Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
106 VI. Kossuth Szegeden. A képviselőháznak szeptember 24-én tartott ülésén Jellachich előnyomulása s a főváros szorongatott állapota indokából Kossuth a népfölkelés rendezésének szükségét elérkezettnek nyilvánítá s kijelentette: hogy e végből az alföldi nagyobb városokba utazik, felhíván társait is, hogy kiki induljon azon vidékre, hol befolyása van és rendezze a népfölkelést (1). A városi közgyűlés szeptember 28-án a népfőlkelést Szegedre nézve már ki is hirdette s már ekkor híre szárnyalt annak, hogy Kossuth útjában Szegedet is érinti. A hír való volt. Kossuth Czegléd-, Körös-, Kecskemétről Szentesre, onnan pedig H.-M.-Vásárhelyre érkezett. Innen október 4-én indult Szegedre szakadó esőben, mely reggel 7 órakor megeredt s délután 3 óráig tartott. Vásárhelyről a kocsisort 30 főnyi lovas nemzetőr kísérte, de Algyőnél már 50 kocsi és 100 lovasból álló szegedi kíséret fogadta. Az eső már szűnni kezdett, amikor Kossuth és kísérete délután 3 óra tájban a budai országúton bevonult. Szerda, heti vásár napja lévén, az úton mintegy 7000 főnyi nemzetőrség és Szeged lakóiból mintegy 10,000 lélek sorfalat képezett s a nép kitörő lelkesedéssel üdvözölte a férfiút, kit bálványozás környékezett mindenfelől. Ágyúzás és a nemzetőrségi zenekar kíséretében ezrek örömriadala közt történt a bevonulás a szabadságtéren levő Bauernfeind házba. E ház előtt sátor alatt felállított hordozható egyházi szószékre lépett, amire a hölgyek virágzápora árasztotta el. S ekkor tartotta Kossuth a szegediek előtt örökre felejthetetlen következő beszédét, amely a népet egészen elragadta, úgy hogy a sokaság kalapemelve tett esküt, hogy megmenti a hazát. "Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! Mélyen megilletődve hajlok meg előtted. Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdém, hogy mellemből kifogyott a hang; de midőn Szeged népét látom, úgy látom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, mint hogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak. Midőn én, az ország teljhatalmú biztosa s a honvédelmi bizottmány egyik tagja, népfelkelést intézendő, útamban más helyekre bementem, azért mentem be, hogy lelkesedést ébreszszek; de Szegedre azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem. És én mondhatlan örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, oly veszedelem, melyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak s melynek láttára némely kicsiny hitűek 1) Osztróvszky és Rengey Szeged város országgyűlési képviselői ekkor le is jöttek Szegedre s mint népfölkelési kormánybiztosok időszakonként nagy tevékenységet fejtettek ki. 107 a fővárosban azt mondák, hogy a magyar nemzet napjai megszámítvák. De én azt mondám: ez nem igaz. Alkudozásba akartak ereszkedni Jellachichal, ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli czéljainak kivitelére, arra, hogy csak nemrég visszanyert szabadságunkat s függetlenségünket kezeinkből kicsikarja s a népet újra a szolgaság jármába hajtsa, eszközül szemelt ki. De én azt mondám, hogy mielőtt a nemzet annyi erővel s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék, elmegyek és megtekintem a népet. És most, miután Szeged népét látom, látom szemeiben a lelkesedés szikráit, nem késem megírni a fővárosba, hogy Szeged népe az árulóvali minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megírhatom-e ezt? (A nép: "Meg!") Igenis megírom, hogy miután Szegedet s népének ezreit a haza szerelmétől lelkesülve láttam, kőszirtté szilárdult keblemben a hit, hogy e haza, lépjen bár a pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz. Krisztus mennyei országát megalapítandó a földön, egynek választottai közül ezt mondá: e kőszálra építem egyházamat; és én hasonlóan azt mondom: hogy Szegedre s ennek lelkes népére építem nemzetem szabadságát és a pokol kapui erőt nem vesznek azon. Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogy ha felkel és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fenntartani erős karjaival. Hazámfiai! mondhatatlanul fontos az óra, melyben hozzátok szólok; talán ebben az órában ütköznek vitéz seregeink az áruló csordáival. Ki tudja mit hoz reánk ez óra? győzelmet-e vagy veszteséget? De győzzünk bár vagy veszítsünk, én Szeged népére mindenesetre számolok. A népre mindenesetben szükségünk lesz: ha győzünk, hogy a győzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a veszteséget győzelemmé változtassa. Tehát e fontos órában, e mondhatatlanul fontos pillanatban kérdem: találkozik-e egy fia a hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért vérét és életét feláldozni kész ne volna? (A nép egyhangúlag: "Nem!") Én esküszöm a mindenható istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti; esküszöm, hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csepp véremig elraboltatni nem engedek; esküszöm, hogy hazánkat védeni fogom, míg karomat fölemelhetem. A magyarok istene, úgy segélyjen és áldjon meg engemet! (A nép e szavakat hajadon fővel s fölemelt kezekkel lelkesülve mondotta el a szónok után.) Hajdan midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül a hazában s ennek láttára, mint sasok repültek harczmezőre a vitéz magyarok. Én látván a haza jelen veszedelmét, zászlót ragadtam kezembe, megesküdve, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, míg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm. 108 De most, miután Szeged népének lelkesedését látom, bízvást összehajtom e zászlót, e zászló nem enyém többé, én Szeged zászlója alá állok. És én bízok a magyarok istenében, bízom Szeged népének lelkesedésében, hogy kevés idő múlva mentve lesz a hon; ha pedig a hadi szerencse kevésbé mosolyogna fegyverünkre, ha netalán a végrehajtó hatalom, az ármány által a fővárosból kiszoríttatnék, azon esetre Szegedet oly pontnak tekintem, melyről a haza szabadságát, a nemzet függetlenségét megmenthetni erősen hiszem. Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé; egy hazának fiai, polgárai vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen, legyünk készen hazánk oltalmára. Testvérek! Ha úgy jöttem volna e városba, mint valamely rendkívüli örömnek, boldogságnak hírnöke, igényelhettem volna talán tőletek koszorúkat: de miután avégre siettem körötökbe, hogy benneteket fegyverre, a haza megmentésére hívjalak fel, azon virágkoszorúkat, melyeket lelkes hölgyeitek utamba elhintettek, nem tekinthetem máskép, mint előjelül azon győzelemnek, melyet a haza ellenségein nemsokára kivívandunk. Egész életem küzdés és szenvedés vala; de e pillanatban jutalmazva érzem magamat, - ám pihenni nem fogok, árva fejemet nyugalomra nem hajtom, míg el nem mondhatom az írás ama szavait: Most bocsásd el uram szolgádat, mert láták szemeim hazám szabadságát, boldogságát megmentve. Keblem tele érzéssel, még sok mondani valóm volna hozzátok; de az érzés elfojtja ajkamon a szót. Különben egy pár napig körötökben szándékozván maradni, még lesz alkalmam hozzátok bővebben szólani. De most nézzétek - soha nem sírtam, - és most könnyezek" (1). Kossuth ezután a szegedi vezéregyéniségekkel a kaszinóban étkezett. Itt jelentek meg a Sándor-ezredbeli bakák, kik letépvén öltönyükről a fekete-sárga zsinórzatot, kijelentették, hogy mint honvédek kívánnak ezentúl a hazának szolgálni. Este a hölgyek nagy fáklyás-menetet rendeztek tiszteletére. Úrnők, a testvéregylet s a jótékony nőegylet tagjai vitték a fáklyákat s Dáni Ferencz intézett üdvözlő szavakat Kossuthhoz, ki gyengélkedése daczára is lakása erkélyéről rövid köszönetet nyilvánított. Másnap a népfelkelés rendezése ügyében a hatósági tagokkal és a nemzetőrségi századosokkal értekezletet tartott s részletes tudomást szerezvén a nemzetőrség létszámáról, a mozgók és a város fegyver fogható férfi népességéről, a helyi szolgálat viszonyairól s azon óhaját nyilvánítá: hogy néhány ezer nemzetőr mielőbb indúljon el a déli sereg támogatására, amire a századparancsnokok készek is lettek volna, ha Kiss Ernő tábornok nyomban ki nem jelenti, hogy a déli hadseregnek 1 ) Közlöny 1848. év 130. sz. 109 segédereje úgyis felesleges. Így tehát csak abban történt megállapodás, hogy 500 lovas legyen minden perczben készen s ha tőle értesítést vesznek, Korda János térparancsnok vezetése alatt haladéktalanul induljon Pestre, ahol ő fogja őket felfegyverezni. Nagyobb veszély esetén pedig ismét az ő értesítésére az általános népfölkelést Csuha alezredes szervezze és vezesse ki, a honmaradók pedig Vadász polgármester vezérlete alatt legyenek. Dél felé a várban őrzött olasz foglyokat (deportati precipitati) látogatta meg, akiknek áthelyezését a város már oly sokszor kérte. Számuk 500 körül volt (1) s letartóztatási idejük már 10-15 évet tett. Fogságukban ipar- s díszmű-czikkek készítésével foglalkoztak, amelyeket a szegediek igen kedveltek. Innen nyert, valamint egyéb jövedelmeiket külön pénztárban kezelték. Advent és nagyböjt idején Bethlehem- és passio-játékaikra a polgárság sűrűn eljárt s gyönyörű kardalaikkal a téli unalmak alatt valóban kellemes szórakozást nyújtottak (2). 1) Horváth M.: "Magyarország függetlenségi harcza" I. k. 614. l. számukat 500-ra, - Szeremlei "Króniká"-ja I. k. 248. lapján pedig 480-ra teszi. 2) A szegedi "erősségben" raboskodó 500 olasz fogolynak hazabocsájtását s megkegyelmezési ügyét már az 1839/40-ik évi országgyűlés is tárgyalta. A rendek sürgetéseire a nádor felvilágosításúl azt adta elő, hogy az illetők nem politikai vétség miatt, hanem közönséges bűntettekért vannak letartóztatva. Se vagyonuk, se lakásuk. Már ismételten voltak fenyítve s ha haza bocsájtatnak, visszaesők lesznek. Azért a rrkk. álljanak el kivánatuktól, mert a törvényhozó testület díszével meg sem egyezik, hogy "megrögzött gonosztevők mellett szólaljon fel." S bár a főrendek ellenezték a fölírást, a rendek némi módosítással, nevezetesen, hogy "amenynyiben politikus rabok lennének", előbbi izenetükhöz ragaszkodtak. (Lásd az 1839/40. évi országgyűlési jegyzőkönyvnek márczius 10., április 3-iki országos űléseit s Konkoli Thege Pálnak 1840-ik évi országgyűlés, Pest, 1847. II. kötet 270., 364., 399. s 455. lapjain előadottakat.) A város közönségének
felterjesztése alkalmából Deák Ferencz igazságügyi miniszter kérdést
intézett a bécsi miniszteriumhoz, hogy mi okból vannak az olasz társadalom
legelőkelőbb osztályához (innen precipitati nevök is) tartozó e foglyok
elzárva. Bach miniszter erre azt válaszolta, hogy a kormány iratai
közt semmi nyoma annak, hogy bíróság elé állítva, avagy elítélve lettek
volna s letartóztatásuk "javíthatlan rendzavarási hajlamuk"
miatt történt. (Lásd Horváth M.: "Magyarország függetlenségi
harczának története" I. k. 248. l.) A foglyok elszállítása iránt
az osztrák miniszteriun szept. 3-án gróf Montecuccolit meg is kereste.
Ennek értelmében az 1831. évi február 18-án kelt királyi rendelet
a lombard-velenczei királyi helytartót teljhatalommal ruházta fel
arra nézve, hogy akik a királyságban a nyilvános csend és rend veszélyeztetése
nélkül polgári jogaik élvezetében meg nem maradhatnak, a szegedi várba
deportáltassanak. Most, hogy a magyar kormány a deportáltak eltávolítását
sürgeti, gróf Montecuccoli azoknak haladéktalanúl kisebb csoportokban
leendő hazaszállítására szólíttatott fel, mert a 110 Kossuth az olasz foglyokat látogatása alkalmával szabadoknak nyilvánította. Leírhatlan tomboló öröm és sírás tört ki a szerencsétleneken, kik már a szabadulás reményét is elvesztették. Kossuthot térdelve körül karolgatták s alig birt közülök kiszabadulni s hálálkodásuk elől kitérni. Börtöneiket nyomban elhagyták s a városban "Evviva Kossuth!" kiáltásokkal elszéledtek. Kossuth intézkedésére azután okt. 9-én gőzhajón Szolnokra s onnan Pestre vitettek. A képviselőház okt. 10-iki űlésében Kossuth indítványára őket teljesen szabadoknak jelentette ki (1). Az olasz foglyok látogatása után - délután - Kossuth a kórházakat s az azokban ápolt sebesülteket tekintette meg. Két héttel előbb ezek száma az 1200-on is felül volt, de ekkor már csak 400 körül levő sebesültet talált (2). Harmadnap reggel, október 3-án pedig Kistelek felé Szegedről elutazott (3). Elutazása napján, még Szegedről keltezve, mint a népfölkelés teljhatalmú országos biztosa, a következő búcsúlevelet intézte a város közönségéhez: "A legszívesebb hálával veszek búcsút e lelkes várostól, mellynek ezreit esküdni hallám, hogy megmenti a hazát minden gonosztól. Mióta a Magyar nép kimutatá, hogy el van határozva elárult hazánkat szabaddá tenni, a sors maga is kedvezőbbre látszik fordulni; mert bátor nemzetet mint bátor férfiút igazságos ügyében Isten segíti. Azonban sokkal több ellensége van a magyarnak és sokkal szövevényesebb azon politikának cselszövényei, mely századok óta hol erőszakkal, hol hite- magyar miniszterium kívánsága "igazságos", habár az illetőknek hazaérkezése a lombard-velenczei viszonyokra nézve nem lesz kedvező. De mert máshova át nem szállíthatók és büntető ítélet hiányában tovább letartóztatva nem is maradhatnak, ennélfogva a hazaszállítás érdekéből a magyar miniszteriummal haladéktalanul közvetlen érintkezésbe tegye magát. (Lásd "Allgemeine Zeitung" 1848. év 254. sz.) 1) Szeremlei: "Krónika a forradalom idejéről" I. k. 248. l. - A várban azonban még jó számmal maradtak más foglyok. A belügyminiszteriumnak június 19-én kelt rendelete szerint (lásd Pap D.: "Okmánytár" I. k. 319. l.) mindazon politikai bűnösök, kik a rögtönítélő bíróság által halálra nem ítéltettek, a szegedi várba voltak elzárandók. A deczember 7-iki közgyűlésen tett jelentés szerint e foglyok száma mintegy 300 volt, közöttük Róth és Filippovics elfogott táborából 96 horvát tiszt, a kikindai 103 lázadó és más oláh és szerb politikai letartóztatott, - kiknek fehérneműekkel való ellátása iránt a nép a szószékekről több ízben adakozásokra szólíttatott. - A horvát foglyokat később Nagyváradra szállították. 2) Közlöny 1848. év 130. sz. - "Márczius tizenötödike" 1848. év 177. sz. - Nemzeti 1848. év 131. sz. 3) A városi számadások szerint fogadtatásának összes költségei 389 pfrtra rugtak. 111 getéssel rontják ez árva hazát, mintsem bizonyosak ne lehetnénk, hogy kis idő alatt itt lesz az alkalom, melyben Szegednek lelkes magyar népe beváltsa az esküt, mellyet esküdött. És én ekkor ismét Szegeden leszek, hogy helyemre álljak mint Szeged polgára, e lelkes városnak zászlója alá s elvegyem parányi részemet Szegednek dicsőségében, midőn e' város hazánkat szabaddá fogja tenni. Mi hogy annál sikeresebben végrehajtassék, midőn a cselekvésnek ideje elkövetkezik, ezennel szabad kir. Szeged városában is a' népfelkelést akként rendelem el, hogy az haladék nélkül organizáltassék ugyan, de a városból mindaddig ki ne indíttassák, míg ez iránt hivatalos felszólításom nem érkezendik. A parancsnokoknak, kik a felkelés vezérei legyenek, kinevezését a' nagyérdemű városi tanácsra bízom. Polgármester urat azonban magam részéről is felkérem, hogy vagy úgy, mint polgári meghatalmazott biztos, vagy úgy, mint népfelkelési parancsnok Szeged népének a haza megmentésében is vezére legyen. A népfelkelés lényegesebb szabályait útközből fogom megküldeni azon értelemben, miként a tegnapi tanácskozmányban szóval előadám. A lelkes térparancsnok úr által ígért 500 lovasra a legbiztosabban számítok s amint Pestre érek, kard és pisztolyokról nyomban gondoskodandom. Fogadja szabad kir. Szeged városának lelkes közönsége legforróbb hazafiúi köszönetemet azon több mint testvéries szívességért, melylyel kebelében fogadott és fogadja még forróbb köszönetemet, hogy a reményt, melyet hazánk megmentése iránt tápláltam, bizonyossággá érlelé." Útközben hírét vevén Jellachich hírhedt "flankenbewegung"-jának, Kecskemétről még 6-án kelt tudósításában az útnak indítandó 500 lovas visszatartását rendelte el. Pestre érkezve s a képviselőházban okt. 7-én útjáról jelentést téve, Szegedről a következőkben emlékezett meg. "Még Szegedről teszek említést. Valamint a főváros lelkesedése, melyet a mult napokban tanusított, olyan érdem, melylyel Budapest városok lakossága históriai nevet vívott ki magának Magyarország történetében s azt a nemzetnek legnagyobb hálával kell méltányolnia, úgy ha itt baj történnék is a cselszövények következtében, ott van még Szeged támaszpontúl. - Méltóztassék elhinni, hogy nem termett annyi illyr és szerb, vagy akármicsoda csudafajbeli áruló a világon, mely a magyar nép összes lelkesedése által támogatott oly magyar várost, mint Szeged megdöntene, hol önkéntesen, felhívás nélkül a nép esküdött, miként elmegy a harczra mind s még a gyermekek sem maradnak otthon" (2). Kossuth Szegeden határtalan lelkesedést és személye iránt a rajongásba átmenő tiszteletet hagyott hátra. Szónoklata, kiterjedt sze- 1) Eredetije a városi levéltárban. 2) Vargyas B.: "A magyar szabadságharcz története" 143. l. 112 mélyes érintkezése és lebilincselő modora által elbűvölt mindenkit s így nincs mit csodálni, hogy Nyáry Ferencz rókusi plébános az isteni-tisztelet után mondott nyilvános napi imájába Kossuth Lajosnak, mint Magyarország megváltójának nevét mindig befoglalta. Egyébként az sem volt ritka dolog, hogy a templomokban a lelkészeknek politikai vonatkozású hazafias beszédei közben az áhítatos közönség lelkes éljenzésben tört ki. Míg a magyar fegyvereket túl a Dunán legszebb siker és szerencse kísérte, addig a délvidéki csatározás minden áldozat és hősies küzdelem daczára is meddő maradt. Az apró ellenséges csapatokat egyre-másra ugyan itt is verték, de a százfejű hydra mégis mindenütt újból felütötte fejét. Ami előbb még feleslegesnek látszott, most már szükségesnek bizonyúlt. Nevezetesen a megtisztított helyeken a lekötött rendes csapatok felszabadítására, a rend és biztonság fenntartására a nemzetőrség szolgálatát igénybe kellett venni. Október 11-én tehát 7 század gyalog nemzetőr (1400 fő) gőzhajón indult el Verbászra és Ó-Becsére (1). Alig távozott ez első expeditio, Nagy Sándor József őrnagy Szent-Miklósról október 13-án kelt levelében tudatta, hogy Kikindát a szerb lázadók elfoglalták, az ellenök intézendő sikeres működés czéljából tehát segélyt kívánt. E felszólításra újabb 6 század gyalog nemzetőrnek Nagy Sándor csapatához Kikinda felé való kimozdulását rendelték el. Az elutazást kocsikon 15-én reggelre tűzték ki. A kitűzött nap - vasárnap - reggelén a 6 század nemzetőr a vár előtt pontosan egybesereglett. Dáni Ferencz lelkesítő beszédet intézett hozzájuk, de az mégis némi bizonytalanságot keltett a kiindulókban, kik föl-föl szóltak, hogy készek ugyan az ellenséggel szemben kötelességüket teljesíteni, de hátuk megett a várost környező ellenséges községektől vajjon nem lesz-e szülővárosuk veszélyben? Az elindulási készülődések egész délig húzódtak s a hosszas búcsúzgatás közben az új bor hatása némely századon már igen meglátszott. Amint az első század Szőreghre beérkezett, ott a magyar és szerb lakosok közt kitört veszekedésnek volt tanuja. A helység jegyzője Barakovits ugyanis a nemzetőrségi fegyvereket, mintegy 150-et a községbeli szerbek közt osztatta szét s midőn őt a fegyver nélkül maradt magyarok e miatt szorongatták - értesűlve lévén a szegedi nemzetőrök közeledéséről is, a községből megszökött, fiát azonban elfogták és vasra verték. A szerencsétlen éktelen káromlást vitt véghez s becstelenítő szavakkal illette az érkező nemzetőröket, akik közül egy a káromlót lelőtte. A szőreghi szerbek közül néhányan e közben 1) A Közlöny 1848. évi 130. számában az elindult nemzetőrök száma tévesen van 2000-re téve. Lásd egyuttal Nemzeti 1848. évi 139. sz. 113 szintén lövöldöztek, állítólag az átvonuló nemzetőrség tiszteletére - amiből a nemzetőrök és a szerbek közt kölcsönös egymásra tüzelés fejlődött ki s az utóbbiak közül mintegy 15-en estek el, amire a szerbek a szomszéd Deszkre futottak. A kiindult nemzetőrök utolsó százada, mely némileg visszamaradt, ez alatt a község alá ért, de az élénk tüzelés hallatára visszafordult s maga a százados "jönnek a ráczok, a mieinket Szőreghen már öldösik" kiáltozással a városban mindenkit megdöbbentett. Azután a toronyba sietett és ebéd után 2 óra tájban a harangokat félre verette. Villámgyorsan terjedt a rémhír, hogy az ellenség Szeged alatt van, az útra kelt nemzetőrök egy részét legyilkolták és most a város lakosságára kerül a sor. Futkosás, lődözés, dobpergés, "fegyverre!" kiáltozás hangzott mindenfelől és vak düh, ingerültség fogott el mindenkit. Leírhatatlan zavar keletkezett; aki csak mozdulni volt képes, még az asszonyok is, a szabadság-térre sietett, ahol a rendetlen tömegben összesereglett sokaság egymástól alig bírt elférni. Szerencsétlenségre a határozotabb jellemű egyének épen ez időben a városból távol voltak s az ingerült tömegnek nem került egy ép oly népszerű, mint egyúttal tapintatos vezére. A toronyból figyelemmel kísérték az ellenségnek Szőregh felől való közeledését s midőn a toronyőrök azt jelentették, hogy az országúton felvert nagy por a város felé mindjobban közeledik, a hídfőnél kartácscsal töltött ágyúkat állítottak fel. Az ellenség helyett a porfelhőből, amint az a hídra ért s azon áthaladt, egy nagy falka szarvasmarha fejlődött ki, melyet 12-15 oláh hajcsár terelgetett, akiket azon kiáltozás közben, hogy kémek és szerviánok, azonnal lődözni kezdettek. A kitört vihar elől a szerencsétlenek már nem bírtak menekülni. A marhák között bujkálva, a várkapu felé igyekeztek, de egyikök sem juthatott be, - mind elesett. Ugyanezen idő alatt a lőport árúló kereskedésekben, akiknek csak fegyverük volt, port, golyót és egyebeket követeltek. A kereskedésekben, amíg a készlet tartott, fizetés nélkül is osztották a lőport; de amint az elfogyott, szóváltás és czivakodás kerekedett. A kereskedések többnyire szerbek kezében voltak, kik közül némelyek még ekkor is kihívókig viselkedtek s a czivakodások közt több helyen a szerb kereskedők a düh áldozatai lettek. A szabadság-téren Zseravitza János nagykereskedőt kapuja alatt agyonlőtték s személyzetéből is többet meggyilkoltak. Azon ürügy alatt, hogy lakásában a szervián generális rejtőzik, boltjában 200 pisztolyt s a rizs-zsákok alján lőport rejteget, lakásába és üzletébe törtek, hol mindent feldúltak s elrablottak. Damjanovits és Szubits kereskedőket ugyanily módon gyilkolták meg s majdnem minden szerb boltot kiraboltak, sőt már a nem szerb szomszédos boltokban is garázdálkottak, mint példáúl az Ivankovits- 114 féle üvegkereskedésben, hol nagy kárt okoztak. Többen gyors menekülés által mentették meg életüket, mint a különösen keresett Lausevits. Haris felsővárosi kereskedő a Tiszaparton kikötve volt tutajok alá menekült, hol a kiállt halálfélelemben megőrült. Menekülését mégis észrevették s már el is indult egy csoport, keresésére a "nagyfestőhöz", ahova állítólag futott. A nagyfestő pedig a gazdag, népszerű Felmayer Antal kékfestő gyáros volt, akinél dús préda ígérkezett. De ekkor már az őrjáratok némi rendet csináltak s a kutatni akarókat elűzték. A veszély tetőpontján érkezett Vadász polgármester a szabadság-térre, s "polgártársak, ez hát a szabadság!?" kiáltással csillapítani igyekezett a tömeget. De senki sem hallgatott rá, sőt egyikük fegyverével czélba veszi s hogy ha idősb Habi József a dördülés pillanatában a fegyvert meg nem taszítja, a polgármester halva terül el. Így járt különben Beniczky Andor lovas nemzetőr hadnagy, kit nemes buzgalmában egy golyó leterített. Midőn az összeszedett elesetteket a kórházba szállították, egy ittas fegyveres felkapaszkodik az egyik kocsira s a holtakon kegyetlenkedni kezd. A kocsi fedezetére rendelt nemzetőr az őrjöngőt el akarta távolítani, "minek bántod, - nem látod, hogy már úgy is meghalt" - mond neki. - "Hát még te is a ráczot pártolod" válasz közben halállal lakolt fellépéseért. A zavargók megrohanták a városi fegyver- és lőportárat is. Majd maguk között kezdtek czivakodni a rablott dolgok felett s oly fenyegetéseket vittek véghez, hogy a vagyonosabb polgárok a várba menekültek s az éjt ott töltötték. A csekély katonaság és nemzetőrség midőn egyúttal hírül vette, hogy a kiindult nemzetőröket semmi baj sem érte, öntudatát lassanként visszanyerte és estefelé nagynehezen a rendet mégis helyreállította. Apróbb zavargások ugyan az egész éjen át folytak, de másnapra a nyugalom helyreállt. Másnap a tanács kizárólag
a szerencsétlen és szégyenteljes eseménynyel foglalkozott. A halottak
és sebesültek száma 60-ra rugott. A halottaknak díszes katonai fedezet
alatt tartott temetést rendezett. Vagyonukat és kárukat összeíratta.
Zseravitza kára egymaga 100,000 frt körül volt. A netán bekövetkezhető
további szerencsétlenségek meggátlására a nemzetőrség századonként
összpontosíttatott, éjjel-nappal őrjáratokat tartottak s kik magukat
ennek meg nem adták, azokat ellenségeknek tekintették. A széképületbe
is állandó őrállást rendeltek, mely csak november elején helyeztetett
vissza a várba. A szerb lakosok házaihoz oltalmúl fegyveres nemzetőröket
rendeltek, a lövöldözéseket szigorúan eltiltották; az álhírek terjesztőinek,
zavart és csoportosulást támasztóknak befogatását pedig elhatározták.
Aki az elhordott fegyvert 115 és töltényeket, valamint a rablott tárgyakat 24 óra alatt be nem szolgáltatná, statárium elé állíttatik (1). A tanács határozata 1000 példányban kifüggesztetett. A tanács a zavargások előidézői ellen vizsgálatot rendelt s annak eszközlésével Tóth Mihály főbíró elnöklete alatt Szegheő János helyettes tanácsnokot és Mihályfy József főügyészt bízta meg. A vizsgálat meg is indult, de semmi eredménye sem lett azon demagog nyomás következtében, amelynek a tanács ezentúl alávetve maradt. Ez időben a nép szájas vezére, Fodor Ádám Ferencz a tanácsnak majdnem hangadólag imponált, a tanácsban pedig a népakarat leghívebb visszhangoztatója maga a főbíró volt. Így a jól ismert zavargók, tettesek és gyilkosok fenyíték nélkül maradtak. Sajnos következményei ennek is meglettek. Ily előzményekre érkezett Kossuthnak, mint a honvédelmi bizottmány elnökének Budapesten okt. 15-én kelt következő levele: "A legszebb reményekkel hagyám el Szeged városát, mert láttam annak lelkes népét, miként tette le esküjét, hogy egyig felkél a haza oltalmára. Emlékezetökben van önöknek uraim, miként bár Szeged lelkes lakosságának vitéz készségét Jellachich ellen nyomban igénybe venni szükségem nem vala, de a rácz lázadás tovább terjedésének meggátlása tekintetéből önökkel egyetértőleg ép arról tanácskozánk: hogy egy pár ezer szegedi lelkes magyart Nagy-Kikindára vessünk azon vidéket biztosítani, - midőn Kiss tábornok úr hozzánk érkezett s arról biztosított, hogy ezt tennünk nem szükség, mert ő saját seregével is az ellenséget sánczai mögött féken tartamija, míg némi segély erőt kapván, sikerrel meg is fogja támadni. E segély-erő kiállítására önök a legszívesebben nyújtának segédkezet 's lelkes térparancsnokuk 500 lovas magyarnak kiállítására vállalkozék. Az Isten megbüntetett, hogy nem engedtem a biztatásnak, 's nem követtem saját lelkem sugallatát. Most vesszük a' tudósítást, hogy a ráczok Tomasováczról kitörtek, egészen Nagy-Kikindáig vonúltak, ezt is elfoglalák, a nélkül, hogy Kiss tábornok serege ezt még csak észre is vette volna. - Más részről meg Csurognál átjöttek 's Török-Becsét elpusztították. Rendelet megyen mind Kiss, mind Éder tábornokoknak, hogy e' csorbát rögtön helyre hozzák - Kikindát visszafoglalják, 's a' sán- 1) A tanácsi 2750/4260. sz. iratokon túl lásd Pesti Hírlap 1848. év 193. sz. - Nemzeti Politikai Hírlap 1848. év 137., 139. s 145. sz. Kossuth Hírlapja 1848. óv 102. sz. - Horváth M.: Magyarország függetlenségi harczának története II. köt. 63. l. - Szeremlei: Magyarország krónikája a forradalom idejéről I. köt. 221. és 243. lapon ez eseményeket tévesen szept. 25. és okt. 7-ére teszi. 116 czaikból kibúvott ellenséget semmivé tegyék - és igéretet tettem nekik, hogy Szegednek 's Csongrádmegye alsó részének és Csanádnak felkelt népe a két tábornokot ezen munkálatban tömeges felkeléssel fogja segíteni. Említém Szegedet, hogy ha vitéz seregeink az ellenséget sánczlyukaiból kiugratják, a haza szent nevében megvárom Szeged lelkes népétől, hogy mint a kiöntött ürgéket fogja irtani s egyet sem eresztend többé vissza sánczaiba. Most itt az alkalom. Mit seregeink vitézségétől vártam, ezeknek vigyázatlansága 's az ellenség vakmerősége adta meg. Fel tehát tömegestől lelkes Magyar nép! Tisztítsa meg Szeged a' szent magyar földet e rablóktól s váltsa be nekem adott szavát oly igazán, mint amiként hiszem és hirdetem én a' nemzetnek: hogy Szeged hivatva van e' hazának oszlopa lenni. Kész az aratás. Kaszálja le a' bátor magyar. Isten győzelme és a haza hálája önökkel uraim! Legyenek szívesek a népfelkelést tömegben elrendezni 's e' levelem vételével magokat azonnal Éder és Kiss tábornokokkal a mozdulatok iránya végett érintkezésbe tenni. Imitt Ozoránál a felkelt nép 10,000 főnyi sereget, két generálist 's 16 ágyút fogott el. Nekem azt súgja lelkem, hogy Kikinda körül Szeged fog hasonlót tenni. Legyenek szívesek az ide rekesztett leveleket Csongrád és Csanád főispánjainak, vagy ha ők távol volnának, alispánjainak gyorsan kezökhöz juttatni. Ezek is a népfelkelés iránt szólanak, s meghagyatik bennök, hogy Vásárhely, Szegvár, Algyő, Kistelek, Makó, Földeák népe a rabló ráczok kiirtásával önök dicsőségében osztozzanak" (1). Csaknem ezzel egyidőben érkezett Damaszkin István temesmegyei szolgabíró október 18-án kelt levele is, amelyben Szegedről segélyt kért. E kétrendbeli felhívásra október 24-én 500 lovas, ugyanazon hó 25. és 29-én pedig 9 gyalog század (mintegy 2400 fő) indúlt ki a kikindai és verseczi tábor felé, hol ezentúl egész télen át a nemzetőrség felváltva szakadatlanul táborozott. A mozgósított nemzetőrség az álladalomtól naponta 8 kr. zsoldot, s illetőleg rangfokozat szerinti ellátást nyert. Az okt. 30-án tartott közgyűlés pedig honn maradt családjaik tartására a közpénztálból a következő naponkénti pótdíjak fizetését határozta el: századosnak 2 frt, főhadnagynak 1 frt 50 kr., hadnagynak 1 frt, őrmesternek 50 kr., tizedesnek 30 kr., őrvitéznek 20 kr. s végül közembernek 12 pkr. E pótdíjakat kezdetben minden nemzetőr a távolléti időre megkapta; 1) Eredetije a városi levéltárban. 117 később már csak azoknak utalványozták, kik mint családfenntartók, iparuk vagy egyéb keresetüktől elvonva, családjuk léte a bizonytalanságnak lett volna kitéve. Szolgálatuk bár rendszerint a tábori belső és helyőrségi szolgálatra, szállításoknál pedig a fedezetre szorítkozott, mégis előőrsi csatározásban, sőt némely nagyobb ütközetben is részt vettek (1). Így a később kimozdított századok rendesen a legkomolyabb dolgokra készen távoztak hazulról s a tisztek végrendeletüket a hatósághoz alig néhány kivétellel benyújtották. Rendszerint 15 vagy 21 napra történt felváltásuk, ami ha kellő időben meg nem történt, türelmetlenségüknek kifejezést adtak s a tanácsnál panaszlevelekkel szorgalmazták felváltásuk- és hazaszállításukat. Így a november 6-án tartott közgyűlésből Tóth Mihály főbíró küldetett le a délvidéki táborba, hogy némely tanyai s külvárosi már-már lázongó századot lecsillapítson s őket még vagy 10 napi szolgálattételre bírja, amelynek elteltével mindenesetre fel fognak váltatni. A fegyelem ez időben csakugyan már általában annyira meglazult, hogy Rengey Nándor népfelkelési kormánybiztos indítványára, a nov. 6-iki közgyűlés az egész nemzetőrségnek a legszigorúbb katonai fegyelem alá vételét mondotta ki. Oly sűrűn s oly jelentékeny számmal távozott a nemzetőrség, hogy olykor-olykor alig maradt itthon már egy-két század. S ennyi az okt. 15-iki események után a közbiztonság fenntartására sem látszott elegendőnek; azért is a tanács okt. 26-án tartott űléséből 3910. sz. határozatával egyúttal az ingerültség és némileg a fenyegető hangulat elnémítására a rögtönítélő eljárást, valamint az ostromállapotot is kihirdette, aminek kedvező hatása és eredménye meg is lett. De a honnmaradt és törvény értelmében nem kötelezhető vagyonosabb polgárság is minden kitelhetőt elkövetett, hogy a személy- és vagyonbiztonság veszélyeit megszüntesse. E végből a belső rend fenntartására s esetleg a város közvetlen védelmére, valamint a könnyebb helyőrségi szolgálat teljesítésére a kimozdíthatlanság hangsúlyozásával önkénytes száza- 1) Így a Damjanich vezérlete alatt november 7-én kivívott lagendorfi győzelemben jelentékeny szerepük volt. A csata menetét ugyanis Vojvodincza sánczai megtámadásával Földváry Sándor őrnagy által vezettetve ők nyitották meg s az első rohamra az ellenségnek 3 ágyúját vették el; s noha csak egy halottjuk volt, a vitéz nevet kiérdemelték. A győzelem kivívásában egyébként Rózsa Sándor és csapatának is jelentékeny része volt. Mint az erről szóló jelentés említi, Rózsa Sándor e csatában 5 szerbet agyonlőtt, 7-ot pedig levágott s hol legnagyobb volt a veszély, oda vágtatott. Csata után pedig a sereg számára az ellenséges falvakból 1800 juhot, 402 szarvasmarhát, 53 lovat, 63 sertést és más különféle tárgyakat requirált. (Szilágyi S.: A magyar forradalom története 218. l.) 118 dokat alkottak, melyek öreg századoknak neveztettek. Ily öreg század alsóvároson kettő, egyiknek századosa Várady József, a belvárosban pedig egy alakult s ennek századosa Pintér János lett. A katonás hangulat mind több meglepetést tárt fel. Így az okt. 9-én tartott közgyűlésen 24 ifjú tanuló az iránt folyamodott, hogy nemzetőri tűzérekül képeztessenek ki. A közgyűlés elismeréssel fogadta a folyamodók ajánlkozását, közülök Magyar Jánost parancsnoknak kinevezve, 40 pkr napidíjjal őket két heti tűzértanfolyamra Pestre felküldötte. Sőt a gyermekvilág, a 10-14 éves tanulók, leginkább rókus- és felsővárosról, a deczemberig elhúzódott rendkívüli iskolai szünidő unalmait elűzendők - századokat szervezve, zászló- és dobszóval meneteket, fapuskákkal és más eszközökkel gyakorlatokat tartottak. Majd mint ellenségnek egymásnak a hadat forma szerint megizenve, valóságos csatározást rendeztek s a játék sokszor komoly és annyira nekihevült folyamatot vett, hogy az ellenség futásban keresett menedéket, nehogy a bevert fejek száma szaporodjék, amit a másik fél konstatálván, még győzelmi örömünnepet is rendezett. És még egyet kell itt a tárgygyal rokonságban felemlítenünk. Rózsa Sándor, ki több rablás miatt üldöztetett, kinek elfogására egész csapat katonaság volt olykor kiküldve s ki minden cselt annyi leleményességgel és bátorsággal játszott ki, hogy elfogatása később már egészen hiú reménynek mutatkozott, július havában a tanácshoz azon folyamodással járult, hogy bűnbocsánat esetén a haza védelmére 200-ad magával hősi szolgálatokat teljesíteni kész. A tanács folyamodványát illetékes helyre felterjesztette. A hírlapok elragadtatva írtak e felől. Rózsa Sándorban valóságos Abd-el-Kadert láttak, sőt már előre is oly badar híreket hoztak felőle, hogy csapataival bevonult Szegedre, zászlaját egyházilag megáldatta s a néphez beszédet intézett, mely őt megéljenezte. E hírek nemcsak hogy valótlanok voltak, de sőt a polgárságnak Rózsa Sándor irányában való vélekedésével is egészen ellentétben álltak s ama hírlapi közlemények kiterjedt körben méltó boszankodást szültek. A tévútra vezetett közvélemény kellő tájékozása czéljából a polgárság nevében Gombás nemzetőr kapitány ugyancsak hírlapi úton ki is jelentette, hogy a Rózsa Sándor felől hozott közlemények Szeged 50,000 lelkű magyar polgárságát mélyen sértik. A városnak 6000 nemzetőre nem szorul "egy gaz rabló segedelmére" s Rózsa Sándort "csak függve szeretnék a városban látni." A honvédelmi bizottmány Rózsának azon feltétellel, hogy vitézsége által a polgárok becsülésére magát érdemessé teszi, a bűnbocsánatot mégis megadta. Az erről szóló leirat október 17-én hirdettetett ki a tanácsban, mely napon Rózsa Sándor már a városban meg is 119 jelent. A honvédelmi bizottmány menedéklevelét Jókai Mór hozta Szegedre kézbesítés végett. Néhány nap alatt 150 csikós és más pusztafi, kiknek legfőbb fegyvere a karikás ostor volt, Rózsa csapatához szegődött és a temesi táborba indult. A guerilla csapat több ízben ki is tüntette magát. Rózsa Sándor és csapata a hadi jelentésekben egytől-egyig úgy van feltüntetve, mint a személyesített bátorság. De csakhamar annyi rakonczátlanságot vittek véghez, hogy utóbb a csapatot feloszlatni, részben pedig a Hunyady-huszárok közé beosztani kellett (1). De nem is lehet csodálni, hogy a város minden lakóját, gyermekeket és véneket, a nőket s még a gonosztevőket is oly kiváló mérvben látjuk a haza megmentésére sietni. Hisz egytől-egyig magyarok voltak, keblökben a honszerelem, habár sokszor szunnyadozva is, de mindig élt. A délvidéki súlyos viszonyokról Szeged polgárai értesültek legelőbb, ők voltak ez események színhelyéhez legközelább s ők igyekeztek minél nagyobb erővel s lelkesedéssel a szomszédban égő tüzet elfojtani. Csak sajnálni lehet, hogy a rendkívüli nagy erő és fokozott lelkesedés valamely kiválóbb eredményt kivívni nem volt képes s a Kossuthtól nyert megbízatás betöltetlenül maradt. Szeged nagy fegyveres erejét a délvidéki csatározásban úgyszólván elpazarolták. Csak két körülményt vegyünk tekintetbe s megértjük a meddőséget. Az egyik a legfőbb ok az volt, hogy a tekintélyes nagy erőt elaprózva, szanaszét elszórva, különböző vidékű nemzetőrséggel összekeverték. Szeged népe pedig egymás közt és egymás előtt óhajt vetélkedni. A másik ok az volt, hogy e nagy erőnek nem akadt tapintatos vezetője, nem került népszerű s hivatott vezére, aki a nyers erőt s a lelkesedést egy czélra irányozni, teljesen kihasználni tudta volna. A hazaszeretet vezette, mint említők, Szeged népét azon nagy áldozatok és erő kiállítására, amelynek adatait fentebb elősoroltuk. De ha ez nem lelkesítette volna is a lakosságot, a sajátos helyzet, a rendkívüli mozgalom, amelynek tanuja volt: felhívta, tettre s buzgalomra kötelezte volna. A város úgyszólván a délvidéki hadjárat kiindulási pontja, a hadi működésnek a délvidéki szerb és más nemzetiségi területek irányában határszéli viszonyánál fogva mintegy központja s a magyar érdeknek végső őrhelye volt. Maga a kormány is ilyennek tekintette Szegedet s a várost úgyszólván a délvidék központjának tette. Így például június havában Szegeden a szomszédos törvényhatóságok nemzetőrségeiket összpontosítani szándékozván, ezek őrnagya és parancsnokaiul Somogyi József és Kun Bálint nyugdíjas százado- 1) Kossuth Hírlapja 1848. év 34., 49., 102., 125. sz. - Nemzeti 1848. év 145. sz. 120 sokat nevezte ki (1). A honvédelmi bizottmánynak október 11-én kelt rendelete alapján az ország 8 hadmegyére osztatván, azok közül a 4-ik hadmegyének, mely Bács-Bodrogh, Csongrád, Csanád, Békés, Arad, Zaránd, Krassó, Temes, Torontál megyék területeiből kerekíttetett ki, székhelye Szegedre helyeztetett s a hadmegye főparancsnokául Csuha Antal alezredes neveztetett ki (2). Csuha a következő hóban mint ezredes, beteges állapota miatt ez állásáról leköszönvén, hadmegyei főparancsnoknak gróf Hadik Gusztáv neveztetett ki (3). Szemere belügyminiszter júliusban a "Mészáros" hadi gőzöst állandóan Szegedre rendelte s ugyanazon hóban a fegyvergyárnak 800 emberrel Nagyváradról Szegedre való áttelepítését határozta el. November 29-én a honvédelmi bizottmány felhívására, a kereskedelmi miniszterium a temesvári főpostaigazgatóságnak "a fennforgó körülményekre tekintettel" Szegedre való áthelyezését rendelte el (4). A város közönsége maga is érezte, hogy a város a délvidéki hadi működések központja. A november 21-én tartott közgyűlésen azon hírre, hogy a várost külső erődítvényekkel fogják ellátni, a közgyűlés felírást határozott a végből, hogy a város egész területe vétessék körül erődítésekkel (5). Kossuth november 29-én kelt levelében tudatta is, hogy Szeged általános megerősítése elrendeltetett s deczember hó folyamán Új-Szegeden már több sáncz épült. Az erődítési munkálat iránt az érdeklődés igen nagy volt, részt vett abban a lakosság színe-java s Horváth Cyril főgymnasiumi igazgató deczember 18-án kelt levélben a polgármesterrel tudatta, hogy az erődítési munkálatokban a tanári kar vezetése alatt az ifjúság is részt óhajt venni. 1) Közlöny 1848. év 18. sz. 2) Közlöny 1848. év 156. sz. - Pesti Hírlap 1848. év 212. sz. - Kossuth Hírlapja 1848. év 117. sz. 3) Közlöny 1848. év 172. sz. - Pesti Hírlap 1848. óv 227. sz. - A következő évi május 16-tól Csuha már mint tábornok saját kérelmére - talán mint egyedüli - "nyugalomba helyeztetett." (Lásd Közlöny 1849. 119. sz.) 4) Kossuth Hírlapja 1848. év 134. sz. - A következő évi május 14-én Duschek pénzügyminiszter rendeletére, a szegedi főpostaigazgatóság a temesvári és eszéki egész postakerületek igazgatását átvette. (Lásd Közlöny 1849. év 120. sz.) 5) Egy szám és
kelet nélküli fogalmazványban a város a miniszterelnököt arra kéri,
hogy egy szakértő munkavezetőt küldjön, ki a környékbeli rácz falvak
hirtelen támadása ellenében védő, a város által készítendő erődítvény
és sánczolási munkálatokat vezesse. E felirat nem novemberben, hanem
valószínűleg az augusztus 13-iki események hatása alatt készülhetett.
Bizonyos ez abból, mert Batthyány Lajos mint miniszterelnök már október
1-én lemondott s így ez időn túl hozzá mint miniszterelnökhöz a város
kérelemmel nem járulhatott. De a fogalmazvány a nemzetőrség részére
egyúttal 2000 jó lőfegyver küldését, a várparancsnok elmozdítását
sürgeti, ami csakugyan az augusztus 13-iki eseményekkel áll összefüggésben. 121 S ami után a város kezdettől fogva szüntelen vágyott, a nemzetőrségi tanácsnak október 18-án kelt határozatából már két ágyút is kapott. Igazabban csak két 3 fontos ágyú-cső volt ez, amelyhez a tanács laffetákat készíttetett s kellőkép felszerelvén, azokhoz még 400 drb golyót is szerzett. A város e két ágyúja bizony nagy büszkélkedés tárgya is volt. Kimondták, hogy a városból el nem távolíthatók, mert a város legsajátabb oltalmára szolgálnak. Egy ízben miattok Egressy kormánybiztossal komoly összeütközésre is került a dolog. Egressynek népfölkelési kormánybiztosul történt kiküldetése már magában véve még az akkor zavaros időkben is elég különös gondolat volt. Új szerepében is csak színészkedett, minduntalan nagy pathossal szónokolt s egy-egy hallgatónak azon malitiosus közbeszólására: "nini, most mindjárt meghal", komoly eredményekre nem is számíthatott. Egy ízben Nyáry Pál rendeletére hivatkozva, a város 400 golyóját Aradra leendő küldés végett kiadatni kérte. Persze hogy szavára mitsem adtak. Ő azonban gróf Hadiktól karhatalmat nyervén, a golyókat birtokába vette. A polgármester, Korda ezredes és segédtisztje erre az elszállítást meggátolni igyekezvén, Egressyvel értekeztek, ki az utczai nagy közönség előtt a polgármestert s Kordát "hazaáruló" kifejezésekkel illette. A közönség felingerült, Egressyt már megrohanni akarták s a nép dühétől a polgármester csak az által menté meg, hogy fogolynak nyilvánítá s fegyver között a városházára kísérteté. Ez eset másrészről Hadik és Korda között is összeütközést támasztott, aminek következtében Korda térparancsnoki állásáról lemondott. Ez a kedélyeket még jobban felzaklatta, az ingerültséget Hadik és Egressy irányában egészen felköltötte, úgy hogy a deczember 7-én tartott közgyűlésen Egressynek visszahívása iránt a kormányhoz felirat intéztetett, amire a közgyűlés felkérése folytán Korda lemondását visszavette. Egressy helyzete ilykép tarthatatlanná lett. Azért tehát a decz. 11-én tartott közgyűlés színe előtt megjelenve, a sértett felektől, valamint a város közönségétől is a dolog feledését és bocsánatot kért. S noha az ügy ilykép kiegyenlítve lön, Kossuth deczember hó 14-én 4945. e. sz. rendelettel Egressyt teljhatalmú kormánybiztosi kiküldetésétől bár felmentettnek nyilvánította; - másrészről azonban deczember 18-án a mozgó nemzetőrség kiállítása s alkalmazása tárgyában különböző megyék és városokban "megbízottak"-ul kinevezettek névsorában Egressy nevét mint újból Szegedre kinevezett kormánybiztosét megint feltaláljuk (1). Ily nehéz, valóban sajátságos viszonyok között is a hatóság különböző feladatait buzgalommal s a más időkre valló körültekintéssel oldotta meg. A hatóságnak feladatai során a tulajdonképi házi ügyek között legkiemelkedőbb volt a fuvarok előállításának kérdése. Valóban 1) Közlöny 1848. év 192. sz. - Pesti Hírlap 1848. év 244. sz. 122 nem csekély feladat volt azon nagyszámú és sűrűn előforduló fogatot pontosan kiállítani, amely ez időben Szeged lakosságát terhelte. Szeged a szállítások góczpontja volt s noha a szállítások legnagyobb részét gőzhajóval a Tiszán eszközölték, azért Szabadka, Vásárhely, Kistelek és Kikinda irányában a fogatok kiállításának szüksége fennforgott. Így a hevesi nemzetőröknek Szabadkára leendő átszállítására augusztus 10., 11. és 13-án 415 kocsi, a szerb foglyoknak ugyancsak augusztus 13-án történt elszállítására 83 kocsi állíttatott ki (1). Ismét a hevesi nemzetőröknek szeptember hó 6-án H.-M.-Vásárhelyre történt átszállításakor 199 kocsi (2), deczember 24-én pedig 4 zászlóalj honvédnek Kistelekig való szállítására Szeged 1500 kocsit állított ki. Emellett a csekélyebb fontosságú köz- és magánügyeket az izgalmak daczára is a nagyjelentőségű határozatok sorában egész rendszeres módon tárgyalták. Így Fotti János volt serházbérlővel két rendbeli kártérítési perének megszüntetése iránt egyesség köttetvén, noha a közgyűlés az egyességet elfogadni hajlandó nem volt, a főbíró annak felsőbbi jóváhagyását mégis kieszközölte. Ez ügy a közgyűlésen szenvedélyességet szült, épen úgy, mint a tisztújítás alkalmával hivatalukból kimaradt tisztviselőknek nyugdíj iránti kérelme is. Az 1848-ik évi XXIII. t.-cz. 16. §-a alapján ugyanis Kiss József, Hódi Imre, Müller Ferencz, Gerencsér János, Wőber György, Tary Pál, Kolb József, Petrovics István, Kotolyár Miklós, Kolb Ádám és Szluha Gáspár tanácsnokok, Halácsy Miklós mérnök és Zombory Antal kapitányi segéd nyugdíjuk megadása iránt folyamodtak. Tóth Mihály főbíró ezen ügyet magához tereitette s a közgyűléshez a folyamodók ügyéről a gyűlölet hangján súlyos vádakkal terhelt jelentést adott be, amely az augusztus 7-iki közgyűlésen majdnem botrányt szült (3). A közgyűlés véghatározathozatal előtt az összes iratokat a kormányhoz terjesztette fel (4). 1) Egy kettős fogat 1 frt 36 krral fizettetett. 2) Egy kettős fogat 52 1/2 krral fizettetett. 3) Közlöny 1848. év 68. sz. - Tóth Mihály e jelentését egyúttal nyomtatásban is közzétette s abban a város országgyűlési képviselőit is megtámadta, kik "választásuk alkalmával a néphez mutatott forró lelkesedéssel s buzgalommal nagy-nagy szavakban tett ígéretük ellenére a nemzeti gyűlésen leginkább hallgatnak." - Tóth Mihálynak a feladás és árulkodás már egész természetévé vált s új tiszt-társaira a közgyűlésen s midőn már itt is elveszítette hitelét, a nép előtt közhelyeken árulkodott s alaptalan rágalmakat szórt. 4) Ez ügyben a kormány sem döntött. 1849. évi május végén kelt leiratában a város közönségét a folyamodók concret ügyében érdemleges határozatok hozatalára szólította fel. A június 4-iki közgyűlés ennek ellenére egy választmányt küldött ki azon megbízással, hogy a nemzetgyűléshez kérvényt intézzen oly czélból, hogy az 1848-ik évi tisztújításkor állásukból kimaradt tisztviselőket nyugdíjjal az ország pénztára lássa el. 123 A kegyúri jogok gyakorlatára is nyílt alkalom. Az üresedésbe jött kisteleki plébániai állásra Oltványi Pál administrator ellenében, akinek érdekéből a község előljárósága küldöttséget is bocsátott a tanácshoz, Bezdán Ferencz választatott meg. A július 4-én tartott közgyűlésen, amíg a Tiszapart szabályozása és kikötővé átalakítása tárgyában készült tervezet jobb időkre elhalasztatott, addig a tápéi és kisteleki úrbéri ügyeket s ebből folyó kérdéseket egész részletességgel behatókig tárgyalták. A József császár idejéből való levéltári iratokat Bieber Nándor ekkor rendezte. Mindenféle árszabályok készültek s a nagy események indokából méltán elodázható ügyeket sem hanyagolták el, kivévén a baromorvosi állás szervezésére vonatkozó javaslatot, mely az augusztus 1-én tartott közgyűlésből jobb időkre halasztatott. Gyakran még igen messze rejlő veszélyek megelőzéséről is gondoskodás történt. Így a sáskák rémhírére és pusztításukra nézve az augusztus 1-én tartott közgyűlés tüzetes intézkedéseket tett s arról kiterjedt hirdetményeket tett közzé. Majd a kolera elleni óvóintézkedések kérdése adott foglalkozást. A kolera már szeptember utolsó napjaiban fellépett s október 9-én a közgyűlésen is említés történt felőle. Igaz ugyan, hogy körülbelül csak egy hóig uralkodott és dühe sokkal csekélyebb volt, mint 1830-ban (1); de az is igaz, hogy a járvány pusztítását az emberek alig vették figyelembe, félelem vagy épen rémület e miatt úgyszólván senkit sem nyugtalanított. A deczember 4-iki tanácsülésről Szinay Emilnek egy kereskedelmi tanoda és kölcsön-könyvtár felállítása ügyében kelt tervezete hívja fel figyelmünket; valamint a komáromi tűzkárosultak segélyezése, akiknek javára a tanács deczember 11-iki űlésében a házipénztár oly sokoldalú és terhes kiadásai daczára is 100 frtot utalványozott. A 48-ik évi nevezetesebb események sorából nincs is már egyéb említeni való, mint a guerillák vagy a négyhónaposok alakulása. A nemzetőrség ugyanis a terhes tábori szolgálat ellen általában panaszkodván, a honvédelmi bizottmány el is rendelte, hogy a nemzetőrség helyett mindenütt magukból a nemzetőrökből négy havi szolgálati időre, katonailag kiképzett és fegyelmezett önkénytes guerilla csapatokat alkossanak s ezek váltsák fel a mindenütt nagy testekben mozgósított nemzetőrséget. Kossuth a guerilla-csapatok alakítására vonatkozó rendeletet deczember hó 16-án ki is adta (2). E rendeletet a közgyűlés deczember hó 22-én tartott űlésében tárgyalván, azonnal alakító bizottmányokat nevezett ki s a toborzás azonnal meg is kezdetett. A közgyűlésen az alakítandó guerilla-csapat számára a szerb hitközség 22 1) Kossuth Hírlapja 1848. év 102. sz. - Nemzeti 1848. év 145. sz. 2) Szeremlei: Magyarország krónikája I. k. 315. l. 124 mázsás harangját ágyúöntésre felajánlotta, amire azonban szükség nem lett (1). A guerilla-csapat rövid idő alatt hét századba osztott 1500 főből álló zászlóaljkép meg is alakult. A csapat tisztán szegediekből állt. Ügyvédek, tisztviselők s a vagyonosabb ifjú polgárok legtöbbje felvétette magát a guerillák közé s az egyes századokhoz elosztva, az egész tisztikar közülök telt ki. A csapathoz a város összes pusztázóit is beosztották, akik helyett a külterületi rendőri szolgálatot a legelőkelőbb tanyai gazdák teljesítették. Földváry Sándor lett a csapat őrnagya, aki azt rövid idő alatt kiképezvén, mint látni fogjuk, csapatával a legnagyobb dicsőséget és elismerést vívta ki. De azért a nemzetőrség kimozdítása még sem szünt meg s majdnem az egész télen át a századok felváltva a délvidéken táboroztak. Nem érdektelen azért a február 17-iki közgyűlésen felőlük tett azon jelentés, hogy június 1-seje óta az év végéig a táborba szállt nemzetőrségre a pénztárból fordított összes költség 49,183 frt 15 kr, az önkénytesekre fordított kiadás pedig 13,332 frt 2 krt tett. Az év vége, a karácsonyi ünnepek öröm és aggodalom közt teltek el. Örömet szült az, hogy a nagyszámú nemzetőrség az ünnepekre felváltva hazatért, sőt a 33-ik zászlóalj is családi körben töltötte el a szent napokat. De aggodalmat keltett az, hogy az összes haderő Szegeden keresztül a Közép-Tisza vonalához húzódott fel, hogy meggátolja a császári hadseregnek előnyomulását, mely már a főváros közelében járt, ahonnan újév napján a kormány és nemzetgyűlés a legnagyobb sietséggel menekült Debreczenbe. Ily öröm s aggodalmak közt köszöntött be az új év, mely a nemzet ügyére a legkedvezőtlenebb előjeleket tárta fel. V. Szaladás. Az 1849-ik év Szeged történelmében nemcsak politikai tekintetben, de közmívelődési szempontból is korszakalkotónak mondható. Ez évben január 1-ével indult meg az első szegedi hirlap "Tiszavidéki Ujság" czím alatt, melynek szerkesztője s kiadója Molnár Pál főjegyző, főmunkatársa Szabó Mihály volt (2). A lap hetenként kétszer, szerdán s 1) Honvéd 1849. év 97. sz. 2) 1848-ik évi augusztustól deczemberig Szabó Mihály mint szerkesztő s kiadó, időhöz nem kötött füzetekben 2-3 kis íven 8-rét alakban Grünn nyomdájában "Alföldi csaták" czímű harcztéri tudósításokat tartalmazó folyóiratot adott ugyan ki, de ezt inkább röpíveknek tekinthetjük, mint hírlapnak. Egy-egy füzet ára 20 pkr. volt. (Lásd Szalády A.: A magyar hírlapirodalom statisztikája 1780-1880-ig. Budapest, 1884. 2. l. - Reizner: A Szegedi Hiradó negyedszázados pályafutása. Szeged, 1884.) |