3. kötet - Földmívelés és állattenyésztés

A dúsan termő fekete földek és a várostól távolabb eső homokpuszták birtoklásánál fogva Szeged lakossága már a megszállás és letelepülés alkalmával kiválólag a földmívelés és állattenyésztés űzésére volt utalva. A honfoglaló ősök nem is idegenkedtek e foglalkozástól s még nomád állapotukban megkezdették a megszállt területek művelését (1).

IV. Béla király 1247. évi oklevelében ugyanis említés van téve a "hospites de Zegedino"-król (2). Mátyás királynak 1458., 1464., 1465., 1483. évi okleveleiben (3), de másutt és még későbben is gyakran előfordul a "cives, hospites et inhabitatores (vagy incolae) civitatis nostrae Zegediensis" kifejezés, mely három rendbeli lakosság közül a hospites-ek alatt a régi közjogi viszonyokra való tekintet nélkül, elég tévesen jövevényeket s vendégeket értettek, holott a hospes szónak a jelen esetben csakis a mezőgazdászati foglalkozást űző "gazda, gazduram" értelmet lehet tulajdonítani.

A hospites-ek az Árpádházi királyok idejében, még a szent István király alatt létrejött szervezet és alkotmány értelmében, az ország szervezetének egyik rendiségét képezték. A jelen mű I. köt. 39. lapján már kimutattuk, hogy korántsem voltak idegenek és semmi esetre sem voltak jövevények; mert hisz a honvédelemnek, a várispánsági intézménynek, a királyi várak fenntartásának egyik fő részesei ép a hospites-ek voltak, kik a várak fentartására kijelölt szabad földeket és birtokokat az őrizetért és várszolgálatért haszonélvezték. A várnépek intézményéből fejlődött ki lassankint a szabad királyi városok rendje,

1) A beköltözött ősök a földmíveléssel és gazdálkodással még az őshazában, amidőn a törökökkel érintkeztek, már foglalkoztak. Igazolja ezt az a körülmény, hogy a búza, árpa, sarló, arat, őröl stb. szavak török eredetűek. (Lásd Pauler Gy.: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest, 1893. I. k. 15.1.)

a polgárság intézménye. A várnépek rendjének külön osztályait képezték a polgárok (cives) és a gazdák (hospites), mely utóbbiak gazdálkodásuk, a földmiveléssel és állattenyésztéssel való foglalkozásuk daczára is felettébb különböztek a parasztoktól, a földesurak jobbágyaitól. A szabad várföldek haszonélvezői, a hospesek, vagyis a gazdák a nemességgel egyező kiváltságoknak örvendtek; földesuruk nem más volt, mint maga a király, a legfőbb hadúr s a várföldek használatáért nem tartoztak egyébbel, mint a várszolgálattal és a vár részére szükséges bizonyos szolgálmányok teljesítésével (1).

IV. Béla király oklevelében említett szegedi hospes-ek, gazdák rendisége tehát már szt. István király idejében megvolt s már ekkor nyerték a Szeged körül elterülő várföldeket, mint szabad birtokokat, gazdálkodásaik folytatására (2). A várispánsági intézmény felbomlása, megszünése és a honvédelmi rendszer átalakulása után a várföldek is elvesztették eredeti jellegüket és természetüket; megszüntek lassankint a királyi várak részére teljesítendő szolgálatok és szolgálmányok, melyeknek helyébe lassankint az adózás lépett. De a szabad királyi városok rendjének polgár, gazda és zsellér (cives hospites et incolae) külön osztályai névleg még tovább is fennmaradtak egész a legutóbbi időkig, habár ez osztályok közt később már semmi vagy csekély különbség volt (3).

A várszolgálatot teljesítő, de e mellett gazdálkodást űző szegedi hospes-ek, több községre, több gazdasági területre voltak osztva. Az oklevelekben külön felső- és alsószegedi érdekeltségről, gazdákról, polgárokról, vásártartásról, sőt bírákról tétetik említés. Ezen alakulásra és külön érdekeltségre talán az volt befolyással, hogy a várszolgálatokat külön csoportban, talán külön századokban teljesítették. E gazdasági testületek vagy községek az ország törvényei értelmében nemesi javakat is szerezhettek s így a hospes-ek teljes nemesi jogok élvezetében voltak. A többi közt a Szeged-alsóvárosi gazdák, mint

1) Pesti Frigyes: A magyarországi várispánságok tört. Pest, 1882. 13-29. l. - Szalay József: Városaink a tizenharmadik században. Budapest, 1878. 14-16. l. - Bárczay Oszkár: A hadügy fejlődésének története. Budapest, 1895. II. k. 430. l. - Horváth Mihály: Magyarország történelme. Pest, 1871. I. k. 207. és 208. l.

2) A szabad várföldek természetének emlékeül a szegedi birtoktestek a telekkönyvekben még maig is mint "szabad birtok"-ok szerepelnek.

3) Még a jelen század elején is, a polgárok közé felvett gazdákat hospes czímen jegyezték be a lajstromokba, hacsak valamely ipart vagy üzletet nem folytattak. E tősgyökeres, magyar, ősi származású hospesek is a régi Árpádházi királyok idejében fennállott várnépek hagyományos emlékét képviselik s már ez is kizárja azt a feltevést, mintha a régi hospes-ek idegenek, német jövevények lettek volna, mint azt Hunfalvy tévesen állítja. (Lásd: Magyarorsz. Ethnographiája. Budapest, 1876. 436. lap).

külön autonom testület, mint külön község és gazdaság, 1359. évben örök tulajdonul megszerezte néhai nemes Balog Benedek özvegyének, Ilona asszonynak az alsóváros szomszédságában fekvő részbirtokát (1), mely jogi természetére nézve a városi s illetőleg egykor várispánsági birtoktól felettébb különbözött.

Hogy a régi hospes-ek hogyan gazdálkodtak, mit termeltek, adatszerűleg ki nem mutathatjuk. Valószínűleg a magyar géniusz szellemében és még a nomád viszonyokkal egyezőleg, újabb és újabb területeket szálltak meg, vettek művelés alá s a már kiélt és kihasznált földeket bizonyos időre elhagyva pihentették. Tehát a letelepedés és polgárisodás daczára is a nomád állapot egyelőre fennmaradt. Ezért kelle a szegedi gazdáknak az az óriási terület, az a kiterjedt birtok, melylyel a város már a legrégibb időktől fogva birt. Ezért kelle a határt folytonosan különféle szerzésekkel növelni. IV. Béla adományából megszerezte a város Tápét, mely a tatároktól legyilkolt Csupor nemzetség tulajdonát képezte és a csongrádi királyi várhoz tartozott volt Vártót, a mai Marostő területét. 1481-ben a szegedi gazdák Gyálán, Külső- és Belső-Szentivánon részbirtokokat szereztek (2). 1453-ban Százegyházát (3), mely Szentiván mellett volt, - később pedig Szent Mihály, Bánfalva, Dorosma és Gyékénytó birtokát vették zálogba (4); sőt mindezeken túl, régi joggyakorlatuknál fogva kiváltságot nyertek arra, hogy a Duna s Tisza közt fekvő összes homokos pusztákon a kunokkal együtt és közösen, szabadon legeltethessenek (5).

Mindez a nomádságnak, a vándor gazdálkodásnak, az újabb és újabb birtokterületek megszállásának, szóval a ma is fennálló tanyarendszernek, a magyar faj különösen kedvelt gazdálkodási módszerének bizonyítéka. Ezen nomád állapot folyománya volt az is, hogy egyéni birtok nem létezett s mint alább látni fogjuk, a birtokközösség fennmaradt jó sokáig és a közbirtoknak váltakozva megszállt részein "szállásokat", tanyákat alapítva gazdálkodtak.

Miként mostanság, úgy az ősi időkben is, ha a szegedi gazda más vidékre költözött, habár ott a viszonyok egészen másfélék voltak is, azért csak tanyagazdálkodást folytatott. Így az 1256. évben még Zala vármegyében is előfordul a "szegedi tanyája" (Zegedstenaye) helynév, mert ott a tanyázás némileg szokatlan volt (6).

és szállásokkal, az kitetszik abból is, hogy a város határában többrendbeli középkori puszta templom nyoma maradt fenn (1). Ezenkívül igen figyelemre méltó Istvánfinak az 1552. évi események során tett azon előadása, hogy a hajdúk a város körül fekvő "majorokból és tanyákról" nagyszámú jószágot hajtottak el (2).

A kiterjedt határterületen a tanyagazdálkodás rendszerénél fogva a gabonatermelés és állattenyésztés egyformán alkalmazásban volt s így Szeged már a régi időkben is egy kiterjedt vidéknek élelmi tárházát képezte. Az 1431. évben zálogba vett szentiványi birtokról határozottan meg van mondva, hogy az részben "művelt" földekből (terris cultis) állt; tehát szántás-vetésre, magtermelésre használták (3). Zsigmond király által kiadott 1436. évi védlevelek (4) pedig azt igazolják, hogy a lakosságnak oly nagy mérvű termelése volt, hogy gabona és élelmi szereit, melyeknek megvámolását a király tiltotta, űzérkedéskép az ország minden részében szakadatlanul fuvarozta.

De az állattenyésztés mégis felette állt a gabonatermelésnek s Szeged mint állattenyésztő talán versenyen kívül volt. Bertrandon de la Brocquiére franczia utazó Szeged állattenyésztését az 1432. évről a következőkben örökítette meg: "találhatni itt sok eladó szilaj lovat, de értik is zabolázni és szelídíteni; különös érdekű ezt nézni. Bizonyossá tettek, hogy aki itt három-négyezer ilyen lovat szándékoznék venni, Szegeden találhat. Oly olcsók, hogy tíz magyar forintért egy igen szép hámos lovat lehet venni" (5). - - Majd a Szeged és Pest között elterülő pusztaságról szólva, említi: "Szegedtől a föld idáig róna és termékeny. Találni itt számtalan nyájat igavonó állatokból, melyek elhagyatva, vadakhoz hasonlóan, szabadon legelnek; innen van, hogy azokból a szegedi vásáron annyi van" (6). A franczia utazó az őt különösen érdeklő lovak mellett említi tehát a szarvasmarháknak (igavonó állatok) csordáit, melyek, valamint a juhnyájak is hogy mily nagy számmal voltak, az 1522. évi tizedlajstromból is kiderül (7). Itt, hol Szeged összes lakossága

1) Arch. Értesítő, 1892. évf. 235. 1891. évf. 173. és 1895. évf. 362-365. lap.

5) 1404. körül Kassa vidékén egy ló ára 50 arany forint volt. (Katona: Historia critica XI. 595. l.)

7) Oklevéltár LXI. sz. E rendkívüli becsű tizedjegyzékben a juhok száma nem szerepel, mert a dézmabárányokat nem vették számba. Egyébként érdekes az is, hogy a városnak Kun-, Szántó-, Szent-Demeter-, Nagy-, Sóhordó-, Bondi-vagy Szondi-, Műves-, Angyal-, Szentlélek- nevű utczáiban nem laktak juhos gazdák. A juhos gazdák az utczák szerint következőkép oszoltak meg: a várban

névszerint van felsorolva, Csordás vezetéknéven 7-et találunk. A vezetékneveket az időben a foglalkozás után nyerték az illetők. A sok Csordás név tehát a sok csordára enged következtetni. Ugyanezen lajstromban 131 juhos gazda is szerepel, mi a juhtenyésztésnek rendkívüli elterjedtségét mutatja. A juhos gazdák juhainak száma ugyan nincs följegyezve, de hogy mily rengeteg mennyiség lehetett az, Szulejmannak, a mohácsi vész után a török sereg visszavonulásáról vezetett naplójában előforduló följegyzésből is megítélhetjük. E szerint 1526. évi szept. 28-án Szegeden a hadizsákmányból Ibrahim pasának 50,000, Iszkender cselebeli pasa defterdárnak pedig 20,000 drb juh esett osztalékul. A naplóban különben kiemelve van, hogy "a sereg lisztben, búzában, árpában és egyéb élésben teljességgel elmerült" (1).

A lótenyésztés különben nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg első helynek minősítette Szegedet, mint ahol egyúttal nemcsak sok, hanem egyszersmind nemes fajlovakat is bőséggel lehetett találni. Felettébb jellemző e tekintetben Zákány István szegedi főbírónak 1542. évi október 16-án Fráter György nagyváradi püspökhöz intézett azon jelentése, hogy Tóth Mihály volt főbíró lovát 1000 kősó árán vette meg (2). Ez legalább is tiszta arabs faj lehetett.

A már emlegetett 1522. évi egyházi tizedlajstrom, melyben a város polgárainak a bácsi püspök része természetben vagy készpénzben megadott tizedjárandósága van felsorolva, a mohácsi vész előtti termelési és gazdálkodási viszonyok tekintetében végtelen becsű.

A tized tekintetében Mátyás király 1481. évi 1-ső törvénye akként rendelkezett, hogy a gabonaneműektől, bortól, báránytól s méhrajtól az egyházi tized külön-külön megadandó. Szegeden azonban a város előkelő kiváltságainál fogva még e tekintetben is azon jogfejlődésre akadunk, hogy a szőlős vagy juhos gazdák gabonatermésük után sem természetben, sem pénzül semmi tizedet sem fizettek. Alig egy-két eset van ezzel ellentétben, talán azért, mert a szőlős és juhos gazdák gabonatermeléssel nem foglalkoztak.

A gabona termése után adott tized kétféle volt, természetbeli vagy pénzbeli. A tizedadás kötelezettségére 1522-ben összeírt 1549 családfő közül csak 139-en adtak terménybeli tizedet; 1196 polgár

2, kislatránban 2, gömböcz és árokhátban 1-1, Balog-utczában 13, szentháromságban 3, kőégetőben 6, predikátorban 3, Félszer- vagy Felsor-utczában 4, csősz-utczában 7, Tóth-utczában 8, Lisza- vagy Tisza-utczában 12, a két varga-utczában 9, a budaiban 6, a kerek- és madarászban 10-10, hajnal- és szt. György-utczákban 3-3, a szt. Miklós utczában 4 juhos gazda lakott.

1) Jászay Pál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után. Pest, 1846. 29-30. lap.

pedig készpénzzel adózott, fejenként 6 dr kereszténységi pénzt (summa christianitatis) fizetve (1), mely által az illetők egyúttal kereszténységüket, az egyházhoz való tartozóságukat igazolták.

Akik természetben adtak tizedet, azok tizedhányada mindig egy nagyobb termési eredményre enged következtetni. Ily esetben a tized mennyisége többnyire fölül van a 2 1/2 kereszten, sőt néha 2 1/2 a kepére is rug.

1) A kereszténységi pénz a szegedi tizedlajstromban egy-két esetben 5 vagy 4 denárral van felszámolva. Másutt, a jobbágyságnál csak a zsellérek és a birtok nélküli munkások fizettek kereszténységi pénzt, mivel ezeknek semmi termésük sem volt. Szegeden ilyesmire gondolni sem lehet, mert a földközösség rendszerénél fogva minden polgárnak és lakosnak a városi közbirtok használatához kétségtelen joga volt. Akik Szegeden a 6 dr kereszténységi pénz által tizedeltek, azok zsellérek annál kevésbé lehettek, mivel az összeírási lajstrom adatainak egybevetése után a zsellérek ily nagy száma (1196 családfő) merőben lehetetlen. De figyelemre méltatva azt, hogy a kereszténypénzzel adózók közt ott szerepel a város törvénybírája is (a főbíró egyúttal a vár alkapitánya is volt), ki aligha lehetett zsellér s ha tekintetbe veszszük még azt is, hogy a keresztény-pénz fizetésre felvettek közül szegénység czímén csak 16-nak engedték el a tartozását (az elengedett 95 dr, egyenkint 6 denárral, 16 családfőre utal), úgy arra a meggyőződésre jutunk, hogy a keresztény-pénzt fizető 1196 családfő tulajdonkép azt a polgárságot (cives) képezte, mely a hivatásos nagygazdáktól (hospites) különbözőleg azokból állt, kik ipart és kereskedést folytatva vagy más élethivatást betöltve, a városi közbirtokból csak annyit müveltek, amennyire a maguk házi szükségletének ellátása tekintetéből igényük volt, illetőleg amennyi a földközösség alapján az időszakonkint váltakozva művelés alá vont forgóból vagy dülőből minden egyes polgárra egyformán és egyenlőn, hányadul és osztályrészül jutott.

Ezen polgárokkal szemben állottak a hivatásos nagygazdák, a 139 nagygazda, kik a tizedet természetben és különféle mérvben, terméseredményük mennyisége szerint adták. Ezek voltak a tanyásgazdák, vagyis a régi hospes-ek jogutódai, kik még ez időben is mint hospites említtetnek az oklevelekben.

Hosszas vizsgálatok és egybevetések után sikerült kifürkészni azt is, hogy mennyi volt azon földbirtok-hányad, az az egység, amennyivel a kereszténység-pénzt fizető 1196 polgár a közbirtokból haszonvételkép részesült. Semmi kétség többé afelől, hogy ez időben Szegeden egy holdat tett. Ennek próbája és bizonyítéka két irányban is kiderül. Nevezetesen: egy családnak egész évi szükséglete mintegy 7 köböl gabonára terjed, azaz 14 kereszt búzára; egy hold föld (1200 n-öles, vagyis 1/2 köblös föld) átlagos termése 16 kereszt (22 kévéjével számítva) búza. Tehát a családfők normális szükséglete egy-egy hold földművelése és termése által ki volt elégítve. Másrészről a 6 dr kereszténységi pénz teljesen egybevág a természetbeli tizedek értékével, illetőleg az egy hold termése után (16 kereszt után l 1/2 kereszt) megadott természetbeli tized értékével. Ennek kulcsát a tizedlajstrom végén levő

A tizedlajstromok tüzetes egybevetése után tehát azt találjuk, hogy a polgárok (cives), kik földközösségben élve, csak a házi szükségleteik fedezésére szolgáló termény előállítására törekedtek és a földeket tehát nem gazdálkodáskép művelték, ezek a terménybeli tized helyett egyformán 6 dr kereszténységi pénzt fizettek dézsmául, mi 1 hold föld tizedváltságnak felel meg. E szerint a polgárok évenkint csak 1196 hold földet műveltek, amelyen mintegy 19,136 kereszt, vagyis 9568 köböl búza termett, mely által a házi, illetőleg helyi szükséglet teljesen fedezve volt.

Ellenben a tulajdonképi gazdák, (139-en), a régi hospes-ek jogutódai, kik tanyagazdálkodást űztek, termésük eredményéhez képest a dézsmát kizárólag természetben adták. Ezektől összesen 65 kepe 1 1/2 kereszt és 1/2 kéve szedetvén be tizedül, ez 650 kepe, 15 kereszt és 5 kéve terméseredménynek felel meg. Ehez adva a főbíró és helyettes várkapitány elengedett 2 1/2 kepe tizedének megfelelő 25 kepe termését, az összes termés 675 kepe s 15 kereszt, vagyis 3390 kereszt, illetőleg 1695 köböl búza volt.

Ez képezte egyúttal Szeged termelésének feleslegét, mi az időben igen tekintélyes mennyiséget képviselt s a szegedi piacz jelentőségét is rendkívül emelte. Az árpa és zabfélék terméseredménye, legalább ez évben, alig érdemel említést; a dézsma alá vett kaszálók mennyisége sem tett többet 195 holdnál.

Mindazáltal Tomory Pál érseknek 1522. évi szegedi összes gabona dézsmabeli nyers bevételei, ide számítva a városhoz tartozó Bánfalva, Tápé és Szt.-Mihály helységeket is, 97 frt 57 drt tettek; az elengedések és költségek levonásával azonban tisztán 70 frt 20 drt hajtottak (1).

A török hódoltság idejéből a szegedi gazdasági viszonyokra nézve úgyszólván semmi tájékoztatónk sem maradt. Az ismeretes török kincstári defterekben ugyan némely vidékre nézve igen érdekes adatok rejlenek, különösen a földbérre (tapu), a török katonaság hűbéres föl-

összesítésben találjuk meg, hol a 139 nagygazdától beszedett 65 kepe (egy kepére a búzánál 5 keresztet, árpánál 7-et számítva, mint amennyit egy vendégoldalas jármas szekérre ma is felrakni szokás s mint amely számmal a keresztsorokat általában még ma is rakják, bár a kepe elnevezés ma már egészen szokatlan) l 1/2 kereszt és 1/2 kéve gabona, vagyis keresztekre átszámítva, 314 kereszt gabona összesen 12 frt 10 dron adatván el, egy kereszt gabona egységi értéke 3 8/10, vagyis nem egészen 4 drban áll elő. Így az 1 hold termése után (16 kereszt után 1 1/2 kereszt) esedékes pénzbeli megváltás ép 6 denárra, vagyis a kereszténységi pénzül felszámolt egységi összegekre üt ki. E szerint a kereszténységi pénz a különben egy hold után esedékes terménybeli tizedet helyettesíti.

deinek (tímár) jövedelmeire, a juh-adóra, a gabona- és árpatizedre nézve stb.; de különleges szegedi adatok, melyekből az itteni gazdálkodási viszonyokat és a termelés mérvét megítélni lehetne, nem léteznek, holott egynémely falunak termése az utolsó kereszt búzáig feljegyezve maradt. Még azt sem tudjuk biztosan, hogy az 1549. évi gyümölcsvámkép Szegeden beszedett 78 akcse jövedelem (1), valamint a csekély méhkas-tized is (2), kizárólag a szegediektől, vagy egyúttal a vidékiek behozatala után lett-e beszedve?

Mindazáltal kétségtelen, hogy a földmívelés és állattenyésztés nagy hanyatlásnak indult s a megrendült közbiztonsági viszonyok, hadjáratok, táborok átvonulásai, a kegyetlenkedések és más csapások következtében a szegedi szállások egymás után elpusztultak, - úgy hogy 1687-ben, midőn a lotharingiai herczeg a mohácsi győzelem után a Duna-Tisza-közi pusztákon át Szegedre jött, miként azt máshol is előadtuk, kietlen pusztán, ős vadonon át ért Szegedre s útjában egyetlen fára vagy tanyára sem akadt, csak imitt-amott egy-egy pásztorkunyhóra.

A város visszavétele után is egyelőre csak a város körül elterülő fekete földeket vették nagyobb mérvű művelés alá. A lakosságnak már olykor-olykor jelentékeny gabnakészlete is volt s a többi közt 1695. évben a hadsereget nagy szorultságában 2035 martonosi köböl zabbal, 1250 szekér szénával s később még 500 köböl gabonával segítette fel (3).

A művelés és szorgalom ezután mind nagyobb terjedelmeket ölelt fel, bár egyéni tulajdonról a még mindig fennálló földközösségnél fogva szó sem volt (4). Bizonyos használati évek elteltével újabb dűlőket vettek művelés alá, az elhagyott területek pedig pihentek. Az új dűlő annyi részre lett felosztva, ahány gazda, illetőleg lakos volt. Az egyes birtokrészletek sors, vagyis nyílhúzás útján lettek kiosztva (6).

1) Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1886. I. köt. 65. lap. - 60 akcse egy magyar arany értéket képviselt.

2) U. o. A méhészet utóbb nagyobb lendületet nyert. 1658-ban Körös város elöljárósága egyedül Szögedi Varga Tamástól 104 pint mézet vásárolt 46 denár-jával, összesen 47 frt 84 drt fizetvén. (Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. I. k. 220. lap.)

3) Lásd: l. köt. A hadjáratok nyomorai, úgy: "Küzdelem a város jogaiért" czímü fejezeteket. 183-196. és 270-325. l.

4) Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. Budapest, 1894. 11-14. lap. Külön lenyomat a Magyar gazdaságtörténelmi szemle 1895. évi folyamából.

5) Innen nevezik Szegeden még ma is a kaszálásra (fűosztás) bérbeadni szokott egyes területeket nyilasoknak.

Sajátságos azonban, hogy az egyes birtokrészleteket elkülönítő borozdákat sarlóalakra, a hold formájára húzták. Az öthalmi és dorosmai dűlőkben az egyenlő nagyságú birtoktestek ezen hajlott, holdszerű alakja maig fennmaradt.

A földközösségen alapuló ezen gazdálkodási rendszer különben általános volt s Szegeden még az 1715. évi nov. 15-én is érvényben volt, amidőn Csongrádmegye adóösszeíró küldöttsége itt megjelenve, ezt külön is megjegyezte, kiemelvén, hogy a jobb minőségű földeket osztatlanul, három vetésforgóban művelik, a harmadik esztendőben pedig ugarnak hagyják. A küldöttség a város bevallása alapján különben azt is megállapította, hogy a földek középminőségű termést adnak, az őszi ötszörös, a tavaszi vetés pedig négyszeres magot ad. A kaszálókon egy kaszányi területen egy középminőségű szekér szénát vágnak, de a kaszálók elégtelenségénél fogva a lakosok a török területen kénytelenek kaszálókat bérelni. Legelő azonban bőven van (1).

Ugyanezen időszakról különben a terméseredményt s a jószáglétszámot is ismerjük. Az 1719. évi adókivetési lajstrom szerint a város területén volt: 756 ökör (540 alsóvároson, 216 felsőn), 330 ló (258 av., 72 fv.), 802 tehén (480 av., 322 fv.), 618 tinó (312 av., 306 fv.), 200 ártány (104 av., 96 fv.), 1874 juh (1315 av., 559 fv.), 19 méhkas (16 av., 3 fv.). Termett pedig: 6056 köböl búza (4479 av., 1577 fv.), 1139 köböl árpa (754 av., 385 fv.), 309 köböl zab (224 av., 65 fv.), 252 köböl köles és kukoricza (132 av., 120 fv.). Az egész város területén volt 9 pálinkafőző kazán és 5 borsutu (2).

A következő évről való feljegyzés szerint a város 232 polgára használt 1733 1/3 köblös földet (ugyanennyi kataszt. hold) 385 kaszányi rétet, 430 1/2 kapa szőlőt (egy kapa 100 út, vagyis 400 n-öl), továbbá 130 zsellér használt 22 1/2 köblös szántóföldet, 64 kaszányi rétet, 150 kapa szőlőt, továbbá 25 határőrségi katona használt 22 1/2 köblös szántóföldet, 23 kasza rétet, 34 kapa szőlőt; végül: 27 idegen használt 13 kasza rétet és 8 kapa szőlőt. E szerint mindössze 395 birtokos művelt: 1773 1/3 katasztr. hold szántóföldet, 485 hold kaszálót és 155 hold szölőföldet (3).

1) Szeged v. közigazgatási levéltárában az 1715. évi lajstromozatlan iratok közt.

2) U. o. számvevőségi levéltár, az illető év számadásai közt. A felsorolt jószáglétszám igen különbözőleg oszlott el. Így például Dékány Péter tanácsnok 1720. évi ápr. 27-én kelt végrendeletében 60 drb lóról, 1 csikós kancza-lóról, 1 borjas tehénről, 10 ökörről és 8 drb jármas ökörről intézkedett. (Lásd 1723. évi tjkv. 208. lap).

3) Acsády Ignácz: Magyar gazdasági élet 1720-ban. (Magyar Gazdaságtörténeti szemle. Budapest, 1894. 57. lap.)

a közbiztonsági állapotok javulásánál fogva a foglalások és megszállások lassankint a távolabb eső területekre, a pusztákra is kiterjedtek, hol ez időben új szállások is keletkeztek, melyek már némi tekintetben az egyéni birtok, a magántulajdon jellegét öltötték fel. De az elidegenítések egyelőre korlátolva voltak. Így például a barátok 1726-ban Seregélyes szállásukat a szegedi élelmezési főnöknek (proviant verwalter) akarták eladni. A tanács ez ellen tiltakozott és vizsgálatot tartva, a barátoknak egyéb javait, nevezetesen a "Kővágótelek" és a Dohár István-féle kétes birtokok jogát is kifogásolta (1).

Még 1743. évi április 24-én is a tanács azon statutumot hozta, hogy "akinek a nemes magistratiis teleket vagy valami földet ád, ne légyen szabad nekie pénzen eladni, hanem visszaadja a nemes városnak, ha nem szükséges nekie, avagy lakóul innen elmegyen" (2).

Az örök tulajdonú szállások mindenfelé ekkor keletkeztek s ezek birtoklási viszonya lassankint áthatott a földközösségi birtokok természetére is.

Így 1620-ban már Csorván is több szállás volt, melynek népe a kun puszták iránt folyt küzdelemben a halasiak betörése elől, mint láttuk, menekülni volt kénytelen. 1731-ben Zákányban, a dorosmai határszélen már 56 szállás volt, melyeket mint láttuk, Orczy a kunokhoz kívánt csatolni (3).

A megszállásokra a tanács adott esetről-esetre engedélyt. 1720-ban Kara Ferencz és Simon Mihály gazdáknak megengedték, hogy Kara-teleken levő szállásaikat továbbra is megtarthassák (4). 1726-ban Soványfa (seu Sárkánytelek, alias etiam Gelling szállása) osztatott ki (5). 1727. évi aug. 23-án a piarista atyák "háromszájú kútnál" kaptak egy telket örök tulajdonul. 1728. évi márczius 13-án Móra Ferencznek, Hódy Istvánnak és Vass Jánosnak adott a tanács "szabadságot", hogy "Keresetben" proportionate competens helyet szállásnak foglalhassanak (6),

1) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1726. év 200. és 223. lap. - A barátok gyakran kaptak szállásföldeket gazdálkodásra, melyeket azután eladogattak. Így már 1676-ban Móra Balázs főbíró, Szántó István, Danyi Tamás, Baka Albert és Csókási István esküdtek, valamint a "felső és alsóvárosi török urak engedélyével" régi szállásukat a Szatymaz alatt levő "tápéi állással" cserélték el. Ezt ismét 1696-ban két malomrészszel együtt 308 frtért Szegedi István Ferdinánd jegyzőnek adták el, hogy a Havi Boldogasszony oltárát kijavíthassák. (Szeged v. titk. levéltára 79. sz. a.)

1729. évi szept. 7-én Bite János és Börcsök István nyertek engedélyt Mórahalma megszállására (1). 1730. évi aug. 8-án Őszeszéken egy kaszálónak birtokbavételére kapott engedélyt Nagy Pál tanácsnok és helyettes főbíró; aug. 26-án pedig Imre Antal és Bársony Pál nyertek jogot, hogy a "Szotyak kútja" nevű kaszálót elfoglalhassák, hol különben már Kiss Ferencznek, Miller Jánosnak és Puskás Imrének is voltak szállásaik. Ugyanez évi szept. 16-án Faragó Mártonnak, Csúri Mihálynak és Király Demeternek engedték meg, hogy a "Telek" nevű kaszállót megszánhassák (2). 1731. évi febr. 17. és 23-án a tanács Czvility, máskép Szabó Mihálynak, Radnai János és Nagypál Istvánnak a pálosi határszélen, továbbá Tömösvári András és Dejanovics János tanácsnokoknak pedig Zákányban adott szállásoknak való területeket. Ugyanez évi márcz. 3-án kelt engedélynél fogva Siskóhalmán (a Szabadkának és Ládatónak vezető út keresztezésénél) Nagygeczi István és Csizmadia Benedek alapítottak szállásokat. De még ugyanezen hó 6-án Podhradszky György főbírónak is megengedték, hogy Sárkánytelek egy harmadát megszánhassa, Fazekas Ferencz tanácsbéli pedig Soványfáját elfoglalhassa. Május 18-án ismét Bába András a "Kerekes homokján" 1733. évi júniusban pedig Csorván és Feketehalom körül kaptak többen birtokfoglalási engedélyeket (3). Az alsójárás egy részét meg a Négyökrű-család szállta meg s róluk nevezték el a birtokba vett területet (4).

Így népesült be lassankint a kietlen puszta. A város szívesen osztogatta a földeket már azért is, hogy a közvagyonosodást előmozdítsa és az adó-alapot növelje.

Mária-Terézia uralkodása kezdetén az alsótanyán már 72, a felsőn pedig 65 nagyobb szállás létezett (5), melyek utóbb osztályok és elidegenítések által még inkább szaporodtak.

Lassankint azonban az ingyenfoglalások megszüntek s a közbirtokból már csak "illő áron" lehetett venni. Az örökeladás legrégibb esete 1725-ből ismeretes. Ekkor a Kónya-család a Bódótelek felét 15 frton vásárolta meg (6).

Utóbb különösen szőlők telepítésére, a sivány homokföldeket közárveréseken adták el, mind nagyobb tömegekben. Ily kiosztások még a jelen század második negyedében is történtek s ezek vételárrészlete fejében még 1847 - 48-ban is a pénztárba 7619 frt 24 kr. folyt

3) Szeged v. tanácsi jkve. 1731. év. 30., 32., 34., 35., 52. lap és 1733. év 193. lap.

be. Ugyanez időben a közlegelők hasznosítása ügyében felmerült különféle tervek során a választott község Petrovits István tanácsnoknak 1845-ben tett azon javaslatával is foglalkozott, hogy a járások egy-egy része helységek telepítésére osztassék ki.

Ily úton az egykoron teljesen közbirtokot képezett 138,946 238/1600 holdnyi határterületből, az 1850. év végén magánbirtokká, vagyis egyesek tulajdonává vált 75,069 1220/1600 hold s így a város további közbirtokául még 63,876 618/1600 hold terület maradt meg (1).

A szállások szaporodása s az egyéni birtokviszonyok fentebb előadott kifejlése óta a szorgalom mind fokozottabb mérvben nyilatkozott s így a lakosság termelése és az állattenyésztés is nagy arányokban növekedett. Szeged termelését évről-évre ismerjük és kimutathatjuk, mert az egyházi tized beszedése alkalmából a termést pontosan számba vették. Így például az 1723. évben dézsmakép beszedtek: a felsővároson 363 1/4 köböl búzát, 80 köböl árpát, 10 köböl zabot; palánkból 49 1/2 köböl búzát; alsóvárosról 750 köböl búzát, 152 1/2 köböl árpát (2). E szerint az egész évi terméseredmény összesen 11,695 köböl búza, 2370 köböl árpa és 100 köböl zab volt, nem számítva a szegénység termését is, kik a tized megadásánál hátralékban maradtak (3).

A dézsmaeredményeket a legpontosabb adatoknak tekinthetjük, mert a beszedés küldöttségileg történt s az eltitkolás szigorú következményekkel járt (4). Ezenkívül a dézsmaszedésből folyólag a városnak is voltak hasznai s így a beszedésnél lehetőleg szigorral jártak el (5).

1) A város határterületének első térképét 1747. évben Kaltschmidt Ábrahám készítette 152 frt 97 1/2 drért. (Lásd 1746-47. évi számadás 162. t. sz. a.) A határ részletes felmérése József császár alatt, Balla Antal hírneves mérnök által eszközöltetett. E munkálat 20 ezer forintnál többe került. (Lásd: Dugonics András följegyzései. Budapest, 1883. 24. lap. - Endrődy S.: Dugonics András. Budapest, 1881. 66. lap.) Az igen becses és a részletekre is kiterjedő nagy átnézeti térkép első példánya, melyen az egykorú viseletek és a város képe is fel volt tüntetve, sajnos, elveszett. A Balla-féle felmérés alapján készült a legrégibb telekkönyv. - A második általános és részletes felmérést, a város által végrehajtott háromszögelés alapján a hatóság már 1834-ben elrendelte. A munkálatot 1836-ban 7 1/2 kr. holdankinti egységes ár mellett Giba Antal mérnök hajtotta végre, ki 1842-ben fejezte be munkáját s összes járandóságai 21,000 frtra rugtak. Ezután az új telekkönyvet 1845-ben 800 frtért Német János mérnök készítette el. A hiteltelekkönyvi munkálatok, illetőleg helyszínelések 1869-ben indultak meg.

3) Ekkor a dézsma búzát pozsonyi mérőnkint 20 krjával a szegedi "profont verwalter" vette meg.

5) Az egyházi tizednek természetben való összeírása, illetőleg a termés eredményéhez képest való kivetése 1774-ig tartott. Ekkor a dézsmaszedési jog bérbe-

De később az egyházi tized aránylagos kirovások útján, készpénzben lett beszedve. A kirovás azonban nem egyformán, nem is a termények után, hanem holdankint lett kivetve s néha nem is az összes művelés alatt álló földekre, hanem csak egyes határrészletekre. Azért is a termés eredményének kiszámítása végtelen nehézkes és mégsem biztos. Mindazáltal közöljük itt az 1812. évi dézsma-jegyzéket, megemlítve, hogy a valódi termés jóval többre rugott. Felvétetett ugyanis 35,003 kereszt búza (palánkhoz tartozva 3545, felsővároson 15,768, alsóvároshoz 15,690 kereszt), 4295 rudas árpa (pal. 410, fv. 2356, av. 1529), 1633 rudas zab (pal. 57, fv. 1188, av. 388); dohánynyal beültetett terület volt 203 5/8 hold (1).

Mint új termelési czikk, a dohány fordul elő, melyet a szegediek már az 1719. év óta termesztettek. 1737. óta mind nagyobb arányokban terjedt. Sőt 1770., illetőleg 1781. óta nagy kiviteli czikket is képezett. Mióta a város a szőreghi uradalmat a kincstártól zálogba vette s a szőreghi, szentiványi és rábéi határban a szegedi kertészek, mint kiválóan ügyes és szorgalmas dohánymüvelők alkalmaztattak, a dohánytermelés Torontál megyében is mindenfelé elterjedt. Itt és a vidéken termelt óriási mennyiségű dohányt Szegeden váltották be s "szegedi dohány" név alatt került a kereskedésbe (2). A dohány termelése körül a szegediek ügyessége oly nagy hírre vergődött, hogy

adatott s a kezelés ezen rendszere 1795-ig tartott. Az udvari kamara utóbb megengedte, hogy ámbár az esztergomi érseknek fizetendő dézsmaváltság csak 800 frtot tesz, a csanádi püspöknek egyezségileg járó dézsmaváltság sem rug többre 1200 frtnál, mindazáltal a városi tár segedelmére, az adózó népre való aránylagos felosztás szerint 8016 frtig terjedő tizedváltságot lehet beszedni. E járandóság 1819-ig csak a szállási földekre és a szőlőkre lett kiróva. Lántzy József királyi biztos azonban elrendelte, hogy ezentúl a fekete földek tulajdonosai is kirovás alá vonassanak. - A püspöknek járó tizedre nézve a tanács gr. Nádasdy Lászlóval az 1719-26. évekre terjedőleg egyezett ki 1200 frtban, 20 akó szegedi bor, 20 köböl búza, ugyanennyi árpa s 1 hajó széna megadásában. (Lásd: 1722. évi tanácsi jkv. 167. és 1726. évi 243. lap.) - Utóbb a város a püspöki tizedet megtagadta, úgy hogy a váltságösszeg már 4000 frtra rugott, mit azután felsőbbi parancsra kifizettek. (Lásd: 1731. év tanácsi jkv 26. és 93. lap.)

1) Ezen termés után egyházi tizedül kirovatott: a búza keresztje után 3 kr, árpa s zab rudasa után 1 - 1 kr, a bor akója után 4 kr, dohány holdja után 24 kr. Így dézsmailletékkép összesen befolyt: búzától 1750 frt 9 kr, árpától 71 frt 35 kr, zabtól 27 frt 13 kr, bortól 1956 frt 12 kr, dohánytól 82 frt, együttesen 3886 frt 36 kr. (Lásd: Szeged v. közig. levéltárában dézsma czím alatt kezelt külön csomagban).

2) Lásd: Csongrád vármegyének bővebb ismertetése. (Tud. Gyüjtem. 1817. év. 8. köt. 73. l.)

Torontál megye távolabbi vidékeire is vetélkedve szerződtették s telepítették őket, Délmagyarországnak a szegedi gyarmatok által keletkezett magyar lakossága különösen ezen okból települt át (1).

"Dohány! melyet nemrég lakósim művelnek,
Érette Bácskába, Bánátba költöznek,
Mennek Tisza mentén fölfelé, pusztákra
Mint a megtölt kasbul a raj, más határra,
Nevezetes ága kereskedésemnek,
Száz s több ezer mázsát adok idegennek,
Melyet tőlem hordnak messze tengerekre
Vízen és szárazon idegen földekre" (2).

A szőreghi uradalom zálogos birtoklása különben úgy a városnak, mint egyúttal a polgárok jólétének és vagyonosodásának kútforrása lett. A dústermésű földekről nem győzték a hajók a rengeteg mennyiségű gobonát szállítani s ezidőben Szeged volt Délmagyarország legelső, legnagyobb gabonapiacza.

A nagymérvű termelés különben az állattenyésztésre is kihatott, melynek állapotáról s létszámáról az 1799. évet illetőleg ugyancsak Vedres a következőket jegyezte fel:

Lassan mendegélek volt nagyságom után,
Boldog üdőt várok a békesség útján;
Százezer birkáim földemen legelnek,
Melyek fő helyt nálam csakugyan most nyernek.
Fürtös juhaimnak számát elfogyasztván
Vágyok kondor s véknyabb szőrre, több árt kapván.
Négyezer ökreim igás jármam húzzák,
Majd annyi lovaim az országot futják;
Amazt nevelém fel tizenkét barmokban,
Osztám hét csordákra föl s alsó határban,
Emez tenyészetét szűk esztendők folyta
Igen megcsüggeszté; hat ménesre húzta.
Három tehéncsorda ki jár lakhelyembűl,
Mely bő tejjel szolgál piaczra tölgyébűl.
Csürhéim kevesek, bent csak kettő száma,

2) Vedres István: Szeged városa megnagyobbított tanácsháza. Pest, 1799. 19. lap. - 1793-ban Szegedről 40 hajó dohányt (mindegyiken 250 mázsa rakomány) szállítottak Szegedről Trieszt felé Károlyvárig. Lásd: Magyar Hírmondó 1794. évf. II. rész. 276. lap.

Odakint háromra megy nyájam tanyája.
Száz esztendők alatt, im! így szaporodott
A mozgó jószágom, hogy török itt hagyott,
Kinek igás járma régi szabadságom
Elnyomá s pusztává tette szép lakásom" (1).

E szerint háromnegyed század alatt az 1719. létszámhoz képest Szegeden a ló-, tehén- és ökör-állomány megháromszorosodott, a juhok száma pedig a régi állomány hatvanszorosát érte el. De emellett a fajok minősége tekintetéből is nagy volt a haladás. A kedvelt és különösen subára alkalmas hosszúszőrű magyar juhok helyett a finomabb gyapjút adó német vagy máskép "bürge juhok" honosodtak meg. E faj az Alföldön úgyszólván a szegedi gazdák útján terjedt el minden-felé, még a nagy uradalmakba is. A többi közt Szekeres Mihály szegedi főügyésznek már 1780-ban a szomszédos algyői uradalmi területen 500 drb juha legelészett (2).

A tanyai gazdálkodás terjedésével a termelés mind tovább fokozódott, utóbb azonban már csak a rozsnál (3) s még inkább a kukoriczánál jelentkezett emelkedés. Ellenben új termelési czikkek lettek: a burgonya, mely a homokon nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is kitűnő terménynek bizonyult, továbbá a paprika, melyet csak a mult század közepétől fogva termeltek (4) s jó ideig csakis a helyi szükséglet kielégítésére szolgált; de egy félszázad óta az ország különböző részeibe elterjedve, nevezetes kiviteli czikké vált.

Különben közöljük az 1847. évi termés eredményét is, mely az előző évek inséges viszonyainál és a nagy drágaságnál fogva a jövőre való gondoskodás tekintetéből szigorú és pontos felvételeken alapult. Ekkor termett: 13,377 mérő tiszta búza, 41,237 mérő kétszeres és rozs, 7863 m. árpa, 6357 m. zab, 3823 m. köles, 50,126 m. kukoricza, 10,555 m. burgonya, 5,864 m. bab, 178 m. borsó és 60 m. lencse. Ebből vetésre igényeltetett 5344 m. búza, 16,033 m. rozs, 1781 m. árpa, 2362 m. zab, 318 m. köles, 1781 m. kukoricza, 3267 m. burgonya, 890 m. bab, 15. m. borsó és 10 mérő lencse.

2) Reizner J.: A mindszent-algyői uradalom történetéből. Magyar gazdaságtörténelmi szemle. Budapest, 1885. 337. lap.

3) A rozs a homokon általában igen gazdag termést adott s még szalmája is nagybecsű volt. A rozs szála néha a 7 láb 3 hüv. hosszúságot is elérte. (Lásd: Hadi és más nevezetes történetek. Bécs, 1791. IV. szak. 757. lap.

4) Ekkor is még csak a nép használta. A paprika elterjedésének régibb nyomait nem ismerjük. Lásd: Hangay Oktáv: A paprikáról. Székesfehérvár, 1887.

következő volt: 4866 hámos ló, 717 méneses ló, 4626 jármos ökör, 2901 tehén, 1433 harmadfű tinó, 61,460 juh, 1651 sertés és 17 kecske.

Az 1850. évi országos népszámlálás alkalmával pedig a város területén volt: 165 mén, 2457 kancza, 3054 herélt, összesen 6715 ló, 530 csikó, 361 öszvér és szamár, 7951 ökör és bika, 5655 tehén és 58,747 juh. A juhok legelődíjának emelése és a gyapjúárak hanyatlása tehát a juhállomány fogyatkozását idézte elő. Különben nem lehetetlen az sem, hogy a nagy különbözet eltitkolásokból ered.

Az 1857. évi országos népszámlálás alkalmával Szeged jószáglétszáma a következő volt: 7738 drb ló, 13,903 drb szarvasmarha, 67,425 drb juh, 26,970 drb sertés. Ha e jószáglétszámot az akkor mívelés alatt álló földekkel arányosítjuk, úgy minden 20 hold szántóföldre jutott 3 ló, 6 szarvasmarha és 28 juh. Ha pedig az egész határterülettel arányosítjuk, úgy minden 20 holdra jutott 1 1/2 ló, 3 szarvasmarha és 14 drb juh (1).

Nagy gazdasági átalakulásokat idézett elő a Tiszaszabályozás és a kiöntések területeinek ármentesítései. Mert nemcsak a termelés mérve öltött óriási arányokat, nemcsak a repczetermelés nyert nagyobb lendületet, hanem egyúttal egy új gazdálkodási rendszer, a bérlőgazdálkodás is ekkor honosodott meg nagyobb mérvben.

Már a tápéi és algyői töltéseknek 1837-ben történt egybekapcsolása, illetőleg a baktó ármentesítése alkalmával a gazdaközönség egy része bérletekbe bocsájtkozott. Később a hattyas-ballagitói (2), majd a tápéi és újszegedi, legutóbb pedig a marostői területek (3) ármentesültek. A dús termésű iszapolt területeket apró, 5-10 holdas részletekben adták ki s így a bérlésekre a birtoktalan szegényebb néposztálynak is alkalmat adtak. Utóbb a bérlők száma igen felszaporodott s bérletek útján vélte a szerencsét feltalálni sok olyan is, ki gazdálkodással azelőtt sohasem foglalkozott. Némelyek vagyont is szereztek ezenkép, mások pedig vagyonukat veszítették, különösen a hattyas-ballagitói bérlők Fotty vállalata idejében, mikor a fakadó vizek a buja terméseket mindenkor megsemmisítették.

De azért a bérletek után nyilvánult lázas érdeklődést kielégíteni sohasem lehetett s mind sűrűbben nyilvánult az óhaj, hogy a távol eső homokpuszták jobbminőségű földeit is oszszák fel és adják bérbe.

2) Ezt Fotty János vállalkozó, a területnek bizonyos időre elnyert ingyen használatáért saját költségén ármentesítette.

3) A Marostöt 1874-75-ben ármentesítették oly módon, hogy 8 évi ingyenhasználatért a lakosok minden hold után bizonyos köbmennyiségű földet tartoztak a töltésbe beépíteni.

A terjedelmes közlegelőket a tanyai gazdák ugyanis majdnem ingyen használták. Szedtek ugyan némi legelő díjakat is, nevezetesen a földdel nem biró juhos gazdák minden birka után 6 kr. legelődíjat tartoztak fizetni (1). Klauzál Gábor indítványára hosszas küzdelem után 1835-ben a választott község elrendelte, hogy a juhok után általában legelődíj szedessék. De azért e czímen a város jövedelme még 1847-ben sem tett többet 343 frt 48 krnál.

A közóhaj kielégítése és a városi pénztár zavarainak rendbehozatala tekintetéből a hatóság ennélfogva 1852. évben a járásokból 10 ezer hold jobbminőségű földet kihasítva, 10 évi időre (tíz esztendős földek) haszonbérbe adott. S noha Bonyhády megyefőnök ép azon időben közbiztonsági tekintetekből az összes tanyáknak szétverését és falvakul való összpontosítását tervezte (2), a bérlőknek mégis megengedték, hogy bérelt területeiken tanyákat állíthassanak.

Ez a pusztákra való kitelepülésnek egész áradatát idézte elő. Pedig a külterület a nagy tanyák osztályai és feldarabolásai stb. következtében eddig is oly népes lett, hogy a tanyai proletariatusság megelőzéseül a választott község már 1834-ben elrendelendőnek találta, hogy jövőre legalább is 25 holdas birtokterületeken szabad tanyákat létesíteni (3).

A következő - 1853. - évben az általános legeltetési díjak életbeléptetése alkalmából 37,000 frt évi bérpénz ellenében pedig az összes járási legelőföldeket is a gazdaságoknak bérbeadták, de a járásokat csak legeltetésre lehetett használni, s a megszabott legeltetési díjak is a gazdákat illették, melyeket az egyes jószágtulajdonosoktól ugyanők szedtek be.

Az 1854. évi nemzeti önkénytes (tulajdonkép kényszer-) kölcsön kibocsájtása és elfogadása alkalmával a város közbirtokaiból, a homoki legelőkből ismét jelentékeny területeket adtak bérbe és vettek művelés alá. Ezek voltak az úgynevezett "30 éves földek."

1) 1820-ban e czímen 9387 birka után a városi tárnak 563 frt jövedelme volt. (Lásd: Szeged v. közig. levéltárában Kolb József perczeptor jelentése kapcsán Kókay Mihály számvevőnek 1820. é. márczius 18-án kelt előterjesztését.

2) Lásd III. köt. 293. s köv. l. "Iskolák" rész alatt a tanyai iskolák keletkezési körülményeiről előadottakat. Egyébként az, hogy a város pusztáin falvak telepíttessenek, régi terv volt. 1771-ben a helytartótanács követelt ilyesmit, ami ellen a tanács u. a. évi decz. 15-én kelt felterjesztésében erélyesen tiltakozott. A negyvenes években a választott község is foglalkozott ily tervezettel.

3) E határozatot a helytartótanács ugyanaz évi decz. 22-én hagyta jóvá. Később a tanyaépítés korlátozása 15 holdra, 1872-ben pedig még kisebb terjedékre lett mérsékelve.

ségválasztmánytól ugyanis sikerült kierőszakolni azt, hogy az önkénytes államkölcsönre Szeged lakossága 400,000 forintot, a város egyeteme pedig 600,000 frtot s így Szeged népe együttesen egy millió forintot jegyezzen (1). Az utóbbi részlet előállítását akként tervezték, hogy a közlegelőből szántás-vetésre kihasítandó újabb 12,000 hold jobb minőségű föld 30 évre adassék bérbe oly módozattal, hogy az egész használati időre esedékes haszonbér egyszerre és előre, illetőleg az állam-kölcsön-részletek befizetésére kitűzött határidő alatt törlesztessék le.

A kiadandó területek kibérlésére nézve Kecskemétről váratlanul már ajánlat is tétetett, mi a szegedi gazdákat szinte megdöbbentette és azon aggodalommal töltötte el. hogy a város földei idegen kezekre jutnak. Ez a hajlamot és versenyt csak fokozta, mire különben nagy hatással voltak még a krimi háború következtében alakult rendkívül magas gabonaárak is. Sokan örök birtokukat idegenítették el, csakhogy minél nagyobb bérleteket jegyezhessenek és kapjanak.

Ily körülmények közt egyetemleges kötelezettséggel 260 gazda szövetkezett, kikkel a város 1854. évi aug. 29-én a szerződést megkötötte. A 600,000 frt pontos befizetése ez által biztosítva volt. A gazdák ezen szövetkezete évi 20 ezer frtért még a fűbérszedési jogot is bérbe vette; de ennek fizetési kötelezettsége csak az államkölcsön négy év alatt köteles befizetése után lett volna teljesítendő (2).

A tanyákra tehát ismét nagy néptömegek vándoroltak ki, ismét újabb tanyák keletkeztek. Ekkor nyerte a külterület azt az állapotát,

1) A jóval vagyonosabb Szabadka mindösszesen csak 100,000 frt államkölcsönt jegyzett. - Az 1854. évi júl. 26-án kibocsájtott nyíltparancs értelmében is, a kölcsön az egyenes adók arányában lett volna viselendő. Szegednek mindössze 76,738 frtból álló egyenes adója után az államkölcsön járuléka nem többet, mint 350,862 frtot tett volna. Lásd: II. k. 195. s köv. lap.

2) A bérlőgazdaság szövetkezete és egyetemlegessége utóbb csak néhány gazdára szorítkozott. Ezek közt volt Benke József nagytehetségű ügyvéd, egyúttal a gazdaság jogi képviselője, a bonyodalmak utólérhetetlen mestere, ki a bérföldek után esedékes adókat és egyéb járulékokat a bérlőkre vagy jogutódaikra kirótta és a tönkrejutott gazdák által elhagyott bérleteket újra értékesítette. E minőségében a jólét és kényelem előnyeit minden irányban megszerezte. De a bérlők és a gazdaság, úgy ez és a város között temérdek bonyodalom és jogi controversia támadt, miből folyólag 1868. óta a városi közgyűléseken elkeseredett viták támadtak. A város az elfoglalt többletföldek visszaadása és az időközi hasznok megtérítése, valamint a hiányosan befizetett adók s illetőleg a különbözetek kiegyenlítése iránt pereket indított, melyeknek a sajtó útján közzé tett ismertetései és kivonatai is köteteket képeznek. A tengeri kígyóként szüntelen felmerült panaszok következtében a pereket utóbb egyességileg fejezték be, mindkét perből folyólag a gazdaság jelentékeny összegek megtérítését fogadván el.

melyben ma is van. Ekkor nyilatkoztak meg a nomád állapotoknak leküzdhetetlen nehézségei, melyeken a polgárisodásnak minden törekvései megtörnek, a közműveltség, az egészségügy stb. emelése érdekében tett és még teendő bármi áldozatok is csekély hatásúaknak bizonyulnak.

Egyébként a város 138,946 238/1600 holdnyi határterülete, a régi kataszter szerint, a gazdasági művelési ágak szerint a következőkép oszlott meg.

Szántóföld volt: 51,443 406/1600 hold (ebből 2411 965/1600 h. I. oszt., 6539 ll90/1600 h. II. oszt., ll,176 1297/1600 h. III. oszt., és 25,315 244/1600 h. IV. oszt.), miből a város közbirtokára 2676 394/1600 h. esett; rét és kaszáló: 14,789 537/1600 hold (2843 273/1600 I. oszt., 4247 1087/1600 II. oszt., 2247 1087/1600 h. III. oszt.), miből a város közbirtokára esett 634 554/1600 h.; szőlő: 8675 1444/1600 hold (575 186/1600 I. oszt., 4857 443/1600 h. II. oszt., 3243 815/1600 h. III. oszt.), miből városi közbirtok volt 4 907/1600 h.; legelői 33,157 1466/1600 h., (ebből 1218 336/1600 h. I. oszt., 5178 1187/1600 h. II. oszt., 26,760 1543/1600 h. III. oszt.), miből városi volt 32,045201/1600 hold; erdő: 7500 hold (1114 408/1600 h. I. oszt., 325 266/1600 II. oszt., (a többi kiélt erdő vagy új ültetés 1873-ban), miből városi 7352 887/1600 hold; nádas: 587 1353/1600 hold, (43 1252/1600 hold I. oszt., 77 803/1600 II. oszt., többi III. osztályú), miből a város közbirtokára esik 511 531/1600 hold; végül terméketlen 22,8391342/1600 hold, miből városi közbirtokot képez 20,652 444/1600 hold (1). E szerint a városi közbirtok összes terjedelme 63,876 618/1600 hold volt, míg a magánfelek tulajdonát 75,069 1220/1600 hold képezte.

Ily művelési ágak mellett az 1870. évi népszámlálás szerint, a 70,179 léleknyi népességből gazdálkodással foglalkozott 14,293, vagyis az összlakosságnak 26.36%-a (2).

Ugyanekkor a számbavett házi állatok mennyisége a következő volt: ló 7047 (belv. 503, rók. 198, felsőv. 321, alsóv. 607, felsőtanya 1951, alsót. 3467); öszvér 42 (bv. 27, fv. 3, av. 5, ft. 3, at. 4); szamár 250 (bv. 15, r. 5, fv. 5, av. 3, ft. 58, at. 164); szarvasmarha 9657 (bv. 766, r. 217, fv. 546, av. 865, ft. 2834, at. 3758); juh 92,173 (bv. 7046, r. 3331, fv. 1167, av. 581, ft. 25,127, at. 54,921); kecske 31; sertés 15,649 (bv. 954, r. 2340, fv. 2339, av. 790, ft. 4237, at. 4989); méhkas 1400 (bv. 43, r. 22, fv. 14, av. 1, ft. 341, at, 979 (3).

1) Az 1875. évi kiigazítás és a később készült végleges kataszter szerint a művelési ágakban és osztályokban ezektől nagyban eltérő adatokat találunk.

2) Ezek közül 4099 bérlő és birtokos, 10,194 pedig gazdasági munkás volt. - Magának a városnak 3400 bérlője volt szegediekből és a környékről.

3) Mészáros György főjegyző jelentése a népszámlálás eredményéről 1871-ben.

ményét illeti, az 1872. évben következő volt, megjegyzendő, hogy mérő alatt 2 pozsonyi véka értendő. Termett tehát búza: 5086 holdon 30,516 mérő; kétszeres 1500 holdon 9000 mérő; rozs 20,000 holdon 200,000 mérő; árpa 1000 holdon 8000 mérő; repcze 100 holdon 800 mérő; ezenkívül tavaszi vetések után: búza 1500 holdon 12,000 mérő; árpa 2572 holdon 20,576 mérő; köles 1500 holdon 9000 mérő; kukoricza 23,000 holdon 230,000 mérő; bab a kukoricza között 30,000 mérő; lencse és borsó 800 holdon 2400 mérő; len 100 holdon 2000 mázsa; ugyanily területen kender 500 mázsa és 500 mérő mag; burgundi répa 400 holdon 10,000 mázsa. Termett még 9000 hold kaszálón 225,000 mázsa széna; 1200 holdon 72,008 mázsa here és luczerna; ugarnak maradt 4343 hold (1).

Ugyanezen időben a város határterületén volt 9 gőz- és 2 lóerejű cséplőgép, 1954 vas- és 538 faeke, 87 szecskavágó, 57 kukoriczamorzsoló, 23 répavágó 220 vas-, 49 fa- és 2477 tüskeborona, 5 vas- és 47 fahenger (görgő), 122 szelelő-rosta (2). A gazdasági munkások nap-számja, nevezetesen a férfiaké 80 kr. és 2 frt, a nőké 70 kr. és 1 frt 30 kr. s a gyermekeké pedig 40 kr. és 1 frt közt váltakozott (3).

A gazdasági érdekeknek bizonyos kicsinyes irányokban való méltatása régebben olyannyira előtérben volt, hogy ezzel szemben minden más törekvésnek háttérbe kelle szorulnia. A város nyilvános élete, külső képe a gazdálkodásban, mondhatni a falusiasságban nyert kifejezést. Felettébb jellemző e tekintetben az, hogy az újszegedi csordajárást csak a legutóbbi időkben lehetett megszüntetni és nagy küzdelemmel keresztülvinni, hogy az üdülést kereső közönség a hídon nagy porfelhő közt áthaladó csordával ne kényszerüljön találkozni. Sőt a csürhére való kihajtás a legutóbbi időkig fennállt s hajnalonkint a belváros utczáin is megharsant a kanászok hívogató tülke.

Mindezen nem is igen lehet csodálkozni. A város egyik legjelentékenyebb bevételi forrása a földbirtokok jövedelme volt. Az 1879. évi költségvetésben is e czímen 140,166 frt 93 kr. bevétel szerepelt. S összesítve a különböző birtokok többféle czímű jövedelmeit, azt találjuk, hogy átlag egy hold szántóföld 10 frt 36 krt, egy hold erdő 46 krt, egy hold nádas 9 frt 50 krt, egy hold legelő 2 frt 36 krt s egy hold terméketlen, illetőleg adómentes föld 4 kr. nyers jövedelmet hajtott (4).

Szeged kiváló gazdasági viszonyai és nagy termelése daczára is gyakran ért inséges, terméketlen esztendőket. Emlékezetes az 1777.

1) Pálfy P. polgármester évi jelentése Szeged, 1873. 27. lap. - A termési eredményekről az utóbbi években mindig készültek ily kimutatások.

és 78. év, mikor 400-an vesztek el éhínségben, amikor az "élet"-nek köble 20 frt rendkívül magas áron kelt. A zord télen a farkasok is úgy elszaporodtak, hogy a városba törve, sokszor a pitar-ajtóban támadták meg az embereket (1).

Nagy inség volt 1806-ban is, melynek jelei már az előző évben mutatkoztak. A tanács azért 1805. évi decz. 5-én Schwörtz János választott községi tagot megbízta, hogy Délmagyarország távolabb részeiben a város költségére nagyobb mennyiségű olcsó gabonát vásároljon. De ez mind kevés volt s a hatóság felsőbb helyről sürgette, hogy a nép élelemre és vetőmagul 162,430 véka gabonát és 8000 pozsonyi mérő zabot nyerjen.

Ínséges év volt az 1816. év is. Ekkor a szőreghi, gyálai és szent-iványi zálogos birtokok bérlőinek termését, a közszükség kényszerénél fogva a hatóság karhatalommal foglalta le. Az 1830., 1834. évek is terméketlenek voltak s az éhínség csak hatósági czélszerű intézkedések következtében hárult el. Elelemre és vetésre ekkor is kölcsön-gabonát osztottak ki. Különösen emlékezetesek azonban az 1863-64. és az 1866-67-iki ínséges esztendők. Az 1863. évi termés egyike volt a legsilányabb gazdasági eredményeknek. A következő évi rettenetes aszály miatt pedig nem fejlődhetett semmi, egyedül a homokon jelentkezett némi termés. Az 1866-67. évi inséget pedig az 1866. évi május 24-iki országos fagy idézte elő, mely minden termés reményt megsemmisített.

A helyzet hű képének megismerésére közöljük itt az 1864. évi termési eredményt, a szükségleti és hiánylati összegeket, melyek hivatalos úton a legnagyobb pontossággal állapíttattak meg.

	Termett		évi szükséglet
Búza	6,786 holdon 81,432 mérő		116,430	mérő, hiánylat 34,998
Rozs	25,850 "	155,100 "	545,126	" 390,026
Árpa	3,072 "	18,432 "	112,680	" 94,248
Zab	2,000 "	16,000 "	28,700	12,700
Kukoricza 23,593 "		188,744 "	151,627	" felesleg 37,117
Burgonya	3,072 "	92,160 "	70,000	" 22,160
Répa	500 "	7,000 "	6,500	500
Paprika	500 "	3,000 "	400	2,600
Széna	15,276 "	180,888 mázsa 67,833 "	anya 279,655 sarjú '	" hiánylat 30,964
Bor	8,570 "	12,855 akó	109,661	. 96,806
Pálinka	—. "	428 "	6,000	5,572
Gyümölcs	8,570 "	171,400 véka	140,000	" felesleg 31,400

felesleges termése mentette meg a szegényebb néposztályt az inséges esztendő különben borzalmas fejleményeitől. De a nyomor még ennek daczára is nagy volt s a nőegylet által létesített "levesosztó intézetek"-ben a segélyezés áldásait ezrek vették igénybe (1).

Az aszály kiölte a mezők minden életét, víz és táplálék hiányában a külső jószág - ha csak idejekorán messze vidékekre el nem hajtották - sorra elhullott. A takarmány drágasága miatt a jószágon mindenki túladni igyekezett. A vásárokon egy csikó 1-2 frton, egy igás ló 6-10 frton kelt. Az igaz, hogy leromlott gebék voltak. Ekkor történt, hogy egy felsővárosi gazda koplaló gebéit a fűzesbe kipányvázta, hogy a szegény párákat valaki ellopja. De nagy csodálkozására másnap a kivert jószághoz valaki még két másik gebét is hozzálopott (2).

Az 1866. évi inség párja volt az 1864-ikinek. A szegénység most is közélelmezésben részesült, a gazdákat pedig, miként az 1863-64. évben, most is kölcsönvetőmaggal kelle felsegíteni. A tárnokmester 1866. évi szept. 27-én a szegedieknek vetőmag beszerzésére 15,000 frtot utalványozott. E czélra a város is 4000 frtot szavazott meg, magánadakozásokból pedig 2500 frt folyt be (3).

Ami a gazdasági életben és a gazdálkodási módszerben való haladást illeti, erről csak a legutóbbi időkre nézve lehet szó. A nép általában conservatív hajlamainak e nemben való jellemzéseül elég csak az egyre utalni, hogy a vasekék kiváló előnyeik daczára is igen nehezen tudtak elterjedni.

A haladást előmozdító gazdasági egyesületi működés Szegeden nem érvényesülhetett. Az alsóvárosi gazdák 1841-ben alakítottak ugyan egy gazdasági egyletet, melynek czéljaira, illetőleg egy mintagazdaság létesítésére a város a közlegelőből 500 hold földet ki is jelölt. Sokan már látni vélték ebben a második Alcsuthot, de a szép reményekből semmi sem lett (4).

Az 1859. év végén gr. Károlyi Sándor elnöklete alatt Szegeden megalakult ugyan a Csongrád megyei gazdasági egyesület, melyet Szeged egész értelmisége támogatott s mely gyakori versenyeket, élénk kiállításokat is rendezett; de azért ez Szeged gazdáira hatástalan maradt. Utóbb Tóth István elnöklete alatt 1866-ban ez is feloszlott.

2) Még a földek ára is annyira leszállt, hogy például a Földváry ezredesnek 1849-ben adományozott 100 hold föld és tanya 3000 frton alul kelt el.

3) Szeged v. elnöki (polgármesteri) s a közigazgatási levéltárban "inség elhárítására vonatkozó iratok" czímű külön kezelt csomagban.

4) Lásd Petrovits Istvánnak 1846. évben megjelent czímnélküli javaslatának 22. lapján.

egyesület szükségét, kimondván, hogy az alakítandó egyesület, illetőleg gazdasági mintatelep czéljaira a közbirtokból készséggel átenged 4-5 száz holdnyi területet. De még ez úton sem létesült az óhajtott intézmény s a gazdasági szakiskola felállítására irányult törekvéseknek sem lett sikere. A város közgyűlése még 1868. évben feliratilag kérte (1), hogy az állam hozzájárulása mellett Szegeden egy gazdasági iskola állíttassék fel. A felsőbb körök ekkor oda nyilatkoztak, hogy Szeged inkább iparügyeit fejleszsze, majd e téren remélhet támogatást. Mikor ez irányban történtek lépések, akkor megint a kulturális téren várható fejleményekre utaltak. Így változott ez folytonosan, mialatt ugyanazon körök, melyeknek különben vezérelve az vala, hogy az Alföld és Szeged hivatását pusztán azáltal is betölti, ha csupán csak jó csikókat nevel, sok gabonát termel és minél több katonát állít, az Alföld és Szeged gazdasági érdekeinek méltatásául fel is állították az óhajtott és szükséges gazdasági, ipari és egyéb szakiskolát máshol.

Sajátságos jelenség, hogy Szeged polgárságának a XIV-XVI. században a messze szerémi hegységekben, Pétervárad körül kiter jedt szőlőbirtokaik voltak. Hogyan, mikor szerezték e javakat, hova hajókon és kocsikon seregestül jártak le szüretekre és a termés összevásárlására, - bizonytalan. Zsigmond király előtt 1408-ban már a panaszok egész özönét tárták fel amiatt, hogy Maróthi János macsói bán vámszedői az újabb időkben őket mint szabad polgárokat, ősi jogaik ellenére, különféle illetéktelen adókkal terhelik. Nevezetesen minden hordó után 100, a hordók pecsételése után 10, hajókba való felrőkölések (felrewkelesek) (2), vagyis felgörgetések alkalmával is 10, végül a szállítmányok bárczajegyeinek ellenjegyzései után is 10 denárt csikarnak ki. Mindezeken túl fokvámot és üres kocsijaik után is díjakat kényszerültek fizetni. Ez ügyben az ozorai Pipó temesi gróf által megejtett vizsgálat alapján, a király a szegedi polgárok és gazdák (cives et hospites) panaszait alaposaknak és méltányosaknak ismerte és őket ősi jogaikba és kiváltságaikba visszahelyezte, mi azt bizonyítja, hogy a szegediek szerémi szőlőbirtoklása már régi keletű volt. A

2) Zsigmond király idézett évi oklevelében előforduló e szót eddig "félrévkelés"-nek olvasták, aminek azonban értelme nincs. E szó ma már némileg kiveszett. Néha lehet csak hallani, amidőn a pinczékböl sajátságos módon a hordókat kötelek segélyével felvonszolják.