Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

291

s oda tanítónak Abranovics Mátyást nevezte ki. Rövid másfél évre az iskola feloszlott, mert az iskola további fenntartását a község nem biztosíthatta. A tanító ekkor Röszkére helyeztetett át.

1861. évi október 28-án Új-Szegeden újra megnyílt az iskola, de két év múlva ismét megszünt, mert a község nem volt képes a tanítót fizetni.

Az utóbbi időkben Mennyei János torontál megyei tanfelügyelő állami segély útján állított iskolát. A község kivetette a külön iskolai adót, melyet a város is viselni volt köteles, sőt a fenntartást majdnem egészen a város adórészletéből fedezték, ezen felül az iskolának külön épületet is szereztek. Jó ideig azonban tanítót nem kaphattak s így a tanítás gyakran huzamosabban szünetelt. Az 1877. évi árvíz alkalmával az iskola épen maradt, de az újszegedi partlemetszés alkalmával leromboltatott. Tanítója Lantos Mátyás volt.

6. KÜLTERÜLETI KÖZSÉGI NÉPISKOLÁK.

A mult század közepén a felső- és alsórészi pusztán a "szállások", mint ahogy a tanyákat azidőben nevezték, meglehetősen elszaporodtak; de inkább a városhoz közelebb eső tájakon, míg a Domaszéken, Mórahalmon és Madarásztól stb. kívül eső részek tovább is járások maradtak.

A szállási gazdáknak azonban a városban is volt házuk. Télen itt laktak s nyáron is szombatra és vasárnapra mind haza látogattak. Csak a "tanyások" laktak állandóan kint.

Azért egyházi, közművelődési és egészségügyi különösb intézkedések szüksége fenn sem forgott. A kegyesrendi ház zákányi tanyáján állított ugyan egy kis házi kápolnát, hol Kónya Kristóf házfőnök (1770-1772) nyári üdülései alatt imáit és miséit végezte (1). A hívek lelki ügyeinek gondozása azonban csak jóval később lépett előtérbe, midőn a tanyai telkek eldarabolásával az építkezéseket kisebb területeken is megengedték s így a lakosság mind nagyobb arányokban települt ki a tanyákra.

1) A kápolna Sz. Vendel tiszteletére volt szentelve s az utóbbi időkig fennállt, de 1788. óta ott többé nem miséztek. (Lásd Tóth J.: 1855-56. évi Értesítvényét.) Nagy tévedés azonban, mintha Kónyának ez alkalommal való tanyázása és némely egyházi ténykedése egyúttal a külterületi közműveltségnek első nyilvánulása lett volna. (Lásd Tóth J.: Emléklapok Szeged sz. kir. város tanyai népiskolái rendezett állapotának harminczadik évfordulója alkalmából. Szeged 1882. 15. lap, úgy az 1883-84. s az 1888-89. évi tanyai iskolai értesítő 3. és 12. lapján, valamint a Szegedi Híradó 1883. é. 37. sz.) A külterületi közművelődési ügy kezdetének kezdete is jóval későbbi időkre esik.

292

Ekkor, nevezetesen 1842. évben az alsóvárosi barátok az egyházmegyei hatóságtól engedélyt kértek, hogy a tanyákon missiokat tarthassanak annyival is inkább, mert 1841-ben Lengyel Józsefné a Szentháromság tiszteletére Zabosfán kápolnát építtetett.

Ugyanezen időben találunk a tanyai iskolázás első nyomaira. A tehetősb és egyúttal felsőbb iskolákat is végzett gazdák magántanítókat fogadtak gyermekeik tanítására. Az ily tanító egy-egy elzüllött diákból, obsitos katonából került ki. Néhol több gazda szövetkezett a tanító-tartásra s a tanító hetenkint való ellátása a gazdák közt sorba ment; a gyerekek is hetenkint azon tanyán gyülekeztek egybe, ahol a tanító sor szerint tartózkodott.

Akadt olyan is, ki maga nyitott iskolát s fáradozásaiért terménybeli járandóságot vagy más élelmi szert kapott. Egyik télen ezen, a másikon pedig ismét más vidéken apostolkodott a vándor-tanító.

Ilyen tanyai iskolákról és tanítókról az 1839-40. évi tantestületi értekezleteken is említés történt (1). A többi közt Bubenig Mátyás, Ferenczi János, Pataky János, Rokosínyi Pál tanítók emlékezete fennmaradt. Ferenczi különben a Fotti családdal rokonságban volt, kiterjedt bérgazdaságot folytatott s tanítással a tél unalmainak elűzése okából foglalkozott.

Ezen tanyai iskolákat akarta Kremminger a 40-es évek alatt szervezni és állandósítani, de törekvései csak Röszkén, e faluszerű, dohány- és paprikakertész-telepen valósulhattak. Itt a lakosság az iskola költségeire önkénytes adózást vállalt. A beszedett járulékokat Kremminger prépost kezelte s ő fizette a tanítót, valamint az iskolahelyiség bérét (2).

Az első röszkei tanító Rokosínyi Pál volt, ki 1840. évi május 1-én nyitotta meg az iskolát. Két év múlva az alvégi iskolához helyeztetvén át, utóda Pataky János lett. Ez iskolát a tanács már 1843. évi július 2-án állandósította, mert ekkor a tanító részére 80 frt évi fizetést és 6 öl fát szavazott meg. Pataky ezután sajátjából iskolát és tanítói lakot építtetett. A város ezt kibérelte, utóbb meg is vette. Pataky

1) Illyés Ágost kézirati jegyzeteinek folytatása a szegedi kegyesrendi ház könyvtárában.

2) Már másutt is megjegyeztük, de ezúttal is hangsúlyozzuk, hogy tévedés az, mintha ez iskolák fenntartását Kremminger sajátjából fedezte volna, (Lásd Oltványi P.: Egyházi beszéd Kremminger A. 50 éves áldozársága ünnepén. Szeged, 1876. 7. lap); valamint túlzás az is, miként a tanyai iskolák szervezésének ügye kizárólag Tóth János buzgóságának volna köszönhető. (Lásd: Emléklapok Szeged város tanyai népiskolái rendezett állapotának harminczadik évfordulója alkalmából. Szeged, 1882. 16-17. lap.) A közműveltség ügyéért a nép és a város saját ösztönéből is minden időben készségesen áldozott.

293

1847-ben tabáni tanító lett s ekkor Röszkére Abranovics Mátyás, volt újszegedi tanító került. De két év múlva ez is Tabánba helyeztetvén át, Röszkére Tóth Ignácz neveztetett ki.

A röszkei iskolán kívül a forradalom előtt a Rózsa-hegyben és még másutt, összesen öt oly állandóbb jellegű tanyai iskola létezett, melyeknek rendszeresítését csakis a közbejött 1848-49-iki mozgalmak odáztak el (1). 1853. évben alsótanyán a röszkei iskolán kívül már 6 tanyai iskola állt fenn, a lakosság önadóztatásából fenntartva. Ez iskolába 340 tanuló járt. Minden fiú után 48-60 pkr. tanítási díjat, 6-10 kr. iskola-bér költséget és még némi terményjárandóságot kelle fizetni, melyeknek beszedése minden hatósági vagy egyházi közbejövetel nélkül rendben megtörtént (2).

Ezen alapokon indult meg a tanyai iskolák rendszeresítése, még pedig a következő rendkívüli körülmények hatásából. A forradalom után a személy- és vagyonbiztonság úgy a városban, mint a tanyákon igen megingott. A rablókat a zsandárokon kívül néha egész század katonaság üldözte, de a tanyák közt nyoma veszett a menekülőknek. Rózsa Sándor utóbb a fejére kitüzött 10,000 frt jutalom daczára sem került kézre. A hatalmas és önkényű Bonyhádyt ez igen keserítette és a tanyai lakosság ellen felingerelte. Oly értesülései voltak, hogy a külterületi lakosság a rablókban nemzeti hősöket tisztel, azért az üldözötteket rejtegeti, a nyomozókat tévutra vezeti.

Ezért eltökélte, hogy a tanyák lakosságát szétvereti, illetőleg egyes csomópontokon faluszerűleg telepítteti le, amire nézve felsőbb helyről bizalmas felhatalmazást is nyert. A terv különben nem volt új s ki tudja, mi más kedvezőbb alakulások keletkezhettek volna a külterületen. Petrovics István tanácsnok már 1846-ban a város javainak nagyobb hasznosítása okából javasolta, hogy a járásokban 100-100 házból álló kisebb falvak telepíttessenek (3). Ezt a tervet a forradalom után mind több részről emlegették. Bonyhády ennélfogva az összes tanyáknak fokozatos megszüntetését, illetőleg egyes csoportokba, faluszerűleg leendő áttelepítését tervezte, hol azután a lakosság rendőri ellenőrzése könnyebben lett volna teljesíthető s az egészségügyi és közművelődési intézmények hatása is kiemelkedőbb leendett. Ez ügyben

1) Szeged v. tanácsának 1843. évi nov. 8-án 2954/5859. sz. határozata.

2) Tóth János igazgató terjedelmesb jelentése a tanácshoz, 1853. évi márcz. 24-én, javasolván, hogy addig is, míg a tanyai iskolák és tanítók rendszeresíttetnek, a tanítók fizetésül, lakbérül, úgy könyvek beszerzésére 60-60 frt segélyt nyerjenek.

3) A sajtó útján is közzé tett czím nélküli javaslat egész vita-irodalmat teremtett. Így Kolb Ádám tanácsnok és Korda István 1847-ben "Szeged lakóihoz" czímű ellentervezeteket bocsátottak ki.

294

már tárgyalások is folytak, amire nemcsak a tanyai, de a városi lakosság részéről is a kérések, informálások és különféle befolyásolások egész sorozata indult meg. Ígértek mindent, csakhogy e felforgatás be ne következzék s a tanyai gazdák fogadkoztak, hogy az iskolákat önköltségükön felállítják, csak "faluba ne verjék" őket.

Felsőbb helyről történt bizalmas értesítés után Bonyhády tervével felhagyni kényszerült, de most annál inkább kívánta, hogy a lakosság az iskolákat felállítsa; mert remélte, hogy a műveltség terjedésével egyúttal a közbiztonsági állapotok önkényt javulni fognak. Felhívta azért a tanácsot, hogy a tanyai iskoláztatást haladéktalanul szervezze. A tanbizottmány Lengyel Pál tanácsnok elnöklete alatt 1853. évi november 30-án tartott űlésében tehát kimondta, hogy az alsótanyákon 12, a felsőn pedig 8 iskola állítandó (1). Minden tanító 80 frt fizetést nyerjen, iskolai szükségletekre pedig 20 frt adassék. Minden iskolához 1 hold föld hasíttassék, a lakosság pedig a tanítóknak a kapitányok kivetése szerint 17 köböl rozst, 25 véka burgonyát, 25 kereszt szalmát, 200 kéve rőzsét tartozik beszolgáltatni. A tanyai iskoláknak a külterületi lakosság terhére leendő kiépítése is ugyanekkor elhatároztatott (2).

A következő évben már megindultak az építkezések s 1856. év nyarán az alsótanyán 6, a felsőn pedig 3 iskola állt készen. 1857-ben már 21 tanyai iskola volt megnyitva s ezek közül saját helyiséggel birt 15 (3). A többi iskola egyelőre még bérhelyiségekben volt s mint hogy a bérlés más-más helyen történt, az ily iskolákat kiépítésükig mozgóknak nevezték. Az iskolaépületek vert falból, zsindely tetőzettel, 10 öl hosszúak voltak. A kisebb mérvű és alacsony tantermeken kívül egy szoba és konyhából álló tanítói lakást foglaltak magukban. Egy-egy épület 750-780 frtba került, mi legnagyobb részben a külterületi lakosságra történt kirovások útján fedeztetett. A belső felszerelések jobbára a belterületi iskoláknak használaton kívül helyezett bútoraiból és taneszközeiből (padok, térképek stb.) teltek ki. Minden iskolának védszentje, keresztje, statio-oszlopa, harangja stb. volt, mi mind közadakozásból került össze.

Az iskoláknál egyúttal gyakran tartattak isteni tiszteletek, valamint az úgynevezett "mise-bálak", hatósági engedély alapján.

1) A tanyai iskolák szervezése különben nemcsak Szegeden, hanem felsőbb rendeletek következtében más városokban is napirenden volt. 1856-ban a pest-budai kerületben összesen 91, illetőleg 150 tanyai iskola állíttatott. A többi közt Csongrádon 5, Szentesen 4, Dorosmán 3, Kalocsán 15 stb. (Lásd: Budapesti Hírlap 1856. évf. 167. sz.)

2) Szeged v. közig. lévéltára.

3) Budapesti Hírlap 1857. 64. sz.

295

A tanyai tanítók javadalma az 1857. évi július 2-án kelt tanácsi határozat által lényegesen változott. A terménybeli járandóságok beszedése sok huza-vonával járt, sokszor el is maradt. Ennek eltörlésével a fizetés évi 200 frtban állapíttatott meg (1).

Az alsótanyai iskolák Csorván, Zákányban, Ásotthalmon, Madarásztónál, Mórahalomnál, Domaszéken, Zabosfán, Bojárhalmán, Nagyszéksósnál, Feketeszélen, Kancsalszélen s Röszkén épültek fel. Mozgó iskolák voltak Átokházán, Homokon, Szent-Mihálytelken. Felsőtanyán : Neszűrjhegyen, Szatymazon, Makraszéken, Győriszéken, Felső- és Alsó-Balástyán állandó iskolák létesültek, Székhalomnál pedig a mozgó. A mozgók közül némelyik utóbb megszünt, a többi pedig állandósult s a közpénztár terhére és már nagyobb méretekben, valamint a czélnak is megfelelőbben épült fel. Így 1864-ben az átokházi, 1871-ben a szent-mihálytelki. A neszűrjhegyit pedig újraépítették.

A tanítók kezdetben oklevélnélküli, de mégis gyakorlati képességű, szegény származású, többnyire tót diákok voltak (Szroka Mátyás, Sperlák János, Jablonszky János stb.), kik többnyire állomáshelyükön, 10-20-30 évi szolgálat után haltak el. Némelyek szerencsés gazdálkodást s különösen fatenyésztést és nemesítést űzve, tekintélyes vagyonra tettek szert. (Sperlák Bojárhalmán.) Elméleti képzettségük fogyatkozásainak pótlására 1856-ban rövidebb, 1869-ben a szünidő alatt hosszabb póttanfolyamra rendeltettek be. De ennek is már csak kevesekre volt hatása. Utóbb azonban mindig képesített tanítókat választottak, akiknek jelesbjei a belterületi állomásokra lettek előléptetve. 1878-ban a széksósi iskolához nőtanítót választottak.

A zabosfai iskola kiválóbb eredményeket tudott felmutatni (tanítója Sáry Mátyás), hol Tóth János 1874-ben népkönyvtárat is alapított s hol a tanító neje a leányokat külön munkateremben a kézimunkára rendszeresen oktatja. Ez iskolához egyúttal 10 hold szántó- és szőlőföld haszonélvezete lett hozzácsatolva,

Időközönként némely iskolánál a házi ipar bizonyos ágát is tanították, különösen a vessző- és a szalmakalap-fonás (Molnár Benjamin Neszűrjhegyben). De a kiválóan fontos fatenyésztés és nemesítés terjesztése körül csak elvétve akadt egy-egy buzgóbb tanító.

A szorgalomidő 10, illetőleg 8 hóra terjedt. Az iskolábajárás azonban tényleg csak a téli időszakon át, október-márczius hónapokban tartott s a libalegeltetés megkezdése alkalmából az iskolák elnéptelenedtek. A vizsgák ennélfogva már májusban megtartattak s ezentúl már csak 10-25 százalék járt iskolába. Az iskolába járók száma általában véve igen változó volt. A kényszerszabályok szigo-

1) Szeged v. közigazgatási levéltárában az idézett évi iratok közt, úgy Tóth J. iskolai értesítvényei.

296

rúbb alkalmazása esetén (a Bach-korszakban s a 70-es évek elején) az iskolák oly túltömöttek voltak, hogy több helyen a váltakozó tanítás, vagyis egyik csoportnak délelőtt, a másiknak délután való tanítása lépett életbe. De a gyakori elmaradozások és a szorgalomidőnek hat hóra zsugorodása következtében a tanítás eredményei múló értékűek lettek. Mert bár az értesítők adatai szerint a taneredmény kedvezőnek volt feltüntetve: ugyanazon ifjúság, amire az újonczállításra került, irás és olvasás ismeretét nagyrészben elveszítette. Általában véve a tetemes áldozatokkal szemben, a tanyai sajátlagos viszonyoknál fogva a méltán várható eredmény a közművelődés terén nem állott be.

7. VASÁRNAPI ÉS ISMÉTLŐ ISKOLÁZÁS.

A 10-12 éven felül levő és az elemi oktatásban résztvett ifjúságnak ismétlő iskoláztatása a Bach-korszaknál nem régibb keletű. A vasárnapi iskolák 1853. évben állíttattak fel, de általában véve minden siker és eredmény nélkül.

Az iparos és kereskedő tanuló ifjúságtól eltekintve, az 1855-56. tanévben a belterületen mindössze 173 fiú és 401 leány, - a külterületen pedig csakis 135 fiú és 210 leány járt a vasárnapi iskolába. A következő évben a belterületen 200 fiú s 375 leány, a tanyákon 256 fiú s 308 leány; - az 1857-58. tanévben pedig a belterületen 311 fiú s 365 leány volt a vasárnapi iskolások száma.

Ez a gyarló, csekély eredmény a következő időszakban nem fokozódott, sőt egészen lehanyatlott. A legtöbb iskolánál a vasárnapi iskolázás megszünt. Így az 1864-65. tanévben csupán 58 fiú s 20 leány járt az alsóvárosi beltéri vasárnapi iskolába. Ugyanekkor a tanyákon csak 8 iskolánál volt ismétlő oktatás s ezekbe nem többen mint 104-en jártak (47 fiú, 57 leány). Az 1867-68. tanévben a belterületen már csak 37 fiú s 40 leány, a külterületen pedig 29 fiú és 25 leány járt vasárnapi iskolába (1).

Az 1868. évi XXXVIII. rendelkezéseinek az ismételt hatósági sürgetések daczára sem volt kiválóbb hatása. Így az 1872-73. tanévben az egész külterületen 65 fiú és 62 leány, - sőt még az 1877-78. tanévben is csak 274 fiú és 223 leány járt az ismétlő iskolába (2), holott ezrekre rugott az iskolakötelesek száma. Ezek tanítása is egyoldalú volt.

1) Tóth János Értesítvényei az idézett évekről.

2) Pálfy Ferencz polgármester évi jelentése az idézett évekről.

előző  |  tartalom |  következő