Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

164

VIII. A kormány Szegeden.

Budavár bevétele fölött érzett közöröm csakhamar szomorúságra változott s a szabadságharcz ügye rohamosan kezdett lehanyatlani. Az osztrák és orosz hadseregnek újabb sikeres előnyomulása csaknem egyidőben fenyegette Budapestet és Debreczent, amely utóbbi hely még nem igen régen a kormány és parlament menekülő pontja volt. Egyébiránt mind a két helyen az álladalomnak különféle raktáraiban a szerelvények nagy készletén túl többféle gyárak voltak elhelyezve, ezek között a bankjegygyár is.

E készletek-, szerelvények- és gyáraknak mint az ellenállás legfőbb tényezőinek biztos elhelyezésére, valamint a kormány és a nemzetgyűlés újabb székhelyeül legalkalmasabb pontnak Szeged kínálkozék, mint ahonnan az összeköttetést különösen Erdély felé a legjobban fenn lehete tartani.

Kossuth amint Görgeynek a győri csata balkimeneteléről szóló tudósítását és azon felszólítást vette, hogy a kormány Budapestről meneküljön, mindenekelőtt a pesti és debreczeni banksajtók megmentésére fordítá figyelmét és mindkettőnek Szegedre való szállítását rendelte el. A pesti sajtó mintegy 6000 mázsa, 100 szekéren érkezett Szegedre; a debreczeni pedig Szolnokig szekereken s innen a "Kossuth" nevű hadi gőzösön szállíttatott ide (1). A bankjegygyárnak ezen kényszerszünetelése a kisebb értékű bankjegyek elégtelenségéből felmerűlt bajokat még jobban fokozta.

Mindkét sajtó a várkápolna épületében állíttatott fel. Egyike csakis a 15 és 30 kros jegyeket nyomta, amelyekben olyan nagy volt a hiány, hogy az április hó 5-én tartott városi közgyűlés ezt mint legfőbb bajt jelezte. A sajtó másik része pedig a fekete nyomatú két forintos kincstári utalványokat készítette, amelyek "Budapest" keletük daczára csakis Szegeden készültek s azért közönségesen szegedi kétforintosoknak is neveztettek.

Július 2-án tartott képviselőházi űlésen Kossuth a helyzet feltárása mellett kijelentette, hogy a kormány és képviselőház székhelyét Szegedre helyezi át s néhány nap múlva a képviselők, valamint a hivatalnokok nagy része is Szegeden volt, noha ez utóbbiak közül csak a kisebb résznek tették kötelességévé az átköltözést. A hivatalnokok nem is maradtak soká Szegeden, mihamarább Aradra telepíttettek át, főként Damjanich sürgetésére, ki több fontos ügynek elintézését Szegeden személyesen szorgalmazta.

Kossuth július 12-én érkezett Szegedre. A budai országúton délben tartotta bevonulását s bevonulási útján az utczákon és a szabadság-

Szokolay V.: Honvédélet 125. l.


165

téren Szegednek úgyszólván minden lakója, apraja-nagyja lelkes üdvözlettel fogadta. Szállása a Kárász-házban volt, ahol érkezése napjának estéjén a város hölgyei fényes és gazdag fáklyásmenetet rendeztek tiszteletére, mely a "szabadság-tért egy lobogó lángtenger képében" tüntette fel. A vendéget Dáni Ferencz lelkes szavakban üdvözölte a város polgárai nevében s biztosította azok tiszteletéről és határtalan szeretetéről.

Kossuth a ház erkélyéről hatásos beszédben válaszolt, mit 60,000 ember hallgatott. Ez volt Kossuthnak a hazában utolsó nyilvános beszéde (1). A tisztelet és szeretet nyilvánulását mindenekelőtt megköszönve, áttért a helyzet ismertetésére. Előadta, hogy a közigazgatás és hadi működések központja Szeged lett; hangsúlyozva emelte ki azt, hogy "ha - mint előre megjósolám - Debreczen lesz a hely, hol hazánk függetlenségét kivívjuk, úgy Szegedről fog Európának a szabadság kihirdettetni; s vagy egy nagyszerű sír lesz az, hol a világszabadság eltemettetik, vagy terített asztal, hol a szabaddá lett népek élvezik a boldogság áldomását." - Azután Görgeyre czélzással említette, hogy "ha találkoznék oly nyomorúlt, ki a hazát leigázni s dictatori hatalomra vergődni erőlködnék, azt önkezével gyilkolná meg" (2).

A külső jelek csakugyan azt igazolták, hogy Szeged egy nagy hadi központ, egy erődített táborhely. Az erődítési munkálatok a város körül már huzamosabb idő óta folytak. A szilléri híd, Öthalom, Dorosma és a Matyhíd irányában félkörben, mintegy három mértföldnyi hosszaságban a sánczerődök egész lánczolata húzódott, amelyek közül különösen a matyhídi volt nevezetes. E sánczok terveit Török Ignácz mérnök-tábornok készítette. A munkálatokat Gál ezredes, majd Forget erődítési igazgató vezette, ki e minőségben Dorosmán székelt. Ezernyi ember s katona dolgozott azokon naponként. A június 4-én tartott közgyűlés segélykép 300 munkást rendelt ki a sánczkészítéshez, amelynél a kegyesrendi tanári kar az ifjúság munkaerejét ide is felajánlotta.

Hogy az erődítési rendszer annál tökéletesebb legyen, még azt is tervbe vették, - legalább a közgyűlés tárgyalta azon kérdést, ha vajjon nem volna-e lehetséges a Tisza vizét a Baktón keresztül a Maty-érrel összeereszteni, amely módon Szeged s illetőleg az erődök lánczolata egy valóságos szigetet képezne s a kiterjedten elterülő víz egymagában is hozzáférhetetlenné tenné a várost. A június 27-én tartott közgyűlésen az olasz Bainville, a város "egyenesítő mérnöke" - kit a június 4-iki közgyűlés a város szépítése és rendezése tekintetében régen kiáltó szükségül ismert lejtmérési munkálatok teljesítésével

1) Ellenőr 1877. év 433. sz.

2) Szegedi Hírlap 1849. év 22. sz. - Szilágyi S.: A magyar forradalom napjai 25. l.


166

bízott meg (1) - most arra nézve nyert kiküldetést, hogy puhatolja ki, mily irányban volna lehetséges a Tiszának új ágát a Matyérbe bevezetni. A tervezet azonban a rohamosan fejlett viszonyok és az idő rövidsége miatt abban maradt.

A fegyvergyárakban és öntődékben is lázas gyorsasággal folyt a munka. Az ágyúkat, golyókat, fegyvereket és töltényeket négy hadi gőzös minden irányban egyre szállította a magyar seregek számára (2).

A katonaság is mindegyre szaporodott, a különböző irányból húzódó hadtestek itt találkoztak ismét és alig lehetett már elszállásolni őket. A várban, a nagy kaszárnya épületben zsúfolva volt a katonaság s a Dercsényi, most Zsóter-ház és más nagyobb magánépületek mind kaszárnyának voltak berendezve. Mindezeken túl minden háznak meg volt a maga egynehány katonája. Szóval Szeged valódi hadi központ lett.

Az országgyűlés is megkezdte működését. Csak két nyilvános - július 21. és 28-án - és egy zárt űlést tartott. Az első ülésen Szemere belügyminiszter tartott a helyzetről terjedelmes beszédet, a zárt űlésen Görgey ügyét és a fővezérség kérdését tárgyalták. A második ülésen, mely különben a képviselőháznak már utolsó nyilvános ülése volt, mert Aradon már csak egy zárt értekezletet tartottak, a nemzetiségi és a zsidók egyenjogúsítására vonatkozó törvényjavaslatokat fogadták el, valamint 60 millió újabb hitel megszavazása és a kormány székhelyének Aradra leendő áthelyezésének elhatározásával az ülés véget ért. A főrendiháznak július 20-ra hirdetett ülése azonban a határozatképes szám hiányában megtartható nem volt (3).

A képviselőház ülései a széképület közgyűlési termében tartattak. Az ide beszerzett, fehérre festett padokat és asztalokat később a gymnasiumi tantermekben iskolapadokul használták.

Július 28-án reggel fél kilenczkor rémületes dörej ejtette a város minden lakóját kétségbeejtő félelembe. Kimondhatatlan zavar, őrületes futkosás s kétségbeesett jajkiáltások voltak mindenütt, mígnem köztudomású lett, hogy a várból az újszegedi Zsóter-raktárba átszállított 60 mázsa lőpor és töltény robbant fel.

A robbanás oly légrázkódást szült, hogy az ablakok a város legtávolabbi részében is betöredeztek. A Tisza medréből majdnem kicsapott, számos dereglyét felborítva s összezúzva vetett ki a partra, a legtöbb hajó- s malomnak horgonya elszakadt és jelentékeny sérülést

1) Szegedi Hírlap 1849. év 11. sz.

2) Horváth M.: Függetlenségi harcz III. k. 393. l.

3) Lásd ezekről bővebben Horváth M.: Függetlenségi harcz története III. k. 353-384. l. - Szilágyi S.: A magyar forradalom története 397. l. - Szilágyi S.: A magyar forradalom férfiai 218-293. l. - Szeremlei S.: Magyarország krónikája II. k. 239., 250., 275. l.


167

szenvedett. A légberöpült magtár romjai, tégladarabjai a vár mellett levő sétányra és a szabadság-térre hullottak át s mindenfelé törmeléket, szétroncsolt tetemeket lehetett látni. A raktár közelében 10 ház teljesen összeomlott. Az új szegedi hídfőnél összetorlódott egész sereg kocsi, több falka juh, úgy a közelben tartózkodott ember és állat mind a szerencsétlenség áldozata lett, - a Tiszába hullott, vagy legalább is megsérült.

Mintegy 800 ember esett e nagy szerencsétlenség áldozatául, noha akkoriban a közhiedelem a halottak számát csak 50-60-ra helyezte. A szerencsétlenség okát, körülményeit kifürkészni s megállapítani soha sem sikerült. Csak gyanítás, ami erre vonatkozólag felhangzott. Így némelyek a raktárban tölténykészítéssel foglalkozott osztrák fogoly tüzérek valamelyike boszújának, mások ismét Kupp felügyelő hanyagságának tulajdonítják, s némelyek ismét a fuvarosok gondatlanságában vélték a szerencsétlenség szülő okát rejleni. A nagy veszedelemben vigasztalóul tűnt fel az, hogy az egész közelben fekvő hajóhídnak semmi baja nem esett.

Délután a romok összetakarításán, a szerencsétlenek tetemeinek összeszedésén, a sebesültek elszállításán és a számlálhatlan állathulla eltávolításán folyt a munka.

Az országos rendőrhivatal a szerencsétlenek összeírását rendelte el. Özvegyeiknek és árváiknak nyugdíjakat helyezett kilátásba. Az épületekben, hajókban és állatokban esett károknak, úgy az emberek egyéb veszteségeinek eskü melletti bevallások útján eszközlendő becslését rendelte el (1).

E szerencsétlen és szomorú eseményt követő napon, július 29-én érkezett meg Guyon 12,000 főnyi serege. Az érkezőket ünnepélyesen fogadták. A vár előtti téren Kossuth a 8-ik zászlóalj zászlajára személyesen tűzte fel a harmadosztályú érdemrendet (2). A csapatok szemléje hosszasan tartott s annak végén a sereg rendes napi élelmezéséhez hozzá nem juthatott, mert az akkorra a megrendelés szerint már Dorosma alá, Guyon kijelölt táborhelyére lett elszállítva.

Guyon ezen rendkívül felindulva a polgármestert s főkapitányt letartóztatta és agyonlövetésüket emlegette.

Kossuth közbenjárására a város két főtisztviselője szabadon bocsájtatott s ugyancsak az ő rábeszélése birta a polgármestert azon elhatározásra, amelynél fogva állásáról való lemondását visszavonta.

Ekkor már az itt összevont sereg 40,000 főre emelkedett 100 ágyúval (3). A város körül létesített védműveket azonban gyengéknek, felszerelésüket pedig elégtelennek találták. Különösen a sánczok mellvédei látszottak gyengéknek, melyek komoly védelem esetén számba

1) Szegedi Híradó 1869. év 35. sz.

2) Horváth M.: Függetlenségi harcz tört. 3. k. 346. l. - Honvéd 1868. év 8. sz.

3) Horváth M.: Függetlenségi harcz története 3. k. 393. l.


168

sem jöhettek volna. Vetter tehát új tervet készített, amely még 15 erőd emelését czélozta, melyek közül azonban már csak három épülhetett ki.

A sereg fővezérletének kérdése is eldőlt ezalatt oly módon, hogy Dembinszkyre bízták, ki a július 29-iki miniszteri tanácsban oly kikötéssel vette át, hogy az ütközet színtere a Tisza balpartjára helyeztessék át, ámbár többen s különösen Vetter ezzel ellenkezőleg azt hangsúlyozta, hogy Haynauval a mérkőzés Kistelek körül a siker reményével megtörténhetik, amely esetben az események talán más fordulatot veendnek, - de vereség esetén is elég idő marad a sereg hátrálására és a Tisza balpartjára való átvonulásra (1).

De ekkor a császári hadsereg már Félegyházán volt, honnan augusztus 1-én kiindult; a balszárny Alpárnál átkelt a Tiszán s Makónak tartott, a jobbszárny pedig Szabadkán át Kanizsánál igyekezett a Tiszán átkelni, a centrum pedig egyenesen Szeged felé haladt (2).

Ugyancsak augusztus 1-én a magyar hadsereg is átvonult a Tiszán és Szegedet elhagyta (3). A kormány, a képviselőház tagjai Aradra költözésüket már július 30-án megkezdették (4).

1) Horváth M.: Függetlenségi harcz története III. k. 384. l.

2) Újabbkori ismeretek tára VI. k. 193. l. - Szeremlei: Magyarország krónikája II. k. 273., 274. l.

3) Aulich hadügyminiszternek a hadsereg átvonulása közben is folyton felszerelési bajokkal kelle küzködni. Még július 31-én is a városi tanácshoz intézett levelében 50 huszár részére ugyanannyi kard átadását kérte, ami még ugyanazon napon meg is történt. A hadügyminiszternek a tanácshoz intézett ezen levele, mely találóan jellemzi a kort és viszonyokat, a következő:

"Szeged város érdemes tanácsának.
Midőn egy nemzet szabadsága életének eldöntő harczait küzdi, hol minden erőnek cselekedni, minden eszköznek használatba vétetni kell, - lélekismeretlenség lenne egy már rendezett erőt tespedni hagyni ott, hol az emberkötelességek legszebbikének teljesítésére aranymező nyílik. Tartalékhadunkat a gyorsan haladó idő miatt nem fegyverezheténk fel úgy, ahogy óhajtottuk; különösen egy század lovasság vezényeltetett ide, melynek lelke szomjazza a szabadságot s szíve vérzik a harczi dicsőségért, de fájdalomdúlt arczczal kell olvasnia a pillanatokat s majd tán az ágyúk durrogásait is, - mert nincs kezökben aczél, nincs kard, mellyel a megtámadott édes hazát oltalmazzák. Szeged polgáraihoz fordulok a bizalom és őszinteség szavaival, hogy 50 huszár számára 50 darab kardot esti 9 óráig átadni szíveskedjenek. - Harmadik Richárd egy lóért országát igérte; - én szabadságot s diadalt igérek Szeged polgárainak azon kardok élén, melyeknek számát ők ismét 50-el szaporítandják. Este 9 órakor egy főtiszt meg fog jelenni a városházánál az 50 darab kard átvételére s én hiszem, hogy már 10 órakor lelkes seregünk 50 kardos huszárral szaporodott. Szeged, július 31. 1849. Hadügyminiszter Aulich". (Eredetije a városi levéltárban.)

4) Horváth M.: I. m. III. k. 384. l.


169

A városi hajóhídon kívül még más két híd volt rögtönözve s ezenfelül az Algyőről lebocsájtott és a Maros torkolatánál kikötött komp is egész napon az átszállítást teljesítette, mely oly sietve eszközöltetett, hogy néhány ágyú, jelentékeny lőszerkészlet és mintegy 300 beteg vissza is maradt.

Szomorúan, zeneszó nélkül hagyták el a búsan utánuk tekintő Szegedet, amelynek lakosságából nagyon sokan a császári hadseregtől való félelem miatt a várost szintén elhagyták s a magyar hadak után menekültek.

Még a hatóság tagjainak nagy része is elmenekült, úgy hogy a július 27-iki közgyűlésről felvett jegyzőkönyv hitelesítés és aláírás nélkül maradt. A polgármester kevesed magával helyt állt, kötelességhíven a városban maradt, várva amit a sors osztályrészeül kiszab.

Alig takarodott át a Tiszán a menekülők utolsó csapata, midőn augusztus 2-án két kémlelő dandár a sánczokig ért s azokat üresen találván, a síri csöndben levő városba bevonult (1).

A következő napon, augusztus 3-án Haynau egész hadserege már benn volt Szegeden. Még azon nap közismeretű proclamatioit kibocsájtotta, az ostromállapotot kihirdette és az inquisitiot is megindította; másrészről pedig a vár mellett az alsó- és felső Tiszaparton felállított röppentyűk és ágyúütegek védelme alatt Benedek és Jablonovszky kompokon s dereglyéken az átkelést megkísérelték.

Új-Szegedről a honvédek élénk tüzelése egy ideig az átkelést csakugyan hátráltatta. De a röppentyűk Új-Szegedet lángba borították s a jól működő császári ágyúk a magyar csapatokat visszavonulásra kényszerítették.

Így Új-Szeged a császáriak kezébe került s a magyar sereg részéről a visszafoglalás czéljából késő este megkísérelt erős rohamnak sem lett semmi eredménye. Az újszegedi elővéd födözete alatt így a hídbekötés munkáját nagy erővel folytatták s az átkelt haderő is mindegyre nagyobbodott.

A Szőreghen és Új-Szegeden szemben álló két sereg mérkőzése augusztus 5-én, vasárnap jókor reggel, heves ágyúzással vette kezdetét, mely 9 óráig tartott. Haynau a mozdulatokat látcsővön a széképületi torony erkélyéről kísérte. Szőreghről azonban észrevették s a reá irányzott golyó feje fölött csak nehány hüvelyk távolra fúródott a falba. (A golyó egész 1857-ig ott a falba be is volt falazva.) Délután két óra tájban ismét heves ágyúzás folyt, amire a magyar seregek visszavonulásukat megkezdették.

1) A várban Csomor Pál főhadnagy volt a fő őrálláson, midőn a cs. hadsereg előőrsei a városba bevonultak. Ezeknek első teendője volt a várat birtokukba venni. A nemzetőrséget egyszerűen lefegyverezték, szétbocsájtották s a helyzetnek minden nehézség nélkül urai lettek.


170

A csatában herczeg Woronieczkyt, ki dzsidásai élén hátrálni sehogysem akart és Abancourt Károlyt, Dembinszky segédtisztjét a császáriak majdnem elfogták; Guyont is már csak nehezen vágták ki huszárjai.

Mindkét félről tetemes volt a veszteség. A magyar sereg 300 foglyot, 250 halottat és sebesültet veszített (1). A halottakat az újszegedi kamaratöltés lábánál közös gödörbe temették el. Emléküket a Gizella-téren felállított turul madaras oszlop hirdeti.

A szőreghi csatavesztéssel a szabadságharcz korszaka Szegeden véget ért s egy szomorú, szenvedéssel teljes időszak vette kezdetét.

1) Az újszegedi és szőreghi csaták bővebb leírását lásd Horváth, Rüsztow, Szilágyi, Szeremley s mások művein kívül Der Feldzug in Ungarn und Siebenbürgen im Sommer des Jahres 1849. Pest, 1850. 305-333. lapokon. Ezen mű térkép-mellékletei között a szőreghi csata hadállási s a szegedi és újszegedi erődítések rajzai is közölteinek.

előző  |  tartalom |  következő