1. kötet - A város határain . . .

Vágó Pál

királyi palást, misemondó ruhának átalakítva s még maig is keleti gyöngyökkel gazdagon megrakva, az alsóvárosi barátok birtokába került. Ez is fényes tanujele annak, hogy Mátyás király mily benső érzelmekkel viseltetett Szeged népe iránt, melynek jólétére s a város emelésére nem kevesebb mint 15 kiváltságlevelet adott, becses jogokat és előnyöket biztosítva a polgárság részére. Ezeknek végtelen hatásuk volt a vagyonosodásra és a város polgárisodására. De rendkívül emelőleg hatott e tekintetben még az is, hogy a Hunyadiak idejében úgyszólván Szeged volt az ország központja s mint láttuk, a legfontosabb közesemények színhelye. A főurak és főpapok a leggyakrabban itt találkoztak, itt seregeltek össze és Szeged népének szemei előtt folytak le mindazon események, melyek az ország sorsára és jövőjére kihatással voltak. Itt gyülekeztek minduntalan a hadak is, melyek a helyi forgalmat és fogyasztást jelentékenyül növelték. Mátyás király idejében a szegedi polgár jóléte oly fokra emelkedett, hogy a boldog idő és dicső napok emlékezete még századok mulva sem enyészett el.

IX. A város határain és a polgárok kiváltságain ejtett sérelmek.

Szeged kiterjedt birtokainál, lakosságának élénk forgalmánál és kereskedelménél, úgy a polgárok gyakori utazgatásainál fogva a szomszédokkal és más felekkel gyakran keveredett perekbe.

Talán semmi sem igazolja jobban, hogy Szeged alapítói és ezek utódai magyarok és mindenkoron szabadok voltak, mint az, hogy a polgárság jogainak védelmében mindenkor szívósan küzdött, minden hatalmassággal szembe szállva, a sérelmeket orvosolatlanúl nem hagyta, jogaiból soha sem engedett, - de ha vele bánni tudtak, méltányos és áldozatkész volt.

A birtok területének, az egyéni és testületi jogok vagy kiváltságok legcsekélyebb megsértése is elegendő volt arra, hogy a sértővel a város perbe szálljon. A polgárság jól tudta azt, hogy a jogok a törvény védelme alatt állanak. Nem hunyászkodott meg sem az egyházi, sem a világi hatalmasok fenyegetőzései előtt, tudva azt, hogy minden hatalmasságnál erősebb a törvény, mely nekik védelmet biztosít. S miként a XVIII. század elején a hatóság évtizedeken át tartó küzdelmeket folytatott, - ép úgy a XIV. és a következő században is a harczok egész sorozatát kelle megvívni, hogy az utódok jóléte és jogai biztosíttassanak.

A város birtokjogain ejtett legrégibb ismert sérelem a szőreghi nemes urak, a Czibak-család, valamint a gyálai és szentiványi földes-

urak, a Gyálai nemzetség részéről fordult elő. A városnak a Tisza balpartján, Ujszeged mai határánál kiterjedtebb birtokai voltak, - szántók, legelők, nádasok, halastavak, tözeg-telepek, melyek egész Szőregh, Szentivány és Gyála alá elnyúltak. Ép ennélfogva a két szomszéd földesúr a város javait gyakrabban bitorolta, miből villongások, utóbb perek támadtak. Már ezek is régóta húzódtak, pedig a bizonyítási eljárás - tanukihallgatás - is befejeztetett, de a város ítéletet nem nyerhetett.

Midőn Zsigmond király 1411. évi júniusban ép Szegeden időzött s a főurakkal az ország sürgős és fontos ügyeiben királyi tanácsokat tartott volna, a türelmet vesztett szegediek a király elé járulva sürgették perük elintézését. A király ennélfogva megbízta János mester alkanczellárt, Laczkfi János palotaőrt, Dávid zólyomi főispánt és Fábián mestert, a királyi kanczellária jegyzőjét, hogy az ügyet megvizsgálják és a Szeged úgy a Szőregh közt levő vitás határokat rendezzék. A szentivány-gyálai vitás határok vizsgálatával pedig Fábián mester pozsonyi és pécsi kanonok, mint kanczelláriai jegyző bízatott meg.

Az előbbi ügyben kirendelt határigazító küldöttség a helyszíni vizsgálatot június 23-án ejtette meg, a Czibak urak és András szegedi főbíró, Délczeg Gergely és Máté esküdtek, valamint a polgárok sokaságának jelenlétében. A vizsgálat eredményéhez képest az új határdombokat legott felállították a következőképen. Északról a Tisza partjánál kettős határt emeltek; azután a Szőregh felé vezető "nagyúton" keresztül, délfelé tartva, a "Nagyér" nevű vízállásnál ismét kettős határt állítottak; innen tovább a szentiványi és gyálai határszélen levő "süllő-szűrő érhez" jutottak, hol hasonlókép kettős határ készült. A peres felek ezen határigazításban kölcsönösen meg is nyugodtak.

A Gyála felől való határigazítás július 14-én, a süllő-szűrő értől kiindulva történt. A "csilla" nevű nádasnál kettős határ állíttatván, innen az irány nyugat felé vétetett és több ponton, különösen egy az "Evesszeg-foknál", határdombok hányattak, honnan a határ a Tisza partjáig, az ott levő fűzes erdőben felállított kettős halomig vezetőleg ugyancsak a felek kölcsönös megnyugvására állapíttatott meg. A viszály ilykép kiegyenlítve lévén, Zsigmond király ugyanez évi jún. 29-én és júl. 26-án kiadott okleveleiben a várost biztosította, hogy újon megállapított ezen határait háborítlanúl fenntarthatja (1). De Külső- és Belső-Szentiványnak 1431. évben történt zálogba vétele alkalmával a határok kiterjesztettek (2), sőt 1453. évben a határok ismét bővültek, mert a város Szentivány helységen túl, a Csanád nemzetségből származó (3) Csürködi-család tulajdonát képezte Százegyháza részbirtokot is meg-

1) Oklevéltár VII. és VIII. sz. a.

2) U. o. XVII. sz. a. 3) Turul. 1897. 186. l.

szerezte (1), mely alkalommal az említett nemes család a városba települt és polgárjogot szerzett (2).

A Tisza jobbpartján, a város és Dorosma közt lévő határok iránt is voltak villongások. A Dorosma-nemzetség egyik tagja, Bernát, még a XIII. század végén megalapította Dorosma helységet, mely még 1408-ban is csak 28 jobbágytelekből állt (3). Dorosma ekkor még a mai helyétől nyugat felé, távolabbra esett. A Dorosma-nemzetség egy század mulva kihalt, azért 1408-ban Zsigmond király Dorosmát új adomány czímén a Valkó vármegyei Garavár urának adományozta, mivel a Gara-család a Dorosmáknak női ágról leszármazója volt. Az adomány ezúttal kiterjesztve lett Bánfalva, Gyékénytó és Szent-Mihály birtokokra is (4). A hatalmas olygarchák, a Hunyadiak gőgös ellenfelei, ez által Szeged tőszomszédjai lettek.

Valószínű, hogy már a beiktatás alkalmával a határok vitásak voltak s azért ellenmondások és tiltakozások is történtek; mert Bánfalva, Szent-Mihály és Gyékénytó birtokok, a város határterületébe tartozókúl, a város birtokainak tartattak, legalább egyrészben (5). Bánfalva egy része később is Szeged tulajdonát, sőt a város egyik részét képezte (6) s a Garáknak itt, úgy Szent-Mihályon is, csak részbirtokuk lehetett. Utóbb azonban a Gara-féle részjószágokat is a város zálogba vette, de ezeket 1502-ben az akkori földesurak, Benkovics testvérek, 150 arany forint lefizetése után visszaszerezték (7). Ugyanezen javak még később a plawnai, vagy pálóczi Horváthok kezeire került (8), kik azokat még 1704-ben is birtokolták (9). Bánfalva másik része azonban még 1522-ben is a város tulajdonában volt (10).

1) Oklevéltár XXVII. sz. a.

2) U. o. LXI. sz. a. A Csürködi-család még ma is megvan.

3) Anjoukori okmánytár. IV. k. 2-3. l.

4) Fejér: Cod. Dipl. X. köt. 5. rész 672. l.

5) Bánfalva fekvése bizonytalan, mindenesetre Dorosmával szomszédos volt s Szeged közelében létezett. - Szentmihály a régi térképek szerint a Jakus-köz végén, az alsóvárosi fekete földek szélén volt. Össze nem tévesztendő a mai Szentmihály telekkel, mely régen Mihályteleknek hívatott. - Gyékénytó nevű helység Kanizsa és Zenta között is volt; de ez esetben aligha erről van szó, mert Gyékénytó Dorosmával, Szegeddel és Bánfalvával volt szomszédos. Valószínűleg a Matyérnek egyik ágát (Dorosma alatt) nevezték Gyékénytónak, mert régen a dorosmai pályaháztól nyugotra eső földeket gyékénytói dülőnek nevezték. (Lásd egyúttal: Csánky: Magyarország tört. földrajza. I. k. 679-684.)

6) Oklevéltár LXI. sz. a.

7) U. o. LVII. sz. a.

8) Oklevéltár LVIII. sz. a.

9) A pálóczi Horváth-család naplója. Budapest, 1881. 253. l.

10) Okleveltár LXI. sz. a.

Ezen sajátlagos birtoklási viszonyok a határsértésekre még több alkalmat adtak. Az erőszakos Garák a dorosmai határt mindjobban kelet felé, Szeged határába tolták. Az ekként eltulajdonított terület utóbb már mintegy ezer holdra rugott, de a város ezt alkalomadtán visszafoglalta és újra birtokába vette. Ez az ezer holdnyi terület 1478-ban is a város tulajdonában volt, midőn a Garák és a leányági örökösök, a Széchyek, Dorosma fölött megosztozkodtak. A vitás terület ekkor Gara Jóbnak jutott, illetőleg jelöltetett ki azon megjegyzéssel, hogy azt Szeged város polgárai elfoglalva tartják (1).

A Garák a szentmihályi, bánfalvai, gyékénytói és a dorosmai birtokok iránt a várossal pereskedtek. De ez a per Mátyás király uralkodása alatt mindenesetre szünetelt azon viszonyoknál fogva, melyek egyrészről a Gara- és Hunyadi-család, másrészről pedig a Hunyadi-ház és Szeged város közt fennforogtak. Mátyás király halála után a villongások és perek ismét megújulhattak, de a viszály részleteiről semmi emlékezet sem maradt fenn.

A városnak még a kun szomszédokkal is volt birtokpere, de erről már fentebb tüzetesen szóltunk.

A polgárok jogain ejtett sérelmek azonban gyakoriabbak és igen sokneműek voltak. Már Zsigmond király, a szegediek panaszára, 1389-ben a Pósa nemzetséghez tartozó szeri földesurakat súlyos következmények terhe alatt fenyegette, hogy a Budára utazó szegedi polgárokat és kereskedőket, a sáregyházi úton semmiféle vámokkal és adókkal terhelni ne merészeljék (2). Nem is volt erre nézve több panasz; de annál nagyobb boszankodást keltettek Borbála királyné kecskeméti vámszedői, kik a királyi kiváltságlevelek daczára is a szegedieket megvámolták, kihívólag hánytorgatva, hogy ők a királyné emberei és csak a felséges asszony rendeleteinek hódolnak. E sérelmet a város nem tűrhette, miért is a hatóság 1415-ben Farkas Miklós és Szűcs János tanácsbelieket megbízta, hogy a királynét bárhol is felkeresve, elégtételt kérjenek. A küldöttek addig jártak-keltek, míg végre Borbála királynét megtalálták Konstanczban, a Rajna-parti városban, hol a szent zsinat határozatából épp akkor égették el Huss Jánost "eretnek tanításaiért." Nem is hagytak a királynénak addig nyugtot, míg a rendeletet kecskeméti vámosainak ki nem adta, hogy ezentúl a szegedieknek semmi sértődésük ne legyen, sem tőlük, sem szolgáiktól, sem javaiktól, semmiféle adót vagy vámot szedni ne merészeljenek.

Később guthi Ország Péter titeli préposttal és az ottani káptalan tiszteivel, valamint Brankovics szerb fejedelem becsei várnagyaival

1) Magyar országos levéltár Budán, Neo-Regestrata, fasc. 347. nr. l. - Gyárfás: A jászkunok története. Szolnok, 1883. III. k. 301. és 681. lap.

2) Oklevéltár III. sz. a.

támadtak viszályok, kik a szegediek hajójait megvámolták. E miatt Kalmár Márton főbíró panaszt emelt s Hunyadi János kormányzó a csanádi káptalan útján a sérelem vizsgálatát elrendelte. Kecskeméti János kanonok Szegeden ki is hallgatta tanúképen a sértett feleket, és pedig a főbírót, Szilágyi Antal, Harcsás István, Igaz Mihály, Nagy László, Benedek Imre, Szűcs Pál, Szegény István, Kaszás Jakab, Hajós Ferencz, Délczeg Máté polgárokat és hajósgazdákat, kik eskü alatt egyértelműleg vallották, hogy régebben, még Zsigmond király idejében, a hatalmas Ozorai Pipó temesi gróf sem szedett tőlük és kormányosaiktól semmi illetéket, de ezután a káptalani tisztek a boroktól hordónként 10 denárt, sőt már az üres hordóktól és hajóktól is illetékeket szedtek. A titeli prépostságnak a vizsgálathoz megidézett két tagja, ezek között Szegedi Benedek kanonok, Szegedre jönni nem is mert (1).

Már maga a vizsgálat elegendő volt arra, hogy a prépostság és káptalan a további zsarolásokkal felhagyjon. De Brankovics György becsei várnagyához Mátyás királynak 1458-ban szigorú rendeletet kelle kiadni, hogy a szegedieknek sem személyüktől, sem szolgáiktól vagy javaiktól semmiféle vámot s illetéket szedni ne merészeljen (2).

A budai káptalan, mint Zenta város földesura, a szegedi polgárok adó- és vámmentességét hasonlókép megsértette. Már több rendelet ment a káptalani tisztekhez, hogy a visszaélésekkel hagyjanak fel, - de kevés foganattal. A szegediek újabb panaszára Mátyás király türelmet veszítve, a káptalant utoljára azon fenyegetéssel intette, hogy a jogtalankodás ismétlődése esetére Szeged város feljogosíttatott, hogy a káptalan zentai birtokát megtámadhassa és elfoglalhassa.

A káptalan tisztjei még ekkor sem óvakodtak, s bekövetkezett az a hallatlan eset, hogy Szeged város hadat viselt az országban egy közeli város ellen. A felfegyverzett polgárság Zentát csakugyan elfoglalta és egy ideig birtokában tartotta. A káptalan ekkor egyezséget ajánlott s 1475. évben, Báthory István országbíró előtt az ügy, melynél a várost Szilágyi László főbíró, Maróczy Mihály, Nagy István, Tápai László és Mátyás deák (litteratus) képviselték, olykép rendeztetett, hogy a város a káptalan birtokába visszabocsájtotta Zentát, sőt a jövőben való békesség okáért a szegediek megigérték, hogy a káptalannak zentai révében kikötő nagy hajók és ladikok után csekélyebb kikötői díjakat fizetnek, de a káptalan az egyezség megtartásának biztosítására 100 márka ezüstöt letenni tartozott (3).

A péterváradi apátsággal is nagy és hosszan tartó, elkeseredett

1) Oklevéltár XXVI. sz. a.

2) Oklevéltár XXXII. sz. a.

3) Oklevéltára. XLV. sz. a.

perei voltak a városnak. Szeged város polgárai közül több mint nyolczvannak a pétervárad-kameniczi hegyeken kiterjedtebb szőlőbirtokai voltak (1). A szőlőföldek után a péterváradi apátságot bizonyos díjak szedése illette meg, de ez a szegediek szőleire ki nem terjedt.

A péterváradi apátság egyik széküresedése alkalmával az apátsági uradalmak kormányzója, Maróthi János machói bán az 1408. évben tisztei által a szegedieket megadóztatta, még pedig igen magas díjakkal. Így például minden hordó bortól 100 dénárt, a hordók pecsételéseért 10 drt, a hordóknak a hajókba való felrőköléseért (felrewkelesek), vagyis a partjogból folyó gugorálás megengedéseért minden hordótól 10 drt, a bárczajegyekért 10 drt, ezenfelül még a kocsiktól és hajóktól is különféle díjakat szedtek. Gegős Györgynek, a város bírájának ez ügyben Zsigmond király előtt tett érzékeny panaszaira a király vizsgálatot rendelt s a péterváradi és kamanczi polgárok előadásaiból kiderült, hogy a szegediek pusztán csak a pecsételésért és a bárczajegyek kiállításáért tartoznak 2-2, összesen tehát 4 drt fizetni. A király ennélfogva szigorú útasitást küldött a bánhoz, hogy a szegedieket az illetéktelen tartozásokkal ne terhelje és boraiknak Kamanczról Kőszentmártonba hajókon vagy tengelyen való szállítását semmikép se gátolja (2). Ez a rendelet egy félszázad mulva feledésbe ment s a péterváradi apátok a szőlősgazdáktól újra illetéktelen díjakat szedtek. A szegediek ugyan tiltakoztak, de mégis megsarczolták őket. Azért a város 1471. évben Szilágyi László főbíró és Maróczy Mihály esküdt által Budán, Mátyás király előtt az apátság ellen panaszt emelt. A küldöttek felmutatták Béla, Endre, Károly és Zsigmond királytól nyert régi kiváltságleveleiket (3), melyek értelmében ők Péterváradon semmi mással nem tartoznak, mint 4 dr. szüretelő-pénzzel. A király tehát megintette az apátságot, hogy ezen törvényszerű illetéken túl a szegediektől sem száraz, sem vízi vámot, vagy bármi más járandóságot szedni ne merjen (4). Egy ideig nem is volt ok a panaszra, de utóbb a kapzsiság erőt vett, a tisztek a "csöbörpénz" és más törvénytelen díjak szedését újra életbe léptették.

A szegediek méltán felzúdultak e miatt a tisztek ellen és Gábor kalocsai érsek, mint egyúttal péterváradi apát előtt panaszt téve, orvoslatot kértek. Az érsek kedvezni óhajtva a szegedieknek, de másrészről őket is egy bizonyos általános fizetési kötelezettségre szorítani és

1) Oklevéltár LXI. sz. a.

2) Oklevéltár V. sz. a. A péterváradi apátság a kalocsai érsekséggel többször egybekapcsolva volt. Talán a kalocsai érsekség részére járandó ezen tartozásoknál fogva írhatta tévesen Bertrandon de la Brocquiere azt, hogy Zsigmond Szegedet egy püspöknek adományozta.

3) Az első három kiváltság-levél nem maradt fenn.

4) Oklevéltár XLI. sz. a.

szoktatni akarván, 1477. évben elrendelte, hogy a szegediektől se szedjenek magasabb csöbörpénzeket és más díjakat, mint aminőket a péterváradi és kamanczi gazdák tartoznak fizetni (1).

Bár a szegediek egyáltalán nem tartoztak ezzel, a béke okáért megnyugodtak az érsek rendelkezésében, de biztosítékot óhajtottak a jövőre való visszaélések ellen, mire az érsek nem volt hajlandó. Azért a város Szilágyi László csongrádvármegyei főispán vezetése alatt Ozvald László bíró, Maróczy Mihály és Szűcs Imre esküdt polgárok személyében kinevezett küldöttség útján 1478-ban Mátyás király előtt az ügynek örök időkre szóló rendezését kérte. A király Gábor érsek intézkedését meg is erősítette (2), de az érsek nemsokára meghalt. Utódja úgy az apátsági, mint az érseki széken Váradi Péter lett, ki az előd engedményeiről már mitsem akart tudni.

Ily körülmények közt a város és az apát közt perre került a dolog. A város megbizottai, Szilágyi László főbíró, Maróczy Mihály és Kalmár Máté esküdtek 1481. évi június 15-én megjelentek Budán guthi Ország Mihály nádor előtt és régi kiváltság-leveleikkel igazolták, hogy a csöbörpénzek fizetésére egyáltalán nem kötelezhetők. Péter apát is nagy garral hirdette, hogy a szegedieknek nincs igazuk; neki is vannak bizonyítékai, melyeket szükség esetén előállít. A város ezúttal ítéletileg felmentetett a követelt illetékek fizetésétől, az apát úrnak pedig kijelentetett, hogyha valóban igazolni képes igényeit, bizonyítékait szt. Jakab ünnepe után való nyolczadnapra terjeszsze elő s akkor az ügy újból vizsgálat alá kerül és végítélettel nyer befejezést (3).

Váradi Péter duzzogva távozott, de hangoztatott bizonyítékaival elő nem állt. Mátyás király életében nem is bolygatta többé a kérdést, a szegedieknek békét hagyott, hanem a király halála után a tisztek újra megkezdték szokott zaklatásaikat. A szegediek ellenszegültek, sőt talán már azzal is fenyegetőztek, hogy Váradinak, mint egyúttal kalocsai érseknek járó egyházi tizedet megtagadni kényszerülnek. Az érsek erre azzal válaszolt, hogy a szegedieket interdictum alá veti, mint ahogy 1496-ban Szabadka város lakosságát, hasonló körülményeknél fogva csakugyan interdictum alá is vetette (4). A város el nem képzelhette, hogy most mit is tegyen. A hatóság Kinizsi Pál temesvári főkapitányhoz, a város jóhajlamú pártfogójához fordult, hogy járna közbe az érseknél s a nagyobb zavarok elkerülése tekintetéből az ügyet egyenlítse ki. Kinizsi az ügyről alapos ismeretet szerezve, telje-

1) Oklevéltár XLVI. sz. a.

2) Oklevéltár XLVII. sz. a. - Lásd egyúttal: Érsekújhelyi Menyhért, Ujvidék története. Ujvidék, 1894. 62-64. lap.

3) Oklevéltár XLVIII. sz. a.

4) Századok, 1883. évf. 830. lap.

síté a szegediek óhaját s 1494-ben írt az érseknek. Közbenjárása ennek haragját még inkább felingerelte. A rettenetes ember azt válaszolta, hogy: "ha igaz szívvel szeret minket, ne kívánjon tőlünk olyat amit lelkünk üdvösségének koczkáztatása és egyházunk károsítása nélkül nem teljesíthetünk. Inkább vegye el életünket Isten, mintsem hogy általunk szent Pál egyháza újabb kárt szenvedjen. Ha lelkiismeretünk engedné, most is, mint minden egyéb alkalommal, örömest tennénk eleget kérésének. Istenre és saját üdvösségére gondolva, ne méltassa figyelemére a szegediek kiabálását" (1).

A polgárság tehát tűrni volt kénytelen, de jogait önkényt fel nem adta. A czivódások minden évben megújultak, a villongások meg nem szüntek s az ügy újra peressé tétetett. A város Lajos királyhoz folyamodott, hogy királyi tekintélyének közbevetésével szüntesse meg a már botrányos állapotokat. Lajos király 1521-ben a viszálykodó feleket ki is békítette és egyezséget hozott létre közöttük, melynek értelmében az érsek azon esetben, ha a szőlőhegyet valóban őriztetni fogja, 2-2 denár szedésére jogosítva lesz, ha ez illetéket a szegediek önkényt megadni hajlandók (2). Ilykép a viszály véget is ért, de főként azáltal, hogy néhány esztendő mulva a szerémi végvidék a török hatalom alá került s többé nem az érsek, hanem a basa szedte be a vámokat, a szüretelő- és csöbörpénzeket.

Azon kiterjedt űzérkedésnél fogva, melyet a szegediek különféle czikkekkel az ország távol vidékein is folytattak, némely város polgárságának hasonlókép kiváltságos jogaival jöttek összeütközésbe. Így a többi közt Kassa és Bártfa városokkal keveredtek perbe a miatt, hogy a felvidékre szállított szerémi és baranyai boraikkal a kassai és bártfai kereskedők hegyaljai borüzleteit rontották. A szegediek nemcsak az említett két városban árulták boraikat, de még a lengyel városokba is elfuvarozták azokat. A verseny által szorongatott kassaiak és bártfaiak erre a szegedi kereskedőket kitiltották, sőt utóbb még éjjeli tartózkodási helyet sem adtak nekik.

A város ezen sérelmét Mátyás király 1484-ben orvosolta és Kassa, úgy Bártfa városokat kötelezte, hogy a szegediek kereskedését és átkeléseit megtűrni tartoznak. Szabadon árulhatták tehát a szegediek boraikat, de a falakon belül kimérést nem űzhettek; ez csak a városon kívül volt megengedve (3).

Ugyanily eset forgott fenn Diósgyőr városával, illetőleg a földesasszonynyal, Beatrix királynéval, ki ellen a szegediek pert indítottak volt s a királyné várnagya, páviai Albert meg is idéztetett. A dolog kétes

1) Századok 1883. évf. 831. lap.

2) Oklevéltár LX. sz.

3) Oklevéltár LI. sz. a.

kimenetelűnek látszott, mert a királyné 1485. évi márcz. 8-án Kállai Jánost kérte meg, hogy a perben az ő érdekeit pártfogolja (1). Mire végződött a per, ismeretlen.

Mátyás király halála után azonban rövid idő alatt sok minden megváltozott, s a szegediek a kiváltságaikon ejtett csorbákat gyakran tűrni voltak kénytelenek. Ulászló, s még inkább Lajos király előtt ismételten panaszkodtak, hogy több helyen adókkal s vámokkal terhelik. Lajos király ennélfogva 1523-ban újabb kiváltságlevélben biztosította a szegediek vám- és adómentességi jogát (2). Hogy ez újabb kiváltságlevélnek minő hatása és következményei voltak, ismeretlen.

De másrészről nyoma maradt annak is, hogy a szegediek is okot adtak arra nézve, hogy mások jogainak tiszteletbentartására köteleztessenek. A többi közt Palóczi György esztergomi érsek, Palóczi Mátyás országbíró és Palóczi Imre testvéreknek jobbágyait, kik valószínűleg mint zemplénmegyei tutajosok fordulhattak meg Szegeden s itt talán kihágásokat és károkat tettek, amiért az illetőket, vagy helyettük másokat letartóztattak s otthon levő társaik helyett meg is zálogoltak. E jogsérelem miatt Zsigmond király 1429. évben Szegedet meginteni nem késett, tudatván a hatósággal, hogy ha a polgárságnak a nevezett jobbágyok ellen bárminemű követelése lenne, azokat a földesurak törvényes bírósága előtt érvényesítsék (3).

Ilyen küzdelmei voltak Szeged népének a mohácsi vész előtt, melyek mind azt tanusítják, hogy a lakosság mindenkor munka által szerzett magának jólétet s vagyont; azt bizonyítják, hogy a város belső élete nem tengődésből, hanem szakadatlan törekvésekből állt, s hogy a régi szegedi polgár is ép olyan volt, mint a mai, ugyanazon szellemtől, érzelmektől vezéreltetett, mint a jelenlegi.

X. A feketesereg kihágásai és a Dósa-féle pórlázadás.

Alig hunyta be szemét Mátyás király az "igazságos", a "török-verő", egymásután következtek a különféle csapások és rohamosan sülyedt az ország jóléte, tekintélye és ereje. A törökök megdöbbentőleg terjesztették hatalmukat és Mátyás királynak Szerbiában, Boszniában tett foglalásai mind összébb zsugorodtak.

A fekete sereg, mely Kinizsi vezérlete alatt 1492-ben egy előnyomuló török sereget Szörény alól diadalmasan visszavert, téli tar-

1) Oklevéltár LII. sz. a.

2) Oklevéltár LXXII. sz. a.

3) Oklevéltár XIII. sz. a.

előző | tartalom | következő