Az orosz támadás híre a 3. oldalra szorult (Délmagyarország, 1916. június 6.)
Az 1915 őszén kialakult állásháború 1916 első felében is folytatódott a keleti (korabeli megnevezéssel: északi) frontszakaszon. Az antant 1915 decemberében Chantilly-ban egy összehangolt támadást irányzott elő. A több fronton meginduló offenzívában fontos szerep hárult az oroszokra, akiknek viszont sürgős szükségük volt hadianyagokra. Ennek beérkezése után megkezdték a felkészülést egy általános támadásra, melyet június közepénél, vagy inkább júliusnál hamarabb nem terveztek elkezdeni. A Monarchiának az olasz fronton, Dél-Tirolban megindított támadása új helyzetet teremtett. A szövetségesek nyomására az oroszok a támadás idejét előrehozták, és annak tervét is módosították.
Az eredeti elképzelés szerint a főerő Vilna (Vilnius) térségében támadott volna. Ám márciusban a délnyugati frontszakasz parancsnokságát Bruszilov tábornok vette át: ezt követően ebben a térségben az ő elképzelése érvényesült. Szerinte mindenképpen az osztrák-magyar csapatok ellen kell intézni az első csapást, hiszen eleve gyengébb erőt képviselnek, mint a németek. Az ellenség soraiba beosztott szláv egységek szimpátiája is az oroszok malmára hajthatja a vizet. A tervek szerint az első sikereket követően az oroszok előbb középen, majd északon is megtámadják az ellenséget – ezúttal már a németeket. Bruszilov a balszárny offenzíváját úgy tervezte meg, hogy mind a négy, alárendeltségébe tartozó hadsereg támadjon.
„[...] megparancsoltam, hogy nem egy hadseregben, hanem a front mindegyik hadseregében készítsenek elő egy-egy csapásmérő arcvonalszakaszt [...]. Ennek eredményeképpen az ellenség a rám bízott arcvonalon 20-30 helyen észlel majd földmunkákat, és még a szökevények sem tudnak mást elmondani az ellenségnek, mint hogy azon az arcvonalszakaszon rohamra készülünk. Az ellenség képtelen lesz egy helyre összpontosítani összes erőit, és nem tudhatja, hol mérjük rá a főcsapást. Úgy határoztam, a fő csapást a 8. hadsereg sávjában mérem Luck irányában [...].”
Bruszilov : A cár árnyékában, p. 188.
A fentebb említett dél-tiroli támadás miatt az offenzíva megindítását előre kellett hozni. Bruszilov erői (északról délre): az orosz 8. (Kalegyin), 11. (Szaharov), 7. (Scserbacsov) és 9. hadsereg (Lecsickij) készen álltak. Velük szemben (délről északra) az osztrák-magyar 7. hadsereg (Pflanzer-Baltin), a német Déli Hadsereg (von Bothmer), az osztrák-magyar 2. hadsereg (Böhm-Ermolli), az osztrák-magyar 1. hadsereg (Puhallo), végül az osztrák-magyar 4. hadsereg (József Ferdinánd Szalvátor főherceg) álltak. Az oroszok június 4-én indultak meg. Hadvezetőségük a front középső szakaszán, Kovel térségében tervezte a döntő csapást, Bruszilov támadásának csak másodlagos szerepet szántak.
Bár mindegyik hadserege támadott, Bruszilov a 8. hadsereg arcvonalán jelentősebb erőt csoportosított. Egy 23 kilométeres sávban 148 zászlóaljat sorakoztatott fel; ellenfelei 53 zászlóaljat tudtak kiállítani vele szemben.
„Bruszilov a támadásban új taktikát alkalmazott. Rövid idejű, jól célzott tüzérségi előkészítés után nyomban indult a gyalogság, melyet tovább kísért az ellenséges állásokra zúduló jól célzott tűz. A gyalogság négy hullámban támadott. Az első hullám feladata az első és a második ellenséges állás elfoglalása, a második hullám a veszteségeket pótolja, a harmadik és a negyedik a továbbhaladást biztosítja. A támadásnak ez a módja eleve bekalkulálta a hatalmas vérveszteséget.”
Galántai : Az első világháború, p. 298.
Az orosz támadás híre a 3. oldalra szorult (Délmagyarország, 1916. június 6.)
Az orosz roham az osztrák-magyar 1. és 4. hadseregek találkozásánál, Luck városánál volt a legerősebb, az áttörés rövidesen bekövetkezett. 6-án már 18 km mély és 50 km széles rést ütöttek a támadók, másnap Luck városa elesett, a két védekező hadsereg elszakadt egymástól.
A sajtó igyekezett a rossz híreket „eldugni”. Az alábbi hadijelentés elolvasásáért a Délmagyarország 7. oldaláig kellett lapozni:
„Sajtóhadiszállás, junius 9. Olyka és Mlinov között legkülsőbb állásainknak elrendelt visszavonulását utóvédharcok közben végrehajtottuk. Uj állásainkon Luck körül a Styr mellett sokkal jobbak a terepviszonyok és a védelem kevesebb áldozattal jár.”
Délmagyarország, 1916. június 10., p. 7.
Az orosz támadás során nagyon fontos tényezőnek bizonyult, hogy a tüzérségi tűz lerombolta a védőállásokat, melyek nem voltak alkalmasak ilyen erős tűzcsapás átvészelésére. A lövedékek által felkavart por elvakította a védőket, és használhatatlanná tette a kézifegyverek (puskák, géppuskák) zömét.
Gépfegyverállás az arcvonalban az 5. és 6. század határán
„Az üldöző muszkák ezalatt elérték az állás drótjait és drótvágó ollókkal vágni kezdték, mire mi tűz alá vettük őket, azok pedig kézigránátokat dobáltak ránk. A gránátok csapódásától, a füsttől és portól, tiz lépésre is alig lehetett látni s a nehéz lövedékszörnyetegek rémes trombitálással hasították a levegőt, hogy aztán óriási homok- és tűztölcsérüket a levegőbe vágva, hangos puffanással röpítsék közénk zizegő repeszdarabjaikat s tépjék szét az útjokban lévő eleven testeket. Olyan volt ez mint a végitélet.”
A volt m. kir. kassai 5. honvéd-huszázezred..., p. 211.
Kozákroham. A Brusszilov-offenziva során újból szerephez jutottak a kozákok, akik lovasrohamaikkal folytatták az üldöző harcot a visszavonuló sereg hátvédjei ellen
Az orosz sikerhez hozzájárult az osztrák-magyar hadvezetés súlyos hibája is.
„Majdnem az egész erő az első vonalban állt. Semmiesetre sem lett volna az orosz támadásnak nagy sikere, ha mi az első vonalt csak gyengén szálljuk meg vagy legalább a pergőtűz beálltakor kiürítjük és ehelyett haderőink felét vagy harmadát, hátul összefogva, az állásokba betört oroszra intézendő nagyarányu ellenlökésre használjuk fel. Ez a támadó harcmodor aknázta volna ki előnyösen éppen a magyar hadosztályokban rejlő nagy lendületet. Úgy azonban, ahogy történt, az állásokban az »utolsó emberig« kitartó legjobb csapatok hasztalanul véreztek el, vagy estek fogságba.”
Julier : 1914–1918, pp. 175–176.
Luck elestét követően Conrad menesztette József Ferdinánd Szalvátor főherceget, helyére Tersztyánszky tábornok került.
Északkeleti frontunknak helyzete 1916 június 14-én este
Mindeközben a frontszakasz balszárnyán Pflanzer-Baltin 7. osztrák-magyar hadserege ellen is sikereket értek el a támadók.
„4-én hajnalban a déli szárnyon, Onuth-nál a 42. honvédhadosztály horvátjaira csaptak rá az oroszok. Gázzal vegyitett tüzérségi pergőtűz után oly meglepetésszerűen törtek rá a horvátokra és a 79. honvéddandár budapesti 29. és 30. honvédezredeire, hogy a harcosok nagyrészt az óvóhelyekben szorultak. 7000 ember került fogságba, alig 600 menekült meg. Az arcvonal át volt törve, a délre álló 3. lovashadosztály is megrendült és az oroszok délután már Dobronutz-ot is elérték. A 42. horvát honvédhadosztály visszafoglalta ugyan a honvédek elvesztett állásainak egy részét, de közben a saját arcvonalát is áttörték és szétverték a sziszeki és eszéki honvédezredeket. Estére már Okna is, az egész napi harcban pedig 4300 emberünk került az oroszok kezére.”
Aggházy – Stefán : A világháború, p. 215.
Conradnak nem volt más választása, mint feladni a dél-tiroli offenzívát, és átcsoportosítani minden lehetséges egységet a legveszélyesebb helyre. Kalegyin ellen kellett koncentrálni erőit – és segítségért folyamodni a németekhez. A lucki áttörés északi szárnyát sikerült tartani, de délen Puhallo hadserege Dubno mellett csatát vesztett: a rés egyre tágult. Ezalatt az oroszok a front többi szakaszán is támadtak, igaz, jelentősebb sikereket ott nem értek el.
Miután az erősítések beérkeztek, a központi hatalmak megpróbálták a frontszakasz északi részén átvenni a kezdeményezést. Linsingen német tábornok vezetésével júniusban háromszor is megkísérelték az ellentámadást, de egyik próbálkozás sem vezetett eredményre. Nagy áldozatok árán csak annyit sikerült elérni, hogy az oroszok támadását megállították.
A déli szakaszon viszont tovább kellett hátrálni a túlerővel szemben. Az osztrák-magyar 7. hadsereg kénytelen volt sorra feladni Csernovicet (június 18.), Kolomeát (július 1.), Delatynt (július 8.).
„Számtalan ágyu lőtte nehéz és legnehezebb gránátokkal a Pruth menti állásainkat. Az ellenség pergőtüze szétrombolta a hidfő sáncait. Ugyanekkor egyes orosz csapatrészek a legsulyosabb veszteség mellett átkeltek a Pruth több pontján. A további ellenállás egyet jelentett volna ezer meg ezer emberélet föláldozásával. Ezért tehát csapataink kiüritették Csernovicot és éjszaka déli irányban vonultak vissza.”
Csernovic föladásának előzményei. In Délmagyarország, 1916. június 20., p. 2.
A közvéleményt természetesen erősen foglalkoztatták a keleti front eseményei, viszont a „fontos” híreket illetően a lapszerkesztők és a cenzorok elképzelései nem mindig egyeztek meg:
Amikor a cenzor „közbeszól” (Délmagyarország, 1916. június 21., p. 3.)
Egy következő támadó hullámban az orosz 7. hadsereg augusztus 11-én bevette ugyan Stanislaut, de hamarosan megállították. A védőknek lassanként sikerült stabilizálniuk a frontot.
A luck-oknai áttörés kezdeti eredményeit követően az orosz hadvezetés nem látta meg a lehetőséget arra, hogy döntő győzelmet arathat. Továbbra is csak kisegítő csapásként kezelte ezt a sikeres déli támadást, és a front középső és északi részén is tovább próbálkozott. Ott a németek súlyos harcokat vívtak ugyan, de sikerrel védekeztek.
A Bruszilov-offenzíva nem hozott döntést a keleti fronton, de jelentősen befolyásolta a világháború eseményeit. A dél-tiroli osztrák-magyar támadást le kellett állítani; a nyugati frontról a németeknek csapatokat kellett kivonniuk, ezzel a Verdunt védő franciák fellélegezhettek; Románia az antant oldalán belépett a háborúba. (A Romániai elleni küzdelmeket – bár a keleti fronthoz kapcsolódnak – külön oldalon tárgyaljuk.)
A hadművelet során mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. A halottak, sebesültek, fogságba esettek száma a Monarchia esetében 600 000, a németeknél 85 000 főt tett ki. Az oroszok 800 000 katonájukat vesztették el. Az osztrák-magyar haderő jelentős válságba került, gyakorlatilag már nem tudott önálló harctevékenységet folytatni. A hadszíntéren átszervezték a csapatok irányítását. A Dnyesztertől délre Károly trónörökös, északra von Hindenburg lett a parancsnok. (Miután augusztusban, Falkenhyan menesztését követően Hindenburg lett a vezérkari főnök, a parancsnoki posztot Lipót bajor herceg vette át tőle.) Ferenc József még abba is beleegyezett, hogy minden főparancsnok Vilmos császár alá rendeltessék. (Az osztrák-magyar uralkodó novemberi halálát követően utóda, Károly nyomására átmenetileg visszaállt a korábbi rend.)
A keleti arcvonal beosztása 1916. augusztus végén
A nagy veszteségek miatt az oroszok sorra vonultatták be az embereket, és egyre többször voltak kénytelenek rekvirálással beszerezni hadiszükségleteiket. A birodalomban megkezdődöt a bomlás...
A szeptember végére végleg elhalt Bruszilov-offenzíva befejezése nem vetett véget a harcoknak, de jelentősebb hadműveletre a fent tárgyalt frontszakaszon 1916-ban már nem került sor.
„[...] hadosztályunk arcvonala előtt hosszabb időre megszüntek a nagyobb harcok. Ujból megindult az állások tervszerű – a tapasztalatokon most már okulva, – mély tagozódásban való kiépítése. Géppuskák és megfigyelők részére betónállások építését kezdtük meg, azonkívül pedig folytatódott a rókalyukak fokozott számban való készítése. Minden ároknak megvolt a maga rendeltetése a különböző támadások esetén.”
Doromby : A volt cs. és kir. 83-as és 106-os gyalogezredek..., p. 133.
Az oroszok ezt követően inkább a nehéz helyzetbe került románokon próbáltak meg segíteni – kevés sikerrel.
