Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

124

mázsás harangját ágyúöntésre felajánlotta, amire azonban szükség nem lett (1).

A guerilla-csapat rövid idő alatt hét századba osztott 1500 főből álló zászlóaljkép meg is alakult. A csapat tisztán szegediekből állt. Ügyvédek, tisztviselők s a vagyonosabb ifjú polgárok legtöbbje felvétette magát a guerillák közé s az egyes századokhoz elosztva, az egész tisztikar közülök telt ki. A csapathoz a város összes pusztázóit is beosztották, akik helyett a külterületi rendőri szolgálatot a legelőkelőbb tanyai gazdák teljesítették. Földváry Sándor lett a csapat őrnagya, aki azt rövid idő alatt kiképezvén, mint látni fogjuk, csapatával a legnagyobb dicsőséget és elismerést vívta ki.

De azért a nemzetőrség kimozdítása még sem szünt meg s majdnem az egész télen át a századok felváltva a délvidéken táboroztak. Nem érdektelen azért a február 17-iki közgyűlésen felőlük tett azon jelentés, hogy június 1-seje óta az év végéig a táborba szállt nemzetőrségre a pénztárból fordított összes költség 49,183 frt 15 kr, az önkénytesekre fordított kiadás pedig 13,332 frt 2 krt tett.

Az év vége, a karácsonyi ünnepek öröm és aggodalom közt teltek el. Örömet szült az, hogy a nagyszámú nemzetőrség az ünnepekre felváltva hazatért, sőt a 33-ik zászlóalj is családi körben töltötte el a szent napokat. De aggodalmat keltett az, hogy az összes haderő Szegeden keresztül a Közép-Tisza vonalához húzódott fel, hogy meggátolja a császári hadseregnek előnyomulását, mely már a főváros közelében járt, ahonnan újév napján a kormány és nemzetgyűlés a legnagyobb sietséggel menekült Debreczenbe. Ily öröm s aggodalmak közt köszöntött be az új év, mely a nemzet ügyére a legkedvezőtlenebb előjeleket tárta fel.

V. Szaladás.

Az 1849-ik év Szeged történelmében nemcsak politikai tekintetben, de közmívelődési szempontból is korszakalkotónak mondható. Ez évben január 1-ével indult meg az első szegedi hirlap "Tiszavidéki Ujság" czím alatt, melynek szerkesztője s kiadója Molnár Pál főjegyző, főmunkatársa Szabó Mihály volt (2). A lap hetenként kétszer, szerdán s

1) Honvéd 1849. év 97. sz.

2) 1848-ik évi augusztustól deczemberig Szabó Mihály mint szerkesztő s kiadó, időhöz nem kötött füzetekben 2-3 kis íven 8-rét alakban Grünn nyomdájában "Alföldi csaták" czímű harcztéri tudósításokat tartalmazó folyóiratot adott ugyan ki, de ezt inkább röpíveknek tekinthetjük, mint hírlapnak. Egy-egy füzet ára 20 pkr. volt. (Lásd Szalády A.: A magyar hírlapirodalom statisztikája 1780-1880-ig. Budapest, 1884. 2. l. - Reizner: A Szegedi Hiradó negyedszázados pályafutása. Szeged, 1884.)

125

szombaton negyedrét alakban fél ív terjedelemben jelent meg s vezér-czikk vagy e helyett hadi tudósítás, szépirodalmi, hazai és külföldi hírek, legújabb és hivatalos tudósítások, végül hirdetmény-rovatokra volt beosztva (1). Április vége felé, valószínűleg azért, mert politikával is foglalkozott s a követelt óvadékot elő nem állította, a lapot betiltották. Legalább erre enged következtetni a "Szegedi Hírlap" 1-ső és 2-ik számában a szerkesztő azon nyilatkozata, hogy a "Tiszavidéki Ujság" a "létező sajtótörvények korlátozó feltételei" miatt akadt meg, s addig is, míg az újra folyamatba teendő lap megjelen, az előfizetőknek kárpótlásúl a "Szegedi Hírlap" számai fognak megküldetni (2). A "Tiszavidéki Ujság" azonban új életre nem kelt, hanem május 2-án "Szegedi Hírlap" czímen megindult politikai hetilap foglalta el helyét, amely lapért a biztosítékot Tóth Mihály főbíró, mint lap- és kiadótulajdonos tette le. Az új hírlap felelős szerkesztői Havi Mihály és Szabó Mihály lettek s a munkatársak sorában Szilágyi Sándor, Ludasi és Táncsics neveire akadunk. Július 16-tól fogva a hírlap minden nap megjelent, de ugyanazon hó végén megszűnt (3).

1) Előfizetési díja egész évre 4 pfrt volt. A czímlapon fametszetben a testvériség eszméje - főúr, iparos és pór kezet fogva, az ország czímere korona nélkül, a tudomány, ipar, kereskedelem s földmívelés jelképeitől környezve - volt ábrázolva.

2) Szalády Antal: A magyar hírlapirodalom statisztikája, Budapest, 1884. czímű műve 229-ik lapján tévesen állítja, hogy a lap "politikai hetilap" lett volna s hogy "martius 29-én szünt volna meg." A lap április végén szűnt meg s politikai irányú czikkei is csak az utolsó néhány számban találhatók. Szalády egyúttal megjegyzi, hogy "a lap tanács-határozat folytán biztosíték le nem tétele miatt betiltatott." A szerkesztőnek fentebb közölt nyilatkozata ezt csakugyan megerősíteni látszik, - de a tanácsnak, vagy a polgármesternek erre vonatkozó határozata a tanácsi jegyzőkönyvekben nem fordul elő. - A Tiszavidéki Ujság megszűnése után Molnár szerkesztő Szalay József által kiadott "Tiszavidéki Emlék" czímű politikai röpívekkel kárpótolta előfizetőit. De ebből sem jelent meg több 3 számnál. (Lásd: Szalády említett műve 229. l.) Az előfizetők még kisebb alkalmi röpiratokkal is kárpótoltattak. Így Kornis Károly egyetemi jogtanárnak 1849. évben Grünn Jánosnál "A szabadságról, Szózat a néphez" czímű 8-rét, 20 lapból álló röpirata küldetett szét az előfizetőknek, amint azt a nyomtatvány egyik példányán olvasható Tiszavidéki Ujság helyett bélyegzésből következtetni lehet.

3) Előfizetési ára 2 hóra (május-június) 1 pfrt, negyedévre pedig 1 frt 50 pkr. volt. A lap félíven jelent meg, mely július 16-tól fogva, amikor már mint napilap jelent meg, negyedrét alakra ketté hajtva négy oldalból állt. (V. ö. Szinnyei J.: Hírlapirodalmunk a 17-ik században, Vasárnapi Ujság 1867. évi 47. sz., - s Magyar Könyv-Szemle Budapest, 1877. II. évf. 27. lapon: Adalék az 1848-49-iki hazai hírlapirodalom bibliographiájához.) - A "Somogyi-könyvtár" újabb szerzeményei közt a Tiszavidéki Ujságnak és a Szegedi Hírlapnak egy-egy csonka példánya található.

126

A "Szegedi Hírlap" azon időben, mikor a kormán és országgyűlés Szegeden székelt, a "Közlöny" mellett úgyszólván az egyedüli magyar lap volt s ekkor homályából kiemelkedve, tekintélyre tett szert. Kossuth nimbusának és népszerűségének sülyedésére egyik tényezőül szolgált. Kíméletlenül megtámadta, amiért Szegeden egy veszélyes, udvarszerű női környezet befolyásának engedte magát át. Majd (július 21-iki szám) Görgey ügyének felkarolása és személyének dicsőítésével okozott feltűnést; ismét a csatát kerülő tisztek léhaságait ostorozta (1); szóval, az akkori közvéleménynek bátor és szabad tolmácsolója igyekezett lenni, de a helyi s illetőleg városi ügyekben a laptulajdonos demagóg irányától szabadulni nem tudott.

E fontos kulturalis esemény felemlítése után térjünk vissza az újév első napjaira, melyek szomorúak, lehangolók voltak. A fővárosból való menekülés, Windischgrätz előnyomulása, a délvidéki hadsereg felvonulása aggodalmakat szültek Szegeden s a nagymérvű különféle szállítások bizony zavarok közt folytak.

Torontál és Temes megyékből Szegeden keresztül már az összes katonaság átvonult s Szegeden sem maradt már egyéb haderő, mint a Wázák egy százada s a Ferdinánd-huszárok negyedik osztálya Irinyi Bertalan őrnagy vezetése alatt. S amint kitakarodott a délvidékről a magyar hadsereg, a szerbek azonnal megkezdették készülődéseiket. Tervük az volt, hogy Szegedet elfoglalják, mint ahova Jellachich is igyekezik vala s innen egyesült erővel Windischgrätz táborával összeköttetésbe jőjjenek (2).

Azért Kossuth már január 9-én Debreczenből a következő levélben jelezte a város jövő szerepét és hivatását.

"Vész fellegek tornyosúlnak ifjú szabadságunk egén! A fellegekben villámok rejlenek lecsapni készülők a márcziusi szabadság diadalívére! - A népek Istene megkísérteni látszik az e hazán ezredéves magyar fajt, ha valjon ősi dicsőségünk világhíres hőseinek szelleme él-e még? azon büszke faj-e még, mely 150 éves rabigát akart s mert akart, tudott is megtörni, mert nem élhetett másként, mint szabadon? - látni akarja, méltó-e még e nép, hogy éljen szabadon és dicsőn, avagy oda jutott, hogy túlélhesse szabadsága halálharangjának kongását? - A villám-sujtó fergeteg után a tisztult lég balzsamot ad az életnek. Akiben lélek, erő és szabadságérzet van, az kísértések közt magasból a végveszély fenyegetései közt leghatalmasabb. - Mi tőlünk még távol a végveszély, de csüggednünk nem szabad - lelkesülnünk, egybeolvadnunk, - akarnunk kell szétzúzni mindent, mi szabadságunk

1) Szeremlei: Magyarország krónikája. Pest, 1868. II. k. 290. l. - Reizner J.: A Szegedi Híradó negyedszázados pályafutása, Szeged, 1884. 19. lap.

2) Szeremlei: Magyarország krónikája II. k. 103. l.

127

- életünkre tör. Szegednek népe! önök tiszta, romlatlan utódai régi dicsőségünknek, magyarázzák meg önök nemzeti életünkre s ott a szomszédban önök életére törő ellenségeinknek, mit tesz magyart bántani. - Keressék fel önök történetünk lapjai közt azon lapot, melyen Szeged, mint a magyar nemzet védoszlopa áll. - És illessék meg e szent emléknél az önérzet, a nemes dicsvágy, az igaz hazaszerelem húrjait; mutassák meg, miként a nép, melynek köréből az előtt 400 évvel a magyar nemzet eddigi dicsőségének tetőpontja virágozék fel - unokáiban is azon törzsnek méltó sarjadéka, melynek legyőzhetetlen karjaival Hunyadi Mátyás nemzetet alkotott, melynek nagysága előtt meghajolának Európa minden népei. Ellenség van önök közelében. Szegednek 55,000-nyi népe, ha akaratban egyesül, elég lehelletével elfújni a rabló csordát, mely vakmerő szentségtelen lábakkal közeledik a magyar szabadság újon felszentelt templomához. - Fel uraim, védjétek ezredéves tűzhelyeiteket - lelkesülten összeolvadva egy akaratba, elszántan, bátran, - és paizsai lesznek önök a hongyűlésnek, a kormánynak, a nemzetnek és kettős lesz önök dicsőségének oszlopa nemzetünk életében. - Mig Szeged áll, addig van haza és e hazán magyar nemzet él. E megismerése a nemzetnek oly nagyszerű, miként nem lehet, hogy önök uraim ezt megczáfolni engedhessék, amíg egy magyar él Szegednek sánczai között. Szegednek nem lehet, nem szabad ellenség kezébe kerülni. - A nemzet bízik önökben, a nemzet támaszkodik önökre és ha lezúgott az egünkön tornyosuló fergeteg s tiszta fényben álland a kivívott szabadság napja, önöket illetendi annak első fénysugára, önöké leend a nemzet első hálaszózata. - Alsó seregeink felfelé rendelvék egyesülésre, mert egyesülésben van erő. - Ezen egyesülés egyik támaszpontjául Szeged van számítva, oda egy pár zászlóalj rendes őrség fog rendelteim; de a mellett őrt kell állani Szegedért a szegedi 8000 nemzetőrnek s 55,000 lakosnak, hogy Szeged a nemzetnek mindenesetre megtartva legyen. A szegedi s Szeged vidéki egész nemzetőrség gr. Hadik Gusztáv honvédkerületi parancsnok ezredesnek s mihelyt megérkezendik Madersprach ezredes úr, mint szegedi dandárparancsnok, annak rendelkezéseit teljesíteni tartozik" (1).

Az országgyűlési képviselők, Osztróvszky és Rengey szintén levelet, proclamatiot küldtek Szeged népéhez, amelyben - tartva azon eshetőségtől, hogy az előnyomuló ellenséges hadseregnek mindent igérő felhívására a város népe a demagog áramlattól tévútra vezetve, magát még könnyű szerrel fel is adhatja - a lakosságot a fenyegető veszélylyel szemben kitartó bátorságra s a veszélynek mindenesetre hősi

1) Eredetije Szeged v. levéltárában.

128

leküzdésére serkentik s óva intik a népet, hogy az ellenség álnok ígéreteire mit se adjon. A proclamatioban emlékeztetik a lakosságot a szegedi vár német parancsnokainak a Rákóczy szabadságharcz idején elkövetett tűrhetetlen zaklatásaira és azon hitszegő, hűtelen eljárására, hogy a lakosságtól loyalis magatartása daczára a fegyvereket beszedték s midőn a rácz csapatok a fegyvertelen népre törtek, a német generális a vár faláról tétlenül szemlélte a gyújtogatást és a kegyetlen öldöklést. Emlékeztették a lakosságot, hogy e bánásmód miatt az 1715-ik évi országgyűlésre küldött követeinek a város azon útasítást adta, hogy: mondják el sérelemkép az országgyűlésen, hogy Szeged népe a török basák kormánya alatt távol sem szenvedett annyit, mint a német generálisok igájában (1).

Rengey Nándor.

Kossuth levele és a követek proclamatioja a lakosság előtt a város helyzetét s jövőjének bizonytalanságát egész őszintén feltárta. A lakosság ennélfogva kész is volt arra, hogy az ellenségtől megvédi a várost s a hangulat ez irányban egészen kedvező volt, noha kedvetlenséggel vették azon intézkedést, hogy várparancsnoknak Csuha ezredes neveztetett ki (3); amely kedvetlenség valóságos zúgolódás, sőt lázongásba ment át akkor, amidőn Kossuth említett levele értelmében a szegedi nemzetőrség közvetlen főparancsnokáúl Hadik neveztetett ki, akivel az előző évben az ágyú-ügy miatt összeütközés is történt s akinek intézkedéséből Korda térparancsnoki állása most megszűnt.

Január vége felé már a bácsi tábor is megkezdette felvonulását Szeged felé. Vécsey tábornok hadteste 20-án indult el Verbászról (3), s 25-én Szegedre bevonult (4), ahol is a kedvezőtlen hangulatot szigorú intézkedések által igyekezett elfojtani. Így már másnap Baudisz József százados és térparancsnok által hirdetménykép a következő rendeletet bocsájtotta ki:

1) E proclamatio a Hunkár Antal kormánybiztos által tartott népgyűlésen Babarczy József által felolvastatván, kinyomatása és a nép közt való kiosztása elrendeltetett.

2) Közlöny 1848. évi 178. sz.

3) Honvéd 1849. év 35. sz.

4) Szeremlei: Magyarország krónikája II. k. 23. l.

129

"1-ör. E naptól minden polgári s katonai hatóság a mozgó sereg főparancsnoksága alá helyeztetik.

2-or. Minden parancs meg nem tartása katonai törvények szerint fenyíttetend.

3-or. Minden kijárása a városnak katonai őrizet alatt áll s útlevél nélkül senki ki nem mehet.

4-er. Útlevelet a polgárság a kapitányságtól, a katonaság pedig zászlóalja vagy parancsnokságától nyer.

5-ör. Minden katona vagy polgár útlevelét a térparancsnokságnál bemutatni tartozik, elleneseiben az őrsök által feltartóztatik.

6-or. Minden a városban levő idegen polgár, nyugalmazott vagy szabadságolt katona 48 óra alatt a térparancsnokságnál jelentkezzék.

7-er. Az újon érkezők irataikat a kijáratok őrseinél átadják, átvételét pedig a térparancsnokságnál (iroda: Götz-, ezelőtt Benedek-ház I. emelet) személyesen eszközlik."

S e szabályokat oly szigorúan s pontosan hajtották végre, hogy a február 22-én tartott közgyűlésen is a miatt történt panaszolkodás, hogy még a tanyákra, a legrövidebb időre tartó kirándulásra sem lehetett útlevél nélkül kimenni.

Pedig a rendre, szigor- és elővigyázatra immár szükség volt. A szerbek készülődéseinek hírei mind határozottabbak lettek s amint Vécsey a verbászi táborból Szeged felé kiindult, utána csakhamar egész Bácsmegye magyar lakossága egy nagy karavánban tartott Szeged felé. Becse, Ada, Zenta, Ó-Kanizsa, Csóka, - Bács- és Torontál-megyék összes magyar községei, a szerbek fenyegetései s kegyetlenkedéseitől való félelemtől űzve, január hó utolsó napjaiban rettenetes zord időben futottak, menekültek községről-községre. A sorsüldözöttek csapatja, mint a hömpölygő hógomoly, mind nagyobbra növekedett s ezrekre rugott a menekült családok száma. Szeged szíves, testvéries érzelemmel fogadta a hajléktalanokat s a részvét nyilvánulása irántok határtalan volt (1).

A nép e rettenetes időszakot "szaladás" néven még ma is fájdalmas érzelmek közt emlegeti. S valóban alig is lehet valami fájdalmasabb, mint a családi tűzhelyt, az édes otthont, a megszokott kényei-

1) Valóban sajátságos és megdöbbentő a tapasztalat, hogy amíg a helyi adatok és emlékek azt bizonyítják, hogy a menekültek Szeged lakói s polgárainál valóban vendégszerető fogadtatásban és gondos ellátásban részesültek, akikkel egyébként a menekültek nagy része rokonságot is tartott: addig Bácsmegye községeinek Szeged vendégszeretetéről s a menekülők irányában való bánásmódról az utóbbi évek óta igazán szomorító traditiok kezdenek terjengem. A rossz és kedvezőtlen hírek s ítéletek persze jobban gyökeret vernek, mint maga a valóság, amit inkább feledni szoktak, mint megőrizni.

130

met s jólétet hirtelen, készületlenül s kényszerúton elhagyni. A menekültek óriási számát - bár összeírásuk ismételve is megtörtént - nem ismerjük; de elképzelhetjük a sokaságot abból is, hogy pusztán a zsidó iskolában 200 zsidó család volt beszállásolva s alig volt a városban ház, amelyben egy vagy több menekült család ne lett volna.

A nemzetőrség a katonai erő kivonása daczára azonban még mindig a délvidéki községekbe vezényeltetett helyőrségi szolgálatra s alig tért haza 22 napi szolgálatáról a felsővárosi lovas és két felső-tanyai gyalog század Becskerek, Szárcsova, Écska, Lukácsfalva és Becse állomásáról - január 27-én már az alsóvárosi két lovas század küldetett Kanizsára, 28-án pedig huszárokkal és ágyúkkal Szabadka felé indult el egy csapat szegedi és vásárhelyi nemzetőr (1). A Kanizsa felé kivezényelt Dobó István és Greguss József kapitánysága alatt álló két lovas század már a kiindulás alkalmával is féktelenkedett és nem akart a városból távozni.

Magyar-Kanizsán pedig, mint őrállomásukon a parancsnoknál több ízben a miatt panaszolkodtak, hogy nincsen elegendő töltényük, lássák el tehát bőven lőporral, hogy ellenséges megtámadás esetén magukat védhessék. Lőport azonban nem kaptak, sőt az őrnagy katonás rövidséggel a nyugtalankodókat megfenyítette.

A két században erre az őrnagy és segédtisztje ellen a gyanú és bizalmatlanság felébredt; majd azon titkos hír kapott lábra közöttük, hogy az őrnagy a lőport rejtegeti s avégből nem osztatja ki közöttük, mivel a szerbekkel czimborál s el akarja őket azoknak árulni.

Tar Ferencz őrnagy ugyanis Hild Károly segédtisztjével naponként túl a Tiszán, Török-Kanizsán az előkelő Szerviczky családnál szokott volt látogatásokat tenni. E látogatásokat a nemzetőrség saját észjárása szerint oda magyarázta, hogy az ellenséggel való értekezés czéljából történnek. Egyik napon tehát, - amelyen hitük szerint az árulásnak bekövetkeznie kelle - a látogatóba elindult őrnagyot és segédtisztjét megtámadták, csakhamar összeszabdalták, úgy hogy az agg őrnagy legott meghalt, Hild hadnagy pedig súlyos sebeiben néhány nap mulva szintén elhalálozott.

Erre kutatáshoz kezdtek s az őrnagy lakásán csakugyan több hordó lőport találtak. Ebből azután azt a meggyőződést vonták le, hogy valóban elakarták őket árulni s már el is vannak árulva, körül vannak véve. Így tehát a két század azonnal felkerekedett s február 2-án, gyertyaszentelő boldogasszony napján délután haza is érkezett.

Vécsey a két század tisztjeit azonnal befogatta s Hild hadnagyot is beszállíttatván, a hadi törvényszéki vizsgálatot elrendelte. A

1) Honvéd 1849. év 39. sz.

131

kiszivárgott hírek szerint mindkét századot egyúttal rettentő példadás okáért is a legszigorúbb módon kívánta megfenyíteni. A hadi törvényszék zászló elhagyása, a fegyelem súlyos megsértése és gyilkosság bűnténye miatt a század tisztjeit, nevezetesen Dobó István századost és Borbás János főhadnagyot az egyik, a másik századból pedig Greguss József kapitányt golyó általi halálra ítélte.

A három tiszt a szerencsétlen eseménynek közvetlen tettese ugyan nem volt, de mint a századok főtisztjei a zászló elhagyásért felelősek voltak. Épen ők - különösen a középtanodai iskolákat is végzett Dobó, mint értelmes és higgadt polgárok a hatóság és értelmiségnek rokonszenvét is bírták, szerencsétlen sorsuk pedig részvétet keltett.

Alsóváros a halálos ítélet sejtelmére forrt és fenyegetett. A város felgyújtásáról s a halálos ítélet végrehajtása alkalmával az elítélteknek erőszakos kiszabadításáról és lázadásról beszéltek. Valóban a demagogia nyomása már elviselhetlennek látszott. A tanács kényszerülve volt Vécsey előtt a kegyelemért közbenjárni, de titkon mégis az ítélet végrehajtását szorgalmazta.

Az ítéletet nyomban végre is hajtották. Február 3-án délután 2 óra tájban a vár árkában Dobót és Borbást agyonlőtték, Greguss azonban a helyszínén kegyelmet nyert (1). Az ítélet végrehajtása napján a vár körül, az iskola és Kárász-utczákban, a budai országút és a sóházak irányában ágyúk voltak felállítva. Minden városrészben erős fegyveres őrjáratokat tartottak s így a fenyegető hangulat kitörését elhárították.

Vécsey hadtestével pár nap mulva Szegedről kivonult s a város ismét katonaság nélkül maradt. Csak a Wázák, a Ferdinánd-huszárok s még két század honvéd maradt itt, amelyről már fentebb megemlékeztünk. A kiürített délvidéken ezalatt a szerb csapatok minden akadály nélkül nyomultak előre, rombolást és pusztítást hagyva hátra. Január 30-án Theodorovics Athanáz 7000 főnyi sereggel s 8 ágyúval (közöttük egy 18 fontos, két 3 fontos, a többi 1 fontos csajkás ágyú) már Kikindára érkezett (2), ahonnan Szeged ellen volt indulandó. Úgy látszott tehát, hogy a missió, mit Kossuth a mult évi október havában a városnak szánt, hogy elfogja s lefegyverezi a szerb sereget, ép úgy, mint a tolnai nemzetőrök Róth és Filipovics táborát, beteljesedik és Szeged a dicsőség azon osztályrészét, amelyet Kossuth január 9-iki levelében neki szánt, el is fogja nyerni.

A készülődések folytak is. A vidék nemzetőrsége, közöttük a vásárhelyiek, ide összpontosult; de sem a seregnek nem volt bizalma a vezényletben, sem a vezér nem tartotta képesnek a nemzetőrséget

1) Honvéd 1849. év 39. sz.

2) Honvéd 1849. év 39. sz.

132

jelentősebb dolog kivitelére. A kölcsönös bizalmatlanság egész nyilvánvaló lett. A polgárság Hadikot czéljai felől több ízben interpellálta. Majd árulónak tartották s azon hír kerekedett róla, hogy a szerbekkel egyetért, hogy szökni akar, amire némely körben már elfogását tervezték. Viszont Hadik kijelentette, hogy a nemzetőrséget szelleme miatt az ellenség elé messzire ki nem vezényelheti s hogy ennélfogva pusztán a Tisza-vonal védelmére szorítkozik. Hadik túl a Tiszán Szőreghen, Szent-Ivánon és Gyálán még előőrsnek is igen gyenge erőt helyezett el. Szőreghen összesen négy század nemzetőr, Szent-Ivánon és Gyálán pedig egy század honvéd állomásozott február 2-tól 10-ig (1).

A népfölkelés rendezésére kormánybiztosul kiküldött Hunkár főispán is már megérkezett s e minőségben a febr. 2-án tartott közgyűlésen megjelenvén, a népfölkelés mi módon való intézése tárgyában rendelkezett.

A szerb sereg ezalatt Kikindáról kimozdult és Theodorovics előcsapata, 2000 gyalog és 200 lovas, február 10-én délután fél négy órakor Szőregh alá ért, néhány ágyúlövés után oda bevonult, ahonnan, valamint Gyáláról is a felette gyenge erőt kiűzte. A Szőreghen feles számmal állomásozott szegedi és vásárhelyi nemzetőrség nem az országúton, hanem a Marostőn vonult vissza s a Tiszán a "gyenge jégen a legnagyobb életveszély közt kelt át" (2).

A szerb csapatnak ily viszonyok közt ezen sikere, a lakosság különböző rétegeiben különféle érzelmeket keltett. Az egyik része - a sértett alsóváros - némi daczos közönynyel, a másik része keserű szégyennel és tépelődő boszankodással fogadta a legújabb hírt; míg ismét egy másik rész a nyugalmat elveszítve félelembe esett s a várost már a szerbek prédájául oda dobva, elveszettnek és feldúltnak látta.

Ily aggodalomba esett a polgármester is, aki futár által a szerbek szőreghi sikeréről jelentést intézett Kossuthhoz, előadván, hogy amint a vásárhelyi nemzetőrség megkezdé a futást, a szegedieket is félelem szállta meg. Az ellenség tehát közvetlenül Szeged alá jutott és a város el fog veszni, ha csak rögtön segély nem érkezik.

E jelentésre Kossuth február 13-án kelt válaszában sajátságos szánalmassággal, majdnem a gúnyos bírálat hangján válaszolva ostorozza a félelmet és gyáva futást. Szemrehányólag említi, hogy tavaly még azt fogadták, hogy a hazát mentik meg s most önönmagukat 7000 szerbtől megmenteni nem tudják s Szeged és Vásárhely 100,000 magyar lakossága megszaladt. Azért szedje össze magát a két város és segítsen magán, mert az oly fegyveres népet, mely fél és fut, nem

1) Honvéd 1849. év 50. sz.

2) Közlöny 1849. év 39. sz. - Honvéd 1849. év 50. sz.

133

a kormány, de még az Isten sem menti meg. Egyébiránt tudatja, miszerint Damjanich tábornok parancsot vett, hogy egy erős brigáddal személyesen Szegedre siessen és az ellenséget onnan elűzze. Ezzel a nemzet nagy áldozatot hoz ugyan Szegednek s vajha Szeged védelme miatt a nemzet ne essék áldozatul. Szeged védelme a hazát még nem menti meg; Szegedet nem Szegednél mentik meg, a szerbeket nem ott győzik le, hanem Windischgrätz serege tönkretételében. A kígyónak ha a feje széttiportatott, tagjai még rángatóznak, de nem haraphat. - Szeged csak úgy veszhet el, ha magát elveszni engedi (1).

Kossuth ezen levele a február 11. és 13-iki sikeres fordulatok után érkezett meg s a közgyűlésre beterjesztetvén, egész meglepetést szült. Felvilágosító választ nem küldtek reá, de a polgármestert, akinek ez eljárását komolyan neheztelték, - utasították, hogy jövőre mást, mint amit a közgyűlési határozatok rendelnek, semmiféle levelezést senkivel se folytasson.

A február 10-iki siker után Theodorovics egész hadteste Szőreghre bevonult. Másnap 11-én - épen vasárnapon - ugyanazon előcsapat, mely az előző napon a szőreghi csekély helyőrséget megszalasztotta, déltájban Új-Szegedre hatolt, azt elfoglalta és a várost onnan ágyúzni kezdte. A csapatban sokan Petrovits Istvánt, a múlt évben elmenekült volt városi tanácsnokot is felismerni vélték. A szerb táborral való utazásának híre különben széliében el volt terjedve, de sem az egyik, sem a másik hírt bizonyosra venni nem lehet.

Hadik a nemzetőrséget az egész Tisza hosszában kiállította. Ő maga a komprévben a 8-ik zászlóaljtól két század honvéddel s egy divizio Ferdinánd-huszárral foglalt állást és a Tiszán, melynek jege már több nap óta olvadozva úgyis "szotyékos" lett, amelyen való átkelés a legnagyobb életveszélylyel járt, halálbüntetés terhe alatt az átkelést megtiltotta.

Pár óráig folyt a Tiszán át a kölcsönöz tüzelés s a vár tetejéről az ágyuk élénken viszonozták a szerbek lövéseit, de egyik félnek sem volt úgyszólván még semmi vesztesége. Négy óra tájban a sópajták körül felállított felsővárosi nemzetőrök türelmet veszítve, tisztjeik intése daczára neki indultak a szakadozó jégtábláknak s azokon itt-ott deszkákat helyezvén el, az istenkísértésnek nevezhető útat óvatosággal s bámulandó ügyességgel sikerült egymás után megtenniök. Így mihamarább mintegy két századnyi nemzetőr volt a tulsó parton, ahol Gombás József, Kátai Ferencz és Réh Ferencz vezetése alatt az új szegedi nagy-utczán és a községháza udvarában elhelyezkedett szer-

1) E levelet a mellékelt hasonmásban egész terjedelmében közöljük. A városi levéltárban Kossuth levelei közül ez az egyedüli, mely egész terjedelmében az ő saját kézírása.

134

beket oldalról hirtelen és vitézül megtámadták. Sűrű kövér hópelyhek kezdtek hullani, midőn a lövések a szerbeket felriasztották, kik kovás fegyvereiknek így semmi hasznát sem vehették. A szerbek nem tudták, hogy mily erővel vannak szemben, azért az egész előcsapat vad futásban keresett menedéket. A megrohant szerbekből összesen 67 esett el s ez alkalommal a felingerült nemzetőrök Lausevits újszegedi fűszerkeres-kedőhöz is betörtek s felkonczolták. Az újszegedi szerbek közül egyedül ő maradt odaát, míg a többi az ellenséges csapat közeledtének hírére mind elvonult.

Amint a bátor és merész támadás rendkívüli sikerét a jobb parton


A vár udvara.

álló nemzetőrség észrevette, könyörögtek Hadiknak, hogy küldje át huszárjait a szerbek üldözésére, mert elfoghatják minden ágyújokat, amelyeket a sártengerré vált újszegedi országúton az ökrök alig birtak vonszolni. De Hadik még Irinyi Bertalan őrnagy közbenjárására sem volt erre hajlandó. S csak este felé, amidőn a tüzelés már megszűnt, s az ellenség Szőreghre egészen visszavonult, akkor küldött át Új-Szegedre egy század honvédet, mely egyetlen puskalövést sem tehetett.

A nemzetőrségnek egy halottja és három sebesültje volt s ezen felül a Wázák közül egy tizedes esett el. Ez utóbbi volt az egyetlen

135

katona, aki a nemzetőrökkel átvonult és a csatában részt vett. A jó fiú a kórházban mint lábbadozó sebesült, midőn az első ágyúszót meghallotta, onnan kiszökött s ő is a nemzetőrökkel a jégen átmenve, egy furkósbottal a támadók közt a legelső volt s ütötte az ellent, míg egy golyó szíven találta s "éljen a haza!" kiáltással összerogyott. A nemzetőrök fegyvereikre fektetve vitték át a hős halottat a városba.

A szerbeknek egy másik csapata egyébként ugyanazon a napon még reggel Horgossal átellenben is megkísérlé a Tiszán való átkelést, hogy délre a várost az újszegedi támadókkal összeműködve, ez oldalról is megrohanja. De a Horgoson állomásozott szegedi nemzetőrök észrevették a kísérletet és erős tüzelésük az átkelést lehetetlenné tette. Ugyanezen csapat azután a Tisza mentén feljebb vonult s a boszorkány-sziget átellenében később újból megkísérlé az átkelést. Itt viszont Forget kapitány a Wázákkal tartóztatta őket fel (1).

Ez volt a napi esemény hű képe, amelyről Hadik Kossuthhoz a következő jelentést intézte:

"Délben egy és fél órakor megtámadták a szerbek Új-Szegedet lovasokkal s mintegy 2000-re menő gyalogsággal, e kívül 5 ágyú és 1 csajkával. A megtámadás 3 felől történt, Új-Szeged egész hosszában.

A Tisza jege biztosan járható nem lévén, Szegedet (2) megszállva nem tarthatám s azért az ellenség a várral szemközti nagy magtárig közeledék. Mire én a fenyegetett pontokkal átellenben az innenső partra vonaték fel 6 ágyút és 2 vetágyút s az ellenség élénk tüzelését az üdvözléshez méltó élénkséggel fogadám. Majdan az ellenség jobb szárnyamat az alsóváros felől akarván bekeríteni, Forget kapitány a Wáza-zászlóalj parancsnoka lefelé a Tiszához küldetett (3) s ügyes manövrirozással megakadályozá a szerbek jégeni átkelését. Ezalatt az ellen Új-Szegeden megfészkelé magát s kezde rabolni. Fischer őrnagy s egyéb tisztek buzdítására (4) 4 óra táján nagyszámú nemzetőrség sereglett össze Gombás vezérlete alatt, kik áttörvén a jégen, a rablással foglalkozó szerbeket, a tűzérség helyes működésétől támogatva, kiverték Semsey százados vezérlete alatt Új-Szegedről.

Ez alkalommal 50, nagyobbadán szerb hullott el, mint ezt a sok zsákmányul esett handzsár és szerb fegyverek igazolják (5).

Egy ellenséges ágyú leszerelteték s nyertünk egy díszes szerb zászlót is.

1) Mittheilungen des k. u. k. Kriegs-Archivs. Supplement-Band. Kriegs-Chronik. III. Theil 2 Hälfte. Wien 1892. 417. l.

2) Tévesen áll Új-Szeged helyett.

3) A boszorkány-szigetnél.

4) Ellenkezőleg, sőt halálbüntetés terhe alatt tiltották az átkelést.

5) A Közlöny 1849. évi 39. számában egy más hivatalos jelentés alapján a szerb halottak száma 95-re tétetik.

136

A harcz végeztén egy honvédosztályt s két huszárszakaszt (1) küldöttem át a Tiszán s ezekkel Új-Szegeden túl a sánczig nyomulván, a szerbek egész Szőreghig vonultak vissza.

Különösen ki kell emelnem, Igmándy őrnagy s dandárparancsnok szintoly értelmes mint hősi vezényletét, továbbá a balszárnynak Irinyi őrnagy általi jeles vezetését. Ezeken kívül teljes dícsérettel említendők Michel tüzér altiszt, ki az ellenséges ágyút leszerelte s több közember a Wáza-gyalogságból.

Részünkről e csatában a Wáza-gyalogságból 1 tizedes és egy nemzetőr estek el és 3 nemzetőr lőn megsebesítve" (2).

A győzelem napján "Hazafi" aláírással falragaszok jelentek meg, amelyben az újszegedi győzelem és Szeged polgárainak dicsősége megillető módon van magasztalva s a polgárok lelkesedését a szerb sereg további üldözésére, mielőbbi újabb megtámadására irányozza. A nyomtatvány egyúttal tartalmas rövid oktatásban a felállás, a támadás, az üldözés, szóval a harczászat elemeiről igen helyes ismertetést nyújtott, kijelölvén mindazt, amire a támadóknak általában ügyelni kell. Az oktatás végén azután ismét a támadásra buzdítva, a kiáltvány a következő sorokkal van befejezve: "Így csatázzatok; lelkesedve, de higgadtan és előrelátólag; és azon hatalmas erőnél fogva, melyet Isten a népbe fektetett - lehetetlen, hogy bátorságtokat győzelem ne koszorúzza. Csak összetartás és egység legyen közöttünk és Isten segítségével nemcsak visszaverjük, de meg is toriunk minden gaz támadást - ha mindjárt a pokolból intézteinék is ellenünk."

A szerb előcsapat fölött kivívott újszegedi siker és e falragasz a lakosságot a szerbek megtámadására és szőreghi állásukból való kiverésére általában feltüzelte. Hadiknál egyre-másra jártak ez iránt könyörögve, ki Vukovics Sebő, a délvidéki hadsereg országbiztosának erélyes közbenjárására erre magát csakugyan elhatározta. Még a győzelem estéjén meghagyta tehát Houchard Ferencz gőzhajókapitánynak, hogy uszályhajókból a Tiszán mielőbb hidat rögtönözzön, ki a rendeletnek a legnagyobb pontossággal és "tengerészeti ügyességgel" már másnap estére megfelelt (3). A hídbekötési munkálatot Új-Szegedről az átküldött honvéd-

1) A hivatalos jelentés ellenében ismételjük, hogy huszárok nem küldettek s nem is mentek át.

2) Szilágyi S.: A magyar forradalom férfiai, Pest, 1850. 145. l.

3) A Tiszán öt hadi gőzös közlekedett, és pedig: "Mészáros", "Honvéd", - előbb "Károly" - "Neptun", "Pannonia" és "Szolnok." Majdnem valamennyi Szegeden volt téli kikötőn. A hajók Medgyaszai István felügyelő, Houchard Ferencz, Molnár Gábor és Huszár József kapitányok parancsnoksága alatt álltak. Az ő kiváló érdemük az, hogy a gőzhajók tovább is a magyar érdekeknek maradtak szolgálatában s Kloibert pesti főnök rendelete ellenére az eszéki téli kikötőbe be nem vonúltak, hanem Szegeden maradtak. (Lásd: Márczius tizenötödike 1849. év 26. sz.

137

század és két szakasz huszár, ezenfelűl a rókusi első nemzetőrszázad fedezete. A százados a kirendelési parancsot előbb ugyan félreértve, a kitűzött időre át nem vonult, aminek következtében azonnal befogatott, de a polgárság színe-javának tapintatos közbenjárására a komolyabb következmények elhárításával szabadon bocsájtatott.

Február 13-án, kedden reggel tehát Hadik a rendelkezése alatt álló katonasággal és nagyszámú nemzetőrséggel kivonult a szerbek szőreghi tábora ellen. A nemzetőrség valóban vitézül viselte magát s a szőreghi csata sikerében kiváló részszel bír, habár az Hadiknak e győzelemről Kossuthhoz intézett hivatalos jelentésében méltányolva egyáltalában nincsen is. Hadik jelentése ugyanis így szól:

"Van szerencsém tisztelt elnök urat egy győzelemről tudósítani, melyet ma a ráczok és szerbek ellen kivívtunk.

Tegnapelőtt megtámadásuk és visszaveretésük után a rabló ellenség magát Szőreghen fészkelte be, a helységet több erős sánczokkal látván el. Hogy ezen, Szegedre nézve igen veszedelmes állásból kikergethessem, a Tiszán hidat verettem, mely tegnap készült el, a megtámadást ma reggelre kellett halasztanom.

Intézkedéseimet minden hátul vagy oldalróli megtámadás ellen megtevén, a hídon átkeltünk s Igmándy őrnagy és dandárparancsnok vezénylete alatt Szőreghet megtámadtuk és sánczaival együtt bevettük.

A szétvert ellenség 8 ágyúja közül egy 6 fontos, több társzekerek és zászlók estek kezeink közé. Ez utolsó közül hármat előlegesen is felküldök. Az ellenséges halottak száma több százakra megy, de mi is fájlaljuk nehány derék vitézeinket. Halottaink és sebesülteink száma közel 60-ra megy.

Különösen kitüntette magát a Wáza-zászlóalj. Szőregh porrá égettetett" (1).

Ez ismételt vereség után a szerbek Szent-Ivánon és Oroszlámoson foglaltak állást, besánczolván magukat, ahonnan még 16-án is Török-Kanizsa és Horgos között a Tiszán való átkelést megkísérelték. Itt azonban Derra őrnagy vitéz ellentállása törekvéseiket meghiúsította (2).

Érdekes tudnunk azt, hogy a szerb közvélemény Zubán ezredest, mint az újszegedi előcsapat parancsnokát azzal gyanúsította, hogy Új-Szeged és Szőreghnél a győzelmet egy falka disznóért játszotta a

1) Szilágyi S.: A magyar forradalom története 306. l. - A Közlöny 1849. évi 39. számában egy más, ugyancsak hivatalos jelentés alapján megjelent közleményben a nemzetőrségnek Szőregh ostromában való részvéte érintve van.

2) Szeremlei: Magyarország krónikája II. k. 55. l. - A Közlöny 1849. évi 39. számában foglalt közlés ezt még azzal toldja meg, hogy a sikert "az ellenség tulnyomó ereje ellen gr. Hadik ezredes és parancsnok úr fáradhatlan, erélyes intézkedéseinek köszönhetni."

138

szegediek kezére (1), de az sem érdektelen, hogy a főváros némely köreiben oly hírek is hitelre találtak, sőt a sajtóban is közöltettek, amelyek a valótlanságot már önmagukban foglalták s amely hírek és illetőleg hírlapi közlések az illető lapok szellemét és hazafias érzelmeit is eléggé megvilágítják.

Így a "Figyelmező" 1849. évi 8. száma ezt közli: "Jan. 30. A ráczok bevették Szegedet." - A 26-ik számban pedig a következőket: "Február 20. Szeged be van véve, (már másodszor??) a ráczok háromszor verték vissza rettenetesen a rájuk rohant magyarokat." - A "Magyarőr" pedig 13-ik számában ezt közli: "Budapest, február 22. 1849. Szeged megbukott. Az azelőtt háromszor visszaveretett szerbek csapatja csak 200 emberből álló kis osztályt képzett."

Hadiknak az újszegedi és szőreghi csatákról Kossuthoz intézett és a lapokban is megjelent, a történeti hűséggel ellentétben álló és egyoldalú jelentései a nemzetőrség általános boszankodását idézték elő. A tudósítások által becsérzetöket sértettnek találták és a sértő Hadikot e miatt mélyen gyűlölték. Azért is a nemzetőrség Kordát, Dánit és még néhány tisztet azon bizalmas küldetéssel utaztatta Kossuthhoz Debrenczenbe, hogy elmozdítását kérjék. A küldöttség el is jutott Debreczenbe, Kossuthnak elpanaszolták sérelmeiket s amidőn az tudakolta tőlük, hogy hát kit óhajtanának vezérül, Perczel Mór nevét említették fel.

Kossuth a forradalom ügyéhez csatlakozott főurak iránt kiváló elnézéssel viseltetett s Hadikot pedig mondhatni kedvelte, mert az ő politikáját nyíltan helyeselte. S bár katonai tehetségnek nem tartotta, kevéssel előbb a IV-ik hadtest parancsnokáúl neveztette ki, amely hadtest egyenesen a délvidéki városok oltalmára lett volna egybevonandó (2).

Térparancsnokúl már is Schweidel József volt alkalmazva, de meg Batthyány Kázmérnak a délvidékre teljhatalmú kormánybiztosi minőségben való kiküldetése szintén befejezett dolog lévén, a küldöttséget jó reményekkel biztatva haza küldte. De azért Hadik tovább is állomásán Szegeden maradt s még a nyáron is mint a 7-ik hadosztály parancsnoka, innen adta ki falragaszokban a magyar seregek győzelmi híreit.

A visszatért küldöttek csak tartózkodva jelentették eljárásuk eredményét, az elégületleneket türelemre s kitartásra intették és azt hangsúlyozták, hogy a sérelem orvoslása a kedvezőbb viszonyok alakulásával bekövetkezni fog.

1) Szegedi Hirlap 1849. év 3. sz.

2) E hadtest kezdetben 4000 emberből állt (de február végén 12,000 emberre és 30 ágyúra szaporodott fel. Egyik osztálya Szabadkán és Horgoson Gál ezredes alatt, a másik (4 rendes és egy önkéntes zászlóalj) Szegeden és Szőreghen Igmándy őrnagy vezetése alatt állt.

előző  |  tartalom |  következő