Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

38

érdemes polgár neve Ördög Ferencz, ki felsőbb kitüntetésben is részesűlt (1).

E vésznapok alatt látogatta meg a várost, illetőleg a gör. keleti hitközséget Sztankovits István bácsi ó-hitű püspök, ki az egyházi vizsgálatok megejtése és 3 napi időzés után, szept. 22-én távozott. A hitközség nagy ünnepléssel fogadta főpapját s a régi rácz polgárőrség ekkor szerepelt utoljára (2).

II. A negyvenes évek mozgalmai.

E korszakra esik hazánkban a társadalmi és politikai közszellem felébredése. Ennek dicsősége Széchenyi és Kossuth neveihez fűződik, kik a nemzetet a tespedésből felrázták s a közgazdasági, társadalmi, politikai és közmívelődési reformok és intézmények sürgetése és életbeléptetése által a magyar nemzetet az európai művelt államok társaságába bevezették.

Széchenyi eszméi Szegeden is felköltötték a gondolkodást, a közjóért való fáradozást és áldozatkészséget. A pesti kaszinó mintájára, mint láttuk, 1829-ben itt is megalakult az első társadalmi egyesület, melyet később a második és harmadik követett. Ezek a társadalmi élet élénkítésén túl a városi ügyekre, a közmívelődésre s különösen a színügyre, bizonyos befolyást gyakoroltak, politikai kérdésekkel azonban nem igen foglalkoztak. Ilyenekről csak az ügyvédségben, a városházán az ügyvédek helyiségében (pertár, procuratoria) volt néha eszmecsere, melyeket a nagytekintélyű Fadgyas Pál szokott volt megindítani.

De sem az egyesületeknek, sem az ügyvédeknek a társadalomra és a közéletre nézve felrázóbb hatása nem volt, míg csak Széchenyi Szegedre nem érkezett. Széchenyi 1833. évi szept. 3-án reggel, a "Duna" gőzhajón érkezett Szegedre. Az első gőzhajó látása rendkívüli izgalmat keltett. Mindenki ismerni óhajtotta a csudás alkotást, mely az egykorú feljegyzések szerint leírhatatlan benyomást gyakorolt. "A ráczok hallgatva bámultak, feleségeik keresztet hánytak magukra; a magyarok pedig lármázva újjongtak, gyalog, lóháton és kocsikon versengve futottak a hullámok közt előre haladó hajóval" (3).

Széchenyi a várost megtekintve, az elmaradottság, különösen a

1) Tűzveszélyek elhárítása czímű külön csomag. Szeged város közig. levéltárában. - Jelenkor, 1836. 64. és 80. sz.

2) Jelenkor, 1836. 80. sz.

3) Jelenkor, 1833. 70. sz.


39

nagy piacznak kietlen, piszkos és szabályozatlan állapota miatt tett szemrehányásokat. Iróniával említette, hogy a 26 holdnyi pusztaságon miért nem termelnek legalább burgonyát. Nem képzelte azonban, hogy az óriási tér hetenként kétszer a vásáros kocsik tömegének elhelyezkedésére alig elegendő. Az nap a piaristák vendége volt, hol a város előkelőségei már egybesereglettek, kiket több irányban való tevékenységre buzdított. Másnap Algyőre, Pallavicini őrgrófhoz rándult ki, honnan visszatérve, a kaszinóban egybegyűlt "vacsoráló társaság" körében jelent meg, hol "szabadabban fakadozott minden tag vígadozása, midőn a hazai kaszinó-intézet nagymesterének, az ország előmenetelének tollal s értékkel buzgó előmozdítójának, hosszas életeért jelentett lelkes kívánatok közt ürültek a pezsgőboros áldomáspoharak." Széchenyi a város elmaradottságát ezúttal is szóvá tette s mindenkit munkára és haladásra lelkesített. Felköszöntőjében a hallgatósághoz a következő intelmeket intézte: "Ha történetből háztartásunkban téves számolás következtén deficzit mutatkozik, helyre hozhatjuk azt egyszerű takarékossággal; ha egészségünk romlandóban van, értelmes orvoshoz folyamodunk s egészségünk helyreáll; ha elszakadoznak öltönyeink, a szabó fölruház; ha az idősödés kora romboló nyomot idéz elő ingatag testünkön, egy kis mesterséges cziczoma szembetünedező sok hiányt palástolhat még; ha unatkozunk rideg agglegényi állapotunkban, nőt veszünk, segítve van rajtunk; mi több, ha emberi gyarlóságból vétkeztünk istenünk, hibát követtünk el embertársunk ellen s lelkiismeretünkben nyugtalanságot érezünk ott, hol szivünk dobog, a javulás elhatározott ígérete mellett vétkünktől föloldoz bennünket az irgalmas isten könyörületes szolgája és fölzaklatott lelkiismeretünk lecsendesül: de ha a mindennél drágább időt hasztalanúl eltékozlottuk, hazánk és magunk javára kellőleg föl nem használtuk, el van az vesztve helyrehozhatlanúl, egy isten sem pótolhatja helyre az eltékozlott időt" (1).

Mély benyomást tettek ezen nyilatkozatai; de a lelkesedés csak szalmalobbanás volt, mely alig hagy nyomot maga után. Ép a hajós gazdákhoz intézett tanácsai vesztek leginkább kárba, mert míg a Dráván már 1839-től fogva gőzhajókkal vontatták a terhelt hajókat (2), addig Szegeden és a Tiszán továbbra is a lóvontatás rendszere maradt gyakorlatban és tizenegy év telt el, míg a szegediek ismét gőzhajót láttak. Pedig híres és gazdag hajós népe volt ekkor Szegednek. Közülük említendő Zsótér János, úgy veje Ábrahám József, ki az 1833. évi november havában azt a feltünést keltett vállalatot hajtotta végre,

1) Jelenkor, 1833. 73., 83. - Honderű, 1846. II. 5. l. - Pesti Napló, 1873. é. 203-204. sz. - Szegedi Híradó, 1873. 108. és 110. sz.

2) Századok, 1838. 9. - Hírnök, 1839. 8. sz.


40

hogy az aldunai sziklás zuhatagokon minden veszedelem nélkül vezette át terhelt hajóját (1). A szegedi hajósok a gőzhajózással nem tudtak megbarátkozni. Az öreg Zsótér később ugyan arra adta fejét, hogy gőz nélkül haladó hajót szerkeszt s rendkívüli áldozatok árán létesített is egy alkotmányt, de ez az ismételt javítások daczára sem birt helyéből kimozdúlni.

Széchenyi szept. 5-én tért vissza Szegedről, hol inkább a nemzeti érzelmek felköltésére hatott elevenítőleg. A magyarság beolvasztó ereje a németeskedő polgárságot mind szűkebb térre szorította, de a belvárosi plébánián még minden második vasárnap német ének és német szent beszéd hangzott. Kremminger Antalnak, midőn 1835-ben mint ifjú pap a plébániát elnyerte, első dolga volt, hogy a német éneket és predikácziót megszüntette. Néhány előkelő csökönös német pattogott ugyan e miatt, de utóbb mindenki megnyugodott. Ezentúl a német nemzetiséget már csak az időközönként megjelenő német vándor múzsa élesztgette.

A magyar hazafias érzelmek ellenben mind erőteljesebben lüktettek s a magyar névért, a magyar dicsőségért, tudományosságért és művészetért való lelkesedés egyre fokozódóbb áldozatok hozatalára serkentett.

Így a magyar nemzeti múzeum létesítésére a város és a polgárság 2575 frt 27 krt áldozott (2); a vakok pesti intézetére is jelentékeny "ajánlások" tétettek; a nemzeti színház alapjára a város 3287 frt 20 krt, a polgárság pedig váltói 1010 frtot küldött (3). Lelkes fogadtatásban részesült Ferenczy szobrász terve is, ki Mátyás király dicsőségét egy nagy lovas-szobor által óhajtotta megörökíteni. A tanács által 1839. évi decz. 10-én megindított "hála ajánlások" igen szép eredménynyel folytak (4).

A nemzetiségért, a közjóért és humanismusért való érzés, munka és áldozatkészség mind sűrűbben nyilatkozott, amire nézve kiváló hatással volt ama körülmény, hogy az 1840. és a következő évben, Pestről és Pozsonyból mintegy 20 ifjú ügyvéd került haza, eltelve a szép és jó iránt való nemes lelkesedéssel. Az ifjú ügyvédek öntudatos, következetes és kitartó munkássággal, a polgárság körében kifejtett s fokról-fokra haladó buzdítással rövid idő alatt a város társadalmi és politikai közszellemét tökéletesen átalakították s a haladást és városias fejlődést minden téren megindították.

1) Társalkodó, 1834. júl. 2. sz.

2) 1827. évi XXXV. t.-cz.

3) Jelenkor, 1836. 1-1840. 49. sz. - Székely J.: Magyar játékszín. Budapest, 1887. 165. és 188. l.

4) Tanácsi ügyiratok. - Jelenkor, 1839. 102. - Pesti Hírlap, 1842. 185.


41

Mindenek előtt a kaszinói és más vigalmakon, amelyek különben igen sűrűn követték egymást, "a szélvészes csélcsap keringők és lélekszakasztó vágtatók" helyett, a nemzeti tánczot és magyar viseletet honosították meg, úgy hogy még a zsidó nőegylet bálja is magyaros jellegű lett (1). Azután Schatzl német színtársulatát, mely a német polgárság tüntető pártfogása mellett a rókusi pacsirta-kertben "ízlést tipró, aljas és úntató bohózataival immár boszantólag viselkedett, megbuktatták, úgy hogy a társulat megszökni kényszerűit. Az ifjúság most a kaszinóval egyetemben Komlóssy híres társulatát szerződtette, ki a nemzeti színház vendégművészeit mind sűrűbben vendégszerepeltette, úgy hogy a magyar színművészet pártolása és jövője teljesen biztosítottnak látszott (2). A társulat távozása után a nemzeti szellem ápolására és a humanismus ügyének szolgálatára, az ifjúság műkedvelő társulatot alakított s a kisdedóvó intézet felállítására megkezdette előadásainak hosszú sorozatát, úgy hogy 1846-ban, midőn Somogyi Antal buzgólkodására a szegedi jótékony nőegylet megalakult és a kisdedóvó intézetet 50 fiúval és 20 leánynyal megnyitotta, az ifjú ügyvédek műkedvelő társulata mintegy 2000 frt tiszta jövedelmet adott át a nőegyletnek. Pedig az ifjúság időközben más emberbaráti czélokat is segélyezett, így például a miskolczi tűzkárvallottak javára is rendezett előadásokat (3).

A német polgárság egy ideig ellentüntetéskép hasonló eljárást követett. A modori tüzkárvallottak segélyezésére és más jótékony czélra, ugyancsak műkedvelői előadásokat rendezett (4); de a magyar ifjúság kiváló sikerei után a további kísérletezéssel és elkülönző állásával teljesen felhagyott. Így lett lassanként Szegednek ismét egységes, magyar társadalma, mint volt közvetlenűl a törökök kiűzése után.

Az ifjúságnak ezen sikere kiválóan Osztróvszky József érdeme, ki az ifjú ügyvédeknek mintegy vezére volt. Lelkesítése, haladásra intő szavai és tevékenysége által nemcsak a társadalomnak, hanem a városi közügyeknek és a politikai kérdéseknek alakulására is nevezetes befolyást gyakorolt. A nyárspolgárias szellem, melyről fentebb szólottunk, mindinkább oszladozott s a hatóság is az udvari kamarával szemben bizonyos újításokat mind erőteljesebben sürgetett. Mert minden újításnál, minden felmerülő közszükségletnél, ha annak keresztülvitele 60 forint nál magasabb kiadással járt, a m. kir. udvari kamara engedélyét kelle

1) Jelenkor, 1840. 24., 49. - Hírnök, 1840. 48., 67. sz.

2) Jelenkor, 1840. 49. sz. - Hírnök, 1840. 48., 82. és 84. sz. - Pesti Hírlap, 1841. 20. sz. - Nemzeti Újság, 1841.:?., 11., 18. és 1842. 50. sz.

3) Budapesti Híradó, 1846. 374., 412. - Pesti Hírlap, 1842. 115. sz. - Hírnök, 1843. 84. sz.

4) Pesti Hírlap, 1841. 20. és Nemzeti Újság 1842. 50. sz.


42

kikérni. A kamara pedig sajátságos szűkkeblűséggel minden újabb kiadást ellenzett s a közönségnek nagyobb megterheltetését gátolta, hogy ez a hadi adót könnyebben viselhesse. A kamara mintha nem is kívánta volna, hogy a város haladjon, csinosodjék, az elmaradottságból kibontakozzék, mert annyi nehézséget tudott támasztani, hogy a hatóság utoljára is kifáradva, abban hagyta jóirányú törekvéseit.

Jellemző e tekintetben a pontonier-pajta eltávolításának kérdése, amely ügy 1793. óta foglalkoztatta a hatóságot. A kincstár ugyanis a város tulajdonát képező haltéren, a vár déli kapuja és a Tisza-part között, még a törökök kiűzése után, a vízi szállítások czéljaira egy nagy pajtát és más épületet állíttatott, hol a hajós katonák és a hajóvontatók, többnyire meglánczolt fegyenczek tanyáztak. Idővel a katonai hajózások megszüntek, az intézmény és a dísztelen telep feleslegessé vált. 1793. évi szept. 14-én a tanács ennélfogva azt kérte, hogy a terület visszaadassék s illetőleg a ronda alkotmány eltávolíttassék. De a kincstár mit sem akart tudni a város tulajdon-jogáról (1), bár a bekerített óriási területre többé egyáltalán nem volt szüksége, mert; az épületekben csak egy-két rokkant katona tanyázott. Évtizedeken át hasztalan volt minden lépés. Az 1834. évi "szépítő küldöttség" szorgalmazása következtében, az 1836. évi júl. 11-én és 1839. évi decz. 2-án kelt felterjesztésnek sem volt foganatja; pedig a hajóhídnak s illetőleg a hídfőnek kívánatos áthelyezése okából az illető területre már nagy szükség volt. A tanács már csere-ajánlatot is tett, de ez a határozata sem nyert jóváhagyást. 1841. évi júl. 30-án egy nagy vihar a rozoga pajtát végül ledöntötte s a katonaság az anyagokat elárvereztette. A fennmaradt épületekben a katonaság védelme alatt ekkor bordély-telepek keletkeztek, hol a botrányok minden napon megújultak s hasztalan volt minden tiltakozás és felirat. A város a telepet most már megváltani igyekezett, de a vételt a kamara ellenezte. Csak az 1856. évi jún. 7-én kelt helytartótanácsi engedély alapján s illetőleg 4000 frt becsár lefizetése után jutott a kérdéses telep a város birtokába, mely ezután a hídbérleti vállalatnak, majd a hídbiztosi hivatalnak engedtetett át.

A feketesas-utcza déli részének kinyitása is három évtizednél tovább tartó küzdelembe került. A kamara akadályain túl a forgalmi tekintetekből felettébb kívánatos utczanyitást még az illető telkek

1) A kincstár a város tulajdonjogait általában nem igen tisztelte s a czéljaira szükséges területek megszerzésénél az eszközökben nem igen válogatott. Így például az udvari kamara 1772. évi nov. 27-én a tanács tagjait felfüggesztés és elbocsájtás terhe alatt kötelezte arra, hogy az újabb kincstári sópajták felállítására szükséges területeket a város ingyen engedje át. Mégis utóbb ugyanezen területeket magas értékben kelle visszaváltani.


43

tulajdonosai is nehezítették, kik az ellenértékül felajánlt értékesebb telkeket és az azon emelendő új épületeket sem voltak hajlandók elfogadni. A nagy piaczon keresztül-kasul vonuló s a beomlásoktól mind jobban kiszélesedett bűzös nyílt csatornákat is csak hosszas kérelmezés után lehetett megszüntetni. Pedig az árkokon átvezető pallóhídak fenntartási költségei évek során át többre rugtak, mint amennyibe a fedett csatornák kerültek.

Ilyen akadályokba ütközött a szegény-ügy rendezésének kérdése is. A hatóság már 1833. évben megszüntetni óhajtotta a nyilvános koldulást, még pedig a lakosságnak önkénytes adakozásaiból előálló segélyalap létesítésével. De a lakosság adományai igen csekély mérvűeknek igérkeztek s így a tanács azt tervezte, hogy a közadókból fogja szegényeit eltartani és segélyezni. De ehez a kamara és a helytartótanács a szükséges engedélyt nem adta meg.

Ily körülmények közt a felsővárosi társalkodási egyesületnek 1841. évi nov. 31-én tartott közgyűlésén az ifjúság nevében Osztróvszky elragadó szónoklattal azon indítványt terjesztette elő, hogy más városok példájára vegye a társadalom kezeibe az ügyet s a nyilvános koldulások erkölcsi káros hatásait és veszélyeit megszüntetendő, alakíttassék egy szegényápoló-egyesület, mely tagjainak önkénytes adományaiból egyrészt a valóban eltartást igénylő szegényeket segélyezze, másrészt pedig egy majdan létesítendő dologház által a munkaképeseknek keresetet biztosítana (1). Az egyesület közhelyesléssel fogadta az indítványt. Mielőbb elkészültek az alapszabályok, összeírták a koldú sokat s a szegényápoló-egyesület, vagy közönségesebben koldús-egylet, még az évben Tari Pál tanácsnok elnöklete alatt meg is alakúlt.

Aláírások által több évre biztosítva látszott a szegények segélyezési ügye, de az egyesület csak a felsővárosi szegények eltartását karolta fel. E példa azonban a rókusi, majd a belvárosi polgárokra is buzdítólag hatott. Ezek is megalkották a városrészi egyesületet, sőt még alsóváros sem maradt el. A belvárosi egyesületnek Petrovits István főjegyző lett az elnöke. A városrészi egyesületek autonómiájukat megtartva, minden hónapban közös üléseket is tartottak, hol a segélyezések mérvét és módját egyöntetűleg megállapították. 1844-ben az egyesületnek 2379 frt 07 kr. bevétele és 1162 frt kiadása volt. Ebből 73 belvárosi, 41 felsővárosi, 44 rókusi, 39 alsóvárosi, összesen tehát 180 keresetképtelen szegény nyert ellátást. 1846-ban az egyesület már a dologház felállításának kérdésével foglalkozott, de az 1848. évi mozgalmas napok következtében az egyesületek ideiglenesen feloszlottak s vagyonuk a város tulajdonába ment át (2).

1) Pesti Hírlap, 1841. 38. sz. Osztróvszky czikke a koldúsokról.

2) Az egyesületek nyilvánossá tett évi számadásai.


44

Az egyesületek közös űlései mind népesebbek lettek, mert az ifjú ügyvédek az elszegényedés okairól vitákat keltve, a társadalmi és politikai kérdéseket mélyrehatólag bonczolgatták s ez úton általában a közügyeket megbeszéléseik körébe egészen bevonták. Az érdeklődést minden iránt felköltve, a testvériességet s a közös érdekek előmozdítására szolgáló egyesüléseket tovább fejlesztették.

Felsőbb engedély alapján ugyanis más városok példájára, 1840. évben Szegeden is felállíttatott és újra szerveztetett az egyenruhás és fegyveres polgárőrségi intézmény, mely a franczia háború befejezése után lassanként egészen feledésbe ment. Most, hogy újra életre kelt, az ifjúságnak buzdítása következtében a polgárőrségbe a régi polgárok mind nagyobb számmal léptek be, sőt az új polgárok már azon kötelezettséggel vétettek fel, hogy magukat egyenruházni s a fegyver használatában tökéletesíteni tartoznak. A polgárőrség feje a főbíró volt, ezredesi ranggal. A főbb és alantas tisztségeket választás útján töltötték be. Kezdetben kevesen voltak, de csakhamar 400 gyalog és 150 lovas főre szaporodtak. Utóbb már mégegyszer ennyien voltak. De nem városrészi századok szerint, sem nem nemzetiségek szerint alakultak, mert most kizárólag magyar vezényszó alatt szolgáltak. Az egyházi és polgári ünnepségek alkalmával rendszerint teljes számmal kivonultak s érdekes látványt képezett maguktartása és ügyes mozdulataik. Lonovics püspöknek 1841. évi nov. 22-én, a következő évi május 25-én s az 1844. évi deczember 3-án történt szegedi látogatásai alkalmával - továbbá József nádor 1846. évi november 12-én, nádorságának félszázados fordulója alkalmával tartott ünnepségen és még számos más esetben az ünnepélyek sikerét és hatását az ő szereplésük emelte (1). István nádor körútja alkalmával Szabadkára 200-an rándultak át s támogatókig résztvettek a város minden társadalmi mozgalmában.

Hogy az országos védegyletnek 1845. évi májusban Szegeden is "osztálya" alakult, az különösen a polgárőrség érdeme, melynek tagjai aláírásokkal kötelezték magukat, hogy csakis "honi" czikkeket vásárolnak. Ennek következtében a hazai gyártmányoknak Szegeden külön raktárai és árúhelyei keletkeztek, de a védegyleti mozgalmaknak legtöbb előnyét Felmayer Antal élvezte, kinek az 1842. évi első hazai iparkiállításon feltűnést keltett kékfestő czikkei nemcsak Szegeden, hanem a környéken is nagy kelendőségnek örvendettek (2).

Az ifjúság a polgári őrseregnek és a védegyleti osztálynak mozgal-

1) Nemzeti Újság, 1841. II. félév 100., 1842. I. félév 50 sz. 1846. 397. és 1847. 500. sz. - Pesti Hírlap, 1841. 99. sz. - Budapesti Híradó, 1844. év 101. sz.

2) Kossuth Lajos: Jelentés az első magyar iparműkiállításról. Pest, 1843. 16. l. - A védegylet szegedi osztályának 1846-ban készült zászlója a városi múzeumban.


45

maiban és gyűléseiben is élénk részt vett. De itt is az ország politikai viszonyaira terelte a közfigyelmet s minden alkalmat megragadott, hogy a polgárság közérzületében meggyökeresedjék az az óhaj és követelés, hogy az ország rendi szerkezetének át kell alakulni s mind a törvényhozásnak, mind pedig a vármegyéknek és a városok választott közegeinek a népképviselet elve szerint kell szerveztetni.

Az országgyűléseken ugyanis a városi követeknek csak egy szavazata volt. A vármegyék pedig csak az esetre lettek volna hajlandók a városi követeket az egyéni szavazati joggal felruházni, ha küldetésüket nem a tanácstól nyerik, mely a kamarától s illetőleg a kormánytól való függőségénél fogva szabadon nem is választhatott. Azon időben ezt a kérdést, mely a rendeket már az 1836. évi országgyűlésen is nagyban foglalkoztatta, a városok coordinatiójának nevezték.

Az ifjúság minden Összejövetel alkalmával ezt a kérdést bonczolgatta, úgy hogy utóbb már a választott község is foglalkozott ez ügygyel. Osztróvszkynak a Pesti Hírlapban különböző alkalomból megjelent czikkei úgy hatottak, hogy nemcsak a választott község, de még a tanács is, mely jó részben conservativ érzelmű volt, lassanként a haladás útjára terelődött. A többi közt az elítélt raboknak nyilvános botozásáról, Tóth Mihály ügyvédnek "nyelvkötési" (silentium) esetéről, a tárgyalások nyilvánosságáról szóló czikkei keltettek nagyobb figyelmet (1).

A választott község 1841. évi máj. 2-án "közakarattal el is határozta, hogy ezentúl tanácskozmányait nyilvánosan tartja. A felsőbb hatóság azonban e határozatot megsemmisítette, de azért a következő évi február 10-én tartott "elegyes űlés" (a tanács és a választott község) mégis kimondta, hogy az adókivető 30 tagú küldöttségnek tárgyalásai nyilvánosak legyenek már annálfogva is, mert az 1715. évi 77. t.-cz. értelmében az adókivetéseknél és az adószámadások készítésénél minden adózó jelen lehet. A törvény ezen világos rendelkezése azonban Szegeden végrehajtva soha sem volt s ennélfogva a tanács most kifogásolta a kü döttségnek ily alapon való eljárását. Az űléseken az ifjúság mégis megjelent, miből a tanács és az ifjúság közt való összeütközés származott, mi az ifjú ügyvédek iránt eddig is megnyilatkozott rokonszenvet még inkább fokozta (2). A tanács azonban csakhamar belátta, hogy a növekedő áradattal megküzdeni képtelen, azért utóbb a nyilvánosság érvényesűlése előtt szemet hunyt.

A polgárságnak a közügyek iránt való érdeklődését még inkább felköltötte az, hogy az ifjúság Csongrád vármegyének az 1840-ik évi országgyűlés után haza érkezett egyik követe, Klauzál Gábor tiszteletére tüntetést rendezett. Ez abból állt, hogy az ifjúság Klauzál lakása előtt este a zenekarral megjelent s Osztróvszky lelkes üdvözlő

1) Pesti Hírlap, 1841. évi 86. és 1842. évi 159. sz. stb.

2) Pesti Hírlap, 1841. 38., 86., 119., 139., 159., 239. sz.


46

szózatot intézett az ünnepelthez, magasztalva az ő hazafiúi érdemeit s a szabadelvű eszmék diadala végett az országgyűlésen és vármegye űlésein kifejtett tevékenységét.

Abban az időben ez a rend és nyugalom elleni nagy kihágást képezett. Klauzált a legnagyobb mértékben meglepte ez a fejlemény s nem is késett kijelenteni, hogy ilyesmire ő ép Szegeden legkevésbé számított. Hisz országosan ismert és tisztelt nevét, hazafiui érdemeit, magas műveltségét itt csak szűkebb körben ismerték. Legtöbben csak annyit tudtak felőle, hogy "szörnyen okos ember" s hogy a választott községben annak idején ő erőltette azt a népszerűtlen indítványt, hogy a juhos gazdák legelőbért fizessenek. Hogy az ország első publiczistái közé tartozott s hogy Deák Ferencznek legbensőbb barátja és támasza volt, arról kevesen beszéltek. De mostantól fogva nevét általában magasztalólag emlegették.

A tisztelgés után az ifjúság és a közönség a kaszinóban seregeit össze, hol a szabadelvü párt törekvéseit lelkes szónoklatokban magasztalták, mely alkalommal a tanács egyik becsvágyó tagja, Petrovits István főjegyző, az új áramlathoz csatlakozását jelentette ki. Itt tűnt fel Somogyi Antal, azelőtt Pozsony vármegye aljegyzője, a hírhedt szathmári 12 pontnak (mely az 1848. évi márcz. 15-iki pontokkal csaknem azonos volt) szerzője, ki ugyanezen időben telepedett meg Szegeden és Osztróvszkyval együtt Szeged társadalmi és politikai viszonyainak átalakításában tevékeny részt vett.

Az ifjúságnak ily irányú mozgalmai után a választott községben felmerült az a nézet, hogy az országgyűlési követküldés és a követútasítás készítésének joga nem is annyira a tanácsot, hanem inkább a választott községet s illetőleg a polgárság egyetemét illeti. Fadgyas előterjesztései alapján az 1842. évi ápr. 10-én tartott űlésen a választott község már egész hévvel követelte, hogy e fontos politikai jogban a polgárság is részesíttessék (1). Felirat intéztetett ennélfogva a helytartótanácshoz, hogy a követútasítás készítése alkalmából a polgárság befolyása is biztosíttassék olykép, hogy minden 5 ház lakossága az űlésekre egy-egy képviselő küldésére jogosíttassék fel. A helytartótanács azonban e kívánságot csak 42 képviselő választására szorította (2). Ez is vívmány volt s a polgárság képviselőiül többnyire az ifjú ügyvédek választattak meg.

Az útasítások 1843. évi márczius havában készültek el. 26 pontozatba foglaltattak a legszabadelvűbb irányú reformok, melyek ország-szerte feltűnést keltettek. A többi közt kiterjeszkedett az a polgári házasság behozatalára, a statisztikai hivatalok szervezésére stb.; a

1) Pesti Hírlap, 1842. 139. sz.

2) Jelenkor, 1843. 37. sz.


47

szab. kir. városok rendezésének kérdése pedig a részletekre is kiterjedő megállapodásokat tartalmazott (1). Ezen útasítás alapján a kibővített választott község 1843. évi május 2-án a követválasztást is megejtette. A választott község tagjai közül, sőt az ifjú ügyvédek sorából is történtek ezúttal már jelölések, mindazáltal követekül Szilber Antal és Aigner Ferdinánd tanácstagok választattak meg (2). Nemcsak az útasításoknál, hanem egyéni tulajdonságaiknál fogva is, a város követei az országgyűlésen közfigyelemben részesültek s Szeged mintegy "vármegye" számban szerepelt. Szilber kedélyes modoránál fogva volt kedvelt, Aigner pedig nagy készültségénél fogva aratott hatást (3).

A városok rendezésének ügye elő is került az országgyűlésen. A javaslat a városoknak 16, illetőleg 32 szavazatot juttatott volna. De a kormány érdekeinek képviseletére a városokban kinevezendő "főfelügyelők" hatásköre olyannyira kiterjesztve lett, hogy az általános visszatetszést keltett. A városi követek közül többen megnyugodtak ezen javaslatban, Szeged követei azonban tiltakoztak ellene (4). Szegeden is nagy visszatetszést keltett ezen javaslat, úgy hogy Osztróvszky feliratot készített ellene, mely több ezer aláírással ellátva az országgyűlés elé is került, hol nagy tetszéssel fogadtatott (5). A javaslatból nem is lett törvény, aminthogy az 1843-44. országgyűlés a kormány makacs konzervatív álláspontjánál fogva általában meddő maradt.

Leverő hatást keltett a követeknek az országgyűlés eredményéről, 1845. évi február havában a választott községnek zárt űlésében tett jelentése (6); még inkább a kormánynak az az eljárása, hogy Szilber Antal tanácsnokot ezen állásától megfosztotta. Lengyel Pál tanácsbelivel fennforgó rokonságát találták erre nézve ürügyül, bár ez a körülmény 1833. óta közismeretű volt.

Az ifjúság erélyét és küzdelmeit azonban a reactio szele le nem hűtötte. A közteherviselésről szóló törvény ugyan még meg nem alkottatott, de az elvettényleg végrehajtották. Az évenként megújuló adókivetések alkalmával az adóreform kérdése is mindenkor fel szokott merülni. Az 1842. évi július 10-én tartott elegyes űlésen Osztróvszky hatásosan fejtegette az eddigi adórendszer fonákságait s a "fejadó" és "jövedelmi" adó behozatalát sürgette. A többi közt a földadókataszter elkészítését hangoztatta annyival is inkább, mert a város határának háromszögelésen alapuló részletes felmérését

1) Lásd a Követküldés fejezet alatt.

2) Pesti Hírlap, 1843. 239., 241., 252. - Hírnök, 1843. 42. - Jelenkor, 1843. 37. sz.

3) Beksics G.: A demokraczia Magyarországon. Budapest, 1881.

4) Pesti Hírlap, 1844. év 320. sz.

5) Jelenkor, 1844. év 55. sz.

6) Budapesti Híradó, 1845. 139. és Jelenkor, 1845. 4., 30., 55. sz.


48

és térképezését ép az időben fejezte be Giba Antal mérnök (1), úgy hogy a hiteltelekkönyvnek készítése is már munkába vétetett. Ezzel óhajtotta volna a földadótelekkönyvek készítését egybekapcsoltatni. A házakat is nem értékük, hanem jövedelmezésük, illetőleg a lakrészek osztályozása alapján kívánta volna megadóztatni.

A választott község mindezen elveket helyeselte, sőt a jövedelemadó osztályzatait meg is állapította. De az életbeléptetésre még sok előmunkálat igényeltetett. A közteherviselés elve azonban olykép nyert mégis megoldást, hogy az adómentességet élvező honoratiorok (ügyvéd, orvos, mérnök, tanító, köztisztviselő) ezen kiváltságaikról lemondtak. Az 1845. évben írásos nyilatkozatot terjesztettek be, melynek alapján megadóztatásukat óhajtották. Osztróvszky gyűjtötte egybe a 77 nyilatkozatot, mely oly hatást gyakorolt a többi csökönösökre, hogy utóbb ezek is csatlakozásukat nyilvánították s az 1846. évben a nemesek kivételével a polgárok mindegyike a közterhek arányszerű viselésében már részt vett (2).

Az időben ez nagy vívmány volt, melynek Csongrád vármegye közéletére és politikai pártküzdelmeire is meg volt a maga nyomatékos hatása. A vármegye szabadelvű pártja ugyanis ez időben sűrűn egybeseregelt Szegeden s Klauzál vezérlette alatt több tanácskozmányt tartott, hogy a konzervativek erejét ellensúlyozza. Ezen összejöveteleknél a szegedi ifjú ügyvédek sok szolgálatot teljesítettek s így a vármegye ellenzéke oda törekedett, hogy a megye székhelye a félreeső Szegvárról Szegedre helyeztessék át. 1841. évi szept. 13-án a vármegye katonai laktanyának fel is ajánlotta a megyei széképületet s a város is kijelentette, hogy az új székház czéljaira készséggel átenged egy alkalmas ingyentelket (3). De a konzervativek hamar észrevették, hogy reájuk mily hátrányos következményű lehet a szabadelvű és demokratikus Szegedre való áttelepülés, azért is a terv nemcsak hogy abbanmaradt, sőt az 1846. évi decz. 20-án tartott űlésen még az "oly igen káros vidéki befolyás", vagyis a szegedi értekezletek miatt is felszólalások történtek (4). Csongrád megyében a maradók mind több tért hódítottak s Klauzálnak az 1845. évi szept. 15. ülésen a közteher-

1) A város határterületének részletes felmérése és térképezése még 1834-ben elrendeltetett. Giba vállalkozóval az erre vonatkozó szerződés 1836. évi aug. 31-én köttetett meg. A vállalat árában 21,000 forint fizettetett ki. Összesen 10 mérnök segédkezett a kitűnő mű létrehozatalán, mely még mai napon is közhasznúnak bizonyul. A telekkönyvezési Német János mérnök 1845-46-ban hajtotta végre.

2) Pesti Hírlap, 1842. 119., 159., 162., 181. sz. 1846. év 665. sz. - Jelenkor, 1842. 59. s 1845. év 35. és 100. sz.

3) Világ, 1842. 24. sz. - Nemzeti Újság, 1841. II. félév 82. sz. Budapesti Híradó, 1846. 311. sz.


Szeged a Tiszapartról tekintve 1844-ben. A régi iparossegédek vándorkönyveiben lévő rézmetszet hasonmása.


49

viselés iránt tett indítványa megbukott. E hírre a szegedi ifjú ügyvédi kar a betegen hazaérkezett Klauzál tiszteletére szept. 22-én fáklyászenét rendezett. Kiss Károly nagyreményű ifjú juratus lelkes szavakban ünnepelte a hazafit s kíméletlenül ostorozta a kormányt és pártját, mely a haladást úgy sem fogja meggátolni s az akadályok gördítése által csak a vihar kitörését idézik elő (1).

Ez volt az első fáklyászene Szegeden. De az ifjú szónok tüzes szavai a királyi ügyészségnek is tudomására jutottak, ki a választott községtől most azt követelte, hogy az ezrek jelenlétében tartott lázító és állítólagos felségsértő beszéd miatt a bűnvizsgálat megejthetése tekintetéből tegyen feljelentést. A választott község azonban kijelentette, hogy a felség iránt alattvalói hű érzelmekkel s a kormányhatóságok iránt is teljes tisztelettel van ugyan eltelve, mindazáltal a feljelentő szerepre nem vállalkozhat.

Az ifjúság azonban tartott attól, hogy miként Csongrád vármegyében, úgy Szegeden is felülkerekedik a reakció. Ott ugyanis az 1845. évi decz. 16-án tartott követjelentési gyűlésen vérengzések történtek s az ugyanazon évi 18-án s 20-án folytatva tartott űlésekre katonai fedezetet kelle kérni. Így a szabadelvű párt megrettentve lévén, az űlés a konzervatívek teljes diadalával végződött. A következő évi április havában tartott tisztújítás alkalmával a szabadelvű párt jelöltjei, Kárász Benő alispán s Rónay Mihály főszolgabíró, Bene Antal administrator önkénykedései következtében megbuktak. A megyegyűlésről visszatért két jelölt tiszteletére az ifjak május 3-án, több ezerre rugó polgár részvétével ismét fáklyásmenetet rendeztek. A tüntetés után a vezetők az alsóvárosi kaszinóban seregeltek össze, hol lelkes üdvözlések közt a szabadelvű párt vezéreül a város legtekintélyesebb polgárát, Korda Jánost kiáltották ki (2). Az ő tekintélye és befolyása nagyban ellensúlyozta a konzervatív hajlamú Wőber főbírónak és a tanács többi tagjainak törekvéseit. A választott község sem tágított álláspontjából s a korábbi útasítások fenntartásával, az 1847. évi október havában a pozsonyi országgyűlésre követekül Wőber György és Rengey Nándor tanácsbeliek választattak meg. Felsőbb rendeletnél fogva ugyanis a választásnak ekkor a beltanács tagjaira kelle szorítkoznia.
Az ifjúság által megindított és vezetett ezen társadalmi és politikai mozgalmakkal párhuzamosan fejlődtek a város haladását és a polgárisodást biztosító különféle intézmények s azon munkálatok, melyek a forgalom emelését és a város csinosodását mozdították elő. Miután a közügyekkel mind többen foglalkoztak, minden oldalról tervek és javaslatok merültek fel, hogy miként lehetne az elmaradottságot helyrehozni s a közjót legsürgősebben előmozdítani.

1) Pesti Hírlap, 1845. 555. sz. - Pesther Zeitung 106. sz.

2) Pesti Hírlap, 1846. 672. l. Szeged v. tört. II.


50

A forgalom emelésére 1841-ben a Kistelekre vezető út kiépíttetett. Nyáron a feláradó homoktól járhatatlan útat szíkfölddel megborították s 4000 frt költséggel oly állapotba helyezték, hogy az mint műút két évtizeden át a közlekedés érdekeit tökéletesen biztosította (1). A szabadkai országút hasonlókép jókarba helyeztetett. Így azután Auslander és Bach vállalkozók "gyorsutazási vállalatot" rendeztek be, amelylyel az útasok rövid idő alatt s aránylag kevés költséggel s az utazási veszélyek lehető kevesbedésével juthattak el Pestre és Temesvárra (2). Ez a vállalkozások iránt való bátorságot fokozta. Idegenek és külföldiek most már mind sűrűbben fordultak meg Szegeden s a város fiai közül is mind többen szálltak ki a nagyvilágba, kik haza térve külföldi tapasztalataikat polgártársaikkal közölték. 1842-ik nyarán 18 évi távollét után Maróthy István került haza Perzsiából, hol a sah udvari orvosaként működött (3). 1845-ben pedig Punek János érkezett meg Amerikából, melynek csodás haladásáról és sajátszerű intézményeiről alig győzte polgártársait tájékoztatni (4).

Az útak jókarba helyezése következtében a piacz még élénkebb lett. Különösen a gabonát és dohányt fuvarozták ide. Az utóbbit báró Sina és Wodianer vásárolgatta, kik a várostól megszerzett Sina-féle telken pajtákat emeltettek, hol több száz munkás állandóan foglalkozott. Gyárépületek emelését is tervezték, amint erre szerződésszerűleg kötelezve is voltak (5). De az 1850. évben bekövetkezett változásoknál, valamint a

1) Nemzeti Újság, 1841. év II. félév 95. sz.

2) Szeged v. közig. levéltára. - Hírnök, 1844. év 55. sz. - Budapesti Híradó, 1845. 191. sz.

3) Vámbéry: Vándorlásaim Perzsiában. Pest, 1867. 267. l.

4) Nemzeti Újság, 1842. II. félév 61. - Világ, 1842. 64. - Budapesti Híradó, 1846. 412. sz.

5) Báró Sina Györgynek vállalkozásai, a Pest-szegedi csatorna létesítésére vonatkozó tervei, Szeged közgazdasági viszonyai emelésére igen kedvezők és biztatók voltak. Sina Györgyöt azért a tanács díszpolgárúl megválasztotta s részére a következő oklevelet adta ki:
"Mi szab. kir. Szeged város főbírája, polgármestere s tanácsa adjuk tudtokra jelen levelünk rendeiben mindeneknek, hogy miután dicsőségesen országló kegyelmes koronás királyunk szolgálatát, a közjót, s városunk további szabad marad-hatását és javát tárgyazó ügyek s állapotoknak fölvételök, folytatásuk s elintézésük végett mai alúlirt napon s évben egybegyülekezvén, tanácsűlést tartottunk: akkor kellő méltánylási elismerés mellett megfontolván s tekintetbe vevén hodosi és kizdiai szabad zászlós Sina György úr ő méltóságának, görög kir. Megváltó, a török császári Nischani Iftihar jeles rendek vitézének, görög királyi általános ügyvivőnek, egy ósztriai szabadítékos pénzváltó intézet igazgatójának, több tek. ns. megye táblabírájának, a görög nem egyesült szertartási oskolai alapítványokat


51

szerződés eltévelyedésénél fogva ezen kötelezettség teljesítése abban maradt. A gabonaféléket a Dercsényi-féle gyári vállalat vásárolgatta. Báró Dercsényi János udvari kamarai előadó és testvére, kik előbb a városnak szőreghi albérlői voltak, a széképület mellett lévő üres telket s a felső Tiszaparton elterülő "ingyenes" dűlő egy részét 1840-ben a várostól kedvező módozattal megvásárolták, hogy ott szesz és keményítőgyár épületeket emeljenek. Az építkezéseket meg is kezdették s az üzem biztatólag fejlődött, de a vállalat mégis csődbe jutott. Még a város betáblázott követelései is elvesztek (1).

Ezen gyáripari vállalatoknál fogva Szeged piacza oly jelentőségre emelkedett, hogy a nagy gabonaforgalomra s az ebből folyó űzérkedésekre tekintettel, midőn az 1840. évi országgyűlésen a váltótör vényjavaslat tárgyaltatott s a váltótörvényszékek elhelyezése szóban forgott, Szeged is ki volt szemelve egy ily törvényszék felállítási helyéül. Csanád megye és Szabadka város hathatósan támogatta ugyan Szeged igényeit, de azért a törvényszék mégsem itt, hanem Aradon állíttatott fel (2).

A közlekedési állapotok a város belterületén is nagyot lendültek.

kezelő biztosság tiszteleti tagjának, a fels. királyi szék s azzal rokon összeforrásbani hazánk javokra és hasznokra intézett minden alkalomkori honfias szolgálatait, közhasznú vállalatok s intézetek kivitelökben s létesítésökben kitüntetett jeles készségét és csüggedhetlen munkásságát - nem régiben a Duna folyó veszélyes kidagadásával kiszámíthatlanúl károsított testvér Buda és Pest fővárosok ínségbe sülyesztett lakosinak segélyökre az emberiség oltárára bőkezüleg emelt áldozatait, a honi kereskedés nagyobb virágzására segélésében kiismértetett lelkességét - a már-már hanyatlott dohánytenyésztésnek sok ezer termesztő javára a kellő segély kiszolgáltatásával általa új életre hozását, s végre városunk keblében számosb szegény családnak, élelmük és szükségeseik fedezésökre egy újabb keres hetési forrásnak általa történt felnyitását - fentisztelt szabad zászlós úr ő méltóságát városunkbani polgári czímmel megtisztelni, felruházni s megajándékozni, úgyszinte többi polgáraink díszes sorába írni s beiktatni örömmel készkedtünk, adván, engedvén s ajándékozván fentisztelt szabad zászlós úr ő méltóságának mindazon igazakat, jogokat, mellyekkel városunk többi szabados polgárai a honi törvények és szabadságleveleink tartalmaiknál fogva élnek, díszlenek s bírnak, a köz igazság úgy hozván magával. Költ Szegeden 1839. évi bőjtelő hó 25-dik napján tartott tanácsűlésből. - Megolvasta, és kiadta Miskolczy István m. k. tek. ns Csanád megye tbírája, s a tisztelt ns város aljegyzője." (P. H.)

1) Szeged v. közig. levéltárában, külön kezelt nagy iratcsomag. A f. v. gyártelepet 1844-ben közárverésen utóbb Schmidt (Kovács) Ferencz városi hídbérlő, a belvárosi telket és félbenmaradt épületet pedig Zsótér János szerezte meg.

2) Konkoli Thege Pál: Az 1840. évi országgyűlés. Pest, 1847. II. k. 201. és 202. l. - Jelenkor, 1840. 49. sz. - Hírnök, 1840. 48. sz.


52

mert nagy arányú kövezési munkálatok indúltak meg. Az első kövezet, mely a "nagy piacz"-tól a sóházig vezetett, húsz évi vajúdás után 1840-ben vétetett munkába. A következő évben a piaczon keresztül a hídig terjedőleg a kocsiútat hasonlókép kikövezték. 1845-47-ben a budai országút kövezete készült el a mai gázgyárig, a Szentháromság-utczáé pedig a Bokor-utczáig (1). Innen a további kövezések csak 1854-ben készültek el.

A gyalogjárók is ezen időszakban létesültek. 1845. évi okt. 1-én a külvárosi utczákban deszkapallókból való járók készítése határoztatott el, azon módozattal, hogy ezeket a belvárosban 2 év mulva, a külvárosokban pedig 5 év mulva tégla-járókkal cserélik ki (2).

A Tiszán át való közlekedés akadálytalan fenntartására az állandó híd kiépítésének terve már ekkor felmerült. A választott község 1842. évben a lánczhíd-építés tervezetével behatóan foglalkozott. 1845-ben küldöttség is alakult a terv kivitelére. Mintegy 500,000 frt költség forgott szóban, azért sokan faszerkezetű híddal is megelégedtek volna, mert még ennek költségeit is kölcsön útján kellett volna előállítani (3).

A kölcsön különben akár kisebb, akár nagyobb mennyiségben felveendőnek mutatkozott, mert a kövezetek kiterjesztését mindenki sürgette. A rakodópart kiépítésére is elkészültek a tervek s ez egymaga 300,000 frtot igényelt volna. A nagy kölcsön törlesztését olykép tervezték, hogy a közlegelőből 50 holdas részletekben, 24,000 holdnyi terület, 30 évi bérhasználatra kihasíttatott s a befolyó bérpénzek a kölcsöntőke és kamat törlesztésére szolgáltak volna. Többen azonban ellenezték a kölcsön felvételét. E helyett azt ajánlották, hogy a város közbirtokából megfelelő részletek eladassanak s a pusztákra falvak telepíttessenek. A befolyó vételárak a város különféle közszükségleteinek sorozatos megoldására fordíttassanak s egymást követőleg építtessék fel az állandó híd, a rakodópart, kikötő, színház, kórház stb. Mindezen tervek s javaslatok széleskörű érdeklődést keltettek. Kolb Ádám, Petrovics István tanácsbeliek, úgy Korda János és Nagy Pál választott községi tagok saját álláspontjukat még külön-külön röpiratokban is fejtegették.

Tehát mint látjuk, a haladás és kibontakozás jelei minden téren és minden irányban megnyilatkoztak. Általában még az építkezések is lendületet nyertek s nemcsak a piaczon, hanem a forgalmi élénkebb helyektől távolabbra eső utczákban is emeletes házakat kezdettek

1) Az első kövezési munkálatokat Gerstl testvérek hajtották végre.

2) Nemzeti Újság, 1841. II. félév 56., 95. - Jelenkor, 1840. 49., 1845. 35. és 55. sz. - Hírnök, 1840. 48. és 1844. 92. sz. - Pesti Hírlap, 1845. 585. és 1846. 665. szám.

3) Nemzeti Újság, 1842. I. félév 63. sz. - Jelenkor, 1845. 30. sz.


53

építeni. A többi közt 1845-ben épült a Kárász-féle terjedelmes emeletes ház, melynek csak egy bolthelyiségeért, akkor feltünő magas, 1150 frt bért fizettek (1).

A gyakori tűzveszélyeknél fogva eltiltották a gyékény és nádtetők megújítását. A deszka-kéményeket le kelle rontani s helyettük mindenfelé téglával boltozott kéményeket építettek (2).

Petrovics István 1843-ban gőzfürdőt létesített (3) s a hatóság a közönség üdülésére 1845-ben, felsővároson a "makkos erdő" és "nyargali" ligeteket, 1846-ban pedig a vár déli oldalán, az egykor oly híres sétakertet (promenade) létesítette. Ez utóbbi helyen 1847-ben már egy csarnok is épült. A polgárság tudatában már az a felfogás kezdett ekkor megerősödni, hogy Szeged nemcsak 50,000 léleknyi népességénél, hanem közgazdasági fontosságánál és különféle régibb és újabb intézményeinél fogva az országnak második s az alföldnek fővárosa (4).

Ilyen intézmény volt a Szeged-csongrádi takarékpénztár, mely a nagymérvű uzsorának megszüntetésére, a takarékosság és tőkegyűjtés meghonosítására alapíttatott. Az időben Szegeden a magánhitelezők általában 12-15%-tóli kamatokat szedtek, de volt eset, hogy a szorongatott adós 30, sőt 40°/o-ot is kényszerült fizetni. Az 1840. évi váltótörvény és az eljárás sajátszerű gyorsasága sok adóst és még több jóhiszemű aláírót oly zavarokba sodort, hogy számtalanan érzékeny károkat szenvedtek. Klauzál Gábor kezdeményezésére ennélfogva az 1845. évi április 3-án, 50 frttal befizetendő 500 részvény alapján a "humanitarius'" intézmény, mely Vásárhelyen, Szentesen és Csongrádon is fiókokat óhajtott felállítani, létre is jött. Jótékony hatása legott érezhető volt, ámbár az uzsorások nagy mérvű kölcsönigényekkel álltak elő, hogy az olcsó pénzt magasabb kamatozással gyümölcsöztessék. Így az intézet mihamarébb a hitelek maximumának meghatározásával kényszerült a visszaéléseknek elejét venni.

A hasznos és kedvező fejlődésű intézetnél a betétek is oly kedvezőleg emelkedtek, hogy a legszegényebb néposztály hiteligényeinek kielégítésére már a zálogház felállításának tervével is foglalkoztak (5).

Egy másik ilyféle új intézmény volt a tiszai rendszeres gőzhajó-

1) Budapesti Híradó, 1845. 162. sz.

2) 1842-ben s 1846. évi júniusban ismét gyakori tüzesetek voltak, mely alkalommal a pipázási tilalom megújíttatott; de ugyanekkor a kötelező kémény sepretési indítvány megbukott. (Jelenkor, 1842. 40. sz. - Budapesti Híradó, 1846. 874. és 412. sz.) 1846-ban Tápé egy része is elhamvadt, mely alkalomból a város 2000 frt segélyt osztott ki jobbágyai között. (Budapesti Híradó, 1846. 412. és 444. sz.)

3) Az első gőzfürdő Budán, a Rudas-fürdőben, 1832. évben nyílt meg.

4) Jelenkor, 1845. 55. sz.

5) Jelenkor, 1845. 18. - Pesti Hírlap, 1845. 585. sz.


54

járatok megindítása. A szegedi hajósgazdák 1844-ben egy "tiszai gőzhajózási társulat" megalakítását tervezték. Már biztosítottnak látszott az 550 drb 200 frtos részvény kibocsájtása útján előállítandó alaptőke, midőn az 1844. évi november 20-án, Szegeden váratlanúl megjelent a Dunagőzhajózási-társulat Hermine nevű hajója. Cesare delle Grazie felügyelő a tanácscsal legott tárgyalásokat kezdett a kikötő és parthasználat ügyében s biztosította a várost, hogy a hajójáratok rendszeresek lesznek. A vállalat iránt a hatóság kedvező hajlamokkal volt eltelve. Ingyen engedett át 60 ölnyi partvonalat a hídon alúl, hogy ott "rakhelyeket és tárházakat" emelhessen. Elengedte a karópénzeket és hídnyitási díjakat s biztosította a társulatot védelméről. Így a következő évben már Szolnokig jártak a Hermine, Pannonia és Attila nevű gőzösök, melyekhez utóbb a "Szeged" nevű is járult.

A szegedi hajós-gazdák terve ennek következtében félbemaradt. Ámde a "tiszai gőzhajózási-társulat" vállalata más oldalról újra felkaroltatott. Gr. Andrássy Gyula és Széchenyi István 1846-ban Debreczenben űléseztek ez ügyben, kibocsájtották a részvények aláírására való felhívásokat is, de a szükséges alaptőke össze nem került s így a terv ezen részről is abban maradt (1).

Felszínre került továbbá a Duna-Tisza között létesítendő, még 1805-ben Vedres által javasolt pest-szegedi hajózható csatorna terve is. Ennek terveit újabban Beszédes Ferencz dolgozta ki s a kivitel az ő számításai szerint 12 milliót, Clark és mások észrevételei szerint azonban 26, 37, 50 sőt 80 millió forintnyi tőkét igényelt volna. Bár Vásárhelyi Pálnak bírálata igen kedvezőtlen volt (2), a csatorna-létesítési vállalat kezdetben mégis nagy érdeklődéssel találkozott. Különösen Szegeden és Kecskeméten buzgólkodtak létrejövetelén (3). Kecskemét ugyanis 100,000 váltó forintot és ugyanannyi napszámot volt hajlandó felajánlani. Gyürki Pál királyi biztos az érdekeltség megalakítása ügyében 1845-ben több értekezletet tartott, de még az előleges költségeket sem sikerült biztosítani, mert Szegedet kivéve a legtöbb érdekelt az áldozatok hozatalától vonakodott. A vállalat így elposványosodott s az engedélyesek, báró Sina és társai, utóbb egészen elejtették a csatorna építés tervét, mert időközben a Pest-Szeged-Temesvári vasútépítés terve lépett előtérbe.

1) Szeged v. közigazg. levéltárában, külön kezelt nagy iratcsomag. - Budapesti Híradó, 1844. 70., 76., 101. - 1845. 191. 1846. év 412. sz. - Hírnök, 1844. 95. sz. - Jelenkor, 1846. 58. sz.

2) Jánoska Nándor: Böngészetek Beszédes Ferencz irományaiból. - Magyar mérnök- és építész-egylet Közlönye 1868.

3) Lásd a város hatóságának ez ügyben tett szorgalmazásait és feliratait 1834. évi 1959. sz. a.


55

Maga Szeged is a vasútépítést óhajtókhoz csatlakozott s a város egyeteme 50,000 frt értékű törzsrészvényt jegyzett, de ezentúl a kisajátítandó területeknek ingyen való átengedését is biztosította. A vasúti vállalat igazgatója, gr. Zichy Ferencz, ezen ügyben 1847. évi márcz. 24-én tartott Szegeden értekezletet, mely után a felmérések és kitűzések meg is kezdettek. Az előzetes tervek szerint a vasút a várost ketté szelte volna oly formán, hogy a Kossuth Lajos-sugárúton bevezetve, magas töltéseken, a vár északi bástyáinak és kazamatáinak tetejére került volna. A vasút hídja a vár bástyájából épült volna ki. Ez a terv és megoldás a lakosság egy részét felettébb nyugtalanította, azért is a tanácshoz beterjesztett folyamodásokban más irányú megoldást hangoztattak, nehogy a vonatok a futkosó gyermekeket elgázolják, vagy pedig a mozdonyok a házakat felgyújtsák (1). A következő évben kifejlett nagy nemzeti mozgalmak azonban a vasúti építkezés mielőbb óhajtott megkezdését is több évre elodázták.

A közművelődési téren is haladás jelentkezett s új intézmények keletkeztek, melyek az általános műveltség emelésére nem kevés hatással voltak. 1841-ben a külvárosok távolabb eső részeiben, nevezetesen Tabánban, Mórában és Alvégen új népiskolák nyíltak meg, melyeket "ingyen iskoláknak" neveztek. A tanyai gazdák is áhítoztak a műveltség után, mert önköltségükön több mozgó iskolát állítottak fel. 1844. évben a város jelentékeny mérvű támogatása mellett megnyílt a királyi tanítóképző intézet is, 1846-ban pedig a tanács elhatározta a reáliskola megnyitását.

A gymnasium még népesebb lett, mint eddig. Az idegen ajkú ifjúság a magyar nyelv elsajátítására tódult Szegedre. A magyar nyelv fontosságára és terjesztésére tekintettel, a magyar nyelv és irodalom kiterjedtebb tanítása tekintetéből ezen tanszék részére a tanács külön javadalmazást szabott. Ezen gondoskodásnál fogva 1840-ben az ifjúság körében magyar olvasó- és gyakorló-társaság keletkezett, melyben a magyar irodalmat művelve, még az idegen ajkú ifjúság is nagy számmal vett részt. A gyakorló iskola 1844-ben már 700 kötetre rugó könyvtárt gyűjtött s jelentékeny mérvben hozzájárult a tanári karnak azon kezdeményezéséhez, hogy Dugonics András jeltelen sírhelye díszes emlékoszlop felállítása által emlékezetessé tétessék (2).

A magyar gyakorló iskolának a lyceumra és annak szellemére nézve is rendkívűli hatása volt. Divatba jöttek a magyar "defendálások", vagyis a lyceumot végzett ifjak az összes tudományok köréből nyil-

1) Szeged v. közig. levéltárában a vasútépítési külön iratcsomag. - Jelenkor, 1847. 28., 33. sz.

2) Hírnök, 1841. 36. - 1844. év 42. és 43. sz. - Pesti Hírlap, 1841. év 35. sz. - Budapesti Híradó, 1846. év 374. sz.


56

vános vita-tételeket tűztek ki. Aki ily defendálást végezett, az a pesti egyetemen egy évi tanfolyam hallgatása után bölcsészet-tudori oklevelet nyerhetett. Azelőtt persze latinúl defendáltak, most azonban a magyar defensiok annál inkább népszerűbbek lettek, mert a tudományosság ezen ünnepein a város előkelősége is mind fokozódóbb számmal vett részt. Ám a főigazgatóság a magyar defendálásokat eltiltotta, mi oly visszatetszést szült, hogy a magyar nyelv jogain ejtett ezen sérelmet Csongrád vármegye követei az országos sérelmek sorába iktatták (1).

Azon körülményeknél fogva, hogy a lyceum ifjúsága a társadalmi életre is bizonyos hatást gyakorolt, viszont a társadalom is melegebben érzett a lyceumi ifjúság iránt. Azok száma, kik a szegényebb sorsú tanulók helyzetén könnyítettek, mind nagyobb lett, sőt akadtak lelkes hazafiak, kik a szegedi főiskola javára s illetőleg a szegény tanulók fenntartására alapítványokat és ösztöndíjakat tettek. Ebner József, szegedi származású szent-péteri plébános, ki a vakok országos intézetének alaptőkéjét is 6000 v. frtnyi alapítványnyal növelte s a szegedi kisdedovoda javára is 350 frtot adományozott, a szegedi főgymnasiumba járó szegénysorsú tanulók javára 1846-ban 450 frtnyi ösztöndíj-alapítványt tett (2). Ugyanezen évben a város kiváló hírű tiszti főorvosa, dr. Sobay György, két szegény sorsú tanuló javára 840 frtból álló ösztöndíjat hagyományozott.

Ilyen örvendetes haladási nyilatkozatai voltak ezen kornak, melyet később "boldog idők "-ként emlegetett az utókor.

Az igaz, hogy az egyéni jólét a kedvező anyagi viszonyoknál fogva általában kielégítő volt, bár a megelégedést s az általános jó hangulatot az 1845-46. évi inség és az 1845. évi árvíz megzavarta. Ugyanis az 1845. évi kedvezőtlen termési viszonyok az élelmi, valamint az iparczikkek árait is felszöktették. A reá következő évben április közepétől egész június közepéig semmi eső sem volt s az aszály mindent tönkre tett. A felvidéken azonban még nagyobb volt az inség. Az ínséges tájakról seregestől szálltak le a nélkülözők s ennek következtében a fogyasztás és drágaság még nagyobb lett. A búza ára háromszoros értékére emelkedett, mert mérője 16 frt 30 kron, a kukoricza és zab 11 frton, az árpa pedig 5 frton kelt.

A nyomor enyhítésére a hatóság kellő mennyiségű gabonát vásárolt, azt lisztté őrlette, kenyérré süttette és a teljesen vagyontalanok közt ingyen-adagokat osztatott ki, mások részére pedig a kenyér fontját. 10 váltó kron mérette. Szerencsére azonban ugyanezen esztendőben kedvező gyümölcstermés volt s így az inséges állapotok nagyon enyhültek.

1) Konkoli Thege Pál: 1840. évi országgyűlés. Pest, 1840. I. k. 103. l.

2) Pesti Hírlap, 1843. 241. sz. - Budapesti Híradó, 1846. év 412. sz.


57

Nagyobb aggodalmakat okozott a Tiszának ismételt ízben előfordult áradása. Az 1844. évben ugyanis 19' 10" hüvelyk magas víz volt s az áradat az évben vissza se tért a mederbe. A következő év február 2-án baljóslatokat keltő azon ritka tünemény tapasztaltatott, hogy villámlás s dörgés után jégzápor következett s az égboltozaton szivárvány tünt fel. Általában véve az időjárás oly enyhe volt, hogy a hajóhídat már április 3-án be lehetett kötni (1). A vízállás ekkor oly magas volt, hogy már derekasan védekezni kelle. Az áradat május 29-én 20' 3" 10"' magasságot ért el. Újszegeden, hol eddig a házak még nem igen voltak fenyegetve, most már ezen vízmagasságnál legnagyobb részben úsztak és egymás után rogyadoztak. A város népe is nagy szorongások közt élt. Május 20-tól fogva naponként másfélezer főnyi közerő dolgozott a jobbparti vonalakon, hol két ízben már veszélyes csúszások történtek. Sűrűn kongatták ezúttal is a vészharangokat s többen már a meneküléshez készülődtek, de a liberalis és conservativ pártok küzdelmeire való humoros czélzással nem tudták, hogy a "maradó vagy szaladó párthoz" ragaszkodjanak-e? A szivárgó vizek ellepték a mélyebb fekvésű kerteket és megtöltötték a pinczéket (2).

A Tisza árja csak nagy későn húzódott vissza a mederbe. Az előző évi áradásnál fogva 18 hónapon keresztül a vizek az ártereken poshadtak, mely körülmény a Tiszaszabályozás rég vajúdó ügyének halaszthatatlan keresztülvitelét követelte. Ép ez időben neveztetett ki gr. Széchenyi István a helytartótanács közlekedésügyi osztályfőnökévé, ki legfőbb feladatáúl ismerte a Vásárhelyi-féle tiszaszabályozási tervezetet végrehajtani és az ármentesítő társulatokat megalakítani. Bejárta az egész Tiszavölgyet s mindenütt búzdítva, az ármentesitő társulatokat, majd a nagy tiszavölgyi társulatot megalakította. Így Szegeden is megfordult, hogy a tápé-sártói társulatot szervezze, melynél a tápéi rét után a város is érdekelve volt. A választott község tagjai közül többen aggodalmaskodtak a szabályozási munkálatok végrehajtása után a városra háramló súlyos következmények s különösen az okvetlenűl bekövetkező gyakrabb és az eddiginél is nagyobb árvízveszedelmek miatt. A tiszaszabályozási nagy vállalatot a városra nézve vészhozónak nyilvánították, azért a nagy arányú mozgalmaknak egyáltalán nem örültek. Voltak sokan, kik azt óhajtották, hogy a város inkább adja el az ármentesítendő tápéi réti birtokot, a többség azonban megnyugodott a tápé-sártói társulat megalakulásában, megnyugodott a városra kirótt 3400 öl töltés-kiépítési kötelezettségében, amely végre a tiszavölgyi nagy kölcsönből a város 40,000 forint részesülést nyert.

1) Budapesti Híradó, 1845. év 139. és 162. sz.

2) Budapesti Híradó, 1845. 139., 162. és 191. sz.


58

Bár mindenki borzadozott attól, hogy a Vásárhelyi-féle tervezet szerint a felső Tiszán több mint 100 átmetszés fog létesűlni, ellenben a gyorsan levezetett vizek Szegeden alúl való esésének növesztésére semmi tervezések nem tétettek s így kilátás volt arra, hogy a vízduzzadás Szeged alatt jövőre minden esetben növekedni fog. Nyugtalanitólag hatott az a körülmény is, hogy a Maros torkolatának áthelyezése, mely már azelőtt végleg elintézett ügynek tartatott, most újból szóba jött és ismét vitatták, hogy a Marosnak a Tiszába való beömlését Szeged alá át kell helyezni.

Széchenyi nagy tekintélyénél fogva ezen aggodalmak daczára sem tétetett semmiféle ellenmozgalom; sőt a tanács befolyása következtében a választott község a Tiszaszabályozás ügyében kifejtett buzgóságuknál fogva, Szentiványi Vincze és Babarczy Antal helytartósági tanácsosokat, úgy Bene József csongrádmegyei főispáni helytartót, ez utóbbit úgyis, mint a haladás zászlóvivőjét (!), az 1846. évi augusztus 17. ülésen a város díszpolgáraiúl választotta meg (1). De másrészről tartva az elhangzott aggodalmak alaposságától és a bekövetkezhető súlyos helyzetektől, a város nem vett részt a tiszavölgyi-társulat megalakításában s illetőleg a társulatnak 1846. évi január 26-án kelt alapszerződését alá nem írta.

Mint említők, Széchenyi a Tiszavölgy bejárása alkalmával Szegeden is megfordult, mert nagy súlyt helyezett a város magatartására és támogatására. A Pannonia gőzössel, Kovács Lajos tiszavölgyi-társulati igazgató és több választmányi tag kíséretében, 1846. július 16-án érkezett Szegedre. Vele jött egyúttal Paleocapa Péter, a hírneves olasz vízépítész is. A hatóság kiváló tisztelettel fogadta a legnagyobb magyart, kinek a feketesas-szállónál volt tartózkodása, hol este fáklyás zenével tisztelték meg, melyet víg lakoma követett. A vidék összes kitűnősége részt vett ezen s a lakoma reggelig tartó vigalomba csapott át. Széchenyi rendkívül megelégedett volt, hogy Szegeden ellenkezésre nem akadt, mert még a csanádi püspökség is felhagyott tartózkodásával (2).

Ez alkalommal Paleocapa tüzetesen tanulmányozta a város vízrajzi viszonyait és a szabályozási terveket. Megismerkedett a város álláspontjával s azon kívánsággal, hogy a Maros betorkolása, a Vedres-féle terv értelmében való megigazítással, a régi helyen hagyassék; megismerkedett a város közönségének azon óhajtásával is, hogy a Tiszának Szeged alatt lévő úgynevezett bodomi nagy kanyarulata a Vedres-háza irányában létesítendő átmetszéssel megrövidíttessék. Ezen átmet-

1) Nemzeti Újság, 1846. 352. sz.

2) Kovács Lajos: Gróf Széchenyi István. Budapest, 1889. I. k. 122-128. l. - Budapesti Híradó, 1844. 76., 1845. 277., 1846. 412. sz. - Jelenkor, 1846. 58. sz.


59

szés terve a Vásárhelyi-féle tervezetben hiányzott. Paleocapa a város óhajait általában helyeselte. A Maros torkolatának mindazáltal Szeged alá való helyezését találta kívánatosnak, de csakis azon indokból, mert szerinte Újszegedet tovább is ártérül nem kívánatos fentartani. Az esetre tehát, ha a város Újszegedet ármentesíteni fogja, a mederszorúlatnál fogva Szeged alatt nagyobb vízduzzadás várható; ellenben ha a Maros torkolata Szeged alá helyeztetik, a vízduzzadás veszélye el lenne hárítva. Mint utólag, az 1879. évi külföldi szakértői vizsgálatok alkalmával kiderűlt, a Maros-torok áthelyezése esetén a Szeged alatt jelentkező vízduzzadás mindösszesen csak 15 ctmrrel lett volna kevesebb. Ellenben a vedresházi átmetszést igen helyesnek s annak létesítését szükségesnek találta, sőt a Maros torkolatát is ezen új átmetszésbe ömlesztette volna.

Nézeteit, amelyekre különben oly gyakran, sőt néha czélzatos ferdítésekkel történik hivatkozás, a következőkben nyilvánította.

"Megigazítanám a Maros folyását, torkolatát Szegeden alul vivén, mint javaslatképen 11. szám alatt jelelve van.

Azután szükségesnek tartom a Tiszának egyenesebbre vételét, a Maros új torkolatán alúl, hogy mindinkább könnyíttessék a lefolyás Szeged környékének enyhítése végett, hol úgy látom a velem közlött térképekből, hogy a vízár rendbontó magasságra duzzad fel, mely nagyobb itt, mint akár a felső, akár az alsó vonalokon. Egyébiránt nem fordulván még eddig meg a helyszínén, még eddig semmi sem lévén ott elhatározva, s úgy értesülvén, hogy ott némely kényes körülmények tekintetbe veendők, - de az érdeklett vidékiek hasonló javítást sürgetnének saját nézeteik szerint: úgy vélem, hogy ki kellene küldeni egyet a Tiszaszabályozás vezetésével megbízott mérnökök közül, annak világosan megtudására, mi légyen fentemlített érdeklettek szándéka. Mely ha eléggé hozzá illő volna a szabályozásnak magának lényeges czéljához: engedtetnék meg a magánosoknak, hogy azt előleg végrehajthassák; csakhogy mindig felügyelet alatt, az iránti biztosítás végett, hogy e munka, melynek a rendszer egy részét kell tennie, kellőleg hajtatott végre" (1).

A helyszínén szerzett tapasztalatok után a vedresházi átmetszést és a Maros torkolatának áthelyezését illető kérdéseket folytatólag a következőleg bírálta:

"Átaljános véleményemben azt mondtam volt, hogy a szegedi alsó vonal egyik azok közül, hol főfontosságú dolog a Tisza folyását megjavítani; egybehangzólag a Maros torkolata megváltoztatásával. A helyszínén tett szemlélet még sokkal inkább meggyőzött e felől.

1) Paleocapa Péter: Vélemény a Tiszavölgy rendezéséről. Olaszból: Sasku Károly. Pest, 1846. 44. l.


60

Megvizsgáltam azon térképeket és javaslatokat, melyeket a fent-említett város e tárgyban készíttetett. Szándéka az lenne, hogy a folyót az a) b) átvágásba vegye, hozzá adván utóbb még a rövidebb b) c) átvágást is.

Figyelemmel megjárván és vizsgálván a földet az a) b) átvágás vonalán; látván hogy feltorkolata jól van kitűzve, egy oly helyen, hol erősb a partszaggatás, melyet a folyó e kanyarnak a) csúcsánál gyakorol; s látván, hogy altorkolata is legjobb összefolyásra van irányozva: úgy vélem, hogy ezen átvágás nemcsak a helybenhagyást, hanem még a fő rendszeres munkák egyike gyanánt a pártfogást is megérdemli.

A b) c) másodrangú átvágásra nézve azt jegyzem meg, hogy valamint a folyó-egyesítésnek az a) c) vonalban vitele nagy bajjal járna, hogy a gyálai magas téren jókora hosszúságban keresztülmenne, még pedig hol az legmagasabb; úgy okosság volt helyette az a) b) vonalat választani. De miután e vonal van elfogadva, teljesen hasztalannak tartom a kisebb b) c) átvagást hozzá társul adni, mely a b)-nél egy, a mesterségesen készült átvágással össze nem férhető kanyart csinálna. S mivel ha e b) c) átvágást végrehajtani akarnák, akkor előbb az a) b)-vel kellene ezt cselekedni: annálfogva úgy vélem, hogy ez utóbbit mielőbb munkába vévén, teljesen le kell mondani a másik elkészítésének gondolatjáról.


61

Ami pedig az a) b) átvágás végrehajtási szabályait illeti: meg kell jegyeznem, hogy az előmutatott javaslat szerint az egyenes vonal két darabra lenne megtörve, igen tompa szeglet alatt ugyan, de amelyet mégis helytelennek tartanék. Igaz, hogy az átvágás tetemesen megrövidíti a medret, úgymint elég közelítőleg 2:5-szer s hogy ennélfogva a Tisza vízesete, mely itt most kevéssel nagyobb l 8/10 vonalnál, 100 ölre 4 6/1o vonalnyi lenne. De nem kell feledni, hogy mesterségesen csak egy a legkisebb vízszínig mélyedő csatorna lesz ásva; ahonnan, a folyó erejére lévén hagyva, hogy oly nagy partmélységre ássa ki magát, amilyet vízi rendszere kíván, fontos dolog, hogy e csatorna egyenes legyen, mind a siker biztosabbá tétele, mind egy oly rendetlenség kezdetének elkerülése végett, mely mindig nagyobbá lehetne. Ez okból, látván, hogy az egyenes vonal nem kerülne tetemesen többe az egész munkához képest, csak mintegy 400 ölnyi vonaldarabról lévén szó, melynek kiásandó földje aránylag mintegy 4 1/2 lábnyival lenne magasb, oly földön, melyet mindig könnyű munkálni: azt vélném, hogy mindenben az egyenes vonalat kell követni.

Továbbá, nem egyezhetem meg azon szándékban, hogy az átvágás feneke csak 3 ölnyi széles legyen, mint az előmutatott szelvényeken volt jelezve. Úgy hiszem, hogy egy oly átvágás sikerének biztosítása s következőleg elég gyorssá tétele végett, melynek ily nagy mélységben kell meghonosulnia 4000 ölnyi hosszúságra s melynek csak a fentemlített 4 6/10 vonalnyi esete leend 100 ölre, szükséges lesz a fenekének legalább 5 ölnyi szélesnek lenni; s egyebekre nézve is hivatkozom a Dob-i átvágás iránt adott javaslataimra, amennyiben ez esetre alkalmazhatók.

Szeged városa azt kérvén, hogy az említett a) b) átvágást elkészíthesse, társul akarná ugyan hozzá a Maros-torkolatnak egy javítását, de nem a már javaslottat, mint a 11. szám alatt jelezve van, mely nekem csakugyan szükségesnek látszik. A város ellenben a torkolatot a mostani ponton megtartva, a Maros végdarabját, a d) e) vonalon akarná vinni, mely egyszersmind annak némely feljebb legközelebb levő más kanyarait is egyenesebbre venné.

Ha e munkálat czélja egyedül az összefolyás irányának javítása lenne: akkor a d) e) átvágást úgy lehetne tekinteni, mint amely a czélnak eleget tesz. De bár e czél nagyon érdekes is, mindazáltal nem egyetlen, sem legfőbb. A legfőbb czél itt a Maros összefolyásának lejebb, Szeged városon alúl vitele. A folyó magán a városon keresztül menő darabjának rendellenes szűk volta megkívánná e változtatást a mostani körülmények közt is. De midőn majd a Tiszának töltések közé foglalása után be lesznek zárva azon tág völgyterek, melyekben az most kiterjeszkedik, lassítván lefolyását; midőn végre lesznek hajtva Dobtúl lefelé ama kevés, de nevezetes átvágások, melyeket a jó szabályozás teljességére szükségesnek


62

tartok; midőn végre a rendezés ugyanazon elvek szerint ki lesz terjesztve a Marosra, Kőrösre, Bodrogra: lehetetlen, hogy vízáradáskor ez a folyót tetemesen feljebb ne torlaszsza e helyen, hol a mederszelvényt nem lehet bővíteni a város és a hozzátartozó részek rongálása nélkül s hol a folyó ágya már oly mélylyé lett, hogy e részről semmi reménység sem lehet a vízszin lejebb szállítására. E miatt tehát a várost a kiöntések még ott is, hol most nincsenek, a romlást okozó habverések és szaggatások pedig mindenütt nagy veszélylyel fenyegetnék, ha csak valamely módon mérsékelve nem lennének.

Szeged városa maga is elismeri e veszélyeket; mert azon út-töltésen, mely a várostól Szőreghig megyen, öt helyen hídformára igen tágas nyílásokat hagyott, melyek úgy hiszem, együttvéve 350 ölnyinél nagyobb hosszúságot tesznek s arra vannak szánva, hogy szabad lefolyást engedjenek a Tisza balparti feljebbi kiöntéseinek s a Maros végdarabja árvizeinek, melyek itt összvegyűlnek. S azon munkák tervében, melyek a folyó ezen darabja szabályozása végett voltak ajánlva, javasolva volt ugyan az említett út-töltés alatt csinált nyílásoknak valamivel kevesbítése, de nem megszüntetése. Még pedig azért, mivel a szegediek sejtik azon veszélyt, melylyel őket a Tisza medrének a városban szerfölötti megáradása fenyegetné. De senki nem lesz, ki ne látná, mily helytelen volna ott hagyni a Maros torkolatát, ahol most van s még gyorsabb lefolyást is szerezni neki a d) e) átvágással s más feljebbi igazításokkal s azután megengedni, hogy a Tiszának s magának a Marosnak is vizei szabadon kiáradjanak felülről, alúlról pedig szabad kifolyásuk legyen, a város megmentése végett. S még ezzel sem fogják elérni czéljukat a szegediek; mert midőn a Tisza felülről lefelé egészen a Maros torkolatáig mind jobb, mind balfelől töltések közé lesz foglalva s a Marosnak jobb felőli töltésezése is bevégezve, kevés könnyebbülést fog találni a városon belül lévő meder a balpart egy csupán rövid darabjának kiöntésében; annyival is inkább, mert ezen kiöntés kénytelen lesz a szőreghi úttöltés korlátozott nyílásain takarodni el s nem valamely mély medren folyni le, hanem egy már jóformán feliszapolt földön szétterjeszkedni, mely mindinkább feliszapolódván, utoljára hasztalanná fogja tenni ezen kifolyást a kitüzött czélra nézve s egyszersmind ellenkezővé e vizek gyökeres rendszerűsítésével. Ide járul az is, hogy az a) b) átvágás segíthet ugyan Szeged városának teljes bátorságbatételére, ha egybe lesz csatolva a Marostorkolatnak javasolt változtatásával, minthogy akkor közvetlenebb hatása lesz a két egyesült folyó lefutásának könynyítésére: de csupán egyedül, elégtelen lesz s mondhatnám, szinte haszontalan.

A Tisza rendezését illető ezen indító okok magukban is elegendők volnának annak megmutatására, mennyire alkalmasok Szeged városá-


63

nak a Maros torkolatát illető javaslatai. De több ok is van ezeken kívül. E torkolatnak megjavítása a befogadó folyó valamely alábbi pontjára tétele által, nevezetesen épen oda, hol a bővült meder-szelvény elkerülhetővé teszi a vízárnak s ebből következő vissztorlásnak azon rendkívüli felduzzadását, melyet a medernek Szeged városán belőli szűk volta okozott, oly munkálat, mely a Marosra nézve is tetemes hasznot fog szülni; különösen azon hosszú darabon, melyen az említett visszatorlás hatása észlelhető s még sokkal érezhetőbb lesz a Tiszarendezés bevégződése után. S éppen ezért, általános véleményemben oly munkálatnak tekintettem a Marostorkolat megváltoztatását, mely a Tiszarendezésnek kiegészítő részét teszi, mind műtani, mind gazdasági tekintetben.

De Szeged városa azon félelemből szegül ellene a Marostorkolat megváltoztatása szándékának, hogy veszteni fogna azon átmeneti kereskedésből, mely e folyón és a Tiszán a bánság s az országnak e két folyót környező más részei közt van divatban. Azonban e félelem teljesen helytelennek látszik, ha mint kell is, a város közérdekeit, nem pedig a város egyik vagy másik szakaszának, vagy egyik avagy másik ház vagy földbirtokosnak részletes hasznát veszszük tekintetbe.

Amint épen e czélból volt kijelölve a Maros új torkolata, csak néhány száz ölnyivel fog az lejebb esni Szeged városa alsó részénél. S ha meggondoljuk e 45,000 lakosú város nagyságát, hol mint a magyar városokban közönségesen lenni szokott, a lakhelyek nagy távolságokra vannak kiosztva; ha meggondoljuk, hogy e város a kereskedési iparra s népesedésre nézve tetemesen gyarapszik, ahonnan ott mindenfelé új épületeket lát az ember emelkedni: kétségtelennek látszik, hogy azon hely, hol a Maros a Tiszába ömleni fog, nemsokára új része lesz a városnak, mely ezáltal összesen véve nyerni fog, bár a mostani vízmelletti részei s azon birtokosok, kiknek ott házaik és raktáraik vannak, veszthetni fognak benne bizonyosan. Minél érdekesb Szeged városára s minél szükségesb a kereskedés székhelyére nézve, hogy a Marosnak Tiszába ömlésénél egy nagy vásár-hely legyen, annál bizonyosb az, hogy a Maros új torkolata, mely a nevezett városhoz ily közel fog maradni, nem fog okúl szolgálhatni arra, hogy a fentemlített kereskedési székhely más vidékre vonúljon. Csak arra fog alkalmat adni, hogy új épületek emelkedjenek, melyeknek bizonyosan nem lehet akadályára, hogy ott a föld valami igen kevéssel alacsonyabb, mint a város legközelebbi része. Míg pedig új épületek emelkednének s az új kereskedési rakhely pontja állandóan megváltoznék: nem fog járni nagy bajjal, ha jónak látják ideiglen egy hajóvontató ló állomást felállítani, az új torkolatból a mostani kikötőbe felmenő hajók vontatására. Közhasznú vállalatban, bármily nagy az s bármily érdekes a czélja, mindig azon kell ugyan igyekezni, hogy amennyire


64

lehet, a helybeli érdekekre tekintet legyen; minthogy épen azoknak öszvegébűl ered a közhaszon: de e helybeli érdekek valódiak legyenek és nagyfontosságúak s azért hogy tekintetbe vannak véve, ne kívánják más fontosb és közönségesb érdekek feláldozását. Felhozom például, mit tesznek a vasutak vonalai meghatározásánál. Kétségkívül hasznos és igazságos fenntartani ezen utakkal amennyire lehet, a már sok idő óta megállapított társasági és kereskedési viszonyokat s ez okból ahol nehéz akadályok nem jönnek közbe, megérintik azok a népesb és iparűzőbb vidékeket s a kereskedés középpontjait. De miután ezen okokból valamely városhoz a lehetőségig közeledtek, ha ez azzal meg nem elégednék s azt követelné vagy kérné, hogy a vasút az ő közepén menjen keresztül s ugyanazon városrészeket és útakat érintse meg. melyeket azelőtt azon közönséges út megérintett volt, melynek helyébe a vasút készült; nem szerényteleneknek és gondolatlanoknak tartanánk-e ezen követeléseket és kérelmeket? Pedig nekem úgy látszik, hogy valóban ez az eset fordul elő Szegednél, mely város nem elégszik meg azzal, hogy ezentúl is a marosi kereskedés fő székhelye marad, hanem ezenkívül még azt akarja, hogy e kereskedés állomása mindig partmelléke ugyanazon pontján maradjon meg; még pedig akarja ezt azon nagy veszély mellett is, melynek szüntelen kitéve lenne.

Ez okoknál fogva el nem állhatok azon véleménytől, hogy a Maros torkolatát meg kell változtatni. Mely változás, ha el leend fogadva, akkor igen könnyű lesz kitűzni a Tisza balfelőli töltésezését, melynek ha az a) b) átvágás is végre lesz hajtva, a gyálai magas földektől kell kiindulnia, hol az említett átvágás fog menni s a Szegedről Szőreghre vivő úttöltéshez csatlakoznia. E töltésnek pedig úgy kell módosítva lenni, amint a Maros torkolatáúl szolgálandó új átvágás fogja kívánni; melyen egy hídnak kell épülnie, megszüntetvén mindazokat, melyek a fentemlített út-töltésen vannak s így szakadatlanná tévén a gyálai és szőreghi földek védelmét" (1).

Ezek voltak Paleocapa nézetei a Maros torkolata kérdésében. Már fentebb utaltunk arra, hogy a külföldi szakértőknek 1879. évben eszközölt kiszámítása szerint, a Maros torkolatának Szegeden felül történt meghagyása következtében, a Szeged alatt előfordulni szokott vízduzzadás 15 ctmrnél többet nem képezett, illetőleg a Maros levezetése esetén elérhető vízszín sülyedés maximuma csak 15 ctmr volna, mely eredménynyel szemben az óriási kiadással járó levezetési munkálatok indokolva nem lennének (2). Századok tapasztalatai szerint a

1) Paleocapa: i. ra. 111. s köv. lap.

2) Nendtvich G.: A hazai folyókon végrehajtott szabályozási munkálatok megbírálására meghívott külföldi szakértőkből alakult bizottság jelentése. Budapest, 1879. 22. l.


65

Maros áradásai Szegedre nézve vészthozók soha sem voltak. Szeged akkor sem örvendett volna nagyobb biztonságnak, ha a Maros torkolata a városon alúl helyeztetik vala el; aminthogy helyzete semmivel sem lett súlyosabbá azáltal, hogy a Maros beömlése a város felett hagyatott meg.

Azért a város azon helyzetre való tekintettel, hogy Új-Szegedet mindenkorra ártérül kívánta fenntartani, mert Új-Szeged ármentesítését azon időben sem a folyamszabályozási, sem más érdekek nem követelték, - s azon körülményre való tekintettel, hogy Új-Szeged ártere századok lefolyása alatt sem iszapolódik fel annyira, hogy a magasabb vizek ott le nem folyhatnának, korábbi álláspontját meg nem változtatta s ragaszkodott a Vedres-féle beömlési tervezethez. Az 1847. évi okt. 11-én a nádori bírósághoz ily értelemben intézett a város hatósága feliratot, ellenezvén a Maros torkolatának áthelyezését, másrészről pedig sürgetve a Paleocapa által is pártfogolt vedresházi átmetszés kiépítését, melynek eszméjét annak idején maga Szeged vetette fel.

A Tiszavölgyi társulatnak 1848. évi febr. 5-én Miskolczon tartandó űlésére is a város azon útasítással küldötte ki képviselőit, hogy azon esetre, ha a város óhajtása nem méltányoltatnék és ellenkező megállapodások történnének, azokkal szemben a kiküldöttek tiltakozzanak.

A kérdés végeldöntése azonban a közbejött politikai viszonyok és hadikészülődések következtében elmaradt, aminthogy a nagy hévvel megindult Tiszaszabályozási és ármentesítési munkálatok is ugyanezen indokból szünetelni kényszerültek.

előző  |  tartalom |  következő