137

az egyetlen beszerzési helye. A marhavásárok egykoron oly híresek voltak, hogy még a Dunán-túlra is Szegedről szerezték be szükségleteiket. Köszörűs Albert 1560-ban a szegedi vásárról több mint 2000 drb marhát hajtott Kálmáncsába (1). Még a nagykőrösiek is sűrűn látogatták a szegedi vásárokat s itt szerezték be különféle szükségleteiket, nevezetesen: selyem-öveket, patyolatot, paplant, rókabélést, gyöngyházas késeket, csizmát, szárított és sózott halakat, mézet stb., különösen pedig a katonák ékességeül szolgáló darutollakat vásárolgatták s alig volt esztendő, hogy a vitéz urak jó hajlamainak megnyerése czéljából egy-egy csomó darutollat ne hozattak volna Szegedről (2).

A rettenetes közbiztonsági viszonyoknál fogva azonban a szegedi vásárok utóbb annyira elnéptelenedtek, hogy a török csak édesgetésekkel birta a környék lakosságát ily alkalomra becsalogatni. Így az 1683. évi aug. 15-én Mamhut bölükbasi a kecskeméti, kőrösi, czeglédi, jászberényi, árokszállási és gyöngyösi lakosokat körlevelekben biztosította, hogy a szentmihálynapi vásárra bejöjjenek, "mivel itt jó békességes ország vagyon" s jövet-menet alkalmával oltalomban fognak részesülni. 1685-ben Mankocs csorbadsia még a losoncziakat és rimaszombatiakat is biztatgatta, hogy csak jőjjenek a Konstantinápolyból érkező 15 hajónyi sok szép és drága árúk vásárlására, mert "most nem hallatik aféle rosz hír, akitül kellene félnünk, hanem jó híreink hallatnak most" (3).

A török helyőrség bent ült ugyan a várban, de a közbiztonságra semmi gondja sem volt. A rablókat nem üldözte, a hitetlen kutyák pusztulását és egymás pusztítását egykedvűen nézte.

V. Községi élet.

A török fajnak nem volt s ma sincs államszervező és fenntartó képessége. Óriási kiterjedésű hódításait egymás után veszítette el, mert erejét és hatalmát bensőleg, állami intézmények által meggyökereztetni nem birta.

Az egész hódoltsági területet csak adózási szempontból szervezte és az volt az egyedüli czélja, hogy a rahjáktól a hadsereg czéljaira minél több pénzt hajtson be. Minden szandzsákság székhelyén adókönyvek (defterek) szerkesztettek, amelyekbe elő voltak írva a szandzsák

1) Szalay Ágoston: Magyar leveles tár. Pest, 1861. 376. lap.

2) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. I. k. 82., 88., 92., 119., 129., 138., 220., 276., 345., 347., 384., és II. k. 138., 148., 220. l.

3) Hornyik J.: Kecskemét város története. II. k. 404. és 426. l.

---

138

területén levő összes helységek és városok tartozásai. A török katonai szervezet értelmében ugyanis a katonák egy része nem kapott zsoldot, hanem a hódított területeknek mintegy hűbér-javakúl történt kiosztásával jutalmaztattak. E javak haszonvétele ellenében magukat fegyverezni, mindennel ellátni tartoztak. A kisebb hűbér-javak miri-knek, a nagyobbak timar-nak hívattak. Elképzelhetetlen az a sok mindenféle czím, amelyen a török katonák a falvak népét szüntelenül zaklatták. A föld- és fej-adón, a tizeden és más járandóságokon túl szablyapénzt, tegzespénzt és még sok mindenfélét kelle fizetni. Minthogy a katonák sűrűn változtak, gyakran egy ugyanazon évben mindkét hűbér úrnak meg kelle adni az összes járandóságokat. Ennek megfelelni teljes képtelenség volt, azért a falvak lakossága lassankint mindenünnen megszökött.

Ez a rettenetes adórendszer tette a török uralmat oly elviselhetlenné s ez pusztította ki a Duna-Tiszaközt, hol különben a hadjáratok és az ezzel járó rombolások aránylag ritkábban fordúltak elő (1).

A kis helységek lakói a nagyobb városokba költöztek, hol az adózás egész másnemű volt. A városok ugyanis nem voltak hűbéres javak, hanem a szultán, a török államkincstár részére adóztak. Az ilyenkép adózó helyek khásznak, vagyis belső birtoknak neveztettek.

Szeged is khász volt, hol az adótartozás szabályozva lévén, oly rendkívüli zaklatások, mint a falvakon, elő nem fordúltak. A kincstárnak ugyanis érdekében állott, hogy az adóalap lehetőleg kímélve és a jövőre is biztosítva legyen.

Az adószedők ennélfogva gyakran intettek, hogy "egy várossal úgy bánni, mint valami faluval, egyáltalán nem illik." A város ugyanis a következő adónemek fizetésére volt kötelezve (2).

A földnek minden terménye és az állatok minden szaporulata után tizedet (asr) kelle adni. Ezentúl járt még az ötöd (iszpendse) is, mely holdanként 25 oszporát tett s mintegy a földadót helyettesítette. A tizedszedés körül a hódoltság vége felé Szegeden az az eltérő gyakorlat s illetőleg visszaélés fejlődött ki, hogy az emirek nem a takarás idején szedték be a járandóságokat s nem fogadták el különösen a terménybeli lerovásokat, hanem aratás után, készpénzbeli kiegyenlítéseket követeltek. Ebből czivódások, különféle kifogások támadtak. A lakosság ennélfogva 1672. évben IV. Muhammed szultán elé járult panaszával, ki el is rendelte, hogy "az ő szerencsés napjaiban a szegény ráhják nyomorgatását semmi módon el nem tűri", ennélfogva a tizedszedés az előbbi, szokott módon történjék (3).

1) Salamon: i. m. 198. és 266. lap.

2) Salamon F.: Magyarország a török hódítás korában. Pest, 1864. 177-233. lap. - Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1890. Bevezetés.

3) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 307. lap.

---

139

A tizeden és ötödön túl volt a fej-adó, vagyis a harács (kharads), mi közönségesen egy tallérból állt; - volt továbbá a hadforint, a kivételes vagyis pótadó (tekalif urfije), a lőpor-adó (baradlik), a szultáni illeték (rüszum) és végül az árpa-pénz (arpalik), ami kizárólag a pasa járandóságát képezte.

Ezeken túl volt még a várerődítési robot (szarahorság); - a hajóvontatások azonban a vidék népét, különösen Halas lakosságát terhelték. Fizetni kelle még a révpénzt és minden behozatal után a harminczadot. Végül volt a községi adó, mely fejenként 50 pénzt tett (1).

Jelentékeny, sőt súlyos terhek voltak ezek, amelyek alúl csakis a mészáros-czéh tagjai voltak felmentve annálfogva, mert ők kalauzolták a pusztákon átvonuló hadakat, ők hordták a pasa leveleit Budára, Egerbe, Temesvárra és Péterváraddá. Ez magában véve is terhes és egyúttal veszélyes kötelezettség volt. Mert szolgálatuk közben sokszor megtámadták és leölték őket. Volt eset, hogy néha 35-ük közül a hajdúk huszat is agyonvertek. A szolgálatot több ízben felmondották, de azért csak megbékéltek. Kiváltságaik daczára az adószedők a különféle adók miatt szüntelen zaklatták őket, holott egyedül csak a harács-adásra voltak kötelezve. Valóban különös, hogy majd minden évben megújultak a mészárosok mentességére vonatkozó rendeletek s ennek daczára mégis háborgatták őket (2). Még a községi közterhektől, sőt a vágó-díjak (üzü akcse) fizetésétől is fel voltak mentve (3). Valóságos községet képeztek a községben s a város főbírájának joghatósága reájuk ki nem terjedt.

A török államhatalom a katonaságban és az adószedésben nyilvánult. A rendészet és igazgatás is csak fiscalis érdekekből volt felölelve. Az útazás szabadsága és biztonsága az útlevelektől függött. Ezeket a török hatóságok csak díjfizetés mellett adták ki.

A községek a maguk szervezetükben majdnem változatlanúl megmaradtak. Minden városnak, helységnek a maguk választott bírái voltak. Szegeden néha 3-4 kadi is volt (4), de azért a keresztény bíró soha sem hiányzott. A bírák mellett most is voltak esküdt polgárok, akik a tanácsot képezték. Ezentúl a török közigazgatás és adózás czéljából a szigetszerűleg szétszórt házcsoportoknak, sőt az egyes utczáknak is külön elöljáróik (szemahalle) voltak (5), akiknek emlékezete a későbbi utcza-kapitányok intézményében maradt fenn. A török bírák hatásköre

1) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 307. lap.

2) U. o. 286-333. lap, hol mintegy 50 darab erre vonatkozó oklevél szerepel. (Lásd egyúttal jelen munka III. kötetében a mészáros-czéh történetét.)

3) U. o. 307. és 312. lap.

4) U. o. II. k. 286. l.

5) Oklevéltár LXXXVII. sz.

---

140

a rahjákra csak az esetben terjedt ki, ha az egyik peres fél mozlim volt. A bűnügyekben a török törvényszék volt illetékes. Ily esetekben a keresztény felek, vagy tanúk, "a nagy istenre és az evangeliumra" lőnek felesketve (1).

Közigazgatási, mint példáúl az építkezési ügyek, - némely közegészségi kérdések, mint példáúl az úszó holt testek kihalászása és eltemetése (2) stb., - szóval az oly dolgok, amelyekre nézve a koránnak bizonyos rendelkezései voltak, azok mind a "törvényülés" elé tartoztak. Sőt az adásvevések, a birtok felvallások is a kadi előtt mentek véghez. Így példáúl, az 1686. évi márcz. havában, János pap a kadi előtt vette meg Mikó csanádi lakosnak a szegedi határban, Borbély Mihók és Sózó Dani szőlejével határos és az országútra dülő 5 kapa szőlőföldjét 6000 oszporáért (3).

Örökösödési és hagyatéki ügyekben is a török hatóság volt illetékes. Ily esetekben az örökösök és hagyományosok birtokváltozási illetéket (tapu) tartoztak fizetni. Így például az 1681. évben elhalt Sárkány István szállási birtokát a barátoknak hagyta, hogy üdvözüléséért szent miséket tartsanak. A birtokbavétel csak a tapu lefizetése után történhetett meg (4). 1676-ban Baka Albert és az alsóvárosi gvárdián a Szatymaz és Vargatelek szomszédságában levő rétséget csak úgy vehették birtokukba, hogy a megfelelő illetéket lefizették, miről pecsétes tezkerét nyertek (5).

Miként ezekből látjuk, a keresztény bírák hatásköre igen összezsugorodott. Törvénykezési ügyekben csakis a keresztény feleknek egymásközt fennforgó ügyeiben voltak illetékesek, ezentúl pedig a város gazdasági ügyeinek intézése képezte főfeladatukat. De még ezen utóbbi téren is némileg korlátolva voltak. A város közvagyonának némely része ugyanis hűbérül volt kiosztva. A távolabb eső puszták úgy az ártéri erdők fölött a török urak rendelkeztek és csak ezeknek fizetendő díjak ellenében lehetett azokat használni. Ha a városnak fára vagy rőzsére volt szüksége, a vágásért díjakat kelle fizetni (6).

A községi igazgatás körül különben majdnem szakadatlan viszályok merültek fel a külön községet képező mészáros-czéh tagjai és a város előljárósága között. A mészárosok ugyanis nemcsak czéhmestert, hanem egyúttal bírót is választottak kebelükből, aki mindenféle ügyeikben rendelkezett, sőt a czéhtagok és más lakosoknak egymás

1) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 298. l.

2) U. o. II. k. 343. l.

3) U. o. II. k. 339. l.

4) U. o. 339.

5) U. o. 335.

6) U. o. 311. és Oklevéltár XCIX. sz.

---

141

ellenében fennforgó vitás ügyeikben is itélkezett. A város főbírája ezt egyáltalán nem tűrhette és a mészárosok bíróválasztásait eltiltotta. A mészárosok e miatt Juszuf budai pasánál panaszkodva, ez az 1584. évben a szegedi kadit oly irányú intézkedésekre kötelezte, hogy a mészárosok "tegyék bíróvá maguk közül azt, ki nekik tetszik s ebben a városi lakosok őket ne akadályozzák" (1).

Ily körülmények közt a város lakossága a nagyobb fejetlenség és zavarok megelőzése tekintetéből is arra a megállapodásra jutott, hogy ne legyen a városnak két bírája, hanem a mészáros-czéh részéről választott bíró legyen egyúttal a város közönségének is bírája. Ám a mészárosoknak ez sem tetszett s a czéh kebeléből választott bíró a községi ügyekkel nem törődött. Midőn pedig a lakosság ezért a bírót zaklatta és a községi teendők ellátására szorította, a mészárosok Juszuf ben Muhammed egri beglerbég előtt ismét panaszt emeltek, ki a szegedi kadit 1624. évben utasította, hogy a lakosságot az ilyen bíróválasztásoktól eltiltsa (2). De Redseb basi ezen rendeletnek eleget nem tett, s így a mészárosok sérelmük orvoslatát megsürgették, mert Redseb basi a bíróság viselésétől vonakodó mészárosokat már azzal fenyegette, hogy eltiltja őket a mészároskodástól. Ugyanígy járt még két czéhtag is, kik esküdt polgárokúl, azaz a tanács tagjaiúl lőnek megválasztva (3).

A mészárosoknak ez ügyben tett panaszára ennélfogva 1626. évben Achmed egri pasa Redseb basit komolyan utasította, hogy a mészárosokat kiváltságuk ellenére a városi bíróság elvállalására ne szorítsa és mesterségük eltiltásával ne keserítse (4).

Így szabadultak meg a mészárosok a városi bíróság viselésétől. De azért békében nem maradhattak, mert a polgárság most ismét azt követelte, hogy a mészárosok önmaguknak se válaszszanak bírót, hanem a város bírájának vessék magukat alá. A mészárosok tehát újra panaszkodtak és az 1647. évi ápril havában már egyenesen a padisah oltalmáért könyörögtek (5). Az egri pasák 1659-ben és 1662-ben erre nézve a kívánt védleveleket ki is adták (6).

Úgy látszik azonban, hogy a mészárosok szívós ellenállásukat utóbb feladták, a százados küzdelmet félbeszakították és a terhes, sőt mondhatni veszélyes városbírói hivataloskodást megadással elfogadták és végezték. Így a többi közt az 1662. évben bíróskodott és nemességgel is kitüntetett Móra Ferencz, valamint a későbbi időben Cseperke Máté a mészáros czéhnek bekeblezett tagjai voltak.

1) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 291. l.

2) U. o. 304. l.

3) U. o. 308. l.

4) U. o. 310. l.

5) U. o. 327. l.

6) U. o. 331., 333. l.

---

142

Mily hanyatlásra, sülyedésre és elszegényedésre engednek következtetni ezen sajátlagos állapotok. Az egykor polgárisult és művelt népességű város a közönséges falusi népnek színvonalára, szűkkeblűségére és korlátolt látóképességére sülyedt le. De nem is lehet ezt csudálni, mert a városnak időközönként megfogyatkozott lakossága a vidéki falvak parasztságának betelepülése által szaporodott fel. Így különösen az 1626. év körül történtek nagyobb betelepülések (1); az 1650. évben pedig a sövényházi lakosok, ezek sorában még a részbirtokos nemesek is, nevezetesen a Lábadiak, Tiszták és Katonák költöztek a városba, mert a török hűbéreseknek és a füleki, valamint az ebeczki őrségeknek dúlásait immár elviselni képtelenek voltak (2). A betelepült szegény falusiak a város régi polgárainak szellemére és a közéleti viszonyokra oly átalakító hatással voltak, hogy Szeged város utóbb már csak nagyságánál és népessége számarányánál fogva különbözött a környékbeli kisebb falvaktól és azok népétől.

VI. A magyar korona jogainak érvényesülése.

Miként már fentebb is előadtuk, Szeged népe a nemzeti királyság pártjához csatlakozott és bár Ferdinánd király adóösszeírói Csongrád vármegyében és Szegeden is megjelentek, sem a megye, sem a város a pozsonyi kincstárba évek hosszú során mit sem adózott (3).

Később a behódolás alatt, miután a török hatóságok helyben voltak, a pozsonyi kamara adószedéséről szó sem lehetett. A város azzal mentegetőzött, hogy szegény és hogy a török adókat is alig birja. Így a magyar korona iránt való tartozások lerovása alul a város egy időre kibújt, mi a pozsonyi kamarát némileg boszantotta. Ferdinánd király különben is elégedetlen volt Szegeddel, mely tőle elpártolt és az erdélyi fejedelemséghez vonzódott. Ép ennélfogva a város közjogi helyzetére is alig volt tekintettel. Leveleiben Szegedet nem mint szabad királyi várost, hanem csak mint oppidumot emlegette. Ebben a királyt az ország összes közhatóságai is követték.

Minthogy a magyar szent korona kötelékéből ilykép Szeged magát mintegy kikebelezte, nem is igényelhette azt, hogy mint a szent korona tagját, a polgárságot megillető jogokban és védelemben részesüljön. A pozsonyi kamara a hűtlen Szeged polgárságát mint valamely idegen állam alattvalóit tekintette és a város kiváltságos jogaira figyelemmel nem volt. E példát a közhatóságok, sőt az egyesek is csakhamar

1) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 309. l.

2) Oklevéltár CXVIII. sz. a.

3) Acsádi J.: Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd alatt. Budapest, 1888.