3. kötet - Tiszti- és magánorvosok

Vágó Pál

201

jelentették be a létesítendő árvaház javára szolgáló adományaikat úgy hogy az ülésen már tekintélyes alap keletkezett, melyhez számítandó volt a takarékpénztárnak eddig 900 frt körül mutatkozott tőkéje. Széles körben a gyűjtéseket folytatták s az 1873-ik év farsangján a széképület közgyűlési termében egy kiváló sikerű bálat is tartottak, az olvasó egylet pedig bazárt rendezett; s miután az 1866. évi sebesültek javára eszközölt gyűjtések maradványa is az árvaház javára engedtetett át (1), az árvaház építésére vonatkozó tervek és tárgyalások megindultak.

Az épület Arleth Ferencz építész által még az 1873. év folyamán az e végre kijelölt régi rácztemető telkén felemeltetvén, az intézet még ugyanaz évben megnyittatott. A kisebb árvák ezentúl is dajkaságban, az intézeten kívül ápoltattak (2), a felnőttek pedig 6 éves koruktól fogva az intézetben neveltettek s taníttattak. Ezek száma mindkét nemből a következő volt. 1873-ban 30, 1874-ben 45, 1875-ben 42, 1876-ban 39, 1877-ben 45, 1878-ban 43 s 1879-ben 22. De ezeken túl számosan mint örökbefogadottak, vagy mint iparos tanulók, egyeseknél jövőjüket biztosító elhelyezést nyertek.

Legutóbb az árvaház tőkéje és vagyona 39,883 frt 99 krt tett, amiből az ingatlan 29,772 frt 76 krt, az ingóságok értéke pedig 5083 frt 76 krt képviselt. Az intézet személyzeti kiadásai 1254 frtra, háztartási költségei pedig 2278 frt 26 krra rugtak.

III. Közegészségügyi szolgálat.

1. TISZTI- ÉS MAGÁNORVOSOK.

Régen csak fejedelmi udvarokban voltak orvosok (3) s még a főurak is gyakran nélkülözték a tanult orvosok segélyét. Rákóczi Ferencz fejedelem 1704-ben, midőn Szeged várát ostromolta, huzamos ideig szenvedett a táborban, míg a felvidékről a német orvos megérkezett (4). A vidéki városok szenvedő emberisége tehát legnagyobb részben orvosi segély nélkül pusztult el. Némely helyen a tanultabb papok

1) Az árvaházi alaptőke később Oltványinak 100 frtos, Felmayer Antal és neje Kiss Viktoria 2000 frtos és még mások alapítványából folyton gyarapodott.

2) Ezek száma következő volt: 1873-ban 6, 1874-ben 12, 1875-ben 26, 1876-ban 21, 1877-ben 33, 1878-ban 28 s 1879-ben 36 volt.

3) Demko: A magyar orvosi rend története. Budapest, 1894. 78. és 128. l.

4) II. Rákóczi Ferencz emlékiratai, 3-ik kiad. 90. lap.

202

vagy szerzetesek, másutt pedig borbélyok foglalkoztak a gyógyítással, kiknek a régi czéhszabályoknál fogva az érvágáson és köpülyözésen kívül érteni kellett a sebek gyógyításához, flastromok és más gyógyszerek készítéséhez (1).

Szegedre nézve azonban felettébb érdekes az a tapasztalat, hogy az 1522. évi egyházi tizedlajstromban tízeged lakói között három egyén is szerepel, kit orvosnak (Wrwos) neveztek. De ezeken kívül volt még 6 borbély, 4 nyirő és egy kenyő (Kenw), mely utóbbiak foglalkozása kiválólag az egészségügy körébe vágott (2).

A törökök kiűzése után az első orvos Szegeden Ausfeldt Kristóf volt (3), kinek működését az 1709. évi pestis történetéből már ismerjük. Utóda lett Slitzovius (4), később pedig Hochberg Ferdinánd, ki az 1738. és 1740. évi pestis alkalmával a vész korlátozása és megszüntetése körül ép oly hasznos szolgálatokat tett Szegeden, mint nagy nevű előde. A tanács az ő orvosrendőri szolgálatait egyébként igen sok esetben igénybe vette ugyan, de mindenkor azon megjegyzéssel, hogy ezáltal a katonaság joghatósága a város területére ki nem terjed.

A katonaorvoson kívül különösen járványos időben egy-két polgári seborvos is került Szegedre, de csak 1725. óta volt Szegeden már végleg letelepült "chirurgus" vagy "felcser", mint amely néven a seborvos a régi jegyzőkönyvben gyakran említtetik (6). A fejlettebb s polgárisultabb viszonyokra vall az 1728. évi január hó 18-án tartott tanácsűlés azon határozata, hogy "minden királyi városokban practicáltatik, hogy hites barbélyok legyenek; itt is proxima occasione három vagy négy barbély fog adjuráltatni" (6). A felesketett borbélyok voltak tehát a közegészségügy hivatott őrei, a betegek gyógyítói. Egyébként az orvosrendőri viszonyokról eléggé tájékoztató az 1726. évi márczius 30-iki tanácsűlés azon rendelkezése, hogy Bozitovácz Iszó előkelő polgárt miután szolgája "szícsánnal" megmérgezte, a kereskedőknek meghagyatott, hogy jövőre a főbíró és tanács engedélye nélkül 100 frt birság terhe alatt "mercuirust avagy szícsánt" senkinek adni szabad nem leszen (7).

1) Demko i. m. 304. l.

2) Lásd Oklevéltár LXI. sz. a.

3) Az udvari hadi tanács 1703. évi máj. 30-án 400 frt évi fizetéssel egy chirurgusi állás felállítását rendelte el (HKR. Proth. Registr. 1703. máj. 30-án, 324. sz. 378. lap), de a közbejött mozgalmak következtében ez állás valószínűleg nem lett betöltve.

4) HKR. Proth. Exp. 1715. év aug. 185. sz. 819. lap.

5) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve II. k. 97. és 156. lap.

6) U. o. 446. lap.

7) U. o. 213. lap.

203

De 1731-ben a városnak már rendszeresen alkalmazott "chirurgusa" volt, akinek a bonczolások alkalmával egyik borbély segédkezett (1). 1747-ben pedig 5 chirurgus lakott Szegeden (2). Felsőbb rendeletre és más városok példájára csak azután szervezték a városi tiszti orvosi állást. A "medicus" javadalmát 60 frtban állapították meg, mi a mult század végeig fokozatosan 300 frtra emelkedett.

Az új állásra azonban hosszasb ideig nem került jelentkező, csak 1759. évben lett az betöltve nemes Schiller Antal személyében. Őt követte 1775-ben Schedler György (3), 1779-ben Szelli Károly, 1780-ban Palkovics András és 1782-ben Knie József Márton, ki 1788-ban állásáról leköszönt s eltávozott, de 6 évi szegedi működése alatt előfordult nevezetesebb gyógyeseteit "Clinische Anekdoten über die Sanitäts-Beschaffenheit der königlichen Freystadt Szegedin" czímű kis művében közzé tette (4).

1788-ban a város, úgy Csongrád és Csanád vármegyék tiszti orvosa (physicus) dr. Schraud Ferencz lett, ki utóbb mint egyetemi tanár, orvosi szakíró és mint az ország főorvosa (protomedicus) lett ismeretes (5). 1793-ban Fillenbaum József, 1794-ben pedig dr. Sobay György lett a város tiszti orvosa, ki 50 évi szolgálat után 1846. április havában hunyt el. Emlékét a főgymnasiumba járó két tanuló részére végrendeletileg (1845. évi márcz. 10-én) hagyományozott 2000 váltó forintból álló ösztöndíj alapítványa hirdeti (6). Sobay igen népszerű és tekintélyes, keresett orvos volt. Gyógytári szereket csak ritka esetekben rendelt, hanem többnyire népies, az akkori időben mindenütt kéznél volt házi szereket javasolt s főleg életrendi utasítások által gyógyított.

1) 1731. évi számadások a számvevőségi levéltárban.

2) Linzbauer: id. m. II. köt. 224. lap.

3) Tiszti esküje, melynek formulája az 1770. évi decz. 14-én Csongrád vármegye közgyűlésén kihirdettetett, azt tartalmazta, hogy az egészségügyi törvények és szabályok értelmében reá bízandó betegeket minden tehetsége és szorgalma által kezeli, szegényt, gazdagot egyenlő gonddal és nem tulságos díjazásért gyógyít; phisicatusi tisztségében keresztény hűséggel jár el, sem ellenségeskedés, sem ajándékszerzés nem vezérli: megőrzi a hivatalos titkot; a gyógyszerek jó és gyors készítésére felügyel; a gyógyszerészekkel és sebészekkel tilos és aljas egyességre nem lép; tanácskozmányok alkalmával véleményét őszintén előadja s dögvész esetén rögtön jelentést tesz.

4) A szakkörök és hivatalbeli utódjai részére írt 24 oldalas kis művében kiemeli, hogy a szegedi kutak közül csak az 1787. évben készült 3 kút vize iható s ez oknál fogva a közönség a Tisza vizének élvezetére van utalva, de ez lázbetegségeket okoz. Említi a patincsot, a pokolvart (furunculus) és csömört mint tájkórokat. Ez utóbbira megjegyzi, hogy a köznép sikerrel használja a kenyést és gázolást stb.

5) Linzbauer i. m. III. k. 2. r. 24. l.

6) Budapesti Híradó, 1846. 412. sz.

204

A lakosság szaporodásnál, a közegészségügyi szolgálat fejlődésénél s a kórház felépítésénél fogva 150 frt javadalommal egy másodorvosi állást is szerveztek. Ezen tisztségre 1800-ban Tessely József, 8 évvel később pedig Áronfi József választatott meg. Ugyanekkor hasonlókép 150 frt javadalmazással a halottkémi és más orvosrendőri szolgálatok végzésére s a szegényeknek ingyen leendő gyógyítására két seborvosi állás is rendszeresíttetett. Ez állásokra Reichard Antal és Neszner Fülöp alkalmaztattak. Ez utóbbi leköszönvén, helyébe Steinhardt János választatott meg. Később alsóváros és Rókus részére is szerveztek seborvosi állásokat s 1833. óta az illető sebészek városrészükben tartoznak lakni, de egyúttal megengedtetett nekik, hogy officinát - borbélyműhely - is tarthatnak. Az 1831. évi cholera alatt a három seborvosi állás közül kettő ép betöltetlen volt (1).

Sobay halála után dr. Sperlágh Endre, az előtt hosszú időn át másodorvos, lett a phisicus. Az ő utódjául pedig Steinhardt kórházi orvos választatott meg. 1848-ban tiszti főorvos Erőskövi (Steinhardt), másodorvos pedig Kolb Berta lett. 1849-ben ez utóbbi helyére Gaal Edvárd királyi biztos dr. Herzl Fülöpöt nevezte ki; de ez csakhamar lemondott s őt dr. Rakita Alajos követte, ki 1867-ben annálfogva, mert a közgyűlés a másodorvost alsóvároson való lakásra kötelezte, állásáról hasonlókép leköszönt, mely alkalomból a másodorvosi állást megszüntették s alsóvárosi kerületi orvosnak dr. Endrényi István választatott meg. E minőségben felsővároson 1866. óta dr. Aigner Károly (2), Rókuson pedig 1838. óta Vadász József seborvos, a belvárosban 1839. óta Erőskövy Ignácz seborvos szolgáltak. Utóbbinak 1873-ban történt elhunyta után belvárosi kerületi orvos dr. Endrényi István lett, kinek megüresedett helyére - alsóvárosra - pedig dr. Erőskövy János került.

A külterületi lakosság a közegészségügyi szolgálat hasznaiban soká nem részesült. Még az 1876. évi XIV. t.-cz. megalkotása után is csak azon intézkedés történt, hogy a tanyákon szükséges orvos-rendőri intézkedések foganatosításával, tiszteletdíjazás mellett Kistelek, és Horgos szomszédos községek orvosait bizták meg.

A tiszti orvosokon kívül a régibb időben magánorvosi gyakorlatról szó sem lehetett. 1807-ben telepedett le az első magán orvos Szegeden, Aigner Ignácz polgári sebész személyében. A haladás ezen a téren nagy nehézségekkel járt. Még 1858-ban is, a hivatalosan alkalmazottak betudásával, Szegeden 10 orvostudor és 9 polgári sebész volt (3). 1867-ben a tisztán magángyakorlaton lévő orvostudorok száma 9,

1) Linzbauer i. m. III. k. 4 rész. 84. lap.

2 ) Előde volt Stúhl Sándor seborvos.

3 ) Oláh Gyula: Magyarország közegészségügyi statisztikája. Budapest, 1876. I. k., 1. füz.

205

a sebészeké 5 volt (1). 1870-ben a hivatalosan alkalmazottak betudásával 16 orvostudor és 5 sebész (2), 1875-ben pedig 15 orvostudor és 5 sebész (3) s végül az 1880. évi népszámlálás alkalmával is összesen 23 orvos és sebész lakott Szegeden. E csekélyebb létszám mellett a szegedi egészségügyi személyzetben a testületi szellem kifejlődni nem volt képes s több rendbeli kísérlet után sem sikerült a többször tervezett orvos és gyógyszerész egyesületet megalakítani.

A szegedi orvosok közül - a régen szokásos tudori értekezésen kívül - a szakirodalommal is foglalkoztak: Rakita, dr. Singer Mátyás és dr. Altstädter Mór. Ez utóbbi "Szegedin als Winteraufenthalt für Brustleidende im Vergleiche mit Venedig" czím alatt Szegeden 1859-ben megjelent értekezésében az adatok tömegével bizonyítgatta a szegedi homoki levegőnek jótékony hatását, úgy hogy az időben Szegedet, mint climaticus gyógyhelyet számos messze vidéki kereste fel.

Az egészségügyi szolgálat csak az újabb időkben létrejött törvények és rendeletek által lett tüzetesen körvonalozva. Régebben az összes egészségügyi szolgálat kizárólag a tiszti főorvos utasításai alapján történt; az ő buzgalmától, erélyétől és szakképzettségének mérvétől függött ezreknek sorsa, épsége és jóléte.

A tiszti főorvos kiváló feladatát képezte az újonczállítási teendőkben való közreműködés, mely az 1868. évi védtörvény életbeléptetése előtt sokkal kiterjedettebb körű volt, mint utóbb. Ragályos és járványos kórok idején az orvosrendőri intézkedéseket ő javasolta s felügyelt azok végrehajtására. Teljesítette a gyógytáraknak a piaczi élelmiszerek és italok minőségének vizsgálatát; végezte a törvényszéki és rendőri bonczolásokat; gyűjtötte a meteorológiai adatokat. Felügyelt a városrészi orvosok által eszközölt himlőoltásra, halottkémlésre és kéjnő-vizsgálatokra stb.

Szegeden a himlőoltást 1815-ben kezdték meg. Az első négy év alatt összesen 3125 oltás történt (4). A szószékekről ismételten történt kihirdetés daczára is igen sok elmaradás történt s az oltásokat kezdetben csakis a belterületi lakosságnál eszközölték. Az 1830-31. és 1832. évi óriás mérvű himlőjárvány alkalmával azonban a nagyközönség tapasztalatilag is meggyőződött az oltás hasznairól (5), ennélfogva attól ezentúl kevésbé idegenkedtek. De azért még 1850-ben is 1680 gyermek közül csak 886 lett beoltva, pedig ekkor már a tanyákra is

1) Hivatalos statisztikai közlemények, I. évf., 3. füz. 132. l.

2) Magyarország népszámlálása.

3) Oláh Gy. i. m.

4) Linzbauer i. m. III. 3. rész 77. l.

5) Jelenkor. 1832. évf. 15. sz.

206

kiterjedt az oltás (1). Ugyanezen időtől fogva az iskolába járók tartoztak az oltást igazolni, melynek hiányában beoltásra útasíttattak (2).

A halottkémlés a mult században csak a kétes esetekben eszközöltetett s azt a "hites borbélyok" végezték. Csak a seborvosi állomásoknak - 1808. - szervezése óta történt, hogy a halottakat eltemetés előtt kivétel nélkül megvizsgálták. De e téren is az ötvenes évek óta történtek szigorúbb rendelkezések, a tanyákon elhaltakra nézve pedig csak a legutóbbi időkben, amidőn ismételt ízben kiderült, hogy a halott nem természetes halállal múlt ki.

Hullaházul 1873-ban a belvárosi temetőben levő s egykoron a polgári őrsereg lőporraktárát képezte épület lett berendezve; a többi temetőkbe pedig semmi sem volt.

Mi végül a temetkezéseket illeti, ezek régen a közegészségügyi kívánalmak legnagyobb hátrányára a város belterületén történtek. A reconstructio alkalmával kiderült, hogy csaknem mindenfelé voltak kisebb vagy kiterjedettebb temetők. Különösen a templomok környéke szolgált temetőül s még a mult század elején is a templomok mellett lévő temetőkbe folyton temetkeztek.

A belvárosi plébániatemplom körül a temetkezések csak a templom restaurátiója alkalmából szüntek meg (3). Ellenben az alsóvárosi, úgy a felsővárosi plébániatemplom (most iskola) körül elterülve volt nagy temetőkbe még a mult század második felében is temetkeztek. E temetők a városnak legrégibb, Kaltschmidt Ábrahám által 1747. évben készített térképén jelezve is vannak. Kőfallal voltak kerítve s a védett hely coemeteriumnak, népiesen czinteremnek neveztetett. Az alsóvárosi templom czínterem kerítése még a 60-as évek végén is fennállott s noha életveszélyes volt, a közlekedést is akadályozta, a barátok ellenkezése következtében csak nagy nehézségek közt bontották le.

Egyébként a templomok alatt levő kriptákba is temetkeztek. A szent Demeter templom hajójának keleti oldalánál levő 3 kripta telve van csontvázakkal. Itt van eltemetve a többi közt báró Bajalich Ádám atyja, anyja és nagyatyja. Az alsóvárosi barátok templomába temetkeztek a generálisok, a várparancsnokok. S habár József császár a városi templomok kriptáiba való temetkezést szigorúan eltiltotta, a barátok kriptájába még azután is sokan temetkeztek. Itt nyugszik a többi közt az 1812. évi márczius havában élte 54. évében elhalt, óriás testű, lotharingiai József herczeg, kinek nagy pompával végbement

1) Tiszti főorvosi jelentés Szeged v. közigazgatási levéltárában az idézett évről.

2) Az oltóanyagot ekkor még a beoltott csecsemőkről szedve szerezték be.

3) Tanácsi jkv. 1728. jan. 27-én 448. lap.

207

temetésén az összes katonaság s a polgárőrség három százada is kivonult (1). A templomgondnokokat pedig egész 1863-ig többnyire ide temették el. A rácz templomnál egész 1841-ig történtek temetkezések s a felsővárosi kis rácz templom udvara telve volt sírkeresztekkel.

Midőn a város szabad királyi városi jogait kivívta s ezzel a haladás útjára lépett, a város nyugoti szélén új temetőhelyeket jelöltek ki. E terület a mai berlini-körút és kálvária-sugárút körül egész a Jósika-, Zoltán- és könyök-utczák vonaláig húzódott. Az északi oldalon volt a katonák és a ráczok temetője, a déli részen pedig a katholikusoké. Később a zsidók temetőjét ott jelölteték ki, hol most a kenderfonó gyár és a közös hadsereg laktanyájának délnyugoti sarka van.

A katholikus temető 1831-ben már betelt, de ugyanakkor körülötte egy egész új városrész keletkezett. A choleravész okából az új temetőket ennélfogva a nyomásszélre helyezték. De a második temető is 1868-ban már annyira betelt, hogy e mellett ismét egy újabb területet kelle kijelölni. 1858-ban a régi belvárosi katholikus és a szomszédos temetőket a hatóság házhelyeknek szándékozott kiosztani. Azonban az alsóvárosi gvárdián e tervezetet hevesen ellenezte. Még aznap a széképületbe a villám lecsapott, mit a közhiedelem a "vörös barát" átkának tulajdonított. A felzaklatott kedélyek megnyugtatása végett a tervezet abban is maradt. A régi temetőkből egyedül a zsidók hordatták ki a hamvakat, míg a többi helyeken a temetkezések érintetlenül maradtak.

Alsóvároson a temetők (régi, újabb és legújabb) a város nyugoti szélén vannak. Felsővároson az 1754. évi canonica visitatio jegyzőkönyve szerint három temető is volt; ma már csak a "deszkás" és a "tabáni"-ba temetkeznek. Mindkettő a város szélén, részben a házak között van.

A rókusi régi temető a parochia keletkezésével egykorú; az új a 70-es évek elején nyittatott meg. Rókuson az akoltelepek mellett van egy másik temető is, hová a kórházi halottak, a rabok és a Ráday királyi biztos idejében befogott vizsgálati foglyokat stb. temették.

A külterületiek, nevezetesen a felső tanyaiak Kisteleken temetkeztek. De ezenkívül a hatóság tilalma daczára, a szatymazi dombokba csaknem a legutóbbi időkig, folyton temetkeztek, még pedig szertartás és elkönyvelés nélkül. Az alsó tanyaiak az alsóvárosi vagy palánki temetőbe, illetőleg Horgoson, Dorosmán s Ludason temetkeztek. A rácz határőrségnek s ezek utódainak Röszkén, úgy a nagyszéksósi kapitányságban a Marián-hegy mellett levő régi temetőjük maig fennmaradt.

1868. óta a temetők felett a közgyűléstől kirendelt bizottságok s

1) Magyar Kurir. 1812. évf. 32. sz.

208

illetőleg gondnokok őrködnek. Ezek kezelik számadási kötelezettséggel a sírhelyek bevételeit és a temető kiadásait.

1843-ban, illetőleg 1848-ban temetkezési egylet is alakult, melynek tagjai elhalálozás esetén temetkezési költségeik fedezésére 100 frt járandóság kifizetése felől biztosíttatnak. Érczkoporsókat már 1865. óta használtak. A nagy cholera óta a halottak kiszállítása erre szolgáló külön gyászkocsikon történt s 1872. évben Lengyel Lőrincz butorkereskedő rendezte be az első dísztemetkezési vállalatot, mely időtől fogva a temetői és temetkezési fényűzés mind nagyobb arányokat öltött.

2. SZÜLÉSZNŐK.

Európa nyugati országaiban szülésznői szakiskolák csak a XVIII. század első felében keletkeztek (1) s így a szülészetnél rendszerint csak oly nők segédkeztek, kik ismereteiket gyakorlati úton szerezték.

A boszorkányperekben szereplő bábák és tanúk vallomásaiból láthattuk, hogy ezek a bábák, kik egyúttal orvosasszonyok is voltak, gyógyszerek készítésével foglalkozva, kenyéssel, fürösztéssel, ráolvasással és babonáskodással gyógyítottak, mennyire híjával voltak a legelemibb ismereteknek és tapasztaltságuk daczára is közbenjárásuk mellett hány élet semmisült meg.

1734. évi szept. 27-én tartott ülésen a tanács elhatározta, hogy "tanult" szülésznőt hozat, kinek mint egyúttal "esküdt" bábának évi 50 frt járandóságot állapított meg. Az első képesített szülésznő Néder Anna Mária, budai nő volt. De 1747-ben már 17 tanult bába működött Szegeden (2).

A mult század közepén a szegénysorsú szűlőknél való ingyen segédlet kötelezettségével, két "város bábája" állás szerveztetett. 1784-ben már három ily állás volt évi 100 frt javadalmazással. 1805-ben pedig Rókusra is rendeltetett város bábája. Ezeknek 1833. óta kerületükben kelle lakni. De állandó panasz volt, hogy a kerületi szülésznők a szegényeknél való segédkezést hanyagul teljesítik.

A külterületen régen a komaasszonyok, vagy más tapasztalt idősebb asszonyok teljesítették a szűlők körül való szolgálatokat. Ritkább esetekben a városról vagy a szomszéd helységekből hozattak bábákat; a hatvanas évek óta pedig a tiszti főorvos által kitanított szülésznőknek engedtetett meg a szüléseknél való segédkezés. 1876. óta ezek is 60 frt díjazásban részesültek.

1) Demko K.: A magyar orvosi rend története. Lőcse, 1892. 520. l.

2) Linzbauer: i. m. II. k. 244. l.

előző | tartalom | következő