Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

196

Az 1708. és 1709. években ismét pestis uralkodott (1). 1710. évi február 22-én éjjel óriási viharban újból tűz ütött ki a várban, amikor ott az összes épületek leégtek. A szűk sikátorok közt épült apró török házikók ekkor pusztultak el végképen. A kár tetemes volt. A többi közt 1000 mázsa liszt, 500 mérő gabona pusztult el. A Löffelholz ezred részére ép akkoriban érkezett 6000 drb egyenruha (mondur) is elégett. Nagy veszélyben forgott a lőpor-raktár is, de szerencsére felrobbanás nem történt (2).

Szóval: az elemi csapások, tűz, víz, vihar, pestis, háború stb. sorban követték egymást, nem is említve a sáskák járását, mi az időben gyakori jelenség volt. Csaknem minden évnek megvolt a maga átka, veszedelme, ami az óhajtott jobblét helyett mindegyre sorvasztott. Így azután a város nemhogy felvirágzott, népe nemhogy szaporodott volna, de sőt mindegyre hanyatlott, fogyott. Más nép, más város ennyi sorscsapástól bizonynyal elszéled és végkép megsemmisül. Szeged népe azonban megfogyva, de meg nem törve tűrt, szenvedett, hogy magát még nagyobb csapások elviselésére, az igazi küzdelemre, az elemekkel és mindenféle hatalmakkal való harczra előkészítse. Valóban ezen időkre való vonatkozással kerülhetett később a város czímerébe a bárány, mint az ártatlan szenvedések és a türelem jelképe.

III. A kamarai tisztek és a generálisok; a tiszai rácz határőrség.

A másfélszázados török iga alól felszabadult lakosság és előljáróság azt hitte, hogy a törökök távozása után a város ősi kiváltságai és szabadalmas jogai a tényleges visszacsatolás és a szent korona védelme alá történt visszajutás következtében önkényt életbelépnek. A nép és a hatóság azt hitte s remélte, hogy közügyeiket szabadon és önmaguk intézhetik, pereikben maguk bíráskodhatnak, közjavaikat és haszonvételeiket minden korlátozás és csonkítás nélkül önmaguk élvezhetik s a közterhek viselésében nem lesznek a jobbágyokkal egysorsnak részesei. Mindezekből pedig a város egyetemének, úgy az egyeseknek felvirágzását és gyarapodását remélték s az új korszakkal a közjólét múlhatatlan emelkedésére számítottak. A boldogabb idők visszatérését várták; mert a régi magyar királyok idejében virágzott Szeged nagyságáról és polgárainak vagyonosságáról az emlékezet élénken fennmaradt.

1) HKR. Proth. Exp. 1708. aug. 30. sz. 836. lap; nov. 334. sz. 1176. lap. 1709. év szept. 177. sz. 845. lap. Lásd körülményesebben az Egészségügy alatt.

2) HKR. Proth. Exp. 1710. márcz. 227. sz. 268. lap.


197

A reménykedők azonban már az első napokban elkedvetlenedtek, mert a basák és bégek elnyomó hatalmát és zaklatásait nem a jog és az igazság, nem a védelem és a kegyesség rendszere váltotta fel; nem az alkotmányos intézmények léptek életbe s a népet nem az ország szokásai és törvényei szerint kormányozták. Mint hódított nép, a magyar saját honában idegennek, jognélkülinek tekintetett. Sorsa nemhogy könnyebbedett volna, de elviselhetetlenebb lett mint azelőtt volt. S ha panaszra fakadtak, mint elégületlen lázongók és a pártütő Thökölyhez szítok még szigorúbb "fegyelem" alá kerültek. Ezért a nép lassanként gyűlölettel fordult el azoktól, kiket kezdetben szabadítóiként üdvözölt.

Fentebb előadtuk a terhes katonai beszállásolások és élelmezések végtelen sorozatát, amelyet Szeged népe a hadjáratok és a hadseregek vonulása alkalmából ingyen, minden megtérítés nélkül viselni tartozott. Ez egymagában véve oly súlyos közteher volt, hogy pusztán ezzel a nép eléggé megadózott. Pedig a katonaság ellátására még külön adó, a "portio" is életbe lépett.

Már az 1686. évi október végén Heissler tábornok Szegedről távozása alkalmából a hadbiztosságot utasította, hogy a "portio"-zást léptesse életbe (1). Az adó egyelőre 1000 tallér volt. A hadbiztos rótta ki ez összeget s az előljáróság vagyonarány szerint hajtotta azt be a lakosságon. Később ez az összeg 4200 frtra emeltetett (2), majd 2500 frtra mérsékeltetett (3).

A közterheknek ez különben a jelentéktelenebb része volt, mert csakhamar életbelépett a fogyasztási adószedés, az örökös tartományokban divatozott e zaklató és súlyos közteher, s életbe lépett a szomszédos török földről érkező kereskedelmi czikkek, különféle termények és az állatok után fizetendő harminczad, mely a nép űzérkedési vállalatait igen megnehezítette.

A bécsi udvari kamara ugyanis már 1687. évi január hó 22-én greywenthali Greyl János Károlyt, hosszas katonai szolgálatai jutalmáúl szolnoki és szegedi kamarai igazgatónak (praefektus), Wibmer Pált pedig a Szegeden szervezendő harminczad-hivatalhoz vámszedőnek nevezte ki (4).

1) HKR. Proth. Exp. 1686. nov. 61. sz. 475. lap. Heissler jelentése: "Zu Segethin habe er garnison hinterlassen und dahin einen Commissarium, umb die Mauers und Hauser zu repariren, dann für die garnison contribution einzubringen geschickt."

2) Oklevéltár CLV. sz. a.

3) Oklevéltár CLXI., CLXII. sz. a.

4) Cs. és kir. közös pénzügyminiszteri levéltár Bécsben, hungaricák, i. é. - Ily harminczadok 1688-ban még Érsekújvárott, Budán, Esztergomban, Székesfehérvárott, Egerben, Munkácson, Szolnokon, Szt.-Jobbon, Eszéken, Lippán és Belgrádban is állíttattak.


198

Az előbbi útasításúl azt nyerte, hogy felváltva Szolnokon és Szegeden működjék s a harminczad-jövedelmeket ellenőrizze, a hódítás jogán a kincstárra háramló javakat és jogokat összeírja s jelentéseit a budai kamarai felügyelőséghez intézze. Wibmernek ápr. 18-án kelt útasítása pedig azt tartalmazta, hogy a török földről érkező árúkat és terményeket mikép vámolja, a csempészetet hogyan ellenőrizze s az útak jókarban tartására ügyeljen. Felhívást nyert arra is, hogy a sószállítási ügyet berendezze, mert jövőre az ország déli része, sőt Belgrád is Szegedről fog sóval elláttatni. A fiókharminczadok felállítása is figyelmébe ajánltatván, a budai kamarával való élénk érintkezésre útasíttatott. Egy későbbi, jún. 18-án kelt útasításban pedig a fogyasztási adók behozatalára és a tiszai halászat értékesítésére köteleztetett azzal, hogy ebből legalább is annyit szerezzen, mint amennyit a törökök élveztek. Ez alkalomból az élelmi czikkekre, úgy a bor és pálinkára nézve kimondatott, hogy ha nem eladásra és kimérésre, hanem saját használatra s fogyasztásra történik a behozatal, ez esetben azok nem vámoltatnak (1).

Wibmer hivatalát 1687. évi április hó elején foglalta el (2). A kamara és a várparancsnok közt mindjárt az első napokban összeütközésre került a dolog. Wibmer és Nehem egymás ellen panaszkodva, az illetéktelen beavatkozások iránt kértek orvoslatot (3). A várparancsnok kapzsisága miatt az időben a város hatósága is panaszkodni volt kénytelen, aminek következménye az lett, hogy Nehem bizonyos 200 frt kizsarolt összeg visszatérítésére köteleztetett (4).

Ettől eltekintve különösb nehézség fel nem merült. A hatóság a bécsi urak iránt hódoló engedelmességet tanúsított s habár a rendelkezések sérelmesek voltak is, egyelőre tűrtek s reméltek. Még a fogyasztási adók miatt sem volt nagyobb lárma. Pedig már az első csonka évben a harminczaddal egyetemben a kamara bevétele 3000 frtra rugott. A lakosoknak meg volt engedve, bogy saját boraikat mérhetik. De a városi korcsmákban való bormérés jogát évi 400 frtért a kamara adta bérbe (5).

A korcsma- és halászati jogokat, melyek mint királyi kisebb haszon-vételek kétségen kívűl a város tulajdonai valának, a kamara már az első évben elkobozta.

A legközelebbi aratás és szüret idején pedig a kamara az egész lakosságon a tizedet ép úgy megvette, mint annak idején a török, vagy amiként a földesurak a jobbágyoktól a dézmát szedték.

1) Cs. és kir. közös pénzügyminiszteri levéltár, Bécsben.

2) HKR. Proth Exp. 1687. ápr. 154. sz. 268. lap.

3) HKR. Proth. Exp. 1687. máj. 145. sz. 343. lap és nov. 57. sz. 664. lap.

4) HKR. Proth. Exp. 1688. febr. 74., 75., 109. és 239. lap. - - "umb unterlassung der privat excessen und pressurn, von der erarmbten Untherthanen, denen die extorquierten 200 fi. zu restituiren seindt."

5) Oklevéltár CXLVII-CXLVIII. sz.


199

Mindezeket ellenmondás, tiltakozás nélkül, türelemmel viselte a város népe. Csak ha valamely sorscsapás köszöntött be, - ami különben gyakran előfordult, - csak akkor jajdúlt fel a tanács, hogy az elviselhetetlen közterhek mérsékeltessenek.

Így azután az 1689. évi árvíz okából a tized felét engedte el a kamara (1). A katonai terhes beszállásolások és fuvarozások indokából 1691. évben ugyanez ismétlődött (2). A beszállásolások és a sánczmunkák következtében az 1693-ik évre a fogyasztási adók (3), a következő évre pedig a teljes tized, a fogyasztási adó és a robotszolgálat lett ideiglenesen elengedve (4). Ezt a kegyelmet a súlyos katonatartások indokából az 1695. évre is megkapta a város, noha az illetékes körök már aggódtak, hogy a sűrű kegyelmeknek nem-e lesz káros következménye. De az 1697-iki nagy tűz után az adót, tizedet, fogyasztási adót, robotot és előfogatozást, szóval mindent el kelle a kamarának engedni (5), mert a nép már teljesen az elzüllés szélén állt.

Tehát csak a közszerencsétlenség idején szabadult meg a nép azon súlyos közterhektől, melyek általában jogtalanok voltak.

Az elkobzott közjavak, amelyekből a város közszükségleteit fedezhette volna, még a sorscsapások idején is a kamara használatában maradtak. Sőt lassanként a kamara mindinkább behatolt a város birtokviszonyaiba, s a kétségtelen városi tulajdonokat, földeket, telkeket és házakat egymás után kezdte elfoglalni. Így a többi közt 1698-ban a kamara elfoglalta a város székházát is s e helyett az Ádám és Siván ráczok szomszédságában levő 19 öl hosszú s 12 öl széles telket jelölt ki városháza építésére, de amely telket a kamara beleegyezése nélkűl nem volt szabad eladni vagy elcserélni (6).

A tanács és annak egyik vezénylő tagja, Szegedi István Ferdinánd jegyző (7), a hatalomnak ezen túlkapásaival szemben nem éreztek

1) 1689. évi szept. 22-én kelt udvari kamarai rendelet. Egykorú másolat Szeged v. tit. levéltárában 91. sz. a.

2) 1691. évi aug. 11-én kelt udvari kamarai rendelet a budai kamarai igazgatósághoz. Egykorú másolata Szeged v. tit. levéltárában 95. sz. a.

3) Kurtz János Ignácz 1695. évi (kelet nélkül) jelentése a cs. és kir. közös pénzügyminiszteri levéltárban Bécsben.

4) 1695. évi szept. 10-én kelt udvari kamarai rendelet a budai kamarai igaz-gatósághoz. A cs. és kir. közös pénzügyminiszteri levéltárban Bécsben.

5) Oklevéltár CLV. sz. - Ezenkívül a kárvallott lakosoknak kilátásba helyeztetett, hogy épületeik helyreállítására 1000 darab szálfát nyernek adományúl.

6) Oklevéltár CLVII. sz.

7) Az 1696-1700. évi időközben, valószínűleg a megelőző és a következő években is ő volt a város jegyzője. (Lásd: Szeged v. tit. levéltárában 100., 104. sz. iratok.) Ugyanő lehetett az a Szegedi István, ki 1692. évben a szegedi végház seregbírája volt. (Thaly: Archivum Rákóczianum. Budapest, 1883. IX. k. 18. lap.)


200

magukban semmi erőt a jogok küzdelmes kivívására, hanem megelégedtek az időleges kegyelmekkel.

A tanács 1690. évben az udvari kamarához benyújtott ugyan egy szerény "memorialis"-t, melyen elő volt terjesztve, hogy a város polgársága tizeddel nem terhelhető, s hogy a korcsmák és malmok után szedett díjak a város közönségét illetik. Már lépéseket is tettek, hogy régi szabadságleveleik megújíttassanak és polgári jogállásuk elismertessék. Addig is tehát, míg ez bekövetkezik, a kamara jóindulatáért könyörögnek (1).

Ez emlékirat a dolgok folyásán azonban mit sem változtatott. A szabadalmak megújítása iránt tett lépéseknek is egyelőre csak az a látszata lett, hogy Lipót király 1690. évi szeptember 5-én Bécsben kelt adomány-levelében a városnak jogot adott arra nézve, hogy Szt. György vértanú és Szt. Mihály arkangyal ünnepét követő 8 napon Szegeden országos vásárok tarthatók, mely vásárok az adománylevél kifejezése szerint a török háborúk és forradalmak miatt elnéptelenedett vidéken utóbb szüneteltek s a vásártartásra vonatkozó régi oklevelek is elvesztek (2).

A kamara ezen túlkapásai és önkényei kezdetben még csak istenesek voltak, legalább a későbbiekhez képest. Wibmer ugyanis 1694. év elején elhalt (3) s utódjául, illetőleg a szegedi kamara felügyelőjéül Herdegen Ferencz Bernát (4), később Fűhrer Mátyás (5), 1710-ben pedig - gróf Herberstein Erneszt várparancsnok javaslatára - Cometh József, azelőtt szegedi harminczados neveztetett ki (6). Mint alább látni fogjuk, Cometh a vakmerőségek egész halmazát hajtotta végre. Elfoglalta a város tápéi és más földesúri birtokait. Az elnyomást és üldözést rendszerrel és kedvteléssel űzte, úgy hogy közte és a tanács közt elkeseredett harcz tört ki.

A kamarai tisztekkel az önkénykedés terén a szegedi várparancsnokok versenyeztek. Ők sem igen ismertek jogot és tulajdont. A város

1) Az udvari kamara 1690. évi márcz. 8-án kelt rendelete báró Breiner budai kamarai igazgatóhoz. - Egykorú másolata Szeged v. tit. levéltárában 93. sz. a.

2) Oklevéltár CXLIX. sz. - Ezek a vásárok a török uralom alatt még 1685-ben is megtartattak. (Lásd: Hornyik J.: Kecskemét város története. Kecskemét, 1861. II. k. 426. l.) E két vásár hihetőleg a török uralom alatt honosult meg, mert a város régi szabadalmi levelei csak hetivásárokról és csupán a szt. Luca napján tartandó országos vásárról emlékeznek.

3) HKR. Proth. Registr. 1694. ápr. 6-án 56. sz. 139. lap.

4) 1695-ben. Szeged v. tit. levéltárában 98. sz. a.

5) HKR. Proth. Exp. 1707. máj. 148. sz. 674. lap és 1709. aug. 177. sz. 756. l.

6) HKR. Proth. Exp. 1710. aug. 304. sz. 693. lap. - Cometh 1712. é. júl. 9-én a kincstár szolgálata körül ép szegedi működése terén szerzett érdemeiért magyar nemességet nyert. Armalisának másolata az esztergomi érseki levéltár e nemben gazdag gyűjteményében előfordul.


201

javadalmait ők is bitorolták. A polgárságot sokfélekép nyomva, a katonák még az igazgatás és törvénykezés jogát is a hatáskörükbe vonták. A rendészet, a büntető és polgári jogszolgáltatás, a katonák részéről gyakoroltatott. A város tanácsa mintha egyéb rendeltetéssel nem is birna, katona beszállásolással, előfogat kirendeléssel, adóbehajtással foglalkozott csupán. Az önkormányzat a felsőbb hatóságokkal szemben pusztán a kegyelmekért való könyörgésre szorítkozott.

Az önkény és visszaélések sorozatából csak néhány szemelvény előadására szorítkozunk.

Fingermann ezredes a partjavadalmat bitorolta. A Tiszán érkező hajók és tutajok után díjakat szedett. Aki vonakodott vagy ellenszegült, azt be is csukatta.

A tanács ez ügyben 1690. évi április havában az udvari haditanácshoz fordult és védelemért esedezett. A könyörgő levélhez Zsigmond király 1436. évi szabadalmi levelének másolata volt mellékelve, melynek értelmében tiltva van a város polgárainak letartóztatása s az ellenük fennforgó követelésekben illetékes bíróúl a város bírája van kijelölve. A sok régi kiváltságlevél közül talán ép azért választották ezt, mivel Zsigmond egyúttal császár is volt s e minőségénél fogva az általa kiadott oklevélnek a katona urak előtt nagyobb nyomatéka leendett (1). A haditanács 1690. évi júl. 8-án kelt rendeletében a parancsnokot a visszaélésektől eltiltotta, mire Fingermann őszintén kijelenté, hogy a szóban forgó jövedelmet nem nélkülözheti, vagy pedig gondoskodjanak máskép ellátásáról (2).

Kapitánytól felfelé csaknem minden tiszt korcsmát és mészárszéket nyitott, mi által a város javadalmát csorbítva, a község feladatait nehezítette. E miatt különben még későbbi időkben is országszerte panaszkodtak.

Szegedről nem is a város, hanem az udvari kamara emelt panaszt, s 1691. évben kifogásolta, hogy Heissler Mátyás kapitány mészárszéket nyitott (3). A katonák később a haditanácsnál történt előleges bejelentés

1) HKR. Proth. Exp. 1690. máj. 27. sz. 168. lap és Oklevéltár CL. sz.

2) HKR. Proth. Registr. 1690. júl. 8. és aug. 9-én 42. és 68. sz. 346. és 400. lap. "Fingermann solle sich aller fordernder taxa von denen bey Segedin vorbeygehenden Schif und Flősz enthalten." - "Der obristwachtmeister Fingermann seye verbothen werde, die bey Segedin vorbey gehende Flősze nicht zu taxiren. Er remonstrire aber, das er in vorbey passirung und einkehrung verschiedener officier oder diese, oder andere adjuta nit bestehen könne, daher die Hofcammer ihme und folgende Commendante alda dargegen eine andere adjuta ausweuschen wolle." - Nem is szűntek meg a díjszedések, mert e miatt 1691. évi decz. havában a tanács Heyssler Mátyás kapitány ellen emel panaszt. (HKR. Proth. Exped. 1691. decz. 156. sz. 652. lap.)

3) HKR. Proth. Exped. 1691. decz. 156. sz. 652. lap.


202

után nyitottak korcsmákat s mészárszékeket, miáltal a panaszkodásnak mintegy eléje vágtak (1).

A katonai kihágások körüli panaszok oly tömegesek voltak, hogy Lipót király 1693. évi júl. 6-án kelt rendeletében, mely Szeged város tanácsához is elküldetett (2), - meghagyta volt, hogy az átkelések és beszállásolások, a mészárszék- és korcsmanyitások alkalmából felmerülni szokott sérelmek, kártételek és zsarolások egyenként és tűzetesen soroltassanak elő, hogy minden panaszt országos küldöttség vizsgálhasson meg. Az orvoslatok csak nagy későn következtek be.

Nagy sérelem volt az is, hogy a katonaság a polgári követelések bíráskodásába, a rendőri és fenyítő ügyekbe beavatkozva, a hatóság törvénykezési jogát magához ragadta. Nemcsak helybeli, de más illetőségű felek fölött is ítélkezett (3). 1695-ben a város főbírája Eötvös István is a katonai és kamarai vegyes bíróság elé állíttatott, mivel ő felségének egyik szolgáját megverte (4).

A törvénykezési ügyek utóbb kizárólag Styringer auditor által intéztettek, ki az 1712. év folyamán a város polgáraitól kihágási ügyekben 300 forintot haladó bírságot hajtott be a kincstár javára (5).

A városi hadnagy nem a tanácsnak, hanem a várparancsnoknak volt alárendeltje (6). A személy- és vagyonbiztonság fölött való ügyelet is teljesen katonai kezekben volt. A biztonsági állapotok annyira elvadultak és kétségbeejtők voltak, hogy a katonaság sem volt képes a

1) HKR. Proth. Exp. 1692. jún. 261. lap. "Liptay Andreas vice capitaneus Segediensis bitt ihme und seiner posterität zu erlauben, das sie den frey weinschank und Fleischausschank treiben dürfe." - Különös azonban, hogy Huyn 1692. júl. 12-iki jelentésében arról panaszkodik, hogy a szegedi markotányosság és húsmérés mi hasznot sem hajt. (HKR. Proth. Exp. 1692. aug. 170. sz. 389. lap.)

2) Szeged v. tit. levéltárában 96. sz. a.

3) Így például 1693. évben Pap György szegedi helyettes várkapitány (az őrgróf Pallavicini-féle sándorfalvi levéltár 3. sz. okmánya szerint 1688-ban még Cseorja Pap nevet viselt) a kőrösi bírót kötelezte, hogy Róka Nagy Jánostól bizonyos tartozást Kazi Erzsébet, Orosz Lászlóné javára beszerezzen. (Török-magyar-kori történelmi emlékek. Pest, 1863. II. k. 199-200. lap.) - 1699. évi szept. 12-én Liebenberg Károly szegedi kapitány a halasi bírót arra hívta fel, hogy az Oszman pasa életváltsága fejében Hacsi Marsó néhai szegedi töröktől kölcsönvett aranyakat Dávid János és Kiss Mihály halasi lakosoktól szerezze be. (Török-magyarkori tört. emlékek. (Pest, 1863. II. k. 405. lap.)

4) Szeged v. tit. levéltárában 98. sz. a.

5) HKR. Proth. Exp. 1712. okt. 224. sz. 678. lap.

6) HKR. Proth. Exp. 1713. decz. 127. és 161. sz. "Gockel Johann Conrad feldwebel von den Laukischen Regiment, bittet ihm die Stadt-Leuth stöll zu Segedin zu conferiren." - "Herberstein recommandirt den Andreas Troger, das ihm der vacant stehende Stadt-Leuth zu Segedin conferirt werde möchte."


203

súlyos bajokon segíteni. A rablás és gyilkosság igen gyakori volt, és a sűrűn előfordult kisebb verekedések is halálra verésekkel fejeződtek be. Az összetűzések a ráczok betelepülése óta gyakoriak lettek. 1693-ik évi június 15-én egy rácz lakodalom alkalmával egy leány miatt az ittas katonák a lakosokkal egész csatát vívtak. Az elkeseredett küzdelemben a felek egymást lövöldözték, úgy hogy többen meghaltak és megsebesültek (1).

Az összefogdosott rablók és gonosztevők száma néha oly nagy volt, hogy a várparancsnok alig bírta őket elhelyezni és tartani. Hírhedt szegény legények voltak ez időben Bangó János és Pap Istók, kik 1702. évi május havában a Szegedre utazó gróf Marsiglit katonai kísérete daczára is kirabolták (2). Bangó János rövid idő mulva ugyan kézre került, de Pap Istók még soká rettegtette a vidéket s ő róla maradt fenn a híres kurucz mondás: "megfizet Pap Istók!" (3)

Az útazás oly bizonytalan és koczkáztatott vállalat volt, hogy csak a legnagyobb óvatosság és elővigyázat mellett lehetett megkísérelni. 1702. évi július havában, midőn gróf Volkra és gr. Lamberg a neoacquistica ügyében Szegedre jöttek, egész csapat katona őrködött biztonságuk felett. Még szegedi lakásukhoz is négyes őrség volt kirendelve (4).

Az üldözöttek különben sokféle módon elkerülhették és kijátszhatták a bűnhődést. Menedékhelyekre futhattak, amilyen volt a többi közt az alsóvárosi barátok temploma és klastroma. Így a többi közt Deák Ferencz, a későbbi kurucz vezér, lólopás gyanúja miatt üldözés alá került, mire a szegedi kolostorba menekült. Globitz nem mert utána törtetni, hanem a klastromot körülzárolván, a haditanács engedélyét kérte a benyomulásra (5). De onnan azt a rendeletet vette, hogy a hely jogát és szentségét tiszteletben tartsa (6). Globitz utoljára is kénytelen volt kegyelmet hirdetni, mire Deák Ferencz a menedékhelyet bántódás nélkül elhagyhatta (7), de sohasem feledheté, hogy méltatlan gyanú miatt üldöztetett.

Ugyanazon évben október havában egy mészáros a halasi pusztán agyonütött egy juhászt. Az üldözött hasonlókép a kolostorba menekült,

1) HKR. Proth. Exp. 1693. 262. lap. Janszky és Palko ráczok bűnügye.

2) Globitz jelentése. HKR. Proth. Exp. 1702. máj. 268. sz. 325. lap.

3) Thaly K.: Archivum Rákóczianum. Budapest, 1875. IV. k. 12. lap.

4) HKR. Proth. Exp. 1702. július. 117. sz. 451. lap.

5) HKR. Proth. Exp. 1701. júl. 55. sz. 477. l. - Globitz júl. 28-án kelt jelentésének kivonata: "Globitz legt speciemfacti bey, wie sich nemblich ein Rauber nahmens Deák Ferencz bey Segedin in das Franciscaner kloster salvirt habe, und fragt sich an, wie er sich diesfalls pro nunc et in futurum zu verhalten habe".

6) HKR. Proth Registr. 1701. júl. 1-én 317. lap és aug. 8-án 45. sz. 387. lap.

7) HKR. Proth. Exp. 1701. júl. 367. sz. 513. lap, aug. 107. sz. 547. lap.


204

s ennek sem történhetett bántódása (1). A következő évben a várból egy muskatéros katona a falakon leereszkedve szökött meg s a barátok klastromába menekült (2). Ezt sem lehetett onnan kierőszakolni. Ily esetek hosszas időn keresztűl mindig nagy számmal fordultak elő.

A katonai bíráskodás útján való kivégzések nyomaira azonban csak az 1712. év utáni időkben akadunk. A kivégzettek csaknem kivétel nélkül mindig ráczok voltak. A legelső végrehajtás Plaschekovitz Sztoján és Jován testvéreken történt, kik Csanád körül a török területen egy rácz kalugyert kiraboltak és meggyilkoltak (3). A kivégzések mindenféle neme előfordult. A többi közt még kerékbetöretés is történt (4).

Mindezeket a hatóság kénytelen volt türelemmel elnézni. Hasztalan is panaszkodott, orvoslatot nem talált.

De a legnagyobb sérelem, mely egyúttal az ország épségének és alkotmányának kiváló megsértését képezte, a tiszai rácz határőrségi intézmény felállítása volt.

Fentebb előadtuk, hogy a magyar történelmi alapokon nyugvó szegedi főkapitányságot mint engedték felbomlani. Ezuttal a tiszai rácz határőrség alakulásának történetét ismertetjük, mely kiválóan közrehatott az előbb említett magyar intézmény elenyészésére.

Még az 1687. évi július hó 3-án Petrovits Nobak rácz kapitány, Nehem szegedi várparancsnok előtt megjelenve azt az ajánlatot tette, hogy a győzelmes császári hadsereg támogatására a török iga alatt nyögő Szerbiából kész 10,000 fegyverest kivezetni és a hadsereghez csatlakozni (5).

Nehem a jelentkezőt Miksa Emánuel bajor választó fejedelemhez útasította, ki ép akkor seregével Martonosnál táborozott. A rácz főnök itt ismételte ajánlatát, de kikötötte, hogy semmiesetre sem magyar, hanem német vezénylet alatt, vagy pedig a kebelükből és általuk választandó valamely főnök parancsai alatt óhajtanának szolgálni.

A választó fejedelem erről a haditanácshoz tett jelentést (6), hol az ajánlat örömmel fogadtatott. Szeptember 1-én a haditanács már útasította a szegedi parancsnokot, hogy az érkezendőket Szeged, Szabadka és Baja városok palánkjaiban elhelyezze s nekik ott lakóhelyek állítását megengedje (7).

1) HKR. Proth. Exp. 1701. okt. 15. sz. 651. lap, nov. 100. sz. 722. l.

2) HKR. Proth. Exp. 1702. júl. 465. sz. 614. lap.

3) HKR. Proth. Exp. 1712. aug. 315. sz. 543. lap.

4) HKR. Proth. Exp. 1714. márcz. 178. sz. 233. lap gr. Herberstein jelentése.

5) HKR. Proth. Exped. 1687. aug. 85. sz. 533. lap.

6) HKR. Türkenkrieg, 1687. júl. 3-án Miksa Emánuel fejedelem jelentésének másolata.

7) HKR. Proth. Registr. 1687. szept. l-én 11. sz. 400. lap.


205

Még ugyanazon évben a ráczok meg is érkeztek s a nevezett helyeken, úgy Csongrád, Martonos, Zenta sánczaiban helyezkedtek el. Élelmezésükről azonban nem gondoskodtak, úgy hogy helyeiket már-már elhagyni készültek. Nehem tett erről sürgős jelentést, aminek kellő eredménye is lett (1).

A vendégekből mihamarább kegyenczek lettek. Ellátásukról, sorsukról a legkitelhetőbben gondoskodtak, s nemcsak élelmet és zsoldot (2), de később a várparancsnoktól házakat, szántó- és szőlőföldeket is kaptak. Ezek polgári telkek lévén, tartoztak volna az esedékes közterheket viselni. De a rácz határőrség erről mit sem akart tudni s a várparancsnok is pártjukat fogta. Ezenkívül a jövevények közül sokan kereskedést űztek, iparral is foglalkoztak; de amidőn a tanács e foglalkozásuk után a közterhek aránylagos viselésére akarta volna őket szorítani, a határőrök ennek ellenszegültek.

A kamarai tisztek azonban nem tágítottak, s a tizedet tőlük is beszedték. Huyn 1692. évi decz. 26-án azért a haditanácshoz fordult, hogy intse meg a kamarát, mert a miliciát igen szorongatja (3).

Minél inkább szaporodtak a jövevények és szaporodott kezükön a birtok, annál nyomasztóbb lett a lakosságnak a közterhe, mert a ráczok, mint "czímzetes katonák" a generálisok hatalmánál fogva megadóztathatók nem voltak.

A tanács is panaszra kelt tehát (4), s az udvari haditanács 1693. évi ápr. 18-án kelt határozatában nem késett Huynnak értésére adni, miszerint ő felségének az a szándéka, hogy a milicia a polgári telkek és a polgári foglalkozások után a közterheket viselje (5). A ráczok ekkor is ellenszegültek, úgy hogy a következő évben a hatóság ismét a haditanács előtt könyörgött, kijelentvén, hogy a polgárság képtelen a súlyos közterheket viselni (6).

A várparancsnok most szigorú rendeletet vett, hogy az engedetleneket megfenyítse s őket tartozásaik megadására kötelezze. Így az űzlettel és ingatlannal bíró rácz határőrök ezentúl a polgársággal együtt robotoltak, fizették az adókat és megadták a tizedet.

1) HKR. Proth. Exped. 1688. febr. 109. lap és 1688. ápr. 47. sz. 261. lap.

2) HKR. Proth. Exp. 1688. ápr. 47. sz. 261. lap. - 1693. jan. 25. sz. 17. lap.

3) HKR. Proth. Exp. 1693. jan. 179. sz. 34. lap.

4) HKR. Proth. Exp. 1693. ápr. 168. sz. 170. lap. "Segedin Stadt umb befehl an den commendanten alda, das er all alda angesessene Bürger, welche bürgerliebes gewerbe treiben, dahin abhalten solle, das sie auch gleiche contributions onera mit ihnen tragen sollen."

5) HKR. Proth. Registr. 1693. ápr. 18-án 173. sz. 144. lap.

6) HKR. Proth. Exped. 1694. máj. 40. sz. 243. l. "Segedin Burgerschaft beklagt sich wieder einige ihrer Burgerschaft, das sie mit ihnen nicht gleich onera tragen wollen, bitten dahero . . . "


206

De 1699-ben e miatt már lázongásba törtek ki és azzal fenyegetőztek, hogy a török földre költözködnek. Már előbb, nevezetesen 1693-ban a fegyelem szigorítása következtében a csongrádi ráczok csakugyan felkerekedtek és lakhelyeiket elhagyva, a törökökhöz szöktek (1). Attól lehetett tartani, hogy a szegedi ráczoknál is ez következik be.

Gróf Schlick Leopold azért védelmükre kelt és a haditanácsnál a ráczok szószólója lett (2).

Így a ráczok a közterhek viselése alól újra kibújtak. Rövid idő múlva bekövetkezett a határőrség első szervezése, amidőn személyükre, vagyonukra és vallásukra nézve a hazai közhatóságok és a vármegyék illetékessége alúl kivétettek s külön területen, mint az országtól függetlenek szerepeltek. Mert Lippától fogva egész Titelig a Maros és Tisza mentén egyes helységekbe és földvárakba elosztottan, a határ őrizete rájuk bízatott. Az egyes helyek, amelyekben laktak, teljesen katonai szervezet és igazgatás alatt álltak. E helyek központjai Arad és Szeged várai lettek. Az utóbbi főhelyhez tartozott Martonos, Kanizsa, Zenta, Becse, Zsablya. Szegeden a határőrök létszáma kezdetben 150 hajdú és 200 huszár volt (3).

A szétosztás következtében a ráczság Szegeden egyelőre megfogyatkozott. A vendégül befogadott s egyre özönlő és hullámzó népnek azonban Szeged továbbra is Mekka volt, s az eltelepítetteknek mások léptek nyomába. Egyik püspökük, Drobnyak Jeftimias 1695-ben Szegeden székelt (4) és a rácz püspökségnek szegedi székhelye még a későbbi időközben is előfordul. Tomasovich Sofronias még 1722-ben is mint szegedi rácz püspök szerepel (5).

A rácz határőrségnek biztosított különféle kedvezmények következtében az elzüllött magyar milicia is, mint már fentebb érintettük,

1) HKR. Proth. Exp. 1693. szept. 192. sz. 411. lap.

2) HKR. Proth. Exp. 1699. októb. 81. sz. 561. lap. "Referat, worinnen ihro kays. May. vorgetrag wird, das die Ratzen bey Segedin wie der Herr graf Schlick herbey berichtet, wegen grosses praestationes, Zehend und Robath alle durch, und zum Türken gehe. Umb remedirung."

3) Iványi István: A tiszai határőrvidék. Budapest, 1885. 19. lap.

4) Szalay L.: Magyarországi szerb telepek. Pest, 1861. 40. lap.

5) HKR. Bestallung Regist. und Protocoll. 5. B. 65. Seite. Nro. 834. "Confir mations patenten für den - - - dan für den Sophronium Tomasovich, als Raiz. Bischof zu Bacz, Segedin und Erlau. ddo. apr. 8. 1722." - Még 1732. évben is Szegeden lakott a rácz püspök, mint az a május 9-én kelt tanácsi határozatból kitetszik, amelynek értelmében a "görög vladika vagy püspök azon kérelmére, hogy a templomuk mellett lévő és Hadsi Dono által a városnak hagyományozott ház neki átengedtessék", - a tanács kijelentette, ha a város muzsikusai más házat kapnak, a cserére kész. (Jkv. 1732. 119. lap.)

előző  |  tartalom |  következő