Képzőművészek Új Társasága

1924-ben egy viszonylag kis létszámú zárt körű művészcsoport Képzőművészek Új Társasága néven rendezett kiállítást az Ernst Múzeumban. A kiállítók között voltak Rippl-Rónai József elnök, Vaszary János, Beck Ö. Fülöp, Bornemissza Géza, Kmetty János, Egry József, Kozma Lajos, Medgyessy Ferenc, Perlott-Csaba Vilmos, Szőnyi István, Márffy Ödön csoportttagok, valamint Czóbel Béla, Csorba Géza, Pátzay Pál, Aba Novák Vilmos meghívott kiállítók.
Az új szabad szervezet lényegében a Nyolcak örökségének folytatását vállalta. A világháború előtti magyar képzőművészet új törekvésű, jelentős eredményt elért képviselőit csoportosította, kiegészítve sorukat több igéretesen idnuló, illetve pályája elején állo tehetséggel. Programjukat Vaszary János fogalmazta meg: "Az elejtett fonalat ott vesszük fel, ahol elszakadt. A KÚT nehéz viszonyok között az első tömörülés, mely félre nem érthető szándékkal a haladó művészi ízlésben az együvétartozást, mint keretet és konszolidálást keresi."
Második kiállításukra 1925-ben került sor Nemzeti Szalonban, amibe bevonták az újonnan alakult Új Művészek Egyesületét (ÚME) is. Majd egy év múlva ismét együtt rendezett kiállítást a két csoport először az Ernst Múzeumban, majd a Műcsarnokban.
1926-ban a szervezet rövidített elnevezésével azonos című folyóiratot indítottak, amely komoly propagandát fejtett ki a modern magyar művészet mellett. A lap másfél éven át 11 számot ért meg. A folyóiratból tisztán kirajzolódott a KÚT szellemi arcéle, többfrontos küzdelme: támadta a Műcsarnokot, a művészeti dogmatizmus minden megnyilatkozását, az óvatos álmoderneket, a dilettantizmust.
A KÚT 1927-ben osztott először díjakat. Díjazási gyakorlata egész működése alatt élt; díjaikat esetenkénti adományokból fedezték.
Németh Lajos szavai szerint a KÚT "némi egyszerűsítéssel az École de Paris magyar szárnyának minősíthető". A kortársak éppen a francia orientáció miatt támadták a társaság szellemiségét.