1. kötet - Küzdelmek az önjogúságért

Vágó Pál

NEGYEDIK RÉSZ.

FELSZABADULÁSI TÖREKVÉSEK.

I. Küzdelmek az önjogúságért.

II. A kegyúri jogok védelmezése.

III. Harcz a földbirtokért.

I. Küzdelmek az önjogúságért.

A város hatósága - mint láttuk - egyelőre néma megadással tűrte az új hatalmasságoknak, a várparancsnoknak és a kamarai felügyelőnek önkénykedéseit, a város jogain ejtett sérelmeket és a közjavakon elkövetett bitorlásokat. Ezek iránt később a felsőbb helyeken tett panaszokat is oly szelíd s félénk hangon adták elő, hogy talán ép azért azoknak foganatjuk sem lett.

A fennforgó bajok legalkalmasb orvoslata után törekedve, a hatóság azon meggyőződésre jutott, hogy a város szabad királyi városi jogállását, a régi kiváltságlevelek megújításával és megerősítésével kell elismertetni, annyival is inkább, mert a város régi szabadságait II. Ferdinánd király 1631. évi kiváltságlevelének kiadása óta nem újították s nem erősítették meg.

A kamarai tisztek és a várparancsnokok a "császár" különféle újabb rendeleteire, a fegyver és a hódítás jogelméletére hivatkozással kétségbe vonták a város régi kiváltságleveleinek és szabadságainak érvényét. Mit sem akartak arról tudni, hogy a város lakosai szabad polgárok s hogy II. Ulászló király, a rendek hozzájárulásával, Szeged városát még a Béla és Endre királyoktól származó ősi kiváltságok alapján, az 1498. évi budai gyűlésen a kétségtelen szabad királyi városok sorába felvette (1).

Noha a másfélszázados török uralom alatt sem szüneteltek a város kiváltságai, mert mint láttuk, a magyar kormányzattal és hatóságokkal szemben jobbára érvényben voltak és elismerésben részesültek, - a generálisok és a kamarai tisztek most mégis azt vitatták, hogy Szeged jogai és kiváltságai elévültek. Különösen a kamarai tisztek hangoztatták ezt, kik pénzügyileg többet meríthettek vala Szegedből, mint kamarai birtokból, semmint az önjogú szabad királyi városból.

A helyzet tagadhatatlanúl bonyolúlt és Szeged közjogi állása sok tekintetben homályos és zavaros volt.

1) Az 1498. évi végzések Telegdy és Mosóczynak "Corpus Juris Hungarici" 1584. és 1696. évi kiadásában meg nem jelentek. Szeged város rangemelésére vonatkozó ezen országos végzést Kovachichnak "Vestigia Comitiorum" Budae, 1790. és "Supplementum ad vestigia comitiorum" Budae, 1798-1801. czímű műveiben sem találjuk fel.

250

A Corpus Juris-ban az 1498-iki budai végzések, s illetőleg Szeged városának a szabad királyi városok sorába történt beiktatása elő nem fordulnak. II. Ulászló király 7-ik - 1514. évi - rendeletének 3-ik czikke pedig, mely a sz. kir. városokról és az el nem idegeníthető korona-javakról szól, Szeged közjogi állását illetőleg téves értelmezésekre adott alkalmat. A törvény 1. §-ában szabad királyi városokúl említtetnek: Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagy-Szombat, Bártfa, Eperjes és Soprony, de oly homályos szerkezettel, mintha csakis ezen 8 város lenne szabad királyi városi rangra emelve. A következő szakaszban pedig már a korona-javak említtetnek, ezek között Ó-Buda, Esztergom, Székes-Fehérvár, Lőcse, Szakolcza, Szeben és Szeged, de amelyekről a törvény nem említi azt, hogy ezek is szabad királyi városok.

A későbbi időkben, midőn a Habsburg-házi királyok a városokat nagyobb számmal emelték a szabad királyi városi rangra, az országgyűléseken felszaporodott városi követekben a nemesség saját érdekeire nézve veszélyt és sérelmet talált s tiltakozott a szabad királyi városok számának szaporítása ellen. Utóbb pedig a szabad királyi városok követeinek, az ország negyedik rendjének képviseletét egy szavazatra zsugorították össze (1). Az 1608. évi koronázás utáni 1. t.-cz. a követküldésre jogosított szabad királyi városokat névszerint nem sorolja elő, hanem utal II. Ulászló királynak fentebb említett homályos értelmezésű törvényére, aminthogy ezen törvény alapján Lőcse, Szakolcza városok követei az országgyűléseken mindig részt is vettek. De a török hódoltság alatt Szeged az országgyűlésekre követeket nem küldhetett s másfélszázados távolléte elegendő tápot adott azon tévedésre, hogy nem szabad királyi város.

Ehez járult még az is, hogy Istvánffynak a XVII. században közkézen forgott történetkönyvében is (2) Szeged tévesen és alaptalanúl mezővárosnak (oppidum) van nevezve. Az ily botlások néha mélyebben bevésődnek a köztudatba, mint az igazságok s így Szeged város felől általában az a felfogás terjedt el, hogy nem szabad királyi, hanem csak bizonyos kiváltságokkal felruházott mezőváros.

A kamara e zavart már a XVII. század elejétől fogva tervszerűleg növelte. Szeged város ez időben a királyi kanczelláriának, a nádornak és más közhatóságoknak kiadványaiban mindenkor és következetesen mint "nemes", mint "szabad királyi város" említtetik (3). Még a pozsonyi kamara is egyik 1614. évi kiadványában "régebben szabad

1) Jászay Pál: A sz. kir. városok szavazatjoga országgyűléseken. Pest, 1843.

2) Regni hungarici historia. Cöln, 1622. 67. lap. - Hogy Istvánffy Szeged közjogi helyzetével egyáltalán nem volt tisztában, az kitetszik abból is, hogy müve 26. lapján Szegedet "oppidum peramplum et celebre liberumque"-nek, a 132. lapon pedig "nobile oppidum liberumque"-nek nevezi.

3) Oklevéltár CIX., CXXXVI., CXXXIX. stb. sz.

251

királyi Mező-Szeged" elnevezést használ (1). De amint Szeged a kamara oltalma alá helyeztetett, rövid idő mulva már elmaradt a szabad királyi jelző, a város egyszerűen oppidiumnak, vagy Mező-Szegednek, a polgárság pedig "ő felsége szabadosainak" vagy "szabados jobbágyainak" czímeztetett (2).

A város tanácsának ez fel sem tünt s a hátrányos következményekre nem is gondolt, sőt a hatóság is gyakorlatba vette a Mező-Szeged elnevezést és némely kiadványán a következő kifejezéseket találunk: "mi mező nagy szegediek, király ő felsége szabad nömös városa", "szabad és királyi nemes mező Szeged városa" stb (3). Ezt különösen azon czélzattal és számítással, azon naiv felfogásból tette, hogy mint oppidumnak, mint mezővárosnak, kisebb terheket és kamarai tartozásokat kell viselnie, sem mint a szabad királyi városnak.

A Mező-Szeged különben is geographiai megjelölés. Borsod vármegyében is volt egy Szeged nevű helység, melyet régen Sajó-Szegednek híttak. Ép azon időben Csongrád vármegye Borsod vármegyével volt egyesítve s így az egy igazgatás alatt álló két vármegyében mindegyikben volt egy-egy Szeged. A Csongrád vármegyében fekvő Szegedet tehát, megkülönböztetésül amattól, Mező-Szegednek nevezték, mivel a mezőségen, a síkon, az Alföldön volt (4).

De másrészről ép ez a Mező-Szeged elnevezés a legtöbb félreértésre szolgált alkalmúl a tekintetben, hogy Szeged nem szabad királyi, hanem csak mezőváros. A kamara e félreértést is felhasználta s mint látni fogjuk, szívós kitartással gátolta a város törekvéseit, támaszkodva az 1687. évi 17. t.-cz. rendeletére, mely a szabad királyi városok további szaporítását tiltotta.

Mint fentebb érintettük, a hatóság már 1690. évben lépéseket tett a régi szabadalmi levelek megújítása iránt, de az eredmény mindössze egy szerény vásári szabadalom elnyerésére szorítkozott. A további törekvések meddők maradtak. Hiába volt minden fáradozás, sőt még a hadsereg részére 1695. 1697. és 1698-ban kiszolgáltatott nagy mennyiségű élelmi készlet és takarmány árának megtérítése iránt tett szorgalmazásoknak sem lett eredményük. Azt ígérték, hogy megfelelő mennyiségű sóval kárpótolják a város áldozatait, de az ígéret beváltása elmaradt.

Szegedi István Ferdinánd főjegyző 1702. év folyamán Bécsben

1) Oklevéltár Cl. sz.

2) Oklevéltár XCVIII., CXX., CXXXV., CXXXVIII. sz.

3) Oklevéltár CII., CIII., CXIX. sz.

4) Erdélyben még ma is mezőségnek hívják a Marosvölgyben elterülő síkságot. - Mező-Túr, Mező-Berény, Mező-Hegyes, Mező-Keresztes, Mező-Kövesd és még mintegy 70 helységeknél a mező jelző nem a mezőváros rangot jelenti, hanem a síkon, az Alföldön fekvő Túr, Berény stb. helységeket földiratilag különbözteti meg a más vidékeken fekvő hasonnevű helységektől.

252

bizalmas úton azt az értesítést vette, hogy a város régi szabadalmainak megerősítését csak úgy lehet kieszközölni, a zaklatástól csak az esetben szabadulhatnak meg, ha a város a kincstár ellenében fennforgó követeléséről lemond.

A város e jelentékeny áldozatra is kész volt, csakhogy czélt érjen. Straus Mihály bécsi ügyvivőt tehát felhatalmazták, hogy a szükséges lépéseket megtegye, a régi kiváltságlevelek megújítását és megerősítését kieszközölje, különösen pedig gróf Lőwenburg kamarai elnöknél Tápé és Vártó (Marostő) birtokoknak a város kezére leendő visszabocsájtását keresztül vigye. Fáradozásai jutalmáúl 50 frt biztosíttatott részére (1).

Straus eljárása sikeres lett. Az udvari kamara már 1702. évi augusztus 4-én értesítette a budai kamarai igazgatóságot, hogy ha Szeged város a kincstárnak eddig beszolgáltatott 2305 köböl zabon túl még 500 köböl gabonát adni hajlandó, az esetre régi kiváltságai megerősíttetnek, Tápé és Vártó birtokai haladéktalanúl visszaadatni fognak s e birtokok használatában a kamara a várost védelmezni fogja (2).

A követelt 500 köböl gabonát a város a szegedi katonai éléstárba legott beszállította. A következő évi április hó 14-én tehát a kamara értesítette az udvari kanczelláriát, hogy a szegediek régi szabadalmi leveleinek megújítását és megerősítését most már mi sem gátolja. Közölte egyúttal az új szabadalmi levél tervezetét s a kanczelláriát felkérte, hogy azt a király elé terjeszsze (3).

De Lipót királynak közbejött elhalálozása, majd a Rákóczy-szabadságharcz okából az új szabadalmi levél kiadása elmaradt. A zavaros időkben nem sürgették, elfeledték s csak amidőn Cometh neveztetett ki a szegedi kamara felügyelőjeül, merült fel újra a szegediek kérelme. Az oklevéltervezetet József király jóváhagyta és Bécsben 1710. évi július 30-án az új szabadalmi levelet a város részére kiadta. Ez magában foglalta a város régi szabadalmi leveleinek átiratait s illetőleg II. Ferdinánd királynak 1631. évi kiadványát (4), megtoldva azzal, hogy az 1695. évi hadjárat alatt a város mily hasznos szolgálatokat tett.

1) Szeged város közigazgatási levéltára, 1720. évi lajstromozatlan iratok közt.

2) A cs. és kir. közös pénzügyminiszterium levéltárának magyar kamarai osztályában, Bécsben. Másolata Szeged v. tit. levéltárában 115. sz. a.

3) Oklevéltár CLIX. sz. a.

4) Ez ismét Miksa királynak 1572. évi átirata alapján a következő okleveleket foglalja magában: Mátyás királynak 1462. és 1469-iki, az asszonyszállási, úgy az 1473-iki, a csólyos-, majos- és kömpöcz-szállási kun puszták ügyében kelt kiadványokat; továbbá Lajos királynak 1523., illetőleg Ulászló király 1498-iki kiadványát, valamint Mátyás király 1464. és Zsigmond kir. 1430. és 1436. évi kiadványait. (Lásd ez okleveleket az Okmánytárban az illető évszámok alatt.)

253

Ez a szabadalmi levél még ugyanazon évi november hó 24-én Pest vármegye gyűlésén ki is hirdettetett (1), de azért annak a város semmi hasznát sem vehette. A hat esztendeig tartó érlelés és késedelem daczára is a dolog elhamarkodott, a kiadvány hiányos volt. A régi oklevelek szokásos átirataiban felemlítve lőn ugyan, hogy Szeged ugyanazon szabadságokkal ruháztatott fel, mint aminőket Buda és Székes-Fehérvár szabad királyi városok polgárai élveznek, de ép ezek a jogok és szabadságok különösen elősorolva nem lőnek s vitás maradt továbbra is, hogy voltakép minő polgári jogokkal élnek a budaiak, kiterjed-e s alkalmazható-e ezen kiváltság Szeged polgárságára? Az áldozatok daczára is a város tehát csak ott volt, hol azelőtt.

A város hatósága megszerezte ugyan Lipót királynak Buda város részére 1703. évi okt. 23-án kiadott és 33 pontból álló szabadalmi oklevelének másolatát; megszerezte a székesfehérvári és esztergomi privilegiumokat is, melyeket legutóbb Eleonóra özvegy császárné adott ki, amelyekben tüzetesen elősorolvák a város egyetemét megillető jogok s a polgárok azon kiváltságai, hogy tizeddel, accissal, robottal, előfogattal, stb. nem terhelhetők (2). De Cometh erre mit sem adott s a lakosságot tovább is jobbágymódra zaklatta, Tápé és Vártó birtokokat ezentúl is kamarai kezelés alatt tartotta.

Ezen rosszlelkűség a tanácsot mélyen keserítette és a kormányszékeknél erőteljesebb felszólamlásokra ösztönözte. A tanács lelke és vezére ez időben Temesváry János József főjegyző (3) s egyúttal tanácsnok volt, ki nem ijedt meg a maga árnyékától s az ármánynyal bátran szembeszállt. Éles szemmel előre látta, hogy a mélyen sújtott város ősi jogait elkobozni, a régi királyoktól nyert kiváltságaitól megfosztani akarják; látta, hogy a kamarai felügyelő, a várparancsnok és az időközben kinevezett csanádi püspök tervszerűen azon mesterkednek, hogy a polgárságot előjogaiból minden téren kiforgassák és jobbágysorsra szorítsák.

Temesváry tehát az udvari kamarához és a kanczelláriához fordult s panaszos leveleiben előadta, hogy Cometh a polgárságot, mint valami paraszt szolgákat, katonai végrehajtás terhe alatt, napról-napra különféle munkálatokkal és ingyenszolgálmányokkal terheli; a törvény ellenére fogyasztási adókat szed; a polgárságot illető korcsma

1) Szeged v. tit. levéltárában 127. sz. a.

2) Szeged v. tit. levéltára 118. és 131. sz. a. - A hatóság előtt nem lehetett ismeretlen a "Jus civile sive statuta, privilegia, praerogativaeque ac consuetudines municipales regiae ac liberae civitatis Cassoviensis - - pro ratione status civium et incolarum praefatae, aliarumque Civitatum" stb. Bártfán, 1701-ben megjelent munka sem. A városi jogok összességét lásd dr. Király János: Pozsony város joga a középkorban. Budapest, 1894.

3) Maga is hol Temesvárynak, hol Tömösvárynak írta nevét.

254

és mészárszék jogot idegeneknek osztogatja; a ráczok és idegen kereskedők polgárosítását gátolja; a törököktől elhagyott házakat, melyek a városi jog értelmében a városra háramlottak, továbbá a tiszai átkelést, Tápé és Vártó birtokokat elfoglalva tartja és a város minden ügyébe beleavatkozik. Kérte tehát, hogy Cometh mindezen jogtalan cselekedetektől eltiltassék s a város és a polgárok jogait tüzetesen elősoroló újabb szabadalmi levél kiadásával a város sérelmei orvosoltassanak (1).

A kanczellária, mely a város régi szabadalmait, közjogi állását és a polgárság előjogait jól ismerte, a panaszt pártoló nyilatkozata kíséretében közölte a kamarával (2). Addig is azonban, míg a sokféle formaságokon s a haditanács fórumán az ügy végleges elintézést fog nyerni, Eleonóra özvegy királynénak 1711. évi június hó 5-én kelt rendelete értelmében Cometh utasíttatott, hogy a város régi jogait és szabadalmait "amennyiben azok érvényben vannak" tiszteletben tartsa (3). De ezen felsőbbi rendelet daczára Cometh korábbi eljárásán semmit sem változtatott.

A tanács ennélfogva most már egyenesen Eleonóra özvegy királynőhöz fordult s egy rövid emlékiratban Cometh József kamarai felügyelő, valamint gr. Herberstein Erneszt szegedi várparancsnok önkénykedései miatt kért orvoslatot, előadván: hogy Cometh a legutóbbi időben is a várost 12 ezer kéve nádnak és rőzsének vágására s a Maroson leendő leszállítására kötelezte; a várparancsnok a katonáknak megengedi, hogy korcsmákat, mészárszékeket nyissanak; a török területre útazó polgárokat útlevél váltásra kényszeríti; a rácz határőrség birtokában levő 200 ház, tetemes szántó- és szőlőföld, úgy a kereskedés után köteles közteherviselést ellenzi és tiltja, hogy a polgári birtokok után az adók kivettessenek. Adózási, törvénykezési és önkormányzati jogaik érzékenyen megsértettek; a hatósági tekintély megaláztatott; mi végből a királynő oltalmáért és a sérelmek orvoslásáért esedeznek (4).

Herberstein ellen a többi közt a város sérelmére felállított sörház miatt az udvari kamarához külön panaszt intézett a tanács (5). Erről 1711. évi

1) Oklevéltár CLXVIII. sz.

2) Oklevéltár CLXIX. sz.

3) Cs. és kir. közös pénzügyminiszteri levéltár magyar kamarai osztálya Bécsben. A kanczelláriához intézett rendelet másolata Szeged v. tit. levéltárában 130. sz. a.

4) Oklevéltár CLXXII. sz. Úgy ezen, valamint ezen ügyre vonatkozó több keletnélküli beadvány kelte, egybevetés útján állapíttatott meg.

5) Oklevéltár CLXXIII. sz. Ez időben még Rath János György, élelmezési tiszt is épített sörházat. (Cs. és kir. közös pénzügyminiszt. levéltár magyar kamarai osztálya Bécsben. Iktatókönyv, 1712. év febr. 6-án 74. ív.)

255

nov. 22-én gróf Schlick Leopold bizalmas úton értesítette Herbersteint (1), ki ezért a haditanácsnál a város hatóságát vádolta be és kiemelte, hogy a határbiztonság tekintetében foganatosított intézkedéseit a tanács gyengíti (2). A határbiztonság fölött őrködnie pedig kötelességében áll, mert a temesvári basa úgy is fenyegetőzik, hogy elégtételt fog venni, amiért Szegeden Musztafa Oda basi török kereskedőt egy rácz meggyilkolta (3).

Így fejlett ki a küzdelem az egész vonalon; de a panaszoknak alig volt valami következményük, mert a napok bizonytalan várakozások közt teltek le, mígnem végre a tanács nem várt s nem remélt kellemes meglepetésben részesült. A tanács a nélkül, hogy ez iránt lépéseket tett volna, az 1712. évi országgyűlésre a kanczelláriától királyi meghívó-levelet kapott. Károly királynak 1712. évi február hó 2-án kelt levele, melyben trónralépését és a koronázó országgyűlésnek Pozsonyba történt egybehívását tudatja, megérkezett Szeged városához is azzal a meghagyással, hogy a város két követtel képviseltesse magát (4).

A kanczellárián csak nemrég fordultak meg Szeged régi kiváltságlevelei, melyekből kétségtelenül kiderült, hogy II. Ulászló király 1498. évben a rendek hozzájárulásával szabad királyi városi rangra emelte. A kanczellária tehát mint a közjogi viszonyok alapos ismerője s mint a törvény őre, természetesnek tartotta, hogy a szent korona joghatósága alá visszaszerzett Szeged városának, mint régi szabad királyi városnak követküldési joga van; mert habár ezen jog a másfél százados török hódoltság alatt szünetelt is, de azért el nem évült.

Azért minden aggály nélkül adatott ki a meghívó-levél, mit a hatóság különösen Hunyady László kanczelláriai előadó pártfogolásának tulajdonított, ki a város iránt általában jó hajlamokat tanúsított, s ki iránt a hatóság nagy bizalommal volt eltelve s kit hálájának és ragaszkodásának tanúsításáúl több ízben ajándékokkal tisztelt meg.

A királyi meghívó levél nagy örömet okozott Szegeden, mert ezzel illetékesen el volt döntve a város vitás közjogi állása, régi szabadalmainak és jogainak érvénye. Habár a követküldés a városra rendkívül terhesnek, költségesnek látszott is, azért a tanács a képviselettől nem vonakodott. Temesváry Jánost és Siskovics András (5) tanács-

1) Szeged v. tit. levéltára 133. sz. a. - HKR. Proth. Exped. 1711. decz. 194. sz. 996. lap.

2) HKE. Proth. Exp. 1711. év okt. 216. sz. 863. lap.

3) HKR. Proth. Exp. 1711. decz. 211. sz. 998. lap.

4) Oklevéltár CLXXVIII. sz. a.

5) Az 1717. évi tanácsi jegyzőkönyv 31. lapja szerint Temesvárynak első ízben megválasztott követtársa Rózsa Dániel volt. De ez lemondott s helyette Siskovics ment fel. Siskovics Varasd vármegyéből költözött Szegedre. (HKR. Proth.

256

nokot választották meg követekül, kik az akkor uralkodott dögvész ragály daczára a veszélyes útazásra és a hosszas távollétre készséggel vállalkoztak s a pozsonyi dietán részt vettek.

De az országgyűlésen mégis szóba jött, hogy jogosan hívattak-e meg. Temesváry már aggódott a felmerült észrevételek miatt, Hunyady Lászlóval legott közölte a kérdést, aki azonban így nyugtatta meg a város követeit: "álmélkodva olvastam, hogy az nemes statusok kérdést tettek kegyelmetek sessiója iránt, holott regalis által hivattatott és régi szabad királyi városok közé számlálva volt s most újólag régi privilegiumi confirmáltattanak. Nem elégséges ratio előttem, hogy ab immemorabili dietákon nem voltak, hiszen hasonló sorsban számláltathatnak Tolna, Baranya, Bács és több vármegyék, akiknek mindazáltal sessiójok vagyon, - nemkülönben Buda, Pest, Fehérvár szabad városok. Csekély ítéletem szerint a nemes statusoknak illenék inkább pártfogással lenni kegyelmetekhez, sem mint ellenkezni. Nem ártott volna kegyelmeteknek méltóságos herczeg palatinus urunkhoz is az iránt folyamodni" (1).

A rendek aggályait a május 13-iki országos űlésen csakugyan eloszlatták és Szeged képviseletének jelenlétét jogosnak elismerték. A rendek mindazáltal szükségesnek tartották, hogy a másfélszázados jogszünetelés következtében Szeged városának most újra feléledt joga országúl elismertessék és törvénybe iktattassék (2). Ez, mint látni fogjuk, az 1715. évben meg is történt,

Az országgyűlésen szóba jöttek egyúttal Szeged város sérelmei is, melyeknek megvizsgálása a sérelmek ügyében kirendelt országos küldöttségre bizatott. E küldöttségnél Temesváry 13 pontban felsorolva, a következő sérelmeket adta elő:

1. A város jelenlegi és jövőben felveendő polgárai s lakosai, más szabad királyi városok polgáraival egyenlő jogokat élvezzenek.

2. Az összes lakosok, még a rácz határőrség is, ingatlanaik és űzleteik után a város közterheinek viselése alól magukat ki ne vonhassák.

3. Az élelmi és piaczi árúk árszabását megállapítani, a folyó és száraz mértékek hitelességét megvizsgálni és ellenőrizni a tanács jogosúlt.

Exp. 1693. szept. 125. sz. 403. lap.) Magyar nemességét, melyet III. Károly király 1718. év júl. 14-én kelt adománylevele által nejével Scharacz Máriával együttesen nyert, Csongrád vármegye elismerte és kihirdette. (Zsilinszky M.: Csongrád vármegye főispánjai. Budapest, 1893. 75. lap. - Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Croatien 171. lap.)

1) Szeged v. közigazgatási levéltára, 1712. évi lajstromozatlan iratok.

2) U. o. a követeknek május 15-én kelt jelentése.

257

4. A serfőzési jog a város egyetemének köztulajdona legyen.

5. A várparancsnok és az alantas tisztek korcsmái és mészárszékei eltiltassanak. A tanács engedélye nélkül papoknak, vármegyei uraknak korcsmát, mészárszéket, kereskedést nyitni s idegen borokat behozni tiltva legyen.

6. A város területén való legeltetés, a tiszai nagy- és kis halászat, a tiszai átkelési jog, a partjavadalom kizárólag a város egyetemét illesse.

7. A paraszti ingyen szolgálmányok követelésétől, a fogyasztási adók szedésétől a kamara eltiltassék.

8. A gonosztevők fenyítése a pallos-jog gyakorlatával a tanácsra bízassék.

9. A püspök által követelt kisebb tized szedése eltiltassék.

10. Tápé és Vártó birtokok tartozékaikkal a városnak átadassanak.

11. A jezsuiták és Hueber sós tiszt által jogszerűtlenül elfoglalt, úgy a többi fölösleges épületek és telkek a kamarától visszavétessenek.

12. A jezsuiták telekszerzési, zárda- és templomépítési szándékuk érvényesítése tekintetéből forduljanak a város tanácsához.

13. A kamarai, sótári és élelmezési, valamint a katonatisztek is, birtokaik után a város közterheinek viselésére köteleztessenek (1).

A város ezen sérelmei s illetőleg óhajai mindenekelőtt Cometh-al közöltettek, ki a hatóság és törekvései felől igen kicsinylőleg és sértőleg nyilatkozott. A tanácsról azt mondta, hogy tudatlan parasztokból áll, kik írni is alig tudnak, kik senkitől sem akarnak függni, senkinek nem engedelmeskednek; megtagadják az előfogatokat, a közszolgálatokat, de ha a katonai átkelések alkalmából kárt szenvednek, mégis a kamarától kivánnak védelmet. A török szomszédságnál fogva Szeged lakóinak a polgári szabadságokat ennélfogva csak az esetre javasolta megadni, ha a tanács jobb rendet hoz be és minősítettebb egyéneket választanak a tanács tagjaiúl.

A 13. pontban elősorolt óhajok teljesítését általában ellenezte, s előadta, hogy a határszélen a pallos-jogot mindenütt a katonai parancsnokság gyakorolja. Két törvényszék egymás mellett meg sem állhat. Ellenezte az árszabás és a mértékek felügyeleti jogának gyakorlását. A mészárszékekre nézve megjegyzi, hogy a tisztek kényszerítve vannak a mészárszéktartásra, mert különben napokon át nem kaphatnának húst. Tagadott mindent, s azt állította, hogy a város olyanok után törekszik, ami Budán sincs érvényben. Tagadta a városnak a Vártóhoz vagy a Holt-Tiszához való tulajdonjogát, mert az nem is ott van, ahol állítják (2). A jezsuitáknak a telket, templomot még

1) Oklevéltár CLXXX. sz.

2) Algyőn felül a Tisza jobb partján hasonlókép van egy Vártó vagy Holt-Tisza nevű hely. Erre czélzott Cometh, mely nem is volt soha a városé, de nem is ezt követelte Szeged.

258

1702. évben felsőbbileg jelölték ki s nincs is más telek, mit részükre kijelölni lehetne (1).

Cometh ezen véleményét Király Ádám bécsi ügyvivő bizalmasan közölte a tanácscsal (2), mely felháborodott a rágalmakon és vakmerő tagadásokon és sietett igazolni, hogy a hatóságnak csekély kivétellel minden tagja tanult és iskolázott, a törvények és különféle nyelvek ismeretében járatos egyén s hogy a tanács nem csupán benszülöttekből, hanem egyúttal beköltözött érdemes idegenekből is alakult, kik előbb a polgári kötelékbe felvétettek (3). Kimutatták azt is, hogy Comethnak az átkelési, mészárszék, korcsma és adózási viszonyok tekintetében Buda városára történt hivatkozásai valótlanok (4).

De ezentúl pótlólag elpanaszolták, hogy Cometh az ország határain belűl is, Budáról, Kecskemétről, Péterváradról érkező boraik és más árúik után a törvény ellenére harminczadot, vámot s adót szed; elpanaszolták, hogy a szabadságharcz idején hogyan öldösték a lakosságot, nőket, gyermekeket; hogyan fosztották ki javaikból, hogy kényszerűltek a barátok klastromába, onnan meg Gyöngyösre menekülni; hogyan osztották ki a polgárok házait, földeit, szőleit a ráczok közt, melyeket a közkegyelmezés után sem kaptak vissza. Elmondták, hogy Tápét és Vártót, melyért az új szerzeményi (neo-acquistica) illetéket is lefizették, 1702. évben a budai kamara világos rendeleténél fogva nekik átadni kellett volna, de még maig is Cometh kezeli e javakat; s hogy naponként 3-4 előfogatot kell kiállítaniok; hogy a katonaság téli tüzelőjének beszerzésére hetenként 12-18 munkásnak a Maros mentén 15-20 ezer kévére rugó nádat és rőzsét kell vágni; hogy a sószállításra a környékből összesereglő fogatok jószágai után a legelő használatáért való csekély díjszedésben is gátoltatnak; hogy a határőrség házaiban kalmárkodó rácz és zsidó boltosoktól a csekély díjak megvételét Cometh eltiltotta (5).

De e közben a már fentebb ismertetett 1712-iki nagy árvíz Szegedet romba döntötte s lakosságának egy részét elszélesztette. Mindazáltal báró Kleinburg az udvari kamara kiküldötte Szegedre jött, a város sérelmeit tüzetesen megvizsgálta s mind a Cometh, mind a Herberstein elleni panaszokat általában alaposaknak ismerte el (6).

1) Oklevéltár CLXXXIII. sz. a.

2) Szeged v. közigazgatási levéltárában, 1712. évi lajstromozatlan iratok közt Király Ádám 1712. évi május 7-én kelt levele.

3) Oklevéltár CLXXXI. sz.

4) Buda város tanácsnokainak nyilatkozata 1712. é. aug. 26-án Pozsonyban. (Szeged v. közig. levéltára, 1712. évi lajstromozatlan iratok.)

5) Oklevéltár CLXXXII. sz.

6) A cs. és kir. közös pénzügyminiszterium levéltárának magyar kamarai osztálya Bécsben. Másolatban Szeged v. tit. levéltárában 135., 137. sz. a.

259

E vizsgálat után Cometh és Herberstein a várossal szemben egy ideig tartózkodóbb és kiméletesebb álláspontot foglaltak el. De mert a felsőbb intézkedések késtek, a kiméletlenségek csak megújultak.

A város panaszai ezalatt az udvari kamara, a kanczellária és a haditanács előtt forogtak s a vélemények mindenütt abban nyilvánultak, hogy miután az országgyűlés Szeged közjogi állása tekintetében döntött, a sérelmeket orvosolni kell. Még az udvari haditanács is helytelenítette a katonai visszaéléseket. Csaknem mindenben helyeselte a város óhajtását, világosan kimondván, hogy a katonaság egyedül a várban állíthat mészárszéket s nyithat korcsmát (1). Sőt a budai főhadbiztosság útján tudatta a tanácscsal, hogy előfogatot csakis a hadbiztosság utalványára tartozik kiállítani s ezt sem ingyen, hanem minden négylovas vagy hatökrös fogattól egy menet, vagyis 2 mértföldnyi út után 45 dr járandóság követelhető. Herberstein pedig az útlevélvizsgálatokért szedett díjak miatt ismételten megintetett (2).

Ezek daczára Cometh az ingyen előfogatokat tovább is követelte, sőt egy ízben egy magános úrnő budai útjához karhatalommal állíttatta elő az előfogatot (3).

Később, a várerődítési munkálatok alkalmából, amidőn a szegediek csak 3 garast, a vidékiek ellenben 6 garast kaptak naponkénti ellátásukra (4), a panaszok megújultak s az ellenfelek elkeseredése nagyobbodott.

Cometh és Herberstein tervszerű akna-harczot indítottak a hatóság ellen. Bújtogattak s a lakosok közt elhíresztelték, hogy a tanács törekvése a szegény lakosságra nézve mily káros lesz, s hogy az új helyzetből származó súlyos költségeket a lakosok el nem viselhetik. Azért legjobb lenne, ha teljesen a kamara igazgatása alá, vagy pedig a határőrségbe adná magát a nép. amely esetben terheik megkönnyebbülnének s minden jogtalanságtól meg lennének védelmezve. Ilyféle biztatások történhettek s az ámításoknak a nép hitelt adott. Mert sokan a kamarai jobbágyság után kezdtek áhítozni, mások meg a katonai határőrségbe kívántak felvétetni, hol nincs semmi adó, semmi közszolgálat. Midőn tehát az árvíz következtében megfogyott lakosságra az 1713. évi adókat fokozottabb arányban róták ki, a lakosság 1713. évi július közepén lázongani és zavarogni kezdett.

1) 1712. júl. 4-én Pozsonyban kelt vélemény. Másolata a cs. és kir. közös pénzügyminiszterium levéltárának magy. kamarai osztályában és Szeged város közigazgatási levéltárában az 1712. é. lajstromozatlan iratok közt.

2) Szeged v. közigazgatási levéltára, 1712. és 1713. évi lajstromozatlan iratok.

3) Szeged város tanácsának 1713. évi jún. 23-án iktatott panasza a cs. és kir. közös pénzügyminiszterium levéltárának magy. kamarai osztálya Bécsben.

4) Az udvari kanczellária levelének másolata Szeged v. közigazgatási levéltárában 1712. évi lajstromozatlan iratok közt.

260

A tanács néhány főkolompost, köztük egy Sánta Miska nevű vakmerő bújtogatót befogatott s ezek közül egyikre 70 pálczaütést méretett. A zajongókat ez el nem ijesztette. Megrohanták a város székházát és elzárt társaikat ki akarták szabadítani. A legválságosabb perczben a mentő képében megjelent Herberstein, ki a lázongókat lecsillapította s biztosította őket, hogy bántódásuk nem lesz. Az elégedetlenek seregét magához rendelvén, panaszukat emlékiratba foglalta. Ezt mintegy 20-an aláírták, s azt a parancsnok az udvari haditanácshoz felküldötte, kiszínezve az egyenlőtlenül súlyos terheket, amelyek miatt a lakosok közül sokan a várost elhagyni akarják. Javasolta azért, hogy a tanács ellen vizsgálat tartassék, s annak foganatosításával gróf Nádasdy csanádi püspök, Cometh - a város két legnagyobb ellensége s Herberstein lett volna esetleg a harmadik - bízassanak meg (1).

A tanács e vádról a kanczelláriának 1713. évi július 26-án kelt leveléből értesült (2). A feladással kezdetben nem sokat törődtek, de amidőn híre terjedt, hogy vizsgálat fog elrendeltetni, s az eddig kivívott előnyök s a város közjogi állása veszedelemben forognak, a tanács az ügy állását és az esetleges következményeket tudakolta. Dőry László, a város egyik patrónusa Bécsből 1714. évi február 22-én kelt levelében meg is nyugtatta az aggódókat: "a 20 tumultuariusokon ne sokat törődjék kegyelmetek, insufficientes sunt cum suis fautoribus, hogy a nemes városnak, igazságának és privilegiumának árthassanak."

De a tanács azért még sem nyugodott meg, hanem Temesváry főjegyzőt és Rózsa Dániel tanácsnokot megbízta, hogy Bécsbe siessenek, a rágalmakat eloszlassák s addig ne is mozduljanak, míg a sérelmek orvosolva nem lesznek. A küldöttek február végén felérkeztek, Rózsa április 10-én, a főjegyző pedig csak május végén indult haza. De sűrűn küldték leveleiket, s küldetésük minden mozzanatát ismertették. Az udvari kamara részéről ügyeik vizsgálatára gr. Volkra elnöklete alatt kirendelt Öttl, Krapf és Meskó tanácsos urakat, a kanczellária urait is mind sorba járták, informálták. Az ajándékok osztásában nem voltak fukarok s néhol biztatták is őket. Az udvari haditanácsnál egyelőre nem sokra mehettek, mert Herberstein márczius elején ismét arról tett jelentést, hogy a polgárság egy része előtte tiltakozott

1) HKR. Proth. Exped. 1713. júl. 252. sz. 542. lap. "Graf Herberstein General Wachtmeister legt ein Memorial vorschiedener Bürger zu Segedin, und dan ein über selbe gehaltenes Verhőr bey, worin Sie anbringen, und ausgesagt haben, das Sie von dem Segediner Magistrat gar zu hart beschwert wurden, mit Hitt deswegen eine Untersuchungs Commission herab verordnen, und könten seinen Meinung nach die Deputirte der Bischof Graf Nadasd und der Cameral praefect Cometh seyn."

2) Szeged v. közigazgatási levéltárában 1713. évi lajstromozatlan iratok közt. A kanczellária az állítólagos kegyetlenségek miatt a tanácsot eleve is megintette és igazoló jelentést kívánt.

261

a főjegyzőnek Bécsbe való menetele és a privilegiumok megszerzése miatt. Azért jelentette, hogy rövid idő mulva ő is fenn lesz s addig az ügy függőben tartassék (1).

Temesváry azonban fáradhatatlanúl sürgette az ügyet. Márczius 10-én a tanácsnak jelentette, hogy "jó, örvendetes proxime válaszunk lészen; azért jó reménységben lehetünk. Nincs annyi papirosunk, hogy leírnánk, miképen describáltattunk. De a jóakarók hozzánk való szeretete mind sinistra informatiókat lenyomta. Azon alkalmatlan emberek kívánságában is (hogy kamara jobbágyi lennének) semmi sem lesz; hanem csak arra adhortálnak bennünket, hogy békességben legyünk."

Április hó elején Herberstein is felérkezett s a város küldötteivel "szépen beszélgetett, szokása szerint, de szívében más feküdt." Fájlalta, hogy őt az udvarnál "prostituálták", holott ő a városnak nem ártani, sőt használni kivánt. A minap csak azért vett a határőrök közé polgárokat is, mert máskép az 500 főnyi létszám ki nem telt.

A főjegyző most már a haditanácsnál is némi eredményre jutott. Az öreg Rózsával mindenhova elment; könyörgött s addig sehonnan sem távozott míg ígéretet nem kapott, míg az ügyek fölött nem döntöttek és a határozatokat ki nem adták. Néhol már szinte féltek a hivatalok ezen rémeitől és mindent sürgősen elintéztek. Temesváry április 25-én kelt jelentésében maga mondja: "az arczátlanságot és sok orczapirulást lelkemből elúntam, de csak ez a bizodalmam oszlopa: patientia" (2).

A privilegialis levél, mely a város jogait tüzetesen felsorolta, ezúttal még ki nem állíttatott, azonban Cometh-hez, Herbersteinhoz és Nádasdyhoz a különféle tiltó rendeletek elküldettek, ami alatt a főjegyző is a legjobb reményekkel eltelten hazatért.

Az új szabadalmi levél kiállítása azonban ismét elmaradt s az ügy talán feledésbe is megy, hacsak az 1715. évi országgyűlésen a rendek Szeged ügyét fel nem karolják, hol a város közjogi állása, az ország negyedik rendjébe való felvétele s Nádasdy püspök túlkapásai - miről alább tüzetesen szólunk - tanácskozmány tárgyai voltak (3).

1) HKR. Proth. Exped. 1714. márcz. 204. sz. 236. lap.

2) Temesváry jelentései a tanácshoz. Szeged v. közig, levéltárában az 1714. évi lajstromozatlan iratok közt.

3) A rendek határozatának ide vonatkozó része így szól:

"Ad 9. Civitas Szegediensis, ut iure postliminy ad statum liberae ac regiae civitatis, quo ex vi legum et privilegiorum gavisa dignoscitur, iterato redeat sua maiestas clementissime assentitur; novitates vero hoc puncto attactae cum nullae in specie declarentur, ad suas competentes instantias remittantur. Dominus vero episcopum ius suum, si quod probaverit, habebit ibidem salvam, interim autem nullum exerceat, nisi probatum." (Szeged v. közigazgatási levéltára. 1715. évi lajstromozatlan iratok.)

262

A rendek határozata értelmében megalkottatott az 1715. évi 37., illetőleg a 107. t.-cz., amely által Szeged város az ország kétségtelen régi szabad királyi városai sorába újra beczikkelyeztetett (1) s ezáltal a város törekvései elé gördített akadályok végkép elháríttattak.

A rendek határozata következtében a város követei április 16-án Bécsben, gróf Stahremberg Gundacker Tamás kamarai elnöknél benyújtott folyamodásukban ügyük elintézését most újra sürgették (2); de gróf Mollart udvari kamarai tanácsos csak az 1715. évi szeptember havában terjesztette a király elé azon előadmányát, melyben a város sérelmei orvosoltatnak és kétségbevont jogai megállapíttatnak (3). A király ezt tetszéssel fogadta, a pontozatokat megerősítette és a város újabb kérelmére (4) elrendelte, hogy azokat királyi nyílt parancsolat alakjában végrehajtásra Cometh kamarai felügyelőnek kiadják (5).

Megfelelő rendelet intéztetett a várparancsnokhoz is, ki e közben a polgárság kötelékébe tartozott határőrök elbocsájtását már meg is kezdette. Cometh elkészítette a határőrök összeírását, kitüntetve abban azt, hogy kinek van háza, földe vagy üzlete (6). Ekkor - 1715. évben - a szegedi határőrség 300 huszárból és 200 hajdúból állt (7). De hogy a közteherviselést reájuk is kiterjesztették, rohamosan megfogytak. Herberstein a katonai kötelékből 1718-ban már 102 határőrt bocsájtott

1) Szeged városának a szabad királyi városok sorába történt beiktatásáról szóló ezen törvények így szólnak:

1715: 37. "Ámbár ugyan Buda, Pest, Székes-Fehérvár, Esztergom, Szeged szabad királyi városok, másként a cs. kir. hadseregtől a török hatalom alúl kiragadtattak és régi polgárai s azok maradékai nélkül hagyattak egészen s annakutánna pedig új lakókkal népesíttettek, királyi kegy és kegyelemből elegendő szabadalmakkal voltak megajándékozva; mindazáltal ő királyi Felsége azon városoknak ez iránti további kívánalmairól értesítést nyervén s ez iránt vizsgálatot eszközölvén, a karoknak s rendeknek alázatos könyörgésükre, az idő körülményei s az ügy úgy kívánván, kegyelmesen kijelentette, hogy továbbá is tekintetbe venni és azok iránti kegyelmét kitüntetni kívánja."

1715: 107. t.-cz.: "Ő Felsége kegyelmesen hozzájárulván, a karok és rendek Szeged városát utólagosan szabad királyi városi állásába újolag beveendőnek határozzák (melylyel mint tudva van, régen fenntisztelt néhai József császár és király által megerősített szabadalma s törvény erejénél fogva birtnak ismertetik) Ulászló VII. t.-cz.: 3. §."

2) Cs. és kir. közös pénzügyminiszteri levéltár magyar kamarai osztálya Bécsben.

3) Oklevéltár CLXXXV. sz.

4) Oklevéltár CLXXXVII. sz.

5) Oklevéltár CLXXXVI. sz.

6) HKR. Proth. Exp. 1715. febr. 297. sz. 161. lap.

7) Szeged v. közig. levéltára, 1715. évi lajstromozatlan iratok.

263

el (1). A létszám ekkor már összesen csak 294 fő volt. De ezek közül is 240 háztulajdonos, 108 pedig egyúttal földbirtokos is volt (2).

A fogyatkozásokat Herberstein igyekezett valamennyire kiegészíteni, de másrészről 1719. évben megint 70 öreg katonát volt kénytelen elbocsájtani, kik közül igen sok 20-30 év óta szolgált már (3). A szegedi határőrség létszáma 1720-ban összesen 236 volt, később pedig még kevesebb. A fegyelem is annyira felbomlott közöttük, hogy 1721-ben egy század zászlóstúl, fegyverestűl megszökött állomásáról, úgy hogy Károly király 1721. évi jún. 26-án kelt körlevelében őket országosan köröztette (4).

Az elbocsájtott katonák közül sokan a várost is elhagyták s a lakosság létszáma így folyton hullámzott.

A katonák elbocsájtására különben legnagyobb hatással az volt, hogy a tanács a várparancsnoknak egy-egy aranyat fizetett mindegyik olyan határőr után, ki azelőtt a polgárság kötelékébe tartozott (5).

A határőrség utóbb a városból egészen kitelepült s Röszkét szállta meg, mely katonai területnek nyilváníttatott. Itt Herberstein sörházat is állított, ami ismét sok viszályra adott alkalmat.

Az 1715. évi királyi nyílt parancsolatoknak megvolt az a következményök, hogy a katonai kihágások megritkultak. A vitéz urak hozzászoktak a kéréshez s a tanács nem is volt szűkkeblű. Cometh volt a közbenjáró. Így 1717-ik évben Jenei főkapitány csapszékének meghagyását kérelmezte annyival is inkább, mert csak Belgrád visszavételéig óhajt Szegeden maradni (6).

1) Oklevéltár CXC. sz.

2) Oklevéltár CXCI. sz.

3) Szeged város közig. levéltára, 1719. évi lajstromozatlan iratok. A tanács a végelbocsájtó leveleket mind bekövetelte. Ezekből látjuk, hogy a kurucz hadjárat alatt majd mindegyikük megsebesült. - Hogy a rácz katonák mennyire elmagyarosodtak s még egymás közt is mennyire elterjedt a magyar levelezés, kitűnik egy 1716. évi ápr. 26-án kelt adóslevélből, mely szerint Görög Gyurka 25 frt kamat fizetése mellett 290 frtot Szubó Buzacsiától kölcsön vevén, az oklevélben megjegyeztetik: „Bizonyságok: Szegedi Vastag Sztájó, Szegedi Gereg Lyuta, Szegedi Demeter Miletian, aki írta ez contractust." A szegedi rácz határőrség közt különben már kezdettől fogva magyar lovasok és gyalogosok is szolgáltak. Thököly felkelő seregének, az 1686. évi és az azt követő időszakban keletkezett szabad csapatoknak egy része utóbb legtöbbnyire a tiszai rácz határőrség kötelékébe került. A rácz határőrség ennélfogva egy bizonyos mérvben elráczosodott magyarokból, de épúgy elmagyarosodott ráczokból állt.

4) Borsod vm. levéltárában.

5) Szeged város számvevőségi levéltárában az 1721. évi november s 1722. évi januárhavi utalványok között.

6) Szeged v. közigazgatási levéltárában, 1717. évi lajstromozatlan iratok közt.

264

Tápé és Vártó birtokok, valamint a többi javadalmak és jogok átadásának kérdésében a királyi nyílt parancsolat daczára is Cometh egyre makacskodott. Az időközben újra kitört háború alkalmából zaklatásait megújította s a hatóság belső ügykezelésébe is beavatkozott. Egyes hozzá szító polgárok érdekéből, különösen a korcsmák és a sörház bérbeadása alkalmával mint védnök szerepelt, a hatósági intézkedéseket ócsárolta s az ügyeket oly színezetben tüntette fel, mintha a tanács a polgárságot elpusztítani akarná s mintha a "szegénység" érdekeinek ő volna a hívatott védője.

Nehogy az ily illetéktelen beavatkozások és feltolakodások jogkövetkezményeket vonjanak maguk után, a tanács egy felettébb erélyes rendreútasító átiratban tudatta a kamarai felügyelővel, hogy ezt tűrni nem hajlandó. Van a városnak törvénye és szabadsága, van a városnak belátása és lelkiismerete s ezek fogják a tanácsot szabad elhatározásaiban korlátolni. Semmi szüksége a kamara tanácsaira, "mert ámbár - irták Comethnek - szűrkankóban járunk is, azzal nem vagyunk parasztok, hanem mint privilegiatus polgároknak és lakosoknak, valakik ezen városi territoriumunkat magistratualis iurisdictionk mellett lakják, ismerjük magunkat és mindeneknek úgy kivánunk városi authoritásunkban élni, mint más nemes városokéhoz hasonló privilegiumunk, szabadságunk hozván úgy magával" (1).

A város és a kamara közötti viszály csak akkor szűnt meg, amidőn Cometh az 1718. évben elhalálozott. Utódja Thau Ádám lett, ki Tápé és Vártó birtokokat a város hatóságának 1719. évi július 18-án gr. Herberstein, a szomszédos helységek bírái és az algyői uradalom képviselőjének jelenlétében ünnepélyesen átadta (2). A város többi javadalmai is egymásután a hatóság kezeire kerültek. Így a többi közt 1719. évi augusztus 31-én a katonaság adta át a tiszai révet, mely alkalommal a város az átvett kompokért és más vízi járművekért a katonai hajózási hivatalnak 120 frtot fizetett (3).

1) Oklevéltár CLXXXVIII. sz.

2) Az udvari kamarának febr. 12-én s az udvari haditanácsnak márcz. 7-én kelt erre vonatkozó rendeletei Szeged v. közig. levéltárában, az 1719. évi lajstromozatlan iratok közt.

3) A Tiszán és a Maroson a katonai szállításokat a hadi hajózási hivatal eszközölte. Ez a hivatal a múlt század végén szűnt meg. A vár déli oldalán, az egykori halpiaczon e hivatalnak kiterjedtebb telepe, pajtái és épületei voltak. Ezeket "pontonier ház"-nak hívták. Az intézmény feloszlása után, 1793-ban a tanács e pajták lebontását és a területnek a város használatába való visszabocsájtását kérte, mert arra a katonaságnak semmi szüksége sem volt. De a helytartó-tanács a város kérelmét elútasította. Később is több ízben, különösen 1834. évben, a halpiacz szükséges kibővítése érdekéből sürgette a tanács a rozzant pajták eltávo-

265

A katonák korcsmáinak tovább fentartasát a hatóság kegyelmesen megengedte, de a tisztek elismervényt tartoztak adni arról, hogy a korcsmáltatási jogot a város engedélye alapján gyakorolják (1).

A katonasággal való rendezkedés különben sokkal símábban folyt le, mint a kamarával. Styringer Ferencz határőrségi hadbíró már az 1714. év végén az előtte folyamatban levő polgári és fenyítő ügyeket a tanácshoz áttette (2), s ezóta a polgárság ügyeiben a tanács ítélkezett. 1717. évi november hó 11-én Károly király a város részére kiadta azon szabadalmi levelet, mely a tanácsnak jogot adott arra, hogy a gonosztevők fölött halálra szóló ítéleteket hozhasson s ez ítéleteket végrehajthassa. A pallosjogról (ius gladii) szóló ezen szabadalmi levél megszerzése ügyében Temesváry főbíró és Fazekas Ferencz tanácsnok Bécsben sokat fáradoztak, miért is 1718. évi január 2-án a tanács nevezetteknek 18 drb aranyat szavazott meg jutalmúl (3) a tárnokszéknél való bekebelezésért pedig - hová a városi perek felebbeztettek - a város 100 tallért fizetett (4).

A város óhajai lényegileg véve lassanként mindenben teljesűltek s a kamarával, a generálissal és a püspökkel folyt küzdelmek, úgy látszott véget értek. A kérdés formai része, tudniillik az új szabadalmi levél kiadása azonban még mindíg függőben maradt. Küszöbön álló kiadását az időközben kitört török háború akadályoztatta meg.

E háború alatt a Temesvár és Belgrád alá szükséges előfogatok kiállítását a hatóságtól újra követelték. Csongrád vármegye a reá kirótt fuvarok egyrészét Szeged városára hárította, Herberstein pedig a kiállítást katonai karhatalommal sürgette. A viszályok e miatt újra

lítását, hol néhány rokkant katona tartózkodott s hol tűrhetetlen botrányok és tivornyák folytak. Az 1839. évi decz. 2-án kelt sürgetésére az a válasz érkezett, hogy a város tartozik az épületeket megváltani. De 1841. évi július 30-án egy nagy vihar a korhadt pajtákat összedöntötte. A kincstár okkor sem távolítá el az értéktelen anyagokat, hasztalan minden törekvés, a város nem juthatott saját területei birtokába. Hosszas tárgyalások után 1856. évben az épületeket 4000 frt becsárban kényszerült a város átvenni, csakhogy a halpiacz kibővítését eszközölhesse. Az épületek némely részét hídbiztosi és révész lakásúl rendezték be s ugyanekkor a tiszai hajóhídat is a révészház mellé helyezték át, mert azelőtt az átkelés s illetőleg a híd lejebb volt. (Szeged v. közigazgatási levéltárában, "Pontonér épület" csomagban.)

1) A reversalist gr. Herberstein, Vászó kapitány, Rózsa István, Jancsika és Lótos János hadnagyok, Deák Mihály adjutáns és Szávó Mihály írták alá. (Szeged v. közig. levéltára, 1719. évi lajstromozatlan iratok.)

2) U. o. 1714. évi lajstromozatlan iratok.

3) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve I. k. 47. lap.

4) Szeged v. közigazgatási levéltára, 1722. évi lajstromozatlan iratok.

266

kitörtek s a polgárok egy része zavargott elégületlenségében. Herberstein a zavargókat titkon szította, sőt őket arra bírta, hogy a tanács ellen vádakat emeljenek, mit a generális a haditanácshoz küldött fel. S minthogy a fogatokat a hatóság ki nem állította, Herberstein a főbírót elfogatta, a várba bebörtönöztette s katonái útján a szükséges előfogatokat karhatalommal állíttatta elő. A katonai törvénykezést a város polgáraira, valamint az átkelő idegenekre most újból kiterjesztette. Ezek miatt a tanács panaszt is emelt az udvari haditanácsnál, de 1718. évi július 12-én Fazekas Ferencz belső és Pretter Fülöp külső tanácsbeli tagokat megbízta, hogy a hadak fővezéréhez, a Szerbiában diadalokat arató Jenő főherczeghez siessenek, súlyos terheiket és érzékeny sérelmeiket elpanaszolva, szerezzenek orvoslatokat. Jenő főherczeg, Harucker főhadbiztos és Bruckhausen titkár részére egész társzekérre rugó bort, élelmi szert és más ajándékokat is küldtek s a követeknek meghagyták, hogy addig vissza se térjenek, míg a várparancsnok ellen az erélyes tiltó rendeletet ki nem eszközlik.

A követek Jenő herczeget valószínűleg fel nem találták, de időközben Passarovitzban a béke is megköttetvén, Jenő herczeg Bécsbe visszatért. 1719. évi február hó elején Szegeden is megfordult, de rövid időzés után tovább folytatta útját. A hatóság tisztelegni óhajtott ugyan előtte, de az alkalmat elszalasztották. Azért a herczeg titkárának adták át panaszleveleiket, amelyben a herczeg iránti hálás érzelmeik előre bocsájtásával érzékenyen panaszkodtak Herberstein kihágásai miatt, ki a felsőbb rendeleteket megsértette, a polgárok egyetértését felzavarta, egyeseket hadbírósága elé állíttatott s közülük még a főbírót is szégyenletes börtönbe záratta.

Az udvari haditanács mindezen panaszokra csak 1719. évi július 15-én kelt levelében válaszolt s kijelentette, minthogy időközben a város régi szabadalmait és kiváltságait - ezek közt a pallosjogot is magában foglaló királyi adománylevelet már megkapta, jogai a jövőre nézve biztosítvák. A Temesvárral, Belgráddal és Szerbiával fennálló nagy forgalomnál fogva azonban miután Szegeden sok idegen tartózkodik, ezek fölött kivételkép a törvénykezés gyakorlatára az országos hadbiztosság lesz hivatva (1).

A Herbersteinnal újabban kitört viszály a tanácsot arra ösztönözte, hogy az oly régóta várt szabadalmi levél kiadását megsürgesse, hogy végre kezeiben legyen az a fegyver, amelylyel a zaklatásokat jövőre magától elháríthasssa.

E végre bármily áldozatot hozni kész volt. Pedig a város pénztára kongott az ürességtől. Milován és Kis Vuk ráczoktól kölcsönzött a tanács 600 frtot s emez akkoriban nagy összeggel küldte fel követeit

1) Szeged v. közigazgatási levéltára, 1718. és 1719. évi lajstromozatlan iratok.

267

Bécsbe, hogy a kamarának, a generálisnak és a püspöknek már korábban kiadott rendeleteket és a város jogait, mentességeit magába foglaló új szabadalmi levelet végtére kieszközöljék (1). A város charta magna-ját, mely már oly régóta elmaradt, tovább nélkülözni nem akarta s a követeket útasította, hogy az új szabadalmi levélbe a város pecsétjére és czímerére vonatkozó jóváhagyást is befoglaltassák. Mert az új czímer és pecsét, mely a város közjogi állásának egyik hírdetője leende, hasonlókép felsőbbi megerősítést igényelt.

A város 1489. évi régi pecsétje, mint tudjuk, egyszerűen SIGILLVM MINVS CIVITATIS ZEGEDIEN felirattal volt ellátva. Hiányzott abban a "libera ac regia" megjelölés, vagyis a közjogi állás feltüntetése, aminthogy ez Esztergom, Buda és Kassa szabad királyi városok régi pecsétjein sem fordul elő (2).

A hódoltság után, amidőn a hatóság régi jogai kivívására mindent elkövetett, 1691. évben egyúttal új pecsétet is vésetett, melyen az 1489. pecséten előforduló czímer változatlanúl fentartva lett, de a körirat ilykép bővíttetett ki: SIGILLUM LIBERAE AC REGIAE CIVITATIS SZEGEDIENSIS. Ez új pecsét, mely a közjogi állást is feltüntette, a múltra nézve nem képezhetett bizonyítékot, s lehet, hogy annak használatát Cometh kifogásolta. A tanács ellenben úgy vélte, hogy az 1691. évi pecsét köriratának kibővítését joggal eszközlé. Mert az 1489. évi kisebb városi pecséten csak térhiányából nem lett kivésve a "libera ac regia" megjelölés, ellenben a másik régi nagyobb pecséten - sigillum maius - melynek elveszéséről valami homályos emlékezet forgott fenn, az bizonyosan előfordult. Keresték, kutatták tehát e régi nagyobb pecsétet, s utóbb a dolognak oly fontossága lett, hogy a szabadalmi levél kiadása körül való késedelmet is talán az elveszett pecsét hiányának tulajdonították. A régi pecsétet tehát minden áron megtalálni kívánták, aminthogy állítólag 1704. évben "véletlen és reménytelen szerencse által a halászok a Tiszából hálóval" kihalásztak egy pecsétet, mely a kivánalmaknak meg is felelt.

Ezen pecsét nyomán készült a város mai czimere s bár a karima egy része le volt törve, azon mégis a következő köriratrészlet: SIGILLVM REGIAE . . . . . GEDIENSIS. A.1200. világosan olvasható volt. Megállapították tehát, hogy az a város régi, elveszett nagyobb pecsétje, mely még 1200. évben készült, mint amely évben Szeged már "királyi" város volt, mert az okmányok

1) Szeged v. közigazgatási levéltárában, 1718. évi lajstromozatlan iratok.

2) Báró Nyáry Albert: A heraldica vezérfonala. Budapest, 1886. 78-79. lap.

268

szerint is Endre király ruházta fel Szeged város polgárait azon kiváltságokkal, aminőkkel Buda és Székesfehérvár városok polgárai éltek.

Ezt a pecsétet, mint egyúttal a régi közjogi állás csalhatatlan bizonyítékát, a város küldöttei a kanczelláriánál bemutatták s úgy ott, valamint másutt is, mint tiszteletreméltó régiséget minden kétely nélkül hitelesnek elfogadták (1).

Ezen hamis pecsétnyomó hitelesítését és használatának megengedését kérte tehát a város és a szokásnál fogva óhajtotta, hogy a pecséten látható czímer a szabadalmi levélben ne csak leírva, hanem egyúttal ékesen kifestve is legyen.

1) Örök rejtély marad, hogy ezt a pecsétnyomót kinek a tanácsára, kinek a rendeletére és ki által készíttették. A sok tekintetben érdekes és a régiség színét magán viselő mű kétségen kívül hamisítvány s valószínűleg ugyanazon kéz munkája, mely az 1719. évi pecséteket metszette. A két mű technikája egy és ugyanaz. A pecsételő körlapja s a hozzá forrasztott esetlen fogó is vasból való. A betűknek és a czímer vonalainak vésetei, mélyedései ígen élesek, mi arra enged következtetni, hogy alig volt használatban. Maga az a körülmény, hogy arab számjelekkel írott 1200. évszám szerepel rajta, elég érv arra nézve, hogy a mű a kelettel nem egykorú. Hisz az arab számjelek hazánkban csak a XV. század közepén vétettek használatba. Podhradszky György ("Mikor számláltattak a szabad királyi városok közé Debreczen, Korpona, Szeged és Trencsény városok" értekezésében - Tudományos Gyűjtemény, 1827. év XII. köt. 87-90. lap) ugyan azt véli, hogy az 1200. évszámot 1500-nak kell olvasni. De ez sem állhat, mert a hamis pecsét köriratában előforduló "regiae" szó írásmódja nem vall a XVI. század elején szokásban volt egyszerűen "e"-vel végződő modorra. Ettől eltekintve, a városoknak ekkor összetett czímereik nem voltak, hisz ez a heraldicának későbbi fejlődését, tehát a czímer újabb időkből való keletkezését mutatja. A város régi czímere, mint az az 1469. és 1498. évi pecséteken látható, nem is az volt, mint amit a hamis pecsét elénk állít. A hamis pecséten kivésett paizs alakja, a foszlányok és azok formája, elrendezése, csakis a XVIII. század ízlésére vallanak. A czímer összetétele és annak minden részlete kétségtelen összefüggésben van a város jogai iránt vívott küzdelmek tárgyaival. A felezett sas karmai közt levő kormánybot a város joghatóságára és pallosjogára, a czímer fölött levő oromdíszen látható bárány a kun puszták iránt folyó perben bizonyítékot képező kőbárányra vonatkozik, mely állítólag a török uralom alatt elpusztult dorosmai templomból került volna a vár falába, miről alább tüzetesen szólunk. Tehát a pecsét egyes részletei mind oly kérdésekre czéloznak, melyek csak a XVIII. század elején lettek vitásak és bizonyítandók. Sajátságos véletlen azonban, hogy e hamis pecsét készítésére a mintát Nürnberg városának 1700. évben vert ünnepi arany érmein ismerjük fel. Ez érmeken előforduló városczímer s az érem másik lapján látható bárány összeillesztésével alakúlt a hamis pecsét útján Szeged város jelenlegi czimere. (Lásd egyúttal: Reizner: A Régi Szeged II. k. 162-174.l.)

269

Miután a város szabadalmi levelének kiadása úgyis elő volt már készítve, a követeknek a czímerre vonatkozó kérelme is teljesedett. III. Károly király 1719. évi május 21-én Laxenburgban adta ki a könyvalakra, veres bársonykötésbe foglalt, arany zsinóron függőpecséttel megerősített s hártyalevelekre írott díszes kiállítású azon diplomáját, melyben IV. Béla, Zsigmond, I. Mátyás és II. Ulászló királynak régi kiváltságlevelei átírva, befoglalva és megerősítve vannak s amelyben ezek kapcsán felsoroltatnak a városnak mindazon jogai, kiváltságai és mentességei, melyek együttesen a polgári szabadságot képezték s amelyekkel a polgárság egész az 1848. évig, sőt részben ezentúl is élt. Ezen oklevélben van tehát leírva és megállapítva a város pecsétje és czímere is, melyet mindezideig használt (1).

III. Károly királynak ezen nagy áldozatok árán szerzett, gyakran idézett s egykoron felettébb értékes szabadalmi levele tulajdonkép semmiféle új jogot, semminemű új kiváltságot nem foglalt magában, csak a küzdelmek következtében vitássá vált s részben időközben jogtörténelmileg kifejlett és kibővült régi jogokat sorolja elő.

Bár az 1848. és 1870. évi törvények által e jogok és mentességek érvénye s haszna megszünt, azokra még a jelenben is igen gyakori hívatkozás történik. Ép azért az oklevél rendelkező részét kiváló fontosságánál fogva kivételesen e helyen egész terjedelmében közöljük.

"Mi tehát többször említett Szeged városunk érintett bírájának, esküdt polgárainak és egész közönségének részéről felségünknek a fentebbi módon benyújtott ilyetén könyörgésüket szívesen meghallgatva és kegyelmesen fogadva, nemcsak boldog emlékezetű néhai József császár és magyar király fentebb érintett megerősítő kiváltságos, vakarás, javítás és hiány nélküli és részeiben sem gyanús, hanem minden hibától és aggálytól mentnek talált s ezen kiváltságos levelünkbe szóról-szóra, minden rövidítés és toldás nélkül bevett és átírt levelét minden tartalmára, záradékaira, és czikkeire nézve, annyiban amennyiben illően és törvényesen vannak keletkezve s erejük az igazságon alapszik, - helybenhagyottaknak, kedvesnek és elfogadottnak vévén s amennyiben az érdekelt polgárok az illető kiváltságoknak élvezetében lettek volna és lennének jelenleg is, királyi

1) A város közönsége 1837. évben régi, deákköriratú pecsétei helyett magyar köriratú pecsétek használatát kérte megengedtetni. A bemutatott új pecsételők lenyomatain a heraldicai srafirozás (vonalakkal való színjelzés) azonban hibás volt, mi tévedésre adott alkalmat. V. Ferdinánd király 1837. évi aug. 10-én kelt diplomájában a magyar köriratú pecsétek használatát meg is engedte, de az adománylevélben a hibás színjelzés következtében a város czímerét máskép írták le és az oklevél fejezeténél is a czímerfestő egész más színezésű és sok tekintetben egészen helytelen új czímert festett ki. Ezen új czímer csak az utóbbi időkben került elvétve használatba.

270

hatalmunknál fogva elfogadtuk, megerősítettük, helyben- és jóváhagytuk. - De még ezenfelül mind a mi császári és királyi jóakaratunkból és kegyelmünkből, mind pedig Szeged városunk fentebb kitett polgárainak s lakosainak hűségét, hív és hasznos szolgálataikat méltányolva, melyekkel ők kiváltkép Magyarországunk szent koronája és néhai megdicsőült, jó emlékezetű Leopold atyánk urunk és József bátyánk, római császárok és Magyarország királyai, dicső emlékű kedvelt elődeink, úgy a mi kedves házunk és már felségünk iránt is, különböző helyeken és időben s a körülmények kivánalmaihoz képest, mihelyt ezen városunk a császári és királyi dicsőséges fegyverek által a török iga alól kiszabadíttatott és a visszaháramlási jognál fogva az országhoz visszakebleztetett s a rendek közé törvény által besoroztatott volna, teljesítettek; s figyelembe véve mind a béke, mind a háború és a legközelebbi Rákóczy és Bercsényi-féle felháborgások és mozgalmak legnehezebb korában tehetségük szerint buzgóan, állhatatosan és készséggel eddig tett s tanúsított, úgy jövendőre is (mint arról meggyőződve vagyunk) hasonló hűséggel s ragaszkodással tanúsítandó buzgóságukat; tekintve és különösen figyelve mondott Szeged városunk jobb és bőségesebb fennállása és fennmaradása érdekéből, most említett Szeged városunk jogait, szabadságait és haszonvételeit illető némely pontozatokat, melyeket Bécs városunkban az úrnak 1715. évben, november hó 13. napján kelt és udvari kamaránk útján, akkori szegedi kamarai tisztünknek, Cometh Józsefnek megküldött császári és királyi kegyelmes határozatunk erejénél fogva már kegyesen kiadtunk s ezenkívül az Ulászló királynak előbb átírt és Szeged városunk szabadságai s előjogai tekintetében Buda és Fehérvár városainkra hivatkozó kiváltságos levelét kifejtendőnek és mondott Buda városunk kiváltságos leveléből, amennyiben más szabad királyi városainkra nézve is alkalmazhatók a közös érdekűeket abból átveendőknek és egész terjedelmükben különösen előadandóknak s ugyanezeket gyakran említett Szeged városunk polgárai és lakói részére a következendőkben kegyelmesen megadandónak és engedhetőnek határoztuk:

hogy mindazon egyetemes és különös jogokkal, kiváltságokkal, mentességekkel s szabadalmakkal, melyek akár az ország törvényeinél fogva, akár pedig a többi szabad királyi városok közönséges szokásainál fogva ezen várost illetik, szabadon éljenek, élhessenek, örüljenek és az ország negyedik rendénél ismét üléssel és szavazattal - mint régen is voltak - bírjanak s az ország újabb törvényénél fogva a visszaháramlási jog czímen a szabad királyi városi állásba, miután törvény szerint is visszavétettek volna, egyesíttessenek és az ország közönséges gyűléseire királyi meghívó-levelek által meghívassanak, a szent korona jószágának tartassanak s attól semmi szerződésnél fogva el ne idegeníttessenek és zálogosíttassanak;

271

a tanács és polgárok együttes nevezet alatt az ország igaz és kétségtelen nemeseinek tekintessenek;

a közadót nem másként, mint az országgal, az országgyűlési díjakat pedig más szabad királyi városaink módjára köteleztessenek fizetni;

a maguk területein és pusztáin addig is békességgel élvezett területi jogokat, különösen pedig Tápé helységet Vártó halastóval (máskép Holt-Tiszának is nevezve) s ennek tartozékaival, melyek 1715. évben azon szegedi polgároknak kamarailag kijelöltettek, más földesurak módjára joghatósággal, tulajdonnal, gyümölcsözéssel és a velük járó hasznok élvezetével együttesen birják;

a kisebb tizednek pedig, úgymint a bárányoknak és méheknek, valamint a kilenczednek, vagy e helyett más valamely szolgálatnak megadására a szegedi polgárok a város régi szabadságainál fogva senki által, semmi módon se kényszeríttethessenek;

s minthogy a polgári kereskedés, kiváltképen az italmérés és húsárulás, vagy bármi másféle néven nevezhető űzlet, mind a falakon belül, mind pedig a palánkban, (mely szintén a város területébe tartozik) egyedül a várost és senkit mást nem illet; ennélfogva senkinek, annál kevésbé egyházi rendűnek s ha csak régtől fogva erre nem kiváltságolt, sem vármegyének, nemesnek, kamarai egyénnek, katonának, - hacsak a polgári jogot a szokott módon meg nem szerzette légyen, - ilyetén kereskedést nyílván vagy alattomban, közvetlen vagy közvetve gyakorolni, vidéki borokat mérés végett a tanácsnál előlegesen teendő bejelentés nélkül behozni szabad nem lészen;

figyelemmel arra, hogy ezen mérési javadalomnak mindenki által való gyakorlását maga a városi tanács mind megakadályozni, mind eltiltani teljes hatalommal birjon: azért is mondott Magyarországunknak korábbi törvényei, nemkülönben az 1715. évben Pozsonyban tartott utolsó országgyűlés határozatai szerint a katonai egyének, legfőként azok mészárosai, vendéglősei, felügyelői, valamint élelmezői is a városi tanácsnak s maguknak a polgároknak és földesuraknak káros húsvágás és italmérés gyakorlásától eltiltatnak;

a serfőzés és serházfelállítás követelt joga említett Szeged városunknak, más szabad királyi városok és földesurak módjára házi kezelésül csak azon végre engedtetik meg, hogy ugyanezen város (az ilyen városi jövedelmek által) az őt terhelő kiadásokat könnyebben elviselhesse és lassan-lassan tökéletesebb állapotba jöhessen;

a város közjava és haszna tekintetéből továbbá minden évben, meghatározott időben, 14 napig terjedőleg eddig is gyakorolt mérési joggal maga a város éljen, ezen idő alatt pedig egy polgárnak sem, hanem csak a vendégfogadókban az útasok számára leszen szabad mérni;

mindazon katonai és kincstári tisztek, úgy mások, nemkülönben a görögök, kik városi telkeket birnak, kereskedést vagy mesterséget

272

űznek, az ország törvényeinél s az országgyűlés határozatánál és udvari haditanácsunknak közbejött helybenhagyásánál fogva a dologi közterheket a városiakkal arány szerint viselni tartoznak s e tekintetben a mondott város ne háborgattassék;

a maguk tulajdon földein a legeltetési jogot gyakorolni s másoktól, kik az említett város területén legeltetést gyakorolnának, az ezért való járandóságot bekövetelni, a vadászatot, nemkülönben a nagyobb és kisebb halászatot űzni, a halászat után való jövedelmeket élvezni, valamint az ott találtató, akár városi, akár a polgárok magántulajdonát képező malmok után, úgy a part, rév vagy tiszai átkelés és a hajók kikötése, mind pedig a vámfizetésre köteles átkelők javai és személyük után esedékes díjak szedésére jogosíttatnak;

ezenkívűl vendégfogadókkal, boltokkal, gyógyszertárakkal, valamint a közönség részére alkalmazandó orvossal, - sütőházzal, cserép- és téglaégetésre felállított és még állítandó házakkal, az ebből származó hasznokkal s jövedelmekkel, úgyszintén a város közjavára létesítendő nyilvános helyekkel, nevezetesen: színházzal, czéllövő házakkal, úgy más nyilvános látványos helyekkel birhassanak;

továbbá: miként fentebb is említve van, a serfőzési és behozatali jog - mindazáltal a külső és vidéki serbehozatal után a kórház fentartására szolgáló garasok szedésének épségével - az említett polgárokra nézve ment és sértetlen maradjon;

tisztében álland a tanácsnak: a száraz és folyó tárgyak mértékeire felügyelni, e végből nyilvános és törvényes mértékeket felállítani, berendezni s az ezzel hamisan élőket és csalókat megbüntetni; - nemkülönben rendes vásárokon és nyilvános piaczokon a zajos és erőszakos tényekre felügyelni; a kéziművekre és iparczikkekre, hogy csalás, színlelés és hamisítás nélküliek és a mesterségek szabályai szerint tökéletesek hogy legyenek, - felvigyázni és ügyelni;

polgárokat és lakosokat kebelébe fölvenni; zsidókat és czigányokat meg vagy meg nem tűrni; az árvákra és azok javaira gondot viselni, gyámokat és gondnokokat számadási kötelezettség mellett kirendelni;

az árúhelyektől és az eladott barmok után máshol is szokásban levő mérsékelt díjat s vámot, - az ez iránt nyert különös, kegyelmes kiváltságunk értelmében követelni;

lelkészt egyházilag törvényszerű javadalommal és kötelességekkel kinevezni s az illetékes helyen bemutatni;

a polgárokat a város közjavára és a törvényhatóság védelmére nézve közmunkálatok teljesítésére szorítani, azoktól segélypénzeket - melyek az ország törvényeivel megegyezők és a többi szabad királyi városokban is szokásban levők legyenek - követelni; a hazai törvényekkel nem ellenkező, magukra nézve kötelező helyhatósági szabályokat alkotni;

273

továbbá magszakadási és visszaháramlási joggal, a város és annak területén való törvénykezési joggal élni, s tanácsilag ítélkezni úgy a közigazgatási és polgári, valamint a teljesen megillető vérhatalomnál fogva a bűnvádi ügyekben bárminemű bűntettet megvizsgálni, befogatásokat és végrehajtásokat eszközöltetni, a vérhatalom jelvényeit felállítani, - bűnügyekben ugyan az ország törvényei s a törvényhatósági különleges jog értelmében felebbvitel nélkül, egyébként pedig a régi gyakorlat és szokás szerint a tárnokszékhez való felebbezéssel élni s birni;

úgy az összes, mint az egyes polgárok és lakosok, bármely nemzetiségűek, jelesen pedig ráczok és zsidók (akik ezentúl nem másnak, mint egyedül a városnak védelme és joghatósága alá tartozólag vétethetnek be), és bárki mások, kik akár mesterségből, akár kereskedésből élnek, a város területén fennforgó minden ügyleteik tekintetében, legyenek azok polgáriak, bűnvádiak, javakat vagy személyeket érdeklők, valamint a nemesek is polgári telkeik után, a tanács joghatóságának alávetvék s a közterheket is közösen tartoznak viselni, annak világos kijelentésével: hogy senki az igaz és való római katholikus hittől idegen, polgárúl semmi ürügy alatt be ne vétessék;

továbbá nevezett Szeged városunk előbb említett polgárai, gazdái és lakosai a bíró szabad választásával is éljenek - mindazáltal más szabad királyi városainkban fennálló szokás szerint, - a tisztikar megújítására kiküldendő királyi biztosunk jelenlétében, a szokott napon, minden második esztendőben és pedig olykép: hogy a bíró által kellően egybehívott választó polgárság a város székházában a hívatalokról való lemondás után, mint már említtetett, királyi biztosunknak, a polgároknak, szószólónak és az esküdt jegyzőnek jelenlétében, a polgároktól egyenként kiveendő és egybegyüjtendő szavazatok többségével vagy az előbbi bírót megerősíthesse, vagy pedig mást, a tanácsból megválasztottat, a plébánia-templom oltára előtt kiveendő eskü mellett, szent György vitéz és vértanú ünnepén megválaszthasson. Hasonlókép a tanács, a tizenkét tanácsnok, kik közül egyik másik elhalálozván (az illető helyének az előbb idézett választási határidőig üresen kelletik maradni) ennek helyére erény és értelemre tekintve más alkalmatosat választani s a többi városi hívatalokat is kiosztani, a jövedelmek fölött számot venni és a tisztviselők köteles számadásait bekívánni, őket arra szorítani hatalommal birjon; mindazáltal annak világos kijelentése mellett: hogy a tanácsnokok valamelyike, a tanács jogai, vagy a maga kötelessége ellen is valamely vétséget elkövetne, amelyért vagy működésétől való felfüggesztést, vagy elmozdítást érdemelne, a mi magyar királyi kanczelláriánk eleve hitelesen és részletesen mindíg értesítendő s a mi további kegyelmes rendelésünk a tanács által bevárandó leszen.

274

világosan akarjuk továbbá és kinyilatkoztatjuk: hogy senki más, akár katonai, akár kincstári tisztviselőnk, de akár a vármegyeiek is, a törvénynek s mondott Szeged városunknak sérelmével valamely joghatóságot gyakorolni, a polgárok ellen ítéletet hozni, vagy más törvényhatósági ténykedéssel - a törvényben megállapítottakon és a vármegyének tulajdonítottakon kívül - ellenükben eljárni, magukat beavatni, illetékek szedésével parasztok módjára őket terhelni és a bűnügyek végrehajtásában a kapuknál vagy más helyen a városi bíróságot akadályozni ne merészelje;

s mivel az igazak a gonoszoknak, az ártatlanok a vétkeseknek kihágásaiért felelni különben sem tartoznak: ennélfogva többször említett Szeged városunk lakosait, gazdáit és polgárait bármely helyen is, másoknak adósságai miatt akár személyükben, akár javaikban elzárni vagy letartóztatni, sőt magát az adós polgárt is a köteles előzetes és megtagadott igazságszolgáltatás nélkül zaklatni és elzárni tilalmazzuk; úgy mindennemű adóztatástól, vámtól, harminczadtól, említett Magyarországunk határain belül, valamint (a tanács utasítása nélkül) bármely rendű egyénnek a gazdák házaiba való erőszakos behatolásától, beszállásolásától és ellátásától, az ő és a többi szabad királyi városaink régi szabadsága és mentessége értelmében őket menteknek és feloldottaknak nyilvánítjuk, - úgy mindazáltal és oly feltétellel: hogy a sokszor említett polgárok, lakosok és gazdák magukat mindenekben a mi többi szabad királyi városainkhoz alkalmaztatni - hálátlanság és hűtlenség bűntette és szennye, ezen és a többi összes szabadalmaiknak és szabadságaiknak elvesztése és visszavétele büntetésének terhével örökre tartózkodni - igyekezzenek s ezen kitünő jótéteményünket, nem közönséges kegyünket és nekik juttatott kegyelmességünket a mi felségünknek, törvényes utódainknak és örököseinknek, tudniillik Magyarország királyainak minden hittel, állhatatossággal és hűséggel szakadatlanúl megérdemelni igyekezzenek és tartozzanak, - sőt elfogadjuk, jóváhagyjuk, erősítjük, helybenhagyjuk, megerősítjük, értelmezzük és megengedjük, mégis másoknak - különösen pedig Isten egyházainak - sérelme nélkül.

Hogy pedig mondott városunk iránt való ezen jóakaratunknak és kegyelmünknek örökös és kitetszőbb tanúsága lenne s ugyanezen jutalmazásunk teljesebb dísze az embereknek világosan szemei elé táruljon, - ugyanazért az ő régi czímerüket, melylyel annakelőtte a régen boldogult magyar királyok részéről felékesíttettek és nemesíttettek s mely általuk az ezerkétszázadik év óta használtatott, mely jelvényük a korábbi idők mostohaságai és viszontagságai miatt valamely szerencsétlen módon elveszett, mégis újabban, az 1704. évben a halászok által a Tisza folyóból véletlen és reménytelen módon, hálókkal kihozatott és a mostani polgáraink és gazdáink kezeihez visszajutott

275

s nekünk különösen is bemutattatott, mely ámbár megcsorbult, mégis bizonyos alakzatot ábrázol a következő körülvétellel vagyis körírással: "Szeged királyi város pecsétje" s a fentebb említett esztendőt világosan feltűnteti, - kegyelmesen helyben hagytuk és annak, mint az idők régisége által megrongáltnak helyébe, ahoz hasonló új pecsétet alkotni s azon formára, amint következik, az ezután jövő s örök időkön való használatra és veres viaszban leendő kinyomásra kegyelmesen megengedtük, tudniillik: függőlegesen ketté osztott katonai pajzs, melynek jobb felén kék mezőben két folyó - a Tiszát, és Marost jelképező - fut és foly le; baloldalon pedig fehér mezőben kiterjesztett szárnyú felezett sas, lábával karmai közt aranyozott kormány-pálczát tartva, természethíven előállítva látható; a paizs környékét körbe átfogó zöld babérból képezett kereken futó körülvételen a következő aranyírású szavak: "Szeged királyi város 1200" olvashatók; továbbá a paizson fekvő, katonai, rácsos nyílt sisak, melyen korona fölött álló fehér bárányt ábrázoló fejedelmi ékítmény van; az ormozatról pedig, vagyis a sisak csúcsáról eminnen fehér és veres, amonnan pedig sárga és kék, a paizs szélein nyugvólag szétterjedő foszlányoktól és rojtoktól illően és díszesen kikerekítve, amint mindezek jelen kegyelmes oklevelünk kezdetén, vagyis fejezetében a festőnek saját keze és művészete által előtüntetve s a maga megfelelő színeivel tisztán kifestve s a szemlélő elébe helyezve világosabban láthatók; meghatározván és a mi biztos tudomásunknál s határozott akaratunknál fogva megengedvén: hogy említett Szeged városunk polgárai, gazdái és lakosai, az ő utódaik s örököseik a városnak összes és bármely okból a maguk kebeléből kibocsájtandó leveleket az előbbi mód szerint való hadi jelvényével ellátott és kimetszett pecsétjével veres viaszszal megpecsételhessenek s az említett színű, kerekre metszett s benyomott viaszon lévő ily pecséteknek ép úgy, mint más hasonszínű viaszszal élő szabad királyi városaink leveleinek és pecséteinek valósággal és kétségtelenül erő és hitel tulajdoníttassék.

Aminek emlékezetére és örök erejére ezen titkos függőpecsétünknek - melylyel mint Magyarország királya élünk - erejével megerősített levelünket, érdekelt Szeged városunk polgárainak és lakosainak, magukra és az ő utódaikra s örököseikre nézve örök érvényűleg kiadni határoztuk" (1).

Ily megújított kiváltságokkal ruházta fel III. Károly király Szeged város polgárait, kik azért őt méltán a város új alapítójának tekintették. A felség iránti hálaérzettől eltelten a tanács nemcsak a király, de

1) Oklevéltár CXCII. sz. Az eredeti szöveg a közbevetett mondatok és betoldások tömege következtében igen nehézkes és darabos. Ezt a fordításnál sem lehetett elkerülni, mert a jogi jelentőségek hűségét igyekeztünk kiválóan feltüntetni.

276

egyúttal a királyné arczképét is a gyűlésterem díszesítésére nagy költséggel lefestette, mely képek máig fennmaradtak.

Ezen adománylevél kihirdetése után a város polgárai a hazában most már mindenütt kétségtelen szabad polgárokúl lőnek elismerve. A pozsonyi kamara ugyan már az 1717. évi nov. 18-án kiadott rendeletében utasította a zsolnai, trencsényi, zólyomi, vágújhelyi, szent-mártoni, szakolczai, turdosini, puchovi, soproni stb. harminczadokat, hogy Szeged város pecsétjével ellátott polgárlevelek tulajdonosait semmiféle vámokkal ne terheljék (1), de a polgárság e tekintetben mentességeit általában az új szabadalmi levél kiadása után élvezte. 1719. évi április és augusztus havában az összes hazai, valamint a szlavóniai 30-adok udvari kamarai rendeletek által szigorúan útasíttattak, hogy Szeged polgárai az ország határain belűl teljesen út- és hídvám, valamint adó- és illeték-mentesek lévén, őket ezzel senki ne merészelje terhelni (2). A hatóság ezen gondoskodásért köszönő feliratot intézett (3) s ez alkalommal egyúttal a polgárság a város pecsétjével ellátott igazoló polgár-leveleket kapott.

Ezen polgárlevelek a hazában egyúttal igazoló útlevelekűl használtattak, egy ideig azonban a katonai kormányzat alatt álló visszahódított területen és a határőrvidéken való utazásra a várparancsnokságtól kelle útlevelet váltani. E rendszabály alól még a hatóság tagjai sem vétettek ki.

Az első években a polgárok összes létszáma 290 volt, ugyanakkor a közönséges lakosok száma az adózó családfőket számítva 142-re rugott (4).

1) Az illető 30-adokhoz intézett eredeti rendeletek Szeged v. közigazgatási levéltárában.

2) Cs. és kir. közös pénzügyminiszteri levéltár magyar kamarai osztálya Bécsben.

3) Oklevéltár CXCIV. sz.

4) Oklevéltár CCII. sz. A birtoktalan zsellérek összeírása e jegyzékből hiányzik, ez oknál fogva a valószínű népesség számát ez időről megállapítanunk lehetetlen, de Szegedi Kilit: "A szeged-alsóvárosi fejedelmi templom és kolostor történelmi vázlata" Szeged, 1862. czímű műve 11. lapján közölt ama állítása, hogy 1715-ben, mikor Szeged "szabad királyi várossá emeltetett, a lakosság létszáma 21,900 lélekből állott", - eltekintve attól, hogy a forrás megnevezése nélkül közöltetik - tévedésen alapúl. Mint fentebb előadtuk, Szeged népessége az 1712. évi katasztrófa előtt mintegy 6000, illetőleg 9000 lehetett; de az 1712. év után egyelőre e létszám nemhogy növekedett volna, de sőt tetemesen megfogyatkozott.

előző | tartalom | következő