Jaltai konferencia : A hetedik ülés

1945. február 10.

CHURCHILL leszögezi, hogy megállapodásra jutottak Lengyelország keleti határait illetően, és megegyeztek abban, hogy a lengyeleknek meg kell kapniuk Kelet-Poroszországot és az Oderáig terjedő területet. Abban viszont már kételkedik, hogy a lengyel határnak a Neisse (nyugati Neisse) mentén kell húzódnia. Táviratot kapott a háborús kabinettől, s az aggodalmát fejezi ki a Németországba való tömeges áttelepítésekkel kapcsolatos nehézségek miatt.

ROOSEVELT megjegyzi, hogy jó lenne megtudni, mi az új lengyel kormány álláspontja a nyugati határt illetően.

SZTÁLIN leszögezi, hogy a nyilatkozatban konkrétan kellene szólni a határról.

CHURCHILL fontosnak tartja, hogy közleményt adjanak ki a keleti határ (Curzon-vonal) kérdésében elért megállapodásról. De ha ugyanakkor nem mondanak semmit a nyugati határról, a nép nyomban megkérdezi, mi lesz Lengyelország nyugati határával. Churchill úgy véli, hogy figyelembe kell venni maguknak a lengyeleknek a nyugati határra vonatkozó véleményét, s ezt a kérdést a békekonferencián kell eldönteni.

ROOSEVELT úgy véli, hogy jobb lenne semmit sem mondani Lengyelország határairól, mivel ezt a kérdést meg kell még tárgyalni a szenátusban, s neki, Rooseveltnek, most nincs felhatalmazása arra, hogy erre vonatkozólag bármilyen döntést hozzanak.

CHURCHILL kijelenti, hogy valamit mégis csak kell mondani a nyugati határról. Úgy véli, hogyha a három kormány ebben egyetért, valami olyan formulát kellene találni, amely szerint Lengyelország területe nyugat és észak felé növekszik, s a kérdés eldöntésénél figyelembe veszik majd a lengyel kormány véleményét.

SZTÁLIN szintén szükségesnek tartja, hogy a határozatban szóljanak Lengyelország határairól.

ROOSEVELT elvben egyetért ezzel, és azt javasolja, hogy bízzák meg a külügyminisztereket: vizsgálják meg a kérdést, és egészítsék ki a Lengyelországról szóló nyilatkozat szövegét a határokról szóló új bekezdéssel.

(A konferencia elfogadja ezt a javaslatot, és áttér a felszabadított Európáról szóló nyilatkozatra.
A szovjet küldöttség azt javasolja, hogy a nyilatkozat végétől számított harmadik bekezdéshez fűzzék hozzá a következő tartalmú mondatot:
„A három kormány haladéktalanul megtanácskozza a szükséges intézkedéseket, hogy eleget tegyen a jelen nyilatkozatban lefektetett közös felelősségének.”
A szovjet küldöttségnek ezt a javaslatát elfogadják.)

EDEN közli, hogy van még egy kiegészítés a franciákra vonatkozólag. Ennek a szövege így hangzik:
„Midőn a három hatalom ezt a nyilatkozatot közzéteszi, egyben kifejezést ad ama reményének, hogy a Francia Köztársaság ideiglenes kormánya csatlakozhat majd hozzájuk a javasolt eljárásban.”

ROOSEVELT kijelenti, hogy hosszabb latolgatás után arra a következtetésre jutott, hogy de Gaulle csatlakozhatna a nyilatkozathoz, ha a franciák részt vennének a szövetségesek németországi ellenőrzési mechanizmusában. Régebben ő, Roosevelt, ellenezte Franciaországnak a németországi Ellenőrző Bizottságban való részvételét, de most Franciaország részvétele mellett van.

SZTÁLIN kijelenti, hogy nincs kifogása a franciáknak az Ellenőrző Bizottságban való részvétele ellen; ő maga a nyilatkozathoz való csatlakozásuk mellett van.

CHURCHILL megállapítja, hogy ezt közzé kell tenni a kommünikében.

SZTÁLIN és ROOSEVELT egyetért Churchill javaslatával.

(A konferencia áttér Jugoszlávia kérdésére.)

EDEN azt javasolja, hogy küldjenek táviratot Titónak és Subasicnak.

SZTÁLIN azt javasolja, hogy a táviratban szóljanak a Tito-Subasic-egyezmény haladéktalan életbe léptetéséről, az országgyűlés (szkupscsina) tagjainak az (Antifasiszta) Tanácsba történő bevonásáról és a Tanács által hozott törvényeknek az új parlament által való megerősítéséről. Azt javasolja továbbá, hogy a távirat 3. pontját – amely szerint a kormány mindaddig ideiglenes, amíg a nép szabadon ki nem fejezheti akaratát – hagyják el, és a távirat egész szövegét vegyék be a nyilatkozatba.

EDEN közli, hogy a nemzetközi biztonsági szervezet kérdésében mindent tisztáztak.

ROOSEVELT egyetért ezzel; talán jobb lenne most nem említeni összeget. A kérdés tanulmányozását a jóvátételi bizottságra kell bízni, és később kell meghatározni a jóvátétel összegét.

SZTÁLIN azt mondja, hogy helytelen lenne azt a benyomást kelteni, mintha pénzben teljesítendő jóvátételről volna szó. Nem pénzről van szó, hanem árukról, 20 milliárd amerikai dollár értékben. Eddig már három egyezményt kötöttek – Magyarországgal, Finnországgal és Romániával –, amelyben szerepel a természetben teljesítendő jóvátétel összege, s ezzel kapcsolatban még nem volt semmiféle félreértés. Vagy talán azt kívánja a konferencia, hogy az oroszok egyáltalán ne kapjanak jóvátételt?

CHURCHILL azt mondja, hogy erről szó sincs; sőt, ellenkezőleg! Azt szeretné javasolni, hogy a bizottság tanulmányozza a jóvátétel kérdését, és készítsen jelentést a jóvátétel behajtásáról.

SZTÁLIN felveti a kérdést: egyetértenek-e azzal, hogy Németország árukat szállítson, kárpótlásul a veszteségekért? Még nincs határozatunk a jóvátétel kérdésében, sőt még a jóvátétel behajtásának elveit sem erősítettük meg. Sztálin a következő határozat elfogadását javasolja: „A három hatalom egyetért abban, hogy Németországnak árukkal (vagyis természetben) kell megtérítenie a háború során a szövetséges nemzeteknek okozott leglényegesebb károkat. Jóvátételi bizottságot kell megbízni azzal, hogy vizsgálja meg a kártérítés mértékének kérdését, mégpedig a szovjet-amerikai formula alapján, és munkája eredményeiről tegyen jelentést a kormányoknak.”
Sztálin a továbbiakban rámutat arra, hogy az amerikai fél hajlandó elfogadni a 20 milliárd dolláros összeget mint vitaalapot, szem előtt tartva, hogy a kárpótlás természetben történik. A szovjet fél nem javasolja, hogy most hozzák nyilvánosságra ezt a határozatot. E lépést akkor lehet majd megtenni, amikor mind a három hatalom szükségesnek tartja.

SZTÁLIN azt válaszolja: a konferenciát nem kötelezzük az összeg megállapítására, hanem csupán azt javasoljuk, hogy a bizottság a megnevezett összeget vegye vitaalapnak.

CHURCHILL közli, hogy táviratot kapott a háborús kabinettől, és szeretne felolvasni egy részletet ebből a táviratból. A továbbiakban megállapítja, hogy az angolok most teljesen lehetetlennek tartják bármilyen jóvátételi összegnek a megnevezését. Churchill rámutat arra, hogy az angolok különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a németek meg tudják fizetni importjukat. Különben abba a helyzetbe kerülünk – mondja Churchill –, hogy mi fizetünk Németországnak, mások meg jóvátételt kapnak.

SZTÁLIN megkéri Churchillt, nevezze meg a maga jóvátételi összegét. A szovjet fél az általa említett összeget nem tekinti megváltoztathatatlannak, csupán vitaalapnak javasolja. A jóvátételre vonatkozólag a következő formában javasolja egy határozat elfogadását:
1. A három kormányfő egyetért abban, hogy Németország köteles természetben megtéríteni a háború során a szövetséges nemzeteknek okozott károkat.
2. A moszkvai jóvátételi bizottságot meg kell bízni azzal, hogy vizsgálja meg a megtérítendő károk mértékének kérdését, és munkája eredményéről tegyen jelentést a kormányoknak.

ROOSEVELT és CHURCHILL kijelenti, hogy egyetért Sztálin javaslataival.

SZTÁLIN némi iróniával megkérdi: „S nem fogják ezt holnap visszavonni?” [. . .]

(A konferencia áttér Lengyelország határainak a kérdésére.)

EDEN felolvassa a Lengyelországról szóló nyilatkozathoz, a Lengyelország határaira vonatkozó részhez kapcsolódó angol kiegészítés tervezetét.

ROOSEVELT azt mondja, hogy a lengyel határok kérdésében lenne egy szövegmódosítása: a „három kormány” szavak helyébe tegyék a „három kormányfő” szavakat. Roosevelt magyarázatképpen hozzáfűzi, hogy ha „három kormányról” beszélnek, akkor neki mint elnöknek ezt a kérdést a kongresszus elé kell terjesztenie, márpedig ezt jó lenne elkerülni. A második mondatban ki kell húzni „a három kormány” szavakat, és helyettük azt kell írni, hogy „kétségtelen”. Az utolsó mondatban az „egyetértenek abban” szavak helyébe az „úgy vélik” szavak állítandók. Roosevelt az említett módosításokkal elfogadja a Lengyelországról szóló nyilatkozathoz fűzött kiegészítést.

(A Lengyelország határairól szóló kiegészítést Roosevelt módosításaival elfogadják.)

Forrás : Teherán, Jalta, Potsdam, 168-172. p.