Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
362 kiadásából egyszerre 100-200 példány is elkelt. 1870-ben az üzlet Burger Józsefre, majd a Burger és Dörner czégre szállt, mígnem 1873. évben feloszlott (1). Megelőzőleg a Bába-féle könyvkereskedés is megszünt. 1869-ben Traub Bernát, 1876-ban Várnai (Weisklein) Lipót s 1878-ban Schulhof Lajos nyitottak új könyvkereskedéseket. III. Színház és színészet. Elődeink midőn a múlt század kezdetén a régi szabadalmak és polgári jogok elnyeréseért küzdöttek, több alkalommal hallották az ellenvetést, hogy a szabad királyi városi állapot a polgárisodás és a város közönségére jelentékeny terheket hárít. A város jóindulatú patronus urai kiemelték, hogy az autonom jogú Szegednek majd iskolákat kell állítani s gondoskodnia kell oly intézményekről is, melyek a művelt polgárságnak szórakoztatására szolgálnak, de amelyek egyúttal a művelődést és polgárisodást tovább fejlesztik. Így különösen közmulatóhelyeknek, lövöldének, színház állításának szükségét emlegették. A hatóságnak küldöttei, kik a város kérelmét Pozsonyban és Bécsben szorgalmazták s kik ezen városokban az említett intézményeket megismerték, nem rettentek vissza s kijelentették, hogy az emlegetett intézményeket készek felállítani, sőt ezekre nézve a jogot maguknak kívánják fenntartani. Így történt ennélfogva, hogy III. Károly, amidőn 1719. évi május 21-én Szeged polgári jogait magában foglaló nagy szabadalmi levelét kiadta, ebben a többi közt befoglalva lőn az is, hogy a városnak jogában álland a "közjó tekintetéből" gyógyszertárakat állítani, a közönség részére orvost alkalmazni, továbbá "nyilvános helyeket létesíteni, nevezetesen: színházat, czéllövő házat és más látványos helyeket" felállítani (2). A városnak ezen hajlama és biztosított joga, az időben a hazai színügynek majdnem páratlan emléke (3). A hatóság 1721-ben felállította és megnyitotta a gymnasiumot, Délmagyarország egyedüli és legelső középiskoláját s ezzel az ifjúság neveléséről kellőkép gondoskodott. 1735-ben pedig felállította a szín- 1) Corvina. Magyar könyvkereskedők egyletének közlönye Budapest, 1882. évf. 6-8. sz. 2) Oklevéltár CXCII. sz. a. 3) Dr. Váli Béla:. A színészet Szegeden. Hivatkozással Reizner közleményeire. (Nemzet, 1886. 273. sz. reggeli kiadás). 363 házat is, mely bár az iskolával volt kapcsolatos, de azért a nagyközönségnek, az összes felnőtt lakosság művelésére és szórakoztatására volt szentelve. A piaristák vezetése alatt álló gymnasiumban már az 1723. év folyamán voltak iskolai színi előadások. A kellékek és díszletek költségeit a tanács bőkezűleg fedezte. Így egy alkalommal 8, máskor pedig 25 forintot utalványozott a "comedia" költségeire (1). Az iskolai színi előadásokat mind nagyobb közönség látogatta s az érdeklődés oly nagy volt, hogy az iskolatermek már elégtelenek voltak (2). Miként más iskolai színházaknál, úgy itt is misteriumokat, drámákat és még vígjátékokat adtak elő (3). Az előadás nyelve kétségen kívül magyar volt, mert különben a közönség érdeklődése aligha lett volna nagyfokú. Az előadások élénk látogatása Döményi Lászlót, az ékesszólástan tanárát s egyúttal a színi előadások vezetőjét arra ösztönözte, hogy 1735. év tavaszán egy állandó színpad és színház építését szorgalmazza. A tanács magasfokú értelmiségére mutat az, hogy a kérelem teljesítését legott elrendelték. Ép az időben érkezett a Tiszán egy nagyobb szállítmány fenyő- és tölgyfa-tutaj s ebből telt a színházra is. A pajtaszerű nagy alkotmány augusztus 1-én már teljesen készen állt, mely "nagyszerű, nagymérvű, az előadók és hallgatók teljes kényelmére számítva, roppant költséggel létesíttetett." A múzsahajlékot még ugyanaz nap ünnepélyesen megnyitották, amikor Döményi atya a tanácshoz hálabeszédet intézett. Biztosan nem tudjuk, de valószínű, hogy a színház a gymnasium közelében, annak telkén létezhetett. Azt sem tudjuk, hogy abban hány és minő előadást tartottak. De hihető, hogy a nagyközönségre tekin- 1) Az utalványok Szeged v. számvevőségi levéltárában az 1723-24. évi számadások közt. "Perceptor uraimék kegyelmetek. Ezen commisiónk szerint tisztelendő páter piarista uraimék istantiájokra, az producáland comédiára huszonöt Rhen. forintott fizessen. Szegedini, die 15-a 8-bris 1723. Per Magistratum." Ép így szól a másik 8 frtos utalvány is, "Ioannes Miller iudex" aláírással. 2) Az iskolai színi előadások többnyire az alkalmi ünnepségekkel álltak kapcsolatban. 1732. évi május 29-én, midőn Szlopnyai Elek tartományfőnök a szegedi házat vizsgálta, a tanulók Simon atya egyik drámáját adták elő. - Ilyen iskolai színi előadásoknak az 1766., 1768. és 1769. évekről is nyoma maradt. Ez utóbbi évben, Calasanti Józsefnek szentté avatása ünnepélye alkalmából egy magyar vígjátékot adtak elő, melyet Hajós piarista szerzett. 3) Dr. Váli Béla: A magyar színészet története. Budapest, 1887. 7-49. lap. Az előadott darabok lehettek a többi közt: Koháry István és Szapáry Péter czímű színmüvek. Ezt abból következtetjük, hogy Pécsi Domokos piaristának, ki 1721-32-ig ép Szegeden tanított, ily czímü színművei maradtak fenn. 364 tettel "nagymérvűleg" épített színházban, kiválólag magyar előadásokat tartottak, mert az idegen nyelv a nagyközönségre hódító erővel sohasem bírt. Döményi néhány év múlva Privigyére helyeztetett át. Benne a szép lendületnek indult szegedi színügy oszlopa veszett. Az 1738-40. évi pestis alkalmával maga a színház is nagy pusztításnak volt kitéve; utóbb pedig egy "nagyobb szájú mint testű ember befolyására" egészen tönkre ment (1). De az iskolai színjátékok azért nagyobb ünnepélyek alkalmával ezután is előfordultak. Az előadások a közönség igényeihez nem igen alkalmazkodtak, mert igen ritkán voltak magyar szavalatok s többnyire páros, hármas vagy négyes "Pásztori szóváltások" adattak elő latinul. Az iskolai elöljáróság tiszteletére még 1841-ben is volt latin nyelvű színielőadás (2); a hatvanas évek elején pedig az ifjúság a tanári kar tiszteletére több ízben játszott valamely magyar színműben, természetesen az iskola falain belől. Ezektől a közönség teljesen el volt zárva. A polgárságot hoszszas időn keresztül csak a vásári bohóczok előadásai és más látványosságok szórakoztatták. A többi közt említést érdemel, hogy 1785-ben volt Szegeden az első léggömbfeleresztés, tehát két évvel azután, hogy Mongolfier testvérek találmányukat Párisban 200,000 néző örömrivalgása közt először bemutatták (3). Szegeden csudaszámba ment ez esemény s a rendívüliséget eléggé jellemzi az, hogy a léggömb-eresztés emlékét egy hosszabb, gördülékeny óda is megörökítette (4). Néha elvetődött egy-egy kisebb német színtársulat is Szegedre. Pozsonynak már 1730. óta volt német színészete s Budán, Kassán és Temesvárott is játszottak már német színészek. Így az 1783. évben is megfordult és játszott egy német társulat Szegeden (5). De ez a ritkább esetek közé tartozott, mert az 1793. évi nov. 15. tanácsűlésen, amikor a helytartótanácsnak "Ludwig Capet, oder die Ermordung des Franzen Königs" darab előadását országszerte eltiltó rendeletét felolvasták, a tanács azt jegyezte meg: "itt nem lévén olyatén játszó 1) Damiani Ladislaus: Orationes. Tyrnaviae, 1742. 321. s köv. lap. - Az 1735-36. évi városi számadások közt a színházépítésre vonatkozó tételek előfordulnak. Így szeptember hóban 61. tétel alatt fenyő gerendákért 22 frt 50 dr; okt. 92. tétel alatt az építő-ácsoknak 41 frt; decz. 126. tétel szerint a színház és a korcsmaépítéshez használt 30 drb tölgyfagerendáért 20 frt stb. lett kifizetve. 2) Egy darabka múlt. Szegedi Híradó 1891. évf. 143. sz. 3) Frecskay János: Találmányok könyve. Budapest, 1878. III. köt. 71. lap. 4) Kaschnitz József: Ode auf die zu Segedin aufsteigende Mongolfiere. Pest, 1785. 8 dr. 8. l. 5) Dr. Váli B. A magyar színészet története. Budapest, 1887. 71. l. 365 hely, a játék előadói pedig igen ritkán fordulnak meg, e nemes várost ezen tilalom nem annyira érdekli, mindazonáltal előadván magát az eset, fog teljesíttetni." Az 1799. év tavaszán is játszott egy német társulat Szegeden (1). 1802. év elején pedig Lippe József színigazgató (Schauspiel-Unter-nehmer) kért a tanácstól előadási engedélyt, hogy a városháza termében 16 dráma, 42 színmű és 37 vígjátékból álló repertoire-ját kimeríthesse. A tanács ezt a helytartósághoz felküldötte; de amire onnan az észrevételek leérkeztek s a többi közt a "Nepomucenus János" úgy a "Rinaldó Rinaldini vagy Fernando Fernandini" stb. darabok színrehozatala eltiltatott, akkorra Lippe már felszedte sátorfáját. A tanács ennélfogva július 20-án Zombory Pál tanácsnokot, mint a "theatrum commissariusát" utasította, hogy jövőre ezen felsőbbi tilalomra ügyeljen. Lippe társulata az 1805. végén is megfordult Szegeden s a decz. 20-án tartott tanácsülésből "csendes magaviseletéről" hatósági bizonyítványt nyert. Az idegen múzsa hódításainak hatása alatt az ifjú Babarczy Imre Csongrád megye későbbi alispánja, "Die seltene Mannerkur" czímű háromfelvonásos vígjátékot írt, melyet 1804-ben ki is nyomatott. Német társulatok még ezután megfordultak Szegeden, de kiválóbb támogatásban soha sem részesültek. A városnak ez időben ugyan előkelő, vagyonos és művelt német polgársága volt, melynek körében a magasabb műveltségű, előkelő külföldi utazók és vendégek is kellemesen érezték magukat (2) s a belvárosi társadalom egészen német jellegü volt (3). De e polgárság magyarosodásra törekedett, aminthogy az új nemzedék már egészen magyar lett. A hatóságnak és a külvárosi lakosságnak nemzeties iránya és hangulata a német társadalomra döntő hatással volt. A nemzeti irány és hangulat különösen József császár halála után hatalmasan nyilatkozott meg. A magyar érzés, magyar nyelv és szellem az akkori általános fellendülés alatt sehol sem lüktetett erőteljesebben, mint Szegeden. A tanács már 1791. évi ápr. 7-én elhatározta, hogy jövőre jegyzőkönyveit a latin nyelv kiküszöbölésével az "édes magyar nyelven" vezeti. Elhatározta a többi közt azt is, hogy a város újon emelendő székházában a magyar múzsa részére színpadot 1) Szeged v. tanácsi jegyzökönyve 1799. év márcz. 26-án 403. sz. a. 2) Gróf Hofmansegg: Utazás Magyarországon. 1793-94-ben. Fordította Berkeszi. Budapest, 1887. 83-96. lap. 3) A nagyobb ünnepélyek alkalmából kiadott predikatiók, ima- és énekes-könyvek stb. többnyire németek voltak. ("Szeged könyvészete" czímű kézirati gyűjtemény.) 366 rendez be. Mindenki örült, hogy a budai országgyűlés alatt, 1770-ben Kelemen László az első magyar színtársulatot megalakította s számítottak arra, hogy a magyar theatristák Szegedet is felkeresik. Az új széképület az 1800. év nyarán el is készült s az emelet déli részén a színpadot, a nézőteret (szála, tánczterem) és a kávéházat berendezték. A színpad még el sem készült, de ennek híre messze eljutott, el Kelemen Lászlóig, ki ekkor egy új társulattal Nagyváradon időzött. Innen írt 1800. évi febr. 14-én a tanácshoz, jelezvén Szegedre való jövetelét s tudakolta, hogy a színpad és nézőtér fel van-e szerelve s azért "milyen árenda leszen határozva" (1). A tanács február 27-én tudatta Kelemennel, hogy a berendezés még nem kész, "s ami illeti ennek árendáját, az igen gyenge és csekély fog lenni, mert mi és népeink inkább gyönyörködnek a játéknak szemlélésében és a magyar nyelv s nemzet dicsőségében, mintsem az ilyetén árendának jövedelmében" (2). Májusban nagy sietséggel már a színpad díszes függönye is elkészült, melynek tervét Kelemen László támogatásával Vedres István készítette el. A függöny egyik oldalán "a két magyar haza oltára" volt kifestve, előtte a várost jelképező női alakkal; másik oldalán Janus oltára Minervával, az előtérben Hercules, Attila, Nagy Frigyes, II. József és Mátyás király alakja, úgy a szegedi vár képe volt előtüntetve, a háttérben pedig Parnassus és Helicon csúcsai a castiliai forrással s a szárnyas Pegazussal (3). Az új széképületnek s az abban berendezett színház és szálának ünnepélyes megnyitása 1800. évi november 25-én fényes tánczvigalommal egybekötve történt meg. Ez alkalomra Benyák piarista a a tánczos párokat lelkesítő alkalmi dalt írt. November 29-én pedig nyilvános árverésen a színház, szála és a kávéház 7 évre Kovács Györgynek bérbeadatott, de a szerződésben a tanács kikötötte: "valamint az ezen alkalmatosságban levő teatrumnak felállításában az a főczél, hogy abban a nemzeti magyar nyelv tökéletesítése által az erkölcsi és polgári boldogság előmozdítása lehetőképen eszközöltessen: úgy ennek magyar erkölcsi játékszín nevezete mindenkor fel is maradván, az árendátor ugyan teljes birtokában leszen a teatrumnak; következésképen abban német vagy más játszótársaságot is bocsájthat és az ilyen társasággal tetszése szerint alkudhat, mindazonáltal a magyar játszótársaságnak, az erre levő különös tekintetből, ezen teatrumban mindenkor és így akkor is, ha netalán az árendátor már más nyelven játszókkal megalkudott volna, nemcsak elsősége leszen a játékra, hanem ezen társaságot az árendátor egy-egy napi játékért 1) Oklevéltár CCX. sz. a. 2) Oklevéltár CCXI. sz. a. 3) Szeged v. közigazgatási levéltára. 367 feljebb egy forintnál nem is taksálhatja, a játékot pedig annak akármikor megengedni és a teatrumot szálájával, ruhatartó és öltözőszobájával együtt által adni tartozik" (1). A magyar színügy ápolására tett ezen rendelkezésért Kelemen László, ki már társulatával ekkor Szegedre ért, még ugyanazon nap a tanács előtt személyesen megjelenve, szóval mondott köszönetet. A színpad a bécsi, linczi, pesti és temesvári színházak mintájára volt berendezve. A díszleteket és gépeket Nessentaller, az időben hírneves színházi festő állította elő. A fellépést tehát mi sem gátolta s valószínű, hogy Kelemen már deczember havában gyönyörködtette Szeged közönségét; de semmi nyoma sem maradt, hogy mit és meddig játszottak. Hihetőleg a züllőfélben volt társulat feloszlása vetett véget a játéknak. Annál többet tudunk a Wesselényi pártfogása alatt Kolozsvárott alakult társaság szegedi szerepléséről. Vedres István, Szeged nagy fia, a város érdemes főmérnöke, ép oly lelkes magyar, mint Dugonics vagy Horváth István, égett a hazafiúi lelkesedéstől, a magyar nyelv- és nemzetiség lángoló szeretetétől. Már 1790. évben "A magyar nyelvnek a magyar hazában való szükséges voltát tárgyazó hazafiúi elmélkedés" czímü művet adott ki, mely három kiadást is ért. Majd a "Magyar nemzeti lélekről egy-két szó" czímű művével ért el kiváló hatást. Foglalkozott a színügygyei is és 1809-ben "A haza szeretete, vagyis Szeged városának a törököktül való elvétele" czímű vitézi játékot adott ki. Vedres az 1803. év nyarán levélben kereste föl Wesselényit a végből, hogy a kolozsvári társulat tagjainak egy részét, mely Magyarországra volt indulandó, Szegedre is küldené el. A felhívásra örömmel jelentette Wesselényi a tanácsnak, hogy kész a társaságot Szegedre is leküldeni, ha az ügyek intézésével és a pénztár felügyeletével a hatóság valakit megbízni hajlandó (2). Vedressel is tudatta, hogy a kolozsvári társaságot az őszszel Szegedre küldi, kérvén őt, hogy a társaság kormányzását vállalná el (3). Vedres nem is vonakodott ettől s kijelentette, hogy a társaság sikereinek előmozdítására minden lehetőt elkövet (4). A tanács július 4-én tartott üléséből válaszolt Wesselényinek, 1) A szerződés Szeged v. közigazgatási levéltárában. Váli B.: A magyar színészet története. Budapest, 1887. müve 209. lapján e gondoskodást Wesselényi érdemeül rója fel. Ennek semmi nyoma, de egyáltalán ki is van zárva, mert még 1803-ban is Vedres ösztönzéseire küldte el Wesselényi az erdélyi társulatot Szegedre. - Lásd egyúttal: Magyar Kurir 1801. év. I. fertály 57. lap. 2) Oklevéltár CCXII. sz. a. 3) Oklevéltár CCXIII. sz. a. 4) Oklevéltár CCXIV. sz. a. 368 áradozó szavakban biztosítván őt arról, hogy a társaságot Örömmel fogadja. Ily előintézkedések után az erdélyi társaság 1803. évi szeptember hó elején érkezett Szegedre. A kis társulat szeptember 8-tól október 3-ig 17 előadást rendezett, de az anyagi siker elmaradt (1) s a tagok egyrésze útra sem kelhetett. Noha felsőbb rendeletek értelmében a tanuló ifjúság a tánczvigalmak és színházak látogatásától el volt tiltva, a színészek felsegítési ügyét mégis a tanuló ifjúság karolta fel. Október 9-én javukra színielőadást és ezt követőleg tánczvigalmat rendeztek a diákok, amikor is "Mátyás király, vagy a nép szeretete, jámbor fejedelmek jutalma" czímű 3 felvonásos "érzékeny" darabot adták elő (2). Sokkal sikerültebb volt az 1806. évi kirándulás, amikor Ernyi Mihály vezetése alatt egy újabb, népesebb és tökéletesebb társulat érkezett Kolozsvárról, illetőleg Debreczenből. A társaság ezúttal is a tanács meghívására, Wesselényi ajánló levelével érkezett meg (3). A vendégek lelkes fogadtatásáról Benke József, a társaság egyik tagja a következőket jegyzé fel: "amilyen újság volt nagyobbára mindnyájunk előtt ez a város, épen olyan ismeretlen, hallatlan és példa nélkül való az a szíves jóakarat, melylyel az odavaló publikum fogadott." A tanács egyik küldötte ünnepélyesen fogadta az érkezőket s tudtukra adta, hogy ingyen lakásokról és fűtésükről gondoskodott. Az előkelő polgárság versengett a vendégek kapkodásában. Mindenki úgy fogadta őket, mint barátját, gyermekét. Ez nem pusztán vendégszeretet, hanem egyúttal tüntetés volt a magyar színészetért. A társaság tagjai közt voltak: Ernyi, mint egyúttal a társaság vezetője, Andrád Elek, laborfalvi Benke József, Kántor Gerzson, Kemény János, Magyar György, Murányi Zsigmond, Nagy János, Némethy Sándor, Simonfi György, továbbá: Ernyiné, Lefebre (Szakács) Teréz, Szikszai Julianna. Napjaik jól teltek s az élénk látogatottság követ-keztében nemcsak hogy zavaruk nem volt, de fölösleggel rendelkeztek. Ám nagy baj volt az, hogy a színpadnak s illetőleg zsinórpadlásnak nem volt menyezete. Télen bármennyire fűtöttek is, a zsinórpadlás cseréptetőzetén keresztül a meleg elpárolgott. A hidegben aggodalmak közt játszottak, féltve különösen a nőket, kik úgy is kevesen voltak, hogy kibetegednek. De szerencsére egyiküknek sem lett baja. 1) Dr. Váli B.: A magyar színészet története. Budapest, 1887. 217. lap. Az előadott darabok közt volt Vedresnek "A haza szeretete" czímü színműve. 2) A szegedi színészetnek talán e nemben legrégibb emléke kis ívrétű szinlap, homlokzatán Magyarország és Erdély czimerpajzsa látható. Sajnos, hogy a játszók nevei a szinlapra nem kerültek. 3) K. Papp Miklós: Történeti Lapok. Kolozsvár, 1874. I. évf. 782. lap. 369 Az előadások október közepétől márczius végeig tartottak. Naponkint volt játék, sőt a vasárnapi előadások miatt kellemetlenségük is volt. Ugyanis a terem már előzőleg a vasárnapi tánczvígalmak tartására ki volt adva s a bérlő e napokon a szálát, vagyis a nézőteret nem akarta Ernyi rendelkezése alá bocsájtani. A panasz a tanács elé került, mely november 13. ülésében úgy döntött, hogy "az erkölcs pallérozódás az egészséget vesztegető táncznál nemes Szeged városában csakugyan előbb való tekintetet érdemel", így hát a színjátékok ünnep- és vasárnapokon is megtarthatók délután 4-7 óra között, mi nem is gátolja azt, hogy a tánczvígalmak 8 órakor megkezdessenek. Ernyinek egy másik kérelmét, hogy a zártszékek készítésére fordított 123 frt kiadása megtéríttessék. - daczára annak, hogy a zártszékek a város birtokába jutottak, - a febr. 12-én tartott tanácsűlésen kedvezőtlenül intézték el és pedig annálfogva, mert az udvari kamarának erre vonatkozó előzetes engedélye nem volt. De ezért a társaság rövidülést nem szenvedett. Havonként 6-7 száz forint bevétel volt s a tagok fizetésén kívül a ruhatár és díszletek gyarapítására fordított jelentékeny kiadások után is szép tőkével távozhattak Budára. Búcsúelőadásul "Maxvil Róbert, vagy az embergyűlölés és megbánás" czímű darabot játszották, melyen nemcsak a közönség, de a színészek is annyira elérzékenyültek, hogy "könyhullatásuk a játék huzamos folytatását számtalanszor megakasztotta." Ernyinek és távozó társulatának hálával telt érzékeny búcsúlevelét, melyben a hatóság és polgárság vendégszeretetét és pártfogását nem győzik magasztalni, az 1807. évi április 3-iki ülésen olvasta fel a tanács, melytől a legkedvezőbb ajánló levelet nyerve, a fővárosba mentek, hol május 8-án kezdték meg előadásaikat 11 évvel azután, hogy Kelemen László lelkes törekvései hajótörést szenvedtek (1). Alig távozott a társulat Szegedről, a színházat rendkívüli baleset érte. Július 2-án a színpad tetőzetét egy iszonyú esőzuhatag áttörte s a beömlő víztömeg az összes készleteket, díszítményeket megsemmisítette. A helyiségek annyira megrongálódtak, hogy nagy költséggel, sok idő múlva lettek jókarba helyezve. A színház egyelőre igénybevétel nélkül volt. 1811. évi július 19-én a tanács Probszt Leopold német színigazgatónak engedte át előadásonkint fizetendő 6 frt díjért. A következő évben is Probszt 1) Oklevéltár CCXVI. sz. a. - Szeged v. 1806. és 1807. évi tanácsi jegyzökönyvei az idézett napokról. - Bayer József: A nemzeti játékszín története. Budapest, 1887. I. k. 351-354. és 591. l. - Váli Béla: A magyar színészet története. Budapest, 1887. 241-245.l. - K. Papp M.: Történeti Lapok. Kolozsvár, 1874. I. évf. 781-783. l. - Könyves Máté: Játékszíni koszorú. Budapest, 1834. 25-27. - Vahot: Magyar Thalia. Pest, 1853. 90. lap. 370 társulata játszott a szegedi színpadon, most már előadásonkint csak 3 frt díjat fizetve, de ez is terhes volt. Leszálítást kért s a tanács aug. 27-én a használati díjat 2 frtra mérsékelte, mivel "a nézők száma igen-igen megfogyott." 1812. évi november 7-én a vásári komédiások három előadásra, november 23-án pedig Fencolli Bertalan két előadásra nyerte el a "magyar nyelv pallérozása és a jó erkölcsök terjesztésére" emelt csarnokot. Majd a Piovani-féle "mesterséges ritkaságok" viaszbáb-csoportozat tulajdonosa jelent meg, aki azonban nem a szálában, hanem a "hídutczai Quarta-házban" állította fel nagy csodálkozást keltett bábuit, melyek közt Scipio, Aristoteles, Diogenes, XVI. Lajos és neje, Napoleon stb. "hűséges ábrázolatokban" volt látható. Ily meddő állapotok közt a tanuló ifjúság állt be a néma múzsa szolgálatába s több műkedvelő előadást rendezett. A többi közt 1815. évi november 26-án rendezett előadásuk 127 frt tiszta jövedelme a pesti nemzeti színház felépítésére lett beszolgáltatva (1). A nemzeti színház alapjára már ekkor, de később is, széleskörű gyűjtések történtek. Így az 1836. évben a tanács 500 frt, a polgárság pedig 1010 frt 50 kr. adományt küldött Pest vármegye alispánjának (2). A nemzeti színház ügye iránt való lelkesedés részben onnan támadt, hogy a pesti színtársulat egy része 1816. évben Láng Ádám János igazgatása alatt Szegedre jött s itt hosszabb ideig játszott. Igazi művészi színvonalon álló előadásaik soká feledhetetlenek maradtak. A társaság lejövetelét Kulcsár István a tanácscsal jó előre tudatta. 1815. évi nov. 27-én a tanács örvendve fogadta a hírt s kijelenté, hogy a vendégeket a "lehetségesekben segítendi." Láng társulata 1816. évben kezdte meg vándorútját s Halasról egyik tagját - Kilényit - Szegedre előre küldte, hogy a színpad átengedése ügyében értekezzék. Kilényi ügyesen forgolódott s a tanács a színház használatát minden díjfizetés nélkül engedte át (3). A társaság július 26-án érkezett meg és a Láng Ádám felvigyázó, (ki a tagokat a jövedelem arányában kéthetenkint fizette) Kilényi Dávid perceptor, Ujfalusi Sándor kontrollor, Farkas József, Szentpéteri Zsigmond, Kontz József, Várady Károly, ifj. Láng Lajos, Halabori Miklós, Kramarits János, továbbá: Bősi Anna, Láng Mária, Mester Francziska, Tellerné Borbála tagok által aláírt terjedelmes "társasági 1) Szeged v. tanácsi jegyzökönyve az említett évek illető napjairól. 2) Székely József: Magyar játékszín. Budapest, 1887. 165. és 188. lap. 3) Kevéssel azelőtt Szegeden Villi színigazgató német társulata játszott. Lásd ld. Szinnyei József: A komáromi magyar színészet története. Komárom, 1882. 89. lap. 371 constitutiók és törvényes czikkelyek" egy példányát a hatóságnak benyújtotta (1). Az előadások július 28-án megkezdettek s a közönség a színészekkel, ezek viszont a közönséggel igen meg voltak elégedve. Rendkívüli pártfogásban részesültek s a helyiségeknek az egész évre való szabad használatát biztosítani kívánták. A tanácsnál a társaság tehát azt kérte, hogy a kávéház helyiségei és a tánczestélyek rendezési joga nekik engedtessék át. A tanács szept. 17-én ezért 800 frt bérösszeget állapított meg, amihez a választott község is hozzájárult, sőt az udvari kamara sem tett ellene észrevételt. Ily értelemben 1817. február havában a szerződés Pintér János árvatári ellenőr jótállása mellett megköttetett. A jövő így teljesen biztosítva volt s Szeged az alföldi színészetnek igazi központja és fenntartója lett. Mert a társaság az év bizonyos részében, néha több izben is Szegeden játszott, de közben-közben ellátogatott Makóra, Becskerekre, Bajára, - leginkábbb pedig Szabadkára, hol ugyancsak kiváló pártfogásban részesült (2). Csaknem két évtizeden át szolgálta e társaság az Alföld közművelődési ügyét előbb Láng Ádám, később Kilényi Dávid, utóbb pedig s illetőleg 1832. évtől fogva Abday Sándor igazgatók vezetése alatt. A tagok ugyan lassankint változtak és eltávoztak, úgy hogy utóbb a pesti tagok egyike sem volt már a társulatnál, mely különben mindig jó erőkkel dicsekedett. A tagok sorában volt Balog Döme, Erdős Lajos, Farkas, a kitünő tánczművész, Hubenai Ferencz, Király János, Kiss Kálmán, Körösi Ferencz, Nagy István, Német, Mészáros, Molnár, Parásó, Sóvári, Szákfi, Szántai, Szőke, Szőllősi, Török; a nők közül pedig: Böszörményi Johanna, Dellné, Parásóné, Szalainé, Szaplonczainé, Széppataki Johanna. Udvarhelyiné stb. (3). Közbe-közbe ugyan más társulat is megfordult Szegeden. Így az 1823. év nyarán a debreczen-nagyváradi Wanza Mihály-féle társaság két hónapig játszott Szegeden, anyagi és erkölcsi tekintetben egyaránt sikereket aratva. E társaság a vár udvarán, a szénaraktárban játszott s aug. 24-én "Kemény Simon és Hunyadi János" czímű műben búcsúzot el a hálás közönségtől, melynek a "nagy munkaidő és pénzszűke" daczára is nagy pártolását vívták ki. 1827. évben pedig az erdélyi társaság töredéke, mely innen Szabadkára, Pécsre és Székesfehérvárra ment, játszott Sze- 1) Ez érdekes színügyi szabályzat Szeged v. közigazgatási levéltárában 2767/1816. sz. a. őriztetik. 2) 1818-ban még Aradon és Temesvárott is megfordult. Lásd Váli Béla: Az aradi színészet története. Budapest, 1889. 13. lap. 3) Egykorú színlapok a Somogyi könyvtárban. 372 geden. Ez a társaság július 9-én a "Tolvaj szarka" operával nyitotta meg s ugyanazon hó 22-én a "Három századdal" fejezte be vendégelőadásait (1). Színre hoztak néhány dalművet is. Ezen társulattal fordult meg Szegeden Déryné is, a nagy művésznő, ki néhány előadáson mint vendég lépett fel (2). Abday társulatának működése alatt a színészet kiváló pártolásnak örvendett. Úgy a hatóság, valamint a kaszinó választmánya odatörekedett, hogy Szabadkával szövetkezve, a társulat állandó fenntartása biztosíttassék. Különösen az 1833. év folyamán ez ügyben a szabadkaiakkal több értekezletet tartottak, sőt szerették volna Nagy-Becskereket s illetőleg Torontál vármegyét is az érdekeltségbe bevonni. E tervezet mozgatója Babarczy Imre, csongrádmegyei alispán volt, de fáradozásai kárba vesztek. A kaszinó választmánya egyébként bérlőket gyűjtött (3), a színészeket buzdította és segélyezte. Ez időből a szegedi színészetet érdeklő tudósítások is már gyakoriak. Ezeket Miskolczy István, a város egyik aljegyzője írta. Az akkori ifjúság egyik tehetséges tagja. Jéger (Vadász) Emánuel pedig színműírással is foglalkozott s 1833. évi okt. 20-án "Virginia, a borzasztó bírói ítélet véres áldozata" czímű szerzeménye előadásra is került (4). Az 1831. évben új társulat jött Szegedre. Ennek tagjai közt voltak: Balla igazgató, Kőszeghi, Szilágyi, Váradi, Török, Pataki, Végh, Kovács, Lázár, Váradiné stb. Május-június hónapokban játszott, de nem mindennap s ha egy-egy nagyobb eső jött közbe, az előadást el kelle halasztani, mert az utczák nem voltak világítva és a nagy sarak miatt lehetetlen volt közlekedni. Az előadások elhalasztását külön színi értesítések tudatták (5). A következő, vagyis az 1836 37. évekre újra Abday társulata jött Szegedre. Az utóbbi alkalommal április-szeptember hónapokban játszottak, de hetenkint rendszerint csak három előadás volt. A közönség tetszését annyira megnyerték, hogy később is mindig ezen társulatot óhajtották. A társaság anyagi ügyei rendkívül kedvezőek voltak. A havi bérlet 12 előadást foglalt magában s havonkint 600, hat hónapra pedig 3600 írt bérletbevétel volt biztosítva. De a napi bevételek is igen kedvezők voltak. A tagok közül legjobban Baranyay, Bohári, Chiabay Czelestin, Gyarmathy, Munkácsy, Szákfi, Szerbényi, továbbá Adayné, Chiabayné 1) Bayer József: A nemzeti játékszín története. Budapest, 1887. I. köt. 461. lap. - Könyves Máté: Játékszíni koszorú. Budapest, 1834. 62. lap. 2) Déryné naplója. Budapest, 1880. II. köt. 434. lap. 3) A bérlet 12 előadásra váltói 5 frt volt. 4) Honművész 1833. évf. 55-62. sz. 5) Egykorú színlapok és értesítések a Somogyi könyvtárban. 373 és Munkácsyné tetszettek. Az előadott darabok közt volt április 10-én "Az ál Iván czár elfogatása Szeged városában néma képzetben." Május 16-án pedig Mihályfi József szegedi ügyvédnek "Terv" czímű szerzeménye került színre (1), melyet 1841-ben is előadtak. A következő - 1838. - évben Farkas József társulata kereste fel Szegedet. Ez a régi Farkas-, továbbá a Keszy József- és a Kőrösy Ferencz-féle téli társulatokból szervezkedett. A tagok közt volt: Árvai István, Baranyi Péter, Botos József, Breznay Mihály, Deésy Zsigmond, Egedy Károly, Fekete János, Földváry Vincze, Keszy József, Kőrösy Ferencz, Szőcs Imre, Tolnay Ödön. Udvardy István, úgy Borsódi Júlia, Kőrösyné Stromp Katalin, Kántor Katicza, Miskolczi Lilla, Szabó Júlia, Udvariné Soós Julianna, Vári Nina. Április 29-től július 12-ig 42 fellépésük volt. A "Játékszíni választmány" most is buzgólkodott, hogy a régi bérlőket összetoborozza. De a pártolás már hanyatlott s a közönség egyrésze panaszkodott; játékukat kielégítőnek nem találták s a kritika sem nyilatkozott felőlük kedvezőleg. Jellemző a színészeknek ezzel szemben a következő védelme: "ki azért jön színházba, hogy Müller leánykája kis lábait csodálja, vagy Macbeth nője piczi kezit kész volna elnyelni, midőn a vércseppeket, mint gyilkossága tanuit, álmában törleni igyekszik s repülni hagyja ámultában a mondottakat; az nem javul a színházban. Szóval, csak úgy lehet a színház is erényiskola, ha oda megútálni a gonoszt és fondort és követésre méltónak találva az erényt, csak erényért megyünk" (2). Ugyanez a társaság Keszi József, Kőrösi Ferencz és Pethő Czelesztin hármas igazgatása alatt az 1839. évben ismét Szegedet kereste fel s április hó 1-től június 13-ig 48 előadást tartott. Június 9-étől fogva többnyire Rókuson, a pacsirta-kertben (Kossuth Lajos-sugárút 37.) felállított nyári színkörben játszottak, hol Lipcsei Klára hét ízbeni vendégfellépte sem gyakorolt nagyobb vonzerőt (3). E nyári színkör még az előbbi évben készült. A színpad kezdetleges kis alkotmány volt és csak ez volt tetőzve, míg a közönség a szabad ég alatt, árnyas fák közt nézte az előadásokat. Egy német színtársulat alkalmára készült mindez, mely társulat ez évben is ellátogatott Szegedre. "Minden szebb ízlést tipró, aljas és untató előadásaikat" a közönség csaknem jobban látogatta, mint a magyar társaság játékait (4), mi eléggé mutatja, hogy 1) Honművész. 1837. évf. 27-51. sz. - Várady Pál: Játékszíni Nefelejts. Szeged, 1836. - ld. Szinnyei József: A komáromi magyar színészet története. Komárom, 1882. 92. lap. 2) Botos József: Játékszíni füzér. Szeged, 1838. 3) Gönczy Sámuel: Játékszíni zsebkönyv. Szeged, 1839. 4) Jelenkor, 1840. évf. 49. sz. - Hirnök, 1840. évf. 48. sz. - Uhlich Honorius: Theatralisches Angedenken den Freunden der Kunst gewidmet. Szegedin, 16 dr. 8. lap, év nélkül. 374 a méregből csak egy szemernyi is elég, hogy mételyezzen. A következő - 1840. - év nyarán Schätzl Lajos már harmadízben jött Szegedre, mely a német múzsa valóságos otthonának ígérkezett. Most is pacsirtakerti előadásaikat nagy pártolás és biztató kilátások közt kezdették meg. Az akkori lelkes ifjúság, melynek vezére Osztróvszky József volt, a tolakodók térfoglalásán felboszankodva, hatalmas mozgalmat indított meg. Minden befolyásukat felhasználva, a családokat a német játékok látogatásáról lebeszélték és visszatartották. Így Schätzl "meglepő csinossággal kibővített" színpadján tartandó előadásai lassankint elnéptelenedtek s utóbb már a katonatiszteken és néhány csökönös németen kívül más nézője nem maradt s így megbukott. Szeptember közepén több ezer forint adósság hátrahagyásával szökött meg s a német direktorok ezentúl gondolni sem mertek Szegedre (1). A német színügynek ez a kudarcza a német polgárok egy részét felboszantotta és daczból hol a pacsirta-kertben, hol a városházi színpadon, névre szóló meghívók mellett német műkedvelői színielőadásokat rendeztek. A zártkörű társaság is mind kisebbre olvadt. Csak az 1842. évi május 28-án, midőn a modori tűzkárvallottak javára, tehát jótékony czélra játszottak a német műkedvelők, seregeit egybe a polgárság s a zuhogó zápor daczára is a nagy szála egészen megtelt. Az ifjúság most arra nézve is mozgalmat indított, hogy a közelgő téli évadra egy kiváló társulat kerüljön Szegedre s ennek léte kétségen kívül biztosíttassék. Bérletek gyűjtésén fáradoztak s a kaszinó, valamint a hatóság támogatását is megnyerték. A tanács a nézőteret ki is javíttatta, díszletekre és felszerelésekre felsőbbi jóváhagyás reményében 6000 frt kiadást tett. Miután havonkint 12 előadásra a napi jegy elárusításon felül összesen 16,200 frt bérletbevétel biztosítva volt, Komlóssy Ferenczczel, a nemzeti színház volt igazgatójával léptek érintkezésbe, ki 1840. évi október havában 40 tagból álló opera- és színmű-társulatával Szegedre jött (2). 1) Hírnök. 1840. évf. 82. sz. 2) Tagok voltak:
Almásy István, Balázsi János, Baranyi Péter, Bartók József, Bíró József,
Gócs Engelbert, Havi Mihály, Hubenay János, Kovács András, Kovácsi
Károly, Kálmán György, Kaczvinszky János, Lossovi János, Mezei Salamon,
Molnár József, Nagy József, Somogyi Sándor, Szép Edvárd, Szilágyi
József, Udvarhelyi Sándor, Városi József, - Baranyiné Bartók Eszter,
Bartókné, Egressiné, Erkelné, Gusztinyi Julia, Gócsné, Haviné, Kálmánné,
Komlóssyné, Komlóssy Ida és Paulina, Szilágyiné stb. - A zenekar Hahnel
Frigyes igazgatása alatt 16 tagból állt. - A színházi helyárak voltak:
zártszék a páholyban 1 frt; földszinti számozott hely 50 kr.; földszinti
első hely 30 kr., karzat 15 kr., mindez váltóban. 375 Komlóssy hat hónapig gyönyörködtette Szeged műpártoló közönségét. A társaság művészi színvonalon állt, ezenkívül a nemzeti színház tagjai közül is többen, nevezetesen Egressy, Szakácsy, Szerdahelyi, gyakran lerándultak vendégszerepelni. Az utóbbi búcsúfellépte alkalmával tisztelőitől emlékül arany serleget nyert (1). A magyar színművészetnek Szegeden ez volt az első aranykora. A következő évre már nem sikerült a kitünő társulatot megnyerni. 1842. évi szeptember havában rövid ideig Kovácsi gyenge társulata időzött Szegeden (2). A meddőséget ennélfogva az ifjúságnak műkedvelő előadásai pótolták, melyeknek jövedelme a kisdedóvó intézet felállítására lett szentelve. Az 1843. évben a Bartók-Egri-féle társaság került Szegedre, mely az ugyanezen év tavaszán Debreczenben feloszlott nagyobb társaság töredéke volt. A társaság Karczagon, Szarvason, Makón, Aradon játszott rövidebb ideig s mindenütt csekélyebb részvét mellett. A nélkülözésektől kimerülve értek Szegedre s július 22-én kezdették meg előadásaikat. Szeptember közepéig 29-szer léptek fel, mely idő alatt Egressy hétszer, Laborfalvi Róza pedig hatszor játszott mint vendég (3). Az 1844. és 46. évben az erdélyi dalszínház társaság tagjai jelentek meg Szegeden s arattak nagy sikereket (4). De ezenkívül 1844. évi márczius-április hónapokban Szerdahelyi kis társulata s az 1846. évi márczius-április hónapokban pedig a Gócs-féle dráma- és opera-társaság játszott, melynek anyagilag bár jól folytak dolgai, mégis a nagy fegyelmezetlenség miatt feloszlott (5). Ekkor, vagyis az 1846. évi május hóban a Kilényi-Veszter-féle jóhírű, de már igen eladósodott társaság jött Szegedre, mely augusztus közepéig játszott, közben az 1) Hirnök, 1840. évf. 82. sz. - Nemzeti Ujság, 1841. évf. 3., 11., 58., 56. sz. - Szegedi nemzeti játékszín zsebkönyv. Szeged, 1841. 8 dr. 175. l. - Egykorú szinlapok a Somogyi könyvtárban és a szegedi kegyesrendi ház könyvtárában. 2) Szuper Károly színi naplója 1821-1850. (Abafi L.: Hazánk. Budapest, X. köt. 317. lap.) 3) Turcsányi Imre: Szegedi játékszíni zsebkönyv. Szeged, 1843. A gyenge társulat tagjai voltak: Bartók József, itj. Bartók Antal, Bernárdi Ferencz, Demjén Mihály, Egri János, Futó Lajos, Kövessy József, Tóth Károly, Bartókné, Darvas Etelka, Demjénné, Janka Mari, Egriné, Kratochvill Antónia, Kövessyné, Nehezovits Petronella, Molnárné és Navarra Mari. 4) Egykorú színlapok a Somogyi könyvtárban és a szegedi kegyesrendi ház könyvtárában. A tagok közt látjuk: Albisit, Almásit, Balázsit, Dömét, Ereseit, Gyulait, Hódit, Károlyit, Kaczvinszkyt, Kovácsot, Laczkót, Szabót, Szerdahelyit, Zsivorát, Erkelnét, Kaczvinszkynét, Laczkónét és Lukácsi Antóniát. - Hirnök, 1844. évf. 92. sz. 5) Szuper Károly színi naplója 1821-1850. (Abafi: Hazánk XI. köt. 41. és 134. lap.) 376 aradi vásár alkalmából kirándulást téve Aradra. E társaságnál volt Déryné s ő rajta kívül még Polyákovicsné, szabadkai műkedvelő úrnőnek néhány fellépése keltett kiváló érdeklődést. Kezdetben meglehetős számú közönség nézte az előadásokat, sőt júliusban, midőn gr. Széchenyi István a Tiszaszabályozás ügyében néhány napot Szegeden töltött, zsúfolt ház előtt játszottak. Hanem később nagy részvétlenség mutatkozott. A gyakori tűzveszélyek miatt a közönség nem mert hazulról távozni. A Nagy Ignácz-féle "Állatok gyűlése" czímű paródia, melyben a szereplők állatjelmezekben lépnek elő, ujdonságánál fogva első ízben még hatott s telt ház előtt játszottak, de már másodízben igen csekély számú közönség gyűlt egybe (1). 1848. évi őszön Latabár társulata érkezett Szegedre. Abban az időben ez volt az egyetlen társulat, mely szét nem bomlott s mely sikerrel működött. Itt tünt fel először mint kezdő színésznő Munkácsy Flóra (2). A következő év június és július havában pedig, amidőn Szeged hadi központ, a kormány és a parlament székhelye volt, Havi Mihály tartott előadásokat. A társulat a vár mellett lévő sétatéren, az előző évben hevenyészett és később sörcsarnokul átalakított színkörben játszott. A pesti nemzeti színház tagjai közül többen, különösen Szentpéteri, gyakrabban lépett itt fel vendégül (3). A szabadságharcz után amily megalázás és szenvedés érte a nemzetet, ugyanazon sors jutott osztályrészül a magyar színészetnek is. Küzdelmes napokat élt, talán nehezebbeket, mint egykoron. Az absolut hatalom amint észrevette, hogy a mindentől tartózkodó és mindent visszautasító magyar nép egyedül a színészet iránt vonzódik s egyedül a színpad éleszti a szunnyadó nemzeti érzelmeket s már csak a színpadon, láthatja a magyar nemzet dicső multját biztató képekben megújulni: a színügyet cenzura alá vette és a darabokat többnyire megcsonkította vagy előadásukat eltiltotta. Még az olyanokat is, mint például az "Evangelium és családi élet" eltiltották. Egymásután következtek a mindenféle megszorítások, mind megannyi boszantások. Így a színlapokon ki kelle tenni a darabok német czímét is. Mindenben czélzást, politikai vonatkozást talált a rendőrség, amiért azután fenyítéket szabott ki. Valóban a szereplők attól féltek, hogy ahány tapsot aratnak, annyi napi fogsággal sujtatnak. A színészek különös felügyelet alatt álltak; magánéletük viszonyait és érintkezéseiket a rendőrség folyton kutatta. Bonyhády megyefőnök 1) Szuper Károly színi naplója 1821-50. (Abafi: Hazánk, XI. köt. 137-141. l. 2) U. o. 192. lap. 3) Szegedi Hírlap 1849. évf, hirdetési rovatában megjelent színi közlemények. A tagok közt voltak: Benke, Fehérváry, Latabár, ifj. Szabó, Török, Gócsné, Körösi Mimi, Latabárné, Törökné stb. 377 elrendelte, hogy a közhangulatról szóló napi- és heti bizalmas jelen-tésekben, különösen a színházi, kávéházi és korcsmai eseményekre, valamint a notoriusokra, zsidókra, színésznőkre és kéjhölgyekre kell kiterjeszkedni (1). Ilyen megalázó szempontból lett megítélve az időben a magyar színügy s nem csoda, ha lassankint tért veszített még oly városban is, mint Szeged s ha rovására a német színügy örvendett fellendülésnek. Az 1850-51. év telén a Latabár Endre és a Döme-féle társulat került Szegedre s ekkor a bérleti cyklusok már 6-6 előadásra zsugorodtak (2). Az 1851. év nyarán pedig Hetényi társulata játszott. Aug. 17-én a Feleky-pár vendégjátéka alkalmával Bonyhády megyefőnök azt kívánta, hogy a játék díszelőadáskint hirdettessék és tartassék meg. Hetényi azonban attól tartott, hogy a loyalitási tüntetésnél fogva elveszti a polgárság támogatását. A megyefőnök kívánságának tehát nem tett eleget, de ezenkívül az óriási hőség daczára zsúfolásig megtelt teremben olynemű botrány támadt, hogy a megyefőnök másnap az egész társulatot eltolonczoltatni kívánta. Ez ugyan meg nem történt, hanem a városháza terme a magyar színészeknek többé fel nem tárult. Ezentúl ott már csak Léderer Lipót német társulata játszhatott. A hivatalnokok kara mindent felhasznált, hogy a német előadásokra a közönséget becsalogassa, ami részben sikerült is. A ledér német művésznők is ügyesen szőtték hálóikat, úgy hogy a német színészetnek állandó és biztos közönsége keletkezett s a német társulatnak kedvezőre fordultak napjai, míg ellenben a magyar társulat léteért szorongott. Hetényi ugyanis addig, míg új állomáshelyről gondoskodhatott, a felsővárosi társalkodási egyesület (kis kaszinó) szűk helyiségeiben rendezett be ideiglenes színpadot. Ide menekült tehát a magyar társulat, míg a német színészek hol a városházán, hol pedig a pacsirta-kertben játszottak. Itt az előadások egész orpheumi színvonalra sülyedtek. Szegednek tehát ez időben egyszerre két színészete, magyar és német társulata is volt. 1854. évben Latabár társulata jött Szegedre, mely híres volt annálfogva is, hogy a tagok fix-fizetést nyertek, vagyis nem proportiós társulat volt, mint ahol a tagok aránylagosan osztoztak a napi bevételeken. A társulat előbb a kis kaszinó helyiségeiben játszott. 1) Megyefőnöki bizalmas rendeletek Szeged v. polgármesteri (elnöki) levéltárában az 1850-55. évi iratok közt. 2) A napi jegyek ára ez volt: zártszék 24, földszint 20, karzat 10 kr pengő pénzben. - A Latabár-Döme társulat kiválóbb tagjai voltak: Benedek, Gönczi, Kecskés, Kocsisovszky, Szathmáry, Török Zsigmond, Zsivora, Erdősné, Feketéné, Latabárné. 378 Minthogy Bonyhády a felsővárosi társalkodási egyesület működését s a tagok összejöveteleit eltiltotta, ezek most tüntetésből is élénkebben látogatták a színi előadásokat. A hivatalos körök nyomása a magyar színügynek csak használt s megtörtént az, hogy Latabár társulata a tönkrejutott német színészek felsegélyésére jótékony előadást rendezett. Latabár később a pacsírta-kertben is játszott, hol különösen a vasárnapi előadások kiválóan sikerültek. A két karzatra szóló 10 kros jegyekből néha ezer is elkelt. A társulat tagjai közt voltak: Molnár György, Török István, Benedek József stb. Latabár Szegedről a balatonfüredi nyári színkörhöz ment, de a következő év tavaszán ismét Szegedre jött. Alig kezdték meg játékrendjüket, midőn az 1855. évi nagy árvíz okából mintegy két hétig szünetelniök kelle. De a vész után annál élénkebb volt a pártolás. Jánosiné és Felekyné voltak a közönség kedvenczei, kik jutalomjátékaik alkalmával drága ékszereket kaptak. A közönség ugyanis két pártra volt szakadva s a kegyenczek kitüntetésében egyik párt a másikat igyekezett túlszárnyalni (1). Latabár Ismét Balatonfüredre távozott, de az 1855-56. téli évadra már Újfalussy Sándor társulata került Szegedre (2). De eközben a német színészet hatalmas fellendülést nyert, a ledérség diadalt aratott, melylyel a magyar múzsa szemérme versenyezni nem tudott. A magyar előadások közönsége napról-napra fogyott, ami a színészek törekvéseire rendkívül káros hatással volt. Csak ha a pesti nemzeti színház valamelyik művésztagja lépett fel vendégül, telt meg a nézőtér. Így Bulyovszkyné felléptei tüneményes lelkesedést keltettek. 1855. évi decz. 20-iki búcsújátéka alkalmával a koszorúk és más értékes emlékek egész halmaza hullott lábaihoz. Ezenkívül két helyi poéta is megszólalt, kiknek verseit az előadás alatt osztották szét (3). Ez az időszak volt a szegedi magyar színészet legnehezebb korszaka. A küzdés, nélkülözés mellett gyakori méltatlan megalázásokat kelle tűrnie, de azért becsületén folt nem esett. A hazafias polgárság végtére belátta, hogy a jogszerű otthonából 1) Molnár György: Világostól-Világosig. II. könyv. Arad, 1881. 142-151. és 182. lap. 2) A tagok közt voltak: Balog György, Barsi János, Farkas György, Gaál Szilveszter, Grau Jakab, Miksai Vilmos, Ország Gábor, Rozai József, Szaplonczai Mihály, Szentkúti Mihály, Váradi Peller Pál, Clementis Berta, Komárominé Eszter, Kocsisovszky Flóra, Könyvesné Erzsébet, Lossoviné Katalin, Miksainé Zsuzsa, Miksai Ida, Németi Irma, Radics Teréz, Ujfalussyné Lilla, Zárics Júlia. (Lásd: Játékszini emlékkönyv. Szeged, 1856.) 3) Mindkét versezet a Somogyi könyvtárban. 379 kiüldözött magyar színészetet a hatalommal szemben ha megmenteni óhajtja, úgy mindenekelőtt arról kell gondoskodnia, hogy állandó színház s kiváltképen nyári színkör létesíttessék. Ez különben a régi hatóságnak is törekvését képezte s már a 30-as évek tervei során felmerült az, hogy a széképületben levő tánczterem és színpad kitelepíttessék. Több felterjesztés után a helytartótanács már meg is engedte, hogy az új színház és tánczterem építésére vonatkozó tervek s költségvetések elkészíttessenek (1). A közbejött 1848-49-iki események azonban az ezirányban megindult munkálatoknak gátat vetettek. A szabadságharcz után Petrovits törvényszéki bíró fáradozott azon, hogy társadalmi úton s illetőleg részvények útján 80,000 frt tőke állíttassék elő, mint amennyi az új színház és redout felépítésére szükségesnek látszott (2). De a polgárság nem viseltetett bizalommal Petrovits iránt, ki különben is nemsokára Szegedről elhelyeztetvén, a nagyszabású tervezet mint a légvár összeomlott. Később Hoffer Károly és Heszler (Heszlényi) József építészvállalkozók karolták fel az állandó színház létesítésének kérdését. 1856. évben a tanácshoz benyújtott kérésükben a Széchenyi-tér északnyugoti sarkán, a Zsótér-ház és takarékpénztár előtt levő területet díjtalanúl kérték átengedtetni azon kikötéssel, hogy az emelendő alkotmány 25 évi használat után ingyen fog a város tulajdonába bocsájtatni s bár az épület tervét is bemutatták, a hatóság tárgyalásokba sem ereszkedett. Ekkor a jótékony nőegylet karolta fel az ügyet s a tervezett színház építésére felajánlották a kisdedóvó intézet nagy telkét, melyen a vállalkozók lázas sietséggel a nyári színkört fel is építették. Ez a mai Kelemen-utczára szolgáló födött színpadból és magas kerítésű födetlen nézőtérből állt, hol két oldalt emeletes páholysor, hátul mély karzat húzódott körül, a földszinten pedig a zártszékek padsorait helyezték el. Az egész alkotmány fából készült. A színkör még el sem készült, amidőn Havi Mihály és Szabó Mihály dráma-, népszínmű- és opera-társasága, mely az akkori legjobb vidéki erőkből volt szervezve, megjelent és türelmetlenül sürgette az építkezés befejezését. A munka csak június 10-én ért véget. Az egész alkotmány vállalkozóknak 7000 frtjába került. De azért a társulat már május 30-án, rögtönözve megnyitotta az előadások sorozatát. Az itt állomásozott vadász-zászlóalj zenekarának magyar nyitánya után Hegedüs Lajosnak "Bíbor és gyász" 5 felvonásos drámáját adták elő. II. Istvánt Hegedüs, Vak Bélát pedig Paulay 1) Lásd Petrovits István tanácsnoknak 1846. évben a városi közügyekre vonatkozólag czím nélkül közrebocsájtott javaslata 18. lapján. 2) Vahot Imre: Magyar Thalia. Pest, 1853. 307. lap. 380 személyesítette. Az előadás rendkívüli tetszést, óriási lelkesedést keltett. Midőn Béla király koronázási jelenetét adták elő, a közönség ünnepélyes elragadtatásban tört ki. A közönség sírt, könyezett s mindenki áradozott a boldogságtól, hogy a magyar király koronázását látta a színpadon. A társaság kitünőbb tagjai voltak: Berzsenyi Károly, Boér, Foltényi, Hetényi, Mezei, Újfalusi, Zoltán, továbbá Boérné, Foltényiné, Hervey Ida, Fehérváryné, Erdélyi Mari, Ferenczy Izabella s akit legelőbb kell vala említenünk, a nemzet csalogánya: Hegedüsné Bodenburg Lina. Havi és Szabó társigazgatók a multak tapasztalatainál fogva nemcsak a közönség igényeinek kielégítésére, hanem egyúttal a felsőbb körök pártfogásának elnyerésére is törekedtek. Ez utóbbiak pedig azt óhajtották, hogy a nemzeti irányú darabok helyett más, különösen pedig látványos előadásokat, operákat, balletteket stb. honosítson meg. Evégből Aranyváry Emilia és Campilli fellépését kívánták. Az igazgatók nevezetteket 12 fellépésre már meg is nyerték s a művészek el is jöttek Szegedre, de anélkül hogy felléptek volna, visszatértek. Emiatt a lapokban kölcsönös szemrehányások jártak. Egyik részről azt hánytorgatták, hogy a szegediek gyengédtelenek a művésznő iránt, midőn érzékenykedtek amiatt, hogy Aranyváry fellépés nélkül tért vissza. Mert a színpad sem befödve, sem padolva nincsen s a művésznő "porban nem ugrálhat." Másrészről meg azt hozták fel, hogyha Elszler Fannit a rózsaág is megbirta, akkor a szegedi színpad, mely jól födött és szilárdul padolt helyiség, Aranyváryt bizonynyal megbirta volna (1). Majd német népénekesek felléptetése volt tervben, de ezt a hazai sajtó felzúdulása akadályoztatta meg. Ehelyett azután eljöttek a német törpék, (Piccolo, Petit és Kis Jancsi), kik különben az egész országban érdeklődéssel találkoztak. Ezektől eltekintve, a társulatot igen szerette a közönség. Az előadások szabatosak és művészi színvonalon állók voltak. Minden héten egyszer operát is adtak. Így színrekerült a többi közt Beatrice, Belizár, Bűvös vadász, Ernani, Stradella, Hunyady László stb. A közönség rajongott Hegedűsné, Hervey Ida és Berzsenyiért, kik jutalomjátékaik alkalmával a hálás közönség részéről nemcsak koszorúkat, hanem drága ékszereket, ezüst asztalkészletet s jelentékeny készpénz-adományokat is nyertek. A társulat október végén fejezte be előadásait (2). 1) Mint már említők, a nézőtér födetlen volt s ha zápor eredt meg, az ernyőkkel előre ellátott közönség ezek védelme alatt az előadást zavartalanul tovább s végigélvezte. - Lásd: Napkelet. 1857. júl. 19., 28. sz. 2) Budapesti
Viszhang 1856. évf. 26., 28., 34., 38., 42. számok. 381 A következő 1857. év nyarán Havi és Hegedűs dráma-, népszínmű-és opera-társulata működött Szegeden, jobbára a régi tagokkal. De a művészi színvonal már sülyedt, mert a hivatalos körök kedvéért mindenféle nyegle bohóczot és kötéltánczost is felléptettek s a magyar színészek is a németek ledérségeit követték. A közönség már csak régi kedvenczeinek jutalomjátékán, vagy vendégművészek fellépése alkalmával érdeklődött, amikor a nézőtér zsúfolásig megtelt. Csakhogy a pesti művészek vendégfellépése is ritkább lett s a többi közt Szentpéteri Zsigmondnak július hóra kilátásba helyezett lejövetele a művész betegeskedése miatt elmaradt (1). 1858. évben június közepétől fogva Hegedűs társulata játszott Szegeden. A régi kedvelt alakok közül most még többen hiányoztak. Ezek egymás után a nemzeti színházhoz szerződtek. Az előadások egyre gyarlóbbak lettek, így a közönség pártolása is hanyatlott. A nemzeti színház tagjainak, ezek közül különösen Szigeti, Tóth József és Egressy Gábor vendégszereplései alkalmával a közönség lelkesedése mégis feléledt s így a társaság a már fenyegető válságtól megszabadult (2). Már ekkor élénken nyilvánult a közönség azon óhaja, hogy Szeged gazdasági viszonyainál fogva a színészetnek ne nyári, hanem téli állomáshelye legyen s ennélfogva a nyári színkört a téli előadások tartására rendezzék be. Ezekre tekintettel a színháztulajdonosok még az 1858. év őszén a nézőteret is betetőzték, bepallatolták és a deszka oldalfalak helyett favázas téglafalakat emeltek. Így a színházat a téli előadások tartására elég alkalmasul átalakították. Az épület külső csupasz falainál és messze kinyúló tetőzeténél és csurgójánál fogva inkább pajtának, semmint Thalia templomának látszott. Belső elrendezése egyelőre hiányos volt, de idővel többször javították, alakították s így a közönség kényelmi igényei lassankint érvényesülhettek. De csak egyetlen kijárata volt, az is a képzelhető legveszedelmesebb, szűk sikátoron át, hol a torlódás mindennapi dolog volt. Harmincz évnél tovább ezen rozoga alkotmány volt a magyar múzsa otthona. Csodálkozunk, hogy e csupa fából való és egyébként is tűz- és életveszélyes helyiségben, daczára a kezdetleges világítási és különféle gondatlansági állapotoknak, az előintézkedések tökéletes hiányának, sőt a veszedelemmel való folytonos játszásnak és provokálásnak, soha semmi baj elő nem fordult. A színpadon és amögött borzalmas tűzfészek volt, mert minden díszlet és szerelvény ott volt összehalmozva. 1) Váli Béla: Színészeti reliquiák. Lásd: Irodalomtörténeti közlemények. Budapest, 1891. évf. 472. lap. 2) Napkelet. 1858. 4., 25., 30. sz. 382 A hatvanas években egy alkalommal a műkedvelők "Violát" játszották. A díszítő nagyobb hatás kedvéért a gunyhó szalmafödélzetét petroleummal jó bőségesen leöntözte. Mikor azután a gunyhót felgyújtották, hogy Violát megadásra kényszerítsék, a lángok a zsinórpadlás tetőzetét s a díszleteket, függönyöket nyaldosták. Pokoli füsttel telt meg a színház. A nézők fuldokoltak s boszankodtak ez "ízléstelenség" miatt, de azért senki sem mozdult helyéről. Valóban tüneményes dolog, hogy ekkor és sok más alkalommal a színház el nem hamvadt. Az átalakított téli színházban 1858. évi deczember 20-án Szabó Józsefnek 60 tagból álló dráma-, népszínmű- és opera-társulata kezdette meg előadásait. A tagok a vidék legkiválóbb erői voltak (1). A közönség pártolása is kedvezőleg alakult, mert már kezdetben az összes páholyokat s mintegy 200 zártszéket kibérelték. Megnyitó előadásul "Mátyás diák"-ot játszották. Kezdetben minden várakozást ki is elégítettek, de csakhamar fegyelmezetlenség, szerep nemtudás kapott lábra. Benedekné és Tőkés Emilia közt a kiosztott szerepek miatt heves küzdelmek folytak s gyakran kellett a szerepeket felcserélni vagy más darabot kellett elővenni. Ily esetek a közönséget boszantották. Februárban a nemzeti színháztól Eötvös Borcsa, Németi György és László József léptek fel vendégekül. Úgy ezek, valamint a közönség kedvenczei - Tőkés Emilia, Szöllősy nővérek és Szabó Amália - jutalomjátékaik alkalmából ékszerekkel és a szokásos üdvözlő versekkel halmoztattak el. Szabó társulata márczius végén befejezte előadásait és Aradra ment. A nyáron át műkedvelők játszottak a kisdedóvó javára, de júliusban Szabó már visszatért Szegedre s az előadások sorozatát július 16-án újra megkezdte (2). Előbbi társulatához képest már gyengébb, de azért még mindig számottevő erőkből állt (3). Midőn a 16 előadásból álló bérletekre vonatkozó hirdetményeit 1) Így Benedek, Berzsenyi, Deésy, Filippovics, Egri, Foltényi, Komáromy Alajos, Zöldy, Benedekné, Felekyné, Filippovicsné, Németi Irma, Szabó Amália, Szöllősy Rózsa és Piroska, Tőkés Emilia stb., mind együtt voltak. 2) Delejtű 1859. évf. 2., 4., 12. sz. - Divatcsarnok. 1859. évf. 6., 17., 29. sz. 3) Tagok voltak: Almásy István, Berzsenyi Károly. Chován Sándor, Deésy Zsigmond, Egri Alajos, Égeni Elek, Filipovics István, Foltényi Vilmos, Jánosi Emil, König Ferencz, Károlyi Lajos, Kőrösi Kálmán, Klár Lajos, Mezei Vilmos, Miklósi Ádám, Németi József, Pataki István, Prielle Péter, Szathmáry Károly, Szabó Ödön, Szentkúti Mihály, Szalai János, Sándori Ignácz, Zarkavölgyi János (hírneves tánczművész), Várady Gusztáv, - Berzsenyiné, Dalnoki Róza, Egriné, Szabó Amália, Filippovicsné, Grim Lilla, Kőnigné, Károlyiné, Kovácsné, Kőrösiné, Kali Anna, Kovács Mari, Makfai Nina, Némethy Irma, Szerdahelyi Nelli, Kolonics Alfonza, Szentkútiné és Tőkés Emilia. 383 kibocsájtotta, új darabokat, vendégfellépéseket s mindent ígért; de a közönség már nem bízott ezekben. Így a bérletek rosszul ütöttek ki. Már 1856-ban is voltak mindennapi előadások, de a naponkint való játszás csak most rendszeresedett s ezt a közönség soknak, terhesnek nyilvánította. Október hónapot a társaság Szabadkán töltötte, de november 5-én már visszatérve, az előadásokat folytatták s az 1860. évi márczius végével záródtak. A zavarok egyre növekedtek. Szabó pénzügyi bajai mindinkább tornyosodtak s az 53 frt napi kiadást már nem birta fedezni (1). Így mindenféléhez kapkodott; vasárnaponkint álarczos bálakat rendezett, majd a Cassanova-féle majomszínházat produkáltatta, márcz. 1-én és 2-án pedig id. és ifj. Colick, hírneves kötéltánczosokat léptette fel. Ezért, valamint hogy az operában a tagok egy része németül énekelt, a sajtó hevesen megtámadta s a közönség is neheztelt reá. Ő ugyan azzal védekezett, hogy a "német énekesek fölléptetésére a közönség egyik nem csekély része által bátoríttatott; a majmoknak pedig azért kelle helyt adnia, mert különben Cassanova bódét állít és a közönség úgy tett volna, mint nem régen, midőn a lovarda minden nap tömve, a jó drámaművészekkel dicsekvő színház pedig minden nap üres volt." A hatóság Szabó súlyos anyagi visszonyai rendezésére az 1860. év elején 500 frt segélyt szavazott meg. Ez volt az első színi subventió Szegeden. De a segélyt az igazgató nem arra fordította, amire szentelve volt. Így közte és a nélkülöző tagok közt az összeütközések napirenden voltak. Foltényi 199 frt, Filippovics 103 frt, Károlyi 215 frt hátralékos követeléseikre nézve már végrehajtásokkal is fenyegetőztek. Többen elhagyták a társulatot s hogy az teljesen fel nem bomlott, az kiválólag Kárász Benő horgosi földbirtokos érdeme, ki ez időben a magyar színészek igazi Maecenása volt s bőkezűleg segített a nélkülözők sorsán. Októberben ugyan alakult egy "színi bizottmány" melynek bérletek gyűjtése állott volna feladatában. A páholyokra akadtak is bérlők, de a közönség zöme az igazgató iránt ellenszenvvel viseltetett, kap- 1) Kiadásai ezek voltak: színháztnlajdonosoknak előadásonkint 12 frt 60 kr., a telektulajdonos nőegyletnek előadásonkint 3 frt 15 kr., világításért 12 frt 60 kr., zene 20 frt, szolgálat 5 frt. - Ezzel szemben havi bevétele állítólag 1470 frt volt s a szolgaszemélyzet fizetésétől eltekintve, a tagok járandósága 2010 forintra rugott. A színházban 29 földszinti s ugyanannyi emeleti páholy, 240 zártszék stb. volt. A nőegyletnek és épülettulajdonosoknak 3 ingyen-páholyt s ezentúl még más ingyen- és tiszteletbeli jegyeket kelle kiadnia. (Lásd: Szegedi Híradó 1859. évf. 11. és 1860. évf. 6. sz.) 384 zsiságai és amiatt, hogy az idegen hatóság óhajtásai betöltésére törekedett. A sajtó figyelmeztetéseire mit sem adott, sőt a megrovásokra azzal felelt, hogy a szerkesztőségi szabad-jegyet megvonta. Utóbb már kereste a közönség tetszését is. Novemberben Szerdahelyi Kálmánt 7, deczemberben Kövérné Komlóssy Idát 6 vendégjátékra s ezentúl Aranyváry Emiliát és Molnár Györgyöt is több vendégfellépésre nyerte meg s ilyenkor a színház lelkesült közönséggel telt meg. De az igazgató iránti hangulat csak nem változott meg (1). Ekkor már a hazafias és nemzeti érzelmek lángjai magasan lobogtak. Az 1859. évi október 27-én, Kazinczy Ferencz születésének 100-dik évfordulója alkalmából rendezett fényes irodalmi ünnep óta a magyarság mindenben erőteljes kifejezéseket nyert s a hazafias tüntetések mind gyakoriabbak lettek. Ezek rendszerint a színházban vették kezdetüket. A hatóság, hogy a színházra való befolyását biztosítsa, a tüntetéseket megakadályozza, a színház megváltását tervezte (2). Ez esetben a színigazgató személyének megválasztása, úgy a műsor egybeállítása különösen a hatóságtól függött volna, mely azt a bukófélben levő kormányzati rendszer érdekében gyakorolta volna. Az épülettulajdonosokkal a megegyezés már csaknem létrejött, a telektulajdonos nőegylet igényeit azonban igen felcsigázta s így az egész megváltási terv megbukott (3). A társadalom kiválóbbjai ellenben arra törekedtek, hogy a jövő évadra a színházat oly igazgatónak adják át, aki a vezetést tisztán művészi és hazafias tekintetekből fogja intézni. Molnár Györgyöt, ki 1860. évi febr. 23-án mint vendég "Vid"-ben lépett fel először, - felettébb biztatták, hogy alkosson társulatot s azt vezesse Szegedre. Molnár a vidéki színészek javát összegyűjtötte s 26 férfi és 18 nőtagból álló társulatával 1860. évi szeptember elején Szegedre érkezett (4). 1) Szegedi Híradó 1859. évf. 49. számtól s az 1860. évf. 4., 7. számaiban közölt színi jelentések. - Égeni Elek: Nemzeti színházi emlékkönyv. Szeged, 1860. 2) 1859. évi decz. 31-én kelt s a nőegylethez intézett ajánlat. 3) Szegedi Híradó. 1859. évf. 32., 52. sz. 4) Tagok voltak: Aradi József, Beödi Balogh Gábor, Bényei István, Dósa József, Együd István, Fehérvári Antal és Vilmos, Füredi Keöd József, Gonda Sándor, Vasvári Kovács József és Dezső, Kovács István, Král István, Ormódi Ödön, Simonyi Mihály, Sághi Antal, Szép József, Szőllősi Szabó Lajos, Virágh Gyula, Vincze János, Zarkavölgyi János, Zöldi Miklós, - továbbá: Beödyné Antónia, Fehérváry Anna, Harmathné Jozefa, Harmath Emma, Hetényiné, Király Júlia, Király Teréz és Mari, Kovácsné Karolin, Liberáné Mari, Libera Gizella, Molnárné Laura, Szépné Mátrai Laura, Szőllősi Rózsa és Piroska, Tóth Rózsa, Zöldiné Júlia, Zöldi Róza. A zenekar Erdélyi Náczi és Boldizsár István helybeli népzene-társulat tagjaiból alakult. 385 Már akkorra csaknem minden páholy és zártszék ki volt bérelve. Kempelen szerkesztő és Keméndy Nándor, ki 1843. óta mint műkedvelő gyakrabban fellépett, buzdítottak a pártolásra. A társulat a megnyitó előadást megelőző napon, az akkori ifjúsággal együtt (ezek élén volt Nagy Sándor, kit kis Petőfinek hívtak, Szluha Ágoston és Bakay) nagy és merész politikai tüntetést rendezett. Az ifjúság és a színészek este zászlók alatt és zenekísérettel a széképület előtti térre vonult. Csakhamar óriási közönség gyűlt egybe s ehhez egymás után többen, a hazáról, a szabadságról, az elnyomásról és rabságról tüzes szónoklatokat intéztek. Azután hazafias dalok éneklése közben körútra indultak. A tüntetők a különféle hivatalok kétfejű sasos czégtábláit mindenütt leszedték, egy külön csoport pedig Jombart megyefőnök ablakait beverte. Másnap, szeptember 7-én, Bánkbán-nal nyitották meg az előadások sorát, melyek 1861. évi márczius 25-én záródtak. Erről a cyclusról maga Molnár a következőket jegyzé fel: "soha nem volt és talán nem is lesz oly fényes, oly lelkesedett színidénye a szegedi magyar színészetnek, mint az 1860-61. év volt!" Csak a históriai drámák hatottak; ezekben léptek föl leginkább Jókainé és Felekiné Munkácsi Flóra is, kiknek rendkívül sikerült vendégjáték cyclusaik voltak ekkor Szegeden. De ami páratlanul áll a magyar vidéki színészet életében, az Szigligeti "Mátyás király lesz" czímű históriai drámájának négy egymásutáni napon és azután közbe-közben még néhányszor, mindig zsúfolt ház előtt való előadása, úgyannyira, hogy még a színház előtti utcza is tömve volt. A karzaton 800 néző állott és a felső páholyok fölött is guggolva, kínlódva nézték a jobb helyekről kiszorultak a nagy pompával kiállított és nagy precisióval már mindenütt sokszor előadott drámát, melynek "Mátyás bevonulása Budára" és a végén előforduló "Szegedi országgyűlés" jelenete oly lelkesedésbe hozta a tömeget, hogy vége hossza nem volt az ismételtetésnek és tomboló ovátióknak" (1). Molnár társulata Szeged közönségét már első fellépése alkalmával magával ragadta. Az igazgató oly lelkesedést, pártolást s mondhatni kultuszt tudott teremteni, aminőnek sem azelőtt, sem azóta nem örvendett soha. A szegedi színészetnek ez volt a második virágkora. Igaz ugyan, hogy ezt a lelkesedést részben az októberi diploma megjelenése is táplálta, amidőn a hazában egy villanyütésre feltámadt minden, ami magyar. A ruházat, zene, irodalom stb. mindenütt s egyszerre magyar nemzeti irányt vett. A színpad újra a hazafiság és nemzetiség iskolája lett s nagyon sok hazafias és társadalmi mozgalomnak a színház adott lökést vagy irányt. Molnár 1860. évi szept. 7-től 1861. évi márczius 25-ig 159 elő- 1) Molnár Gy.: Világostól Világosig. II. könyv. Arad, 1881. 291-292. lap. 386 adást tartott. Színrekerült 97 eredeti és 66 fordított mű, ezek között összesen 25 új darab. Volt három díszelőadás és 10 jótékonyczélú fellépés; nevezetesen a nőegylet és a városi szegényalap javára, melyek kötelezők voltak; továbbá a Dugonics, Széchenyi és Petőfi szobrok tőkéjének gyarapítására, az akadémia, Kisfaludy-társaság, írói segélyegylet és a honvédegylet stb. javára (1). A színházi czenzurával az igazgató mit sem törődött. Színre hozta "Bánk-Bánt", "II. Rákóczy Ferencz fogságát", holott ezek el voltak tiltva s a fővárosban csak később kerültek színre. Ugyanekkor honosodtak meg az operettek is. Molnár ezután Budára ment, hol a "népszínházban" folytatta diadalát a "szegedi társulat" (2). De alig távozott, anélkül hogy a közönség erre számított volna, váratlanul megjelent a Szabó-Filippovics társulat, mely május 11-én kezdte meg a játék sorrendjét, de ugyanazon hó 30-án már be kelle azt fejeznie (3). S alig hogy ez a társulat eltávozott, Nyíri György dráma s népszínmű társulata vonult be, mely július 27-én lépett fel először, augusztus 27-én pedig bucsú-előadást tartott. Ez is nagy részvétlenséggel találkozott, a nagy hőségben még Lendvay Márton és neje vendégfellépései alkalmával is csak gyér közönség jelent meg (4). Még ugyanaz évi október 5-én Takács Ádám dráma és népszínmű társulata is megfordult Szegeden s ez a vásár alkalmából, anyagilag néhány kedvező sikerű előadás után tovább folytatta vándorútját (5). Sőt még a műkedvelők is felléptek néhányszor a rókusi kisdedóvó-alap javára (6). A következő télen nem volt Szegednek színészete, hanem az 1862. év márczius 2-án Szigeti Imre társulata kezdte meg a játékok 1) Beődi Balogh Gábor és Virágh Gyula, úgy Gonda Sándor: Színházi emlék-könyvei Szeged, 1861. 2) Molnár Gy. i. m. 289-294. lap. 3) Szegedi Híradó 1861. évf. 38-43. sz. - A társulat tagjai voltak: Berzsenyi Károly, Bod Ferencz, Bogdán György, Bozsó Vilmos, Deésy Zsigmond, Fekete János, Füzi Kálmán, Jani János, Kőrösi Kálmán, Krasznai Mihály, Marosi József, Márki Bertalan, Murányi Gusztáv, Sennyei Károly, Szathmáry Károly, Tóth Antal, Vincze József, - továbbá: Berzsenyiné, Szakonyi Etelka, Dókány Judit és Teréz, Farkas Róza, Filippovicsné, Körösi Mimi, Kőrösiné Eötvös Mari, Megyeri Nina, Polákovicsné Boros Nina, Ponori Róza és Tőkés Emília. Lásd: Játékszíni emlény. Szeged, 1861. 4) Szegedi Híradó 1861. évf. 60-69. sz. A társulat kiválóbb tagjai voltak: Döme, Egri, Horváth, Némethy György, Temesvári, Váradi Nyíriné, Sepsiné és Tóth Lina. 5) Szegedi Híradó 1861. évf. 80. sz. 6) U. a. 1861.
évf. 82. és 1862. évf. 12. sz. 387 sorozatát s az június 18-ig tartott. A társulat kitünő erőkből állt (1) s az előadások egybevágók, sikerültek voltak; de azért nagyobb mérvű pártolás nem mutatkozott s a közönségen egy bizonyos kimerültség látszott. Már a bérletek is gyengén ütöttek ki, a napi közönség meg igen csekély volt. Még Szigeti Józsefnek, a nemzeti színház tagjának június elején történt vendégfelléptei is csak félig telt ház előtt folytak. Sokkal kedvezőbb eredményű volt Bognár Vilma vendégszereplése, úgy május havában Nagy Jakab tilinkó művész fellépte, mely alkalmakkor a ház zsúfolásig megtelt (2). Augusztusban Hubay Gusztáv dráma- és népszínmű társulata érkezett Szegedre. Augusztus 16-án kezdettek és okt. 25-én záródtak az előadások s egy bérlet 18 számot foglalt magában (3). A társaság szorgalommal működött (4) s a tagok közül néhány a közönség tetszését is kiérdemelte. Énekesek hiányában azonban a látogatás igen gyér volt. De azért a társulat mégis rendezett viszonyok közt távozhatott Győrre (5). A következő téli évadra Láng Boldizsár nyerte el a színházat, ki előadásait november 8-tól, 1863. évi márczius 28-ig tartotta. A tizenhat számból álló négy bérleti cycluson át 78 előadás volt. A társulat nem tudott nagy érdeklődést kelteni (6) s azért a látogatás csak közepes mérvű, sőt azon alóli volt. Deczember végén a világhírű Petropolis "kautschuk ember" szörnymutatványai, majd Ketten Henrik hangversenyei, márczius közepén pedig Apraxin Júlia grófnő felléptei keltettek nagyobb érdeklődést, amidőn a válságos közgazdasági és egyéb súlyos viszonyok daczára is a színház telve volt. Az Offenbach-féle operettek sűrűn kerültek színre s feljegyzésre méltó, hogy márczius 15-én Láng igazgató javára "Béla futása" czímű 1) A tagok közt voltak: Borsos, Döme, Erdélyi, Hegyesi, Jánosfi, Kecskés, Kecskeméti, Odry, Sennyei, Tamási, Zarkavölgyi, Angyal Ilka, Asztalos Kati, Borsosné, Csabainé, Kecskésné, Kecskés Róza, Laczkóné, Szigetiné stb. 2) Szegedi Híradó 1862. évf. 19-49. sz. 3) Egy cyclus bérleti ára volt: alsó páholy 26 frt 50 kr., felső páholy 22 frt, zártszék 5 frt 25 kr. 4) A tagok közt voltak: Bodrogi Dénes, Csiszér, Deésy, Gonda Sándor, Mándoky, Őri, Rónai, Szabó Ödön, Sztupa, Csiszérné, Hubayné, Kolonics Alfonsa, Lengyel Lina, Rónainé, Szathmári Janka stb. 5) Szegedi Híradó. 1862. évf. 66-85. sz. 6) Tagok voltak: Balla Mihály, Barna Bálint, Benkő Sámuel, Deési János, Döme Lajos, Egressy Árpád, Kis Antal, Nagy, Némethy Mihály és István, Pap Béla, Pozsonyi Alajos, Váradi Ferencz, Veres László, Zombory József, Zsigmond József, továbbá: Barna Katalin és Mari, Döméné, Feketéné, Körösi Ilka, Lángné, Lenkeiné, Papné, Ponori Róza, Pozsonyiné, Szigetiné, Szilágyiné, Szilágyi Teréz, Váradiné és Váradi Antónia. 388 első magyar operát adták elő. A társulat utóbb szükséggel küzködött; a ruhatárat és díszleteket lefoglalták s a tagok egy része a társulatot idő előtt elhagyva, bomlást idézett elő, úgy hogy az igazgató néhány bérletelőadással adós maradt (1). Alig távozott Láng Szegedről, már is elfoglalta helyét Szabó-Philippovics társulata, mely április 7-től június 23-ig játszott. A társulat kitünő erőkből állott (2) s igen sok új darab került színre. Egymásután következtek az operettek és operák. Ekkor került színre először "Orpheus" egymásután négy ízben is. Az operák közül előadták Ernanit, Luciát, Troubadourt, Ördög Robertet, Büvös vadászt, Ilkát, Fortuniot, Borgia Lucretiát, Normát, Belizárt, Hunyady Lászlót, Kunok, Rigolettot, Don Juant és Mártát. Az évad végén színre került a budai népszínház kitünő kasszadarabja, a híres "Dunan apó és fia utazása." De nagyobb mérvű érdeklődést még ez sem kelthetett. A lelkesedés és áldozatkészség most már a "népkonyhák" felállítására irányult. A társaság innen Kassára ment (3). A nyáron műkedvelők játszottak jótékony czélra, de ezek is csekély pártolást tapasztaltak (4). Szeptemberben azután megjött Latabár Endre jól szervezett társulata, mely már csak "önfentartási ösztönből" nyitott 12 előadásból álló bérletet. Az előadások szept. 5-én kezdődtek és okt. 13-án volt a búcsú-előadás. Többnyire operettek s bohózatok kerültek színre s habár a társulat a közönségnek általában tetszett, élénkebb pártolás nem mutatkozott (5). Néhány előadáson Szerdahelyi Kálmán is fellépett, mint vendég (6). 1) Szegedi Híradó 1862. évf. 86-104. és 1863. évf. 1-29. sz. - Némethy Mihály: Színházi emlényfűzér. Szeged, 1863. 2) Szerződve voltak: Aradi Gerő, Barta Elek, Balogh György, Brandl György, Cantarelli Mateo, Krasznai Mihály, Marczell Géza, Morvai Alajos, Németi Jakab, Reményi József, Tanner István, Jenő Béla, Aradiné Erzsi, Brandtné Mari, Jekelné Antónia, Jekel Amál, Konti Francziska, Majosházi Klára, Málosi Lujza, Marczellné Mari, Megyeri Emilia, Filippovicsné Mari, Ponori Róza, Reményi Róza, Radeczky Irma, Schinek Jozefa, Szöllősi Hermina, Ujfalussiné Júlia. 3) Szegedi Híradó 1863. évf. 29-51. sz. - Mustó Gusztáv: Színházi Emlény. Szeged, 1863. 4) Szegedi Híradó. 1863. évf. 67-68. sz. 5) Tagok voltak: Bercsényi Béla, Csehfalvi Antal, Jánosi Emil, Kalocsányi Antal, Kecskés Károly, Kendy Gusztáv, Lászy Vilmos, Marosy Nagy János, Prielle Péter, Szentgyörgyi István, Sz. Kovács Elemér, Timár János, Tiszti Lajos, Tóth Károly, Török István, Várhídi Sándor, Zarkavölgyi; úgy: Bajúszné Kecskés Róza, Bercsényi Fáni, Fóthi Erzsi, Kalocsányiné, Kecskésné, Kendiné, Kőrösi Ilka, Lásziné, Latabárné, Lang Berta, Szabó Sándorné, Szigetiné Hirtling Mari, Törökné, Zsiray Róza. - Iván Sándor és Szabó Sándor: Színházi emlékkönyv. Szeged, 1863. 6) Szegedi Híradó. 1863. évf. 69-82. sz. 389 A színigazgatók ezután nem is igen törekedtek Szegedre, hol csak deficitekkel küzködtek. Így a télen át csak műkedvelői előadásokat tartottak az inségesek és a kisdedóvó javára (1). Az 1864-ik év ép oly súlyos és inséges volt, mint az előbbi s a társulatok most is elkerülték Szegedet. A pesti nemzeti színház tagjai a júliusi szünet alatt 8 előadásra terjedő kirándulásra ugyan készülődtek, de a kívánt számú bérletet biztosítani nem sikerült (2). A közönségen egy bizonyos általános fásultság, lehangoltság volt észlelhető. Nehogy ez elhatalmasodjék, a társadalom vezérférfiai eltökélték, hogy e válságnak véget vetnek s mindent elkövetnek, hogy a közönség apathiáját elenyésztessék s a télre valamelyik jobb társulatnak lételét biztosítsák. Ennélfogva "ideiglenes színházi bizottmány" szervezkedett, mely elkészíté a "színügybiztosító-egylet alapszabályait." Ennek értelmében az egylet tagjai hat hóra terjedő bérletek biztosítására leendettek kötelezve s ezért viszont a tagok jogát képezte volna a színigazgató megválasztása és a társaság megalakítása. Ez úton az érdeklődés felébredt. Az egyesület a tanácshoz és a szeged-csongrádi takarékpénztárhoz segélyek szavazása iránti kérelmeket adott be, amire a Szegedtől elriadt igazgatók bizalma is felébredt. A téli évadra ennélfogva többen jelentkeztek, hogy a színházat elnyerjék. Szuper Károly és Latabár Endre legtöbb reménynyel biztató pályázók közül az 1864-65-iki téli évadra az utóbbi nyerte el a színházat (3). Latabár 18 előadásból álló hat bérletre hirdetett előfizetést, mely kielégítő mérvben valósult meg. Az előadások október 1-én vették kezdetüket, amikorra a színházat némi belső átalakítással csinosabbá és kényelmesebbé tették. Így a zártszékekhez a középen egy új, tágas bejáró létesült, csakhogy ez úton sok ülőhely elveszett. Hetenkint egyszer - pénteken - szüneteket tartottak. A drámáknak és más műfajoknak a bérlőkön kívül alig volt más közönsége. Ellenben az operettek alkalmával a színház rendszerint megtelt. A tagok elég szorgalmat és igyekezetet tanúsítottak s általában a társulat tetszett a közönségnek (4). Latabár azonban régibb keletű pénzügyi zavarait rendezni nem birta s a tagok fizetéseiket ritkán kapták meg. A legnagyobb elége- 1) Szegedi Híradó 1863. évf. 95. és 104. sz. 2) U. a. 1864. évf. 39. sz. 3) U. a. 1864. évf. 59., 61., 64., 66. és 72. sz. 4) Tagok voltak: Hegyesi Ferencz, Jánosi Emil, Iván Nándor, Lászy Vilmos, Marosi János, Nagy Imre, Prielle Péter, Pető, Szentgyörgyi István, Sz. Kovács Elemér, Timár János, Török István, Zádor Zoltán, Zsigmondi, - úgy: Bajuszné, Jánosiné, Halmay Fáni, Tóth Erzsi, Fürediné, Kalocsányiné, Kecskésné, Lásziné, Latabárné, Lővei Viktória, Priellené, Roth Erzsi, Hirtling Mari, Törökné. 390 detlenség uralkodott, amidőn megérkezett Molnár György, ki deczember 18-án kezdte meg vendégszereplését, mely minőségben 11-szer lépett fel. De azontúl előkészítette az "Ördög pilulái" látványos bohózat színrehozatalát, mely az ő rendezősége alatt, márczius 3-tól fogva egymásután hatszor, azontúl pedig még kétszer, óriási közönség előtt adatott (1). Ennek daczára az április 8-án tartott befejező előadás után is sok hitelező és a színészek egy része kielégítetlenül maradt. Latabár ezután a magánéletbe vonult, de úgy a színészek, valamint a közönség kárhoztatva emlegették minősíthetlen eljárását (2). A tagok egyrésze útra sem kelhetett. Ezek azután április 19-én önmaguk javára rögtönöztek egy előadást. A nyáron Szerdahelyi Kálmán és Prielle Cornélia, július 20-án megkezdett négy rendbeli fellépésben gyönyörködtették a közönséget, mely a hőség daczára a színház minden zugát elfoglalta (3). Alig hogy eltávozott a fővárosi művésztársaság, az Újvidéken nagy részvétlenséggel találkozott Sípos-féle átutazó társaság ért Szegedre, mely júl. 29-én a vásár alkalmából fellépett. Összesen csak 30 nézőjük akadt (4). Augusztus 20-án pedig Aradi Gerő társulata érkezett Zentáról, hol nagy részvétlenség közt játszott. Szegeden ép akkor készült el a nyári színkör, az újszegedi népkertben, melynek felállítására Kotlinszky Antal vendéglős még 1863. évben kért engedélyt. Molnár György is sürgette a színkör felállítását "Állandó színházat Szeged népének, összekötve egy népszínkörrel a ligetben" czikkében (5), hol Aradi néhány jól sikerült előadást tartott vasárnapokon. Köznapokon az iskolautczai Dáni-ház kerti helyiségében játszottak, hol kevéssel azelőtt egy német daltársulat aratott sikereket. De itt már kevesen látogatták Aradi előadásait, a közönség inkább a Suhr-féle czirkusz-mutatványokat nézte (6). Októberben egy szerb színtársulat fordult meg Szegeden, mely a szegedi szerbek gyér látogatottsága mellett csak 3 előadásban lépett fel. A téli időszakra Kocsisovszky Jusztin szathmári társulata nyerte el a színházat. Az ismeretlen igazgatóval szemben a közönség tartózkodó volt. Még a sajtó sem igen buzgólkodott a jó hangulat megteremtésében, de tanácsadásul kijelentette, hogy: "nem akarjuk túlzott reményekkel kecsegtetni, sem sötét jóslatokkal elijeszteni; jó társulat, összevágó előadás, jó repertoir és tapintatos igazgatás mellett hiszszük, hogy fenn fog állhatni közöttünk. A kellemetlen helyzet, 1) Molnár György: Világostól Világosig. II. könyv. Arad, 1881. 412-414. 2) Szegedi Híradó 1865. évf. 32. sz. 3) U. o. 1865. évf. 59-60. sz. 4) U. o. 61. sz. a. 5) U. o. 1863. évf. 27. és 1865. évf. 54. sz. 6) U. o. 1865. évf. 65-71. sz. 391 melyben az itt működött társulatok az utóbbi években jutottak, legkevésbé a közönségnek róható fel; mert igazgatóik vagy sokat ígértek s felét sem tartották meg, vagy adósságterhelten érkeztek hozzánk, úgy hogy az itteni jövedelmeket majdnem csupán régi sebeik gyógyítására fordították, míg a társulat tagjainak megválasztására semmi gond sem volt fordítva." Így a bérletek nem igen sikerültek: csak amidőn Tóth József, a nemzeti színház tagja vetette magát közbe, akkor jelentkezett a régi bérlők egy része (1). A társulat, mely október 28-án a "Sheridán" új darabban előnyösen mutatkozott be, később gyengének bizonyult (2). A sok újdonság és az operettek daczára is nagyobb közönséget teremteni nem tudott. Szépné Mátrai Laura, Hirtling Mari és Jókainé vendégjátékai alkalmával a színház ugyan megtelt, de az igazgatónak csak annyi bevételei voltak, hogy épen kötelezettségeinek eleget tehetett. Az 1866. évi márczius hó 24-én tartott búcsú-előadás után a társulat Temesvárra ment, de onnan csakhamar visszatért (3). Kocsisovszky most a tanácstól arra kért engedélyt, hogy az újszegedi népkertben a mult évben rögtönözve felállított színkört átalakíthassa és kényelmesebbé tehesse. De közbe jött a május 25-iki országos fagy s a jelentkező inség okából a hatóság megtagadta a kért engedélyt (4). Kocsisovszky ennélfogva június 17-én a színházban kezdette meg a nyári játékrendet. A közönség pártolását sűrű vendégszerepléssel igyekezett éleszteni. Így Tóth József a nemzeti színház nagy művésze "A fösvény", "Velenczei kalmár", "XI. Lajos" és a "Haramiák"-ban lépett föl. Majd a Lendvay-pár vendégjátéka következett hat előadáson át (5). Így Kocsisovszky mégis rendezett viszonyok közt távozhatott Oraviczára. Az esztendő ezután inség, háború, marhavész és cholera-járvány, mindmegannyi súlyos csapás közt telt el, amelyek közül egy is elég a közönség hangulatának elrontására. Nem is jött ez alatt semmi társulat Szegedre; - de e helyett a nőegylet az inségesek és a sebesültek javára a műkedvelői előadások egész sorozatát rendezte. A többi közt még gyermekelőadásokat is tartottak (6). 1) Szegedi Híradó 1865. évf. 63., 66., 85. sz. 2) Tagok voltak: Gonda Sándor, Homokai László, Jánosi Gábor, Jávorfi Tivadar, Keleti László, Kárpáti Zoltán, Rajz János, Szabó Károly, Vajdafi Béla, Várnai Fábián, Várhidi Sándor, úgy: Budai Nelli, Homokainé Barna Mari, Jávorfiné, Kocsisovszky Mari és Borcsa, Kopocsiné Nina, Kézsmárky Mari, Keletiné Teréz, Nagy Irma, Szöllősi Piroska, Szabó Károlyné, Várnainé Júlia. - Lásd Cs. Nagy Sándor: Fűzér 1866-ra. Szeged, 1865. 3) Szegedi Híradó 1866. évf. 1-25. sz. 4) U. o. 1866. évf. 45. sz. 5) U. a. 1866. évf. 50-55. sz. 6) U. a. 1866. évf. 65-82. sz. 392 A téli évadra Hubay Gusztáv győri és Kocsisovszky társulatai ajánlkoztak Szegedre. A színháztulajdonosok az utóbbinak adtak elsőséget, ki beköszöntőjében kijelentette, hogy: "érzem, hogy merész lépésre határoztam magam, midőn egy jól rendezett, de épen azért költséges színtársulattal újra fölkerestem e nemes város tisztelt közönségét, mely az Alföldet sujtó csapásokban már hosszú évek során osztozik s az idén is súlyosan meg volt általuk látogatva; de biztatott a remény, hogy valamint én a nehéz napok daczára híve maradtam a t. közönségnek, úgy viszont a közönség is hű marad a színészethez, melyet nélkülözni már csak a megszokottságnál fogva is - úgy hiszem - nehezére esnék" (1). Kocsisovszky a 18 előadásból álló bérleti cyclusokat okt. 20-án tartott bemutatással kezdte meg. A társaság kitelhető igyekezetet tanúsított (2) s a pártolás mérve is elegendő volt, de azért az igazgató régibb keletű pénzügyi zavaraiból kibontakozni nem tudott. Februárban Molnár Györgyöt vendégül hívta meg, ki csakugyan szerencsét hozott magával. Molnár egyúttal a rendezést is átvette s úgy a műsoron, valamint a rendezésen is az ő tapasztalata, ügyessége nagyon érezhető hatást tett. Mindig tudott valami újat kieszelni és sikerült allegoriát vagy más képet jelenetezni, amik érdeklődést szültek. Így például nagy hatással mutatta be a "Kossuth és Szeged népe" képet. Utóbb a színház már mindig tömve volt, amire közrehatott különben a küszöbön álló tisztújítási mozgalom is. Egy-egy új darabot a közönség már ismételve is megnézett, a jegyekről pedig előre gondoskodni kelle. Kocsisovszky így megerősödve, 1867. évi április 13-án tartott búcsúelőadása és a kecskemét-kőrösi rövid tartamú időzése után Budán kezdette meg játékrendjét (3). A színházat ezután rövid időre, mindössze hat előadásra, Follinus aradi igazgató kapta meg. A tisztújítási küzdelmek s az ebből keletkezett fehér- és zöldczédulás pártok tusája már ekkor nagy szenvedélylyel folyt, ami a színművészet ápolásától a figyelmet egészen 1) Szegedi Híradó 1866. évf. 83. sz. 2) A tagok ezek voltak: Aradi József, Bérczy Ödön, Bódi János, Chován Sándor, Deési Zsigmond, Gönczi Soma, Gyulay Gyula, Horváth Ferencz, Jánosi Gábor, Juhász Károly, Kiss Soma, Klár József, Rajz János, Rozai József, Sánta István, Szigetközi Zsigmond, Tóth Jenő, Vajdafi Béla, továbbá Beleznay Katalin, Csery Teréz, Gesztessy Etelka, Gyulayné Laura, Király Júlia, Klárné Ilka, Kocsisovszky Borcsa, Kocsisovszkyné, Máténé Ida, Rónainé Gizella, Szigetköziné Antónia és Timárné Róza. Lásd Bódi és Gyulay: Színházi zsebkönyv. Szeged, 1867. 3) Molnár György:
Világostól-Világosig. Arad, 1881. II. könyv 427-28. lap. Szegedi Híradó
1866. évf. 84-104. és 1867. évf. 1-31. sz. 393 elterelte. Follinus társulata (1) május 30-ától június 13-ig többnyire operákban s operettekben lépett fel, kielégítő eredménynyel. A nyáron ismét műkedvelők játszottak jótékonyczélokra (2), az őszre pedig visszakerült Kocsisovszky opera társulata. A tagok közt voltak ugyan tehetséges színészek, de egészben véve a társulat gyenge volt (3). Október 12-én kezdődtek az előadások, melyeken a budai népszínháztól Kocsisovszky Borcsa és Timár János, a nemzeti színháztól pedig Hirtling Mari gyakran léptek fel vendégül. Ilyenkor, valamint Tamási felléptei alkalmával, a nézőtér rendesen zsufolva volt. De az igazgató nagy mérvű pénzügyi zavarainál fogva a tagok sokat nélkülöztek. Kocsisovszky időközben - 1868. évi január havában - Szabadkára is átrándult, de ez úton sem tudott bajaiból kibontakozni (4). Utánna Szathmári Károly 20 férfi- és 13 nőtagból álló társulata érkezett meg Pécsről. A 18 bérletből álló cyclus első előadást május 26-án tartották. A pártolás lanyha volt s az igazgatót többrendbeli régibb végrehajtással üldözték, mi az előadások menetére is zavarólag hatott. A hőség beálltával Szathmáry Újszegeden egy nyári színkör felállítását tervezte. A tanács a népkerten kívül eső mezőségen felállítandó színkör után 200 frt helyhasználati díjat követelt, ami az igazgató vállalkozását igen lehűtötte. Június 7-én tehát ismét a színházban folytatta az előadásokat, hol a Szathmáryné Laczkóczy Mária vendégszereplései daczára is gyér látogatottság volt. Minden másod- vagy harmadnap volt csak játék, de a közönség inkább a Komáromy Lajos-féle magyar daltársulat előadásait látogatta, hol a szegedi tisztújításra és a pártviszonyokra alkalmazott csípős kuplék és más rögtönzések igen tetszettek a közönségnek. Szathmáry azonban kitartott, mert az újszegedi színkör létesítésének kérdését Rónay János szolgabíró vette kezeibe, ki részvénytársulatot alakítva, a színkört csakugyan elkészíttette. A társulat itt 1) A társulat kiválóbb tagjai voltak: Dalfi Lőrincz, Marczell Géza, Tóthfalusi Gusztáv, Dalnoki Béni, Kállay Rezső; továbbá: Marczellné, Miskovits Irma, Konti Fáni, Megyaszay Ilka. A zenekar vezetője Káldy Gyula volt. - Szegedi Híradó 1867. évf. 41-48. sz. 2) Szegedi Híradó. 1867. évf. 63. és 74. sz. 3) Szerződve voltak: Árky Károly, Bokodi Antal, Dancz Lajos, Fái József, Gyulai Gyula, Horváth Ferencz, Juhász Károly, Kis István, Kovács Mór, Lenárd Pál, Simonyi Károly, Soós Mihály, Szigetközy Zsigmond, Tamási József, Tolnai Gyula, Vajdafi Béla, úgy Berényi Katicza, Budai Nelli, Czakóné Irma, Dériné Paulina, Gyulainé Laura, Komáromi Kati, Kopócsiné Anna, Kovácsné Laura, Lenárdné Emilia, Lövei Viktoria, Szabó Ilka, Timárné Róza. - Lásd Czakó Endre: A szegedi színház újévi zsebkönyve. Szeged, 1868. 4) Szegedi Híradó, 1868. évf. 10. sz. 394 most több szerencsével játszott s az ujdonság ingere is hatott. De reklámos hirdetései csakhamar hitelt vesztettek. Egy alkalommal azt ígérte, hogy "Bem apó" előadásánál a nyitott színpad mögött egész század lovasság fog felvonulni. A közönség utóbb teljesen elfordult Szathmárytól, kinek szétbomlott társulata adósságok hátrahagyásával távozott (1). De ezalatt műkedvelői előadások, jótékony tánczvigalmak és hangversenyek egyre-másra következtek. Cassanova asszony is megfordult ez alatt idomított állatjaival s nagy közönség nézte mutatványait. Csak a színészet ügye jutott gyászos válságra (2). Ily előzmények után a téli évadra Aradi Gerő társulata nyerte el a szegedi színházat. Az új társulat Miskolczról jött és 1868. évi okt. 18-án kezdette meg dráma, népszínmű és operett előadásait. A társulat a vidék legjobb tehetségeiből volt szervezve (3) s az ambitiosus ifjú igazgató nem kímélt időt s fáradtságot, hogy a közönség igényeit kielégíthesse. A régi, avult díszleteket átfestette és sok befektetést tett. A tagokat szorgalomra serkentette s mindenkor pontosan kielégítette. Az igyekvő társulat naponkint több tért hódított, a pártolás fokozódott s rövid idő alatt Aradi a magyar színművészet ügyét rehabilitálta. Péntek kivételével naponkint volt előadás. A farsangon vasárnaponkint a színházban tánczvigalmak tartattak, amikor a lejtős nézőtért vízszintesre felemelték. A tánczvigalmak szakában pénteken is voltak előadások. A kedvező siker Aradit felbátorította s a húsvéti ünnepek után még egy rendkívüli bérletet nyitott. Ez is kedvező kimenetelű volt. Midőn beállt a hőség, a hátralevő bérleti számokat az újszegedi népkertben játszották le. Aradi innen Temesvárra ment (4). Szegedre viszont Temesvárról jött egy német opera-társulat Reiman igazgató vezetése alatt, ki rendkívüli tetszést és pártolást 1) Szegedi Híradó 1868. évf. 41., 42., 45., 49., 66., 70., 73., 75., 80. sz. 2) U. o. 69. sz. - Feltünő, hogy ezen és az előző évben a helyi lapok a színészetről külön rovatban rendes tudósítást vagy bírálatot nem közöltek. Csak a vendégfellépésekről történt megemlékezés a napi hírek rovatában. 3) A tagok közt volt: Balog Károly, Barátosi Jenő, Beniczky Vidor, Bercsényi Béla, Gárdonyi Antal, Gallo Dániel, Győri János, Kocsi Lajos, Komáromy Lajos, Kövesy Gyula, Lovászi Dezső, Marosi Károly, Mikei Lajos, Pataki, Szathmáry Árpád, Szép János, Sípos Károly, Vezéri Ödön, Völgyi Sándor, Zeik Elemér, - Aradiné Liszka, Bercsényiné Emes, Beretvás Mari és Teréz, Dékány Teréz, Erdész Irma, Harányiné Kornélia, Kézsmárky Mari, Lénárdné Emília, Marosiné Karolin, Kocsiné Ilka, Szathmáriné Hermin, Síposné Lina és Újhelyi Mari. - Lásd Galló Dániel: Újévi színi emlény. Szeged, 1869. 4) Szegedi Híradó 1869. évf. 26., 35., 36. sz. 395 vívott ki. Május 26-án kezdte meg előadásai sorozatát, majdnem tüntetésszerű üdvözléssel. Még a sajtó is több figyelemmel kísérte, mint a magyar társulatok vergődéseit. Folyton zsúfolt ház előtt játszottak s alig hinnők, hogy a kiválóan magyar városban a német művészet valóságos diadalokat aratott akkor, amidőn kevéssel azelőtt a magyar társulatok egymás után a legnagyobb részvétlenséggel küzdöttek. Reiman július 1-én búcsúzott el a hálás közönségtől a "viszontlátásra" (1). Ekkorra megérkezett Aradi s július 3-án megkezdte a nyári évad játéksorrendjét. Az időjáráshoz képest hol a színházban, hol az újszegedi színkörben játszottak. A megnyitó előadáson Felekyné vendégfellépte volt, ki július 18-áig folyton játszott. Utolsóelőtti fellépése alkalmával (Griseldisben), mely egyúttal jutalomjátéka is volt, csaknem végzetes baleset érte. A menyezeti léczek egyike leszakadt s az ép a művésznő fejét sujtotta, ki elalélt. Rövid szünet múlva a játékot mégis folytathatta. Az újszegedi színkörben aug. 8-án és következő napjain "Bem apó hadjáratát" adták elő, mely alkalomra a színpadot 50 ölre kitoldották. A látványos darab kiállítására, az ostrom és hadi felvonulások jeleneteire, lovasokra, ágyúkra, társzekerekre az igazgató sokat költekezett, miért is a két első napon felemelt árak voltak. De a színkör félig sem telt meg s később a rendes helyárak mellett sem volt élénkebb látogatás. Emellett elégületlen volt a közönség, mivel a látványosságok a budai híres előadásoknak messzi mögötte maradtak (2). Később "Ubrik Borbálát" és a "Darázs" élczlap paródiájául a "Vad darázs" czímű férczelményt hozták színre, melyek a társulat iránti rokonszenvnek sokat ártottak. Mindazáltal Aradi a nyári évadot is kedvező eredménynyel töltötte ki (3). S minthogy az 1869-70. téli évadra is a szinház Aradié lett, október 3-án az előadások sorozatát újra megkezdte. Nagyobbára megmaradtak a régi tagok, néhány jobb erőt azonban kezdő szereplők pótoltak (4). De még így is kielégítő pártolást tapasztaltak. Kevés dráma mellett népszínműveket, operetteket sőt operákat is adtak. Vendégszerepekre lejöttek: Boer Emma, Kocsisovszky Borcsa stb. A tagok közül pedig kiváló tetszést arattak: Eőry Gusztáv, Halmi Ferencz, Komáromy Lajos, Szathmáry Árpád, Vezéri, Aradiné, Gózón Ida és Gyallai Ida (5). 1) Szegedi Híradó 1869. évf. 42-53. sz. 2) U. a. 1869. évf. 54., 56., 58. és 61-64. sz. 3) A nyári színkör a bekövetkezett télen kigyulladt és teljesen elpusztult. (Szegedi Híradó 1870. évf. 2. sz.) 4) Fodor István: Színészeti emlényfűzér. Szeged, 1869. 5) Szegedi Híradó 1870. évf. 13., 18., 20., 24., 28., 29., 31., 32., 34., 36., 42., 44. sz. 396 A jövő téli évadra a színházat Mannsberger Jakab nyerte el, mi a legnagyobb meglepetést keltette. Aradi Budára vitte társulatát. A nyári évadra pedig ígérete szerint megjött Reiman, a temesvári német opera-társulattal, mely ez évben még nagyobb ünnepeltetésben részesült. A társulat 12 operát, 8 operettet és 13 vígjátékot adott elő (1). Igazi kultusz támadt a német színművészet iránt, melynek hódításait még a sajtó sem vette észre, sőt kicsinyelte a hazafias aggodalmakat (2). A német múzsa csodálatos módon a lelkesedését és áldozatkészséget annyira fokozta, hogy egy német hírlap megjelenése is kevésbe mult. Reiman július 1-én fejezte be előadásait s innen Szabadkára távozott. Ezután Weisz Ferencz, a szentpétervári udvari színház ballet-mestere érkezett meg 32 tagból álló társulatával, mely élénk tetszés közt csaknem egy hóig rugdalta a kánkánt, ami alatt Tóth Jenő átutazó társulata néhány napra sem kaphatta meg a színházat (3). A téli évad előadásait Mannsberger igazgató dráma-, népszínmű-és operette társulatával, 1870. évi október 1-én kezdette meg. Az új igazgató a régi díszleteket átfestette; a színháztulajdonos is megerőltette magát, némi tatarozást, kijavítást és festést tétetett a színházon és nézőtéren. A művezetés terén is bizonyos reformok híre szárnyalt s ezenfelül a társulat is jól alakultnak látszott (4). 1) Perla Július: Abschied, gewidmet allen geehrten Gönnern der dramatischen Kunst und Muse. Szeged, 1870. 2) Kleinmann Lipót: Német opera Szegeden. (Szegedi Híradó 1870. évf. 50. sz.) 3) U. o. 101., 104. sz. 4) Az 1870-71. évre a következök voltak szerződve: Bús Károly, Császár Miklós, Csaby Imre, Csetri Gyula, Csatár Győző, Eöri, Érczy Ferencz, Győry János, Hegedűs István, Kömíves Imre, Kúthy Béla, Kovács Mór, Kápolnai János, Nagy Imre, Orsi Gusztáv, Szeles József, Solymosi Elek, Tóth Antal, Tímár János, Vígh Károly, Várady Ferencz, Bényeiné Harmath Emma, Beretvás Teréz, Csabiné, Dániel Tini és Ida, Hegedűsné Mari, Kovácsné Budai Laura, Lukácsiné Mária, Maár Júlia, Nagyné Fanni, Örsiné Borcsa, Pécsi Leopoldina, Várady Ferenczné s Várady Antonia. Összesen 22 férfi és 14 nő. - Az 1871-72. évre a túlnyomó részben új tagokból álló társulatnál következők voltak: Aradi Sándor, Aranyosi Károly, Bús Károly, Csatár Gabrielli Győző, Érczy Ferencz, Fábián László, Geröfi Andor, Hegedűs Lajos, Jámbori György, Juhász Károly, Kápolnay János, Korády Gyula, Lusztig Károly, Marosai Máthé Károly, Mátyás József, Nagy Imre, Szeless József, Tímár János, Várnai Galambos Fábián, - Aradiné Gaál Laura, Bényeiné Harmath Emma, Császár Miklósné, Hegedüsné Illovay Paulin, Hegedűsné Nagy Mari, Klárné Angyal Ilka, Marossiné Nagy Karolin, Nagyné Greskovich Fáni, Rott Mari, Reményi Nina, Tímárné Rott Erzsi, Várnainé Paksi Júlia, Vincze Ferenczné, Vincze Mariska, 397 A közönség, mely az igazgatóval nem igen rokonszenvezett, mégis érezte, hogy a német színészet sikerei után a magyar színművészetet mindenáron támogatni köteles. Azért szép számmal jelentkezett bérlőként s a színészek a pártolásra rá is szolgáltak. Az előadások egybevágók, sikerültek voltak. Még a sajtón is nagy változás történt, az előadásokról rendes közleményeket adott, a tagok igyekeztét és játékát dicsérte, sőt az utóbbi időszakban a közönség panaszaival szemben az igazgatót folyton pártfogolta. Mannsberger ugyanis három téli évadon át birta a szegedi színházat, de már a második évadra nem szerződtette a közönségnek tetsző tagokat s az újon szerződöttek nem pótolhatták a távozottakat. A harmadik évre még gyengébb társulatot alakított. Az előadások tehát mindjobban nehézkesedtek, új darabok csak igen ritkán kerültek színre s az igazgató tartózkodott minden beruházástól és újítástól. Annak daczára, hogy a színház csaknem mindig telve volt, az igazgató folyton panaszkodott s miként a közönség, úgy ő is elégedetlen volt. De a közönség már megszokta a színházba járást s a játék és mulattatás már napi szükséggé vált. Ha az egyik évad véget ért, alig várták az őszt, hogy Thalia temploma újra megnyíljék. De a tulajdonosok csak Mannsbergernek engedték át a színházat s az igazgató a sajtó támogatásánál fogva is biztos volt a felől, hogy a szegedi színházat csak ő fogja megkapni. Végtére a hatóság, mely mindez ideig jogait nem gyakorolta, a színügyet kezeibe vette s értesítette a színháztulajdonost, hogy jövőre csak azon társulatnak engedheti át a színházat, mely az előadások tartására a szükséges helyhatósági engedélyt is megszerzi. Ez úton a színügy egyúttal a hatóság erkölcsi és anyagi védelme alá helyeztetett s 1873. évben Szluha Ágoston, később Szabados János tanácsnok elnöklete alatt, a törvényhatósági bizottsági tagokból színügyi választmány alakíttatott. Ez a testület választotta meg a jelentkező társu- Zádorné Petrovics Ilka. - A harmadik, vagyis az 1872-73. évre pedig a következők voltak szerződtetve: Aranyossy Gyula, Bús Károly, Csatár Győző, Eőry Gusztáv, Érczy Ferencz, Falvy Jenő, Győri János, Hatvani Sándor, Komáromy László, Komlóssy Gyula, Kőmíves Imre, Marossi Károly, Mátyás József, Püspöki Imre, Szathmáry Károly, Sebök Lajos, Szeles József, Tihanyi Miklós, Zoltán József, - Aranyossiné Jolán, Eöriné Tóth Gizella, Hatvaniné, Horváth Paula, Jánosi Vilma, Kasztai Teréz, Keresztesiné Németh Lenke, Klárné Angyal Ilka, Láng Etelka és Irén, Lendvai Ilka, Lovassi Jozefa, Marossiné Karolin, Peleki Karolin, Perreyné Auguszta, Sebőkné Borsódi Mari, Síposné Dobozy Lina, Vízváryné Krecsányi Sarolta, Zoltánné Sprencz Liszka. (Szegedi Híradó 1870. évf. 101. sz. - Lenkhardt E.: A magyar színészet országos névtára. Vácz, 1872. 75. lap és II. évf. Pest, 1873. 57. lap - Makai Zsigmond: A szegedi színház újévi emlékkönyve. Szeged, 1873. 398 latot, ez felügyelt a műsorra, a tagok szorgalmára s játékára, új tagok szerződtetésére és a bérlők igényeinek kielégítésére. Az anyagi felelősségnél fogva a közgyűlés 500-1000 frt segélyt szokott megszavazni, mely a színigazgatóknak rendelkezésére bocsájtatott, hogy a társulat művészi színvonalát emelhessék. Az anyagi viszonyok javultával a színügy pártolása is általánosabb lett. Fejlődött a műizlés is s már különféle tervek merültek fel a színészet állandósítására. Az 1873-74. évadra Mannsberger mellőzésével az előadási jogot Sztupa Andor dráma-, népszínmű- és operatársulata nyerte el. Sztupa igen jó társulatot szervezett (1) s egész feltünést keltett, hogy két kitünő énekesnője - Nyilvai Irma és Nikó Lina - volt. Sztupa egymásután három évadra is megkapta a színházat. A második évre is még elég jó társulattal mutatkozott be (2). De a harmadik évre elvesztette a két kedvelt primadonnát s helyükbe nem kapott újakat. Az igazgató energiája és jó érzéke is mindinkább hanyatlott. A nyári állomásokon elvesztette szegedi keresményét, sőt egész kimerülten tért vissza. Az utolsó évben gyakran használt üres reklámot, amivel hitelét teljesen eljátszotta. Az utolsó bérletet már nem is fejezhette be. Az 1876. évi óriási árvíz és lázas védekezés alatt, márczius 20-án Nyilvay Irma vendég-föllépte mellett, Érczy Ferencz jutalmául adott "Szép Helena" volt az utolsó előadás. A következő napon Prielle Cornéliának vendégfellépte lett volna, de akkorra a színházat bezárták s a színészek is a töltésekhez kivonultak. Sztupa tehát kedvező anyagi körülményeknek örvendve távozott Szegedről, ahova augusztusban az országos dalünnep és kiállítás alkalmára újra visszatért. Noha előre figyelmeztették, hogy a nagy vendégforgalomnál fogva rendkívüli közönségre számíthat s így társulatának fogyatkozásait vendégfellépésekkel pótolja; az igazgató ennek daczára készületlenül kezdte meg előadásait. Augusztus 3-án volt a színházban az első előadás, később pedig a vár mellett felállított dalcsarnokban játszottak. Az óriási helyiség legtöbb alkalommal telve volt s itt Molnár György is mint vendég, néhány előadáson közreműködött (3). 1) Szerződve voltak: Ajtai Károly, Aranyosi József, Balla Béla, Balog Árpád, Berzsenyi Károly, Jakab Lajos, Kiss Sámuel, Komáromy Lajos, Kovács József, Lábdy Gáspár, Lánczy Pál, Németh József, Szathmáry Árpád, Szombathelyi Béla, Várady Miklós, - Ajtayné, Berzevicziné, Búsné, Csolnokiné, Faeberné, Fabriczi Gizella, Hegedűsné, Jakabné, Jánosy Vilma, Kissné, Nagy Lujza, Nikó Lina, Nyilvay Irma, Peleki Karolina, Sántáné, Szathmáryné Hunyady Margit, Szombathelyiné, Sztupáné. - A magyar színészet évkönyve. Vácz, 1874. III. évf. 38. lap. 2) Miskolczy Berta: Újévi emlény a színműpártoló közönségnek. Szeged, 1875. 3) Szegedi Híradó
1876. évf. 92., 96., 106-116. sz. - Molnár Gy.: Világostól Világosig.
Arad, 1881. II. könyv 490. lap. 399 E megbízhatlanság következtében Sztupa a szegedi színházra többé nem számíthatott. Az 1876-77-iki téli évadra tehát, a színügyi bizottság javaslatára a színházat Aradi Gerő nyerte el, ki ekkor már a szabadkai színházat is megkapta. Közbevetőleg említjük, hogy az 1875. évi május havában Röderer temesvári német opera-társulata játszott Szegeden. Már ekkor a német művészet elleni áramlat és visszahatás felébredt volt s a német színigazgató károsodással távozott Szegedről. A német színészetnek talán ez volt Szegeden az utolsó kísérlete (1). Aradi 1876. évi október 7-én kezdette meg előadásait s társulata tetszésnek örvendett (2). Ez attól fogva, hogy az igazgató a szabadkai színház iránt vállalt kötelezettségeitől felszabadult, még erősebb lett s a várakozásokat még inkább kielégíthette. Az igazgató és a társulat a közönség megelégedését teljes mérvben birta; de ennek daczára, Erdélyi Marietta nagy törekvéseket fejtett ki, hogy az 1878-ik évre a színházat neki engedjék át. A hatóság a különféle befolyások daczára Erdélyi Marietta ajánlkozását mellőzte, amire Marinkics törvényszéki elnök "Színügy egylet"-et alakított, mely alapszabályainál fogva a színigazgató anyagi és erkölcsi segélyezését tűzte ki czélul s arra törekedett, hogy a műsor egybeállítására és az igazgató megválasztására is befolyást gyakoroljon. A segélyezés pedig a törvényhatóság részéről megszavazni szokott évi segélydíjból telt volna ki. De a törvényhatósági bizottság 1878. évi november 14-én tartott űlésében az egylet kérésére az 1000 frt subventio kiadását megtagadta, kijelentvén egyúttal, hogy a város súlyos anyagi körülményei daczára is, a mutatkozó szükséghez képest, az igazgatót és társulatot közvetlenül segélyezni kész leend (3). Erre a színügy-egylet, mely 10 frtos részletfizetések ellenében kedvezményes jegyek élvezete mellett alakult, nemsoká megszünt; Aradi társulata pedig tetszés közt játszott 1879. évi márczius 3-ig, amidőn 1) Egykorú színlapok a Somogyi könyvtárban. 2) A társulatnál voltak: Báródi Károly, Bodrogi Dénes, Dancz Lajos, Győry János, Jászay Árpád, Mihálovics Pál, Miskolczi Berta, Latabár Endre, Nagy Imre, Somogyi Károly, Szabó Ödön, Szabadfi József, Szabó Sándor, bágyoni Szabó Ödön, Térey Vilmos, - Aradiné, Bera Paula, Béresi Mari, Bogdánné, Bodroginé, Hetényi Antónia, Győriné, Nagyné, Nagy Rózsa, Nikó Lina, Latabárné, Orsainé, Somogyiné, Szirmainé, Virág Adel. (Lásd: Szegedi Híradó 1876. évf. 122. sz.) - Az 1878-79. évre szerződtetett tagok közül említendők: Baksai, Beregi, Berényi, Bodrogi, Faludi, Halász, Kápolnai, Mezei, Nagy Pista, Német, Szabó: - továbbá: Baksainé, Bereginé, Csillag Fáni, Enyvári Sarolta, Halászné, Lipcsei Judit, Mezeiné, Német Etel, Pethö Julia, Rónaszékiné, Serfőzi Mari stb. 3) Szegedi Híradó 1878. évf. 111. sz. 400 "Caverlet"-ben vendégül Prielle Cornélia lépett fel. Az évad vége még jó távol volt, de a vízveszély ekkor már oly izgatottságot szült, hogy a színházat is bezárták. Márczius 12-én hajnalban betört a víz s behatolt a színházba is, de ott kevés kárt okozott. Aradi árvizes társulata ekkor elhagyta Szegedet (1). IV. Zene- és énekművészet. A zene művelése nem csupán a kedély megnyilatkozása, hanem egyúttal a műveltségnek is egyik fokmérője; - s ahol a zene- és énekművészet kiterjedtebb művelésének nyomaira akadunk, ott egyúttal a polgárisodásnak, a közműveltségnek már bizonyos fejlettebb, előrehaladottabb viszonyait kell föltennünk. Zeneművészeti tekintetben Szeged multja nem oly sívár, mint gondolnék (2). A város már a mult század első negyedében szervezett egy 6-10 tagból álló egyházi ének- és zenekart. Ezeket a város muzsikásainak hívták s gyakorlataikat a város által rendelkezésre adott "muzsikusok házában" vagy "iskolájában" tartották (3). Itt őrizték a zeneszereket is (4) s a szülők kívánságához képest a zene különféle nemeiben 1) Lásd Reizner J.: Szeged színészete 1719-1860. (Szegedi Napló 1890. évf. 231-339. sz.) A színház és színészet történetéhez tartoznék az előadott darabok teljes felsorolása s azoknak és a szereplőknek az egykorú kritika alapján való tüzetes méltatása, úgy a szereplő színészek kimerítő névjegyzéke, szerepköre és fellépése. Koltai Virgil: Győr színészete czímű, Győrött 1890. évben megjelent két kötetes művében mindezekre, - Klestinszky László: A kassai színház története. Kassa, 1881. művében ezenfelül még egyéb érdekes dolgokra is kiterjeszkedik. Munkánk korlátolt terjedelménél fogva nekünk ezekre gondolni sem lehetett. 2) Az 1522. évi egyházi tizedlajstromban a szegedi lakosok névsorában ott találjuk a Sípos családnevet ötször, a Lantost négyszer, a Kobzost (Pulsator), Kürtöst (Tubicinator) és Hegedűst egyszer-egyszer, a Cziterás (Citarista) és Kántor neveket pedig kétszer, ami azt igazolja, hogy az említett esztendőben Szegeden a hivatásos zeneművelők száma nem csekély volt s hogy a város polgárisult lakossága már azidőben az ének- és zeneművészettel kiterjedtebb mérvben foglalkozott. (Lásd: Oklevéltár LXI. sz. a.) 3) Szeged v. számvevőségi levéltárában az 1724-30. évi számadások közt. A muzsikusok háza a palánki kis kapu előtt (a Gizella-téren, a jelenlegi kápolna helyén) volt. A zenészek évenkinti fizetése 30 frtban volt megállapítva. (Szeged v. tanácsi jegyzökönyve. 1724. év. 67. lap. 1726. év 352. lap s 1729. év 516. lap.) 4) 1735-ben 101 frt, a következő évben 28 frt 51 dr. költségen vásároltak fúvó és vonó zeneszereket. (Lásd az idézett évi városi számadásokat a számvevőségi levéltárban.) |