1. kötet - A polgári rendiségnek . . .

Vágó Pál

a szegedi vár fentartásának költségeihez ezidőtől fogva hozzájárult s ugyancsak a hagyomány szerint a várerődítési munkálatok ez időben a város költségén végeztettek. Ezen a czímen a város bírája egyúttal a királyi vár alkapitánya volt (1).

A történelem és a hagyomány szerint Szeged várát a mohácsi vész után egész a török hódoltságig maguk a város polgárai védték s a vár mintegy a város tulajdonául tekintetett. II. József császár idejében a vármegváltás iránt a tárgyalások midőn legelsőbben megindultak, a hatóság azt vitatta, hogy úgy a vár telke, valamint építményei is, a város közönségének kizárólagos sajátjai (2).

Mint bizonyítékra hivatkoztak azon kőlapra, melyet a vár egyik tornyának III. Károly uralkodása alatt történt lebontása alkalmával a falak közt találtak. A kőlapra ugyanis a következő felirat volt kivésve:

SOLI DEO GLORIA
REGNANTE SERENISSIMO LVDOVICO
REGE, STEPHANVS SACCAN
CIVITATEM REGIAM HANC EX MVNIFICENTIA
DOMINI ARCHIEPISCOPI STRIGONIENSIS
MVRO CINGERE COEPIT
ANNO DOMINI 1524 (3).

VI. A polgár-rendiségnek és a város közjogi helyzetének kifejlődése.

Megelőzőleg kifejtettük, hogy ahol hospesek, ott egyúttal civesek is voltak s hogy Szeged már az Árpádházi királyok alatt a vármegye és a főispán joghatósága alól felszabadult (eliberált) oly királyi város - civitas - volt, mint Buda vagy Székesfehérvár. Az ilyen királyi városok kiváltságainak első nyoma nem is a tatárjárás után való időszakból, hanem még Szent István korából származik (4). Nemcsak Eszter-

1) Oklevéltár LXI. sz. a.

2) Szeged város közigazgatási levéltárában a "domus commendantis" és a vár megváltására vonatkozó külön kezelt iratcsomagokban.

3) Ezen kőlap egyik részletét a kegyesrendiek régi házánál az 1871. évben megtalálták. Hasonmását az ábrán láthatjuk.

4) Szalay Józs.: Városaink a XIII. században. Budapest, 1878. 6-12. l. - Erre utal különben az aranybullának az a kitétele is, hogy az ország nemeseinek és "más lakosainak" még Szt. Istvántól adott szabadságai állíttattak vissza. A nemeseknek adott szabadság mellett a "más lakosok" részére biztosított kiváltságok másra nem, mint csak a polgárságra, a hospesekre, a kir. városok lakosságára vonatkozhatnak.

gomnak, Budának és Székesfehérvárnak, hanem a többi városok hospeseinek és civiseinek is voltak önkormányzati jogai és kiváltságai, melyek a mintavárosoknak tekintett Buda és Székesfehérvár városok szabadságaival egyeztek.

Szeged legrégibb kiváltságai ismeretlenek és olyannyira régiek, hogy keltük idejét felderíteni lehetetlen. Talán formaszerű adománylevelek kezdetben nem is léteztek s ilyeneket a város csak utóbb, a tatárjárás után szerzett, melyek később megsemmisültek. Hogy csakugyan voltak a városnak régi szabadságlevelei, arról a későbbi kiváltságlevelek sűrűn emlékeznek.

Így Róbert Károly idejében még megvolt Szegednek a IV. Béla királytól nyert szabadságlevele, mit Károly király átírt és kettős pecsétjével is megerősített (1). Nagy Lajos özvegye Erzsébet királyné, a szegedieknek vám- és adómentességére vonatkozó régi kiváltságlevelét még ismerte, mert ennek alapján erősítette meg a kétségbevont jogokat (2). Mátyás király ismételt ízben is említi, hogy Szeged város régi kiváltságleveleit még Béla és Endre királyoktól nyerte (3). II.

A csanádi káptalan 1359. évi kiadványa Balak birtok megszerzéséről.

1) Oklevéltár XXXVIII. sz. a. Mátyás kir. 1465. kiadványa.

2) Oklevéltár III. sz. a. Zsigmond kir. 1389. é. kiadv.

3) Oklevéltár XXXVIII., XLI. sz. a. Mátyás k. 1465. és 1471. é. kiadványa.

Ulászló 1498. évi szabadalmi levelében, - midőn Szeged város a törvényhozás részéről a szabad királyi városok sorába utólagosan beczikkelyeztetett - hasonlókép azt említi, hogy Szeged polgárai még Béla és Endre királyok kegyeiből éltek mindazon kiváltságokkal, melyekkel Buda és Székesfehérvár lakosai felruházva valának (1). Kétségtelen az is, hogy Szeged első kiváltságait, a polgári szabadság alapjait még a tatárjárás előtt való időszakban nyerte (2). Hisz már IV. Béla idejében civitas volt, nemesi birtokot nyert adományul, a Csupor nemzetség tulajdonát képezte volt Vártót, melynek birtokába Leontin szőreghi apát részéről lett bevezetve (3). A régi adományozási és közjogi rendszer értelmében ez egymagában véve is felszabadulást és rangemelést képez. A város kiváltságos helyzete tehát ezen körülményből is világos. Pedig az esetek száma - a nemesi javak szerzése - később ismétlődött. Az 1359. évi aug. 3-án, a esanádi káptalan előtt a város polgárai Ilona asszonytól, néhai Balog Benedek özvegyétől, 65 arany frt örök árban megvásárolták az alsóváros szomszédságában lévő nemesi részbirtokot (a mai Ballagi tó környékét) (4). 1431-ben. a Csanád megyében fekvő Belső- és Külső-Szentiványban, Barlafi István tulajdonait képezte nemesi részbirtokokat, az azokkal kapcsolatos kegyúri jogokkal együtt a város 500 arany forintért zálogba vette. Jellemző e tekintetben az, hogy a zálogbavétel Zsigmond király útján és tulajdonkép általa történt, ki ez ügyletet a város javára mintegy közvetítette (5). 1453-ban a csanádmegyei Százegyház nemesi részbirtokot - a mai Kübekháza és Szentivány határ területén - Csürködi Mátyás és Gergely testvérektől 100 arany forinton vette zálogba a város (6). Hogy e zálogos javak valaha visszaváltattak volna, semmi nyoma. Csongrád megyének Szent-Mihály, Bánfalva, Dorosma és Gyékénytó helységeiben levő nemesi részbirtokokat, a Benkovich, plavnai Horvát és Móriczi családoknak kölcsön adott 150 arany forintért hasonlókép hosszas ideig birta a város zálog fejében, de ezeket a tulajdonosok 1502-ben részben visszaváltották (7).

1) Oklevéltár LIV. sz. a.

2) Horváth István: "A magyarországi arany szabadság kezdetéről" (Lásd: Tudományos Gyűjtemény 1819. év I. k. 56-63. l.) értekezésében, s Hetényi: "Honi városaink befolyásáról" Buda, 1841. év 71. l. czímű művében Korpona, Trencsén, Debreezen és Szeged első kiváltságait II. Endre királynak tulajdonítják. - Lásd egyúttal a Tud. Gyüjt. 1827. é. XII. k. 79. lapján Podhradszky: "Mikor számláltattak a szab. kir. városok közé Debreczen, Korpona, Szeged és Trencsén városok" czímű értekezését.

3) Oklevéltár I. sz. a.

4) Oklevéltár II. sz. a.

5) Oklevéltár XVII. sz. a.

6) Oklevéltár XXVII. sz. a.

7) Oklevéltár LVII. sz. a.

Mindezek eléggé igazolják a város birtokképességét, kiváltságos közjogi helyzetét.

A polgári jogok és kiváltságok egyik kiválósága volt az adó- és vámmentesség, vagyis a város egyeteme által a királynak adott adón kívül az egyes polgár senkinek semmiféle adózással nem tartozott, kivéve az egyházi tizedet.

A szegedi polgár tehát az országban szabadon, adó- és vámmentesen járhatott. E kiváltságról az ősi szabadalmi levél fenn nem maradt, noha az Nagy Lajos özvegyének, Erzsébet királynénak idejében megvolt, ki azt megerősítette. Zsigmond király tehát, midőn 1389. évben a Pósa nemzetségből származó szeri nemeseket intette, hogy a sáregyházi úton Budára vagy Félegyházára útazó szegedi polgárokat adókkal és vámokkal terhelni ne merészeljék (1), csak a régi kiváltságnak nyújtott jogvédelmet. Zsigmond királynak 1421., 1430., 1436. évi, Albert királynak 1438. évi, Mátyás királynak 1458, 1464, 1471. stb. évi szabadalmi leveleiben foglalt ama kiváltságok, hogy Szeged polgárai (cives, hospites et incolae) az egész országban a vámok és adók fizetésétől mentesíttettek (2), tulajdonkép nem is adományozások, hanem csak újabb kiadványok a polgárságnak "örök időkre" szóló azon jogairól, mit ezek ős időktől fogva, Buda és Székesfehérvár polgárainak szabadsága módjára, még talán Szent Istvántól nyertek, mely jogoknak mindenkor élvezetében is voltak.

A szabad királyi városok jogai és a polgárok kiváltságai közé tartozott továbbá az is, hogy a polgár fölött más nem ítélhetett, mint csak saját választott bírája s hogy a királyi városok lakosait (cives, populi, hospites et incolae) semmi nemű vétség vagy követelés miatt senkinek sem volt szabad letartóztatni, csak illetékes bírájának.

A nemességnek is sarkalatos jogát képező ezen kiváltság (3) legrégibb nyoma Zsigmond királynak 1405. és 1436. évi oklevelében és Szeged város 1429. évi levelében fordul elő (4). De ezek is nem új kiváltságok, mert azok élvezetében Szeged polgárai ős időktől fogva voltak. Szeged sohasem volt vármegyei vagy földesúri bíráskodás alatt, hanem mindenkor saját, önálló joghatósággal birt. Kitetszik ez a többi közt Zsigmond király 1412. évi okleveléből, melyben Alszeged város közönségének ("universitati seu communitati civium, hospitum et incolarum civitatis Alzeged'') meghagyja, hogy a bíró és az esküdt polgárok (tanács) választásai miután nagy viszályok és lázongások közt szoktak volt lefolyni, ennélfogva jövőre a bírót nem az összes lakosok választják, hanem minden évben szent György napján a lakosság negyven

1) Oklevéltár III. sz. a.

2) Oklevéltár XI., XV., XX., XXIV., XXXII., XXXV., XLI. sz. a.

3) Hármas törvénykönyv I. r. 9. cz.

4) Oklevéltár IV., XVIII., XIX. és XIV. sz. a.

alkalmas egyént bízzon meg s ezek válaszszák a város bíráját és esküdt polgárait (1). Ebből kétségtelen, hogy Szeged ősi lakossága, a várispánsági hospesek már az Árpádházi királyok idejében saját joghatósággal birtak s a bíróválasztásban és az önkormányzati jogok gyakorlásában minden lakosnak része volt. E joggyakorlat mindenkor rendkívüli érdeklődés, sőt szenvedélyes küzdelmek közt folyt le, miért is a választás az ősgyűléstől elvonatott s az ekkor szervezett 40 tagú képviseletre, miből később a communitas (választott község) intézménye fejlett ki, ruháztatott. Ez bizonyos visszahatást szült. A választások körül tapasztalt érdeklődés lassanként annyira lehanyatlott, hogy utóbb a bíróság viselése életfogytig tartott. Azért Mátyás király 1486. évben e visszaélés megszüntetését elrendelte, a bíróválasztásnak évről-évre való megújítását követelte s egyúttal elrendelte, hogy az újonan választott bíró egy hó lefolyása alatt a királyi udvarnál bemutatkozni tartozik (2).

Feltűnő egyébként, hogy két külön - felszegedi és alszegedi - autonom község szerepel, mindegyik külön vagyonnal, gazdasággal és kormányzattal. E sajátlagos helyzetet csak a már fentebb vázolt körülményekből, a város szigetszerű fekvéséből magyarázhatjuk meg. A várispánsági intézmény idejében a különálló szigetek lakossága felváltva és külön parancsnokok vezetése alatt teljesítette a várszolgálatokat. A katonai szervezet, a különálló szigetek lakosságának külön századokba történt beosztása egyúttal a politikai községalakulásra is kihatással volt.

Mint külön politikai és jogi testület, szerezte meg alsóváros polgársága a ballagitói birtokot 1359-ben (3). Zsigmond király 1431-ben külön a felsősziget részére engedélyezett hetivásárokat (4). A szucsákiaknak Tamás és János asszonyfalvai polgárok úgy Egyed és Péter alszegedi gazdák ellen 1355. évben folyt perében az alszegediek külön illetőségé és joghatósága élesen megkülönböztetve van (5). S miként Alszegednek (alsóváros), úgy Felszegednek (felsőváros) is külön bírája, esküdt polgársága is vala. Különös véletlenből fennmaradt az alszegedi bíró és esküdt polgároknak 1422. évi július 22-én kelt levele, mely ezt kétségen kívül igazolja. E levélben alsóváros bírája Szeremle város előljáróságát arról értesíti, hogy az alsóváros kötelékébe tartozott volt (condam nostrum cohospitem) Márton kovács felesége, tolvajlás büntette miatt fenyíték alá vonatván, bezáratott; de véletlenül kiszabadult és

1) Oklevéltár IX. sz. a.

2) Oklevéltár LIII. sz. a.

3) Oklevéltár II. sz. a.

4) Oklevéltár XVI. sz. a.

5) Anjoukori okmánytár. Budapest, 1891. VI. k. 383. l.

Szeremlére szökött, hova egyúttal férje is követte, ki azonban Szegeden becsülésben részesült, mit a város pecsétje alatt Alszeged bírája és esküdt polgárai bizonyítanak (1).

A két városrésznek tehát külön bírája, külön iurisdictioja volt s a polgári és fenyítő hatalom gyakorlása az illetékes külön bíró részéről történt. A büntető hatalom gyakorlása ugyan lassanként fejlődött, s különösen a főbenjáró esetekre nézve csak utóbb terjedt ki. Zsigmond királynak 1429. évi védlevele szerint a szegedi bíró és tanács fenyítő ügyi illetékessége már nemcsak tolvajlás, de a rablás, emberölés és más ily esetekre is kiterjedt (2).

Hogy a két külön város, Alszeged és Felszeged mikor egyesült s mikor lett egy törvényhatóság, kideríteni alig lehet. Mátyás királynak 1459. évben, alsóváros részére külön hetivásár és mészárszék-tartás tárgyában kelt szabadalmi levele a két külön joghatóság és községi háztartás utolsó nyomának tűnik fel (3). Valószínű azonban, hogy a két város közt már ekkor oly kapcsolat létezett, mely lassankint mind szorosabbá fűződött. Erre nézve az első alkalmat Zsigmond királynak 1405, évi törvénye (decretum minus) adta meg. Maga az a körülmény, hogy a király ez országgyűlési végzéseket Szeged város részére és használatára hiteles alakban kiadta (4), s hogy Mátyás király is e kiadványt 1464-ben a város részére átírta és megerősítette (5), már egymagában véve is azt igazolja, hogy Szeged ekkor a szabad királyi városi és polgári összes jogoknak a maguk teljességében használatában volt és hogy Szeged mint ősi szabad királyi város, a szent korona tagjáúl tekintetett. Mert az említett évi törvények majdnem kizárólag a szabad királyi városokról, a polgárok jogairól és kötelességeiről szólanak, nevezetesen: a városoknak fallal való körülkerítéséről, a mértékekről, a vidéki kereskedőkről, a polgárok (cives, hospites et populi) pereinek felebbviteléről, a polgárok személyi szabadságának sérthetetlenségéről, a saját bírói illetékességről, az adótartozásokról, a király és az udvar vendégül fogadásának módjáról s az udvarhoz tartozók ellátásának mérvéről rendelkeznek. Ezen törvényeket a városnak szabad királyi városi jogállásánál, törvényhatósági minőségénél fogva tudni, hiteles kiadványból ismerni, szükségesnek látszott.

A város egyetemének és az egyes polgárok jogainak védelmezése alkalmából a város elöljárói gyakran hivatkoztak e törvényre, Zsigmond király kettős pecsétjével ellátott eredeti kiadványára. A vitás kérdéseknek eldöntésénél irányadóúl szolgáló törvény némely szakaszai vagy

1) Oklevéltár XII. sz. a.

2) Oklevéltár XIII. sz. a.

3) Oklevéltár XXXIII. sz. a.

4) Oklevéltár IV. sz. a.

5) Oklevéltár XXXVI. sz. a.

pontjai egykorú aláhúzásokkal külön is megjelölve vannak, kétségtelen jeléül annak, hogy azokra a vitás esetekben hivatkozás történt. Így a többi között a királynéknak Szegeden való átútazásai alkalmából a lovászmesterek illetéktelenül követeltek a szegedi szűcsöktől és nyergesektől bundát, kantárt s a túlköveteléssel szemben a város bizonynyal sikerrel hivatkozott a törvényre, melyet Zsigmond király Szeged város részére kiadott.

Zsigmond király uralkodásától fogva különben az oklevelek Szegedet már mindenkor mint szabad királyi várost emlegetik; nem azért, mintha azt ekkor nyerte volna el, hanem mivel a szabad királyi városi és polgári állapot, a rendiség, a maga teljében ez időben fejlett ki (1).

A város mint törvényhatóság, a XV. század elejétől fogva, s talán még korábban is, saját pecsétjével élt. Az 1422. évben Szeremle város előljáróságához küldött értesítésen a város pecsétjének nyoma fennmaradt, s arról a tudósításban is szó van (2). Kovázdi Imre szegedi bírónak s az esküdt polgároknak 1429. évi márcz. 4-én kelt levele, melyről a város pecsétje hasonlókép levált és elveszett, a pecsét folytonos használatát igazolja. E levél különben arról szól, hogy Töpörcs Gergely, Bolonya Antal és Berczel István szegedi polgárok (cohospites) árúikkal Baranya megyében, Bözöldök helység mellett időzvén, ott báthmonostori Töttös László jobbágyaitól fegyveres módon megtámadtattak, kiraboltattak. A nevezett kereskedőket (mercatores) azonban Töttös László özvegye teljes mérvben kártalanította (3).

Mikor készült és minő volt a város ezen legrégibb pecsétje, bizonytalan. Mert Szegednek ismeretes nagyobb (sigillum maius) és kissebb (sig. minus) pecsétjei későbbi évszámmal vannak ellátva, tehát ezek már a város másod- s illetőleg harmadízben készült pecsétjei.

Fennmaradt ugyanis Szilágyi László bíró és az esküdt polgároknak (iudex et iurati, ceterique cives ac universi hospites) 1474. évi márczius 12-éről kelt egy kiadványa, melyben tanúságot tesznek arról, hogy Monyorókereki Ferencz, a város érdemes jegyzője és polgára, monyorókereki öröklött részjószágait végrendeletileg s visszavonhatatlanúl, az ő és szüleinek lelki üdveért mondandó misékért a szöcséni domokosrendű barátoknak hagyományozta (4).

E nagybecsű kiadványon fennmaradt a város nagyobb pecsétjének lenyomata, melyen az 1469. évszám van kimetszve. A pecsét czímerpaizsán jobbra fordult, kiterjesztett szárnyú sas látható, ugyanazon czimerállat, mely a kissebb pecséten is előfordul. A pecsét körirata a

1) Szalay Józs.: Városaink a tizenharmadik században. Budapest, 1878. 48.l.

2) Oklevéltár XII. sz. a.

3) Oklevéltár XIV. sz. a.

4) Oklevéltár XLIV. sz. a.

Szeged város tanácsának 1474. évi kiadványa.

következő: Sigil[l]um Civitatis Segediensis ivdicvm (1) ac villa(norum). A pecsét veres viaszba van nyomva, melyet akkor a városok csak külön kiváltság alapján használhattak; de sem e kiváltságlevelet, sem a czímer adományozására vonatkozó kiadványt nem ismerjük.

Szeged város 1469. évi pecsétje (sigillum maius).

Időközben ez a pecsét elveszett, később pedig, mint látni fogjuk, ebből monda és egy sajátságos pecsét-hamisítási kérdés támadt.

Volt a városnak ezentúl egy másik, kisebb pecsétje is, mely máig fennmaradt, s melyen ugyanazon czímerállat (2) és az 1489. év van kivésve: körirata: Sigillvm minvs civitatis Zegedini (3). E pecsétet a hatóság a török hódoltság alatt is folyton használta.

Szeged város 1489. évi pecsétje (sigillum minus).

Szeged tehát a XV. század elején a szabad királyi városi és polgári teljesen kifejlett jogoknak használatában volt s birta egyúttal a királyi kisebb haszonvételeket is. A korcsmákra, malmokra és a révre nézve nem maradt ugyan fenn semmiféle kiváltságlevél sem. Talán nem is volt ilyen, mert a város ezen joga sohasem volt kérdéses s így arra nézve külön adománylevelet szerezni, vagy az ősi joggyakorlatot megerősíttetni feleslegesnek is látszott. Ellenben a vásár- és mészárszék-jogra nézve több szabadalmi levél maradt fenn. Így Zsigmond király 1431-ben a város hasznára minden héten, nevezetesen csütörtökön. Felsőszigeten (felsőváros), vásárnyitást engedélyezett (4). Hunyadi János 1456-ban minden hétfőre adott hetivásártartási jogot, megparancsolván a szegedi várnagyoknak, hogy ezen vásárok után semmiféle adót, illetéket szedni ne merjenek, mi arra enged következtetni, hogy a szegedi várnak is volt vásártartási joga, mely vásárok alkalmával a szegedi várnagyok adókat és illetékeket szedtek (5). E szabadalmi levelet Mátyás király is 1483-ban átírta és megerősítette (6). Ugyanő

1) Esetleg: civium.

2) Régebben e czímerállat felől az a vélekedés volt (Reizner: A régi Szeged. II. k. 170. l.), hogy pelikánt ábrázol. Csak most, a nagyobb pecséttel való egybehasonlítás után kétségtelen, hogy úgy a nagyobb, mint a kevésbé ügyes metszésű kisebb pecséten is a sas van ábrázolva.

3) Lehetséges, hogy e kisebb pecséten 1489-nek tetsző évszám is, a véső ügyetlenségénél fogva nem helyes metszésű és hogy a nagyobb pecséttel egykorú keletű.

4) Oklevéltár XVI. sz. a.

5) Oklevéltár XXVIII. sz. a.

6) Oklevéltár L. sz. a.

1459-ben a város javára alsóvároson, a barátok kolostora előtt, minden szerdán hetivásárok nyitására, ezenfelül négy mészárszék állítására adott jogot (1).

Ulászló király 1499. évben a lathrán-, vagyis latorján (2)-utczában, szent Lucza napján országos és minden csütörtökön hetivásárok tartására adott kiváltságot (3). Tehát a hétnek majd minden napján, vagy az egyik, vagy a másik városrészben vásározás volt.

A város továbbá ősidőktől fogva még az egyházkegyúri jogokat is gyakorolta. A két Szentivány helységet 1431-ben az egyház kegyúri jogok gyakorlatával vette birtokba (4) s midőn 1458. évben Mátyás király Szeged négy plébániájára nézve a kegyúri jogot adományozta, el nem mulasztotta megjegyezni, hogy a patronatusnak Szeged ős idők óta élvezetében volt (5).

A város titkos levéltárában Zsigmond királytól 13, Alberttől 1, Hunyadi János kormányzótól 2, Mátyás királytól 15 szabadalmi levél maradt fenn, melyek a város polgárainak különféle jogairól, szabadságairól szólnak. De ezen jogok és kiváltságok voltakép mind régi eredetűek s az ősi joggyakorlatot szentesítik.

A szabad királyi városok jogtörténelmi fejlődésénél fogva az országgyűlés által is beczikkelyezendők voltak, vagyis a királyok által adott kiváltságokat és jogokat az országgyűlésnek is elfogadni és megerősíteni kelle. Szegedre nézve ez, az 1498. évi szent György napján Budára egybehívott országgyűlésen történt meg (6), úgy, hogy az 1514. évi országos végzések közt, hol a szabad királyi városok újra számba vétettek, kiváltságaik megvizsgáltattak és beczikkelyeztettek, a kétségtelen szabad királyi városok sorában Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes, Sopron, Ó-Buda, Esztergom, Székesfehérvár, Lőcse, Szakolcza és Szeben városok nevei között, Szegedé is előfordul (7).

1) Oklevéltár XXXIII. sz. a.

2) Az 1522. évi egyházi tizedlajstrom szerint (lásd Oklevéltár LXI. sz. a.), közvetlenül a vár mellett volt a "kislathrán" nevű utcza, melynek közelében létezett a nagylatorján nevű tér, hol az országos vásárok tartattak. - A latrán vagy latorján szó, mint családi név is előfordul. (Lásd: Arch. Értesítő. 1894. 157. - Nagy Iván: Magyarország családai VII. k. 44. l. - Csergheő G.: Der ungarische Adel. 350.ll.) Különben a "latránság", "latorjánság", tolvajság, rablás értelemben használtatott. (Lásd: Magyar nyelvtörténeti szótár II. k. 522. és 546. l.) E szerint a latrán-tér a vásárállások körül keletkezni szokott czigány városrész volt.

3) Oklevéltár LV. sz. a.

4) Oklevéltár XVII. sz. a.

5) Oklevéltár XXXI. sz. a.

6) Oklevéltár LIV. sz. a.

7) Corpus iuris Hungarici. 1514. III.

Mátyás király 1458. évi adománylevele az egyházkegyúri jogokról.

Sem ezen, sem más alkalommal, különösen pedig az 1498. évben kiadott diplomában, a város egyetemét úgy a polgárokat egyenként is megillető jogok és kiváltságok különösen felsorolva sohasem lettek. Az oklevelek mindenkor csak annyit említenek, hogy Szeged polgárai, szabad gazdái és lakosai megerősíttetnek mindazon szabadságokban és kiváltságokban, melyeket még Béla és Endre királyoktól nyertek s amely szabadságokkal ők Buda és Székesfehérvár városok polgárai módjára élhetnek.

Ez a fogyatékosság a későbbi időkben - mint látni fogjuk - nagy bonyodalmakra és viszályokra adott okot.

Különben azok a kiváltságok igen nagy értékűek voltak s nagy mérvben hatottak úgy a város, mint az egyes lakosok jólétének fejlődésére. Ép azért Délmagyarország sok városának képezte törekvését az, hogy a szegediek szabadságában részesíttessék.

Csongrád vármegyéhez tartozó s a budai káptalan birtokát képezte Zenta e tekintetben czélt is ért. II. Ulászló király 1506-ban mezővárosi (oppidum) helyzetéből királyi városi rangra emelte és a zentaiakat mindazon előjogokkal és kiváltságokkal, aminőkkel a mintául vett szegediek élnek - felruházta (1).

Szeged mint szabad királyi város a tárnokmester alá tartozott s a városi polgárok pereinek felebbvitele a tárnokszékhez történt. E körülménynél fogva a város küldötteinek a tárnokszéki üléseken gyakrabban jelen kelle lenni. Az újon választott bírónak is a királyi udvarnál bemutatkoznia kelle, valamint az országgyűlések időszakában is a város követei sűrűn és huzamosan időztek Budán. Hogy a város küldöttei ily alkalmakkor ne kényszerüljenek zsellérkedni, kényelmesebb időzésük és biztos elszállásolásuk tekintetéből a város Budavárában házat vásárolt.

Szeged város háza a vár egyik legelőkelőbb részében, ott, hol ma az egyetemi nyomda áll, a Nagyboldogasszony templom közelében, ettől északra, a szt. Miklós-téren, a szt. Miklós templommal átellenben volt. Északról a veszprémi káptalan, délről pedig gróf Báthori András házai voltak szomszédosak. Hogy mikor szerezte a város e házat, bizonytalan, de 1522-ben még tulajdona volt (2) s hihetőleg a mohácsi vész után bekövetkezett különféle csapások alkalmából kényszerűlt attól megválni, mikor egyúttal a város közjogi helyzete is, mint látni fogjuk, fokozatos sülyedésnek indult.

1) Magyar történelmi tár. Pest, 1863. XII. 136. l.

2) Rupp Jakab: Budapest és környékének helyrajzi története. Pest, 1868. 159. és 310. l. - Vasárnapi Ujság. 1865. 4. sz.

előző | tartalom | következő