Jaltai konferencia : A negyedik ülés

1945. február 7.

ROOSEVELT elmondja, hogy tegnap meghallgatták Sztálin marsall nyilatkozatát a lengyel kérdésről. Őt, Rooseveltet, elsősorban a lengyel kormány problémája érdekli. Lengyelország határainak a kérdése számára nem olyan fontos. Nem érdekli őt a lengyel kormány törvényességének vagy állandóságának a kérdése sem, hiszen ismeretes, hogy Lengyelországban éveken át egyáltalán nem volt kormány. Mindamellett úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok, a Szovjetunió és az Egyesült Királyság segítséget nyújthatna a lengyeleknek abban, hogy egy ideiglenes kormányt alakítsanak, amíg nem nyílik lehetőség az országban szabad választások megtartására. Ezen a területen valami újat kellene produkálni, valami olyasmit, ami friss fuvallatként hatna ebben a dohos kérdésben. [. . .]

SZTÁLIN azt mondja, hogy másfél órával ezelőtt üzenetet kapott Roosevelttől a következő javaslattal: hívjanak meg Lengyelországból két embert a lublini kormány részéről, és hívják meg a másik táborhoz tartozó társadalmi erők két képviselőjét is (az elnök által megnevezett öt ember közül); ennek a négy lengyelnek a jelenlétében döntsenek azután az új lengyel kormány kérdésében. E lépés sikere esetén az új kormánynak kell majd megtartania Lengyelországban a szabad választásokat.
Emellett Roosevelt üzenetében kifejezi azt az óhaját, hogy a kormányba más körök képviselői is bekerüljenek. Az üzenetben Mikolajczyk és Grabski neve szerepel. Sztálin szeretné tudni, hol találhatók a Roosevelt által megnevezett személyek, akik Roosevelt értesülései szerint Lengyelországban tartózkodnak. Ha ezeket az embereket sikerül megtalálni, akkor azt is tisztázhatják, mikor érkezhetnek ide. Ha ideérkezett volna Wincenty Witos vagy Sapieha, jelenlétük megkönnyítette volna a helyzetet; de ő, Sztálin, nem tudja a címüket, és attól tart, hogy a tanácskozás résztvevői nem várhatják be a lengyeleket a Krímben. A szovjet küldöttség kidolgozott egy tervezetet, amely elébe megy Roosevelt javaslatainak. Mivel a tervezetet még nem gépelték le, azt ajánlja, hogy egyelőre vegyenek elő egy másik kérdést, esetleg Dumbarton Oaks kérdését.

ROOSEVELTés CHURCHILL beleegyezik ebbe.

(Ezután a szovjet küldöttség kifejezésre juttatja, mennyire elégedett Stettinius jelentésével és Churchill magyarázataival a nemzetközi biztonsági szervezet lértehozásának kérdésében. A szovjet küldöttség kifejti azt a véleményét, hogy a három hatalom egysége a háború utáni biztonság garantálása terén elérhető, s hogy Dumbarton Oaksban kidolgozott javaslatok, valamint Roosevelt pótlólag tett javaslatai a nemzetközi biztonság kérdéseiben a nagy és a kis államok jövőbeli együttműködésének alapjául szolgálhatnak.
A szovjet küldöttség tehát elfogadhatóknak nyilvánítja ezeket a javaslatokat, majd visszatér egy olyan kérdésre, amelyet már Dumbarton Oaksban is felvetettek, de ott nem sikerült megoldani: arra a kérdésre tudniillik, hogy a szovjet köztársaságok alapító tagokként részt vehetnek-e a nemzetközi biztonsági szervezetben. A szovjet küldöttség most nem olyan formában veti fel a kérdést, mint Dumbarton Oaksban, hanem azt javasolja, hogy a szovjet köztársaságok körül három – vagy legalább kettő – a nemzetközi szervezet kezdeményezői között szerepeljen [Ukrajnáról, Belorussziáról és Litvániáról van szó]. A szovjet küldöttség úgy véli, hogy ezt a három szovjetköztársaságot – vagy legalább kettőt – alapító tagnak kell elismerni.)

ROOSEVELT azt mondja, örömmel értesül arról, hogy a szovjet kormány egyetért javaslataival. Ezzel nagy lépést tettek előre. A következő megoldásra váró kérdés az, hogy a Németország elleni háborúban részt vevő országok közül melyeket kell meghívni a nemzetközi szervezet alapító konferenciájára. Az Egyesült Államokban mindenki azt szeretné, ha ez a konferencia minél előbb összeülne. Úgy vélik, hogy jó lenne március végére összehívni a konferenciát. Fizikailag nincs akadálya annak, hogy az Egyesült Nemzetek képviselői egy hónap múlva összeüljenek. Maga Roosevelt úgy véli, hogy minél előbb hoznak döntést a konferencia összehívásáról, annál hamarább lehet majd hozzáfogni a szovjet fél által felvetett kérdések tárgyalásához, amelyek nagy érdeklődésre tarthatnak számot. A szervezet megalakulása után fel lehet majd vetni az elsődleges tagok kérdését.
Lenne még egy fontos gyakorlati kérdés: a Németország ellen hadat viselő országok mellett meghívják-e a konferenciára a „társult országokat”, például Paraguayt, Perut, Uruguayt, Chilét, Egyiptomot, Izlandot, amelyek megszakították a kapcsolatot Németországgal, de nem üzentek hadat neki.
Ukrajna, Belorusszia és Litvánia kérdése igen érdekes kérdés. Erre vonatkozólag talán el fognak térni a nézeteink, hiszen országaink állami berendezése és hagyományai eltérőek. A Brit Birodalomhoz például olyan domíniumok tartoznak, mint Kanada, Ausztrália stb. A Szovjetunió sok köztársaságból áll. Az Egyesült Államok viszont egynemű ország, amelynek nincsenek gyarmatai. Egyetlen nyelv uralkodik benne, s az alkotmány szerint csak egy külügyminisztere van. Éppen ezért a szovjet fél által felvetett kérdést tanulmányozni kell. Ez a kérdés szorosan összefügg egy másik kérdéssel, nevezetesen azzal, hogy a nagyhatalmaknak egynél több szavazatuk lesz-e a nemzetközi szervezetben. Ha bármely országnak egynél több szavazatot adunk, ezzel megszegjük azt az elvet, hogy a szervezet minden tagja csak egyetlen szavazattal rendelkezhet.
Roosevelt azt javasolja, hogy a szervezet elsődleges tagjainak kérdését, valamint a konferencia színhelyének és időpontjának a kérdését tárgyalják meg a külügyminiszterek.

CHURCHILL azt mondja, hogy szeretné forró háláját kifejezni a szovjet kormánynak azért a hatalmas lépésért, amelyet a Dumbarton Oaksban kidolgozott közös nézetek felé tett. Ő, Churchill, bizonyos abban, hogy a három nagyhatalom megállapodása e különösen fontos kérdésben örömmel tölt el minden gondolkodó embert.
A közgyűlésben részt vevő tagok számának kérdését orosz szövetségeseink új formában vetették fel. Mindenki érzi, hogy ebben a tekintetben óriási lépéssel jutottunk előbbre a megállapodás felé. Ő, Churchill, egyetért azzal, hogy az Egyesült Államok és a Brit Birodalom helyzete eltérő. A Brit Birodalmon belül vannak önkormányzattal rendelkező domíniumok, amelyek negyedszázadon át jelentős szerepet játszottak a nemzetközi biztonsági szervezetben, amely a mostani háború előtt összeomlott. Valamennyi domínium a béke és a demokratikus haladás ügyét szolgálta. Valamennyi domínium habozás nélkül csatlakozott a Németország elleni háborúhoz, jóllehet ismerték Anglia gyengeségét. Angliának nem voltak eszközei arra, hogy példája követésére kényszerítse a domíniumokat, s nem volt joga sem erre felszólítani őket; mégis valamennyi domínium saját akaratából belépett a háborúba.
Ő, Churchill, mély szimpátiával hallgatta a szovjet kormány javaslatát. Dobogó szívvel figyeli a nagy Oroszországot, amely vérét ontva eltiporja a zsarnokot. Churchill úgy véli, hogy egy olyan nagy nemzet, mint a 180 milliós Oroszország, talán ferde szemmel nézne a brit Nemzetközösségre, ha csak egyetlen szavazata lenne, jóllehet Oroszország népessége többszöröse a Brit Birodalom fehér népességének.
Nagyon örülne – mondja Churchill –, ha az elnök a szovjet küldöttség javaslatára olyan választ adna, amely nem tekinthető elutasításnak. Maga Churchill nem lépheti túl felhatalmazását. Szeretne időt kapni arra, hogy a szovjet javaslatot megbeszélje a külügyminiszterrel és a londoni háborús kabinettel. Ezért elnézést kér, hogy a brit kormány nevében nem adhat azonnal választ a szovjet küldöttség javaslatára.

ROOSEVELT megismétli azt a javaslatát, hogy a külügyminiszterek tárgyalják meg a szovjetköztársaságok kérdését, a konferencia helyének és időpontjának, valamint az erre meghívandó országoknak a kérdését. Dumbarton Oaksban olyan határozatot hoztak, hogy a konferenciát minél előbb össze kell hívni. A konferencia mielőbbi összehívása Rooseveltnek belpolitikai szempontból is fontos lenne.

CHURCHILL örülne, ha a külügyminiszterek megvizsgálnák az elnök által javasolt három pontot. Ami a konferencia összehívását illeti, Churchill kételkedik abban, hogy erre márciusban sor kerülhetne. Márciusban heves harcok dúlnak majd valamennyi fronton. Ezekben a harcokban az eddiginél nagyobb erők vesznek majd részt. Az egyes országok belső problémái is igen bonyolultak. Angliában például lakáshiány mutatkozik, s az országnak gondoskodnia kell a front ellátásáról. Ráadásul ott van a parlament, amely rendkívül aktív életet él, s sok időt és figyelmet igényel a miniszterektől, többek között a külügyminisztertől. Február hónap első negyede már elmúlt. Churchill ezért kételkedik abban, hogy a világ és Európa helyzete lehetővé teszi a konferencia márciusi összehívását. S ha a konferencia márciusban mégis összeülne, vajon csakugyan a megfelelő vezető emberek állnának-e az egyes országok küldöttségének élén? Nem lenne jobb egy kis időre elhalasztani a közgyűlés összehívását?

ROOSEVELT megmagyarázza, hogy most nem a közgyűlés összehívásáról, hanem a nemzetközi biztonsági szervezetet megalapító konferencia összehívásáról van szó. Az első közgyűlés minden bizonnyal csak 3-6 hónap múlva ül majd össze.

CHURCHILL azt mondja, hogy a konferenciára meghívandó országok közül néhány a konferencia összehívása idején még német járom alatt fog sínylődni. Nem lehet tudni, hogy ezeknek az országoknak a képviselői mennyiben képviselik majd valóban népüket. Más országok viszont éhínséggel és a háború következményeivel fognak küszködni. Churchill példaként Hollandiát és Franciaországot említi. Ezek mellett a szerencsétlen országok mellett a konferencián részt vesznek majd olyan országok is, amelyek nem szenvedtek a háborútól és nem vettek részt benne. ő, Churchill, úgy véli, hogy ilyen körülmények között a konferencián káosz keletkezhet. Egyes népek az agónia kínjaiban fognak gyötrődni, mások meg nyugodtan tárgyalják a jövő problémáit. Az említett okoknál fogva Churchill szerint nehézségekbe fog ütközni a konferencia összehívása, legalábbis ami Nagy-Britanniát illeti.

ROOSEVELT azt mondja, hogy Dumbarton Oaksban a nemzetközi szervezet mielőbbi megalakítása mellett döntöttek. A miniszterelnökhöz hasonlóan Rooseveltnek is vannak belpolitikai nehézségei. ő a maga részéről könnyebben szerezné meg a szenátusban a kétharmados szavazattöbbséget, ha a nemzetközi biztonsági szervezetet még a háború alatt megalakíthatnák.

CHURCHILL leszögezi, hogy Nagy-Britannia állásfoglalását alkotmánya is befolyásolja. Lehetséges, hogy Angliában hamarosan parlamenti választásokra kerül sor, s ha a jelenlegi brit kormány hatalmon marad is, egy új parlamenttel lesz dolga. Ezt figyelembe kell venni. Nagy-Britannia természetesen minden tőle telhetőt elkövet, hogy eleget tegyen Roosevelt kívánságának. Churchill ennek ellenére szükségesnek tartja, hogy nyíltan feltárja, milyen nehézségekbe ütközik szerinte az elnök szándékának megvalósítása. A maga részéről Churchill sajnálná, ha a szervezet elsődleges tagjainak kérdésében a döntést az Egyesült Nemzetek konferenciájának összehívásáig halasztanák.

ROOSEVELT azt mondja, hogy szeretné megismételni előbbi javaslatát, nevezetesen azt, hogy a külügyminiszterek foglalkozzanak a tagoknak, a konferencia helyének és időpontjának a kérdésével, s azután tegyenek jelentést munkájuk eredményeiről a három kormányfőnek.

SZTÁLIN egyetért ezzel.

CHURCHILLNEK nincs kifogása azellen, hogy a három külügyminiszter megtárgyalja az érintett kérdést, de hangsúlyozza, hogy ez a kérdés korántsem technikai jellegű. Churchill nincs meggyőződve arról, hogy a külügyminiszterek tárgyalása sikeres lesz, de tekintettel az elnök kérésére, kész elfogadni javaslatát.

SZTÁLIN megállapítja, hogy a három külügyminiszter összeül, és munkájuk eredményeiről jelentést tesznek majd a három kormányfőnek. [. . . ]

(Ezután a szovjet küldöttség a következő javaslatot terjeszti elő a lengyel kérdésben:
„I. Megállapítandó, hogy Lengyelország keleti határának a Curzon-vonalat kell követnie, bizonyos szakaszokon 5-6 kilométer mélységű eltérésekkel Lengyelország javára.
2. Megállapítandó, hogy Lengyelország nyugati határának Stettin városától (amely Lengyelországnak jut) dél felé az Odera, majd a Neisse (a nyugati Neisse) mentén kell húzódnia.
3. Kívánatos lenne az ideiglenes lengyel kormány kiegészítése néhány demokrata politikussal az emigráns lengyel körökből.
4. Kívánatos lenne, ha az így kiegészített ideiglenes lengyel kormányt elismernék a szövetséges kormányok.
5. Kívánatos lenne, ha a 3. pontban megállapított módon kiegészített ideiglenes lengyel kormány minél rövidebb időn belül általános választásokra szólítaná fel Lengyelország lakosságát, az ország állandó államigazgatási szerveinek létrehozása céljából.
6. Meg kell bízni V. M. Molotovot, Harriman urat és Kerr urat, hogy az ideiglenes lengyel kormány képviselőivel együtt tárgyalják meg az ideiglenes lengyel kormány kiegészítésének problémáját, majd megvizsgálás végett terjesszék javaslataikat a három kormány elé.”)

ROOSEVELT megállapítja, hogy a szovjet javaslatok bizonyos mértékű haladást jelentenek. Szeretné, ha módja lenne ezeket Stettiniussal együtt tanulmányozni. Egyelőre csak azt szeretné megjegyezni, hogy nem tetszik neki a szovjet javaslatban az „emigráns lengyel körök” kifejezés. Roosevelt, mint már tegnap említette, Mikolajczykon kívül nem ismer senkit az emigránsok közül. Úgy véli, hogy a lengyel kormányba nem kell okvetlenül bevonni az emigrációhoz tartozó személyeket. Talán akadnának megfelelő emberek magában Lengyelországban is.

SZTÁLIN megjegyzi, hogy ez természetesen helyes.

CHURCHILL azt mondja, hogy osztozik Roosevelt kételyeiben az „emigráns” szót illetően. Ezt a szót ugyanis először a francia forradalom idején használták, s akkor azt az embert nevezték emigránsnak, akit a francia nép elűzött Franciaországból. A ma külföldön élő lengyeleket viszont nem a lengyel nép űzte el, hanem Hitler. Ő, Churchill, azt ajánlja, hogy az „emigránsok” szó helyett használják a „külföldön tartózkodó lengyelek” kifejezést.

SZTÁLIN elfogadja Churchill javaslatát.

CHURCHILL beszédét folytatva, rámutat arra, hogy a javaslat második pontjában szó esik a Neisse-folyóról. Lengyelország határának nyugat felé való áthelyezését illetően a brit kormány a következő fenntartással élne: Lengyelországnak legyen joga akkora területet átvenni, amekkorát kíván és igazgatni tud. Aligha lenne célszerű a lengyel ludat annyira megtömni német eleséggel, hogy belepusztuljon gyomra túlterhelésébe. Angliában bizonyos köröket aggasztana nagyobb számú németnek az áttelepítése. Magát Churchillt az ilyen perspektíva egy cseppet sem aggasztja. A múlt világháború végén a görögök és a törökök áttelepítése teljesen kielégítő eredményekkel járt.

SZTÁLIN közbeveti, hogy Németországnak azokon a részein, amelyeket a Vörös Hadsereg elfoglalt, jóformán nincs német lakosság.

CHURCHILL megjegyzi, hogy ez természetesen megkönnyíti a feladatot. Emellett 6-7 millió német már eddig is életét vesztette, s a háború végéig ez a szám még legalább 1-1 1/2 millióval fog növekedni.

SZTÁLIN megállapítja, hogy Churchill számadatai nagyjából megfelelnek a valóságnak.

CHURCHILL kijelenti, hogy egyáltalában nem áll szándékában leállítani a németek pusztítását.
Azt javasolja, hogy a szovjet tervezet 3. pontjához fűzzék hozzá az „és magából Lengyelországból” szavakat.

SZTÁLIN azt válaszolja, hogy ez elfogadható.

CHURCHILL megállapítja, hogy a szovjet javaslatokat meg kell gondolni, majd a következő ülésen megtárgyalni. Úgy véli, hogy ezek a javaslatok egy lépéssel előbbre viszik az ügyet.

Forrás : Teherán, Jalta, Potsdam, 136-144. p.

Vissza Hadtörténeti Gyujtemény Vissza Második világháború Vissza Diplomácia Vissza A jaltai konferencia