1. kötet - A magyar korona jogainak érvényesülése

Vágó Pál

142

Mily hanyatlásra, sülyedésre és elszegényedésre engednek következtetni ezen sajátlagos állapotok. Az egykor polgárisult és művelt népességű város a közönséges falusi népnek színvonalára, szűkkeblűségére és korlátolt látóképességére sülyedt le. De nem is lehet ezt csudálni, mert a városnak időközönként megfogyatkozott lakossága a vidéki falvak parasztságának betelepülése által szaporodott fel. Így különösen az 1626. év körül történtek nagyobb betelepülések (1); az 1650. évben pedig a sövényházi lakosok, ezek sorában még a részbirtokos nemesek is, nevezetesen a Lábadiak, Tiszták és Katonák költöztek a városba, mert a török hűbéreseknek és a füleki, valamint az ebeczki őrségeknek dúlásait immár elviselni képtelenek voltak (2). A betelepült szegény falusiak a város régi polgárainak szellemére és a közéleti viszonyokra oly átalakító hatással voltak, hogy Szeged város utóbb már csak nagyságánál és népessége számarányánál fogva különbözött a környékbeli kisebb falvaktól és azok népétől.

VI. A magyar korona jogainak érvényesülése.

Miként már fentebb is előadtuk, Szeged népe a nemzeti királyság pártjához csatlakozott és bár Ferdinánd király adóösszeírói Csongrád vármegyében és Szegeden is megjelentek, sem a megye, sem a város a pozsonyi kincstárba évek hosszú során mit sem adózott (3).

Később a behódolás alatt, miután a török hatóságok helyben voltak, a pozsonyi kamara adószedéséről szó sem lehetett. A város azzal mentegetőzött, hogy szegény és hogy a török adókat is alig birja. Így a magyar korona iránt való tartozások lerovása alul a város egy időre kibújt, mi a pozsonyi kamarát némileg boszantotta. Ferdinánd király különben is elégedetlen volt Szegeddel, mely tőle elpártolt és az erdélyi fejedelemséghez vonzódott. Ép ennélfogva a város közjogi helyzetére is alig volt tekintettel. Leveleiben Szegedet nem mint szabad királyi várost, hanem csak mint oppidumot emlegette. Ebben a királyt az ország összes közhatóságai is követték.

Minthogy a magyar szent korona kötelékéből ilykép Szeged magát mintegy kikebelezte, nem is igényelhette azt, hogy mint a szent korona tagját, a polgárságot megillető jogokban és védelemben részesüljön. A pozsonyi kamara a hűtlen Szeged polgárságát mint valamely idegen állam alattvalóit tekintette és a város kiváltságos jogaira figyelemmel nem volt. E példát a közhatóságok, sőt az egyesek is csakhamar

1) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 309. l.

2) Oklevéltár CXVIII. sz. a.

3) Acsádi J.: Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd alatt. Budapest, 1888.

143

követték s ahol lehetett, a szegedieken a vámokat és adókat megvették. Ha ezért panaszt tettek, elégtételt soha sem nyertek.

A sok sérelem közül elég a mocsonoki esetre utalni. Nyitra megyének Mocsonok helységében marhavásárlás czéljából az 1574. évben megjelentek Budai István, Tóth Lukács, Nagy Péter, Jakabfi Péter, Sánta Ambrus és Gyalus Urbán szegedi polgárok, hol őket Bakits Péter más szegedi lakosok tartozásai miatt bíró elé állította és 100 frt lefizetésében marasztaltatta.

A letartóztatott szegediek ügyüket a galgóczi úriszékhez felebbezték, hol azonban Bakitsnak adtak igazat, ámbár ez követelését időközben megkapta, s így emezeken semmi követelése sem lehetett volna. A szegediek így fizetni kényszerültek, csakhogy szabadságukat visszanyerjék. A lefizetett összeget Bakits állítólag a galgóczi úriszék tagjaival megosztotta. Budai és társai igazságos ügyük orvoslata végett ezután négy évig jártak-keltek. Megfordultak Zeleméri László előtt, az esztergomi érsekség jogigazgatójánál, s pénzük visszaszolgáltatására ítéletlevelet is nyertek. Keserves panaszukkal Rudolf király előtt is megfordultak, ki 1578. évi jan. 29-én gr. Salmis-Neuburg Gyula udvari tanácsost útasította, hogy a szegedi kereskedőktől jogtalanúl behajtott 100 frt nekik visszaadassék, mi ha be nem következnék, a szegediek feljogosíttatnak, hogy a galgóczi alattvalókat, ahol ezeket érik, elfoghassák, letartóztathassák s vagyonaikból 100 frt követelésük erejéig magukat kielégíthessék (1).

Az ilyen esetek intő példáúl szolgáltak arra nézve, hogy a magyar korona hatóságainak jogvédelmét nélkülözniök nem lehet s így az elszakadás, a török járom és a távolság daczára is, a kamarának magukat alávetni kell és a kívánt adókat beszolgáltatni kötelességükben áll.

A város már is kárát vallotta a kibúvásnak, mert Miksa királyi herczeg 1558. évi ápr. 6-án a korona szegedi javadalmainak kezelését hat évi tartamra Pelényi Bálintnak engedte át olykép, hogy az egri vár fenntartására már korábban kiszabott évi 300 frt járulékot Szeged városától a legalkalmasabb módon hajtsa be. Ez összegnek egyharmada Pelényinek kezelési jutalékát képezte, úgy hogy ő tulajdonkép csak 200 forintot tartozott az egri püspökség ellenőrjénél, Sukán Jánosnál befizetni (2).

Hat év mulva, 1562. évi aug. 13-án, Miksa királyi herczeg az előbbi módon ugyancsak Pelényit bízta meg a korona szegedi jövedelmeinek kezelésével (3). De a járandóságokat Pelényi aligha tudta behajtani, mert időközben lemondott az őt illető egyharmad jutalékról,

1) Az erre vonatkozó periratok a magy. orsz. levéltárban Budán, Neo regestrata, fasc. 439. 28. sz. a.

2) Oklevéltár LXXXVIII. sz. a.

3) Oklevéltár XCI. sz. a.

144

vagyis 100 frtról, e helyett azonban fáradozásaiért azt kérte, hogy a hűtlen Szeged javai, Tápé és Százegyház helységek, mint a hűtlenségnél fogva jogilag úgyis a koronára visszaszállt javak (1), neki adományoztassanak. Ezen jutalomnál fogva ő több erélyt fejthet ki s megfelelőbb eredményeket biztosíthat.

Ferdinánd király készséggel engedett kedvelt híve kérésének és 1561. évi márcz. 2-án kiadott adománylevelében azon időtartamra, míg Pelényi a szegedi felügyelőség teendőit végezi, Tápét és Százegyházát neki ajándékozta. S minthogy Pelényinek az volt a terve, hogy ezen javakból fogja ő Szeged város köteles 300 frt adótartozását kisajtolni és az egri pénztárba beszolgáltatni, a király kikötötte, hogy az említett helységeket a szokottnál nagyobb terhek viselésére nem kötelezheti (2).

Pelényi azonban még így is aligha boldogult s talán birtokba sem vehette a neki adományozott javakat. Mert Ferdinánd király 1564. évi május 14-én Szeged város kezelését Pelényitől visszavette és az egri vár fentartására szolgáló szegedi jövedelmeket most már az udvari kamara által kezeltette (3). De még ugyanezen évi június 15-én a király akkép rendelkezett, hogy Szeged kezelését a török fogságból imént kiszabadult és Egervár kapitányául kinevezett Mágócsi Gáspár vegye át (4).

1) Eltekintve attól, hogy az ellenkirályság idejében kölcsönösen hűtleneknek tekintettek az egyik királyság részéről a másik királyhoz átpártolt hívek, amiért ezek javaik vesztésével bűnhődtek is, de ezenkívül az 1574. évi XV. t.-cz. és még számos más törvény, a töröknek való önkénytes meghódolást, a törökkel való szövetkezést, a török bíróságok jogvédelmének igénybevételét stb., hasonlókép a hűtlenségi esetek közé sorolta.

2) Oklevéltár LXXXIX. sz. a.

3) Magy. orsz. levéltár Budán, Benigna rescripta regia, 1564. máj. 14. "Postremo et possessiones avulsas videlicet Mariagloka et Chorba inter Cumanos, quae Georgio Bánffy datae sunt, ad arcem Agriensem remancipari, easque ab ipso Bánffy ob causas adductas, oblata gratia nostra, quod aliis bonis ipsum provisuri simus, repetendas pernecessarium ducimus. Eodem etiam modo oppidum Zegediense, quod Valentino Pelényi ad beneplacitum saltem nostrum collatum est, ab illo recuperandum, arcique praefatae applicandum censemus. Quamobrem vobis committimus, ut litterarum eiusmodi formam apposita, verborum serie styloque in hoc casu consueto concipiatis, nobisque subscribenda, pleneque expedienda quamprimum huc transmittatis."

4) U. o. Proth: 95. lap. "Postremo ad remancipationem possessionum Maryalaka et Chorba, item oppidi Zegediensis, arci nostra Agriensi adplicandarum quod attinet, mandata que concepistis, eaque hisce nostris ipso Magochio mittimus, ut ea loca usibus Agriensibus mancipet, mandantes, quas quidem ipsi perferri reddique curabitis, exiquemini praemisso modo benignam nostram voluntatem."

145

Mágócsi a szegedieket mindenesetre fel is hívta, hogy szokott tartozásukat ezentúl nála fizessék le. Volt-e ennek valami következménye, nem tudjuk; csak az bizonyos, hogy Pelényi ez intézkedést magára sérelmesnek találta s az időközben elhunyt Ferdinánd utódjánál, Miksa királynál kieszközölte, hogy a szegedi gondviselőség viszszaadását neki kilátásba helyezte. A király ugyanis 1564. évi decz. 24-én felhívta az udvari kamarát, hogy a bonyodalmas ügyben, különösen Mágócsi érdekeire tekintettel, neki előterjesztés tétessék (1).

Hogy Mágócsinak kezelése alatt maradt-e Szeged, avagy Pelényi alá került vissza, bizonytalan.

Eger várának fentartása és megerősítése ez időben a kormánynak kiváló gondoskodását képezvén, a hódoltság alatt lévő városoknak az egri vár fentartására szolgáló hozzájárulását fokozottabb mérvben igyekezett igénybe venni. Egy felsőbb tervezet értelmében ugyanis újabban már a következő évi hozzájárulásokat igényelték: Kecskeméttől 262 frt, Czeglédtől 759 frt, Szegedtől 900 frt (2), stb.

Valószínű azonban, hogy ezen kirovásnak Szeged nem tett eleget. A kirótt adót a város szomorú pusztulására való tekintettel a kamara utóbb határozottan elengedte (3), másrészről azonban a polgárságot a harminczadoknál, réveknél stb. most újra adóztatás alá vonta. S midőn e miatt a szegediek itt-ott panaszkodtak, még szemrehányásokat nyertek azon kijelentéssel, hogy a kamara védelmére csakis azon esetben számíthatnak, ha a korona iránt való köteles hűségüket az adótartozások kiegyenlítése által igazolják. Így hát a város meghajolt s fizetett annyit, amennyit sanyarú körülményei közt fizethetett. De egyúttal most már mint jogos kérelmező lépett fel s polgári szabadságainak biztosítását és a kereskedéskép útazó lakosok oltalmazását kérelmezte. Az előljáróság tehát megbízta Csütörtök Boldizsár polgárt, hogy a szükséges védleveleket kieszközölje.

Csütörtök magához véve a város régi kiváltságleveleit, Miksa királynál 1572. évi aug. 6-án azok megerősítését és megújitását szerencsésen kieszközölte. A király, Zsigmond, Mátyás és II. Ulászló, Lajos régi kiváltságait átírva, egyúttal elrendelte, hogy a szegediek ezen kiváltságaikban, útazásaik és kereskedésük alkalmával ne háboríttassanak (4).

Szeged ilykép került vissza - legalább jogilag - a magyar korona kötelékébe és oltalmába, amelyben ezentúl minden sanyarú-

1) Oklevéltár XCII. sz. a.

2) Oklevéltár XCIII. sz. a.

3) Prépestváry Bálint Eger vár főkapitányának 1591. évi szerződése 6. pontja. Lásd: Hadtörténelmi közlemények. 1897. évf. 296. lap.

4) Oklevéltár XCIV. sz. a.

146

sága daczára is megmaradt, várva és remélve az időt és alkalmat, amikor az idegen, pogány jármot magáról lerázhatja.

Ez időtől fogva amíg egyrészről a magyar hatóságok jogvédelmét mindsűrűbben igénybe vette, úgy másrészről szakadatlan nyoma maradt annak is, hogy a korona iránt köteles tartozásának kitelhetőleg eleget tenni igyekezett.

Így Miksa király 1574. évi decz. 8-án az ország összes közhatóságait útasította, hogy senki közülük a szegedi polgároktól, azok cselédjeitől, midőn élelemszerzés és kereskedéskép árúczikkeikkel útaznak, semmiféle adót, rév- vagy vámpénzt követelni ne merészeljen; s ha esetleg rajtuk, vagy más szegedieken valamely adósságból származó követelésük lenne, ezért őket bíróságuk elé idézni s fölöttük ítéletet mondani ne merészeljenek s esetleges kihágásaik miatt őket le ne tartóztassák. Ha azonban valamely jogos követelésük lenne, ennek megítélésére sonneghi Unghnad Kristófhoz, az egri vár kapitányához forduljanak (1).

Az egri kapitány volt tehát a szegedieknek hivatalból kirendelt védője, kinél tehát addig, míg Eger török kézre nem került, a szegediek sűrűn megfordultak. Az egri káptalan szolgálatait is több ízben igénybe vették már azért is, mert a bácsi és csanádi káptalanok megszüntek.

A többi közt Tápé és Százegyház birtokoknak Pelényi Bálint részére történt adományozása, bár azok tényleg a város birtokában maradtak, bizonyos nyugtalankodást keltett. A város tartott a jogi bonyodalmaknak bekövetkezhetésétől, melyeknek megelőzése tekintetéből tanúvallomások útján bizonyítékokat, bizonyító leveleket kívánt szerezni. Az egri káptalant kérte tehát s erre nézve 1575. évi febr. 1-én Miksa királytól rendeletet is eszközölt arra nézve, hogy a városnak "bizonyos ügyében, jogainak jövőben bekövetkezhető veszélyeztetésének megelőzéseül", a káptalan hiteles tanúhallgatásokat eszközöljön. A tanúkat a város állítandja elő és a királyi emberül megjelenő nyolcz nemes előtt a tanúk 16 márkányi bírság terhe alatt a való kimondására kényszerítendők s a vallomások írásba foglaltan hiteles kiadványkép, a város polgárainak rendelkezésére bocsájtandók (2).

De semmi nyoma annak, hogy ezen tanúvallomások csakugyan kivétettek volna. Még a káptalan iratai közt sem maradt erről semmi emlékezet s valószínű, hogy az eljárás költséges volta miatt a vizsgálat meg sem tartatott.

II. Ferdinánd király uralkodása alatt a szegediek vámmentességi joga itt-ott ismét csorbát szenvedett. A régi kiváltságoknak újra leendő megerősítése tehát ismét szükségessé vált, mi végből az előljáróság

1) Oklevéltár XCV. sz. a.

2) Oklevéltár XCVI. sz. a.

147

Szűcs György és Szabó Péter polgárokat bízta meg, hogy a szabadalmak megújítását kieszközöljék. A küldöttek Ferdinánd király előtt megjelentek s a király 1631. évi nov. 25-én azonkép, mint Miksa király, a város szabadalmi leveleit kegyesen átírta és megerősítette (1). A küldöttek visszatérőben Nagyszombatban, 1631. évi deczember 7-én erről az esztergomi főkáptalannál hiteles átiratot is szereztek (2) 1642. évi decz. 21-én Fodor István és Nagyiván Miklós küldöttek útján pedig Ferdinánd király kiadványáról a város egy másik átiratot is eszközöltetett (3).

A város hűsége és a szent koronához való ragaszkodása később mind nyilvánvalóbb lett. Ez az udvar előtt is oly értékesnek tetszett, hogy I. Lipót király 1662. évben Szeged város főbíráját, Móra Ferenczet, vejével Cseperke Mátéval együtt a nemesség adományozása által tüntette ki (4).

Miként fentebb említők, Miksa és Rudolf királyok uralkodása alatt a város kitelhetőleg pontos volt adótartozásának lerovásában. A befizetések a szepesi kamaránál, Kassán történtek. Az 1598-99. évek folyamán azonban a várost valamely oly rendkívüli csapás érte, oly pusztulást szenvedett, hogy a nyomorba jutott lakosság kötelességei teljesítésére képtelen lőn. A kamara sürgetéseire a város szomorú helyzetének feltárásával válaszolt; de a kamara kételkedett és szemrehányólag emlegette a város újabb hűtlenségét s azt, hogy "máshova adta magát.'' Azt kívánta ennélfogva, hogy a bíró haladéktalanúl jelentkezzék a kamaránál és ha a város csakugyan oly szomorú helyzetbe jutott, számíthat a felség kegyelmére. Ha a bíró fel nem menne, úgy is felhozatják és a városon olyasmi fog történni, mit nem is remélnek (5).

A kamara gyanúja különben nem volt minden alap nélkül s úgylátszik, hogy Szeged az erdélyi fejedelemséghez való tartozóságával ekkor még végkép nem szakított, amit különben alig is tehetett volna. A körülményekhez képest egyszer-másszor az erdélyi fejedelmek jogvédelmét is igénybe vette s ezért a fejedelmi kincstárba is adózott valamely módon. Mert a fejedelmek Szegedet mindig Erdélyhez tartozónak tekintették. Rákóczy György fejedelem még 1655-ben is rendeletet intézett Szeged város hatóságához (6), mit csak az esetben tehet vala, ha a város népét alattvalóiúl ismeri.

1) Oklevéltár CVI. sz. a.

2) Oklevéltár CVII. sz. a.

3) Oklevéltár CX. sz. a.

4) Nagy Iván: Magyarország családai. Pest, 1860. VII. k. 558. l. Az eredeti czímeres levél a családnak utóbb Erdélybe szakadt ágánál, illetőleg Élőpatakon lakó Móra Károly birtokában van.

5) Oklevéltár XCVIII. sz. a.

6) Oklevéltár CXXII.. sz. a.

148

Ily körülményeknél fogva történhetett tehát az, hogy Mihály havasalföldi vajda, Erdély usurpatora, 1600. évi ápr. 21-én, midőn Rudolf király követeivel a Temesköz fölött való uralomnak részére való átengedése ügyében tanácskozott volna, rendkívül felingerelődött azon, hogy a szepesi kamara a szegedieket adótartozásaikért zaklatta. Rudolf követei nem is késtek a királyt arra birni, hogy egyelőre, addig míg az egyezkedések tartanak, a szegediek zaklatása félbe hagyassék (1).

Egyelőre a városnak békét hagytak tehát, de másrészről a harminczadoknál s réveknél a polgárok ellen való megtorlások újra megindultak. A város bírája ennélfogva ismét formaszerű kötelezettséget vállalt, hogy az adótartozások elmaradni nem fognak.

A kölcsönös megállapodásokhoz képest 1614. évi ápr. hó 9-én a kamara új védlevelet adott a városnak, melyben az összes hatóságok, különösen a végvárak kapitányai, arról értesíttettek, hogy "az egykoron szabad királyi Mező Szeged város lakosai most más városok példájára magát a magyar kamara védnöksége alá helyezte és egyedül király ő felségétől óhajtanak függeni, ennélfogva a nevezett város polgárait az ő szabadságaiknál fogva, amidőn kereskedéskép az országban járnak s kelnek, semmiféle adókkal és vámokkal ne terheljék" (2).

S minthogy a kamara a szegediek nyomorúságos viszonyairól, fizetésképtelenségükről, ezúttal alaposan meggyőződött, a függőségnek és hűségnek tanúsításaúl megelégedett azzal, hogy a város bizonyos mennyiségű halat szolgáltasson, mint ami a Tiszában úgy is bőséggel szokott lenni.

Így jött létre a város évi hal-adója (3). Ennek és a többi Szegedvidéki kamarai jövedelmeknek kezelésére 1615. évi febr. 14-én Erős Bálint rokkant katona és váczi lakos, szegedi kamarai felügyelőnek, illetőleg tiszttartónak neveztetett ki (4). Az évi hal-adót tehát hozzá, Váczra szállították, de őt sem a szegediek, sem a martonyosiak, sem más környékbeliek soha sem találták otthon (5). Más részről pedig a tiszttartó sem elégedett meg a hal-adóval, hanem ezenfelül a várostól még 50 frt járandóságot is követelt, bár a város érzékenyen panaszolta, hogy "igön mögfogyatkoztunk és elkeverödtünk, sok külömb, külömb rendbéli háborgatóink miatt, mölyek miatt látjuk szömünkkel, hogy

1) Magyar történelmi tár. Pest, 1857. III. k. 144. l.

2) Oklevéltár CI. sz. a.

3) Azelőtt soha sem volt gyakorlatban a hal-adó.

4) Magyar országos levéltár Budán. Benignae resolutiones regiae. 1615. évi jkv. 9. lap.

5) Oklevéltár CII., CIII. sz. a.

149

el kölletik pusztulnunk, hogyha az jó istenség nem könyörül rajtunk, midőn naponként fölül és alúl rajtunk vagyon az mi rajtunk regnáló kemény népeknek az ő súlyos és kemény igájuk, mölyeknek az ő rajtunk való regnálásukat nyelvünkkel mög nem tudjuk mondani." Egyébként a város a követelt 50 frt miatt a kamarához kérdést is intézett, hogy az ő "hírével vagyon-e", mert ennek lefizetésére "mi szegény népek soha elégségösök nem löhetünk (1).

Talán ezen visszaélés, vagy esetleg elhalálozás következtében, Erős Bálinttal a szegedieknek többé nem volt érintkezése; sőt utóbb a szegedi tiszttartóság sem töltetett be, mert a város szokott évi hal-adóját közvetlenül a kamarához, Pozsonyba szállította fel. A kamara a város időközben történt gyarapodásánál fogva az adózás mérvét fokozta is, mert 1657-től fogva a halakon túl a város még öt bokor (pár) karmazsin csizmát is köteles volt szállítani. Ez alkalommal el nem mulasztotta a kamara azt az észrevételt tenni, hogy oly apró és hitvány szállítmányt többé el nem fogad (2).

Két év mulva a 100 fogás közönséges halból, negyven pózsárból (3) s az öt pár csizmából álló szállítmány minden kifogás nélkülinek találtatott (4). Ez adótartozást még 1680-ban (5), sőt az 1685. évben a háborús idők daczára is, a kamara közbejött sürgetése következtében, fokozottabb mérvben lerótta és beszolgáltatta a város közönsége (6).

Habár ezek szerint a város kötelezettségeinek eleget tenni igyekezett is, egyes polgárok el nem kerülhették, hogy kiváltságos jogaik sérelmet ne szenvedjenek. A többi közt 1649. évben Borsod megyében több szegedi kereskedőtől a harminczadot kierőszakolták, sőt ezenfelül az illetőket még le is tartóztatták. A város főbírája, Vas István, nem hagyhatta ezt szó nélkül s a vármegyével tudatta, hogy Mátyás királynak, sőt legutóbb II. Ferdinánd királynak kiváltságleveleinél fogva Szeged város polgárai ugyanoly jogokkal lévén felruházva, mint aminőkkel Buda és Székesfehérvár lakosai élnek, ennélfogva Borsod vármegyének jogvédelmét a szegediekre nézve felkérte (7). A hivatkozott kiváltságlevelek másolatait a vármegyének meg is küldötte, de aligha volt felszólamlásának sikere, mert a kamarához kelle fordulni, mely az 1653. évi június 22-én kelt kiadványában összes harmincza-

1) Oklevéltár CII. sz. a.

2) Oklevéltár CXXIII. sz. a.

3) Pozsár = tő ponty, cyprinus carpio. Lásd: Herman Ottó: A magyar halászat könyve. Budapest, 1887. 684. lap.

4) Oklevéltár CXXIV. sz. a.

5) Oklevéltár CXXXV. sz. a.

6) Oklevéltár CXXXVII. és CXXXVIII. sz. a.

7) Oklevéltár CXVII. sz. a.

150

dosaival és vámosaival tudatta, hogy a szegediek "igaz járatbeli emberek lévén, mindenütt békével és minden adófizetés nélkül, minden passusokon által bocsájtassanak, akarván mi is az kiknek illik, minden barátsággal és szolgálattal lenni" (1).

A kamarának való adózáson kívül még a vármegyei közterhek viselésében is részes volt a város. Így például 1647. évben, midőn Csongrád vármegye Heves és Külső-Szolnok vármegyékkel volt egyesülve, a vármegye költségeihez 8 forinttal járult. Ugyanennyit fizetett ekkor Tápé is, mely különben kamarai birtoknak tekintetett (2).

Két év mulva, midőn a vármegye követének, Deöry Istvánnak országgyűlési költségei fejében járó 128 imperialis tallér követelése kifizettetni rendeltetett, az e végre tett kirovás szerint Martonyosra 15, Tápéra 10, Szentesre 10, Vásárhelyre 25, Szegedre pedig 23 tallér járandóság hárult (3).

Ily szörnyű állapotok közt élt, tengődött a város népe. Egyaránt hódolt és adózott a töröknek, a magyar királynak, az erdélyi fejedelemnek és a vármegyének. A sorsüldözött szegény népet azonban sem egyik, sem másik nem védte; egyaránt sarczolták úgy a török hadak, mint a magyar király szolgálatában álló keresztény vitézek, a végvárak őrségei és a szabad hajdúk.

VII. Birtokviszonyok.

A török hódoltság alatt Délmagyarország birtokviszonyai olyannyira felkavarodtak, hogy a helyzet teljesen felismerhetetlenné vált. A különféle dúlások és pusztítások következtében a birtokjogokat igazoló adomány- és záloglevelek többnyire megsemmisültek. A földesurak a a felvidékre menekültek, a falvak jobbágy-lakossága pedig a török hűbéresek elől sorba megszökdösött s a Duna-Tisza köze nagy pusztasággá változott. Az ellenkirályok idejében a hűtlen hívek javait kölcsönösen eladományozgatták az új híveknek. Egy és ugyanazon időben, ugyanazon birtokra nézve igy többen is szereztek donatiót.

Óriási zavarok s perek keletkeztek ebből is, de a legnagyobb kavarodást a török adózási rendszer idézte fel, az tudniillik, hogy a helységek török hűbéresei a már elpusztult falvak határait bizonyos bérfizetés mellett egyesek használatába átengedték s hosszas idők után a haszonélvezők olykép tűntek fel, mintha az illető birtokoknak

1) Oklevéltár CXX. sz. a.

2) Oklevéltár CXIV. sz. a.

3) Szegedi Híradó. 1861. évf. 26. sz

előző | tartalom | következő