Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

487

A homokpuszták semlyékes részein, 2-6 láb vastag rétegekben előforduló, czupáknak is nevezett, szivacs alaku mészköveket régebben mészégetés és építkezési czélból rendesen bányászták.

A KACZABÁJ- ÉS PAPUCSKÉSZÍTŐ iparosok mindig igen alárendelt tekintet alá estek. A papucs, mint szegedi különlegesség, a hetvenes évek óta keresettebb czikk lett s ez az iparnak is hirtelen fellendülést adott.

népipar. Szeged lakossága oly kisebb kéziműveket, melyeknél a nép sajátlagos ízlése s a szépség formáinak kifejezése nyilatkozott volna meg, soha sem alkotott. Amit népipari foglalkozásul ismerünk, az többnyire a gazdasági melléktermelésnek vagy a háztartási foglalkozásnak teljesebb kimerítése.

Ilyen a többi közt a paprikatörés, a tarhonyakészítés, kenyérsütés, szappanfőzés, mely nemben a szegedi gazdasszonyok készítményei az egész országban mindenha versenyen kívül álltak. A népnél a szegedi asszony mindenkor csaknem oly kereső fél volt, mint maga a férfi. A fáradhatatlanság, leleményes ügyesség, a kalmárkokó szellem az aszszonyokban is ép oly mérvben volt kifejlődve, mint a férfiakban. Ezen feltünő tulajdonság Szeged népének egyúttal ethnographiai megkülönböztetését s mintegy különlegességét tünteti fel.

2. GYÁRIPAR ES IPARVÁLLALATOK.

Azon kiváló üzleti sikerek, melyek báró Sina és Wodianer szegedi vállalkozásait jutalmazták, báró Dercsényi János és Pál testvéreket is Szegedre vezérelték. Itt a kamara előleges engedélye után 1840. évi okt. 22-én a város közönségétől "industrialis épületek" emelésére, nevezetesen keményítő és szeszfőző házak építésére két telket vásároltak; egyiket a széképület szomszédságában (616 n-öl, 8 frtjával), másikat felsőváros szélén, az úgynevezett "ingyenes" földekből (32 hold, 300 írtjával), melyeken az építkezéseket s beruházásokat nagy arányokban meg is kezdették, de ezeket be sem fejezve, 1842. évi márcz. 7-én csődbe jutottak.

Az épületek 1844. évi szept. 19-én harmadízben tartatott árverésen Schmidt (Kovács) Ferencz, városi híd- és piaczbérlő tulajdonába jutottak, mely alkalommal a város betáblázott, 3600 írt hátralékos vételár követelése is elveszett. De az árverés csak 5 év mulva lett jóváhagyva s a további építkezések és felszerelések 1850. évben fejeztettek be, mikor egyúttal társtulajdonosokként Pollák Ignácz és Sándor testvérek is szerepeltek, kik azonban később a tulajdonjogról lemondottak. 1863. évben Kovács a gyárat Reiner Mórnak, ez ismét


488

1869-ben 138,000 forintért a "szegedi gyártelep részvénytársaság"-nak adta el, mely ekkor 500,000 frt részvénytőke egybehozatalával alakult.

A SZESZTERMELÉS már kezdetben két gőzgép erejével indult meg s 1869-ig a napi termelés 60 akóra emelkedett. Ettől fogva már naponkint 150 akó szesz készült s a más gyárakban termelt szeszt is itt finomították. A gyártelep igazgatója, Treitz Nándor, egyúttal több kör- és 4 rácsfűrészszel gőzfűrészelési üzletágba, mesterséges jég előállításába, marhahízlalásba is belevágott. A faüzlet felettébb jövedelmező vállalatnak bizonyult s vállalkozásai és szállításai egész Dél-Magyarországra kiterjedtek. A marhahizlalóba 1000 drb volt beállítva. Ez is kedvező üzlet volt s a temérdek trágyának, malátának a szegedi gazdák és tehenesek nagy hasznát vették. De az osztrák gyárak érdekeinek ápolását czélzó régi szeszadó-törvény a szesztermelésre folytonos veszteségeket hárított. Pedig ez volt a gyártelep fő üzletága. 1875-ben a feldolgozott különféle gabonanemű 500,000 méter-mázsára rugott, szesz-adó fejében pedig 240,636 frt 26 krt fizetett. Az évenkénti veszteség azonban 62,657 frtra rugott s így néhány év mulva az üzlettőke elveszett, a gyártelep-részvénytársaság felszámolni kényszerült, illetőleg új részvénytársulattá alakult. Ekkor 287 tiszti- és munkás személyzetet foglalkoztatott s külön gyári tűzoltóságot is tartott (1).

A gyártelephez vezető útat a város 1869-ben köveztette ki. A hosszú útvonal kövezési költségeit a vállalkozónak (ifj. Felmayer Antal) a város csak több részletben bírta kifizetni. Az utolsó részlet kifizetése után a kövezet is elpusztult.

Különben hideg úton és kézi erővel való szeszgyártással foglalkoztak még Patzauer Miksa, Pick Mór, ifj. Felmayer Antal. Ez utóbbinak liqueur, rum és eczet gyára évenkint 1500 akónyit állított elő. Eczet gyára 1862. év óta Gottlieb Dávidnak is volt, hol utóbb állandóan 10 munkás volt alkalmazva (2).

Az első GŐZMALOM 1854. évben, az alsó Tiszaparton, az úgynevezett "Mikutya" korcsma telkén, Jordán és fiai által állíttatott. Ez kezdetben 4, utóbb 12 pár kőre volt berendezve, de 1868-ban a másik gőzmalom versenyétől elnyomatva, az üzletet megszüntette s majdnem egy évtizeden át a befektetések gyümölcsözetlenül hevertek. Ekkor Ligeti Sámuel tulajdonába jutott, ki a malom üzletet újra megindította.

A második gőzmalom 1857. évben a vasút tiszai áthidalásán

1) Szegedi Híradó 1869. évf. 26. sz. - Budapesti kereskedelmi és iparkamara jelentése. Budapest, 1877. 100 lap. - Mihók S.: Magyar Compas. Budapest, 1879.

2) Budapesti kereskedelmi és iparkamara jelentése. Budapest, 1877. 256. és 248. lap.


489

alól, Teschen J. tőkepénzes költségén, Burget Nándor igazgató vezetése alatt épült és rendeztetett be, 24 pár kőre (1). A malom több társtulajdonos birtokát képezte. Ezek 1865-ben részvénytársulatot alakítottak "kiviteli (Export) gőzmalom-társaság" czímen, 1000 drb részvénynyel 500,000 frt részvénytőke aláírása útján. 1868-ban a malom Back B. és fiai bécsi czég tulajdonává lett. Ez alatt az üzlet óriási fejlődést nyert. Kezdetben a napi őrlés 500 mérő, 1865-től Sidwers igazgató vezetése alatt 1000 mérő gabonára emelkedett. Az őrlésen túl Back B. czég egyúttal nagymérvű gabonabevásárlást és szállítást is folytatott. A kiviteli gőzmalommal volt kapcsolatos a vízvezetéki vállalat is, melynek gyarló vízellátása miatt annak idején hasztalan hangzott fel a közönség temérdek panasza (2).

A harmadik gőzmalmot 1862. évben, a felső Tiszaparton Fodor és Kernweisz társtulajdonosok 4 pár kőre rendezték be. Az árvíz alatt ez megsemmisült.

A SZALÁMIGYÁRTÁS a negyvenes évek gyarló közlekedési viszonyainál, az alacsony jószágáraknál fogva indult meg. Az első szalámigyárat Torossy József pesti kereskedő alapította, kinek gyártása 1852-ben már 300 mázsára emelkedett (3), de néhány év mulva a gyártás megszünt. 1862. évben Kiss Márton, mint ifj. Windich Ferencz pesti czég megbízottja, a szalámigyártást oly mérvben kezdette meg, hogy néhány év múlva a termelés már évenkint 400 métermázsára emelkedett. Utóbb több kisebb telep is keletkezett s általában a sertéskereskedők és hizlalók a szalámi készítést mint üzletük mellékágát folytatták. Így Lippai Nagy Istvánnak, Vas Jánosnak stb. voltak nagyobb mérvű termelései. Stojkovits Sándor 1875. évben a felső Tiszaparton állított fel egy nagy szalámi gyártelepet, mely az árvíz s az arra bekövetkezett nagy változások alatt megszünt.

A PAPRIKATÖRÉST régebben külükkel a paprika-termelők űzték. Pálfy testvérek vasöntő gyárukat 1874. évben saját találmányú szárító és örlő berendezéssel látták el, hol évenkint 4 férfi- és 30 nőmunkás segélyével 1500 mázsa paprikát őröltek s annak egyúttal kivitelt és világforgalmat nyitottak (4). Majd Pick Márk is állított egy kisebb paprikatörő telepet. Különben a paprikatörés, mint népipar lassankint egészen megszünt s a termelők malmokban őröltették készleteiket. Alsóvároson Dobóczky Ignácz gőzerőre berendezett külön paprikamalmot is állított.

1) Budapesti Hírlap, 1857. évf. 46. sz.

2) Szegedi Híradó, 1865. évf. 55. sz., 1866. évf. 77. sz. - Budapesti keresk. és iparkamara jelentése. Budapest, 1877. év 22-23. lap.

3) Palugyay Imre: Magyarország leírása. Pest, 1853. II. k. 254. lap.

4) Budapesti kereskedelmi és iparkamara jelentése. Budapest, 1877. 258. lap.


490

KEMÉNYÍTŐ ipartelepek is léteztek, melyek közül nevezetesebb volt a Nagyiván Jánosé. Ennek sikereitől ösztönözve, a Lausevits Stojkovics czég 1868-ban Mórában nagy keményítő gyárat állított fel, hol a gyártás ugyan kedvező eredmények közt folyt, de mert a gyári szennyvizeket elvezetni nem lehetett, a lakosság tömeges panaszai és az egészségügyi veszélyeztetett érdekek megóvása tekintetéből, a 20 munkással dolgozó gyár üzemét 1872. évi január havában betiltották. Ebből nagy kártérítési per keletkezett, mely a város javára dőlt el. A tulajdonosok még a per folyama alatt felsővároson óhajtottak volna egy újabb és még nagyobb szabású gyárat állítani, mi az érdekelt lakosság körében a legnagyobb izgalmat keltette. Feltünést keltett ez ügyben az egészségügyi szakbizottságnak az a véleménye is, hogy a gyáripar fontos érdekei figyelembevételével a gyár bűzös szennyvizei az általános közegészségügy szempontjából kifogás alá nem jöhetnek. A tervezett gyár felállítása a közbejött árvízveszély következtében nem jött létre.

SZIKSÓGYÁRTÁS. Az egykor oly híres szegedi szappan nem szódával, hanem a város területén levő szikes telepeken (vak székek) napfelkölte előtt "kivirágzani" és összesepretni szokott sziksóval történt. A sziksóseprés egyik fő mellékgazdaság és gazdálkodás volt (1). Az ekként nyert anyag tisztítására és a földanyagok eltávolítására 1845. évben a rókusi nyomásszélen, Sandhaus vállalkozó gyárat emeltetett (kuksós ház), hová messzi vidékről hordták a nyersanyagot beváltásra. De a gyár a soda versenye következtében 1854-ben már megszünt. A kifőzött szürke földanyag óriási tömege azonban 1868-ig a telephelyen fehérlett, mikor is az újon keletkezett akoltelepek gazdái hordták széjjel.

GYUFAGYÁR. Ezt Neubauer József 1858. évben állította és fokozatosan fejlesztette. Utóbb már évenkint 50,000 csomag kénes és 5000 csomag szalon gyufát állított elő s a gyárban 6 férfi-, 12 nő- és 10 gyermekmunkás foglalkozott (2). 1878-ban Breier Miksa, illetőleg Pálfi Lipót tulajdonába került, de az árvíz alatt a tűz és a víz egyszerre pusztította el.

CSONTLISZT (SPODIUM) GYÁR. Még 1858-ban, akkor a budai kapun kívül eső úgynevezett juhász-városrészben Mayer N. alapította, ki később Steiner Bernátnak adta el. Ez utóbb üzlettársul fogadván Kohnert, a gyár termelését jelentékenyül fokozta. Az alföld-fiumei vasút megnyitása óta a gyár előtt vezető út kiváló élénkséget nyervén, a gyár rettenetes bűze sok panaszra nyújtott alkalmat, úgy hogy a gyár betil-

1) Szabó József: Sziksóvidékeink. (Kubinyi és Vahot: Magyar- és Erdély-ország képekben. Pest, 1854. IV. k. 113-118. lap).

2) Budapesti kereskedelmi és iparkamara jelentése. Budapest, 1877. 230. lap.


491

tása vagy kisajátítása több ízben szóban forgott. Noha a gyár ismételt ízben leégett, mindannyiszor nagyobb és tökéletesebb módon felépült. Legutóbb 8 férfi-, 10 nő- és 38 gyermekmunkást foglalkoztatott (1) s e nemben az országnak kiváló telepe volt, melyen túl csak még egy létezett.

KÉKFESTŐ GYÁR. A gyolcs- és vászonfestés Szegednek régi, kiváló ipara volt, melylyel különösen az Adler, Auer, Felmayer és Wiedermann családok foglalkoztak. Felmayer Antal külföldi tapasztalatok után kékfestő üzletét 1826-ban már gyári színvonalra emelte s fehér babos festésű vásznai országos kelendőségnek örvendettek. Felmayer ez üzletből nagy vagyont szerzett s régebben az iparosok kisebb hiteligényeit is ő elégítette ki. Az 1842. évi első iparműkiállításon gyáripari termékei már feltünést keltve, bronzéremmel lettek kitüntetve. A kiállításról szóló jelentés pedig kiemelte, hogy Felmayer üzletét "oly virágzásra vivé, hogy már most számos festők (nagy részben az ő tanítványai) ő általa láttatják el magukat indigóval és műszerekkel, valamint festeni való vászon és pamutszövetekkel is. Készítményei legnagyobb pártolásra találtak nemcsak Szegeden, hanem messze vidékeken, sőt Pesten is. Csinos karton kelméit nemcsak a köznép viseli, hanem a vagyonosabb középosztályok is kedvelik. Érdemét az olcsóság is növeli, miután oly kelmét, melyek rőfét a cseh festőgyárak 50 krjával árulják, ő 38 krjával adja" (2). A védegyleti mozgalmak alatt a gyár még inkább fejlődött. Évenként 3-4 ezer vég vásznat, 12-15 ezer drb síma cottont készített. Ez utóbbit Csehországból és Ausztriából, a vásznat pedig a Szepességből és Galicziából hozatta s mintegy 60 mázsányi indigót fogyasztott. Lóerőre berendezett üzletében 25-35 segéd dolgozott (3), kik a kórházban egy betegágyat is alapítottak. Legutóbb a gőzerőre berendezett telepen már 60 férfi- és 30 nőmunkás nyert foglalkozást (4), de a székesfehérvári Felmayer-gyárban már hatalmas versenytársa akadt. De még sem ezért, hanem családi okokból, virágzása tetőfokán 1876-ban a gyár működése megszünt.

KÖTÉLGYÁR. Bakay Nándor kötélfonó kéziiparát évek hosszú során át fejlesztve, a 70-es évek elején már gyári színvonalra emelte, hol gőzgép által hajtott 20 szövő- és 56 fonókeréken 70-80 munkás közreműködésével évenkint 2500-3000 mázsa különféle kötelet stb. gyártott, melyek mindenfelé nagy kelendőségnek örvendettek (5). Az árvíz alatt a gyár romba dőlt.

1) Budapesti keresk. és ipark. jelentése. Budapest, 1877. 22-23. l.

2) Kossuth Lajos: Jelentés az első magyar iparműkiállításról. Pest, 1843. 16.l.

3) Palugyai: Magyarország leírása. Pest, 1853. II. k. 254. l. - Konek S.: Az ausztriai birodalom statisztikája. Pest, 347.l.

4) Budapesti keresk. és ipark. jelentése. Budapest, 1877. 268. l.

5) U. o. 262. l.


492

VASÖNTŐ- ÉS GÉPJAVÍTÓ-GYÁR. Pálfy testvérek kovács-üzletükben 1861. évben ekevasak és más ily szükségletek előállítására öntődét állítottak. Az ömlesztő-kemenczék, eszterga- és gyalúpadok, furó gépelyek mindinkább szaporodva, az egyszerű kovács-üzlet valóságos gyárrá minősült, hol a gépalkatrészek előállításán és javításán utóbb állandóan 12 munkás foglalkozott, kik 4000 mázsányi érczet dolgoztak fel (1). Temérdek modellje s más berendezése volt, midőn az árvíz a virágzása magas fokán álló telepet romba döntötte.

A vasiparnemben különben elismert hírnévre tettek szert: Zombory István és Mihály testvérek vasbútorgyárosok (1868-1877.); Eichinger Károly ekeszerelő-, rosta- stb. gyára, melynek hajtóereje gőzgépre volt berendezve s 20-30 munkást foglalkoztatott (2). De a tulajdonosok elhalálozása után e gyárak visszafejlődtek és megszüntek.

TÉGLAGYÁRAK. 1868-ban kettő is keletkezett. Az egyik "szegedi géptéglagyár" néven, mely Hoffmann-féle körkemenczét állított s mely az angol-magyar bank támogatásával létesült; a másik "szegedi téglagyár" czímen helybeli erők közreműködésével keletkezett. A két részvénytársaság utóbb egyesült s illetőleg a szomszédos két üzlet-telep egygyé lett, hol évenkint 60 férfi- és 30 nőmunkás 6 millió téglát állított elő. Ezentúl Tóth Mihálynak az alsó nyomás szélén volt még mész- és cserépégető gyára, hol 6 munkás erejével évenkint 3000 mázsa meszet és 400,000 drb cserepet állítottak elő (3).

A gyáripari vállalatok közül Riedinger augsburgi gyáros által 1865-ben létesített légszeszvilágítási részvénytársulat említendő, mely 3100 drb részvény útján 310,000 frt részvénytőkével 1868-ban keletkezett (4). Az iparszövetkezetek közül pedig a hirtelen felvirágzott, de 1873-ban csődbe jutott magyar-szabó társaságot, az asztalos ipartársulatot s az 1871. évben bőrbeszerzésekre létre hozott, de csakhamar fel is oszlott bőriparosok szövetkezetét említhetjük.

1) Budapesti keresk. és ipark. jelentése. Budapest, 1877. 181. l.

2) U. o. 181. l.

3) U. o. 142.l. - Mihók S.: Magyar Compass. 1879.

4) Mihók i. m.

előző  |  tartalom |  következő