Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
91 Lajos király is megfordult Szegeden, még pedig nejével, Máriával. Itt tartózkodásának vagy átutazásának idejét pontosan kideríteni nem lehet s csak az valószínű, hogy az 1522-26. évek időszakában s illetőleg az 1523. év nyarán lehetett, midőn a király Kevibe utazott volt. A király s illetőleg a királyné Szegedet jól ismerte, mi kiderül Batthány Ferencznek az 1551. évben, Mária özvegy királynéhoz intézett tudósításából (1), ki az egykori nagy és gazdag Szeged sorsáról emlékezik meg. Szeged II. Lajos király idejében ugyanis az országnak legnépesebb, legtekintélyesebb, vagyonos városa volt, élénk kereskedelemnek és fejlett iparnak örvendve. Miként az 1522. évi egyházi tizedlajstromból is kiderül, a város ekkor 1493 házból állt, lakosságának száma 6245, illetőleg 8745 főnyi volt, akik között a szerémi hegységben birtokos szőlős gazda 77, juhos gazda 131, iparos pedig 291 volt. Azon időben e számadatok tekintélyes közgazdasági erőt képviseltek (2). XI. A mohácsi vész és Jován czár. II. Lajos király uralkodása alatt a török terjeszkedés még nagyobb arányokat öltött. Szabács vára után Nándorfehérvár is elesett, s Bali bég már Szerém és Valko vármegyék területein űzte rablásait. Báthori István nádor ennélfogva 1521. évben az országot fegyverre szólította, a hadak gyűlekezési helyéül Szegedet tűzte ki, hol saját zászlóaljaival ő már előre megjelent. A tábor lassankint szaporodott s a nádor vezetése alatt Szegedről elindult, de Péterváradnál tovább nem ment (3). Ott minden eredmény nélkül rövid idő mulva fel is oszlott. A török ellen való készülődések különben folyton tartottak, de a zavar és fejetlenség következtében semmiféle rendelkezésnek sem lett foganatja. Ép a török hadjárat érdekéből, az 1526. évi Szent-György napra Szegeden országgyűlés tartása is tervben volt; de az összehívásra már nem volt idő és alkalom (4). Nem tanácskozni, de sürgősen tenni volt vala szükség, mert Szulejmán szultán már nagy sereggel indult meg Magyarország ellen. 1526. évi aug. 29-én, Mohács mezején találkozott a magyar sereggel, mely égő harczvágytól nyugtalanítva, a török kolosszussal azonnal 1) Brüsseli okmánytár. Pest, 1858. II. k. 310. l. 2) Oklevéltár LXI. sz. Lásd egyúttal jelen mű III. kötetében a földművelés, szőlőművelés és kézműipar czímü fejezeteket. 3) Verancsics Gy.: Összes munkája II. k. 17. l. 4) Fraknói V.: Magyarország a mohácsi vész előtt. Budapest, 1884. 215. lap. 92 megmérkőzött. A király és a nemzet színe, virága a harczmezőn maradt. A szerencsétlenség Magyarország jövőjére végzetes hatású lett s a győzelmes szultán akadálytalanul vonult Budára. Míg a magyar sereg a szultán elé, Mohács felé igyekezett, azalatt Szapolyai János erdélyi vajda 40,000 főnyi válogatott sereggel Szegednél várta a királyi rendeleteket a menetelés további irányára és a királyi sereggel való egyesülésre nézve. De e helyett rövid idő mulva a gyászeseményekről értesült. Ekkor szegedi elsánczolt táborát elhagyta és a Tisza mentén Tokajba vezette seregét (1). Szulejmán Budát, Mátyás király fényes palotáját kirabolva, seregét a Dunán átvezette és ketté osztotta. Az egyik a Duna mentén, a szultán vezetése alatt vonult vissza. A másik Ibrahim nagyvezér alatt a Tisza felé Gyöngyösig, Miskolczig kalandozva, "Nagyszeged" felé vette útját, mindenütt rabolva, gyujtogatva, úgy hogy „az úr isten tudja, mennyi számtalan rabot elvivének" (2). Szeptember 28-án, péntek estenden, esős időben ért ez a sereg Szeged elé, s a szokásos imát elvégezve, megrohanták, kirabolták és felgyujtották a várost. A lakosság nagy része a Tiszán átkelt és javaival együtt elmenekült; másik része azonban elfásultan nézett a jövő elé. Ezeket a törökök leölték vagy rabszíjra fűzték. A sereg itt a lisztnek, búzának, árpának, takarmánynak és más élelmi szereknek rendkívüli bőségét találta. Csupán a juhok zsákmányából 50,000 drb Ibrahim pasának, 20,000 drb pedig Iszkender Cselebi defterdárnak jutott (3). Szeged kirablását s elpusztítását több egykorú török történetíró egész körülményesen örökítette meg. Dagályos, keleti színezésű elbeszéléseik felettébb érdekes részleteket és adatokat tartalmaznak, miért is ezeket egész terjedelmükben közöljük. "A szerencsétlen Magyarországnak azon a részén van egy nagy város, mely a gonosz hitetleneknek ősi gyülekező, a harczot kereső csavargóknak szülőhelye. Szegedin néven ismeretes és földének termékenységéről, éghajlatának kellemes voltáról, vizének jó ízéről, továbbá óriási kiterjedéséről, nagy épületeiről, mindennemű javainak bőségéről és végre arról volt híres, hogy lakosai között igen nagy számmal vannak dúsgazdagok. Aki szomorúan és leverve megy bele, vidám és jókedvű lesz s megszabadul a gondok és aggodalmak nehéz bilincseiből. A nevezett szép város egy távoli forrásból, Ruszországból eredő mély folyó partján épült, mintegy szépségjel a föld istennőjének arczán. Közterei mindennemű harczosok gyülekező helyei voltak, utczái 1) Istvánfi: i. m. 132-134. l. 2) Verancsics: i. m. II. k. 25. l. 3) Szulejmán naplója: Török történetírók. Budapest, 1893. I. k. 320. l. - Magyar történelmi tár XIII. k. 177., 178. és 201. lap. 93 pedig telve valának ritka és értékes árúkkal, melyeket a kereskedők hoztak minden irányból. Ellenség ide még soha sem tette be a lábát. Minden zege-zuga telve lévén élelmi szerekkel, kincscsel, gazdagsággal, lakóinak életmódja könnyű és kellemes volt; fiatalja, öregje az élet gondjaitól és terheitől szabadon, gondtalanúl élt, mint egy gyermek. Öregnek, fiatalnak, tömérdek
kincse, vagyona, Zilhidse havának 21-én estefelé, mikor a rossz véget ért gonoszok szerencséjének napja épen alkonyodóban volt, hirtelen a szerencsétlenség fekete felhője tünt fel a láthatáron, magával hozva a veszedelem éjjelének sötétségét. A nyargalva érkező harczosoktól fölvert por felszállott a kék ég boltozatáig és megtölté az egész láthatárt. A harczi kürtök rivalgása, a trombiták harsogása megreszkettette a földnek minden pontját. Mihelyt e félelmes hadi zaj és borzasztó lárma a gondok és bajok bilincseit nem ismerő, a munkátlanság kertjében gondtalanul vígadó lázadóknak füleibe elhatott, rémület fogta el őket. Azonban e hősök nem vesztették el bátorságukat és megakarván mutatni vitéz és rettenthetlen voltukat, készültek a harczra és küzdelemre. A lázadók és ellenszegülők fegyvert véve kezeikbe, szilárdan megálltak a csatatéren és egy kevés ideig tartották magukat. Így erősen tartva magukat, a viadal helyén összecsaptak könyörtelen ellenségeikkel s puskával, nyíllal, bottal és kővel harczolva, kölcsönösen marczangolták egymást. A gyors paripákon ülő harczosok nekieresztették lovaikat a rossz érzelmű ellenség hadosztályának, mely mint füsttel telt kemencze, vagy sötét felhő feketedett egy tömegben és villámhatású kardjaikkal szerteszét szórták a fekete ábrázatú harczkeresőket. A csatatérnek vadászó oroszlánjai és éleskörmű dühös tigrisei a kígyók és hangyák martalékaivá tették e lázadó farkasokat és utczai kóbor kutyákat. A gonoszoknak egy makacs csoportja öldöklés közben megmaradt a helyén és tovább küzdött. Mint a pillangó röpköd az égő gyertya körül, míg végre a lángba esik: úgy keringtek ezek is a hit harczosainak fénylő lándzsái körül, míg végre azoknak tüze elégette múlandó testüket. A dühöngőknek másik csoportja jobbnak tartván haszontalan életük hajóját vízbe sülyeszteni, a városuk szélén folyó vízbe vetették magukat. A harczban részt vett gyaurok többi félénk része pedig, mely a halálnak sem egyik, sem másik nemével nem mervén szembeszállni, megállott - egyszerre kézrekeríttetett és a szégyen igája alá dugván nyakát, rablánczra veretett. Erre elszedték mindennemű javaikat, foglyúl ejtették családjaikat és feldúlták házaikat. A boszús sereg minden egyes utczájukat és piaczukat elözönlötte, mint a kiáradt folyam, azután pedig felgyújtotta a várost és egy házat sem hagyott épen. 94 A hit harczosai felgyújtották
a várost haragjuk tüzével, A gonosz ellenség életének gabonáját pusztító szélnek eresztvén, a szép város ördögi fajzatú férfiait leölték, kincsét, javait elvették, családjait fogságba hurczolták. Előbb megfojtották a kasban az ártalmas és hegyes fulánkú méneket, azután szedték el tőlük a mézet" (1). Egy másik, rövidebben a következőkép vázolja Szeged feldúlását: "A rumili hadtest, a kardtól még életben hagyott ördögi fajzatok megsemmisítése czéljából más úton, a Szegedin nevű, nagy népességű és jelentékeny város felé ment. Ama tartománynak - melyet az ellenség lába még soha sem taposott és hitetlen lakói még nem kaptak arczulütést a kínzás kezétől s melynek minden zege-zuga tele van kincsekkel és ékességekkel - falvai, városai és összes helységei leégtek a harag és boszú tüzétől, gonosz természetű, hitvány lakói leölettek, leányai és fiai - mint a virágok az ágról - letépettek, elrabolt javai a többi zsákmányhoz csatoltattak" (2). Egy harmadik forrás a következőket hagyta emlékezetben: "Ibrahim pasa a szultáni táborból elválva, észak felé ment volt. A hitetlenek országán keresztül folyik a nagy folyamok közé tartozó Tisza nevű folyó, melynek partjain nagy, virágzó és híres városok vannak. Különösen a Szegedin néven ismeretes erős vár, melynek körülötte vont bástyái az égig érnek, fala a kilenczedik éghez hasonló szélességű, belseje pedig tele van templomokkal és zárdákkal. Azonban lakosai a győzelmes hadseregtől való félelmükben kiköltöztek belőle s az említett Tisza vizén átkelve, a tulsó oldalra, a várossal szemközt telepedtek le szekereikkel. A pasa a nevezett Szegedint a vele lévő s éjjel nappal szolgálatában lévő janicsároknak engedte át zsákmányúl s azok előre mentek. De Jahja-pasa-záde serege a janicsárok előtt oda érvén, sok zsákmányt és annyi foglyot szereztek, hogy nem lehetett meg-számlálni. Zsákmánynyal megrakodott
szegény és gazdag, 1) Kemálpasazáde: Mohács-name. Török történetírók. Budapest, 1893. I. köt. 267. lap. 2) Ferdi: Török történetírók. II. köt. 72. lap. 95 Még sohasem lehetett látni a hadi foglyoknak ilyen nagy mennyiségét, úgy hogy a táborban egy kolduló szegénynél kilencz tündérszépségű, gyönyörű arczú fogoly volt, a gazdagok zsákmánya pedig határtalan vala. A szekerek rakva voltak szép arczú, jázmin ábrázatú, rózsa illatú, ezüst testű szépségekkel" (1). A török hadak dúlásai még a templomokat sem kímélték meg. A barátok kolostorát és havi boldogasszony templomát is kirabolták, felgyújtották. Ekkor tünt el a templom fő ékessége, a csudatevő Mária kép, mely a kolostor mellett levő Csöpörke vízállásos hely posványába került, hol csak később, véletlen útján akadtak reá (2). A török sereg elvonulása után a menekült lakosság visszatért az üszkök és romok közt fekvő városba. Kiki igyekezett feldúlt otthonát legalább annyira rendbe hozni, hogy a közelgő tél zordonságait átélhesse. A helyzet különben lesújtó és vigasztalan volt, mert a nemzet két pártra szakadt, két királyt választott, kik egymást bitorlónak hirdetve, polgárháborút kezdtek. Az ország belső nyugalma felzavartatott s a törvények iránt való tisztelet teljesen alászállott. Anarchikus állapotok fejlődtek, az erősebb elvette a gyengébbnek javait s nem volt senki, kihez védelemért vagy megtorlásért lehetett volna fordulni. A félelmet s nyomort fokozta az, hogy az ország déli részén egy kalandor, Cserni Jován, kinek halántékától egy fekete folt húzódott egész testén át, s ezért közönségesen fekete embernek neveztetett, magát prófétának, majd czárnak hirdetve, mindenféle latrokat, különösen beözönlő ráczokat gyűjtött maga köré. Ezekkel az urak javait fosztogatni kezdte. Napról-napra félelmesebb lett, mert a gyülevész had utóbb mintegy 12 ezer főre rugott. A fekete embernek kincstárnoka, udvarmestere és más tisztei is voltak, de hogy pénzt is veretett volna, tévedés (3). Ép úgy téves az is, hogy az lett volna terve, hogy egy "független rácz fejedelemséget alapítson", melynek központja s az ő székhelye Szabadka vagy Szeged lett volna (4). Sokkal egyszerűbb és köznapiasabb ember volt, semhogy az államalkotás fenséges eszméjét felérni, vagy csak megközeliteni is képes lett volna. Czélja semmi más nem volt, minthogy magának és czimboráinak egy bizonyos jólétet biztosítson, gazdagságra vergődjön, uradalmakat és méne- 1) Dselalzáde Musztafa: Török történetírók. Budapest, 1896. II. k. 171-172. l. 2) Fridrich Urbán: Historia provinciae Hungariae ordinis minorum s. p. Francisci. Kassa, 1759. II. r. 13. lap. 3) A neki tulajdonított érmek voltakép Heraclides havasalföldi deszpota pénzei voltak. (Lásd: Der Münzsammler, Leipzig, 1875. - Mittheilungen des Clubbs der Münz- und Medaillen-Freunde in Wien, 1893. évf. 36. sz. 4) Czímer Károly: Cserni Iván czár Szegeden. Budapest, 1892. 8. lap. 96 seket birtokoljon. Nem más, mint egy közönséges rablóvezér volt s gyülevész-hada is csak rablás- és kalandvágyból verődött össze (1). Szapolyai János azonban a fekete ember tekintélyes haderejét a maga részére igyekezett megnyerni, s e végből őt magához rendelte s kegyeiről biztosította. Cserni Jován jelen volt János király koronázásánál is. Az előkelő környezetben való megjelenése önhittségét és merészségét fokozta. Hazatérve, fosztogatásait még nagyobb arányokban folytatta, sőt Szabadka sánczait 1526. évi november havában elfoglalta. Ezentúl innen űzte rablásait, s onnan Szegedre is több ízben rajtütött. Ferdinánd király is hallott a fekete ember haderejéről s ő is maga részére akarta megnyerni. Hogy János király pártjáról elvonja, sőt éppen ellene használja, Révai Ferenczet bízta meg, hogy a kalandorral értekezzék. Révai Szegeden találkozott Cserni Jovánnal, mely alkalommal a gőgös rácz Ferdinánd király képviselőjét karóba húzással fenyegette. De Révai megvendégelte, itatta és ajándékokkal szelidítette a vad embert, ki ezután ígéretet is tett, hogy jövőre Ferdinánd király érdekeit védi és szolgálja. János királyt pedig nyugtalanítja s az ő párthíveit üldözni fogja (2). János király értesülvén a fekete ember elpártolásáról, hogy a délvidék népét a rabló zsarolásaitól megmentse, Perényi vezérlete alatt egy sereget küldött ellene. De a ráczok Perényit Szeged mellett megszalasztották, seregét szétverték (3), ezután Szegedre törtek s azt "kegyetlenül megdúlák" (4). Most már a Tiszántúli vidékekre is elkalandoztak s mindenfelé raboltak, gyújtogattak, nem is ügyelve arra, hogy János, vagy Ferdinánd király pártfeleit pusztítják-e? Míg a sereg szerte kalandozott, azalatt Ferdinánd király újabb küldötte, Botos János pécsi kereskedő, 1527. évi február elején a fekete embert Szegeden felkereste s újabb ajándékokkal ösztönözte arra, hogy János király ellen támadjon (5). De a kalandor még ezután is csak zsákmányolással foglalkozott. Ferdinánd király ennélfogva márczius elején Hoberdanecz Jánost teljhatalmú biztosként Cserni Jován ellen küldötte, hogy a pártjához tartozó nemességnek oltalmára legyen és a fekete embert rablási vállalataiban korlátolja, - ellenben 1) A bécsi cs. és kir. udvari és állami levéltárban Révai Ferencz jelentései a fekete emberrel Szegeden tartott értekezleteiről. 2) Istvánfi: i. m. 140. lap. - Horváth M.: Magyarország történelme. Pest, 1871. IV. k. 41. lap. 3) Istvánfi i. m. 4) Verancsics i. m. II. k. 26. l. 5) Szerémi Gy.: emlékiratai. Pest, 1857. 158. lap. 97 a János király ellen irányuló hadviseletet és támadásokat szorgalmazza (1). A fekete ember ennek daczára is tovább űzte garázdaságait, sőt János király komoly intelmeit is megvetette. A szakadatlan kihágások és panaszok hírére ennélfogva János király a váradi püspökség kormányzóját, Czibak Imrét megbízta, hogy a garázdálkodó ráczokat semmisítse meg. Czibak a sződi mezőn, július 25-én Cserni Jován seregét teljesen megsemmisítette, sőt a fekete ember is csak kevesedmagával tudott megmenekülni, útját Szeged felé véve. Szegedre érkezett, de gonosz természete még ekkor sem hagyta el; reá tört a gazdag Zákány István házára, hogy azt kirabolja (2). A boltajtók feszegetése közben az átellenes Szilágyi László-féle palotából Urbán, vagy máskép Víd Sebestyén nevű puskás ember a rablót czélba vette s ágyékban keresztül lőtte. A ráczok ekkor a sebesültet nagy sietve Tornyos faluba vitték (Szabadka és Ada határánál), hol a rablóvezér állandó tanyája volt. Erről Szabadka földesura, Török Bálint legott értesülvén, még azon éjjel 300 lovassal a helyszínén terem, a haldoklónak fejét veszi és Budára, János királyhoz küldi, ki ezért őt gazdagon megjutalmazta. De e közben megjelent a király előtt Urbán is és Zákány főbírónak s az esküdt polgároknak előadásával igazolta, hogy a fekete embert tulajdonkép ő terítette le. A király ennélfogva Urbánnak egy majorságot adományozott s az erről szóló adománylevelet rögtön ki is állíttatta (3). E vészes napok alig hogy elmúltak, az 1528. évi augusztus havában újabb rémület rettegtette a város lakosságát. Egy török csapat rontott 1) Történelmi Tár, 1885. évf. 506. s köv. lap. - Czímer K.: "Cserni Iván." Budapest, 1892. cz. műve 12. lapján tévesen írja, hogy a czár Szilágyi László "szegedi gróf" palotájában tartotta volna székhelyét. Szilágyi soha sem viselte a szegedi gróf czímet. Még kevésbé lehet kimutatni, hogy a fekete ember Szilágyi palotáját foglalta el; mint a későbbiekből kiderül, ez nem is valószínű. Különben is a kóbor életű rablóvezér székhelyéről szó sem lehet. Az is csak képzelődés, hogy a fekete ember főbb emberei a Szekcsői, Thúz és Pákosi nemes családok kúriáiba ültek volna be. Az illető családoknak Szegeden nem is volt kúriájuk. Czímer ezen téves állítása különben a "Szegedi veszedelem" czímű értekezésében is előfordul. 2) Czímer: i. m. 29-31. lapján azt vitatja, hogy a fekete ember a vele menekülő néhány társával Szegedet, mint régi "székhelyét" újra elfoglalni akarta. 3) Verancsics Gy.: i. m. II. k. 26. l. - Szerémi Gy.: emlékiratai. Pest, 1857. 171-172. lap. - Istvánfi: i. m. Tornyos helyett tévesen Tápé helység nevet említ 98 az országba, mely Bács-Bodrogh vármegyékben mind feljebb hatolva pusztított s rabolt. Már Szeged alá érkeztek s a várost megtámadni akarták. A veszedelmet jó előre megsejtve, a város szövetségre lépett a dunai naszádosok kapitányával Radicscsal s a polgárság is felfegyverkezett. Elszántan készültek a mérkőzésre; de a betörők látták, hogy kudarczot vallanak, sőt visszavonulásukat is meggátolhatják, ennélfogva egyezséget ajánlottak. A város ettől nem idegenkedett s a betörő csapattal egyezséget kötött, melynek értelmében a törökök további kalandozásaikat abban hagyták, viszont a város visszavonulásukat nem akadályozta (1). Csak ezután tért vissza a nyugalom, csak ezután kezdhetett a lakosság romokban fekvő otthonának újraalkotásához. Nagy hatással volt erre János királynak 1528. évi november hó közepén Szegeden történt megjelenése, ki Makó felől érkezve, a város népét kegyelmeiről biztosította. A király innen Tápén keresztül Csanádra s Lippára utazott (2). János király ezentúl még egyszer, 1540. évi márczius közepén is megfordult Szegeden. Ekkor Várad felől érkezett s Erdélybe menve, még ugyanazon évben meghalt (3). A kettős királyság alatt Szeged földirati fekvésénél, de a lakosság hajlamainál fogva is, a nemzeti királyság eszméjéhez s így János király felé hajlott. Ferdinánd király az ország északi és nyugati részét birtokolta, ellenben a Tiszántúl népe és Erdély János királyt uralta. Ferdinánd ugyan mindent elkövetett, hogy magának itt is híveket szerezzen. Midőn Révai Ferencz 1527. évben Cserni Jovánnal Szegeden alkudozott, bizonynyal el nem mulasztotta, hogy a város népét Ferdinánd király hűségére fel ne szólítsa. Báthori István nádor kiváló súlyt fektetett arra, hogy Szegedet Ferdinánd király elismerésére reá bírja. Sűrűn levelezett Zákány István főbíróval, sőt személyesen is érintkezett vele. A délvidéki mozgalmakról rendszerint Zákány tudósításaiból tájékozódott. Azért a nádor a főbíró hűséges szolgálatait nemesi birtokadományozással jutalmazta. A hűtlenségbe esett füldeáki Szitáry vagy Csatáry nemzetségnek Deszk és Szőregh helységben fekvő birtokait (4) a kiváló képességű főbírónak adományozta, hogy ezáltal őt, Szeged lakosságát, valamint a bíró testvérét, Zákány Balázst, ki egyházi férfiú volt, Ferdinánd király pártjára terelje. A nádor ez ügyben 1529. évi ápr. 10-én Ferdinánd királyhoz külön felterjesztést intézett, kérvén, hogy ez intézkedését megerősítse és a főbíró hűségét még azáltal is 1) Oklevéltár LXV. sz. a. 2) Ráth K.: A magyar királyok hadjáratai: Győr, 1861. 292. lap. 3) U. o. 302. lap. 4) Csánky D.: Magyarország történeti földrajza. I. k. 640., 708., 715., 750. és 755. lap. 99 biztosítsa, hogy őt a bíróságnak életfogytig való viselésére hatalmazza fel (1). Hogy a király mennyiben teljesítette a nádor ezen óhajtását ismeretlen. Az bizonyos, hogy Zákány 1542. évben is a város főbírája volt. De valószínű, hogy időközben bírósága szünetelt, sőt Tóth Mihály bíróságát az 1529. és az 1542. évi időközre, vagyis Zákány bíróságának megszakítási idejére kell helyeznünk. Ferdinánd király kegyei a lakosság hajlamainak megváltoztatására kevés hatással lehettek s a város a nemzeti királyság pártján mindvégig megmaradt. Erre különösen az lehetett döntő befolyással, hogy a mohácsi vész után a török fogságból imént haza került Majthényi Bertalan, egy félkarú hős neveztetett ki a szegedi vár főkapitányaúl, ki az akkori nehéz viszonyok közt a város polgárait s azok javait nemcsak hogy nem védte, hanem a helyzet sulyosságát maga is fokozta s a várost és a polgárokat illetéktelen követelésekkel terhelte. 1528. évi július havában e miatt egymást érték a panaszok s Majthényit a nádor ismételt ízben is intette (2), de úgy látszik hiába. Azon keserű tapasztalat után, hogy Ferdinánd király részéről a köteles védelem helyett a polgárság üldöztetésben részesül, másrészről azonban János király személyes megjelenése, sőt kiváltságlevelek kibocsájtása által is a város jólétét előmozdítani igyekszik, a polgárság gondolkodásában természetszerűleg fejlett ki az a felfogás és elhatározás, hogy a nemzeti királyság pártjához szegődött. Az 1542. évi események alkalmával, midőn Szeged a töröknek meghódolni volt kénytelen, a bécsi udvarnál is szorgalmazta ugyan a segélyt, de azért pártállását aligha változtatta. A nagyváradi béke értelmében a két király közt az ország különben is akként osztatott ketté, hogy a tiszántúli rész, tehát Csongrád vármegye és így Szeged városa is, János király fennhatósága alatt maradjon egész az ő haláláig, de ekkor az országnak ez a része is Ferdinánd király birtokát képezze. De a dolog János király halála után máskép alakult. János Zsigmond fejedelem igényt tartott atyja örökéhez s úgy látszik, hogy Szeged ezentúl is az erdélyi fejedelmek védnöksége alatt maradt, mert Szeged városának 1542. évben történt meghódolásáért a bécsi udvar az erdélyi fejedelemséget okolta. Még 1614-ben is, II. Mátyás királynak Bethlen Gáborhoz küldött követei a kolozsvári gyűlésen szemrehányólag emlegették, hogy Szeged megmentésére a fejedelemség mit sem tett. De az erdélyi rendek a felelősséget visszahárítva kijelentették, hogy ők a meghódolást a távolságnál fogva meg nem gátol- 1) Oklevéltár LXVII. sz. a. 2) Történelmi Tár. Budapest, 1897. 19-24. lap. 100 hatták. Szeged megmentése Ferdinánd királynak állandott érdekében és feladatában (1). Egyébként még a hódoltság idejében is, a traditionalis jognál fogva Szeged, hogy folytonosan az erdélyi fejedelemséghez tartozónak tekintetett, kiderül Rákóczy György fejedelemnek 1655. évben Szeged város hatóságához intézett egyik leveléből, melyben rendeletét a városhoz, mint "kedvelt hívei"-hez intézi (2). János király és Ferdinánd király egymás elleni küzdelmeinek idejében Szeged még azért is inkább vonzódott János királyhoz, mert a boldogulást, a város felvirulását s elpusztult állapotából való felemelkedését a nemzeti királytól inkább remélte. Mert míg Ferdinánd király az adókat szorgalmazta, addig János király koronázása alkalmával a székesfehérvári országgyűlés azt rendelte, hogy akiknek a török dúlások alkalmából házaik leégtek, azok hat évi adómentességben részesüljenek (3). De különben is a város sorsára kiható kormányi intézkedések csakis János király részéről történtek. Így az 1529. évi febr. 22-én János király adott a város polgárainak védlevelet az iránt, hogy őket az országban senki ne zaklassa és mint szabad polgárokat adókkal és vámokkal ne terheljék (4). János király 1534-ben Gritti Lajostól 15 ezer frtot akart kölcsönözni s ezért Szegedet és egész környékét szándékozott zálogba adni (5). A város sebei lassanként behegedtek s már némi gyarapodás is mutatkozott, mire kiváló hatású volt az 1536. évi okt. 1-én kelt IV. törvényczikk, mely a jobbágyok szabad költözködését biztosította. János király ezen országos végzést a város közönségének, mint törvényhozónak külön is megküldte (6), már annálfogva is, mert előzőleg a várost kiváltság útján biztosította arról, hogy Csongrád, Csanád, Temes, Arad, Békés, Zaránd és Bihar vármegyék azon jobbágyait, kik Szegeden letelepülni óhajtanának, a város a lakossági kötelékbe bizvást beveheti, a földesurak és a megyei hatóságok ezeket vissza nem követelhetik (7). A délvidék magyarsága a török becsapások és a beözönlő ráczoktól és oláhoktól szorítva most felfelé húzódott és Szeged, valamint vidéke is, rövid idő alatt régi népességét ujra visszanyerte. Az új népesség azonban falusi jobbágyokból telt ki. A szomszéd Bánfalva és Szent- 1) Szilágyi S.: Bethlen Gábor fejedelem trónfoglalása. Pest, 1867. 46. lap. 2) Oklevéltár CXXII. sz. a. 3) Horváth M.: Magyarország története. Pest, 1871. IV. k. 17. lap. - Magyar országgyűlési emlékek. Budapest, 1874. I. k. 21. lap. 4) Oklevéltár LXVI. sz. a. 5) Történelmi Tár. 1889. 317. lap. 6) Oklevéltár LXX. sz. a. 7) Oklevéltár LXVIII. sz. a. 101 Mihály helységeket ezek földesura, pilisi Szilassy Ferencz új jobbágyokkal hasonlókép betelepítette, kik különben ugyancsak hat évi adómentesség kedvezményében is részesültek (1). Ámde az új lakosságnak az óhajtott nyugalma hiányzott. Egyre hírlett, hogy jön a pusztító török, már útban is van és az 1526. évi szomorú napok ismétlődni fognak. A nép készült a menekülésre, mert a szegedi kir. vár még mindig romok közt hevert s menedéket nem nyújthatott. De afelől sem voltak biztosak, hogy menekülés esetén befogadtatnak-e valahol. János király oltalmáért esedezett tehát a város, ki 1538. évi aug. 6-án kelt rendeletében biztosította a város népét arról, hogy menekülés esetén bármely kerített s védett helyen befogadtassanak (2). Bizony rettenetes idők voltak azok. A kik este nyugalomra tértek, nem voltak biztosak afelől, hogy lesz-e több virradatjuk. 1) Oklevéltár LXIX. sz. a. 2) Oklevéltár LXXI. sz. a. |