Az olasz front
1916

 

Folytatódnak a küzdelmek

Az 1915-ös összecsapások nem hoztak győzelmet egyik fél számára sem. Az olaszok sokat tanultak sikertelen támadásaikból, a Monarchia erői pedig csak a védekezésre voltak elegendők. A tavasz beköszöntével mindkét hadvezetés mérlegelte lehetőségeit: az olaszok továbbra is az Isonzónál akarták a döntést kicsikarni, a Monarchia viszont inkább Dél-Tirolt tartotta erre alkalmasnak.

 

Az ötödik isonzói csata

1916. március 13–18.*

* A szakirodalom különböző dátumokat ad meg az isonzói csaták kapcsán. Oldalainkon egységesen a Magyarország az első világháborúban : lexikon A–Zs című kiadvány Isonzói csaták szócikkében (p. 310.) megadott időpontokat használjuk, de többször utalunk olyan eseményekre, melyeket más művek az összecsapásokhoz sorolnak.

Az olaszok újabb támadását Cadorna megpróbálta jobban előkészíteni, mint a korábbiakat, ám a Verdun térségében kialakult öldöklő küzdelem miatt szövetségesei arra kérték, hogy minél előbb támadjon. Az olaszok azt is sejtették, hogy Dél-Tirol felől várhatóan megtámadják őket, így nem késlekedhettek, március 9-én megindultak a Monarchia állásai ellen.

Harcok 1916 első hónapjaiban és az ötödik Isonzo csata

Harcok 1916 első hónapjaiban és az ötödik Isonzo csata

11-étől már hevesebb támadások zajlottak – minden siker nélkül. Ha az olaszok el is foglaltak néhány állást, legfeljebb egy-két napig tudták csak megtartani azokat. Boroević jelentős létszámhátrányban lévő csapatai szívósan védekeztek. A szegedi 46-os gyalogezred különösen kitett magáért:

„Zengett, bongott, csattogott a Karszt. Őrjöngtek a gépek s őrjöngésük nyomában szörnyüség, halál járt. Már-már olybá tünt ez az eszeveszett kaosz, mintha soha nem látott Kataklizma látogatta volna meg a földtekét, hogy a halál szellemének nagy örömére olyan halotti tort rendezzen, melyhez foghatót se vizözön, se Atlantisz elsülyedése, se évekig tartó gyilkos ragály nem produkált. [...]
Ez a pergőtűz egy egész örökkévalóság: két óra hosszát tartott. Aztán csend következett. A telefonokat azonnal kijavitották. Az alosztályok sorban jelentették, hogy az ellenségnek méternyi fedezéket se sikerült elragadnia... [...]
Az ezred ezen a forró napon* hat olasz támadást vert vissza. A Höfer** jelentés is megemlékezett a 46-os bakák nagyszerü diadaláról.”

*1916. március 13-án.
**A vezérkari főnök helyettese. Ő szignálta a hivatalos sajtójelentéseket.

Ajtay : A volt cs. és kir. 46. gyalogezred..., pp. 144–145.

A fent említett jelentés a címlapon (Délmagyarország, 1916. március 15., p. 1.)

A fent említett jelentés a címlapon (Délmagyarország, 1916. március 15., p. 1.)

Az olasz támadás néhány nap alatt kifulladt. A támadók csak minimális területet nyertek, az antant Verdun térségében harcoló csapatait nem sikerült tehermentesíteniük, a Dél-Tirolban tervezett osztrák-magyar támadás előkészületei zavartalanul folytak tovább. Ehhez képest drága árnak tűnik a kb. 15 000 fős veszteség...

József főherczeg báró Conrad vezérkari főnökkel, Boroevics vezérezredessel és Le Beau altábornagygyal a Karszt fennsikon

József főherczeg báró Conrad vezérkari főnökkel, Boroevics vezérezredessel és Le Beau altábornagygyal a Karszt fennsikon

 

A dél-tiroli támadás

1916. május 15 – június 17.

Conrad régóta dédelgetett egy haditervet az olaszok legyőzésére. Amíg az Isonzo vidékére előrenyomult ellenséget haderejének egyik része leköti, egy északról induló csapással az olaszok hátába kerülve a főerőt bekeríti, és megsemmisíti azt. Ehhez viszont nem volt meg a kellő létszámú haderő, azt a Balkánról és az orosz frontról kellett elvonni, sőt, az Isonzo térségéből is történtek átcsoportosítások. A támadásra a 11. (Dankl) és a 3. (Kövess) hadsereget jelölték ki, melyek felett névlegesen Károly főherceg, a trónörökös parancsnokolt.

A Monarchia olaszországi offenzivája

A Monarchia olaszországi offenzivája

Mint fentebb utaltunk rá, a Monarchia tervei nem kerülték el az olaszok figyelmét, így meg tudták tenni a megfelelő előkészületeket. Bíztak abban, hogy az olasz 1. hadsereg (Pecori-Giraldi) hadereje, jól kiépített erődrendszerük, valamint a nehéz hegyi terep leküzdhetetlen lesz a támadóknak.

A támadás május 15-én heves tüzérségi előkészítés után indult meg. Kezdetben a Monarchia nagyon szép sikereket ért el; az első olasz állások sorra estek el, Itália nagyon nehéz helyzetbe került.

„Csapataink meg nem rettenve támadtak neki az ellenséges soroknak és dacos támadásukkal messzire visszanyomták az olaszt és elfoglalhatták az első olasz állásokat.
[...] Fegyvereink az olasz harcvonal több pontján nagy győzelmet értek el [...].”

Délmagyarország, 1916. május 18., p. 2.

„Az olaszok, felismerve a támadás sorsdöntő mivoltát, mindenfelől újabb csapatokat szállítottak a veszélyes helyre. Már az első héten több, mint 100.000 ember erősítés érkezett be. Cadorna jól tudta, hogyha a támadás a síkságra lejut, seregei elvesztek.”

Aggházy – Stefán : A világháború, pp. 206–207.

A támadás rövidedel később lelassult, de még mindig sikerrel zajlott. Nehéz küzdelmek után, de sorra sikerült elfoglalni az ellenséges erődöket és városokat.

Asiago egyik elpusztult utcája

Asiago egyik elpusztult utcája

Május 16. A nagy offenziva megindult. Az I. hadtest kötelékében vagyunk. A III. Kövess hadsereg élezredeképen megindulunk Pinzo, Gardolo, Trienten át, május 24-én Vattaróba érkezünk.
Május 24. Vattaróban éjjeleztünk. Sok olasz hadifoglyot hoznak. A frontról hatalmas ágyúzás hallatszik.
Május 28. San Pietróban halljuk, hogy az eddigi zsákmány 25.000 fogoly és 250 ágyú. Az elhagyott patika készleteiből egészségügyi felszerelésünk lesz kiegészítve, bakáink egy gramofont és rengeteg olasz lemezt zsákmányolnak. A városban egyetlen polgári lélek sincs.”

A 101-es zászló alatt, pp. 72–73.

A Délmagyarország rendkívüli kiadása 1916. május 31-én

A Délmagyarország rendkívüli kiadása 1916. május 31-én

Május 27-én Arsiero, 28-án Asiago került osztrák-magyar kézre. Június elején viszont kritikussá vált a helyzet az orosz fronton. Dél-Tirolból is át kellett csoportosítani a haderő egy részét, hogy a katasztrófa elkerülhető legyen. Június 17-én az offenzívát leállították, a csapatok védelembe mentek át; pár nap múlva alkalmasabb védelmi állásokat felvéve néhány kilométernyit még vissza is kellett vonulni.

A dél-tiroli offenzíva osztrák-magyar győzelemmel zárult, de a végső sikert nem hozta meg. Az olaszok vesztesége élőerőben és haditechnikában is jelentős volt, de meg tudták akadályozni csapataik bekerítését.

 

A hatodik isonzói csata

1916. augusztus 4–16.

Az olaszok számára nagyon kedvezően alakultak az események. Egyrészt el tudták hárítani a Monarchia dél-tiroli támadását, másrészt ellenfelük az orosz fronton kritikus helyzetbe került. Azon túl, hogy az osztrák-magyar hadvezetésnek jelentős erőket kellett elvonnia az olasz frontról, a meglévő egységek átcsoportosítását is lassabban tudta megoldani, mint ellenfele. Mostanra az olaszok is hasznos harci tapasztalatokra tettek szert, harci szabályzatukat is módosították.

„Az új harcszabályzat leszögezte, hogy a tüzérségi előkészítés addigi módja sablonosnak bizonyult. Azzal, hogy a tüzérség a tüzet egyszerre a mélységbe helyezte át, figyelmeztette az ellenséget a roham kezdetére. A jövőben – hangsúlyozta a szabályzat – az előkészítő tűzről csak fokozatosan lehet áttérni a zárótűzre, és a tűzváltás idején az aknavetőknek kell lefogniuk a védőket, hogy ne tudják megállapítani a zárótűz kezdetét, majd a roham megindításának időpontját.”

Szabó : Doberdo, Isonzo, Tirol, p. 100.

Cadorna mindezen tényezőket figyelembe véve tervezte meg következő támadását. Az augusztus 4-én megkezdett tüzérségi előkészítés nemcsak a peremvonalat, hanem a mélységi területeket is csapás alá vonta. 6-án indult meg a gyalogsági roham. A Monte dei sei Busi és a Monte San Michele (csakúgy, mint 1915-ben) ismét véres harcok színhelye volt.

„BUDAPEST, augusztus 5. [...] Az ellenség tüzérségi tüze, amelynek erőssége már az utóbbi napokban is növekedett, a Monte dei sei Busi, Monfalcone hegygerinc szakaszon délelőtt 10 órakor a legnagyobb hevességre fokozódott.”

Délmagyarország, 1916. augusztus 6., p. 1.

A hatodik Isonzói csata

A hatodik Isonzói csata

„Az állások, az 1. és a 2. is, tökéletesen eltüntek. A helyüket jelző gránáttölcsérek nem szolgáltattak jó fedezéket, viszont a mozgást nagyon megnehezitették.[...]
A 8-án érkezett reggeli jelentések szerint a II. zászlóalj létszáma 418, a IV-é 470, a kettőé együtt e szerint 888 fő volt. Mint emlékszünk, a két zászlóalj 1262 fő létszámmal kezdte meg az ellentámadást, ami annyit jelent, hogy egy nap alatt létszámának egyharmadát sebesültekben és halottakban elveszitette.”

Ajtay : A volt cs. és kir. 46. gyalogezred..., p. 182.

Fischer Marcell tartalékos hadnagy így számolt be élményeiről:

„Sok pergőtüzet megértem; kaptam is és adni is segitettem, de ehhez és az ezután következőkhöz hasonlót még nem. Az ember – most, hogy egyelőre utána van – most sem tudja elképzelni... Az állásokat betemették, az akadályokat elpusztitották. Amint mondani szokás, minden a földdel lett egyenlővé téve. Soha senki meg nem állapithatná, hogy ott valaha állások, árkok, akadályok voltak.

Szegedi tüzérhadnagy a Görz körüli harcokról. In Délmagyarország, 1916. augusztus 23., p. 3.

A stratégiailag fontos Monte San Michele visszafoglalása nem sikerült. A Doberdo és Görz városa az ellenség kezére került. A Monarchia csapatainak vissza kellett vonulniuk arról a területről, melynek megvédéséért már előző évben, de 1916-ban is rengeteg vért áldoztak.

„Amit csapataim véghezvittek, emberfölötti; amit elszenvedtek, Dante poklában nem ismert kín. Nincs szavam, mely méltó volna arra, hogy a magyar katonák dicséretét zenghessem. Egyszóval, soha nem látott csodálatraméltó csapataim teljesítménye. Fizikai állapotuk a mérhetetlen, emberfölötti teljesítmények után ellátás – és vízhiány miatt – megfelelően gyengült. A létszám a szakadatlan leghevesebb küzdelmek folytán és a teljesen összekevert kötelékek mellett nem ellenőrizhető, de az bizonyos, hogy a veszteségek rendkívül súlyosak.”

József főherceg : A háború..., 3. köt. p. 445.

Az Isonzó-völgy látképe

Az Isonzó-völgy látképe

Nem kis részben a magyar egységek kitartása miatt Cadorna augusztus 18-án kénytelen volt leállítani a támadást. Ekorra már Dél-Tirolból is megérkezett a segítség, így a helyzet stabilizálódott. Az olaszok (akik szintén jelentős veszteségeket szenvedtek) kétségkívül sikert értek el, de döntő győzelmet nem arattak. Új helyzetet teremtett viszont, hogy Olaszország, engedve szövetségesei nyomásának, augusztus 28-tól hadba lépett Németország ellen is.

 

A hetedik isonzói csata

1916. szeptember 14–17.

Kihasználva a románok Monarchia elleni támadását, az olasz hadvezetés minél előbb egy újabb offenzívát akart indítani. Abban reménykedtek, hogy ellenfelük a román frontra az Isonzo mellől is küld csapatokat. Tévedtek, a Monarchia éppen hogy ebbe a térségbe vezényelt az orosz frontról 4 hadosztályt. Boroević csapatai ismét derekasan küzdöttek, az olaszok csak néhány állás elfoglalását tudták felmutatni, jelentős veszteségek árán.

„Az olaszok majdnem mindenütt elérték árkainkat, s összekeveredve barát és ellenség vad tusakodásban gomolygott mindig egy helyen. Végül is a harcvonal, »hála csapataink szívós kitartásának«, változatlan maradt. Az olaszok az órákig tartó véres kézitusában végül mégis csak alul maradtak, lassanként »elfogytak«. Csak a megtámadott arcvonal északi részén értek el egy jelentéktelen, térképen alig feltüntethető térnyereséget.”

A nagy háború írásban és képben. 3. [köt.] : az olasz háború, p. 298.

A hetedik Isonzói csata

A hetedik Isonzói csata

„Csapataink, amelyek e közismert kedvezőtlen terepen harcolnak – itt van a Comeni-fensik vizben szegény kő-sivataga, amelyet József királyi herceg védelmez katonáival – vagy visszaverték az ellenséget még mielőtt állásainkba benyomult volna, vagy pedig pompás ellentámadás során bajonettel és kézigránáttal visszafoglalták azokat a borzasztóan összelőtt fedezékeket, amelyekbe az olaszok nem sokkal előbb behatoltak.”

Délmagyarország, 1916. szeptember 17., p. 4.

Az offenzívát néhány nap után le kellett állítani, az olaszok megkezdték csapataik és hadianyag-készleteik feltöltését egy újabb támadáshoz. A központi hatalmak számára csak a védelem megerősítése jöhetett szóba, támadásra nem is gondolhattak.

 

A nyolcadik isonzói csata

1916. október 9–12.

A következő olasz támadást részben azért indították, hogy a nehéz helyzetbe került románokon segítsenek. A korábbiakkal ellentétben most rövidebb volt a tüzérségi előkészítés, és a támadók egy kisebb frontszakaszra igyekeztek koncentrálni erejüket. Mivel az első napon ez nem hozott eredményt, visszatértek a korábbi eljáráshoz. Kiszélesítették a támadást, ám ez hibás döntésnek bizonyult, az offenzíva most is gyorsan összeomlott, és ismét csak minimális térnyeréssel járt.

A nyolcadik Isonzói csata

A nyolcadik Isonzói csata

 

A kilencedik isonzói csata

1916. október 31 – november 4.

Cadorna még 1916-ban szerette volna kicsikarni a döntést. Az Adria és Görz városa közé csoportosította hadereje zömét, és alaposabban előkészült a támadásra. Ez eredményekben is megmutatkozott, ámbár a kitűzött célt, Trieszt elfoglalását most sem érte el.

Olasz páncélos automobilok az Isonzo mellett

Olasz páncélos automobilok az Isonzo mellett

„Ez a 9. Isonzo-csata volt az őszi csaták közül a legvéresebb. Az olasz rohamot az eddigieknél erősebb bombázás vezette be és nagyobb tömegek hajtották végre. Az olasz erőfeszítés állásainkat a comeni fensíkon 2 km-nyire hátraszorította és ezt a nem jelentéktelen térnyerést ellentámadásainkkal szemben is megtartotta. Cadorna mindenesetre közelebb jutott Trieszthez. November 4.-én végződött ez a csata, amelyben 27.000 főt vesztetteünk. Az olasz veszteség ennek több mint kétszerese volt.”

Julier : 1914–1918, p. 198.

A kilencedik Isonzói csata

A kilencedik Isonzói csata

„BUDAPEST, november 2. [...] az ellenséges gyalogság déltájban rohamra indult. A Wippach völgyben, a Vertojbicától keletre emelkedő magaslatokat minden áron el akarták foglalni. Itt, szük területen a harcba vetett hét dandárt teljesen visszavertük. A Karszt-fensik északi részén röviddel délelőtti tizenegy óra után az olasz gyalogság tömegtámadásba kezdett, amely eleinte szétlőtt legelső árkainkon tul tért nyert. Csapataink átkaroló ellentámadásai az olaszokat ismét visszavetették. Lokvica azonban az ellenség kezén maradt. Ebben a támadásban 8 olasz hadosztály vett részt. A fensik déli részén a bősz támadásokkal szemben összes állásainkat megtartottuk.”

Délmagyarország, 1916. november 3., p. 1.

 

*

Az isonzói csaták és a nyártól késő őszig zajló kisebb tiroli hadműveletek nagy veszteséget okoztak mindkét félnek. Az olaszok nem tudták kivívni a győzelmet, a központi hatalmak jól védekeztek. Utóbbiak esetében nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az itt elesett, megsebesült, fogságba jutott katonák, az olaszok ellen felhasznált hadianyag nagyon hiányoztak más frontszakaszokról. A szüntelen tüzérségi tűzben egyre fogyott a védők ereje, és kérdésessé vált, hogy meddig bírnak még kitartani a következő évben.

 

Kezdőlap 1914 1915 1916 1917 1918