Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
ÖTÖDIK RÉSZ. A FELSZABADÍTÁS UTÁN. I. Nemzetiségi viszályok. II. A boszorkányüldözések. III. A fejlődés első nyilvánulásai. IV. Az elnyomás és nemzeti visszahatás. I. Nemzetiségi viszályok. A város felszabadulása és az új kiváltságlevél megszerzése a passarovitzi békekötéssel majdnem egy ugyanazon időre esik. Ez utóbbi az ország nyugalmát előreláthatólag hosszabb időre biztosította, az előbbi pedig a város jólétének és gyarapodásának mintegy alapjáúl szolgált. Attól fogva, hogy a város nem volt többé határszéli hely, mintha egy új, áldásosabb időszak nyílt volna meg; mert azok a különféle elemi csapások is, melyek azelőtt egymást felváltva évről-évre megújultak, most hosszasabb időn át szüneteltek, vagy legalább is enyhébb alakban fordultak elő. Így például nagyobb tűzveszély csak 1722. évi ápril 26-án fordult elő, amikor a beszállásolt katonaság vigyázatlansága következtében, a palánkban 62 ház, a következő évi október 12-én pedig ismét a palánkban 30 ház hamvadt el (1). 1730-ban alsóváros egy része hamvadt el. Maga a templom is nagy veszedelemben forgott, mert a régi czinterem tövében, apró és szűk telkeken, zsúfolva összeépűlt házak lángjai már a templom tetőzetéig felcsapdostak (2). 1) Az előbbi alkalommal az összes tűzkár 6006 frtra rugott. Az egyes károk legmagasabb tétele 600 frt volt. A kárvallottak nevei a következők: Jovan Tesity, Sivo Csongradatz, Bojo, Vujadin Pakasin, Vuka, Molnár Fülöp, Ilia Gyalinácz, Siván Barjaktarov, özv. Rozália rácz asszony, Joczo Pluhi, Nedo Pakaszky, Pavo Szivacz, Rado Gyalinacz, Marko Oroszlanosanin, Tuttovitz, Jovan Bugarin, Kocsis Ferencz, Radicza Pesity, Janko Pesin, Pejo Karlovcsanin, Joczko Petrovity, Mihajlo Babin, Milován Staracz, Pejo Abacsia, Demeter Görög, Nikola Bozitovácz, Lyuta Görög, Dono Hacsia, Fekete Szűcs, Brusz Imre, Csaldy Ferencz, Vuk Csizmadia, Jovan Jenovacz, Miho Dugonya, Koszta özvegye, Rako Panity, Marczika Babin, Bajai Stepán, Csóti János, Jovan Belity, Sztojan Perszanovity, Nikola Mosarinacz, Rákó özvegye, Jana Udoricza, Kaity Gergely, Paulus Deanovics, Mathias Szűcs, Andreas Siskovich, Posar Marko, Liszo Stepán, Bozitovacz özvegye, Kara Janko, Pap Gyurko, Pap Arszo, Milos Vojnovity, Eötvös Ferencz, Riszto Bozitovacz, Fodor Ádám, Bajai özvegye, Radivoj Petrovity, Mathias Popara, Csaldy István. Egy német és 10 magyar kivételével a többi mind rácz és dalmata. (Szeged v. közig. levéltárában, az 1722. évi lajstromozatlan iratok közt.) 2) Ordinansz K.: A Libanus havasi alatt illatozó titkos értelmű rózsa. Szeged, 1831. 46. lap. 330 A Tisza árjai is nyugalmasabban, kevesebb aggodalmakat keltve hömpölyögtek alá. A palánki sánczok mélyedései - az Eugenius árok - ugyan minden évben megteltek vízzel. Innen a város körül elterülő laposokat a víz bár legtöbbször elborította, amikor a város egyes részei mint szigetek emelkedtek ki, - de ebből károk nem igen támadtak. Némely helyeken már töltéseket is emeltek, hogy a vizek nagyobb szétterüléseit meggátolják, mert olykor-olykor a kiöntések egész a macskási szőlőkig elhatoltak s a partosabb földek művelésére a gazdák csolnakokon jártak ki (1). E vizek a Szilléren, - akkor "Szellérd" (2), továbbá a "Sándor réven" (3), úgy a "Kis-Tisza" (4) ereken folytak vissza a Tiszába. Különösen a felsővárosi szigetségnek laposait igyekeztek az elöntésektől megmenteni, hogy a szigetek közt való érintkezés könnyebb és biztosabb legyen. A magaslatokat kisebb nyúlgátakkal kapcsolták össze. E gátakat 1731-ben rendszeresebben kiegészítették, megerősítették, úgy hogy a felső Tiszapart egész vonalán, valamint a Gizella-tértől a Boldogasszony-súgárút vonalán, a Borbás-utczáig létesített töltések, a vizek behatolását még a nagyobb áradások idején is meggátolták (5). E töltéseket már az 1736. évi áradás alkalmával csak komolyabb védelemmel lehetett megtartani (6), úgy az 1737. év őszén is nagyobb küzdelmet kelle rajtuk kifejteni (7). Amennyire megritkultak az elemi csapások, azonkép erősödött a város jövőjében való bizalom, mely sokakat serkentett a Szegeden való letelepülésre. Az ország minden részéből, de még a külföldről is - németek, olaszok, francziák stb. - seregestűl özönlöttek Szegedre. Ezek itt czéheket alakítottak s mint a "Közgazdaság" rész alatt kimutatjuk, az 1720-30 évek között a legtöbb iparág már czéhszerűleg szervezve meghonosodott. Az iparosok és kereskedők leginkább a palánkban települtek le, melynek polgárisodására kiváló mérvben hatottak, de ahonnan a magyarságot lassanként egészen kiszorították: Ezek a külvárosokba, saját feleik közé vonultak s a palánknak csupa német és rácz lakossága lett. 1) Csongrád vármegyének 1733. évi márcz. 10-én a határigazítások ügyében tartott vizsgálatáról szóló jegyzőkönyve, Szeged v. közig. levéltárában. 2) Az 1746-47. évi számadásokban is gyakran szerepel a "pons Szellérd" kiigazítása. 3) 1723-24. évi számadások. Ennek is volt hídja. 4) A Kistisza a mai Maros-utcza vonalában torkolt a Tiszába. 5) Szeged v. tanácsi jkve 1732. év 103. lap s az 1731-32. évi számadások. 6) 1735-36. évi számad. 175. tétel stb. 7) 1737-38. évi számad. 111. tétel stb. 331 Az idegenek a magyar nyelvet rövid idő alatt saját érdekükben is elsajátították, mert a vidék magyar népével máskép nem érintkezhettek. A németek utóbb teljesen megmagyarosodtak, mert magyar családokból nősültek, ezekkel olvadtak össze. De hogy mily határozott nemzetiségi jellege volt Szegednek kezdetben, kitűnik abból is, hogy szt. Demeter templomában az 1725. évben a piaristák a magyar prédikácziókat megszüntetni kényszerültek, mert csak a német és dalmát hitszónoklatoknak voltak már hallgatóik (1). Az idegenek beözönlése különben a lakosság belső békéjét és egyetértését is felzavarta. A fegyelem, rend, a hatóság iránt való engedelmesség meglazult. Versenygések támadtak s a jövevények mind több előnyt s jogot igyekeztek maguknak biztosítani. Már a felszabadulás iránt folyt küzdelemnél is láttuk, hogy a lakosság egy részének félrevezetésével az 1713. évben Sánta Miska miféle zendülést támasztott. Ilyen később is több alkalommal előfordult. Így az 1718. évi tisztújítás alkalmával a német lakosság nagy zenebonát támasztott, követelve, hogy a választott községben és a tanácsban közülök minél többen bevétessenek, amit különösen Temesváry főbíró ellenzett, míg másrészről Siskovich tanácsnok melegen pártfogolta, sőt titkon bújtogatta őket. Temesváry a fondorkodásokat és lázongásokat azzal torolta meg, hogy Siskovichot Temesvár alatt elfogatta, megbotozta és bezáratta. A lázongó német lakosság főbújtogatóját, Czingizert, hatodmagával hasonlókép bebörtönözte s a rendet helyreállította. A német és rácz polgárok Temesváry ezen eljárását okt. 1-én kelt s az udvari kamarához beküldött panaszlevelükben igen megtámadták s az önkénykedések és a súlyos visszaélések miatt ellene vizsgálatot kértek (2). A kamara ezzel Thau Ádám szegedi felügyelőt bízta meg, kihez a tanács, a lázadók "gyalázatos vádjaira", kimerítő nyilatkozatot küldött. A tanács különösen kiemelte, hogy Temesváry a szavazatok többségével törvényszerűleg választatott meg s hogy Siskovich azért mozdíttatott el állásától, azért szenvedett sérelmeket, mert a kegyúri ügyben és a kun puszták dolgában a titkokat elárulta s némely okmányokat kiszolgáltatott, ezenfelül bújtogatott és a tanácsot becsmérelte. Czingizer is azért került börtönbe, mert a város hajdújának ellenszegült. Ami továbbá a város számadásait illeti, ezek időközben elkészültek, meg is vizsgáltattak. Végül a 30 német polgár részéről külön díjazás mellett alkalmazott német lelkiatyát az egyházi szolgálatoktól azért tiltották el, mert ez a város kegyúri jogait sértette. Különben is a város tart egy német káplánt s a barátoknál is mindenféle nyelven tartanak szent beszédet; ennélfogva a lázongók, 1) Pap J.: A piaristák Szegeden. Szeged, 1886. 42. lap. 2) Szeged v. közig. levéltárában az 1718. évi lajstromozatlan iratok közt. 332 kik a lakosságnak különben is csak kis töredékét képviselik, joggal nem panaszolkodhatnak (1). A kanczellária a tanács ezen nyilatkozata daczára is a királyi biztos kiküldését szükségesnek találta. A küldetés azonban mégis elmaradt, mert a lázongók a tanácsot időközben ünnepélyesen megkövették és panaszukat visszavonták (2). Ily esetek később is előfordultak s az újon alakult czéhek kebelében is elharapóztak az egyenetlenségek. A szabó czéhnek magyar és rácz tagjai közt azon megállapodás történt, hogy a czéhmester minden harmadik évben a szerbek közül választassék. 1725-ben került volna a ráczokra a sor, de a magyarság most is magyar czéhmestert választott. E miatt az idegenek nov. 9-én a tanács előtt panaszkodtak s miután elégtételt nem nyertek, decz. 19-én bejelentették, hogy külön czéhet alakítanak (3). Miután a nemzetiségek a választott községben nem birtak többségre vergődni, a hatóság ellen szüntelenűl vádaskodtak. 1726. évi decz. 7-én, Temesváry András főbíró a tanács előtt könnyezve panaszolta, hogy az idegenek a kamarai felügyelőségnél mily súlyos vádakat emeltek ellene. A vádak ellen a következő évi jan. 14-én tartott ülésen a tiszti ügyész bár tiltakozott (4), mindazáltal az udvari kamara, 1727. évi ápr. 11-én tudatta, hogy királyi biztost fog küldeni s erre való tekintettel a szokásos tisztújítás elhalasztandó. A választott község ápr. 24-én értesűlt e meglepő rendeletről, ép az alkalommal, midőn tisztújításra egybegyülekezett. A tisztújítások a püspöki székházban szoktak volt tartatni. Ez épűletet a város tulajdonáúl tekintette, de a várossal fennforgó viszály következtében annak használatát Nádasdy püspök most megtagadta. Ép ez okból most alsóvároson volt a gyülekezés, mint hol ekkor ideiglenesen a város székháza is volt (5). Az elégedetlenek nagy vívmánynak tartották a tisztújítás elhalasztását, mi a magyarságot zavarba is ejtette. Az ingerlések kölcsönösen megindultak s különösen a czéhek kebelében a viszályok szakadatlanok voltak. 1727. évi május 11-én a tanács már oly végzést hozott, hogy ha a szabó czéh magyar és szerb tagjai közt a csúfoskodások meg nem szűnnek, panasz esetén a felek 100 dr arany bírságfizetéssel sújtatnak (6). 1) 1718. évi lajstromozatlan iratok decz. 15-éről. 2) 1719. évi lajstromozatlan iratok, Király Ádám bécsi ágens máj. 6-iki értesítése. 3) Szeged v. tanácsi jkve II. k. 191. lap. 4) U. o. 202. l. 5) U. o. 6) U. o. 228. l. 333 Június havában a lakosság egyrésze ismét zendűlésben tört ki, mit csak nehezen lehetett lecsillapítani (1). Az ingerűltség leginkább a főbíró ellen nyilvánúlt, kinek erélytelensége a magyar lakosságot különben is boszantotta. Időközben a kamara úgy rendelkezett, hogy a tisztújítás mégis tartassék meg, a sérelmek ettől függetlenül fognak a majdan leérkező királyi biztos részéről megvizsgáltatni. Így hát július 2-án a tisztújítás meg is tartatott, mikor is Temesváry állásáról lemondott. De az elégületlenek azt követelték, hogy Temesváry még a tanácsnokságtól is elmozdíttassék. A magyarság bár Temesváryt elejtette, de ez utóbbi kívánságot nem teljesítette. A nemzetiségek ekkor nagy fenyegetőzések közt távoztak, mire főbíróúl Fazekas Ferencz választatott meg (2). Egy hó mulva az udvari kamara küldöttei, báró Arntler Ferencz és Hochenried Vilmos tanácsosok Szegedre érkeztek. A tanács aug. 3-án már Kisteleken nagy ünnepséggel fogadta a vendégeket, kik másnap a 30 pontban elősorolt sérelmek tárgyalását és vizsgálatát megkezdették. Ez aug. 9-ig eltartott. Ekkor különösen a görög kereskedők érdekében rendelkezéseket téve s mindeneket látszólag a leghelyesebben elintézve aug. 13-án Aradra indultak, hova a tanács két tagja is elkísérte őket (3). A nyugtalankodások azonban az 1728. évi tisztújítás alkalmából megújultak. Április 24-én a püspöki székház termében gyülekeztek össze, mely alkalomra az udvari kamara Prechtl Farkast küldötte volt ki. Ő a nemzetiségek álláspontjára helyezkedett már annálfogva is, mert a magyarság Miller János (4) és Nagy Pál jelöltek érdekében meghasonlott, mig a nemzetiségek a csak imént Szegedre került és a felsőbb helyekről is támogatott Podhradszky Györgynek, egy ügyes, tehetséges, de mésrészről fondorkodó és kapzsi tótnak megválasztására törekedtek. Az ülés rendkívüli izgatottság és több rendbeli tiltakozás közt folyt le, úgy hogy Prechtl a tisztújítást meg nem tarthatta. Azért is a jövő rend szerint való tisztújításig főbírónak Podhradszky Györgyöt kinevezte, ki az esküt legott letette. A felingerült magyarság Zaffiry Imre ügyész vezetése alatt még a templomba is betódult, ott is lázongott és tiltakozott. Azután a városházához vonultak, azt elfoglalták a pecséteket és a pénztárak kulcsait magukhoz véve, a kinevezést, törvénytelennek nyilvánították. Végül a bíróválasztásra, április 26-ára 1) Szeged város tanácsi jkve II. k. 236. l. 2) Szeged v. tanácsi jkve II. k. 289. l. 3) U. o. 293., 343. és 344. l. 4) Saját aláírása szerint Müllernek hívták, de a közéletben, úgy az egykorú hivatalos iratokban általában Miller néven szerepel. 334 népgyűlést hirdettek. Ez a kijelölt napon meg is tartatott, mikor is az egész lakosság örömnyilvánulásai közt Miller Jánost főbírónak megválasztották. A plébános vonakodott ugyan a felesketéstől, de a fenyegetéseknek engedni volt kénytelen. A népgyűlés ezután a választás alá eső többi állomásokat is betöltötte (1). A városnak tehát két bírája is volt egyszerre. Az idegenek Podhradszkyt, a magyarok pedig Millert tisztelték fejükül. E bonyodalomból való kibontakozásra az országgyűlésnek május 18-ára történt egybehívása szolgált alkalmúl. Ekkor követekűl Podhradszky és Nagy Pál (jegyző és tanácsnok) választattak meg s így a főbíróság Millerre maradt. De Podhradszky ügyes rábeszéléssel keresztül vitte azt, hogy Miller csak mint "helyettes" működött. Ez évben merűltek fel a boszorkányüldözések s augusztus havában kezdetett meg az új székház építése is ugyanazon helyen, hol az ma is áll. Az új épűlet északi és nyugoti homlokzata emeletre, a többi oldalon pedig, hol különben bolthelyiségek létesűltek, földszintesre épűlt ki. A következő évben az épület már kész is lett (2). Az országgyűlésről visszatért Podhradszky a főbíróságot Müllertől átvevén, felsőbb összeköttetéseinél fogva a tisztújítást elhalasztatta. Igéreteinél és némely látszólagos eredményeknél fogva állásában magát annyira megerősítette s a magyarság bizalmát is úgy megnyerte, hogy az 1731. évi tisztújítás alkalmával már egyhangúlag választották meg főbírónak. Ugyanekkor a ráczok megbékéltetése végett, Podhradszky szorgalmazására, az egyik üresedésbe jött tanácsnoki állásra Rákity Ignácz választatott meg. S minthogy a város kiváltságlevele értelmében a tanács tagjaiúl csak római katholikusok voltak választhatók, a felséghez feliratot intéztek, hogy ezen kivételes eljárást hagyja jóvá (3). Podhradszky a főbíróság mellett a főjegyzőséget is viselte; de a város ügyeinek kilátásba helyezett rendezését keresztűlvinni képtelen volt. A közönség lassanként egészen megismerte, elfordúlt tőle és Temesváry Andrásra vetette szemét, kit annak idején ép Podhradszky cselszövényei buktattak meg. Ezenfelűl eljárásában sok önkényest és visszaélőt tapasztaltak, minélfogva a választott község 1734. évi márcz. 7. és 24-én kelt terjedelmes panaszleveleiben a kamarát arra kérte, hogy a visszaélések megszüntetésére és a tisztújítás megejtésére királyi biztos küldessék le. A kamara ezt feleslegesnek tartotta és a közönséget útasította, hogy a tisztújítást a szokott időben, királyi biztos nélkül is, békességesen tartsa meg. Az 1734. évi tisztújítás április 24-én, rendkívüli 1) Szeged v. tanácsi jkve II. k. 459-462. l. 2) Szeged v. tanácsi jkve II. köt. 284., 489., 490. lap. 3) U. o. III. k. 43. l. 335 érdeklődések közt tartatott meg. Az utczákon türelmetlenül hullámoztak a csoportok, várva, hogy a négy bírójelölt közül melyik győz. Midőn kihirdették, hogy Temesváry András 60, Miller 9, Nagy Pál 10 és Podhradszky 3 szavazatot nyert, a magyarság rendkívüli lelkesedésben tört ki. Az egyenruhás polgárok fegyveresen, dobszó és zenekíséret mellett követték az új főbírót az eskületételhez, hol Vorthner szegedi kamarai ellenőr az udvari kamara nevében a választás ezen eredménye és az eskütétel ellen óvással élt. A választott község Podhradszkyt a főjegyzőségben továbbra is meghagyta, sőt a "csendesség okáért" fizetését 400 frtra emelte. De ekkor a nemzetiségi elemek a választott községben már felszaporodtak volt. A németeknek és ráczoknak külön tribunusaik (népszószoló), külön árvagyámjaik stb. voltak. Ezek mindíg többet követeltek s a hivatalokat idegenekkel igyekeztek megrakni. Szemrehányásokat tettek amiatt is, hogy a "rácz nátio" tanácsnoka előléptetésben soha sem részesült, kapitánynak vagy bírónak meg nem választatott. Sőt emiatt Rákity 1739-ben a felséghez panaszt is intézett s ezen sérelem orvoslását szorgalmazta (1). Az ilyenféle térfoglalásokat a magyarság kitelhetőleg igyekezett meggátolni. Sejtette, hogy ha az idegen elem a város kományzatában hatalomra vergődik, a magyarságot teljesen kiszorítja és elnyomja. Ha a magyarság kitartóan ellent nem áll a felsőbb körök részéről is pártfogolt nemzetiségi törekvéseknek, úgy Szeged lassanként ép oly nemzetiségi város lett volna, mint például Temesvár, Ujvidék stb. Bár a betelepült német iparosok és kereskedők polgárosodása a benszülött lakosság kulturája felett állt, a magyarság szívós ellentállásánál fogva az idegenek műveltsége nemcsak hogy nem hódított, hanem a szakadatlan beözönlések és erősödések daczára is, ezek olvadtak be az ősi elembe. Egyébként a betelepüléseket a hatóság soha sem nehezítette, sőt örvendett a gyarapodáson. Az 1739. évi török háború és Belgrád elvesztése alkalmával az ott letelepült német polgárság Szegedre kívánkozott, mint ahol a minoritákat már be is fogadták. A várparancsnokság útján tudakolták tehát, ha vajjon polgárokúl felvétetnének-e? A tanács szept. 18-án tájékoztatta az illetőket, hogy a szokott díjak lefizetése után szívesen befogadja őket. Rövid idő mulva a belgrádi menekülők egész serege esküdött föl szegedi polgárúl (2). A török háború kitöréseig különben a város csendes, nyugalmas napokat élt. A béke munkásságra serkentett, a munka jólétet biztosított s ez ismét a fokozatos fejlődésnek szolgált alapul. 1) Szeged v. tanácsi jkve 1739. 411. lap. 2) Szeged v. tanácsi jkve 1739. év 427. és 444. lap. 336 A várparancsnoksággal sem volt valami nagyobb baj. Ezek lassanként megszokták, hogy a hatóságnak és a polgárságnak jogait tisztelni s védeni kell. Herberstein után báró Szávits Erneszt (1), azután hosszabb ideig gróf Billiers (2), 1729-től fogva báró Weisz Bertalan (3) volt a várparancsnok. A helyőrség 1721-től fogva a Neuperg-ezred két és az Althan-ezred másfélszázad legénységéből telt ki. Az összes tiszti- és legénységi állomány 547 fő volt (4). A következő évtől fogva a gróf Stahren-bergezred muskatérosai (5), 1731-től fogva pedig a lotharingiai-ezred képezte a helyőrséget (6). Ez utóbbiakat 1733-ban a Harrach-ezredbeliek váltották fel (7), de ennek legénysége igen verekedő természetű volt, a tiszt urak pedig rendkívüli adósságokat csináltak és nem fizettek senkinek. A követeléseket a város előtt perelték s a bírói illetőség tekintetében kifogást nem emeltek (8). 1734. évben báró Merbek Henrik volt a várparancsnok (9). A következő évben tört ki a Szegedinacz Péro által tervezett zendülés, melynek elnyomása végett a szegedi helyőrséget is mozgósították. De ezenkívül a város polgársága is felkelésre és fegyverkezésre szólíttatott fel. Híre szárnyalt ugyanis annak, hogy a zendülőknek egy csapatja Szeged felé közeledik, hogy a várost kirabolja. A megrohanás ellen szükséges minden intézkedés ennélfogva megtétetett. Az ágyúkat a vár lőréseihez felvonszolták, mindenfelé őrszemeket állítottak s éjjel-nappal készenléti csapatokat alakítottak. Még a tanuló ifjúság is fegyverkezett s a harczvágy oly erőteljesen nyilatkozott, hogy a polgárőrséget az ellenség elé ki kelle vezényelni. A vidék átkutatása után azonban arról győződtek meg, hogy a hír alaptalan volt s így megnyugodtan tértek vissza (10). 1737-ben Piosaschi lett a várparancsnok, ki a török háború alkalmából a terhes fuvarozások elrendelése által a polgárságot igen elkeserítette. 1738. évi január hó 24-én a tanács Müller János főbírót és Széplaki János tanácsnokot Pozsonyba küldte, hogy a zaklatások ellen tilalmat eszközöljenek ki (11). A küldöttek hivatkoztak az 1719. évi sza- 1) Szeged v. tanácsi jkve 1725. 94. lap. 2) U. o. 507. és 1731. év 39. lap. 3) U. o. 507. és 1731. év 39. lap. 4) 1720-21. évi lajstromozatlan iratok. 5) 1722. évi lajstromozatlan iratok. 6) Szeged v. tanácsi jkve 1731. év 39. l. 7) U. o. 1733. év 160., 161. lap. 8) U. o. 1733. év 194. lap. 9) U. o. 1734. év 228. lap. 10) Lad. Damiani: Orationes. Tyrnaviae, 1742. 346-349. lap. 11) Szeged v. tanácsi jkve 1738. 322. lap.
Szeged külterületének helyzetrajza 1747-ben (Kisebbített hasonmás Kaltschmidt Ábrahám rajza után). 337 badalmi levélre, az 1726. évi királyi külön rendeletre, Buda, Pest és Szeged városok részére az ágyúk és lőpor szállítása ügyében 1735. évben kiadott rendeletre. Hatóságilag kivett tanúvallomásokkal és más bizonyítékokkal igazolták, hogy 1719. év óta katonai fuvarozásokkal nem terheltettek s az 1726. évi szept. 19-én kelt felsőbbi rendelet értelmében a beszállásolásoktól is mentesek voltak. A háború szülte kivételes helyzetnél fogva most e rendeletek nem létezőknek tekintettek. A várparancsnok később még követelőbb lett; megvámolta az útasokat, a lakosoktól különféle taksákat szedett. Vallis főhadparancsnokra hívatkozással, az előfogatok kiállítását száz számra rendelte el. Ezek Belgrádig való útra kötelezettek s minden elmaradt fogat után naponként 58 denár volt fizetendő. Időközben kiütött a pestis, amelyre való hivatkozással a város egyremásra küldte a panaszokat a kanczelláriához és a felséghez, kérve a várparancsnok megfékezését (1). De sikertelen volt minden panasz; az eddigi áldozatkészségére elismerést nyilvánítottak s a várost biztosították arról, hogy ezentúl a fuvardíj 39 dr helyett 45 dr lesz. Ami pedig az átvonúló hadak élelmezésének terheit illeti, ezeken a város legkönnyebben akként segíthet, ha közkonyhát állít fel (2). A széképűlet szomszédságában csakugyan egy közélelmezési épületet rendeztek be, mely azután "Laczi-konyha" néven volt ismeretes, mely az 1872. évig, a városi bérház foganatba vett kiépítéseig fennállott. A várparancsnok mellett még a vármegye is követelt előfogatokat. A megyére kirótt illetmény egy részét ugyanis a városra hárították át, ami miatt hasztalan volt minden tiltakozás (3). Utóbb még a hajókat is lefoglalták, a lovakat elhajtották s a hajóvontatásokhoz alkalmazták. Piosaschi a csanádi erdőből vágott famennyiség után tizedet is szedett, a polgárokat útlevélváltásra kötelezte s az útleveleket egy-egy arany lefizetése után adta ki. A balpartra legeltetés végett áthajtott jószágoktól hasonlókép díjakat szedett, vásárlásaiért senkinek sem fizetett s hasztalanúl perelték (4). E kihágásokat utóbb a helytartótanács mégis megsokalta s ő felsége a vizsgálatot elrendelte, illetőleg a parancsnok áthelyezését elhatározta (5). A török háború alkalmából a szüntelen jövő-menő csapatoknak ellátása valóban nagy feladatot képezett. Néha egész seregek táboroztak Szeged alatt. A tanács naponta űlésezett, majdnem mindig 1) Szeged v. tanácsi jkve 1739. év 376., 377. l. 2) U. o. 407. és 370. l. 3) U. o. 407. és 413. l. 4) U. o. 412. l.; úgy 1740. óv 436., 467., 477. lap. 5) Szeged v. tanácsi jkve 1741. év 539. l. 338 együtt volt, de azért törvénykezési, közigazgatási és háztartási teendőit ellátni alig birta (1). A rendkívüli körülmények okából még a helyőrség is öt századra emeltetett fel s a Tisza és Maros összefolyásánál egy új erődítés létesítését tervezték, melynek elkészítésére a Splényi-ezredből 150 embert küldtek le. A földsánczok hányását ezek meg is kezdték, de a munka csakhamar abban maradt (2). II. A boszorkányüldözések. Miként a boszorkány szó (a perzsában buzurge) sok nyelvben a rossz és sötét szellem jelzésekép szerepel, úgy a boszorkányságról való hiedelem és képzelet is a legtöbb népnél lényegileg egy és azonos; nevezetesen: hogy e rossz és sötét szellemeknek hatalmuk van az emberek fölött, hogy az emberben és javaiban különféle károkat okozhatnak. A boszorkányságról való hit és babona úgyszólván minden néphitben előfordul és sokszor az egymástól legtávolabbra eső, egymással nem érintkező és sohasem érintkezett népek mythologiájában is ugyanazon boszorkánysági képzetekre és felfogásokra akadunk. Ép ennélfogva a magyarországi boszorkányperekből és népbabonákból mindazon alkatelemeket, melyek az ősmagyar vallás maradványaiúl volnának tekintendők, egész a részletességig kihámozni csaknem lehetetlenség. Felettébb tévednek ennélfogva azok, kik a mostanság egybegyűjtött babonákban megkülönböztetni vélik azt, hogy abból mi a germán, mi a szláv, vagy más elem hatása és maradványa. A babona fájdalom, még ma is burjánzik, a boszorkányságról való hiedelem még mindig sok helyen uralkodik s a nép alsó rétegeiben a boszorkányok erejéről és hatalmáról folytonosan újabb és újabb képzetek alakulnak. Az emberi elme képzelődő ereje folytonosan működik, táplálékát azon tanításokból meríti, melyek az ördögről s az ő birodalmáról, szolgáiról stb. maig is hirdettetnek. A keresztény vallás terjedésével és felvételével a pogány vallások boszorkány-alakjai mindenesetre teljesen átalakúltak, mert a babonákban és boszorkányperekben rejlő úgynevezett mythologiai nyomok nem annyira az ős pogány vallás, mint inkább legnagyobb részben a keresztény hatás jellegét viselik magukon. 1) Szeged v. tanácsi jkve 1740. 473. l. 2) U. o. 1739. 434. és 438. l. |
