Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

297

A vasárnapi ismétlő iskolákon kívül 1871-ben s a következő évi téli időszak estéin a hatóság felnőttek oktatására szolgáló külön tanfolyamokat rendezett, melyek kezdetben elég népesek voltak, de később a felettébb iskolás módszer következtében látogatás hiányában megszüntek.

8. A TANONCZOK ISKOLÁZÁSA.

Az ipar- és kereskedelmi pályára készülő ifjúság szakképzéséről a belvárosi népiskola történetének előadása során, a polgári- és rajz-iskoláról elmondottakban már megemlékeztünk. De az ipar- s kereskedelem körül tényleg alkalmazott növendékeknek is volt iskolájuk, a vasárnap délelőtt és délután tartott s rajztanulással egybekötött "inas-iskola", mely a második iskolai rendtartás alapján szerveztetett.

De a czéhek az iskolázás eredményével kevésbé voltak megelégedve. A tanács ennélfogva 1822. évi október havában a kegyesrendi házfőnökkel történt megállapodás alapján az inasok tanítását a piaristákra bízta s ezért az illető tanár részére 50 frt tiszteletdíjat állapított meg. 1832. évi aug. 13-án tartott választott községi űlésben Gruber András házfőnök kérelmére e díjazás 250 frtra emeltetett. Az inas-iskolák egész 1853-ig a piaristák vezetése alatt álltak, de ekkor a belvárosi elemi iskolai tanítók ellátása alá kerültek.

A Bach-korszak szigorú rendszabályainál fogva az inas-iskolázás eredményesnek tetszett s általában haladás mutatkozott. Így 1855. és 1856-ban 551 iparos és 69 kereskedő tanuló, 1856-57-ben 743 iparos és 67 kereskedő tanuló, 1867-68-ban 585 iparos és 64 kereskedő tanuló járt a vasárnapi inas-iskolába. Ezek igen különböző képzettségi fokon álltak; közöttük többen közép-iskolákat is végzett tanulók voltak, kiket utóbb az inas-iskolák látogatásától felmentettek.

Az inas-iskola színvonala is mindinkább hanyatlott, azért a kimaradások sűrűbbek lettek. 1865-66-ban már 362 iparos és 32 kereskedő tanuló, 1867-68-ban pedig már csak 336 iparos és 35 kereskedő tanuló járt a vasárnapi ipariskolába (1), mely a taneredményt tekintve meddő maradt. Számra nézve később az iskolábajárás emelkedett. 1872-73-ban 729-en, 1873-74-ben 753-an jártak az inas-iskolába, mely a tanulók haladási fokához mérten öt osztályból állt (2). De kielégitőbb eredmény a város fokozottabb áldozatai daczára sem mutatkozott. Az iskolaszék, de még inkább a tanács körében ekkor az ipariskolák deczentralizálása és a vasárnap helyett a tanításnak

1) Tóth J. Értesítvényei az idézett évekről.

2) Pálfy polgármesteri évi jelentései az idézett évekről.


298

a köznapok esti időszakára való áttétele terveztetett. A terv az iparosok nagy ellenszenve daczára is utóbb végrehajtatott.

Kereskedelmi szaktanítás egyáltalán nem volt s a kereskedelmi érdekek kielégítésére senki sem gondolt; termény- és árúisme, könyv-vezetés tanítása stb. a jámbor óhajtások sorába tartozott. Szinai Emil ugyan az 1848. évi decz. 4-én egy kereskedelmi iskola és kölcsön-könyvtár felállítására kért a tanácstól engedélyt, de az akkori idők a múzsákra igen kedvezőtlenek valának. A vagyonosb kereskedő-családok ennélfogva Pestre vagy Grázba küldték gyermekeiket tanulni. A szerényebb igények kielégitésére az 50-es évek végén Kornitzer egy magán kereskedelmi iskolát nyitott. Kezdetben 50-60 tanulója volt, de csakhamar ez is megszünt. Később az olvasó-egylet szervezett egy rövidebb folyamú kereskedelmi, illetőleg könyvviteli szakelőadást, de ennek sem volt jelentékenyebb hatása.

Midőn báró Eötvös József 1870. évi január havában Szegeden a reáliskola ügyében tárgyalásokat tartott, felmerült a kereskedelmi szakiskola kérdése is. A város előterjesztésére a miniszter kilátásba is helyezte annak felállítását; sőt a reáliskolának oly nagyszabású tervezése és kiépítése épp azon feltevéssel történt, hogy abban a kereskedelmi szakiskola is elhelyeztessék. De a város jogos igényei kielégítetlenül maradtak s a kereskedelmi szakoktatás kérdésének megoldása is az utóbbi idők feladatául jutott.

9. A TANÍTÓK FIZETÉSE.

A belvárosi és alsóvárosi népiskolák történetének előadása során már némi példáit láttuk a régi tanítói fizetéseknek, melyeket inkább a kántorság után élveztek. Így az alsóvárosi tanító 1688-ban a várparancsnokságtól naponkint káplári ellátást nyert a tanításért; a belvárosi plébános pedig 1717-ben a tanítónak 50 frtot és két köböl búzát adott ellátásul.

Amidőn Szeged ősi kiváltságait s autonom jogait visszanyerte és az iskolák fenntartása a közpénztárra hárult, a tanítók javadalma 30 frt készpénz fizetésen kívül 8 köböl búza, egy oldal szalonna, fél mázsa só, 50 fej káposzta és 100 font húsjárandóságból állott (1). Ezért a kántori és harangozói szolgálatot is, az ezzel járó stólák élvezete mellett teljesítették. Később a belvárosi tanítók fizetése 45 frt, a külvárosiaké pedig 40 frt volt (2). Lassankint a természetbeli járandóságok

1) Szeged v. számvevőségi levéltárában az 1721. évi számadások közt.

2) U. o. az 1724. évi számadások közt.

előző  |  tartalom |  következő