A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA.

I. A behódolás.

II. A reformatió és a barátok.

III. Szeged veszedelme.

IV. Török és tatár hadak átvonulásai; a hajdúk kalandozásai.

V. Községi élet.

VI. A magyar korona jogainak érvényesülése. VII. Birtokviszonyok.

I. A behódolás.

Midőn a törökök 1541-ben Budavárát csel útján birtokukba vették, az egész Duna-Tiszaköz tényleg az ő hatalmi körükbe esett. Ez országrésznek jogilag Ferdinánd király volt ugyan az ura s az ő felségjogainak bizonyos nyilvános kifejezései e területeken egészen nem is enyésztek el, de e jogok utóbb inkább csak eszményiek voltak. A nép, hogy elkerülje a török martalóczok dúlásait, kik mindenfelé kalandoztak, a tényleges hatalomnak inkább meghódolt, semhogy magát a szerencsétlenségnek kitegye. A kóbor csapatokkal egy bizonyos összegben mindenütt megegyeztek, hogy a helység ki ne fosztassék. Ezt akkor "megsummálásnak" mondották. Az ilykép nyújtott ajándékozások és adózások a meghódolás tényét már mintegy magukban rejtik, habár a török igazgatás és szervezet a meghódolt helységekre egyelőre kiterjesztve nem lett. Ez csak később, az összes várak és erősségek birtokbavételével, illetőleg a budai, kanizsai, temesvári és egri pasalikoknak és az ezek alá rendelt szandzsákságoknak felállítása alkalmával következett be. Mindez fokozatosan lett végrehajtva.

Mint említők, Budavárának birtokbavétele után Szeged legott a török hatalmi kör alá jutott. Már 1541-től fogva több ízben megjelent a városban egy-egy janicsár csapat. Ezek itt minden főtől, még a csecsemők után is, 3-3 akcse vagy oszpora (1) adót követeltek, különben felgyújtással fenyegették a várost. A törökök már ez alkalommal behatólag tájékozódtak a viszonyok felől. Látták a romladozó várat, az élénk forgalmat, a sok ezer mázsa kősót, mit már ezuttal is lefoglalni és birtokba venni akartak. De a nemzeti királyságot ezzel károsítani és annak panaszát felidézni annál kevésbé találták alkalmasnak és időszerűnek, mert tapasztalták azt is, hogy a város népe el van tökélve a kincstári sókészletet megvédeni (2).

Budavárának visszaszerzésére Ferdinánd király 1542. évben nagyszabású és reményteljes hadi vállalatot indított, ámde a hadjárat

1) Akcse vagy oszpora, török pénznem, melyből 60 drb tett egy magyar arany forintot.

2) Oklevéltár LXXII. sz. a.

106

óriási kudarczczal végződött (1). A 80,000 főnyi sereg az ostromot meg sem kísérlé s az országból kivonúlt. Ez azt eredményezte, hogy Budavár megtartásáért a török a többi várak birtokbavételét és az ország tökéletes meghódítását tűzte ki feladatúl.

Budavár felmentésére mindenfelől nagy csapatok indultak útra s már ezek híre is leverőleg hatott a keresztény sereg vezetőire. Ezek még meg sem érkeztek Pest alá, midőn Thurzó Elek tárnokmester Szeged város tanácsa útján a török hadak készülődéseiről pontos értesüléseket nyert.

A szegedi tudósítások igen becseseknek és megbízhatóknak tartattak. A város különben Frater Györgyöt, a nemzeti királyság kormányzóját is tudósította a törökök mozgalmairól. Egyébként Perényi Péter is tartott Szegeden hat kémet, kik a török mozgalmakat figyelemmel kísérve, a híreket neki s illetőleg a királyi udvarnak tudomására juttatták (2).

A jelentések szerint a török hadaknak Szegeden való gyülekezése és átvonulása az 1542. évi tavasz óta egész augusztus közepéig szakadatlanúl tartott. Mit kelle a lakosságnak a kapzsi csapatoktól kiállani, mennyi szolgálmányt, élelmet kelle előállítani s mennyi könyörgéssel és ajándékozással lehetett csak a lakosság békéjét és megmaradását biztosítani !

Begovits Mihály már ekkor megakarta szállani Szegedet és az ottlevő óriási sókészletet szerette volna birtokba venni, de az ajándékoknak és könyörgéseknek engedve békességgel távozott.

Zákány István főbíró 1542. évi aug. 14-én Thurzó tárnokmestert a legutóbbi csapatmozgalmakról kimerítőn tudósította. A többi közt előadta, hogy a törökök egyik csapatát Szeged mellett a magyar lovasok megtámadták s közülök mintegy 60-at levágtak. Mehemet nikápolyi szandzsák bég is most érkezett Szeged alá 400 lovassal, ellenben a Buda alatt összesereglett mintegy 12,000 török, mely nem is annyira fegyveres, mint inkább szerszámokkal ellátott munkásnép volt, - minthogy az ostromló német sereg az országból távozott - kisebb-nagyobb csapatokban már megkezdette visszavonulását. Begovits Mihály azonban ismét Szegedre vetette szemét; nemcsak naszádosaival, hanem más oldalról is közelít a város felé, hogy azt elfoglalja. A főbíró ennélfogva ezer katonaság küldéseért könyörgött, hogy a sókészlet megmentessék és ha a segélyt remélni lehet, a polgárság nem fogja a törököt beereszteni (3).

1) Károlyi Árpád: A német birodalom nagy hadi vállalata Magyarországon. Századok. 1880. évf.

2) Perényi Péter ellen folyt vizsgálati iratok közt az 1542. é. okt. 20., jegyzőkönyv 30. pontja. A cs. és kir. állami és udvari levéltárban Bécsben.

3) Oklevéltár LXXII. sz. a.

107

A hadvonulások ezen izgalmai alatt a főbíró szeptember elején Péterváradról Amhát pasától fejvesztéssel fenyegető levelet is kapott, melyben mindenféle élelmiszer szállítását követelte (1). A város nagy sietve több rakományt útnak is indított, nehogy a basa fölingerelődjék (2).

Amhát időközben Bajára érkezett, de még útközben parancsot küldött Zákányhoz, hogy az összes hajókat és naszádokat Kanizsára rendelje az oda érkezendő Péter moldvai vajda seregének átszállítására. A szegediek erről már más úton is értesülve voltak s most még inkább aggódtak sorsuk és jövőjük miatt. Az eseményeket Frater György bíbornokkal is közölve, tanácsokat kértek tőle, hogy mit tegyenek, mert elhagyatott állapotukban az Istenen kívül nincs kire támaszkodniok (3).

A főbíró igen meghitt embere volt a bíbornoknak, mert. magánügyeire nézve is ő volt a megbízottja. Most is ilyen ügyben tudósította a bíbornokot, nevezetesen, hogy Tóth Mihály főbírónak kiválóan értékes paripáját, ezer kősó értékében, a megbízáshoz képest megvásárolta. Ugyanezen alkalommal - okt. 16-án - egyúttal tudatta, hogy a város mindenkitől elhagyottan, sehonnan sem remélve segélyt, a prédának van kitéve és a végveszély fenyegeti. Mert ime, Mihál bég 32 lovassal a városba érkezett, hogy őt és az esküdt polgárokat a bajai táborba hurczolják, ahonnan aligha térhet vissza. Arra kérte tehát a bíbornokot, hogyha elveszne, visszamaradt családját fogadja oltalmába (4).

Zákány és társai a bajai táborban a behódolásra kényszeríttettek. Letették a hűségesküt, mire Amhát pasa megígérte, hogy a városnak nem lesz bántódása, csak legyenek nyugodtak, fizessék az adót és teljesítsék az átvonuló hadak élelmezését (6). A halálfélelmeket kiállva, a város fejei szerencsésen visszatértek. De a polgárság egy része, Tóth Mihály azelőtt volt főbíró ellenzéki álláspontját követve, a meghódolásról mit sem akart tudni. Kijelentették, hogy nem adóznak s az érkező csapatokat nem élelmezik s az ellenséget elverik. Ferdinánd király nem fogja Szegedet veszni hagyni, csak szorgalmazni kell a segélyt. A király Szeged védelmének kérdésével csakugyan foglalkozott is valamennyire. A többi közt elrendelte, hogy a pozsonyi készletből ágyúk és négy mázsa lőpor szállíttassék

1) Oklevéltár LXXIII. sz. a.

2) Oklevéltár LXXIV. sz. a.

3) Oklevéltár LXXIV. sz. a.

4) Oklevéltár LXXV. sz. a.

5) Történelmi Tár. 1878. 526. lap.

108

Szegedre (1). A leszállítás ugyan abban maradt, de a hír Szegedre is eljutott és az ellenzék kitartását méginkább fokozta.

Egyébként nemcsak Szegeden, hanem az egész környéken is a közhangulat időközben egészen megváltozott s mindenfelé nagy ellenállási mozgalmak mutatkoztak. Délmagyarország rendei, nevezetesen Csongrád, Csanád, Temes, Arad, Zaránd, Bihar, Békés és Külső-Szolnok vármegyék nemessége már az 1542. évi aug. 17-én Nagyváradon részleges gyűlésre sereglett egybe, honnan Somlyai Mihályt teljhatalommal Bécsbe küldték, hogy a királynál kedvező rendelkezéseket eszközöljön ki (2).

Somlyai a király előtt nem is késett hangoztatni, hogy a várakat őrségekkel és a szükséges felszerelésekkel ellátni mennyire szükséges. Ferdinánd kilátásba is helyezte, hogy a temesi végvidék kivételével minden lehetőt elkövet. Különösen Szeged megtartása érdekéből katonaság küldésére is kész leend, de az őrség eltarthatása megköveteli, hogy az érdekelt vidék az adókat pontosan befizesse (3).

A nyolcz vármegye rendei 1543. évi január 10-én Váradon újra egybegyülekeztek és most Wessen Mihály karánsebesi kapitányt bízták meg azzal, hogy a fenyegetett vidék védelmét a királynál szorgalmazza. A rendek február 11-én Gyulavárott harmadszor is egybeseregeltek (4), de Wessen küldetése sikertelen maradt. Saját ügyeiben is meddő maradt minden fáradozása, nevezetesen az, hogy Tömpösön, Lelén, Klárafalván és Völneken levő részjószágaira nézve új adománylevelet szerezzen (5).

Amint tehát az egész vidék lázas igyekezettel óhajtotta a fenyegető veszélyt elhárítani és megelőzni, úgy a szegediek is mindent elkövettek, hogy a török megszállást elhárítsák. Losonczy László temesvári parancsnokhoz, Batthyány és Bornemissza kapitányokhoz küldött követeik által a város oltalmazását szorgalmazták s ők maguk is készülődtek, fegyverkeztek. De ez titokban nem maradhatott. Érté-

1) A Szegedre szánt lőport később Albert pécsi prépost a sümegi vár védelmére vette igénybe. 1543. évi febr. 7-én Ferdinánd királyhoz intézett levelében ugyanis ezeket írja: "Sunt Posony quatuor centennaria pulverum, qui si res ferebat, Zegedinum transferendi erant. Dignetur illos ad conservationem huius arcis Somoghwár mihi gratiose dare et concedere". (Cs. és kir. udvari és állami levéltár Bécsben.)

2) A 8 vármegye pecsétjével ellátott eredeti meghatalmazás Bécsben, a cs. és kir. udvari és állami levéltárban.

3) Cs. és kir. állami és udvari levéltár Bécsben, az 1543. évi iratok közt kelet és aláírás nélküli fogalmazvány.

4) U. o. 5) U. o.

109

sére esett ez a budai pasának is, ki felbosszankodott, hogy a bajai táborban letett hűségeskü daczára a város népe ellenállásra készül. Egyébként az is megtörténhetett, hogy az adóbeszedés végett újabban megjelent török katonaságot a Tóth Mihály által feltüzelt lakosok megtámadták, elűzték vagy esetleg leöldösték.

Mert Mehmed pasa a város előljáróit Budára idézte, hol Zákány István főbíró, Csütörtök László, Somlyai Pál és Budai István esküdt polgárok meg is jelentek. Tőlük a pasa a mozgalomról és annak kiterjedéséről körülményesebben tájékozódván, őket legott kivégeztette s azután lovasságát felültette, mely az 1543. év február havában, ép farsang napján Szegedre érkezett. A polgárság Tóth Mihály bátorítására fegyvert ragadt, az érkezőknek ellenszegült annyival is inkább, mert a vett hírek szerint Temesvárról a segítség már elindult volt.

De a törökök nagy erejével a polgárok meg sem mérkőzhettek. Az ellentállók leverettek s akik el nem menekültek, kardélre hányattak, a város pedig kiraboltatott és felgyújtatott (1).

Midőn a város már lángokban állt, akkorra megérkezett a temesvári segélycsapat, melynek vezetője, a vitéz Kis Kampo, személyes viadalra hívta fel a törökök vezérét, Hubiás agát. A viadalban leterítette ellenfelét és a Tiszán átúsztatván, visszatért övéihez (2).

Így és ekként került Szeged török kézre (3), mely ez időtől fogva Szegedet állandóan megszállva tartotta. Ez oknál fogva Tóth Mihálynak Szegeden való maradása lehetetlen volt. Elmenekült, mint sokan a polgárok közül, kiknek javait a törökök elfoglalták és elkobozták.

A budai pasa most a romokban fekvő régi királyi vár kijavítása és megerősítése iránt tett intézkedéseket (4). Megkezdődtek a nagymérvű építkezések, Az üres kolostorok és templomok ledöntettek s anyagaik a várfalak kijavításához használtattak. Óriási mennyiségű téglát égettek,

1) Névtelen török történetíró a XVI. század végéről. Lásd: Századok, 1870. 305. lap. A török szerző a város elfoglalását tévesen az 1524. évre teszi.

2) Palugyai I.: Magyarország leírása. Pest, 1853. II. k. 185. l.

3) A hazai közvélemény a magyar váraknak török kézre való kerülését annak tulajdonította, hogy a magyar várak, különösen Szeged védelme, a német őrségek részéről elhanyagoltatott. A turini levéltárban lévő 1555. évi egyik jelentés legalább erről tájékoztat bennünket. (Lásd: Óváry Lipót: A m. tud. akadémia oklevélmásolatai. Budapest, II. k. 673. lap.)

4) Az az állítás, hogy a szegedi vár már 1542. évben Fráter György költségén kijavíttatott és a falazat 18 láb vastagságra megerősíttetett volna (Czímer K.: A szegedi szandzsák. Dugonics-Társaság Évkönyve. I. k. 54. lap), Castaldonak 1552. évi márcz. 2-án Ferdinánd királyhoz téves értesülések alapján intézett jelentésében fordul elő. A jelentésnek úgy ezen, mint több más része is, a hitelességet nélkülözi.

110

a homokpusztákon előforduló mész-szivag (darázs-kő) követ bányásztatták, hogy az építő-anyag bőségével a falakat minél magasabbra és erősebbre emelhessék.

A kijavítás egészen a régi alapokon történt s a vár terjedelme és alakja tulajdonkép nem változott. Megvolt a négy körönd s az ezeket összekötő bástyafalazat, mely korántsem földből vagy sövényfonásból, hanem kő- és téglaépítményű szilárd alkotás vala. Ezen falak miután leomladoztak, most erősebben és magasabban újra felrakattak s mindenütt mellvédekkel és lőrésekkel lettek ellátva. A bástyák aljában körülfutó árkok még jobban kimélyítve és szélesítve lettek s az árok a Tiszával kapcsoltatott össze, hogy innen folytonosan táplálékot nyerjen.

Szeged vára a török hódoltság alatt. (A Lanfranconi gyűjteményéből).

A vár déli oldalánál levő városrész pedig kettős, hatalmas földbástyával és árkokkal vétetett körül. A sánczok koronáján itt még erős palincsokból kerítés is készült. E földbástya a vár délnyugoti köröndjétől indult ki és déli irányban, a mai Kelemen- és Zrinyi-utczák vonalában haladva, a Gizella-térnél keletfelé fordult és a Tiszapartnál véget ért. Ez volt a vár külső erődje, vagyis a palánk, mely egy városrészt övezett s amely védmű már az 1514. évi pórlázadás alkalmával is megvolt, de a párhuzamos sáncz és bástya kiépítése által még erősebb lett. A vár északi és nyugoti bástyázatát ily palánk nem övezte s itt a várfalak külső erősségét csupán a falak lábánál körülfutó s vízzel telt árok képezte. A falak ezen két oldalról tehát megközelíthetők valának.

Az így kiépített és megerősített vár változatlanúl fennmaradt egész a törökök kiűzéséig. Az 1695. évben Lambion mérnökkari tiszt által készített s a vár azon időből való állapotát feltüntető rajz tehát a várnak azon állapotát tárja elénk, aminőben az az 1543. évi helyreállítás alkalmával volt.

111

A várnak és a palánknak ezen kijavítása és megerősítése nem kényszermunkával, hanem II. Solimán császár rendeletére, török kincstári költségen történt (1). Már az építkezés folyama alatt a vár hatalmas erődnek igérkezett. Mint Tinódy említi: "csudabölcsen rakták minden állatjában, kinek mása nincsen - mondják - ez országban." A kijavítás és felmagasítás egy-két év alatt elkészült, mi egymagában véve eléggé tanusítja, hogy nem új vár épült, mert a mélyen fekvő alapoknak kiemelése hosszú évek sorára terjedő munkálatot tett volna szükségessé. A kijavítás már 1545-ben nagyrészben be volt fejezve, mert a várnak ekkor már tekintélyes számú állandó őrsége és tűzérsége is volt (2).

A vár helyreállításával Szeged és vidékének behódolása be volt fejezve és biztosítva. Biztosította az állandó török őrség, melynek száma hol szaporodott, hol fogyott. Így: 1545. évi szeptemberben 10 tűzér, 91 ulufedsi (a lovasság dísze), 121 rendes zsoldos és 120 martolósz volt; összesen tehát 323 főből állt az őrség (3). Ugyanez évi deczember havában a zsoldosok száma már 153 volt (4). Az 1552. évben 12 tűzér, 22 ács és kőmíves, 95 lovas, 122 rendes zsoldos, 94 martolósz, összesen tehát 348 fő képezte a helyőrséget (5). A következő évben a lovasok száma 91 volt (6); az 1556-57. évben pedig 10 tűzér, 4 műszaki katona, mintegy 80 lovas, 60 zsoldos és mintegy 35 rácz martolósz, vagyis 210 főnyi volt az őrség (7). Az 1558-59. évben is csak 283 főből állt a vár katonai létszáma. A zsoldosok ekkor legnagyobb részben ráczok voltak, ellenben a török katonák közt több magyar nevű szerepelt (8). Az 1568-69. évben az őrség létszáma már csak 235 volt, nevezetesen 86 lovas, 77 zsoldos és 72 martolósz (9). Ugyanezen időszakról szóló egy másik kimutatás szerint az őrség száma csak 217 volt (10). 1573-74-ben a lovasság 48 főből állt (11), s az 1592-93. évben a vár összes őrsége már csak 51 fő volt (12). 1628-29-ben az őrség 18 tűzérből,

1) Forgách Ferencz: Magyar historiája. Pest, 1866. 33. lap. - Istvánfi: Historiarum de rebus Ungaricis. Cöln, 1622. 303. lap. Utóbbi a várépítkezések befejezését az 1549. évre helyezi.

2) Magyarországi török kincstári defterek. Budapest. 1886. I. k. 52. lap.

3) U. o. I. k. 52. l.

4) U. o. I. k. 53. l.

5) U. o. I. k. 69-71. l.

6) U. o. I. k. 88. l.

7) U. o. I. k. 98. l.

8) U. o. I. k. 121-122. l.

9) U. o. I. k. 202. l.

10) U. o. II. k. 386 l.

11) U. o. II. k. 265. l.

12) U. o. I. k. 384. l.

112

8 műszaki, 7 hidász katonából, 30 janicsárból, 46 lovasból, 34 martolószból, összesen tehát 143 főből állt (1).

Az őrségnek, illetőleg az 1599. évi 214 főnyi személyzetnek félévi díjazására 360,468 akcse fordíttatott (2).

Ami a vár fölszerelését illeti, az általában csekély és gyarló volt. A 10-18 tűzér létszámnál fogva 4-10 ágyúnál több aligha volt a szegedi várban. 1565-ben háromfontos és tizenkétfontos ágyúkkal volt a vár felszerelve s a golyókból 460 drb háromfontos, kőgolyó 766 drb és tizenkétfontos pedig 3000 drb volt. Lőpor mindenkor bőséggel létezett s ezt hordókban kezelték (3).

A fentebb kitüntetett katonai létszámon túl a törökség Szegeden jelentékeny számmal volt képviselve. Voltak különféle tisztviselők, kádik (bírák), imámok (papok), énekesek és tanítók (4); voltak iparosok és kereskedők, kik családot alapítva itt teljesen meghonosodtak.

A törökök egy része a várban, másik része a palánkban, sőt még néhányan a külvárosokban is laktak. Itt is voltak papjaik, énekeseik és mecsetjeik, kik illetményeiket mindnyájan a török kincstárból nyerték. Így 1549-50-ben az egyházi személyzet fizetése 10 hó alatt mintegy 15,000 akcsera rugott (5). Ugyanezeknek 1555-ben 10,000 akcse járandóságuk volt (6).

A kereskedők és iparosok közül némelyek igen megvagyonosodtak. Így például Musztafa bérletfelügyelőnek hagyatéka 1571-ben 13,150 akcsera rugott; Khoszrev ben Abdullah hagyatéki tömege 893 akcse értékű volt (7). 1549-ben Ramazán és társai, Ibrahim Iliasz, Mohamed és társai, mint kereskedők 270-300 akcse boltbéreket fizettek, miből üzletük terjedelmére és forgalmára eléggé következtethetünk (8).

Mint fentebb is említők, a város megszállása és a vár helyreállítása által a Duna-Tiszaköz birtoka és a Tisza-vonal védelme tökéletesen biztosítva volt. Ez időtől fogva Szeged és vidéke, mint teljesen török uralom alá tartozó, száznegyvennégy évig idegen és zsarnoki kormányzat alatt állt.

A város előbb a budai, később pedig az egri pasalik, vagy vilajet kormányzósága alá tartozott. A budai pasalik 12, később 17 szandzsák-

1) Magyarországi török kincstári defterek. I. 432. l.

2) U. o. II. k. 688. l.

3) U. o. I. k. 67. l.

4) U. o. I. k. 69. l.

5) U. o. I. k. 69. II. k. 378. l.

6) U. o. I. k. 91. lap.

7) U. o. II. k. 453-454. l.

8) U. o. I. k. 66.

Szeged vára 1552-ben. (Hasonmás Dselálzáde Musztafa krónikája bécsi példányának festményéről.)

113

ságra, az egri pedig háromra (Hatvan, Szolnok, Szeged) volt osztva (1). Egyik szandzsákság székhelye Szeged lett s a szegedi szandzsákság Csongrád és Solt vármegyék déli részeire, úgy Bács- és Bodrogh vármegyék egész területeire kiterjedt. A szandsák élén a szegedi várban székelő bég állt. Ő volt a szandzsák katonai, kincstári és polgári kormányzója. Alája tartoztak a kalocsai, szabadkai, zombori és titeli várak, úgy a tömörkényi, bajai, madarasi, bácsi stb. párkányok. Alája rendelvék a szandzsák területén levő összes nahiek, vagyis bírósági kerületek (bajai, kalocsai, zombori, bácsi, titeli, szegedi, vásárhelyi stb.), melyek a kincstári javakat s ezek bérleteit kezelték; továbbá az összes adóhivatalok, tizedszedők, kik a szandzsák egész területéről befolyó jövedelmeket mind Szegedre szállították. Ezek is a bégtől függöttek (2).

Hogy az adók és kincstári jövedelmek forgalma milyen volt, utalunk a következő adalékokra. 1543-45. évben a szandzsák kincstári bérjövedelmei évenként 213,138 akcset képeztek (9). A következő három évben e czímen már 2.850,000 akcse bevétel ígérkezett (4). 1555-ben a bérleti bevételek 775,137 akcsera rugtak (5). 1549-ben pusztán a Szegedvárosi kincstári bérjövedelmek (vámok, haltized, vásártér, mészárszék, malom-díj, révjövedelmek, törvénykezési díjak stb.) 111,183 akcset eredményeztek (6). Ugyanezen czímen a szegedi bérletek 1555-ben 107,523 akcset hajtottak, de 1558-ban már csak 71,733 akcset hoztak (7).

Az 1579. évben a szegedi szandzsák területén összesen 8425 ház után 559,935 akcse fejadó és 8460 ház után 634,500 akcse kuburi pénz (kardtok) bevétel mutatkozott (8). A szegedi szandzsákságnak 1616-ban már csak 340,000 akcse jövedelme volt (9), mi egymaga eléggé mutatja a romlás és pusztulás óriási arányait.

A szegedi szandzsákságnál osztattak ki az egyes katonáknak a szandzsákság területén levő összes tímár-birtokok, vagyis a zsoldot nem nyerő katonák ellátására szolgáló hűbér-javak.

Szóval: Szeged a török hódoltság alatt is egy nagy és kiterjedt vidéknek katonai és polgári, úgy adózási tekintetben is központi és igazgatási helye maradt.

1) Budapesti Szemle. IX. k. 327. - Hammer: Geschichte des Osmanischen Reichs. Pest, II. k. 595. l.

2) Magyarorsz. török kincstári defterek. Budap., 1886. I. k. 71., 98., 122., 432. II. k. 347., 386. lap.

3) U. o. I. k. 25. lap.

4) U. o. I. k. 58. l.

5) U. o. I. k. 177. l.

6) U. o. I. k. 65. l.

7) U. o. I. k. 89. l.

8) U. o. II. k. 514. l.

9) U. o. II. k. 514. l.

114

E központiságnál fogva Szeged forgalma, noha az általános viszonyok következtében sülyedt, mégis el nem enyészett. A város közélete és üzleti forgalma még elegendő élénkséget mutatott, hisz a keleti kereskedelemnek egyik emporialis helye lett. Mint Tinódi mondja:

"Sok gazdag árús nép gyűle a városba,
Gazdag harminczadot szörzének városba,
Császárnak sok kincse gyűle tárházába
Onnét fizettetött hópénzt Magyarországba."

Mint fentebb is említők, a szandzsákság élén a Szegeden székelő szandzsákbég - ki olykor pasa-rangot viselt - állt. A sűrűn változó bégek sorából közölhetjük, hogy az első Musztafa bég volt, ki a várépítkezéseket is végrehajtotta, ki még 1551-ben is a szandzsák élén állt, a többi közt Kamber bég nagylaki parancsnokkal együtt közreműködött Csanád vármegyének behódításán és Makó város megvételén, melynek bírája, Gárdonyi Tamás, kezdetben derekas ellenállást fejtett ki (1). Követője Mihalogli Khidr lett (2), kit magyarosan Heder bégnek neveztek, ki Tóth Mihálynak 1552. évi támadása idején is a várat védelmezte. Utánna Kászon pasa következett, de 1554-től fogva huza-mosb ideig Szokolovits Musztafa volt a szandzsák kormányzója (3). 1568-ban Machmud bég (4), 1571-93-ban a sánta Ibrahim volt a vár parancsnoka, ki Haszan banyalukai táborában is szerepelt (5). Az 1593-94. évben az opiumevő Haszán terjaki állt a szandzsák élén (6). 1598-ban Ali, 1634-ben Muhamed, 1637-ben Musztafa, 1638-40-ben Hadsi Ibrahim, 1641-ben Musztafa nevű pasák kormányozták a szegedi szandzsákságot (7). 1685-ben Omer pasa volt a várparancsnok (8), 1686-ban pedig Ibrahim pasa volt a szandzsák vali-ja (9). Ezeken túl a szegedi hagyomány még egy Hobart vagy Hobiárt nevű pasáról is emlékezik, kinek felsőváros szélén, a

1) Istvánfi: Historiarum de rebus Ungaricis. Cöln, 1622. 303. l. - Forgách: Magyar históriája. Pest, 1866. 16-17. l. - Gévay: A budai pasák. Bécs, 1841. 11. l. - Reizner: Makó város története. Szeged, 1892. 13-15. l.

2) Dselálzáde Musztafa. Török történetírók. II. k.

3) Brüsseli Okmánytár. Pest, 1859. III. k. 21. l. - Szalay Ágoston: Magyar levelestár. Pest, 1861. 274. l. - Magyarországi török kincst. defterek. Budap., 1890. II. k. 757. l.

4) Magyarországi török kincst. defterek. Budapest, II. k. 351. l.

5) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 319. l. - Istvánfi: i. m. 601. lap.

6) Gévai: A budai pasák. Bécs, 1841. 32. l.

7) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 295., 313., 314., 315., 3-16. és 320. l.

8) Őrgróf Pallavicini hitbiz. uradalmi levéltár Sándorfalván.

9) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 340. l.

115

tarjáni szőlők közt volt nyaralója, hova a halász és hajós asszonyokat szokta volt mulatozásra összecsalogatni. A sok vigasságnak azonban egyszer szomorú vége lett, mert a hajós és halász gazdák reá törtek és agyonverték.

II. A reformatió és a barátok.

A török vallási fanatizmusa daczára is a felekezetek iránt bizonyos türelmességet tanusított. Megtűrte a keresztény templomokat, ha a mecsetekhez közel nem estek és elszívelte a harangozást és az isteni tiszteletek külső nyilvánulásait. Lenézte és megvetette a "hitetlen kutyákat", de saját hitelveit nem erőltette rájuk, sőt ellenkezőleg, nyelvünket elsajátította és szokásainkkal megbarátkozott.

A világi papságot nem igen szenvedte, mert ezeknek tized és párbér szedései a török adórendszer érdekeit némileg sértették; ellenben a kolduló barátokat sehol sem bántotta, mert ezekben az ő derviseinek hasonmásait látta. A hódoltsági területeken a világi papság különben sem maradhatott meg, mert a hitújítás rohamos terjedésénél fogva mindenfelé tért vesztett.

Szegeden már a hódoltság előtt is jelentékeny számmal voltak azok, kik a hitújítókhoz csatlakoztak s így a város négy plébániájáról a lelkészek egymásután eltávoztak. Csak a barátok nem menekültek el és a hűségben megmaradt hívek lelki ügyeinek ellátását utóbb kizárólag ők végezték. Minthogy az üresen maradt templomokat és kolostorokat a török vagy elfoglalta, vagy pedig a várépítkezések alkalmával lerombolta, a lakosságnak úgyszólván már csak egy temploma maradt, a havi boldogasszony egyháza, hol a régi és az új hitelveket követő lakosok egy ideig közösen s illetőleg felváltva seregeltek egybe.

A hitújítás terjesztésében sokat fáradozott Szeged nagy fia, Kis István és barátja Abádi Benedek (1). Ez utóbbi egyúttal nyomdász is volt s azelőtt Sárvárott működött nyomdáját most Szegedre telepítve, az új tanokat ez úton is terjesztette.

Abádi mint szegedi prédikátor a török pártfogást kiváló mérvben megnyerte. Az 1545. évről szóló egyik közlemény szegedi működéséről ugyanis a következőket említi. "A török igazgatás alatt szabadon hirdettetik az evangelium, elannyira, hogy Isten különös gondviselésének lehet tartani, hogy megengedte ennek a résznek (t. i. az Alföldnek)

1) Földvári László: Szegedi Kis István élete. Budapest, 1894. 27., 28. és 41., 42. l. - Rácz Kár.: Szegedi Kis István tiszántúli reformátorkodása. (Szabad Egyház, 1891. évf. 19. és 20. számainak melléklete.)