Potsdami konferencia : Az ötödik ülés

TRUMAN: A külügyminiszterek mai üléséről Byrnes úr számol be.

BYRNES: A külügyminiszterek megbeszélést folytattak arról, hogy hivatalosan mely időpontban alakuljon meg a Külügyminiszterek Tanácsa, és abban állapodtak meg, hogy a tanácsot legkésőbb szeptember 1-ig kell megalakítani. Megállapodtak abban is, hogy Kína kormányát és Franciaország ideiglenes kormányát táviratilag felkérik a tanács munkájában való részvételre, mielőtt még nyilvánosan bejelentenék a tanács megalakulását. Az e kérdéssel foglalkozó szerkesztő bizottságot a brit küldöttség kérésére azzal bízták meg, hogy hajtson végre néhány kisebb módosítást a javaslat szövegén.
A következő kérdés a Németország viszonylatában követendő gazdasági elvekre vonatkozik. Mivel az e kérdés tanulmányozására kiküldött albizottság csak most terjesztette elő jelentését, és a küldöttségeknek nem volt módjukban ezt kellőképp tanulmányozni, megállapodtak abban, hogy a kérdés tárgyalását holnapra halasztják.
Következik a lengyel kérdés: a londoni kormány likvidálása és a jaltai nyilatkozat teljesítése. A kérdéssel foglalkozó albizottság elnöke az albizottság nevében jelentést terjesztett be. Mivel az albizottság tagjai nem tudtak mindenben megegyezni, a külügyminiszterek részletesen megtárgyalták azokat a kérdéseket, amelyekben nézeteltérések mutatkoztak. E pontok közül néhányban a miniszterek megegyezésre jutottak, de az alábbi pontokat a kormányfők elé terjesztik végleges döntés céljából.
Úgy vélem, hogy a döntés végett önök elé terjesztett nézeteltérések érthetőbbekké válnak, ha megismerik az albizottság elnökének jelentését. A döntés végett önök elé terjesztett kérdések a következők: a) egyrészt az aktívák átadása a lengyel kormánynak, másrészt a Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal szemben fennálló kötelezettségek elismerése a lengyel kormány által; b) a választások megrendezése és a sajtószabadság.
Az első pontról – az aktívák átadása a lengyel kormánynak, valamint az angol és az amerikai kormánnyal szemben fennálló kötelezettségek elismerése a lengyel kormány által – az albizottság elnöke a következőket jelentette. A brit kormány és az Egyesült Államok kormánya már megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy ne kerülhessen más személyek kezére az a lengyel vagyon, amely Nagy-Britannia és az Egyesült Államok területén van, és az illető kormányok ellenőrzése alatt áll, bármiből áll is ez a vagyon. Ezek a kormányok készek haladéktalanul intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy ez a vagyon a törvényes keretek között a lengyel nemzeti kormány birtokába kerüljön. Ebből a célból hajlandók az ideiglenes lengyel kormány megfelelő képviselőivel megtárgyalni e vagyon átadásának módját és időpontját.
E javaslat megszövegezése körül nézeteltérések támadtak. Az Egyesült Államok kormányának az az álláspontja, hogy az aktívák kérdésében a lengyel állam kormánya és az Egyesült Államok kormánya közötti tárgyalásokon kell dönteni. Ugyanakkor ezeknek a kormányoknak meg kell tárgyalniuk a lengyel kormány kötelezettségeinek kérdését is. Az Egyesült Államok kormányának meggyőződése: az ideiglenes lengyel kormánynak nincsenek kétségei afelől, hogy készek vagyunk átadni neki az őt megillető egész vagyont a nálunk érvényes törvények keretei között.
Ennélfogva az e kérdésre vonatkozó pont következő megfogalmazását javasoljuk: „A brit kormány és az Egyesült Államok kormánya megtették a szükséges intézkedéseket avégett, hogy megvédjék az ideiglenes lengyel kormánynak mint a lengyel állam elismert kormányának érdekeit a lengyel állam minden olyan vagyonát illetően, amely a területükön és ellenőrzésük alatt van, függetlenül e vagyon formájától. Intézkedéseket foganatosítottak továbbá annak érdekében, hogy ez a vagyon valamilyen harmadik fél kezére ne kerülhessen. Az ideiglenes lengyel kormánynak minden lehetősége meglesz arra, hogy a szokásos jogi eljárás útján visszaszerezze a lengyel állam minden olyan vagyonát, amelyet esetleg törvénytelenül elidegenítettek.”
Megtárgyaljuk előbb e pontokat, amelyekben nézeteltérések merültek fel, vagy folytassuk a beszámolót?

SZTÁLIN: Hallgassuk meg előbb a beszámolót, s aztán térjünk át a tárgyalásra.

BYRNES: A következő pontban nem volt nézeteltérés: „A három hatalom segítséget kíván nyújtani az ideiglenes lengyel kormánynak annak megkönnyítésében, hogy – mihelyt ez gyakorlatilag lehetséges – visszatérhessenek Lengyelországba mindazok a lengyelek, akik külföldön tartózkodnak és haza kívánnak térni, beleértve a lengyel fegyveres erők és a kereskedelmi flotta tagjait is. Elvárják, hogy a hazájukba visszatérő lengyeleknek megadják mindazokat a személyi és vagyoni jogokat, amelyek minden lengyel állampolgárt megilletnek.”
Nézeteltérések vannak a következő pontot illetően: „A három hatalom figyelembe veszi, hogy az ideiglenes lengyel kormány a krími konferencia határozatainak megfelelően kész – mihelyt lehetséges – az általános választójog alapján, titkos szavazással megtartani a szabad és minden megkötés nélküli választásokat, amelyekben minden demokratikus és antifasiszta pártnak joga lesz részt venni és jelölteket állítani. A három hatalom erősen reméli, hogy a választások lebonyolításának módja az egész világ előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy a lengyel közvélemény összes demokratikus és náciellenes körei szabadon kifejezhetik nézeteiket, és ily módon teljes mértékben részt vehetnek az ország politikai életének helyreállításában.
A három hatalom továbbá elvárja, hogy a szövetséges sajtó képviselői a választások előtt és azok folyamán teljesen szabadon tájékoztathatják a világot a lengyelországi események menetéről.”
Nézeteltérések merültek fel akörül, hogy a szovjet küldöttség e pont két utolsó mondatának törlését javasolta. Eden úr beleegyezett ebbe azzal a feltétellel, hogy megmarad az a mondat, amely szerint a szövetséges sajtó képviselőinek Lengyelországba szabad beutazást kell biztosítani.
Nézeteltérések tehát először azon pont körül támadtak, amely az aktívák átadásáról szól a passzívák említése nélkül.

TRUMAN: A mi törvényeink szerint lehetetlen aktívákról beszélni, ha nem szólunk a passzívákról. Erre már tegnap is utaltam. Az Egyesült Államok nem szándékszik ilyenfajta terheket magára vállalni. Nem vállalhatunk kötelezettséget arra, hogy az összes aktívákat átadjuk a lengyel kormánynak e kormány kötelezettségeinek megtárgyalása nélkül.

CHURCHILL: Egyetértünk az elnök javaslatával, amely szerint az aktívák csak azzal a feltétellel adhatók át a lengyel kormánynak, hogy egyúttal említés történik a lengyel kormány által vállalt kötelezettségekről is.

BYRNES: A mi szövegezésünk, amelyet kompromisszum reményében terjesztettünk be, nem tesz említést sem aktívákról, sem passzívákról. Megállapítjuk, hogy a brit kormány és az Egyesült Államok kormánya már megtette a szükséges intézkedéseket avégett, hogy megvédje a lengyel kormány érdekeit a lengyel állam ama vagyonát illetően, amely a két hatalom területén van, bármilyen formájú is ez a vagyon. A tervezetben szó van arról is, hogy mindkét kormány intézkedéseket tett annak megakadályozására, hogy ez a vagyon esetleg valamilyen harmadik fél kezére kerüljön. Emellett szó esik arról is, hogy a lengyel kormánynak minden lehetősége meglesz arra, hogy a szokásos jogi eljárással visszaszerezzen minden olyan vagyont, amelyet esetleg törvénytelenül elidegenítettek.

CHURCHILL: Itt egy szóval sem említik sem az aktívákat, sem a passzívákat.

BYRNES: Már szóltam azokról a mozzanatokról, amelyeket tervezetünk tartalmaz.

CHURCHILL: Itt egyáltalán nem történik említés arról, hogy a lengyel ideiglenes kormányra át kell ruházni a Nagy-Britanniával szemben fennálló kötelezettségeket; nevezetesen arra a 120 millió font sterlingre gondolok, amelyet az egykori londoni lengyel kormánynak előlegeztünk. Tehát mi is ugyanolyan helyzetben vagyunk, mint önök.

BYRNES: Ha a szovjet kormánynak is volna a lengyel kormányt megillető vagyona, ezt a kérdést diplomáciai úton lehetne rendezni. Azt hiszem, felesleges nyilvánosan említést tenni arról, hogy át fogjuk adni a lengyel kormánynak az őt megillető vagyont, amely annak eredményeképpen kerül majd átadásra, hogy az Egyesült Államok kormánya elismeri Lengyelország kormányát.

CHURCHILL: Ezt úgy értem, hogy most félretesszük az aktívákra és a kötelezettségekre vonatkozó elgondolásokat. A mi szempontunkból természetesen sokkal fontosabb ez a kérdés, mint az Egyesült Államok szempontjából, mivel nagy előlegeket folyósítottunk az egykori londoni lengyel kormánynak.

TRUMAN: Nekem nem szimpatikus az az itt elhangzott javaslat, hogy nyilatkozatban foglalkozunk e kötelezettségek teljesítésével.

SZTÁLIN: Mi is adtunk bizonyos összegeket Sikorski kormányának, valamint adtunk pénzt az ideiglenes nemzeti kormány hadseregének megszervezésére is. Mindamellett úgy véljük, hogy a lengyel nép vérével törlesztette le ezt az adósságot. Szerintem az amerikai kormány kompromisszumos javaslata elfogadható, kivéve azt az egy kitételt, hogy az ideiglenes lengyel kormánynak minden lehetősége meglesz a szokásos jogi eljárás alkalmazására. Ehelyett egy ilyen megfogalmazást javasolnék: az ideiglenes lengyel kormánynak minden lehetősége meglesz a törvényes keretek között. Ezzel a módosítással elfogadhatónak tartom az amerikai küldöttség kompromisszumos javaslatát.

BYRNES: A következő pont, amely körül nézeteltérések támadtak, ilyen megfogalmazásban szerepel: „A három hatalom figyelembe veszi, hogy az ideiglenes lengyel kormány a krími konferencia határozatainak megfelelően kész, mihelyt lehetséges... stb. E fogalmazással szemben Eden úrnak volt ellenvetése.

EDEN: Kompromisszumos fogalmazást javasoltam, amely ellen a szovjet küldöttségnek volt kifogása; nevezetesen azt javasoltam, hogy „a három hatalom erősen reméli” szavaktól a „kifejezhetik nézeteiket” szavakig az egész részt töröljük, de hagyjuk meg az utolsó mondatot, a szövetséges sajtó képviselőinek beengedését illetően.

SZTÁLIN: Nagyon örvendetes, hogy Eden úr szem előtt tartja Lengyelország érdekeit és méltóságát. Ezt csak üdvözölhetjük. S ha még egy lépést tesz ebben az irányban, azt hiszem, valamennyien elfogadhatjuk majd a javaslatot. (Derültség.) Az előző sorokban volt szó arról, hogy a lengyel kormánynak teljesítenie kell a krími nyilatkozatot. Minek ismételjük még egyszer ugyanazt a gondolatot?
A külföldi tudósítók Lengyelországba fognak utazni, de nem a lengyel kormányhoz; teljes szabadságot élveznek majd, s nem lesz panaszuk a lengyel kormányra. Minek kell ezt ismételgetni? A lengyelek sérelmeznék ezt, mert olyan gyanúsításnak éreznék, mintha ők nem akarnák beengedni a tudósítókat. Fejezzük be ezt a pontot a következő szavakkal: „...amelyeken minden demokratikus és antifasiszta pártnak joga lesz részt venni és jelölteket állítani”, a többit pedig töröljük.

CHURCHILL: Márpedig én ezt inkább élesebben szerettem volna megfogalmazni, mintsem enyhíteni.

SZTÁLIN: A magam részéről – lám Eden úr, kompromisszumra lépek – ilyen javaslatot tennék: a „jelölteket állítani” szavak után tegyünk vesszőt, s így folytassuk a mondatot: „a szövetséges sajtó képviselői pedig teljesen szabadon tájékoztathatják a világot a választások menetéről és eredményeiről”.

BYRNES: A következő kérdés: a felszabadított Európáról és a csatlós országokról szóló jaltai egyezmény teljesítése. Az Egyesült Államok küldöttsége két dokumentumot terjesztett elő ebben a kérdésben, de a külügyminiszterek ülése a kérdés tárgyalásának elhalasztása mellett döntött, hogy tanulmányozni lehessen e dokumentumokat. A külügyminiszterek megállapodtak abban, hogy a dokumentumokat szerkesztő bizottságnak adják át. Mindamellett nézeteltérések merültek fel akörül, hogy a bizottság külön-külön foglalkozzék-e mindegyik dokumentummal, vagy pedig egy dokumentumként kezelje őket. A szovjet küldöttség amellett foglalt állást, hagy ezeket egyetlen dokumentumként kezeljék, az amerikai küldöttség pedig amellett, hogy két különálló dokumentumként szerepeljenek. Abban állapodtunk meg, hogy mivel az Olaszországgal és más csatlós államokkal kapcsolatban követendő politika kérdését a kormányfők a külügyminisztereknek adták át, megkérjük a kormányfőket, hogy a mai ülésen döntsék el, milyen utasítást adjunk a szerkesztő bizottságnak: egy egységes dokumentumot készítsen-e mindezekre az országokra vonatkozólag, vagy pedig két dokumentumot az amerikai tervezetek alapján.

SZTÁLIN: Bizonyos módosító indítványom lenne a Romániával, Bulgáriával, Magyarországgal és Finnországgal kapcsolatos politika kérdésében előterjesztett amerikai javaslatokhoz. Elvben nincs kifogásom e javaslatok ellen, de a második pontot kiegészíteném valamivel. A második pontban ez áll: „A három kormány kijelenti” ezt meg ezt, s ezután javaslom a következő szavak hozzáfűzését: „Az adott pillanatban kijelentik, hogy lehetségesnek tartják a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását ezekkel az országokkal.”

TRUMAN: Nem óhajtjuk felvenni a diplomáciai kapcsolatokat ezeknek az országoknak a kormányaival. Emellett Finnországgal nem álltunk soha hadiállapotban. De, mint már mondottam, mihelyt ezeknek az országoknak a kormányát szabad választások alapján átalakítják, készek leszünk felvenni velük a diplomáciai kapcsolatokat.

CHURCHILL: Az idő halad; már egy hete ülünk itt, s a kérdések többségét egyre csak halogatjuk.
A brit kormány álláspontja ebben a kérdésben megegyezik az Egyesült Államok kormányának álláspontjával.

BYRNES: A következő kérdés a kormányfők mai ülésének napirendjére vonatkozik. Megállapodtunk abban, hogy a külügyminiszterek a mai ülésen két olyan, fentebb említett kérdés megvitatását javasolják a kormányfőknek, amelyeket a kormányfők előzőleg a külügyminisztereknek adtak át, s amelyekben a külügyminiszterek most szeretnének további útmutatásokat kapni, valamint javasolnak három olyan kérdést, amelyek a kormányfők tegnapi ülésének napirendjéről kerültek át. A mai ülésre javasolt napirend tehát a következő:
1. A lengyel kérdés – a londoni kormány likvidálása és a jaltai egyezmény teljesítése.
2. Az a kérdés, hogy a szerkesztő bizottság az Olaszországgal és a többi csatlós országgal kapcsolatos politika kidolgozása során külön javaslatot készítsen-e elő Olaszországra vonatkozólag, vagy pedig egységes javaslatot készítsen elő valamennyi szóban forgó országra vonatkozólag.
3. Lengyelország nyugati határai. A szovjet küldöttség tegnap dokumentumot terjesztett elő ebben a kérdésben.
4. A gyámság. A szovjet küldöttség ebben a kérdésben is benyújtott tegnap egy dokumentumot.
5. Törökország. A brit küldöttség szóban szeretné felvetni ezt a kérdést.

TRUMAN: Engedjék meg, hogy nyilatkozatot tegyek Lengyelország nyugati határaira vonatkozólag. A jaltai egyezmény leszögezte, hogy a német területet a négy hatalom – Nagy-Britannia, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Franciaország – csapatai szállják meg, s mindegyik hatalom külön megszállási övezetet kap. A konferencia foglalkozott Lengyelország határainak a kérdésével is, de határozatában megállapította, hogy ebben a kérdésben a békekonferencia hoz majd végleges döntést. Első üléseink egyikén úgy döntöttünk, hogy Németország leendő határainak megvitatásában az 1937 decemberi német határokat vesszük kiindulópontnak.
Kijelöltük megszállási övezeteinket és ezeknek az övezeteknek a határait. Mindegyikünk visszavonta csapatait a saját övezetébe, ahogy ebben megállapodtunk. De most, úgy látszik, még egy kormány kapott megszállási övezetet, mégpedig anélkül, hogy velünk tanácskozott volna. Ha feltételezzük, hogy Lengyelország is olyan hatalom, amely megszállási övezetet kap, ebben előre meg kellett volna állapodnunk. Nehezen tudunk egyetérteni a kérdés ilyen megoldásával, mivel ebben a kérdésben semmiféle tanácskozás nem történt. Én baráti érzelmekkel viseltetek Lengyelország iránt, és lehetséges, hogy teljes mértékben egyetértek majd a szovjet kormánynak a nyugati határokra vonatkozó javaslatával, de erről nem szándékszom itt nyilatkozni, mivel erre lesz egy másik fórum, nevezetesen a békekonferencia.

SZTÁLIN: A krími konferencia határozataiban megállapítottuk, hogy a három kormányfő megegyezése szerint Lengyelország keleti határának a Curzon-vonalnak kell lennie, tehát a konferencia kijelölte Lengyelország keleti határát. Ami a nyugati határokat illeti, a konferencia határozataiban megállapítottuk, hogy Lengyelország területének megfelelő mértékben növekednie kell észak és nyugat felé. Megállapítottuk továbbá, hogy a három kormány véleménye szerint, a területi növekedés mértékét illetően kellő időben ki kell kérni az új lengyel nemzeti egységkormány véleményét, s hogy ezt követően Lengyelország nyugati határainak végleges kijelölését a békekonferenciáig halasztjuk.

TRUMAN: Én is így értettem. De nem volt és nincs semmiféle jogunk arra, hogy Lengyelországnak megszállási övezetet adjunk.

SZTÁLIN: A lengyel nemzeti egységkormány kifejtette véleményét nyugati határait illetően. Véleménye most valamennyiünk előtt ismeretes.

SZTÁLIN: Én most a lengyel kormány véleményéről beszélek. Ez valamennyiünk előtt ismeretes. Most megállapodhatunk Lengyelország nyugati határait illetően, a határok végleges kijelölése pedig a békekonferenciára hárul.

TRUMAN: Byrnes úr csak ma kapta meg a lengyel kormány nyilatkozatát. Még nem tudtuk kellőképpen tanulmányozni.

SZTÁLIN: Javaslatomnak az a lényege, hogy fejtsük ki véleményünket a lengyel kormánynak a nyugati határokra vonatkozó kívánságait illetően. Fejtsük ki véleményünket ma vagy akár holnap – ez már mindegy.
Ami azt illeti, hogy a lengyeleknek megszállási övezetet adtunk anélkül, hogy ebbe a szövetséges kormányok beleegyeztek volna, meg kell mondanom, hogy a kérdés ilyen felvetése nem pontos. Az amerikai kormány és a brit kormány több ízben is jegyzékekben javasolta nekünk, hogy ne engedjük be a lengyel közigazgatást a nyugati vidékekre, amíg nincs végleges döntés Lengyelország nyugati határait illetően. Mi ezt nem tehettük meg, mivel a német lakosság a visszavonuló német csapatokat követve nyugatra távozott. A lengyel lakosság ugyanakkor nyugat felé húzódott. Hadseregünknek pedig szüksége volt arra, hogy a hátában, azon a területen, amelyet már elfoglalt, helyi közigazgatás legyen. Nem lehet egyidőbén közigazgatást létrehozni a hátországban, hadat viselni és megtisztítani a területet az ellenségtől. Hadseregünk ehhez nem szokott hozzá. Ezért engedtük be a lengyeleket.
Ilyen szellemben válaszoltunk akkor amerikai és angol barátainknak. Ebbe már azért is belementünk, mert tudtuk, hogy Lengyelország területe korábbi határaitól nyugat felé meg fog növekedni. Nem tudom, mit árthat közös ügyünknek, ha a lengyelek bevezetik közigazgatásukat azon a területen, amelynek amúgy is Lengyelországhoz kell kerülnie. Befejeztem.

TRUMAN: Nincs semmi ellenvetésem a Lengyelország leendő határaira vonatkozólag kifejtett véleménnyel szemben. De megállapodtunk abban, hogy Németország teljes területének a négy hatalom vezetése alatt kell állnia. S igen nehéz lesz igazságos döntést hozni a jóvátétel kérdésében, ha Németország fontos részei olyan hatalom megszállása alatt lesznek, amely nem tartozik a négy hatalom közé.

SZTÁLIN: Ami a nyugati területeket illeti, erre vonatkozólag semmiféle döntés nem volt; a krími határozatok értelmezéséről van itt szó. A nyugati határokat illetően semmiféle döntés nem született, ez a kérdés nyitva maradt. Csak arra tettünk ígéretet, hogy Lengyelország területét nyugat és észak felé ki fogjuk szélesíteni.

CHURCHILL: Elég sok mondanivalóm van Lengyelország nyugati határvonalát illetően, de nézetem szerint ennek még nem érkezett el az ideje.

SZTÁLIN: A nyugati övezetben igen nehéz helyreállítani a német közigazgatást – mindenki elmenekült.

TRUMAN: Ha a szovjet kormány segítséget kíván e területek német közigazgatásának helyreállításához, tárgyalhatunk róla.

SZTÁLIN: A mi koncepciónk, az oroszok koncepciója a háború idején, ellenséges területek elfoglalása során a következő. A hadsereg harcol, előrenyomul, és egyetlen gondja az ütközet megnyerése. De az előnyomuláshoz a hadseregnek nyugodt hátországra van szüksége. Nem harcolhat az ellenséggel a harctéren és egyúttal a hátországban is. A hadsereg akkor küzd eredményesen, ha a hátország nyugodt, ha az rokonszenvez vele és támogatja. Képzeljék csak el azt a helyzetet, amikor a német lakosság vagy elmenekül visszavonuló csapatait követve, vagy pedig hátba támadja csapatainkat. A lengyel lakosság pedig nyomon követi hadseregünket. Ilyen helyzetben egészen természetes csapatainknak az a törekvése, hogy hátországukban olyan közigazgatás legyen, amely rokonszenvez velük és segíti őket. Erről van szó.

SZTÁLIN: S ki fog ott dolgozni, gabonát termelni? A lengyeleken kívül nincs ott senki, aki dolgozna.

TRUMAN: Meg tudunk egyezni. De úgy látom, hogy az előttünk álló és bennünket foglalkoztató kérdés lényege az, milyen közigazgatás legyen ezeken a vidékeken. Az is érdekel bennünket, hogy a megszállás időszakában ezek a vidékek Németország vagy Lengyelország részét alkotják-e majd. A kérdés a következő. Nekünk van egy megszállási övezetünk, Franciaországnak van egy megszállási övezete, egy-egy megszállási övezetük van az angoloknak és a Szovjetuniónak is. Azt szeretném tudni, hogy a most szóban forgó vidékek a szovjet megszállási övezethez tartoznak-e. Úgy vélem, hogy kellő időben megegyezésre juthatunk majd Lengyelország leendő határait illetően, de most az érdekel, mi lesz ezekkel a vidékekkel a megszállás időszakában.

SZTÁLIN: Papíron ezek még német területek, de valójában, de facto, lengyel területek.

TRUMAN: Mi történt a helyi lakossággal? Ha jól tudom, itt mintegy hárommillió emberről van szó.

SZTÁLIN: A lakosság eltávozott.

CHURCHILL: Ha ez így van, akkor ott kell majd táplálkozniuk, ahova távoztak, hiszen azok a vidékek, amelyeket elhagytak, nem kerülnek Németországhoz, és nem állnak majd Németország rendelkezésére. Én úgy értettem, hogy a lengyel kormány terve szerint – amelyet, ha nem tévedek, a szovjet kormány is támogat – Németországtól elszakítanák egynegyedét azoknak a művelés alatt álló földeknek, amelyek 1937-ben Németországhoz tartoztak.
Ami a lakosságot illeti, kiderül, hogy három-vagy négymillió lengyelt költöztetnek majd át keletről a nyugati vidékekre. Németország e vidékein, orosz adatok szerint, a háború előtt nyolc- és egynegyed millió ember élt. Ez azt jelenti, hogy az ilyen sok ember átköltöztetésével együtt járó komoly nehézségek mellett aránytalanul nagy terhek hárulnak Németország többi részeire, az élelmezési problémát pedig nem oldjuk meg.

TRUMAN: Franciaország meg akarja kapni a Saar- és a Ruhr-vidéket; s ha a Saar- és a Ruhr-vidéket odaadjuk Franciaországnak, mi marad akkor Németországból?

SZTÁLIN: Erre vonatkozólag nincs döntés. Lengyelország nyugati határára vonatkozólag viszont van döntés, mégpedig az a döntés, hogy az ország területét észak és nyugat felé meg kell növelni.

CHURCHILL: Lenne még egy megjegyzésem. Sztálin generalisszimusznak ahhoz a kijelentéséhez, hogy valamennyi német elhagyta ezeket a vidékeket. Vannak olyan adataink, amelyek szerint mégis maradt ott két-, két és félmillió német. Ezeket az adatokat persze még ellenőrizni kellene.

SZTÁLIN: Persze, ellenőrizni kellene őket. A határok kérdésétől most eljutottunk Németország élelmezésének kérdéséhez. Ha önök foglalkozni kívánnak ezzel a kérdéssel, kérem, nekem nincs ellene kifogásom.

CHURCHILL: Igaz, hogy a határokról beszéltünk, s most áttértünk Németország élelmezésének kérdésére. De én ezt azért említettem, mert a határok kérdése nagy nehézségeket támaszt néhány más kérdés megoldásánál.

SZTÁLIN: Egyetértek azzal, hogy Németország ellátása körül vannak bizonyos nehézségek, de ezért elsősorban magukat a németeket terheli a felelősség. A háború következtében a szóban forgó területek nyolcmilliónyi német lakosságából jóformán semmi sem maradt. Vegyük Stettint; 500.000 lakosa volt, s amikor bevonultunk Stettinbe, alig 8000 embert találtunk ott.
Kelet-Poroszországban a németek így cselekedtek: nagy részük nyugatra ment, saját csapataik hátába, másik részük Königsberg körzetébe ment, az oroszokhoz. Amikor abba az övezetbe jutottunk, amelyet a lengyel területhez kellene csatolni, a németek közül ott senkit sem találtunk, s már csak lengyelek voltak ezen a vidéken.
Az Odera és a Visztula közötti övezetben a németek otthagyták földjeiket, s ezeket lengyelek művelték meg, lengyelek is takarították be a termést. A lengyelek aligha lennének hajlandók átadni a németeknek azt, amit termeltek. Ilyen helyzet alakult ki ezeken a vidékeken.

TRUMAN: Újra szeretném hangsúlyozni, hogy nézetem szerint megszállási övezetet csak azoknak a hatalmaknak kell kapniuk, amelyekről a határozat rendelkezik. Nincs semmi kifogásom a lengyel határok kérdésének megtárgyalása ellen, de úgy vélem, hogy ebben a kérdésben itt nem hozhatunk döntést.

CHURCHILL: Megállapodtunk abban, hogy Lengyelországot Németország rovására kárpótoljuk azért a területért, amelyet a Curzon-vonaltól keletre elvesztett. De az egyiknek ellensúlyoznia kell a másikat. Csakhogy Lengyelország most sokkal többet követel magának, mint amennyit keleten átad. Nem hiszem, hogy ez Európa javát szolgálná, a szövetségesekről már nem is szólva. Ha három- vagy négymillió lengyelt átköltöztetnek a Curzon-vonaltól keletre eső területről, akkor három- vagy négymillió németet kellene átköltöztetni nyugatra, hogy átadják helyüket a lengyeleknek. Nyolcmillió ember átköltöztetését azonban nem támogathatom. A kárpótlásnak egyeznie kell a veszteségekkel, különben nem sül ki belőle semmi jó magára Lengyelországra nézve sem. Ha a németek, mint Sztálin generalisszimusz mondotta, otthagyták földjüket az Oderától keletre és nyugatra, akkor ösztönözni kellene őket a visszatérésre.
A lengyeleknek semmiképpen sincs joguk arra, hogy a német lakosság élelmezése szempontjából katasztrófális helyzetet teremtsenek. Ezt szeretném újra hangsúlyozni. Szeretném, ha a generalisszimusz megértené nehézségeinket, mint ahogy, remélem, mi megértjük az ő nehézségeit.
Nem óhajtjuk, hogy hatalmas tömegű német lakosság kerüljön hozzánk mindennemű élelmiszer-tartalékok nélkül. Vegyük például a Ruhr-medencének, a szénbányák vidékének sűrű lakosságát. Ez a lakosság az angol megszállási övezetbe került. Ha nem szállítunk oda elegendő élelmiszert, akkor a saját övezetünkben olyan lesz a helyzet, mint a német koncentrációs táborokban.

CHURCHILL: Az igaz, de még kevésbé tudja élelmezni magát, ha elveszik tőle a keleti területeket.

SZTÁLIN: Ott lengyelek élnek, ők művelik meg a földet. Nem követelhetjük tőlük, hogy megműveljék a földet, a gabonát pedig adják oda a németeknek.

CHURCHILL: Emellett meg kell jegyeznem, hogy a lengyelek által elfoglalt területeken általában igen furcsa viszonyok uralkodnak. Arról értesültem például, hogy a lengyelek sziléziai szenet adnak el Svédországnak, s ezt olyankor teszik, amikor nekünk, Angliában is kevés a szenünk, és tüzelőanyag nélkül nézünk elébe egy kemény, hideg télnek. Mi abból az alapelvből indulunk ki, hogy Németország élelmiszer- és tüzelőanyag-mennyiségét az 1937-es határokon belül a lakosság arányában kell elosztani, függetlenül attól, hogy ez az élelmiszer és szén melyik megszállási övezetben van.

SZTÁLIN: És ki fogja kitermelni ezt a szenet? A németek nem termelik ki, ez a munka a lengyelekre hárul, ők dolgoznak.

CHURCHILL: Tegnap nagyon meghatódtam, amikor a generalisszimusz arról beszélt, hogy a jelen és a jövő problémáit nem szabad a bosszúvágytól vezérelve tárgyalni. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ma kifejtett gondolataim együttérzésre találnak nála; igazságtalanság lenne, ha olyan rengeteg németet hozzánk irányítanának, s a lengyelek élveznék ennek minden előnyét.

SZTÁLIN: Én a vállalkozókról beszéltem, akik elmenekültek a szénmedencéből. Mi magunk is vásárolunk most szenet a lengyelektől, akárcsak a svédek, mivel egyes vidékeinken, például a Baltikumban kevés a szén.

TRUMAN: Úgy látszik, befejezett tény, hogy Németországnak egy jelentős részét Lengyelországnak adták át megszállásra. Mi marad akkor a jóvátétel behajtására? Még nálunk, az Egyesült Államokban is kevés a szén. Ennek ellenére ebben az esztendőben 6,5 millió tonna szenet szállítottunk Európába. Úgy vélem, hogy Németországnak ez a része, nevezetesen a szénmedence, Németországhoz tartozónak tekintendő mind a jóvátétel, mind az élelmiszer-ellátás szempontjából. Nézetem szerint a lengyeleknek nincs joguk elvenni ezt a területet. Mi most Lengyelország leendő határainak kérdését tárgyaljuk. Nekem viszont az a véleményem, hogy itt nem oldhatjuk meg ezt a kérdést, mert ezt a békekonferencián kell megoldani.

SZTÁLIN: És ki fogja kitermelni a szenet? Nekünk, oroszoknak, a saját vállalatainknál is kevés az emberünk. A németeknél minden munkás bevonult a hadseregbe – Goebbels propagandája elérte célját. Nem marad tehát más választás, mint vagy leállítani az egész termelést, vagy pedig a lengyelekre bízni a dolgot. Más megoldás nincs. Ami a szenet illeti, meg kell mondanom, hogy a lengyeleknek régi határaik között volt egy saját szénmedencéjük, mégpedig igen gazdag. Ehhez a szénmedencéhez csatlakozott Szilézia bányavidéke, amely a németeké volt. Ott is lengyelek dolgoznak. Nem vehetjük el a lengyelek által termelt szenet.

CHURCHILL: A sziléziai bányákban, ha jól értettem, lengyel munkások dolgoznak. Nincs kifogásunk azellen, hogy ezek a bányák a szovjet kormány fennhatósága alatt működjenek szovjet övezetben, de helytelenítjük, hogy a lengyel kormány fennhatósága alatt működjenek olyan övezetben, amelyet Lengyelország nem kapott meg megszállásra.

SZTÁLIN: Ez megrontaná a két baráti állam kapcsolatait. Emellett kérem Churchill urat, vegye figyelembe azt a tényt, hogy maguk a németek is munkaerőhiánnyal küszködnek. Az előnyomulásunk során talált vállalatok nagy részében külföldi munkások dolgoztak: olaszok, bolgárok, franciák, oroszok, ukránok stb. Csupa olyan munkás volt ez, akiket a németek erőszakkal elhurcoltak hazájukból. Amikor az orosz csapatok elérték ezeket a körzeteket, a külföldi munkások úgy érezték, hogy most már szabadok, és hazautaztak. Hogy hová lettek a német munkások? Azokat nagyrészt behívták a német hadseregbe, és vagy elestek a háborúban, vagy hadifogságba kerültek.
Olyan helyzet alakult ki, hogy a nagy német ipar egészen elenyésző számú német munkással és rengeteg külföldi munkással dolgozott. Amikor ezek a külföldi munkások felszabadultak, elmentek, és a vállalatok munkások nélkül maradtak. Most az a helyzet, hogy ezeket a vállalatokat vagy le kell állítani, vagy a helyi lakosságnak – tehát a lengyeleknek – kell módot adni arra, hogy dolgozzanak bennük. Nem űzhetjük el a lengyeleket. Ez a helyzet önmagától alakult így. Ezért tulajdonképpen senkit sem lehet hibáztatni.

ATTLEE: Szeretném néhány szóval kommentálni a mai helyzetet a Németországot megszálló hatalmak szempontjából. Félretéve Lengyelország és Németország végleges határának kérdését, most olyan országot látunk magunk előtt, amelyben káosz uralkodik, és amely valamikor gazdasági egységet alkotott. Olyan ország ez, amely élelmezése és részben szénellátása szempontjából keleti, részben lengyelek lakta vidékeitől függött. Úgy vélem, hogy az egész 1937-es Németország erőforrásait fel kell használni az egész német lakosság fenntartására és ellátására, s ha Németországnak egy részét már eleve elszakítják, ez nagy nehézségek elé állítja a megszálló hatalmakat a nyugati és a déli övezetben.
Ha munkaerőre van szükség a keleti vidékeken, ezt Németország többi részének lakossága köréből kell toborozni, a német lakosság ama részéből, amely leszerelt, vagy felszabadult a hadiiparban végzett munka alól. S ezt a munkaerőt oda kell irányítani, ahol a legtöbb hasznot hozza, nehogy a szövetségesek a következő hónapokban nehéz helyzetbe kerüljenek.

SZTÁLIN: Attlee úrnak figyelembe kell vennie, hogy Lengyelországot is sújtják a háború következményei, s hogy Lengyelország is szövetséges ország.

Potsdami konferencia : Az ötödik ülés 1945. július 21.

Potsdami konferencia : Az ötödik ülés

1945. július 21.