Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

197

dezett be. Utóbb a katonakórházat a palánkon kívül, a Tisza Lajos-körút végpontján elterült "szérűn" állították fel s a Tisza kiöntése ellen egy kisebb körtöltés által biztosították.

Ez épület roskatag állapotban még a jelen század elején is fennállt s közönségesen "krankház"-nak nevezték, de többnyire a pontonierek vagy más katonák tartózkodtak benne. Mert a katonák részére 1776-ban a nagy kaszárnya mellett, a Mérey és tábor-utczák sarkán új kórház épült és a vár egyik helyiségét is ugyanezen czélra rendezték be. Sőt a városi kórház kiépítése után a beteg katonák egy részét az "ispotályban" ápolták, honnan az 1831. évi cholera alkalmából végleg kitelepíttettek. Ekkor a "nagy kaszárnya" épülete vétetett igénybe, melyet egészen kórházul rendeztek be. A kétemeletes épület földszintje azonban átnedvesedés miatt rendeltetésének már a 60-as évek végén meg nem felelt.

A zsidó hitközségnek is volt külön és egészen magánjellegü kórháza, A hitközségnek 1818-ban keletkezett kórházi pénztárából díjazták a szegény betegeket látogató orvosokat s ebből fizették a gyógyszereket és egyéb költségeket. A hitközség 1830-ban már rendes kórházat óhajtott állítani, de evégre a szükséges telket meg nem szerezhette. 1856-ban a korona-utczában mégis egy alkalmas épületet vásárolt, melyet kórházul fel is szereltek. Az 1879. évi árvíz alkalmával az épület romba dőlt és felszerelése megsemmisült (1).

3. SZEGÉNYÁPOLÓ ÉS ÁRVAHÁZ.

Az elaggottaknak ápolása és szülőtlen árváknak az élet s a társadalom számára való megmentése nemcsak emberiségi, de egyúttal általános közegészségügyi követelmény. Azért a szegény- és árva-ügy nem csupán közjóléti és közművelődési, de egyúttal közegészségügyi tekintetben is kiváló figyelmet igényel.

Az elnyomorodott s munkaképtelen szegények tartásáról már a kórház történetének előadása során is megemlékeztünk s láttuk, hogy a szegény-ügy hajdan az egyházakkal, később a kórházakkal volt kapcsolatban.

A kórházban azonban csak az elnyomorodott szegények részesültek rendszeres ellátásban. A többi keresetképtelen szegénynek és a szokásból koldulóknak itt csak tanyájuk volt s a "koldúsbíró" felügyelete alatt álltak. Ez a helybeli illetőségű munkaképtelen szegé-

1) Löw Immánuel és Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók, 1875-1885. Szeged, 1885. 294. lap.


198

nyéket egy rézlapból álló igazoló jegygyel látta el s egyúttal gondoskodott az idegen illetőségűek eltolonczolásáról. A nyakba függeszthető rézlapon Sz. k. Sz. V. betűk voltak kiverve.

A szégyenítő nyilvános koldulás megszüntetésével a hatóság gyakrabban foglalkozott. Tary Pál főkapitány 1833-ban társadalmi úton igyekezett tőkét gyűjteni s az ekként rendelkezésre álló alap és a városi hozzájárulás igénybevételével tervezte a szegényügy rendezését. De törekvése meddő maradt. A tanács ennélfogva a szegényadó behozatalát javasolta, mit a választott község is elfogadott. A helytartótanács azonban 1840. évben kelt leiratában a közönség újabb megterhelését ellenezvén, a koldulás megszüntetése iránt nyilvánult hő óhajtások hajótörést szenvedtek.

Ily körülmények közt maga a társadalom minden beavatkozástól menten karolta fel az ügyet. A felsővárosi társalkodó egyesület űlésén, 1841-ben Osztróvszky József buzdítására megalakult a "szegény-ápoló egyesület", melynek előbb felsővároson, utóbb a többi városrészekben is keletkeztek választmányai. Ezek kiterjedt gyűjtéseket indítottak, öszszeírták a szegényeket s havonkénti űléseikben gondoskodtak azok ellátásáról. Így például 1844-ben segélyben részesült 180 koldus (belvárosban 73, felsővároson 41, rókuson 44, alsóvároson 39). Ezek ellátására 1162 frtot fordítottak, míg ellenben az ugyanaz évi bevétel 2379 frt 7 krra rugott,

A városrészi egyesületek külön-külön, alapszabályok szerint működtek, de évenként közös gyűlést tartottak, hol a számadásokat megvizsgálták s azokat közzé is tették. A lakosság pártfogását nagy mérvben kiérdemelve, az alaptőke mindegyre gyarapodott s 1846-ban már egy dologház felállítása terveztetett (1).

Az 1848-49-iki mozgalmak következtében a városrészi egyesületek felbomlottak s a házankénti koldulás újra lábra kapott. Bonyhády ugyan megkísérlé újraszervezését, de a közönség tartózkodó magaviselete következtében semmire sem mehetett. Ekkor az egyesületek alaptőkéit a városi szegény-alapba keblezték. Ez alap 1852-ben 9182 frt 53 krt tett. De e tőke 1857-ben 5371 frt 13 krra olvadt le; a különbözetet a kórházból kitelepített elnyomorodott szegények tartására berendezett "ápolda" vagy "szegény-ápoló intézet" felszerelésére fordították.

Az új intézetet 1856-ban, a régi hadfogadó épületben (Mérey- és tábor-utczák sarkán, a katona kórházzal szemben) nyitották meg. Kezdetben a létszára 65 volt (41 férfi s 24 nő). Ezek rendes napi ellátásban és ruházatban részesültek. A kevéssé elaggottaknak meg volt engedve, hogy fele-keresetüknek megtartása mellett munkára kijárhassanak.

1) Reizner J.: A régi Szeged. 1. k. 44-47. l. - Az egykorú hírlapok s az egyesületek közzétett számadásai.


199

Az alkotmányos hatóság a munkaképtelen szegényeknek a kiskaszárnya épületben ismét újabb helyiségeket rendezett be s most már közel 100-an részesültek teljes ellátásban, de azért a keresetképtelen szegények száma még mindig oly nagy volt, hogy a nyilvános koldulás megszüntetésére gondolni sem lehetett, bár a koldusok tolakodása és botrányai immár kiállhatatlanok voltak.

Évről-évre felmerült a koldulás megszüntetésének kérdése s ezzel kapcsolatban igen sok terv, a többi közt a dologház terve, mely a sajtóban sokoldalú hozzászólás tárgyát képezte. De a városi "szegényalap" elégtelensége minden terv megölője volt, s az alap gyarapítására irányult törekvések, színi előadások, tánczvigalmak stb. rendszerint meddők maradtak.

Az ápoldában tartott szegényeken kívül a Jettini József-féle alapból (1) a "szemérmes házi szegények" közül is többen részesültek segélyben, ezen felül utóbb a keresetképtelen szegények a téli időszakban közgyűlési határozatnál fogva naponként kenyér ellátásban részesültek. Ezek száma pedig kifogyhatatlan volt. Az 1873. évi költségvetés szerint az "ápolda" fenntartása és a szegénysegélyezés már 8000 frt évi kiadást vett igénybe s ennek daczára a házankénti koldulást korlátolni, annál kevésbé megszüntetni nem lehetett.

Azért midőn Ököl Máté vagyonos polgár hagyatékából a város 1874-ben 3000 frt hagyományt nyert s ez által, úgy egyéb alapok felhasználásával a szegény-alap tekintélyesebben felgyarapodott, a tanács kimerítő tervezetet készített a koldulás megszüntetésére s ezzel kapcsolatban a dologház felállítására, mely utóbbinak létesítésére jelentékenyebb mérvű városi segély igénybevételét tervezték. A tervezet a közgyűlésen hosszas vita után megbukott azon indokból, mert nem kényszer, hanem önkénytes dologház felállítása látszott kívánatosnak. Ezzel a szegénysegélyezési ügy rendezése és a nyilvános koldulás megszüntetése évekre elhalasztatott. A nyomorodott munkaképtelenek szaporodó létszámát pedig az epreskerti helyiségben berendezett ápoldában helyezték el.

Szerencsésebb módon történt az árva-ügy rendezése, mely kezdetleges állapotában majdnem másfélszázadon át húzódott. Mert a vagyontalan árva és lelencz gyermekek neveltetése és tanítása a hatóságnak ugyan régi időkben is gondoskodását képezte, de az áldozatok daczára is a vagyontalan árva s lelencz gyermekek legnagyobb része

1) A Jettim-féle szegény ösztöndíj-alap 43,415 frt váltói, azaz 17,366 frt 3,3/10 kr. pengői tőkéből áll. Kezeli a belügyminiszterium s kamataiból 30 házi szegény fejenként 10 frtot, 28 pedig 8 frtot nyer. 100 frt a városi pénztár kezelési illetményét képezi, 10 frtot szent József napján misetartásra a plébánosnak fizetnek. A számadásokat az alapítványi igazgatóságnak küldik fel.


200

vagy elpusztult vagy pedig a kellő nevelés hiányában a társadalom terhére vált.

A régi számadások és jegyzőkönyvek szerint a vagyontalan árvák és lelenczek vagy örökbefogadás mellett egyeseknek adattak át vagy a város költségén neveltettek. A város gondoskodásának példáit hirdetik a többi közt a következő tanácsi utalványok: "amely két árva gyermeket n. város dajkáknál tartja, perceptor úr azoknak tartásáért adjon egy-egy személyre két-két rhénes forintokat," továbbá: "Vörös Mátyásné dajkának egy árva gyermek tartásáért, melyet nemes város tartat és neveltet, esztendeig tizennyolcz rhen. forintokban és ötven pénzben; de ő is azon árvára tartozik lelkeismerése alatt éjjel-nappal szorgalmatos gondot viselni" (1).

Az árva- s lelencz gyermekek taníttatása sem volt egészen elhanyagolva, mert a számadások szerint a többi közt Késmárki Nagy János e czímen kapott 2 frtot discretióban (2).

1736-ban 3 árva gyermek tartásáért 46 frtot, a következő évben 5 árváért 70 frt 80 drt fizetett a pénztár (3). Így emelkedtek a kiadások lassanként százakra s a mult század végén a városnak egész sereg árva vagy lelencztartó dajkája (nutrix orphanorum, vagy nutrix spurii) volt már (4). Ugyanezen rendszer divatozott még a hatvanas években is mind fokozottabb mérvben; de már ekkor a dajkaságba került árvák legnagyobb része vásott utczai suhancz lett, úgy hogy a hírlapokban mindgyakrabban hangoztatták az árvaház létesítésének tervét. A szegedcsongrádi takarékpénztár e végre 1866-tól fogva üzletnyereményeiből bizonyos összeget évenként félre is tett s azt gyümölcsözőleg kezelte.

Az 1872. évi ápril 8-án tartott városi közgyűlésen, midőn az újonnan szervezett árvaszéknek első évnegyedes jelentését tárgyalták, azon előterjesztés alapján, hogy az árvatőkék tartalékalapja immár 14,885 frtra emelkedett: a közgyűlés ez összegből 10,000 frtot az árvaház létesítésére átengedett s egyúttal kimondta, hogy az árva-tőkék 6%-os kamatja 7%-ra emelendő s a 7-ik %-ból befolyó évi 602 frt, valamint az árva s lelencz gyermekek tartására évenként eddig fordított 822 frt is a létesítendő árvaház czéljaira és rendelkezésére engedtetik át. Dáni Ferencz főispánnak lelkes beszéde és buzdító példája után a közgyűlési tagok még az űlés folyama alatt egymást követve

1) 1722-24. és 1724-25. évi számadások Szeged v. számvevőségi levéltárában.

2) 1731-32. évi számadások ugyanott.

3) 1735-36. és 1736-37. évi számadások ugyanott.

4) A helytartótanácsnak 1799. évi 29-én kelt körrendelete ugyan utasította a törvényhatóságokat, hogy kórházakat s más ily jótékony intézeteket (xenodochia, nosocomia, lazaretha, aliaque instituta, ezek között a "findelhaus" is szerepelt) állítsanak, de a hatóság kijelentette, hogy anyagi körülményei erre nem képesítik.


201

jelentették be a létesítendő árvaház javára szolgáló adományaikat úgy hogy az ülésen már tekintélyes alap keletkezett, melyhez számítandó volt a takarékpénztárnak eddig 900 frt körül mutatkozott tőkéje. Széles körben a gyűjtéseket folytatták s az 1873-ik év farsangján a széképület közgyűlési termében egy kiváló sikerű bálat is tartottak, az olvasó egylet pedig bazárt rendezett; s miután az 1866. évi sebesültek javára eszközölt gyűjtések maradványa is az árvaház javára engedtetett át (1), az árvaház építésére vonatkozó tervek és tárgyalások megindultak.

Az épület Arleth Ferencz építész által még az 1873. év folyamán az e végre kijelölt régi rácztemető telkén felemeltetvén, az intézet még ugyanaz évben megnyittatott. A kisebb árvák ezentúl is dajkaságban, az intézeten kívül ápoltattak (2), a felnőttek pedig 6 éves koruktól fogva az intézetben neveltettek s taníttattak. Ezek száma mindkét nemből a következő volt. 1873-ban 30, 1874-ben 45, 1875-ben 42, 1876-ban 39, 1877-ben 45, 1878-ban 43 s 1879-ben 22. De ezeken túl számosan mint örökbefogadottak, vagy mint iparos tanulók, egyeseknél jövőjüket biztosító elhelyezést nyertek.

Legutóbb az árvaház tőkéje és vagyona 39,883 frt 99 krt tett, amiből az ingatlan 29,772 frt 76 krt, az ingóságok értéke pedig 5083 frt 76 krt képviselt. Az intézet személyzeti kiadásai 1254 frtra, háztartási költségei pedig 2278 frt 26 krra rugtak.

III. Közegészségügyi szolgálat.

1. TISZTI- ÉS MAGÁNORVOSOK.

Régen csak fejedelmi udvarokban voltak orvosok (3) s még a főurak is gyakran nélkülözték a tanult orvosok segélyét. Rákóczi Ferencz fejedelem 1704-ben, midőn Szeged várát ostromolta, huzamos ideig szenvedett a táborban, míg a felvidékről a német orvos megérkezett (4). A vidéki városok szenvedő emberisége tehát legnagyobb részben orvosi segély nélkül pusztult el. Némely helyen a tanultabb papok

1) Az árvaházi alaptőke később Oltványinak 100 frtos, Felmayer Antal és neje Kiss Viktoria 2000 frtos és még mások alapítványából folyton gyarapodott.

2) Ezek száma következő volt: 1873-ban 6, 1874-ben 12, 1875-ben 26, 1876-ban 21, 1877-ben 33, 1878-ban 28 s 1879-ben 36 volt.

3) Demko: A magyar orvosi rend története. Budapest, 1894. 78. és 128. l.

4) II. Rákóczi Ferencz emlékiratai, 3-ik kiad. 90. lap.

előző  |  tartalom |  következő