Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
493 III. Kereskedelem. 1. KERESKEDÉS ÉS A VÁSÁROK. Zsigmond királynak 1389., 1409., 1422., 1430. s 1436. évi, nejének, Borbála királynénak 1415. évi, Albert királynak 1438., Hunyadi János kormányzónak 1450., Mátyás királynak 1458., 1464., 1484. és II. Lajos királynak 1523. évi kiváltságlevelei (1), melyekben a kereskedéskép mindenfelé járó-kelő szegedi polgároknak, gazdáknak és azok cselédjeinek, úgy bármiféle javaiknak adó-, út- és vámmentesség biztosíttatott; továbbá Zsigmond királynak 1431., Hunyady János kormányzó 1456., Mátyás király 1459. és 1483., valamint II. Ulászló királynak 1499. évi országos- és hetivásárok tartását engedélyező szabadalmi levelei (3) kétségen kívül azt igazolják: hogy Szeged már az ős időkben is kiváló emporium volt; nagy vidékének óriási termelésénél, kedvező geografiai fekvésénél, előnyös vízi közlekedésénél és összeköttetéseinél fogva vásárait messzi vidékekről is felkeresték, - a polgárok pedig az ország minden részébe, Kassáig, Bártfáig, sőt Lengyelországba is eljutva, különfélekép üzérkedtek. A csereközvetítést, mely a polgárság jólétét s műveltségét mind magasabb színvonalra emelte, már ős időkben is nagyban s kiterjedt mérvben űzték. A kereskedelem különösen a nyerstermékek értékesítésére szorítkozott. Mint a vámmentességi kiváltságlevelekből látjuk, főleg élelmi szerekkel, gabonaneműekkel, a kedvelt szerémi s baranyai borokkal s állatokkal kereskedtek. Bertrandon de la Brocquiére franczia utazónak 1432-ben már feltünt, hogy a szegedi vásárokon 3-4 ezer ló is összekerül. E mellett bizonynyal a szarvasmarhákkal, juhokkal s a gyapjúval való kereskedést is felkarolták; sőt a nevezett franczia utazó szerint még a vadakkal, különösen a darvakkal és vadludakkal, végül a nyers és szárított halakkal is élénk kereskedést űztek a szegediek (3). A kiviteli forgalomnál, az országos- és hetenkint öt napon tartatni szokott hetivásároknál fogva a helyi kereskedelem is olyannyira kifejlett, hogy Kemal pasának is feltünt, mikép a város "minden utczájában nagy ritkaságu drága árúk voltak kirakva, melyeket a kereskedők a világ minden részéből hordtak oda" - - - s hogy "mindennemű segédeszközeiben bővelkedéséről volt nevezetes." Különben hogy mily nagy volt a kereskedéssel foglalkozók száma, az a már gyakran hivatkozott 1522. évi egyházi tizedlajstromból is kiderül. Ebben a Kalomár név 36-szor, a Szatócs 2-szer, Bótos (boltos) 1) Oklevéltár III., VI., XI., XV., XVIII., X., XXIV., XXVI., XXXII., XXXV., LI. sz. a. 2) Oklevéltár XVI., XXVIII., XXXIII., L., LV. sz. a. 3) Brüsseli Okmánytár. Pest, 1859. IV. k. 310. lap. 494 1-szer fordul elő. E nevek az időben az illetők foglalkozásai után keletkeztek (1). 1495-ben a város egyik előkelő kereskedője volt Cheh Mihály, kitől az említett évi október havában Szegeden időzött Ulászló király kocsijának behúzására szükséges kelméket vásárolták (2). Szeged nagy kereskedelméről, vagyonosságáról tanuskodik az is, hogy a Dózsa-féle pórhad leverésére Bornemissza János által a Szerémségben gyűjtött rácz hadnak az volt az óhajtása, hogy az urak Szeged kirablását engednék nekiek jutalmul, "űk azon igen megelégednének" (3). A martalóczok tehát a Szegeden felhalmozott kincsekre, arany s ezüst drágaságokra áhítoztak. A rácz hadak 1527-ben, Cserni Jován vezetése alatt reá is törtek Szegedre, melyet kiraboltak. A többi közt Jován czár ép Zákány gazdag kereskedő boltját akarta feltörni, midőn az átellenes Szilágyi-féle palotából egy Vid Sebestyén, vagy máskép Orbán nevű szegény ember halálosan megsebesítette (4). Midőn a város a törököknek meghódolt s a vár újra és erősebben mint azelőtt felépült, e biztonságnál fogva a keleti kereskedelemnek is központja lett a város. Mint Tinódi is a szegedi veszedelemről szóló énekében írja: "sok gazdag árús nép gyűle az városba" (5), kik itt drága szőnyegeket, selyem kelméket halmoztak össze boltjaikban. Tóth Mihálynak 1552. évi hadi vállalata alkalmával a "kereskedők házaiban talált sok pénzen kívül, nagy volt a hadi lovaknak, arany ezüst drágaságoknak, értékes ruháknak, selymek és bíbornak száma, úgy szintén egyéb szövetek is bőségben találtattak" (6). A várbontás alkalmával napfényre került egyik testes kődarabon is ez a töredékes szó: MERCA(tor) olvasható (7), mi elárulja, hogy a sokféle boltok a könnyebb eligazodás okáért feliratokkal is el voltak látva. Hogy a hódoltság alatt mily mérvű volt Szeged kereskedelme és mily arányokban következett be e téren is a sülyedés, a defterekből eléggé kiviláglik. Így 1549-ben az érkező hajók után szedett kikötő-jövedelem 111,183, a száraz-vám és szarvasmarha-vám 55,146, a 1) Oklevéltár LXI. sz. a. 2) Lásd Engel: Geschichte des Ungrischen Reichs. Halle, 1797. - Fortsetzung der allg. Welthistorie. 49. k. 176. l. "Michaeli Cheh, civi civitatis Zegedyensis, pro duabus peciis panorum vulgo cheh pro coperturis curruum Regie maiestatis fi. 8." 3) Verancsics összes munkái. II. k. 12. lap. 4) U. o. 26.l. és Szerémi György emlékiratai. Pest, 1857. 168-172. l. 5) Cronica, Tinódi Sebestien szörzese. Colosvarba, 1554. 56. lap, 17. sor. 6) Istvánfi: Historiarum libri. Cöln, 1622. 317. lap. 7) A városi múzeum kőemléktárában. 495 vásártérjövedelem 1983, a mércze-pénz 156, a mázsa-pénz 143, a behozott vadak vámja 704 stb. akcse jövedelmet hajtott a török kincstárnak (1). 1555-ben már a kikötők után 107,523, a vámokból 50,228, a révből 2237, boroshordók után 20,434, vásártér után 1350, boltok béréből 1228, mérczék után 859, mázsapénzből pedig 289 akcse jövedelem volt (2). De 1558-ban a kikötők után 23,911, vámokból 5719, átkelésekből 1296, mércze-pénzekből 232, mázsapénzül 84, vásártérből 445, boltok bérében 584 stb. akcse jövedelem volt csak (3), holott még 1546-ban a szegedi vámok három évre 200,000, 250,000 akcse jövedelmet hajtottak (4). Tehát fokozatos és nagymérvű sülyedés tapasztalható. Egyébként ekkor már nemcsak a szegediek, hanem a várőrséghez nem tartozó, de Szegeden letelepült török lakosok is foglalkoztak mindenféle kereskedéssel, még pedig a magyarság hátrányára. 1549-ben egy defter 4 szegedi boltról emlékezik, nevezetesen: Ramazán és társai, Ibrahim Iliász, Mohammed és mások, végül Szűcs Pál boltjáról (5). Mindazáltal az Alföldnek beszerzési forrása maradt továbbra is. Halas. Kecskemét és Nagy-Kőrös városok sűrűbben eljártak a szegedi vásárokra, többrendbeli szükségleteiket itt szerezték be, különösen paplant, gyöngyházas késeket, selyem öveket stb., melyek úgy látszik, hogy török iparkészítmények és kereskedelmi czikkek voltak, többnyire Szegeden vásárolták (6). Még a távol fekvő Debreczen is élénk kereskedelmi összeköttetésben állt Szegeddel s egész karavánok jártak a szegedi vásárokra. De a kereskedőket minduntalan kirabolták, úgy hogy Debreczen város a szegedi vásárokra járó kereskedőket utóbb fegyveres őrséggel és kísérettel látta el és ezen költségeket a lakosságon utcza szerint való kivetés útján hajtotta be (7). Debreczen és Szeged azon időben élénk csereviszonyban voltak egymással. A csere 1) Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1886. I. köt. 65. lap. 2) U. o. 89. lap. 3) U. o. 118. lap. 4) U. o. II. k. 43. lap. 5) U. o. I. k. fi6. lap. 6) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. I. k. 92., 119., 138., 148. l. és II. k. 82., 88. l. 7) Debreczen város 1667. évi okt. 3-án kelt tanácsi határozata erre vonatkozólag imígy hangzik: "Szegedi vásárra menő kereskedő-rendeket minden felől az tolvajok faggatván, szükségképen segítséggel kell mellettek lenni és minden tizedbűl egy-egy szekeret rendelvén s puskásokat is melléjek, minden tizedbűl egy-egy lovast kell állatni s utcza-szerül kell fizetni nekik, csak arra kell felvetni, kitűl senki üres nem lehet." (Széli Farkas debreczeni kir. táblai tanács-elnök úr szíves közlése). 496 nemcsak iparczikkekre, de terményekre is kiterjedt A többi közt Szeged borsó szükségletét Debreczenből szerezte, legalább erre enged következtetnünk Falu Gáspár és neje Bagoly Katalinnak 1627. évben Szegedi literatus Miklós elleni pere (1). De a török zsarolások következtében lassankint ezek is annyira elszoktak, hogy eladók s vevők hiányában a vásárok egész elnéptelenedtek. Mankócs Csorbacsia 1685. évben egész hajtóvadászatot intézett a kecskemétiek, körösiek stb. után, tudatva, hogy a szokott szentgyörgynapi vásár Szegeden okvetlenül megtartatik s arra Nándorfehérvárról 15 hajónyi rakomány fog érkezni "sok szép drága portékával és különféle drága árúkkal", biztosítván őket, hogy minden tartózkodás nélkül jöhetnek "mivel istennek hála, most nem hallatik aféle rossz hír, akitűi kellene félnünk, hanem jó híreink hallatnak. Azért kegyelmetek is minden bizonnyal eljővén, mint ennek előtte való időkben, én is úri hitemre mondom, hogy veletek leszek és minden ügyetekben megoltalmazlak, csak ti is ezen levelemmel tegyetek hírt a többi helységekben is" (2). A messzi távolban persze minden máskép látszik s így Szeged kereskedelmének is híre a valódinál jóval nagyobb volt. A Pécs és Szeged visszavételéről szóló 1686-iki nürnbergi egylevelű képes tudósításban is azt olvassuk, hogy Szegeden az előkelőbb konstantinápoli kereskedők is tömegesen meg szoktak fordulni (3). A törökök kiűzése után a Szegeden felállított harminczadnál fogva is a város kereskedelmi jelentősége emelkedni kezdett. A török földdel való be- és kiviteli forgalomnál fogva, az udvari hadi tanácsban fontolgatás tárgyát képezte Szegeden egy tolmácsság felállítása (4) de a tervet mégis elejtették. Különösen a rácz határőrségnek volt Belgráddal élénkebb összeköttetése. A részükre érkező szállítmányokat a zimonyi pasa gyakrabban letartóztatta, ami folytonos felszólamlásokra adott okot (5). A város 1712. évi árvízkatasztrófája azonban a fellendülni kezdett kereskedelmet ismét elfojtotta, úgy hogy az 1720. évi adólajstrom szerint Szegeden mindösszesen csak 13 kereskedő volt, kik közül 3-an 150 frt, 10-en pedig 154 frt kereset után lettek megadóztatva. A polgárok közt voltak még úgynevezett "háti kalmárok", vagyis házalók, de ezek az összeírás szerint mindennapi kenyerüket sem tudták megkeresni (6). 1) Debreczen v. tanácsi jegyzőkönyve. (Széli Farkas kir. táblai tanácselnök úr szíves közlése). 2) Hornyik J.: Kecskemét város története. Kecskemét, 1801. II. k. 426-427. l. 3) Langthan Felsecker János kiadványának kezdetén. 4) HKR.: Proth. Exp. 1708. jún. 354. sz. 697. lap. 5) U. o. Proth. Exp. 1708. júl. 20. sz. 739. lap. 6) Acsády Ign.: Magyar gazdasági élet 1720-ban, lásd Magy. Gazdaságtörténeti szemle. Budapest, 1894. I. évf. 57. lap. 497 Ezek többnyire szerbek voltak, kiknek bevásárlási forrása Belgrád vala. Ebből folyólag a hatóságnak is gyakori érintkezése volt a belgrádi hatósággal. Az 1722-26. évek során Radivojevics István ottani bíró a belgrádi hitelezők követeléseinek behajtását szakadatlanul szorgalmazta (1). Belgrád 1739. évben ismét török kézre kerülvén, az ottani német és szerb kereskedők egy része Szegedre települt át. A hatóság vendégszeretőleg fogadta a menekülőket, sőt a polgárok soraiba felvette őket (2), de ők csakhamar külön jogokat követeltek maguknak. Az így megerősödött szerbek mind követelőbbek lettek s már a hatóságnak is ellenszegültek (3). A várost már Szegedácznak nevezték s egészen magukénak tartották. A szerb kereskedők a katholikus ünnepeken is boltot nyitottak, az iparosok dolgoztak, úgy hogy a hatóság karhatalommal záratta be boltjaikat és ipartelepeiket. A szerb kereskedők és iparosok 1740. évi január 2-án a várparancsnokhoz folyamodtak s panaszlevelükben már "régi kiváltságokat" is emlegettek. De e közben a magyar és a rácz lakosság közt is véres tusák támadtak, melyeknek a helytartótanács 1740. évi jún. 21-én kelt rendelete vetett csak véget, melyben szigorúan elrendelték, hogy a katholikus ünnepeken a szerb kereskedők és iparosok boltjaikat zárva tartani kötelesek (4). József császár idejében Szegednek már annyi mindenféle kereskedése és boltja volt, hogy amire a városnak és kiterjedt vidékének szüksége volt, azt Szegeden mind be lehetett szerezni. Az őstermelés előhaladásával a kiviteli kereskedelem is megindult s e nemben a német és szerb kereskedőkkel szemben a többséget már a magyarok képezték, kik gabonát, szárított halat, dohányt stb. összevásárolva, hajókon szállították Aradra, Belgrádba, Pestre, Komáromba, Győrre, mint amelyeknek piaczait a szegedi kereskedők leginkább látogatták. 1) Szeged v. közig. levéltárában. 1722-1726. évi lajstromozatlan iratok közt. 2) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve. 1739. év. 427. és 434. lap. - A vidéki kereskedőkre nézve ugyanis az a szabály állt, hogy kivéve a vásárokat, a vidéki kereskedők csak három napig időzhettek itt árúikkal. (Jkv. 1739. év 371. lap). A házaló kereskedés, különösen pedig a tiroliak házalása, az 1746. évi okt. 7-én kelt határozattal tiltva volt. (Jkv. 1746. 766. lap.) 3) U. o. 420. lap. 4) Szeged v. közigazgatási levéltárában, 1740. évi iratok közt. - A Szegeden régebben és utóbb letelepült görög és rácz kereskedők közt már 1726. évben viszályok törtek ki. A tanács akkor úgy döntött, hogy amely kereskedő már 20 év óta letelepülve van, az békében tovább is megmaradhat, "de más portékával az egy törökországi portékán kívül az említett görögöknek ne legyen szabad kereskedni." (1726. évi aug. 31-iki tanácsi határozat. Jkv. 345. lap.) 498 A vidéki kereskedők is mind nagyobb számmal keresték fel Szegedet, hol mindent bőséggel kaphattak. A dohánykivitelre a bécsiek egy külön beváltó intézetet állítottak. Mint Vedres írja: A bécsi Abalda tisztjei
itt vannak Szeged kereskedőinek száma a mult század végén ép 300 volt (2). E létszám az 1785. évben befogadott zsidó betelepülők által csakhamar növekedett. Ezek kezdetben csak házalással foglalkoztak s még 1792-ben is csak 32-en voltak, de 1808-ban már 54-re szaporodtak. A régi szerb és német kereskedők ennélfogva már 1795. évi márcz. 16-án arra kérték a tanácsot, hogy a zsidók a kereskedéstől, 1812-ben pedig, hogy a hetivásárokon való árulástól tiltassanak el. De a tanács erre hajlandó nem volt. Sőt midőn 1817. évben akként határozott volna, hogy ezentúl az újabban nyitandó kereskedések után 100-300 frt jogosítványi díjakat fog szedni, - a választott község e magas díjakat a gyapjú, bőr, dohány és gabona kereskedésre nézve, melyet különben a zsidók űztek, nem engedélyezte. A tanács 1819. évben már a korcsmák és a városi javadalmak bérletére is feljogosította a zsidókat, kik ezentúl a nyilvános versenyek eredményeinek nagy tényezői lettek. De az 1821. évi decz. 24-én, kivéve az élelmi szereket, a hetivásárokon való árulásoktól eltiltattak. A zsidók ekkor az újszegedi hetipiaczokra jártak át, melyek hirtelen megélénkültek. Erre a szegedi kereskedelmi kar 1822. évi jún. 28-án az újszegedi hetivásárok eltiltását kérte. Így azután 1823. évi febr. 10-én, illetőleg április 18-án a zsidó kereskedőknek a hetipiaczokon való árulást ismét megengedték. A zsidó kereskedők ellen feltámadt áramlat 1824. évben, midőn Weisz Bernát (később budapesti nagykereskedő és királyi tanácsos) fűszerüzlet nyitásra kért engedélyt, újból feltámadt. A hatóság most már az "elhangyásodott" zsidók ellen foglalva állást, az engedélyt megtagadta, de felsőbb helyről ugy Weisz, mint más folyamodók is, a kért jogosítványt megkapták. Az 1840. évi XXIX. t.-cz. végtére a zsidóknak iparűzési és kereskedési jogosultságát biztosította (3). 1) Vedres: Szeged v. megnagyobbítandó tanácsháza. Pest, 1799. 24. lap. - Később már 60,000 mázsára rugott a beváltott termék. (Schwartner: Statistik des Königr. Ungern. 1809. I. k. 336. lap), sőt még később a Szegeden beváltott dohány 100,000 mázsán felül volt. 2) U. o. 19. lap. 3) Lőw Immánnel és Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. Szeged, 1885. 28-38. lap. 499 A zsidók versenye a régi kereskedői kart egy bizonyos szervezkedésre serkentette. Megalkották a kereskedelmi testületet, melynek a czéhek módjára, 1822. évi szept. 19-én kelt díszes kiállítású szabadalmi levelében, a testület szabályai 40 czikkelyben soroltattak elő. A kereskedelem ekkor czéhszerű szervezetet nyerve, a felvételek általuk eszközöltettek. A bekebelezés díja 50 frt volt. Posztós, rőfös és nürnbergi kereskedő 3000 frt, egyéb kereskedők 1000 frt alaptőkének, kalmárok pedig 5000 frt vagyonnak a kimutatására voltak kötelezve (1). A szabadalmazott testület elöljárói voltak: Schäffer Ádám, Aigner Jakab, Rákits Miklós, Damjanovits Tódor, Frum Mátyás, Szávits István, Zseravitz János, Tóth János, Lausevits Gábor, Krebsz Mihály, Kiss Dávid, Herrl József. A testület 1854-ben új szabályzatot nyert. Ekkor a tagok száma 63 volt (2). Miként a czéhek, úgy a kereskedelmi testület is sok küzdelmet folytatott kizárólagos érdekeinek megvédésére. 1835-ben a zsidóknak, pántlikásoknak és "zsibbesek"-nek a piaczokon való árulását kérte eltiltatni. Majd a gyolcsos tótok és zsidók házalása, úgy az iparosok kereskedése miatt panaszkodott. A többi közt sérelmül hangoztatták, hogy a kékfestők fehér vásznat nemcsak véggel, de rőffel is árulnak; iparosok vitriolt, börzsönt, gáliczkövet, szurkot fontonkint is adnak; késesek és szegkovácsok a piaczon mindennap árulnak; hogy az engedélyezett czégek helyébe jogosulatlanok léptek; hogy némelyek a testület meghallgatása nélkül nyertek jogot stb (3). 1) A kereskedelmi testület szabadalmi levele a Somogyi könyvtárban. 2) A szegedi kereskedői testület szabályai. Szeged, 1854. 4. dr. 22. lap. - A tagok névsora: Aigner József, Bettelheim Mihály, Bózsits Demeter, Burger Zsigmond, Deiszler István,. Déry Adolf, Deutsch Izsák, Deutsch Károly, Eisenstädter Ármin, Eisenstädter S., Ellenberger Henrik, Felmayer Antal id., Felmayer Antal ifj., Fischer Mihály, Frum Mátyás, Frum Ferdinánd, Gál Ferencz, Haris Simon, Herzog M. L., Herzl Mózes, Herrl József, Janiki Dániel, Janikievits József, Keppich Herman, Kiss Dávid, Klekner János, Kohen Ábrahám, Kohen testvérek, Koppéli Adolf, Krebsz Mihály, Kresztics Balázs, Kunitzer Emánuel, Léderer testvérek, Lubisits Pál, Mayer Ferdinánd, Muntil József, Ney József, Német András, Nikolics György, Pfeifer S., Pollák Sándor, Pollák S. örökösei, Prosznitz Mihály, Rosenbaum Adalbert, Schäffer M. I., Scheinberger Antal, Schlesinger Henrik, Schlesinger M., Schmidlinger Mór, Schopper Károly, Schwarzenfeld és társa, Schönfeld J., Sternfeld Samu, Suján József, Szabó József, Szávits testvérek, Tary Sándor, Tóth I. Mihály, Waldmüller György, Wagner F. A., Weiglein Ferencz, Zseravitz János. A testület elnöke Herrl, másodelnöke Kiss D. volt. A testület ügykezelési nyelve kezdetben magyar, a Bach-korszak alatt német volt. 1862-től fogva a testület működése szünetelt. Ekkor 5000 frtnyi alaptőkével rendelkezett. 3) A kereskedelmi testület iratai a Somogyi könyvtárban. 500 Különben a testület évi bevételei és kiadásai 1400-2000 frt körül váltakoztak. A Bach-korszak bukása után, a 60-as évek elején feloszlott s ekkor mintegy 5000 frt alaptőkével rendelkezett (1). A kereskedelmi testület szorgalmazásának tulajdonítható, hogy a cs. kir. szab. osztrák nemzeti bank 1857. évben Szegeden bankfiókot állított fel, mely azonban nem sokára, a bekövetkezett politikai rendszerváltozás alkalmával működését megszüntette. Az 1870. évi népszámlálás alkalmával Szegeden összesen 1898 kereskedő és kereskedelmi alkalmazott volt. Ez az összlakosság létszámának 2.70%-át képezte. A kereskedelmi érdekek emelésére és képviseletére 1867-ben alakult a Lloyd-társulat s az azzal kapcsolatos gabona-csarnok, mely az utóbbi időkben Szegedtől elterelődött gabonakereskedést igyekezett régi jelentőségére felemelni. Szeged kereskedelmi fontossága különösen a vásárok alkalmából tünt ki, melyeken nagy sokaságú vidéki nép szokott egybeseregleni, hogy évi szükségleteit itt beszerezze, vagy feleslegét értékesítse. Aratás, vagy a termények betakarítása után Szeged hetivásárjai népesebbek szoktak lenni, mint más emporialis helyek országos vásárjai. Szegednek, mint egyházi és állami központnak, a város kiváltságos közjogi állásánál, a lakosság üzérkedő hajlamainál fogva már az ős időkben is voltak vásárjai, melyekről oklevelek fenn nem maradtak, de talán soha sem is léteztek. A szent György- és szt. Mihály napi vásárokról csak Lipót királynak 1690. évi kiváltságlevelét ismerjük, melyben az említtetik, hogy az ős időktől fogva tartatni szokott ezen városok eredeti szabadalmi levelei a török háborúk alatt vesztek el. De hajlandóbbak vagyunk azt feltételezni, hogy e két vásár volt Szeged ősi, legrégibb vásárja, melyeknek jövedelmeit még a szegedi királyi vár castellánjai szedték. Az egyik felsővároson, a szt. György templom előtt, az egyház védőszentjének ünnepén, a másik pedig talán palánkban, ugyancsak a templom előtt s az egyház védőszentjének ünnepén tartatott. Ez utóbbinak határnapjai később szt. Mihály napra tolódott elő (2). E két vásáron túl a város polgárai javára Zsigmond király 1431-ben adott ismét vásártartási engedélyt. Ezt felsővároson, hetenkint csütörtökön tartották (3). Majd Hunyady János 1456-ban hetenkint 1) A kereskedelmi testület iratai a Somogyi könyvtárban. 2) Szent Mihály szept. 29-ére, Demeter nap pedig okt. 26-ára esik. A két határnap között a különbség annál kisebb, ha meggondoljuk, hogy a szept. 29-ét követő első vasárnappal megnyíló 8 napos vásár néha október derekára esett. 3) Oklevéltár XVI. sz. a. 501 hétfőn tartandó vásárnyitásra adott jogot, meghagyván a szegedi kir. várnagyoknak, hogy e vásáron megjelenőktől semmi dijat ne szedjenek (1), mi arra enged következtetni, hogy valóban léteztek oly vásárok is, melyeken a dijak szedése jogosult volt. E hetivásár tartását különben 1483-ban Mátyás király is megerősítette (2), ki ezenfelül 1459-ben alsóvároson, a barátok temploma előtt minden szerdán tartandó szabad hetivásár nyitásra adott jogot (3). Mindezeken túl II. Ulászló király 1499-ben a Latorján-utczában, szt. Luca napján (decz. 13.) országos s ezenfelül csütörtöktől szombatig terjedőleg hetivásárok nyitására adott kiváltságot (4). Ezek szerint a mohácsi vész előtt Szegednek 3 országos és 3 heti (hétfő, csütörtök, szombat) vásárja volt. E vásárok a török hódoltság alatt is megtartattak. 1549-ben 1983 akcse, 1555-ben 1350 s 1558-ban 445 akcse jövedelmet hajtottak a török kincstárnak (5). A baromvásárok különösen élénkek voltak. A többi közt 1560-ban a szegedi vásárról a Dunántúlra 2000-nél több barmot hajtottak el (6). De mint már fentebb is említők, utóbb e vásárok felettébb elnéptelenedtek. A török hódoltság után Lipót király 1690. évi szept. 5-én újította meg a városnak szt. György és szt. Mihály napok után 8 napra ős időktől tartatni szokott vásárnyitási jogát (7). E vásárok csakhamar kedveltek lettek s a városnak is szépen jövedelmeztek. Azért a hatóság már 1720. évi január 2-án lépéseket tett, hogy még két országos vásárt tarthasson (8). A sikeres utánjárásra III. Károly már 1720. évi febr. 19-én kiadta azon szabadalmi levelét, melyben szt. Domokos (aug. 4.) és szt. András (nov. 30.) napjain országos, úgy szerdán és szombaton hetivásárok tartását engedélyezte (9). De az aug. 4-edike rosszul volt megválasztva s a havibúcsúnak még akkoriban kevesebb vonzóereje is volt, mert még a szegediek is inkább a kecskeméti Lőrincz napi vásárra készülődtek. A hatóság tehát e vásárnak Ignácz napra (júl. 30.) való áttételét kérte, mire az engedélyt Mária-Terézia 1747. évi decz. 4-én ki is adta (10). 1) Oklevéltár XXVIII. sz. a. 2) Oklevéltár L. sz. a. 3) Oklevéltár XXXIII. sz. a. 4) Oklevéltár LV. sz. a. 5) Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1886. I. köt. 65, 89., 119. l. 6) Szalay Ágoston: Négyszáz magyar levél. Pest, 1861. 376. lap. 7) Oklevéltár CXLIX. sz. a. 8) Tanácsi jegyzőkönyv. 1720. év 97., 99. lap. 9) Szeged v. tit. levéltárában. 10) U. o. 502 Ferencz király 1796. évi április 14-én Új-Szegedet, mely ekkor a város zálogos birtoka volt, mezőváros rangjára emelvén, részére ugyanazon napokon, mint a szegedieknek, országos és hetivásárok tartására adott kiváltságlevelet (1). Habár III. Károly említett kiváltságlevele szerint a hetivásárok csak szerdán és szombaton voltak tartandók, mégis úgy látszik, hogy a piaczra a kereskedők és iparosok mindennap kivonultak. A tanács ennélfogva 1730. évi szept. 25-én elrendelte, hogy vásárok csak a hetivásáros napokon tarthatók, egyéb napokon pedig a piaczon kenyéren és élelmiszereken túl mást árulni még a czéheknek is birság terhe alatt tilos (2). A piaczon már az 1734. évi május 17-én, a választott község hozzájárulásával az árusoktól "Standgeld", vagyis helypénz szedése határoztatott. Ugyanekkor lépett életbe a vidéki kocsik után szedett "Flosztergeld" is (3), bár a városnak csak egy század mulva készült az első kövezete. Csongrád megye gyűlésein e miatt a panaszok gyakran felhangzottak s a város és a vármegye közt fennállott egyetértés sokszor megzavartatott. Egyébként a forgalomnak megadóztatása sokszor indokolatlan és túlságba menő is volt. Különösen a jelen század második felében a karópénz, vagyis kikötő-díj felcsigázása következtében a hajóforgalom hirtelen leszállt, ellenben ugyanakkor a becsei kikötő és gabonapiacz Szeged rovására hatalmas fellendülést nyert. Az utóbbi időkben is a piaczi helypénz- és kövezet-díjak a városnak szép összegeket hajtottak, de másrészről a kereskedelem Szegedről észrevehetőleg elterelődött s a szomszéd Szőregh, Horgos stb. helységek piaczainak jelentősége és forgalma ép ez időtől fogva emelkedett. Pénzügyi érdekekből a város a legutóbbi időkben még a tanyákon is (Szatymaz és a Lengyel kápolnánál) nyitott helypénzszedéssel kapcsolatos hetivásárokat. Az első reklámszerű vásári nyomtatott hirdetményt a hatóság 1789. évi május 4-én bocsájtotta ki (4). A régi országos- és hetivásároknak valóságos nisninowgorodi képe volt, elképzelhetetlen zajjal, nyüzsgéssel. A vásárok alatt a széképület sarkán a fényesre kifent 1) Lásd II. k. 17. s köv. l. 2) Tanácsi jegyzőkönyv 1730. év 12. l. - Az országos vásárok alkalmával tartandó rendet illetőleg az 1742. évi okt. 8-án a tanács azt határozta, hogy a legelső helyet a gyümölcskereskedők kapják, ezek után következnek a budai szabók, azután pedig a görög, örmény, rácz és török kereskedők. (Tanácsi jkv. 1742. 116.l.) 3) Tanácsi jegyzőkönyv 1734. év 224. lap. - Országos vásárok alkalmával az 1732. évi okt. 2-án kelt tanácsi határozat értelmében nagy sátor után 4 máriást, középminőségűtől 3-at és kis sátortól 2 máriást kelle fizetni. (Jkv. 1732. év. 143. l.) 4) Szeged v. közigazgatási levéltárában. 503 városi pallos, mint a vásár- és a vérhatalom jelvénye, mindig ki volt függesztve (1). A híres debreczeni vásárokkal vetélkedett a szegedi, különösen az iparkészítmények nemében, noha a baromvásár is igen nagy forgalmú volt. Így például az 1773. évi vásárokon több mint 3000 drb szarvasmarha kelt el; a legjobbaknak párja 100-110 frton, a középszerűek 88-98 frton, a silányabbaknak párja 75-84 frton, a tehén párja pedig 50-60 frton (2). Az utóbbi időkben, midőn már a szegedi marhavásárok hanyatlóban voltak, a felhajtatni szokott lábasjószág 9000 drb körül váltakozott (3). A baromvásárok régebben a Mars-mezőn, a sertéspiaczok pedig 1872-ig a mai Dugonics-téren tartattak. 2. RÉGI ÁRVISZONYOK. Nemcsak közgazdasági, hanem közművelődési szempontból is felettébb tanuságosak a régi számadásokban előforduló árfeljegyzések, melyek amíg egyrészről a közgazdasági viszonyok fokozatos emelkedésének, a haladásnak és polgárisodásnak leghívebb képét tárják elénk, úgy másrészről a családi élet és magánviszonyok aprólékos részleteiről is kimerítőleg tájékoztatnak bennünket. Az áraknak szakadatlanul fokozódott fejlődését térszűkénél fogva csak kisebb szemelvényekben tüntetjük fel a következőkben. Házi állatok. Egy jármos ökör 1720-ban 40 frton, 1721. évi nov. 15-én 77 drb ökör 2250 frton kelt. 1741-ben egy pár ökör 55 frton, 1743-ban 63 frton s 1773-ban 95-110 frton árultatott. A tehén 1720-ban 20 frton, 1773-ban 50-60 frton kelt. A borjú ára 1721-ben 4-6 frt, 1724-ben 3 frt volt. A lovaknak minőségük szerint igen különböző áruk volt. 1720-ban egy jó ló 70 talléron, 1730-ban egy mén ló 126 frton kelt. 1739-ben a lazaretumhoz vásárolt két ló és kocsi árában 85 frtot, ugyanide másik két lóért és kocsiért 35 frtot és ismét egy külön lóért 12 frtot fizetett a város. Aprójószág és vadak. 1721-ben egy lúd 10 dron, 1722-ben egy pár csirke 5, egy lúd 20, egy pulyka 60 dénáron s egy fáczán 12 garason kelt el. 1725-ben egy tyúknak 6, kappannak 9, pulykának 60, lúdnak 15 dr volt az ára. 1737-ben egy pár fogoly 30, egy pár 1) Az a kép, melyet Kovács J.: Szegedi emlékek Szeged, 1895. czímű műve 24-30. lapjain bemutat, nagy részben képzeleti. 2) Korabinszky: Lexicon von Ungarn. Preszburg, 1786. 692. l. 3) Pálfy Ferencz polgármester évi jelentései 1872-78. évekről. |