Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
121 Ily tapasztalatok után a szegény barátok nemcsak a török, de a keresztény vendégek befogadásától is tartózkodtak. Sokat tűrtek, sok megalázást szenvedtek s néma fájdalommal nézték, midőn a tisztjei kíséretében megjelent pasa a havi boldogasszony oltára előtt égő gyertyák lángjainál pipára gyújtogatott (1). III. Szeged veszedelme. Szeged visszavételének meghiúsult kisérletét a XVI. század lantosa, Tinódi Sebestyén, különös emlékezetűvé tette. A katasztrófát olykép tüntette fel, mint amelynél rettenetesebbet képzelni sem lehet. A szerencsétlenség első híreinek hatása alatt szerzett versezetében, a "Nagy-Szegedön esett szertelen csudákról" oly túlzó képet festett, mint amily túlzó hírek szárnyaltak Szeged 1879. évi pusztulásáról a katasztrófa első napjaiban. Pedig amint az 1879. évi szerencsétlenségnek az adott helyzetben be kelle következnie, - hisz azt Szeged népe előre panaszolta is - úgy az 1552. évi veszedelem a vállalat oktalanságában már mintegy eleve benn rejlett és a csúf kudarczot eleve lehetett sejteni. Szeged visszavételének terve hadműtanilag indokolatlan, eszeveszett kaland volt. A szerencsétlenség minden czél és ok nélkül lett felidézve. Mert feltéve, hogy a vár visszaszerzése sikerült volna is, azt megtartani teljes lehetetlenség lett volna. A vár ugyanis másodrangú erősséget képezett s megtartása Buda és Pétervárad birtoklásától függött. 1552-ben úgyszólván már be volt fejezve a török hódítás és Budán kívül Valpó, Siklós, Pécs, Fehérvár, Esztergom, Tata, továbbá Becse és Becskerek várai is török kézen voltak. Még csak Temesvár, Lippa, Gyula és Szolnok voltak Ferdinánd király birtokában, de ezek is csekély őrséggel voltak ellátva, felszerelésük pedig oly gyarló volt, hogy ezen várak is még ugyanez évben elvesztek. Szeged tehát a török foglalásoknak mintegy a szívében, a török váraktól és őrségektől minden oldalról védetten, ágyúk nélkül, puszta megrohanás által el sem volt foglalható s illetőleg megtarthatása merőben képtelenség volt. De sokszor minél képtelenebb valamely terv, annál tetszetősebb. Így volt ez Szeged visszaszerzésével is, melynek tervét úgy látszik, hogy a város egykori főbírája, Tóth Mihály eszelte ki (2), ki a városnak 1542. évben történt behódolása alkalmával polgártársait már szeren- 1) Ordinansz K.: A Libanus havasi alatt illatozó titkos értelmű rózsa. Szeged, 1831. 55. l. 2) Amhát pasának 1552. évi május elején a filippopolisi táborból kelt levele szerint Patóchy lett volna az, ki Szeged megrohanása ügyében Gyulán a "latrokkal" és Ferdinánd király híveivel gyűlésezett. (Lásd: Történelmi Tár. 1892. évf. 147. lap.) 122 csétlenségbe sodorta, míg maga elmenekült és Debreczenben települt le. Vakmerő és kalandos természeténél fogva a szabad hajdúk itt hadnagyukká választották s ezek portyázásaiban résztvett. Tervét minduntalan és mindenfelé ajánlgatta, úgy hogy Szeged visszaszerzésének vállalata már nyilt titok volt. Különösen amióta Lippa várát Uloma pasa 1551-ben feladta, azóta Szolnokon ép úgy (1), mint az ország legtávolabb részeiben is, így a többi közt még Nagy-Szebenben is beszélgettek arról, hogy mily kívánatos volna Becsét és Becskereket, ezek után pedig Szegedet is visszaszerezni (2). Báthori András jelentései alapján a bécsi udvarban is beszélgettek erről és 1551. évi aug. 28-án Ferdinánd király felhívást is intézett Castaldohoz, hogy ez ügyben nézetét terjeszsze elő (3). A vezér szept. 6-án kelt jelentésében fejtette ki nézeteit, mely alkalommal Báthori tartózkodó álláspontját ostorozta (4). A királynak, úgy látszik, kedvencz eszméje lett Szeged visszaszerzése, mert 1551. évi nov. 6-án már Fráter Györgygyel is közölte a kérdést (5), ki decz. 7-én kelt tudósításában kiemelte, hogy a szegedi kérdés anynyival fontosabb, mert a bég Makó városát és a Tiszántúl fekvő vidékeket is fenyegeti s a behódolásra felszólította (6). Míg a felső körök a visszaszerzés esélyeit fontolgatták, az alatt Tóth Mihály titkon megfordult Szegeden és régi párthíveivel, valamint a barátokkal tanácskozott azon egybevágó teendők felől, melyekre a város részéről számít. A polgárságot biztosította, hogy nagy erővel érkezik és a törököt mindenesetre kiveri. Tóth ezután felkereste Castaldot s előadta neki, hogy a lakosság és a hajdúk támogatásával ő visszaszerzi Szegedet s illetőleg megrohanja a palánkot, de a várat el nem foglalhatja, mert e végre ágyúk kellenek. Arra kérte tehát a főhadvezért, hogy legyen készen s amint ő a palánkot bevette, a szükséges segélycsapatok kirendelésével a vár megvívása czéljából a kellő intézkedések megtétessenek. Aldana tábornokkal is közölte tervét, kinek már komolyabb aggodalmai voltak s hadműtani szempontból kifogásolta a vállalatot. Az ő nézete szerint a török egy perczre sem tűrné Szeged elvesztését, mert a 12,000 léleknyi lakosságú város, a hódoltságnak egyik legki- 1) Történelmi Tár. 1880. évf. 251. l. 2) Csász. és kir. állami és udvari levéltár Bécsben, Haller Péter szebeni polgármesternek Castaldohoz, 1552. évi febr. 25-én kelt levelében. 3) Cs. és kir. állami és udvari levéltár Bécsben. 4) Óváry Lipót: A m. tud. akadémia oklevélmásolatai. Budapest, 1894.II. k. 620. és 627. lap. 5) Cs. és kir. állami és udvari levéltár Bécsben. Lásd egyúttal: Történelmi Tár. Budapest, 1881. 61 lap. 6) U. o. - Történelmi Tár. 1881. 72. lap. 123 válóbb helye s a budai és más délvidéki török őrségek összeköttetéseinek fenntartása érdekéből is nélkülözhetetlen. Mindazonáltal jelentést tett ez ügyben Castaldohoz és tőle határozott útasítást kért. De a válasz sokáig késett. Tóth azonban az akadályok leküzdésében ki nem fáradt. Midőn az 1552. év elején Castaldo Debreczenben megfordult volna, kalandos vállalatát újra előadta s nagy fogadkozással ígérte, hogy ha csak csekély támogatásban részesül is, a vállalatot végrehajtja. Castaldo ekkor felhívta Aldana lippai parancsnokot, hogy Tóth Mihályt a vállalatban kitelhetőleg támogassa. Tóth ennélfogva a hajdúcsapatokat készenlétre parancsolta és Aradra sietett, hol Aldana a vezénylete alá tartozó tiszteket, nevezetesen Bakics Pétert, Nagy Horvát Ferenczet, Dersffy Istvánt, Dóczi Miklóst és Perez Alfonsot az aradi prépostság nagy termében tartandó tanácskozmányra már egybehívta volt. A hadi értekezlet itt az 1552. évi február hó első napjaiban megtartatott s az a terv, hogy Tóth Mihály hajdúival a palánkot rajtütéssel elfoglalja s ezután a megérkező csapatok a várat vívják, általános helyesléssel találkozott. Megállapodtak tehát, hogy Tóth Mihálynak és Nagy Ambrusnak 5000 főre számított hajdúsága február 18-án Aradról keljen útra s mintha Becskerek elfoglalására készülne, déli irányban nyomuljon előre. Azonban febr. 20. és 21-ike között menetelésének irányát változtatva, hirtelen Szeged alá vonuljon, a város lakosságát eleve értesítve, a Tiszán átkeljen és 21-én virradat előtt a palánkot, esetleg a várat is megrohanja. De ugyanezen idő alatt Aldana segélycsapatjai - huszárok, vértesek, spanyol zsoldosok, kiknek létszáma 1000-1200 főnyi leendett - febr. 22-ére hasonlókép Szegedre érkezzenek, hogy ezek támogatásával a várat is elfoglalni lehessen. Minden a megállapodások szerint lett végrehajtva. A kitűzött napon Aradról Nagy Ambrusnak összesen 560 talpasa és 110 lovasa, Tóth Mihálynak pedig 600 gyalog és 240 lovas hajdúja indult útra. Bessenyőnél irányt változtattak s itt még 20-án este mintegy 6-700 főnyi parasztság csatlakozott hozzájuk. Ez az 1160 főnyi gyalog, 350 lovas és a 600 fő paraszt, összesen tehát 2100 fő, Szeged alá érkezett, hogy 21-én virradat előtt a palánkot, vagyis a vár külső erődjét megrohanja. Az Aradról később útra kelt és egyenesen Szeged felé igyekvő segélycsapat összesen 316 főnyi huszárból, mintegy ezer vasas zsoldosból és 930 gyalogosból állott. Nevezetesen Patochy 160 lovast és 700 gyalogost, Dóczy Miklós 27, Bika András 22, Varjasi János 13, Porkoláb Dénes 50, Pejkes Péter 14, Mágocsi Gáspár 13 huszárt vezényelt. Ezeken túl a csanádiak 17 huszárja, valamint 180 spanyol, 60 német és 90 drabant-zsoldos érkezett Szeged alá. E szerint a két sereg együttesen 4346 főből állt. Ott voltak különben Horváth Ferencz és Borbély László is, de hadi népük híjával, egye- 124 dül (1). De sem az előcsapat, sem az utóbb érkezők ágyút még a fiából valót sem vittek magukkal. Ezzel szemben a török őrség létszámát Tóth Mihály igen csekélynek jelezte, míg mások szerint az 3000 főnyi is lett volna. De ez utóbbi számról szóló hír, valamint az is, hogy a febr. 21-iki megrohanás alkalmával a 700 főnyi őrségből Tóth 300-at levágott volna, kétségen kívül túlzás. Mert a fennmaradt hivatalos török lajstrom szerint ép ez időben a várőrség 345 főből állt; nevezetesen 12 tüzérből, 22 műszaki katonából, 95 lovasból, 122 rendes gyalogosból (2). Ezek mind a várban voltak elszállásolva s a palánk kapujainál csak egyes őrszemek voltak elhelyezve. A Szeged felé siető csapatok mindenkit letartóztattak, nehogy a törökök figyelme felébredjen. Úgy a szegedi mint a becskereki pasák küldönczei így kerültek fogságba, kik ép ez időben hordták szét Makóra, Csanádra és az egész környékre kibocsájtott leveleket, melyben az elöljáróságok arra hívattak fel, hogy ha úgy nem akarnak járni, mint a gyálaiak, haladéktalanúl jelentsék ki meghódolásukat és tegyék le a hűségesküt, adótartozásaikra nézve pedig a defterdárral jőjjenek tisztába (3). A hajdú-sereg így febr. 20-án éjfél körül, feltünés nélkül Szeged alá ért. Az előre értesített hajósok és halászok összes vízi járműveiket felhasználva, a hajdúkat szerencsésen a jobbpartra hamarosan átszállították. A legnagyobb csendben, a palánk egész vonalával szemben fel is álltak s valamely előre megállapított jeladásra, az egész vonalon megtörtént az előnyomulás. A sánczokat, melyeknek árkaiban a sekélyebb állóvíz be volt fagyva, minden nehézség nélkül megmászták. A palánkon, vagyis a kerítésen is könnyűszerrel átjutottak s a kapuknál levő csekélyebb számú őrséget megtámadták, levágták s az így felszabadult kapukon a hajdúk tömegesen tódultak a palánkba. A kapuk őrségeinek lármája azonban elhatolt a vár déli kapujához, mint ahol egyedül lehetett a palánkból a várba bejutni. Midőn tehát a betóduló hajdúk a várkapuhoz értek, az árkon levő hídat már felvonva találták s a várnak meglepőleg tervezett elfoglalása így lehetetlen volt már annálfogva is, mert a felriadt őrség fegyvert ragadt, a falakon a mellvédek mögött állást foglalt, ágyúkból és puskákból a hajdúkra tüzelt. Ily kimenetellel a vállalat csak részben sikerült. A hajdúk azután a palánkban lakó török kereskedők és tisztviselők házaira törve, ezeket 1) Oklevéltár LXXXIV. sz. a.- Az ostromló sereg létszámának ezen pontos kimutatásával szemben, minden egyéb más számbavétel vagy következtetés helytelen. 2) Magyarországi török kincstári defterek. I. k. 69-71. l. 3) Oklevéltár
LXXVII. LXXVIII. LXXIX. sz. a. - A helységekre kiküldött összes intőlevelek
a cs. és kir. állami és udvari levéltárban Bécsben fennmaradtak. 125 kirabolták, lakóit leölték. Az asszonyok foglyúl ejtettek s akik a Tiszapartra futottak, hogy vagy hajókon menekülhessenek, vagy pedig valamely kerülő úton a várba bejuthassanak, mind felkonczoltattak. De az ismét nagyítás és képtelenség, mintha az áldozatok száma 2000 lett volna (1). Napfelkölte után megkísérlették a vár ostromát is. Létrákat hoztak, többen a falakat megmászták, de az őrség derekasan védekezett s így a hajdúk közül többen elestek. Minthogy semmi sikerre nem volt kilátás, az ostrommal legott fel is hagytak. A hajdúk azonban nem maradtak tétlenül. Mikor már a török házakat mind kirabolták, neki estek a polgárok házainak és azon a czímen, hogy a törökökkel együtt tartottak, itt is fosztogattak. Aranyat, ezüstöt, ékszereket, drága kelméket harácsoltak össze. Nekiestek a pinczéknek, hol a szerémi és baranyai boroknak nagy bősége volt. Tobzódtak és a "szép terek asszonyokkal" kedvükre mulatoztak. Különösen az újhitűek ellen törtek, kiknek papját szörnyű káromlások közt a városból kikergették. Napestig részegeskedtek s a fegyelem közöttük teljesen felbomlott. Még az első napon, azaz február 21-én este, a segélyhadak egy része Bakics Péter vezetése alatt megérkezett Szegedre. A következő napon Bakics erről jelentést tett Aldanának, ki szintén útban volt, sürgetvén, hogy még több erőt rendeljen Szeged alá (2). Aldana az örvendetes hírt Makón hallotta s innen írt febr. 23-án Pázmány Péter nagyváradi kapitányhoz, hogy a nemességet rögtön felültetve, ágyúkkal, lőporral, golyókkal és élelmi szerekkel rnegrakottan, siessen Szegedre (3). Castaldot is értesítette a dolgokról, tőle is segélyt és ágyúkat kért. Pázmány Bartakovics Jánossal és Bihary Mihálylyal egyetemben, sürgősen intézkedett, hogy a nemesség felüljön. E végre Báthory Andrást, Szatmár és Szabolcs vármegyék főispánját is felszólította. Castaldóhoz febr. 27-én intézett jelentésében már tudatta is, hogy a következő napon útban lesznek Szeged felé (4). Szeged visszavételének híre ezalatt mindenfelé elterjedett. Február 28-án már Bécsben is beszélgettek róla, de csak felületesen; mert Castaldo is csak e nap értesült a szegedi dolgokról, de az ő hírei is zavarosak voltak. Mindenki akép vélekedett, hogy Ferdinánd király fegyvereit "véletlenül" mily nagy szerencse érte. A spanyol követ Innsbruckból tudósította kormányát a diadalról (5). Mária özvegy királyné, ki Belgiumban is érdeklődött az általa jól ismert és kedvelt Szeged 1) Régi magyar költők tára III. k. 421. l. 2) Oklevéltár LXXX. sz. a. 3) Oklevéltár LXXXI. sz. a. 4) Cs. és kir. állami és udvari levéltár Bécsben. Közölve a Történelmi Tár 1891. évf. 649. lapján. 5) Óváry Lip.: A m. tud. akadémia oklevélmásolatai. Budap. 1894., II. k. 651. l. 126 sorsa iránt, hasonlókép értesült az örvendetes eseményről (1). Szóval tele volt a világ Bakics Péter és Tóth Mihály dicséretétől, meg a hajdúk magasztalásától, kik páratlan vakmerőséggel Szegedet elfoglalták, mi által a magyar királynak igen nagy szolgálatot tettek. A német udvarnál a legnagyobb magasztalással halmozzák el a hajdúkat és azt mondják, hogy "méltán kiérdemelték a zsoldot" (2). Ferdinánd febr. 28-án értesülvén Szeged palánkjának bevételéről, Castaldot legott utasította, hogy minden nélkülözhető erejét Szeged alá rendelje, tudatván egyúttal, hogy Teufel Erasmus szolnoki parancsnokhoz egyidejüleg oly rendeletet intézett, hogy a Szeged felmentésére netalán útra indulandó budai pasát szemmel tartsa (3). Ép ezen a napon jelentette Castaldo is Szeged megvételét, elősorolva egyúttal, hogy az ostromlóknak megsegítése, ágyúkkal és lőszerekkel való ellátása iránt minő intézkedéseket tett (4). Márczius 2-án kelt tüzetes jelentésében már biztosabb (?) hírek alapján közlé a megrohanás lefolyását, valamint a segélyadást illetőleg tett intézkedéseit részletesen elősorolta, hogy honnan és mily módon szándékozik Szegedre ágyúkat szállítani. De csak két ágyúról és mintegy száz golyóról lehetett szó, mert a többi használhatatlan állapotba jutott. Pedig - mint maga is megjegyzé - Szegedre sok ágyú kelletik s az ostromot az északi és nyugati oldalon kell intézni, hol a falak szabadon, védtelen állapotban állanak. Az ágyúk leszállítása azonban majdnem lehetetlen, mert a Maros be van fagyva. Ezért csakis zsoldos csapatokat küldhet s kéri a felség utasítását, hogy ne-e maga is Szegedre menjen, ahonnan a segélycsapatokat rövid idő alatt újra Erdélybe kellend visszavezényelni (5). Míg az ostromló sereg tivornyázott és az ágyúk érkezésére várakozott, azalatt Heder bégnek egy Damián nevű rácz meghittje a várból kiosont és Budára sietett, hol Khadim Ali bégnek, kit különben "kappan basának" hívtak, a szegedi szerencsétlenséget hírül adta. A pasa Damiánnak kijelentette, hogy siessen vissza urához és tudassa vele, hogy felmentő seregével legott útra kel s míg megérkezik, addig a várat minden körülmények közt védje. Számítva egyúttal arra, hogy Damián nem értesítheti Heder béget, egyidejűleg galambposta útján is bíztatta a béget a kitartásra. A kappan basa 2500 lovassal és 500 janicsárral, - mind válogatott erő - kocsikon útra kelt s 12 könnyű ágyút is hozva magával, Szeged alá érkezett. A túlzó hírek szerint azonban serege 5000 főnyi 1) Brüsseli okmánytár. Pest, 1858. II. k. 309. és 328-29. l. 2) Történelmi Tár. 1881. évf. 467. lap. 3) Cs. és kir. állami udvari levéltár Bécsben. Kivonatosan közölve a Történelmi Tár 1891. évf. 650. lap. 4) Oklevéltár LXXXIII. sz. a. 5) Oklevéltár LXXXV. sz. a. 127 lett volna. Márczius 1-én, reggel felé érkezett a felmentő sereg Szegedre, mit Aldana mikor megtudott, csapataival a törökök elé kivonult. Ő maga a vasasokkal a középen foglalt helyet, a balszárnyra Bakics Pétert állította, ki fürdőzéssel foglalkozva, elkésetten érkezett a sorok élére. A hajdúk egyrésze Bakics vezetése alatt állt, másik része pedig a jobb szárnyra került. A spanyol és német csapatok a vár előtt vesztegeltek, illetőleg Hederbégnek netalán megkísérlendő kirohanását voltak meggátolandók. A hajdúknak egy nagy felekezete azonban sem ide sem amoda ki nem vonult, hanem még ekkor is a városban tivornyázott. Mint Verancsics írja "az város megvételének utánna oly nagy paráznaság és fertelmesség támada az városban, hogy az embernek írni is nem illik, kit az úristen semmiképen el nem szenvedhete, hanem mind fegyver alá adá űket. Ü mellette sok jámborok és ártatlanok vészének. Mert szokták mondani: hogy az aszú fa mellett az nyers is megég". A felmentő török sereg szinte három tagba oszlott. A közepén 800 lándzsással és puskással maga a pasa vezényelt. Jobbról a lovasok, balról pedig a janicsárok helyezkedtek el. A támadást heves tüzeléssel a törökök kezdették. Aldana a rohamot visszaverte sőt a pasa zászlóját is hatalmába kerítette. A jobb szárnyon levő hajdúk is visszaszorították a janicsárokat, sőt Bakics csapata is megszalasztotta a török lovasságot, úgy hogy az egész vonalon már a győzelem jelei mutatkoztak. A törökök hátrálása azonban csak színlelt volt és arra szolgált alkalmúl, hogy a két szárny mögött felállított 6-6 ágyú torka elé kerüljön a magyar sereg, amint hogy ez be is következett. Ekkor a 12 török ágyú egyszerre kisült és rettenetes pusztítást vitt véghez. De ezenfelül oly ijedelmet és zavart idézett elő, hogy Aldana és Bakics a megbomlott sorokat sehogy sem tudta rendbehozni. A törökök most visszafordultak és megkezdődött az öldöklés. Mint Dselálzáde török történetíró mondja: "a kardok a csatatéren mint valami birkózók, földhöz vagdalták a gyaurokat, kiknek vérök patakokban folyt; a lándzsák és kópják, mintha orvosok lettek volna, felvagdalták a hitetlenek ereit s az ellenség vére Nílussá áradt. A vér ömlött a föld színére, 128 A keresztény sereg most feltarthatatlanúl menekült, futott, mire Aldana vértesei visszavonultak, elveszítvén egyúttal nagy, sasos zászlójukat is. Aldana a vár előtt felállított csapatokat is most a Tisza révéhez vezényelte s a palánk déli oldalánál levő nagy mocsár hídján az összes katonaságot a Tiszapartra kivitte, hol bárkákon valarnenynyien átkeltek a balpartra. Átvonulásukat a török semmikép sem nehezítette. Tóth Mihály hajdúi közül igen sokan elvesztek, mert ő csak mintegy huszadmagával menekült meg. A törökök most minden akadály nélkül vonultak a palánkba, hol a benszorult hajdúkat mind leölték. Midőn ekként Szeged sorsa már eldőlt és a csata befejezve volt, akkor érkezett meg Horváth Bertalan Szolnokról egy kisebb csapattal. A törökök Horváthot is megtámadták, úgy hogy csak nagy veszteséggel sikerült neki a révhez eljutni és Castaldo menekülő hadát utólérni (1). Még mielőtt Ali pasa Szeged alá ért volna, Aldana hírül vette, hogy Kászon pasa Becskerekről Szeged felmentésére egy csapattal megindult és már közel jár. A pasa visszaszorításával Nagy Bálint és Török Péter bízattak meg, kik Martonosnál az állítólag 800 főnyi török seregre reá is bukkantak. E létszám mindenesetre túlzott, mert Becskereknek sem lehetett nagyobb őrsége, mint Szegednek. Az sem lehetséges, hogy az egész őrség Szegedre indult volna. A hajdúk bátran neki rontottak Kászon csapatának és kevés híja, hogy a megsebesült Kászont is el nem fogták. A szerencse a hajdúknak kedvezett, kik a törököket teljesen szétverték, készleteiket elfoglalták és az elesettek fejeit leszeldelve, két szekérre felhányták s az összefogdosott lovakkal, úgy a gazdag zsákmánynyal nagy diadal közt tértek vissza Szeged felé. Midőn már egészen a város alá értek, csak ekkor jutott tudomásukra bajtársaiknak szörnyű veszedelme. Nagy Bálint ugyan visszafordulót parancsolt, de a hajdúk tömege lázongva követelte, hogy vezessék őket az ellenség elé. De még be sem értek a városba, midőn egy lovascsapat tört elő, mely őket közrefogta és legnagyobb részüket levágta. Elesett Török Péter is, Nagy Bálint pedig kevesedmagával menekült meg. A törökök most a város lakosain töltötték boszújokat. Tóth Mihály hajdúinak átszállításáért a város kiraboltatott s a lakosok közül többen leölettek. S miután időközben Kászon pasa Szegedre mégis eljutott, a budai pasa székhelyére visszavonult, de egyidejűleg az elesett magyaroknak, a túlzó hírek szerint 5000-nek, orrát s fülét lemetszve, úgy a zsákmányul esett mintegy 40 zászlót, mint győzelmi jelvényt Konstanti- 1) Történelmi Tár 1880. évf. 599-600. lap. 129 nápolyba küldötte. Szulejmán szultán megelégedése jeléül a kappan pasának díszkardot és drága ruházatot küldött ajándékba (1). A szegedi kudarcznak híre az országban rohamosan elterjedt. De minél távolabb, annál torzultabb képe alakult a történetnek. Az elesettek százai helyett ezrekről, sőt tízezrekről volt szó és az előzőleg elterjedt győzelmi híreknél fogva a szörnyűködés most általános lett. Márczius 4-én Jakusits Tamás, Sbardelati váczi püspökkel, mint az esztergomi érsekség kormányzójával már tudatta a szerencsétlenséget (2). Castaldonak ekkor még sejtelme sem volt erről, mert csak márcz. 5-én tudatta Teuffel Erasmussal, hogy Aldana, Bakics és Opperstorfer Szegedről elűzettek, azért tehát ő is még nagyobb ügyelettel legyen (3). Castaldo csak márczius 7-től fogva kapott részletesb tudósitásokat a szegedi eseményekről. Így a többi közt Bihari Mihály márczius 7-én jelentette, hogy a "szegény spanyolok" legnagyobb részben elvesztek, a vértesek közül is "többen", a magyarok közül "számosabban", végül a hajdúknak "nagy része" elveszett (4). Horváth Bertalan Gyula várából ugyancsak márczius 7-éről kelt jelentésében tudatta, hogy a főnépekből nem annyira, hanem a gyalogosok közül igen sokan vesztek el, de egyúttal embereinek három hóról elmaradt zsoldját sürgette (5). Így Castaldo csak márczius 7-én tehetett jelentést Ferdinánd királyhoz Alvinczről, illetőleg Szebenből, még pedig egy spanyol futár szóbeli jelentése alapján, ki az első rémület hatása alatt úgy az ellenség, mint az elesettek létszámát illetőleg képtelen számada- 1) Istvánfi: Historiarum de rebus Ungaricis. Köln, 1622. 315-319. - Forgách Ferenez: Magyar históriája. Pest, 1866. 33-36. l. - Tinódy: Cronica. Kolozsvár, 1554. Szegedi veszedelem. - Ortelius: Chronologia. Nürnberg, 1603. I. Theil. 88-91. lap. - Hammer Jos.: Geschichte des Osmanischen Reiches. Pest, 1827. II. k. 218-219. l. - Verancsics György: Összes munkái. Pest, 1857. II. k. 93. l. - Lufti pasa és Dselálzáde Musztafa török történetírók, Túry József fordítása. Budapest, 1896. II. k. 37. és 262-64. l. Felettébb kár, hogy Pecsevinek és Gázi Hasszán pasának (Lásd: a m. tud. akadémia Értesítője XX. k. 204. l.), munkái a szegedi veszedelemről fordításban még meg nem jelentek. - Czímer Károly: A szegedi veszedelem. Budapest, 1891., javított kiadása a "Szegedi Hiradó" 1885. évfolyamában megjelent hasonczímű értekezésének. Első értekezésének hiányai a Régi Szeged II. k. 31. lapján vannak feltüntetve, az utóbbinak tévedései pedig Kropf Lajosnak: Aldana versiója a szegedi veszedelemről. Hadtörténelmi közlemények 1896. évf. 106. s köv. lapján megjelent adalékaiban vannak elősorolva. 2) Cs. és kir. udvari és állami levéltár Bécsben. 3) U. o. 4) U. o. 5) U. o. 130 tokat hangoztatott. De az első, nagyított hírek benyomásai a jobb és biztosabb értesülések után is megmaradtak. Így például Segesvárott az a hír volt elterjedve, hogy Szegeden 20 ezer ember veszett el (1). Márczius 8-án Castelvi Fülöp tett jelentést a fővezérnek, mely úton Castaldo most már kimerítőleg tudósította a királyt a szegedi dolgokról, hálát adva a mindenható istennek, hogy a szegedi veszedelemről szóló előbbi hírek valótlanok voltak és hogy a veszedelem nem is volt olyan rettenetes. Nem is volt az rendes harcz, csak verekedés, hisz a sereg nagyobb része abban nem is vett részt (2). Ferdinánd király azért nem tartotta Szegedet végképen elveszettnek, mert Castaldo biztatta, hogy egy újabb kisérlet sikeresebb lenne, de előbb Becse és Becskerek várait kell megszerezni. A király helyeselte ezt a tervet is, de ennek kivitelére sor nem került (3). Castaldo mindig Aldana tábornok ügyetlenkedéseivel mentegetőzött, mint akinek gyáva futása volt az egyedüli oka annak, hogy Szegedet megtartani nem lehetett (4). A keresztény sereg veresége és a vár visszaszerzésének meghiusult kísérlete Szegedre végzetes következményű volt. Mint már említők, a várost kirabolták, felgyújtották és a gyanúsított polgárokat és gazdag kereskedőket leölték. Sokan elmenekültek a törökök boszúja elől, számosan pedig végkép elköltöztek. Az ötvös czéh tagjai többnyire Debreczenben és Kecskeméten telepedtek le (5), és ott szegedi származásuknál fogva valamennyien Szegedi előnevet nyertek (6). 1) Cs. és kir. udvari és állami levéltár Bécsben. Segesvár város tanácsának 1552. évi márczius 17-én Turcz Albert ügyében tartott vizsgálatról szóló jelentésében. 2) Oklevéltár LXXXVÍ. Történelmi Tár. 1891. évf. 653. l. 3) Történelmi Tár 1891. évf. 653. l. 4) U. o. 1892. 279. lap. 5) Hornyik J.: Kecskemét város története. Kecskemét, 1861. II. k. 28 és 271. l. 6) Lásd jelen mű III. köt. "Közgazdaság" rész alatt az ötvös-czéh történetét. Debreczenben már az 1542. évi behódolás után igen sok vagyonos szegedi család települt le, s a város jegyzőkönyveiben Tóth Mihályon és rokonságán kívül következő szegediekre akadunk: 1548. Rúzsa László, ki Gyenge Máthéné házát vette meg; 1549-ben: Árva István és családja; 1553-ban Borús Kálmán, Péter és Mátyás testvérek; 1554-ben Kiss Miklós, ki már a debreczeni előkelő polgárok sorában foglalt helyet; 1564: Szabó György, akinek fia Franciscus literatus, Juhász (Melius) Péterrel sógorságban volt; 1564: Nagy János, kit "conservator"-nak választottak meg; 1565. Csatren Györgynek özvegye és árvái; 1567: Csetertek János, stb. szegedi származásúak említtetnek. (Széli Farkas debreczeni kir. táblai tanácselnök szíves közlése.) A Csütörtök családnak egy másik ága azonban tovább is Szegeden maradt. 131 Hogy a romlás és pusztulás mily nagymérvű volt, kitetszik abból is, hogy amíg 1522-ben a házak száma 1493 volt, addig a fennálló házak száma most csak 1053 lett, illetőleg ezen létszámból is 807 tetőtlenül és lakatlanúl állt, úgy hogy a következő évben adózással sem voltak megterhelve, mert az adó mindösszesen csak 246 házra lőn kiróva (1). Heder bég a köteles elővigyázati szabályok mulasztása következtében állását elvesztette s helyét Kászon, becskereki pasa foglalta el (2). Ez azután annyira elővigyázó és óvatos volt, hogy mindenben a vár elfoglalására irányuló alattomos mozgalmat látott. Még ugyanezen évi aug. 5-én, a barátok templománál búcsújáráskép egybesereglett híveket is szemmel tartotta s az ezen alkalomra ide zarándokolt barátok közül többet befogatott. Ezeket vallatta, kínoztatta s midőn ilykép gyanúja bizonyossá lett, álruhába öltözött és csapatvezéreknek tartott Szegedi Tamás gyulai, Ujlaki Ferencz szakolczai gvárdiánokat, továbbá Szathmári László és Lippai Bernát atyákat kivégeztette (3). Kászon pasát 1554-ben már Szokolovics Musztafa követte, ki később Budavár parancsnoka lett (4). Tóth Mihály pedig tovább folytatta kalandozásait. Midőn 1552-ben a törökök Temesvárt ostromolták, Losonczy támogatására 500 főnyi hajdút igyekezett volna a várba becsempészni. De ez a vállalata sem sikerült (5). Ezután, valószínűleg mint hitelvesztett, nem szerepelt többé. Ferdinánd királytól azonban 1552. évi márczius havában Pozsonyban kiadott oklevélben nemességet nyert, amelyben Szeged visszavétele ügyében tett fáradozásai igen rövidesen érintetnek (6). Debreczenben élte le végnapjait, hol mint igen vagyonos ember volt ismeretes. Örökösei gazdag hagyaték fölött osztozkodtak s egykori háza az utóbbi időkben honvédkaszárnyának rendeztetett be, melyet néhai tulajdonosának nevéről ma is Tóth-kaszárnyának hívnak (7). 1) Oklevéltár LXXXVII.. sz. a. 2) Brüsseli okmánytár. Pest. 1859. III. k. 21. l. 3) Menologium s. p. Francisci seraphiei de suis servis dei. München 1698. III. r. 1592. lap. 4) Verancsics Gy.: Összes munkái. Pest, 1857. II. k. 98. lap. - Szalay: Magyar leveles tár. Pest, 1861. 274. lap. 5) Istvánfi i. m. 326. lap. - Dselálzáde Musztafa: Török történetírók. Budapest, II. k. 268. lap. 6) Az oklevél czímer-leírást nem tartalmaz s a kelet napja sincs rajta. (Lásd a magy. tud. egyetem könyvtárában a Pray-gyűjtemény XVI. köt. 267. lap.) 7) Debreczen város tanácsának jegyzökönyveiben Tóth Mihályra és családjára, valamint örökösödési viszonyaikra vonatkozólag a következő feljegyzések maradtak. |