A német fasiszták a tábor fennállásának első időszakában főként a tömeges agyonlövetés módszerét alkalmazták. Később az agyonlövetésen kívül külön e célra épített és felszerelt gázkamrákban erősen ható mérges anyagokkal – kéksavval (»Ciklon« – készítmény) és szénoxiddal (szénoxid-gázzal) is tömegesen pusztították az embereket.”
Ilyenképpen számos szemtanu vallomása, a törvényszéki orvostani, műszaki és vegyészeti szakbizottságok adatai alapján megállapítást nyert, hogy a német fasiszta hóhérok közel három esztendőn át, módszeresen mérges gázokkal tömegesen pusztították a majdaneki táborban az embereket. A német szörnyetegek meggyilkoltak többszázezer teljesen ártatlan embert, köztük aggastyánokat, nőket és gyermekeket.
A németek a majdaneki tábor fennállásának első időszakában elföldelték az általuk agyonlőtt és halálragyötört emberek hulláit. Később és különösen 1943-ban és 1944-ben a németek kiásták a hullákat a gödrökből, amelyekbe előzőleg elföldelték azokat és hozzáláttak a holttestek elhamvasztásához.
A táborban már 1942 elején két hullahamvasztó kemencét építettek. A németek arra való tekintettel, hogy igen sok volt a hulla, 1942-ben megkezdték és 1943 őszén befejezték egy új, 5 hamvasztókemencével ellátott hatalmas krematórium építését. Ezekben a kemencékben állandóan égett a tűz. A kemencékben a hő 1500 fok Celsiusig emelkedhetett. A németek, hogy minnél több hullát helyezhessenek el a kemencékben, feldarabolták a holttesteket, főként a hullák végtagjait hasították le.
A műszaki szakbizottság, amely gondos vizsgálatnak vetette alá a kemencék szerkezetét, a következő szakvéleményt adta:
„A kemencék rendeltetése hullahamvasztás volt. A hamvasztó-kemencéket megszakítás nélküli munkára rendezték be. Egy-egy kemencében egyidejűleg 4 levágott végtagú hullát lehetett elhelyezni. A 4 hulla elhamvasztásához szükséges idő 15 perc volt. Ha figyelembe vesszük, hogy valamennyi kemence éjjel-nappal üzemben volt, kiszámíthatjuk, hogy a németek 24 óránként 1920 hullát hamvaszthattak el. A bizottság, figyelembe véve a tábor égész területén (árkokban, kertekben és egyebütt) talált nagymennyiségű csontot, ama véleményének ad kifejezést, hogy a még teljesen el nem égett csontokat az elhamvasztáshoz szükséges idő letelte előtt távolítottak el a kemencékből. Ez azt jelenti, hogy a valóságban 24 óránként 1920-nál jelentékenyen nagyobbszámú hullát hamvasztottak el.”
A bizottság megállapította, hogy a németek hosszú időn át, különösen a legutóbbi két esztendő alatt, nemcsak a külön e célra épített kemencékben, hanem mind a tábor területén, mind a krempeci erdőben máglyákon is tömegesen hamvasztottak el hullákat.
Sinekre vagy gépkocsik alvázára deszkákat fektettek, a deszkákra holttesteket, aztán ismét egy réteg deszka, majd egy réteg hulla következett. Egy-egy ilyen máglyára 500-1000 hullát raktak. Az egész építményt benzinnel öntötték le és felgyujtották. Minden ilyen máglya 48 óráig égett.
Hospodarek és Matyasek a majdaneki tábor közelében lévő Deszent község és Krempec község tanukként kihallgatott lakosai elmondották, hogy a tábor területén és a krempeci erdőben hatalmas máglyákat láttak, amelyeken a németek által agyonlőtt és halálrakínzott emberek holttestét égették el.
A haláltábor területén és a krempeci erdőben sok olyan helyre bukkantak, ahol a németek elhamvasztották a hullákat. A tábor területén az egyik gödör felásásakor egy gépkocsi alváza került elő. Ezen is hullákat hamvasztottak el a németek.
Miután leleplezték a németeknek a Katin-erdőben véghezvitt kegyetlenkedéseit(6), a fasiszták különös buzgalommal hozzáláttak, hogy a holttesteket a gödrökből és árkokból kiássák és elhamvasszák. A törvényszéki orvostani szakbizottság húsz ilyen gödröt ásatott fel, tizennyolcat Majdanekben, kettőt pedig a krempeci erdőben. Egyes gödrökben jelentékenyszámú hullát találtak. Ezek elhamvasztására a németeknek már nem volt idejük.
Igy az ásatás során a krematorium közelében lévő 1. számú gödörben 42, a krempeci erdőben lévő 19. számú gödörben 368 férfi, nő és gyermek holttestére bukkantak; más gödrökben jelentékenyazámú, már teljesen feloszlott holttestet és csontvázat találtak. Több gödörben óriási mennyiségű csont volt.
A német fasiszta szörnyetegek, hogy eltüntessék a gigászi méretű tömeges emberirtás nyomait, gödrökbe és árkokba földelték el a hamut. A hamu egy részét szétszórták a tábor veteményes kertjeinek nagy területén, a hamut trágyával keverték és a termőföld trágyázására használták fel.
A bizottság az „emberirtás táborának” területén 1350 köbméternyi trágyakeveréket talált. Ez hulladékból, az elégetett hullák hamujából és apró emberi csontokból állott.
A német fasiszták az apró csontokat különleges „malomban” őrölték meg. E malomról és annak berendezéséről részletesen beszámolt Stetdiener tanu, foglalkozását tekintve, Diesel-motor mechanikus, akit a németek arra kényszerítettek, hogy ebben a malomban dolgozzon.
Hjalmar Moser német altábornagy, Lublin volt katonai parancsnoka a következőket közölte:
„Nincs rá okom, hogy elhallgassam és leplezzem Hitler súlyos bűncselekményeit és ezért kötelességemnek tartom, hogy elmondjam a teljes igazat az úgynevezett haláltáborról, amelyet a német fasiszták Lublin város közelében a helmi országút mentén létesítéttek.
1943-1944 telén a táborban nagyszámú letartóztatottat pusztítottak el, köztük, legnagyobb felháborodásomra nőket és gyermekeket is. A meggyilkoltak száma többszázezerre rúg. A szerencsétlenek egyrészét agyonlőtték, a többit mérges gázokkal megfojtották.
Többízben elmondották nekem, hogy az elpusztításra szánt embereket a haláltáborban rendkívül nehéz, erejüket meghaladó munka végzésére kényszerítették és veréssel hajszolták munkára. Felháborodással értesültem arról, hogy a tábor foglyait, mielőtt elpusztították volna őket, bántalmazták és kínozták is.
Ez év tavaszán ismét óriási számú hullát ástak ki és hamvasztottak el külön e célra épített kemencékben, nyilvánvalóan azért, hogy eltüntessék a Hitler parancsára elkövetett gaztettek nyomait.
A hatalmas kemencéket téglából és vasból építették. Nagy teljesítőképességű krematórium volt ez. A hullabűz gyakran elhatolt a városba, legalább is annak keleti részébe, úgy hogy a kevésbé tájékozott emberek számára is világos volt, mi megy végbe e szörnyű helyen...
Azt, hogy a haláltábor tevékenységét a Hitler-kormány irányította, bizonyítja az a tény, hogy a tábort maga Himmler is meglátogatta. Himmler 1943 nyarán érkezett Lublinba.”
A bizottság megállapította, hogy csupán a krematórium kemencéiben több mint 600.000 hullát hamvasztottak el. A krempeci erdőben emelt gigászi méretű máglyákon több mint 300.000 holttestet égettek el. A két régi kemencében több mint 80.000, a tábor területén, a kematórium közelében emelt máglyákon pedig legalább 400.000 holttestet hamvasztottak el.
A németek, hogy eltüntessék gaztetteik nyomát, megölték azokat a foglyokat, akik a gázkamrákban és a krematóriumban végeztek munkát.
A törvényszéki orvostani szakbizottság, amelynek összetételét már közöltük, Szylling-Singalevicz, a lublini Katholikus Egyetem törvényszéki orvostani professzorának vezetése alatt számos törvényszéki orvostani jegyzőkönyv vizsgálata és tárgyi bizonyítékok alapján a következőket állapította meg:
„A Lublin határában létesített majdaneki internáló táborban, a tábor fennállásának 4 esztendeje alatt, mindvégig átgondolt és következetes módszerrel tömegesen irtották az embereket, úgy a tábor foglyait, mint azokat, akiket csak azért hoztak a táborba, hogy ott meggyilkolják őket.”
A német fasiszták rendszeresen fosztogatták a tábor foglyait és kirabolták a halálra gyötört embereket.
A bizottság a táborban a következő tárgyi bizonyítékokra bukkant: az agyonlőtt és más módon meggyilkolt emberek lábbelijét tartalmazó raktárra, a letartóztatottak különböző holmijával telt raktárra, valamint a Gestapo tulajdonát képező és a lublini Chopin-uccán lévő raktárra. Ezek a raktárak arról tanuskodnak, hogy a rablott tárgyakat és a foglyok holmiját gondosan csoportosították és Németországba szállították.
A tábor hatodik mezőnyének területén talált óriási cipőraktárban párizsi, bécsi, brüsszeli, varsói, trieszti, prágai, rigai, antwerpeni, amszterdami, kievi, krakkói, lublini, lembergi és egyéb városokbeli cégjelzéssel ellátott lábbeli található. Van közte különböző alakú és nagyságú férfi-, női-, gyermekcipő, katonacsizma, szandál és parasztcsizma. A kész cipőn kívül a raktárban nagymennyiségű szétbontott lábbelit is találtak (külön-külön helyen halmozták fel a talpakat, a sarkakat, a felsőrészt). Ezt a holmit halomba rakták és Németországba való elszállításra készítették elő.
A bizottság megállapította, hogy itt csupán a haláltáborban meggyilkolt és elpusztult gyermekek, férfiak és nők több mint 820.000 lábbelije van.
A bizottság a Gestaponak a lublini Chopin-uccán lévő óriási raktárában nagymennyiségű férfi-, női-, és gyermekfehérneműt, valamint különböző szükségleti cikket talált. Például több polcon kötéshez használatos gyapjufonal-kötegek láthatók. A raktárban többezer szemüvegre, tízezer pár különböző férfi, női és gyermekcipőre, tízezernyi párizsi, prágai, bécsi, berlini, amszterdami, brüsszeli cégjelzéssel ellátott férfinyakkendőre, tízezernyi női harisnyakötőre – amelyek egy részét szétszedték és elszállításra készítették elő, – rengeteg fürdőköpenyre, pizsamára, papucsra, gyermekjátékszerre, cuclira, borotvapengére, ollóra, késre és óriási mennyiségű egyéb szükségleti cikkre bukkantak. A raktárban ezenkívül nagymennyiségű különböző bőröndöt találtak. A bőröndök szovjetpolgárok, lengyelek, franciák, csehek, belgák, hollandusok, görögök, horvátok, olaszok, norvégek, dánok, különböző országokból idehurcolt zsidók tulajdonát képezték.
A bizottság ebben a helyiségben megtalálta a raktár könyvelésének egy részét. Ebből kitünik, hogy a Chopin-uccai raktárban csoportosították és Németországba való elszállításra készítették elő a holmikat.
A táborban agyonlőtt emberek holmijának elszállítására vonatkozólag a németek a következő külön utasítást adták ki:
|
„SS-gazdasági főhivatal D-internálótábor vezetőségének főnöke D/1 Az: 14 D 3 (Ot) I. Oranienburg 1942 július 11. |
VALAMENNYI INTERNÁLÓTÁBOR
PARANCSNOKÁNAK
Az állambiztonsági Főhivatal közlése szerint, az internálótáborokból ruházatot tartalmazó csomagokat küldtek a brünni Gestapo-hivatalnak. Egyes esetekben kitünt, hogy az átlőtt ruhadarabokon vérfoltok vannak. A csomagok egy része megsérült, úgy hogy hivatlan személyek is megismerhették azok tartalmát.
Tekintettel arra, hogy az Állambiztonsági Főhivatal a közeljövőben új utasítást ad ki, amely rendezni fogja, hogyan kell eljárni az elhalt foglyok megmaradt holmijával, a kérdés vegleges tisztázásáig, amíg ki nem derül, hogyan kell eljárni a kivégzett foglyok megmaradt holmijával, a csomagok elküldését haladéktalanul be kell szüntetni.
Aláírás: Hlix
SS-Brigadenführer, az SS csapatok
vezérőrnagya
A haláltáborban előzőleg szolgálatot teljesített és utóbb hadifogságba került SS-legények tanuvallomása alapján megállapítást nyert, hogy a táborban szervezetten elrabolták a foglyok személyi szükségleti tárgyait és a táborban szolgálatot teljesítő különböző személyek eltulajdonították a halálrakínzott és agyonlőtt emberek holmiját.
Vogel SS-Rottenführer, aki hadifogságba került, a bizottság teljes ülésén a következőket jelentette ki:
„A majdaneki tábor raktárfőnökének helyettese voltam. A meggyilkolt foglyok ruháját és cipőjét itt csoportosították és a legjobb holmit Németországba szállították. Én magam csupán 1944-ben több mint 18 vagonnyi ruhát és cipőt küldtem Németországba. Nem tudom pontosan megmondani, mennyi cipőt és ruhát küldtünk el, azt azonban megerősítem, hogy óriási mennyiségű ruházati tárgyról és cipőről van szó. Amit én indítottam útnak, az csak egy része volt a Németországba szállított holminak. A holmikat a következő címre küldtük: «Plötzensee-Berlin, Strafanstalt».”
Ternes SS-Obersturmführer hadifogságba került német tiszt, a tábor volt pénzügyi ellenőre, a következőket vallotta:
„Tudomásom van arról, hogy a foglyoktól elvett pénzt és értéktárgyakat Berlinbe küldték. A foglyoktól elvett aranyat megmérték és azután a német fővárosba küldték. Mindez az elrablottnak nevezhető érték a német állam bevételi tétele volt. Igen sok aranyat és értéktárgyat küldtek Berlinbe. Én azért tudok minderről, mivel pénzügyi ellenőrként végeztem szolgálatot a táborban. Hansúlyoznom kell, hogy a foglyoktól elszedett pénz és értéktárgyak nagy részét egyáltalán nem írták össze, mivel ezeket szétkapkodták azok a németek, akik a pénzt és értéktárgyakat elszedték a foglyoktól.”
Ilyképpen a majdaneki táborban halálrakínzott emberek kirablása, ép úgy, mint a többi táborban elpusztított embereké, a különböző rangú német fasiszta fosztogatók bevételének bizonyos része volt.
A Lengyel-Szovjet Rendkívüli Bizottság a bizonyító anyag, a tanuk kihallgatása és a németeknek Lublin határában létesített majdaneki internáló táborában, a lublini börtönben és a krempeci erdőben elkövetett gaztettei szemtanuinak vallomása, továbbá a bizottság által felkutatott nagyszámú tárgyi bizonyíték és végül a törvényszéki orvostani, műszaki és vegyészeti szakbizottságok jelentése alapján a következőket állapította meg:
1. A majdaneki internálótábor, amelyet a németek „Vernichtungslager”-nek, azaz az emberirtás táborának neveztek, tömeggyilkosságok színhelye volt, ahol szovjet hadifoglyokat, a volt lengyel hadsereg hadifogságába került katonáit, a Hitler-Németország által megszállott különböző európai országok, valamint Lengyelország és a Szovjetunió átmenetileg megszállt körzetei békés polgári lakosságát pusztították.
2. A majdaneki táborban bestiális rendszert vezettek be a letartóztatottak számára. A letartóztatottak tömeges kiirtásának módszerei ezek voltak: egyéni és tömeges agyonlövetés és meggyilkolás, gázkamrákban történő tömeges és egyéni elpusztítás, akasztás, kínzás, bántalmazás és éheztetés.
Az SS és Gestapo hóhérok ebben a táborban tömegesen irtottak lengyeleket, franciákat, hollandusokat, olaszokat, szerbeket, horvátokat és más nemzetiségű személyeket, valamint szovjethadifoglyokat és a volt lengyel hadsereg hadifogságba került katonáit, úgy a tábor foglyait, mint azokat, akiket más táborokból és helyekről hoztak ebbe a táborba, hogy itt elpusztítsák őket.
3. A német fasiszta hóhérok számos intézkedést tettek, hogy eltüntessék bűnös tevékenységük nyomát, még pedig: a krempeci erdőben és a táborban hatalmas máglyákon, valamint külön e célra épített krematóriumokban hamvaszották el a foglyok hulláit, megőrölték az apró csontokat, a hamut szétszórták a földeken és a veteményes kertekben, amelyek a tábor német fasiszta vezetőinek tulajdonát képezték, emberi hamuból és hulladékból óriási méretű trágyadombokat emeltek.
A német fasiszta rablók egész rendszert dolgoztak ki a halálragyötört emberek kifosztására. A zsákmányt mind közönséges SS-legények és Gestapo-legények, mind a rablóbanda vezető tényezői vágták zsebre. A tábor foglyainak kifosztása a német fasiszta állam jelentékeny bevételi tételet képezte.
A Lengyel-Szovjet Rendkívüli Bizottság megállapította, hogy a német fasiszta hóhérok a majdaneki emberirtó tábor négyéves fennállása alatt, bűnös kormányuk egyenes utasítására, tömeges agyonlövetések, gázkamrákban történt tömeggyilkosságok révén körülbelül másfél millió embert pusztítottak el. Ezek szovjethadifoglyok, a volt lengyel hadsereg hadifogságba került katonái, különböző nemzetiségű polgári személyek, lengyelek, franciák, olaszok, belgák, hollandusok, csehek, szerbek, görögök, horvátok és jelentekeny részben zsidók voltak.
A Lengyel-Szovjet Rendkívüli Bizottság, amely a németek lublini gaztetteinek kivizsgálására alakult, megállapította, hogy mind e gaztettek főbűnösei: a Hitler-kormány, Himmler, a főhóhér és ezek alantasai, az SS-nek és az SD-nek a lublini területen tevékenykedő tagjai.
E bestiális gaztettek legfőbb végrehajtói a következők voltak: Globotschnik(7) Obergruppenführer, az SS és az SD lublini vezetője, Wendler, a lublini terület volt kormányzója, Dominik Sturmbannführer, az SS és az SD lublini vezetője, Liski Sturmbannführer, a lengyelországi hadifogolytáborok parancsnoka, Koch Standartenführer, Kegel Obersturmführer, táborparancsnok, Melzer Hauptsturmführer, a tábor parancsnokának helyettese, Kloppmann Hauptsturmführer, Tumann Oberstrumführer, Mussfeld Oberscharführer, Kosital Oberscharführer, Grün Erich Hauptscharführer, Rindfleisch Untersturmführer, Blanke Hauptsturmführer, a tábor orvosai, Wende Untersturmführer, a krematórium vezetője és mindazok a személyek, akik hóhérszerepre vállakoztak és részesek a teljesen ártatlan emberek elpusztításában.
WITOS, a Lengyel Nemzeti Felszabadítás Bizottságának alelnöke, a Lengyel-Szovjet Rendkívüli Bizottság elnöke,
KUDRJAVCEV D. I., A Bizottság alelnöke, (szovjetunió)
SOMMERSTEIN, a Lengyel Felszabadítás Bizottságának tagja,
GRANCSENKOV N. I., egyetemi tanár (Szovjetunió),
PROZOROVSKI W. I., egyetemi tanár (Szovjetunió),
Dr. KRUSZYNSKI, római katholikus szekesegyház prelátusa,
CHRISTIANS, a lublini Vörös Kereszt alelnöke,
BIALKOWSKI, a lublini katholikus egyetem tanára,
BALCEZSAK, a lublini fellebviteli bíróság ügyésze,
SCSEPANSZKI, a lublini kerületi bíróság elnöke.
(6) Ma már bizonyítékok támasztják alá, hogy a katyni tömeggyilkosságokat szovjet NKVD-alakulatok
követték el.
(7) Helyesen Globocnik, Odilo, az SS és az SD Lublin körzeti parancsnoka.
[ 1. rész ] 2. rész
 |
 |
|
 |
|
 |