2. kötet - Az 1876-odiki árvízküzdelem

Vágó Pál

277

miként azt már másutt előadtuk - Marsóvszky Gyula miniszteri osztálytanácsost kormánybiztosi minőségben küldte ki.

A tanács még ezután sem hagyott fel azon törekvéseivel, hogy a város jövőjét és a belterületet a bekövetkezhető veszély esetére is biztosítsa. Még az 1869. évi deczemberi marosi veszélyes jégzajlás alkalmából az 1870. évi máj. 22-én tartott közgyűlés feliratot intézett a közmunka s közlekedésügyi miniszteriumhoz a marosi levezető csatorna elkészítésére. Csak az 1875. évi szeptember havában érkezett le az elutasító miniszteri leirat, amelyben a többi közt az van megérintve, hogy az 1.370,000 frtba kerülő csatorna építési költségeit miután az állam magára nem vállalhatja, gondoskodjék tehát a város védtöltései megerősítéséről és felmagasításáról s ezentúl a belterületnek minden eshetőség alkalmára való biztosításaul építse ki a körtöltést.

Az 1875. évi okt. 6-iki közgyűlésen ennélfogva a tanács újra előterjesztette a körtöltés építésének kérdését. De ekkor már minden figyelem az 1876. évben Szegeden tartandó országos ipar-, termény- és állatkiállításra, az ugyanekkor tartandó országos dalünnepélyre, a Dugonics-szobor leleplezésére s az ezzel kapcsolatos ünnepségek előkészületeire irányult. A tanács előterjesztése tehát levéltárba került s nem gondolt senki arra, hogy rövid idő múlva a városnak mily veszélylyel kellend küzdenie (1).

Az 1876-odiki árvízküzdelem.

Az 1876. évi február végén az ország déli részeiben még kemény hidegek jártak, a felvidéken azonban oly enyhe időjárás uralkodott, hogy az olvadás és jégzajlás egészen megindult, de minél lejebb ért az, a hideg és fagy következtében torlódások támadtak. Mikor fent a Duna melléke már nagy veszélyben forgott s a katasztrófa a fővárost is fenyegette, akkor Szegeden még semmi baj sem volt s a márczius 12-iki közgyűlés ennélfogva nagy részvéttel 500 frt segélyt szavazott meg a Dunamelléki árvízkárosultaknak.

Február végén Szegeden is megindult s illetőleg megtorlódott a jég, mely a törések következtében febr. 24-én eltakarodott és a Tisza teljesen megtisztult. Márczius első napjaiban a víz oly rohamos és nagy arányú áradásnak indult, hogy 11-én a Sina-telek mellett lévő főcsatornán a víz betódult és a csatornaelzárást csak nagy bajjal és sietséggel hajthatták végre.

1) A hivatkozott évi tanácsi és közgyúlési határozatok és az egykorú hírlapok feljegyzései.

278

Ily körülmények közt a vízvédelmi bizottság már 2-án megkezdette működését, védőszerek beszerzéséről, a vonalak vizsgálatáról és őrizetéről gondoskodván. Márcz. 12-én a víz 18' 5" magasra emelkedett, mit mindenki fenyegető előjelnek tekintett. A karózást tehát már ekkor megkezdették s a Marostő kiszárítására épített, de még teljesen el sem készült új védvonalon éjjel is munkálkodtak, hogy a kitűzött koronamagasságot elérhessék. A márcz. 15-én tartott rendkívüli közgyűlés a vízvédelmi bizottságot utalványozási joggal és teljhatalommal ruházta fel s ettől fogva a bizottság éjjel-nappal állandóan együtt volt és a közigazgatási ügymenet, sőt még az adószedés is szünetelt, mert mindenki a közveszély elhárítására czélzó munkálatokkal volt elfoglalva. E nap a víz 19' 10" magasságot ért el.

A közgyűlés ekkor a közmunka-közlekedésügyi miniszteriummal táviratilag tudatta a helyzet komolyságát s mindenki aggodalommal telt el a percsórai vonal védőképessége felől. Márczius 17-én ennélfogva Marsóvszky Gyula, a percsórai társulat kormánybiztosa meg is érkezett s a vízvédelmi bizottság űlésén úgy ekkor, mint később is folytonosan megjelenve, kijelentette, hogy feladatainak csakis a város erkölcsi és anyagi támogatása mellett lesz képes megfelelni. A bizottság ezt kilátásba is helyezte és megállapodás történt arra nézve, hogy a kormánybiztos a társulati vonalat a tápéi kapuig védi, innentől pedig Röszkéig a város gondoskodik a biztonságról. De a város külön védelmi kiadásai a társulatnál betudandók lesznek.

A város gondoskodása alatt volt még az 5800 ölnyi újszegedmarostői vonal is, hol a védelem vezetése Pillich Kálmán bizottsági tagra volt bízva. A város alatti vonalat Magyar János mérnöknek, az 5000 ölnyi hattyas-ballagitói töltés védelmét pedig Lázár János útibiztosnak vezetése alá helyezték.

A rohamosan emelkedő áradás mindenkit arról győzött meg, hogy a veszélylyel való küzdelemben a töltések előbb vagy utóbb szakadnak s így gondoskodni kell, hogy legalább a város megmentessék. Szóba került tehát a sövényháza-vadkerti vonalnak fel magasítása, valamint az alföldi vasút vonalán a körtöltésnek a közerő igénybevétele mellett azonnal való kiépítése. Ennek engedélyezése iránt most a közmunkaközlekedésügyi miniszteriumhoz távirati felterjesztést intéztek s a közerő kirendelésére a szükséges előintézkedéseket is megtették. A külterületről a lovas rendőrséget berendelték, a csónakok összpontosítását elhatározták s a bekövetkezhető veszély és inség alkalmára elegendő élelmi szernek beszerzése iránt tettek intézkedéseket.

A vízvédelmi bizottságnak a tanácsteremben tartott üléseit a hallgatók sokasága rendkívül élénkké tette. Ott voltak a katonaság és honvédség képviselői. Oda terjesztették a jelentéseket s onnan hordták a híreket, mint valami hadi szállásról. A közönség tudásvágya csak a

279

közvetlen tudomásszerzés útján itt nyert kielégítést, mert Szegednek napilapja ekkor még nem volt. A helyzet komolyságát az újság csakis a márez. 19-én megjelent számában jelezhette.

Pedig a vízvédelmi bizottság márczius 18-án már falragaszok útján tudatta intézkedéseinek egész sorozatát, a közerő kirendelését, a veszély bekövetkezhetőségét, mit vészlövések fognak jelezni. Kijelölték a menekülésre alkalmas magasabb pontokat is, természetesen az 1867. évi 22' 10" eddig ismert legmagasabb vízálláshoz képest.

A vízvédelmi bizottságnak ezen hirdetménye élénk fogadtatásban részesült. A torna-egylet tagjai ettől fogva elnökük, Obelcz tanár vezetése alatt állandóan és testületileg résztvettek a védelemben, ennek is a legkomolyabb részében. Az iparos ifjúság is szervezkedett s ennek tagjai felváltva munkálkodtak a Tiszapart magasításán. Egy önkénytes mentő-társulat is alakult, mely egyelőre éjjeli partőri szolgálatokat teljesített.

E közben megérkezett a miniszterium távirati engedélye az alföldi vasút vonalán létesítendő körtöltés ügyében, de megjöttek a vasúttársulat képviselői is, kik forgalmi tekintetekből a tervezett felmagasítás ellen kifogásokat tettek. Újabb engedélyért kelle tehát folyamodni, mert a vasúti képviselők által ajánlott és a forgalmat nem gátló szádfal-töltés munkába vételéhez felsőbb engedély kelle. Ezen új fajtájú töltés védő képessége iránt azonban kevés bizalommal voltak, azért is a korábbi tervezet szerint való töltésmagasításnak és a forgalom szünetelésének megengedését kérték.

Ez alatt a víz 21' 9"-re emelkedett és a percsórai vonalról mind aggasztóbb hírek érkeztek. Már egymagában az is nyugtalanított, hogy a védelem vezetésére az alkalmas, erélyes és gyakorlati tapasztalatokkal is biró szakember hiányzott. A kormánybiztos felkérésére ennélfogva a védelem vezetését most Váradi Ignácz adóhivatali igazgató és mérnök vette át, ki a korábbi időben a gyálai rét védelme körül kiváló sikereket aratott s ki most a percsórai vonal legészakibb részén foglalt állást. Támogatására és a védelemnek közigazgatási és számviteli ügyeinek intézésére még Molnár Márton tanácsnokot és Almay Gyula főszámvevőt rendelték ki, míg a munkások egybegyűjtésével, szállításával és azok fegyelemben tartásával Novák József tiszteletbeli aljegyzőt bízták meg, ki a lakatlan és hajléktalan vidéken födeles hajókban szállásolta el a munkaerőt. E kirendeltség a vész egész tartama alatt a vonalokon kinn tartózkodott. De a buzgó férfiaknak még egész sorozata támadt, kik a percsórai vonal felmagasításának munkálataiban közreműködtek. Mert sok helyen az ár már majdnem színeit a töltéssel.

Egyébként a város alatt sem volt megnyugtatóbb állapot. A sópajták vonalánál Fluck Ferencz sótárnok vezetése alatt a kincstár

280

védekezett. A munka haladt ugyan, de sok helyen szivárgások történtek. A vasúti hídtól a rendező pályaudvarig az osztrák államvasút a saját költségén védekezett s a töltés szélén itt is nyúlgátat kelle emelni, mert a víz folyton duzzadt.

Előre látszott, hogy az 1867. évi eddig legmagasabbnak ismert vízszínt a jelen áradás felülmúlja. Azért a márcz. 18-án tartott vízvédelmi bizottsági űlés már elrendelte, hogy a Tiszapartnak 24' magasságra való felemelésénél a közerő alkalmazandó, a vasúti töltés áthidalásai pedig, nevezetesen a hármas kőlyuk, elzárandók.

A márczius 18-iki bizottsági ülés különben a közelgő húsvéti ünnepekre való tekintettel, az iskoláknak haladéktalanul való bezárását és az ifjúságnak hazabocsájtását is elrendelte és az éjjeli zárórákat éjféli 12 órára tűzte ki. A kedvezőtlen hírek terjedése általános izgatottságot támasztott. A napszámosok fenyegetőztek amiatt, hogy a közerő elrendelésénél fogva keresetük nem lesz. A helyőrséget kelle ennélfogva felkérni, hogy a széképület udvarán néhány szakasz katonaságot készenlétben tartson s ezenfelül éjjel-nappal a város minden részében fegyveres bejárásokat rendezzen.

Márczius 19-én (vasárnap) a víz 22' magas s oly sebes folyású volt, hogy a hajóhíd horgonylánczainak szakadozásától tartottak. A hídnak azelőtt lehajlott íve ekkor már magasra domborodott és két végén a pallók vízben álltak. A halpiacz is víz alá került s a vár kapujától az iskola-utczáig gátolni kelle, nehogy a víz a Széchenyitérre is betóduljon.

Ez nap vonult ki a közerő legelőször. Jó példával járt elő az értelmiség és szép munkát vittek véghez, habár a kocsierőben nagy hiány volt. A közerő daczára a fizetett munkásokat sem lehetett nélkülözni s így a rohamosan szaporodó különféle kiadások következtében a város pénzkészlete elfogyott. Ludvigh János pénzügyigazgató jóakaratú közbevetése mellett, a pénzügyminiszter ekkor 40,000 frtot távirati úton előlegezett a városnak s így a küszöbön volt zavar elhárult.

A tanuló ifjúságnak tömeges hazautazása, a mentés és menekülés általános mozgalmát idézte elő. Az üzleteket ürítgették és csomagoltak. Még a városi levéltárnak az emeletre való felszállítását is egész sietséggel hajtották végre, mert Percsóráról leverő hírek érkeztek. A város alatti vonalakat pedig a nagy szélben támadt hullámok rendkívül szaggatták, úgy hogy a szerencsétlenség bekövetkezése elkerülhetlennek látszott. A külvárosokban már a kölcsönvett fenyőszálakból a mentőlápokat tákolták. A mélyebben fekvő útczákban ily mentőláp összesen 190 készült.

Az izgatottságra és mind sűrűbben felhangzott fenyegetőzésekre tekintettel, a vízvédelmi bizottság a belügyminisztert táviratilag már arra kérte, hogy a rögtönítélő eljárás életbeléptetését rendelje el. Egyébként

281

a kórházi betegeknek, a szegényházi aggoknak és árvaházi növendékeknek elszállítása ügyében is rendelkezéseket tettek. A színi előadásokat eltiltották s a színtársulat a köteles béretszámok lejátszása nélkül volt kénytelen a várost elhagyni. A Széchenyi-téren sütőkemenczék felállítását tervezték, hol egyúttal a menekülők elhelyezésére vásári sátrak és bódék felállítását vették czélba. A két vasút-társulatot pedig megkeresték, hogy a szerencsétlenség bekövetkezése esetére, bőséges számú waggonokról gondoskodjék, hogy a hajléktalanokat mielőbb tova szállítani lehessen.

Márczius 20-án a közerő még nagyobb számmal vonult ki, úgy hogy annak egy részét az újszegedi vonalon kelle foglalkoztatni. E mellett azonban az újszegedi szolgabíróságot is megkeresték, hogy Torontál vármegye közerejéből, különösen az igás erőből, a marostő-újszeged-vedresházi vonalhoz is juttasson részt.

Márcz. 20-án az áradat elérte az 1867. évi, 22' 10", eddig legmagasabbnak ismert vízszint. E napon megérkezett a közmunka miniszternek rendelete is, ki az alföldi vasút vonalán a forgalom megszüntetésébe egyáltalán nem egyezett bele s így nem volt más mód, mint azt a védelmi rendszert elfogadni, melyet Réczey főmérnök javasolt; nevezetesen a deszka szádfalazatú gátat felépíteni, melyet utóbb kaliczka-töltésnek neveztek el. Az előterjesztés szerint, ezt 48 óra alatt kellő erővel el lehetett volna készíteni. A város védvonala e szerint a régi szilléri töltés, azután az alföldi vasút vonalán építendő kaliczkatöltés leendett. A ballagitói vereskereszttel szemben pedig a vasúti és a tiszai töltést egy új kereszttöltés kapcsolta volna össze. Ilykép a város a hátulról bekövetkezhető veszélylyel szemben egész körzetszerűleg védve leendett.

Ezen védvonal elkészítését és megerősítését most el is rendelték. A következő napon már 45 ezer deszkát és temérdek karót szállítottak ki a vonalhoz. A kocsik szakadatlan sora hordta ki a gyártelep készletét. A faszerkezet felállítása azonban felettébb késedelmesen történt és pedig a mérnökök, valamint a szakmány-munkások, az ácsok és faragók nagy hiányánál fogva.

Márczius 22-én a rémületek különféle esetei fordultak elő. Hiteles tudósítás szerint kora reggel Tápénál a töltés 15 ölnyi hosszaságban megcsúszott. Ennek híre a legszélesebb körben terjedt el és rendkívüli aggodalmakat támasztott. Kilencz óra körül a Sina-telek mellett fekvő főcsatorna (a hibás elzárás következtében) beszakadt s az iszonyú nyomású víz csakhamar elöntötte a boldogasszony- és a kádár-utczákat, behatolt több ház pinczéjébe, a többi közt a főreáliskola alsó helyiségeibe. "Jön a víz !" kiáltás hangzott mindenütt, bábeli zavar, sírás, kapdosás és menekvés volt mindenfelé, összevisszaságban. Ép hetivásár napja volt, de a piacz pár percz alatt üres lett s a tanyai

282

kocsik vágtatva igyekeztek kifelé, azt ujságolva a tanyákon, hogy a várost a víz elvette.

A zsilipszakadásból bekövetkezhető nagy veszélyt azonban megelőzni sikerült. A munka tömegével és ügyes alkalmazásával az elzárást végrehajtották s így a város a fenyegető veszedelemtől megszabadult. Egyébként a csatornabajok gyakran ismétlődtek, sőt a várban, a szegfű-utczában, a Wodianer-féle telken, felsővároson pedig a Kálmán-utczában csaknem állandóak voltak. A vár kazamatáinak egy részébe a víz be is hatolt és a vár udvarát csak az által lehetett az elöntéstől megmenteni, hogy ott egy külön, párhuzamos töltést vontak. Az elöntött kazamatákból a rabokat ki kelle telepíteni, kiket egyelőre Félegyházára szállítottak át.

A sópajtáknál is ilyféle bajok voltak, úgy hogy a raktárakat kiüríteni és a sókészletet hajókon elszállítani kelle. A sóháznál a földanyagot a pajtákon belől eső térről bányászták, mely alkalommal a régi, a század elején leégett pajták alapzatai egész terjedelmükben feltárultak.

A vízvédelmi bizottság ily körüimények közt újabb kiáltványt bocsájtott ki és a közerőnek még lelkesebb számmal való kivonulását követelte. A közerő mindennap a gyülekező helyeken csoportosult, de napról-napra selejtősebb lett és vezetők hiányában kevés hasznát lehetett venni. A helyőrség szaporítása is szükségessé vált, mert Algyőre, Vásárhelyre és Szentesre egyre szállították a katonákat, úgy hogy Szegeden alig maradt őrség. A legfőbb ideje volt ennélfogva, hogy a rögtönitélő eljárás életbeléptetésére vonatkozó miniszteri rendelet a márcz. 23-án tartott, rendkívüli közgyűlésen kihirdettessék. Feltünő volt, hogy a rögtön eljárást a miniszteri rendelet értelmében ezúttal a tolvajlási esetekre is kiterjesztették. A kihirdetésnek az óhajtott hatása legott észrevehető volt, mert az engedelmesség és rend helyre állt.

A víz azonban szünet nélkül áradt s márcz. 24-én már 23' 9"-re emelkedett. Új-Szeged ekkor teljes biztonságban volt. Ott a töltéseknek a földdel tömött zsákokból egész falazatai voltak. De a körtöltésnél semmi látszata sem volt a munkának. Az anyagok kifuvarozása két napig tartott s előbb az ácsmunkáknak kelle elkészülni, hogy a deszkafalak közeit földdel megtölthessék. A vonat-közlekedések miatt a kaliczka-szerkezet felállítása igen lassan haladt. Elgázolási esetek is voltak s ezért, valamint azon álhír következtében is, hogy a munkabéreket nem fizetik ki, hanem az adóba lesznek betudva, újabb munkások nem igen kerültek. A vöröskeresztnél levő összekötő vonal munkája azonban szépen haladt. Itt, úgy a szt.-mihálytelki vonalon, az alsóvárosiak és a tanyaiak dolgoztak. A szilléri vonalon ellenben alig látszott valami. Ide a felsőtanyaiakat már katonasággal kelle hajtani.

283

A helyzet ez alatt mind aggasztóbb lett s a vízvédelmi bizottság utászok és pontonok küldéseért táviratozott. Meg is érkezett két tiszt és 52 legény kezelése alatt álló, hármas szerkezetű 9 ponton, melyek a széképület előtt helyeztettek el.

A bizottság lehangoló tudósításokat vett a hattyas-ballagitói töltés védképességéről is. Ennek a vonalnak belebbezésére a tanács ép az előző évi költségvetésben 50,000 frtot irányzott elő, de a közgyűlés ez összeget törülte s kimondta, hogy a 700 holdnyi terület ártérnek hagyandó. De akkor még nem gondoltak arra, hogy a 67-iki víznél magasabb áradás is lehet, amely esetben a kiöntés nemcsak a Hattyas-ballagitó területét fogja elönteni, hanem azon túl is nagy területek kerülnek víz alá. Csaknem az utolsó pillanatban nivellírozták a szabadkai országútat s kitűnt, hogy a víz azon máris átcsapna. Rögtön hozzáláttak tehát az országút felmagasításához, de 25-én hajnalban, a boszorkányszigetnél gátszakadás történt és a víz ellepte a Hattyas-ballagitó lapályait.

Alsóváros népe a veszedelem hírére legott felriadt s óriási erővel a vöröskereszt és a fehérpart közt levő útrész felmagasításán fáradozott mindenki. A kiöntés továbbterjedésének gátat vetni sikerült is.

Márczius 25-én a Tisza színe 23' 11'-ről 23' 6"-ra sülyedt. Kilencz óra után a Hattyas már teljesen megtelt s azután a vízszín újra emelkedett. De a kiöntés a víz folyását még gyorsabbá tette és felsővároson egyik malom horgony-lánczát elszakította. Az elszabadult malom elütötte az alatta állót s így a rohanó ár a híd felé sodorta ezeket. Szerencsére azonban az elszabadult malmokat a sóház körül elfogták és a híd a biztos összezúzástól megszabadult.

Még más veszedelmek is nyugtalanítottak ez nap. A tápéi kapunál lévő zsilipen csurgást észleltek s a felsővárosi part védelmére 1872. évben készült kősarkantyú mögött oly veszélyes limány támadt, hogy a felsővárosi part alámosása és beomlása bizonyosnak látszott. Az egyedüli mód a veszedelem elhárítására az leendett, ha a kősarkantyút hirtelen felmagasítják. Szerencsére, a városnak kövezési czélokra beszerzett bőséges anyagkészlete volt. Azt most mind a vízbe hajigálták. Midőn a sarkantyú felmagasult, a limány is megszünt.

Márczius 26-án és a következő napon keleti szelek uralkodtak s oly hullámverések támadtak, hogy a Percsorára naponként közlekedő Blocksberg csavar-gőzös is csakhogy el nem merült. Percsoráról Váradi a munkásokat ezer, a karókat és zsákokat tíz- és húszezer számra kérte küldetni. A munkások a veszély érzeténél fogva keresetöket is visszahagyva szökdöstek. A katasztrófa tehát minden órán bekövetkezhet. Híre járt ugyan, hogy Zsablyánál és Csúrognál, úgy Csongrádnál. Taskonynál és Fegyverneknél gátszakadások történtek, - de ezeknek a szegedi vízállásra még semmi hatásuk sem volt s részben nem is lehetett.

284

A küzdelmet a reménytelenséggel szemben is folytatni kelle. Ámde a 40,000 frt állami előleg már elfogyott, s temérdek volt a fizetetlen számla, melynek kiegyenlítését az érdekeltek sürgették. A márcz. 28-án tartott rendkívüli közgyűlés ennélfogva újabb 50,000 frt kölcsön felvételét rendelte el és megbízta a polgármestert, hogy a kölcsön engedélyezését személyesen is szorgalmazza.

Míg a küldöttség e végből oda járt, a kaliczka-töltés építése valamennyire előrehaladt. De védő képességében most még kevesebbet bíztak. Sokan feleslegesnek és hiábavaló munkának nyilvánították azt s még a szószékről, egyházi szent beszédben is foglalkoztak a hátulról való elöntés lehetetlenségének kérdésével. Szemrehányólag emlegették, hogy a gyakori vízveszedelmek, ezen istencsapások azért vannak, mert az 1873-ik évben lebontott szentháromság szobor újra felállítását elhanyagolták.

A kaliczka-töltés ellen felmerült észrevételeket azonban senki sem tudta megczáfolni. A városi mérnöki kar legkiválóbbja, Nováky György, hivatásának buzgó teljesítése következtében épp ekkor halt meg s nem volt senki, aki tapasztalati ismereteire hivatkozással tudott volna hatni. A hatóság Boros Frigyes építészeti felügyelő leküldését ismételten kérte, de az illető másfelé nyert kiküldetést, ami nagyon leverőleg hatott. Ugyanily hatása volt a polgármester kiküldetésének s illetőleg az eredménytelenség hírének. A miniszterelnök ugyanis azt kívánta, hogy előbb az 1871. évi XL. t.-cz. 26-29. §§-nak rendelkezései meríttessenek ki s ha mindaz nem elegendő, kilátásba helyezte a kölcsön engedélyezését.

Az elkedvetlenedés és kifakadás ekkor mindenkiből kitört. Elkeseredetten emlegették, hogy a Bach-korszakban Albrecht főherczeg, mint az ország kormányzója, feladatául ismerte, hogy a vész napjaiban Szegedre siessen; - míg most a város teljesen magára van hagyatva. A fővárosi sajtó közönye is bántó volt. Szeged élethalál harczárói a központi sajtó alig vett tudomást. Némelyik részletesebb képeket is közölt ugyan a régóta tartó küzdelemről, de inkább torzképeket festett vagy álhíreket terjesztett. Így az egyik közlemény az önkénytes mentőket irónizálta, hogy éjjelenként revolverrel fegyverkezve és esernyő alá rejtőzve járják be a vonalakat. Egy másik azt a valótlanságot hirdetgette, hogy a szegediek az átellenes töltéseket átvágni akarják. Egyébként ugyanez a hír minden védekezés alkalmával következetesen elszokott terjedni.

Áprilistól fogva némely lapnak külön tudósítója is volt; de ezek a topographiai viszonyok ismeretének hiányában sok ferdeséget közöltek s különben is inkább érdekfeszítő és idegizgató leírásokra törekedtek.

Márczius 30-án a víz 24' 4" magasságra emelkedett. A percsórai leverő hírek hatása alatt újabb kiáltvány jelent meg, melyben már

285

az általános menekülésre jelül szolgáló vészlövések módja is kihirdettetett. Egy bizonyos fásultság kezdett tehát lábra kapni, az t. i., hogy hasztalan minden küzdés, a városnak el kell veszni s így jobb, ha mindenki a mentéshez és meneküléshez lát. A nagy víznyomás következtében minden töltésnek szakadni kell.

E nap hajnalán ugyanis beszakadt a gyálai rét, hol 5000 hold került víz alá. A víz ekkor 9''-et sülyedt, de a következő napon ugyanezt már visszaáradta, sőt további áradásra kelle számítani, mert a Duna rendkívül magas állásánál fogva a Tisza áradásának lefolyása igen meg volt nehezítve. A hajósok azt híresztelték, hogy Becsén alól a Tiszának már nincs is folyása és a malmok kerekei nem forognak.

Ezen fásult, lemondásteljes állapotok és az általános költözködések folyamata alatt érkezett meg a miniszterelnök kiküldötte, Lukács György miniszteri tanácsos és helyettes államtitkár, kinek mint teljhatalmú kormánybiztosnak feladata volt, hogy a várost és környékét a katasztrófától megmentse. A kormánybiztost általában bizonyos tartózkodással fogadták s ez a viszony egész távozásáig változatlan maradt. Annál inkább örvendtek Boros megérkezésén, ki a következő napon Lukács kormánybiztossal már a percsórai védvonalat bejárta.

A kormánybiztos a helyzetről tájékozódván, az ápr. 1-én tartott vízvédelmi bizottsági ülésen az alföldi vasút vonalán megkezdett védmunkálatoknak mielőbb való végrehajtását elrendelte, még pedig a közerőnek a legnagyobb mérvű alkalmazása mellett. Az adófőkönyvek alapján való kirendelések által a következő napon 5000-en, az utánna való nap pedig 9000-en nyüzsögtek a töltésépítésen. Akik elmaradtak, birságoltattak; de a megváltásnak helyt adtak. A legtekintélyesebb polgárok példaadáskép személyesen szolgálták le köztartozásaikat, még pedig cselédeik és fogataik közreműködésével. Tűzzel, versengés közt, élczelve és verejtékezve dolgozott mindenki s néhány nap alatt bámulatos volt az eredmény. Előkelő úrnők kötényeikben és szakajtókkal hordták a földet s ahol ők dolgoztak, a töltésnek azt a részét "tunikás" töltésnek nevezték el. Szeged népe a lelkesedésnek utolsó adout-ját ekkor adta ki.

De a töltés még el sem készült, amidőn kifelé hajolni és düledezni kezdett. Boros tanácsára nagy szálfákkal, külső támaszokkal látták tehát el. Nyolcz nap alatt a vonal teljesen készen volt s a közerő feleslegét így a tápéi vonalhoz alkalmazták.

A víz azonban egyre áradt s ápr. 6-án 24' 11" magasságra emelkedett. Ugyanekkor beszakadt a horgos-martonosi 1500 holdnyi öblözet, s erre a vízszín 7" 6"'-nyit apadt ugyan, de a következő napon az előző magasságot ismét elérte.

Április 7-én rendkívüli közgyűlést kelle tartani, hogy a pénzügyi viszonyokat rendezni lehessen. A közerő daczára ugyanis pénzt kelle

286

teremteni, hogy az anyagszerek árait kifizethessék s hogy Marsóvszky percsórai kormánybiztos által, a vonal védelmére igényelt 20,000 frt előlegnek előállításáról is gondoskodni lehessen.

Megérkezett ugyanis a pénzügyminiszter leirata, ki az eddig utalványozott 40,000 írton túl még 50,000 frtot hajlandó volt kölcsönözni 8%-os kamatfizetés mellett, rövid határidőre való visszafizetési kötelezettség mellett. A közgyűlés minden feltételt elfogadott s a hatóságnak a kért felhatalmazást készséggel megadta. Még az ülés folyama alatt híre jött a híres Mirhó-gát elszakadásnak és az abád-szalóki nagy öblözet elöntésének. Ez már a 7-ik töltésszakadás volt.

A következő napon rendkívüli vihar támadt, mely Percsórán felül a hármasi töltést szakította el s ennek következtében az ányási rét is víz alá került. Ezen öblözetet a percsórai réttől, az 1200 öles peresórai keresztgát választotta el. A gát már régebb idő óta alvó töltés volt s így elférgesedett és elhanyagolt állapotba jutott. Pedig ha a víz ezt áthágja, a percsórai nagy rét is víz alá kerül s az áradat innen Szeged alá tör.

A veszély híre Rónay Béla szolgabírónak távirati- és Váradynak küldöncz-tudósításai alapján, későn este jutott Szegedre. Kezdetben Várady maga is feladta a vonal védelmét, de Boros biztatására mégis hozzálátott a keresztgát felmagasításához. Összes erejét mind ide vonta és éjjel-nappal tartó szakadatlan munkával a vállalatot sikerrel végrehajtotta. A vízzel színelő gyenge nyúlgát mindegyre erősíttetett. A hullámverések ellenében deszkázattal lett ellátva, ahova a gyártelepnek utolsó készleteit szállították ki, mert a torontáli és mindszent-apátfalvi vonalak is Szegedről szállították védő anyagaikat. Három fűrészgyár szakadatlan munkával alig tudott a megrendelések tömegének megfelelni.

A hármasi szakadás következtében április 9-én, virágvasárnapon, a vízszín 24' 8''-ről 24' 5"-re sülyedt. A következő napon 23' 10", április 11-én 23' 3" 6'", április 12-én 22' 10" 6'", április 13-án 23', 14-én 23' 2" 6'", 15-én 23' 3" 6'" volt a vízállás. A természetes apadás azonban 1-2" napi eséssel csak április 17-ike után következett be.

A percsórai keresztgátnál a helyzet egy ideig még mindig válságos volt. A gyakori északi szelek egyre ostromolták s az ürgelyukakon veszélyes csurgások támadtak, melyeket csak rendkívüli fáradozással és nagy ügyességgel lehetett betömni. Itt is, de a többi vonalokon is nagy erőt kelle tartani, mert úgy látszott, hogy a veszélyt mégis szerencsésen lehet leküzdeni.

A pénz azonban újból elfogyott és majdnem kétségbeejtőleg hatott, hogy az anyagi erők híján a védelem utolsó perczeiben kell a városnak elbukni, mert a rendkívüli kiadásokat fedezni immár teljes képtelen volt. A lelkes és előkelő polgárság ekkor 3000 frt segélyt

287

adott a város rendelkezésére (1) s egyúttal bizottság alakult, hogy a lakosság körében egy nagyobb kölcsönt lehessen a város sürgős szükségleteire egybehozni. Ily czímen Gombás várnagy a szerencsés lutrizó 8%-ra 10,000 forintot ajánlott, Kiss Dávid pedig azt a meglepő kijelentést tette, hogy soha se házaljanak, ád ő a város megmentésére annyit, amennyi csak kell, még pedig kamat nélkül. Értékpapirokban legott 40,000 frtot át is adott elzálogosításra oly kikötéssel, hogy a zálogkölcsön kamatait a város pontosan törleszsze.

Így a város abba a helyzetbe jutott, hogy a percsórai vonal védelmére, a társulati kormánybiztosnak újabb előleget bocsájthatott rendelkezésre, oly kikötéssel azonban, hogy a vész után ez előleg visszatérítendő lesz.

Április 13-án ismét rettenetes vihar dúlt, de a veszedelmet mégis szerencsésen leküzdötték s az április 16-ára esett húsvéti ünnepet a lakosság már a megszabadulás érzetével ünnepelte meg. Április 15-én közgyűlést is tartottak, melyen a belügyminiszter távirati intézkedése következtében Lukács kormánybiztos is megjelent, hogy a közönségtől búcsút vegyen s a lakosság határtalan lelkesedése és áldozatkészsége fölött elismerését nyilvánítsa. A következő napon elhagyta a várost s a teljhatalmú kormánybiztossággal ekkor Dáni főispán bízatott meg.

A vész tehát szerencsésen leküzdöttnek tekintetett, azért az iskoláknak április 18-án való megnyitása elrendeltetett. A fokozatos apadás bekövetkezésével, május 7-én pedig 19' 8" vízállás mellett a szabadulás örömét zengő hálaadások minden templomban megtartattak. A vízvédelmi bizottság záró ülése július 2-án volt s a veszély lefolyásáról szóló terjedelmes jelentés a jú1. 5-én tartott közgyűlésen letárgyaltatott. A védelmi kiadások 150,000 frtra rugtak. A törvényhatóság mély háláját nyilvánította mindazoknak, kik a védelem buzgó teljesítése körül érdemeket szereztek (2).

A hosszas küzdelem és minden tekintetben való kimerültség következtében, csaknem mindenki lemondott a jövő iránt való bizalomról, a haladási törekvésekről. Általános bágyadtság uralkodott s ónsúlylyal nehezedett mindenkire a tudat, hogy a Tiszaszabályozás helytelen

1) Ehhez járultak: A Szeged-csongrádi takarékpénztár, a kereskedelmi és iparbank, gyártelep, téglagyár, légszeszgyár, ált. takarékpénztár, kézmüvesbank, Kiss D., Eisenstädter S., Gál és Madár, Lillin, Prosznitz, Bamberger, Guttmann és Eisler, Wagner F. A., Zsótér A., Ambrózy F., Sehäffer Ádámné, Egressyné, Bérczyné, Kéméntzy A., Josefert, Dáni, Fodor István, Csorba stb. - Vidékről adakoztak: Németh püspök két ízben 650 frtot, Osztróvszky József, Dáni Nándor, a Hon és a Föv. Lapok szerkesztőségei stb.

2) Lásd az erről szóló polgármesteri jelentést, mely egyúttal sajtó útján is közzé tétetett.

288

keresztülvitele következtében a városnak el kell pusztulnia. A pénzügyi helyzet is aggasztó volt. A fizetetlen számlák egész tömegével álltak elő. A lakosság már annál fogva is elkedvetlenedett, mert általános és nagymérvű üzletpangás következett be.

Már arról volt szó, hogy az 1876. évi augusztus havára tervezett Dugonics-szobor leleplezési, országos dalárverseny és országos kiállítási ünnepélyek stb. elhalasztassanak. De az iparosok ragaszkodtak a kiállítás megtartásához, amelyre már eddig is nagy előkészületeket tettek. A fővárosból is többen biztattak, különösen Szluha képviselő bizalmas leveleiben hangsúlyozta az ünnepélyek szükségességét, mert a hősi védelem következtében, Szeged iránt általános volt az érdeklődés s a város bemutatására ez alkalmat felhasználni mindenesetre ajánlatos már annálfogva is, hogy helyzete, feladatai és áldozatai országos ismeretűvé tétessék.

Így azután a tervezett ünnepségek megtartásához nagy lelkesedéssel hozzá fogtak. A láz bizonyos nemével újra megindultak a munkálatok s a vár mellett létesült új ligetben felállították a körtöltés deszka anyagaiból az óriási dalcsarnokot, mely egyúttal nyári színkörnek is készült. A főreáliskolát teljesen kiürítették, kerületét elzárták s ott különféle kiállítási pavillonokat emeltek; szóval minden a kellő időben elkészült.

Nagy lelkesedés közt az ország minden részéből egybesereglett idegenek óriási tömege jelenlétében, aug. 19-én a Dugonics-szobrot leleplezték. Aug. 18-20-án tartattak a dalárok versenyei. Aug. 20-án báró Simonyi miniszter, mint védnök megnyitotta az országos ipar-, termény- és állatkiállítást, melynek megtekintésére Szende, Péchy és Trefort miniszterek is ellátogattak. Ez ünnepségekre az ország minden részéből százezrek tódultak Szegedre, kik a várost az 1848-49-iki nagy napok óta nem látták. A régi Szegednek ezek voltak a legszebb napjai s az ország szeme egy hónapon át Szeged felé volt fordulva. Szeged népének erényeit, munkájának sikerét, a város hivatását és dicsőségét a hírlapok egymást túlszárnyalva magasztalták. Szász Károly, Ábrányi Emil, Jámbor Pál, Losonczy László egymást követve magas szárnyalású költői alkotásaikkal koszorúzták meg a magyar kultura diadalait, a Dugonics-szobrot, a kiállítást és a dalünnepet. Szept. 11-én a nemzetközi statisztikai kongresszusnak 170 tagja érkezett Szegedre, kik a város vendégszeretetétől s a kiállításon bemutatott magyar ipar haladásától és versenyképességétől egyaránt el voltak ragadtatva és Szeged hírét, a magyar fajban rejlő őserő hivatását a nagyvilággal is közölték.

Minden a legszebb eredménynyel végződött. Az országos dalár-szövetség sok évi deficzitjeit itt egyenlítette ki a részére esedékessé vált 2328 frt tiszta jövedelemből. Az iparosok a kiállításból 14,000 frt

289

tiszta hasznot merítettek. A rendkívüli forgalom áldásait mindenki megérezte s a nyomasztó napok emlékét majdnem mindenki elfeledte.

A polgármesteri jelentés is kifejezést adott a közörömnek a következőkben: "Alkalmunk volt az ország és a világ előtt fényes sikerrel és eredménynyel feltüntetni újabb haladásunkat, a tudományosság, művészet, ipar és közjó érdekében hozott áldozatainkat és fáradalmainkat. Örömmel és büszkeséggel jelentem ennélfogva, hogy az ország minden vidékéről egybeseregelt vendégek elismerőleg emlékeztek meg azon törekvésekről, melyeket a város közönsége kitűzött s ma már a hazai közvélemény igazságosan ítél, midőn e várost közmívelődési és közgazdasági viszonyainál fogva is a magyar Alföldnek legilletékesebb központjául ismeri el" (1).

De az általános öröm és megelégedés közt is fel-fel hangzottak az aggodalmak, a borzasztó jövő felől való sejtelmek. A városnak idegenbe szakadt nagy fia (Osztróvszky) is elborultan mondogatta: "örvendek szülővárosom szép fejlődésén, de szívem szorul, ha a jövőt tekintem; mert a szabályozások következtében a Tisza árja Szegedet megsemmisíti. A szerencsétlenség be fog következni, nem ugyan a Maros áradásától, mint azt a szakértők folyton emlegetik, hanem a Tiszáról, melynek vízszíne a szabályozások óta immár 1 ölön felül emelkedett. Talán vétkezem is, amidőn a város fejlődése szempontjából egyúttal azt is mondom, hogy Szegedből addig nem is lesz igazi rendezett és szép város, míg a víz ott tabula rasát nem csinál. Nem kicsinylem ugyan fejlődését, de a haladásnak ott annyi óriási akadálya van, hogy azokat csakis egy nagy katasztrófa háríthatja el. Bármily szépnek ígérkezik is azonban a jövő, az új Szeged képe, isten óvja a várost, mert a katasztrófa nemcsak a város, hanem egyúttal Szeged ősi népének és polgárságának is pusztulása lenne."

Egyébként a szomorú jövőt mindenki sejtette. Herrich miniszteri tanácsos egyre a Maros áradását emlegette, mely Szegedet sírba fogja dönteni; míg Szeged polgársága azt hangoztatta, hogy a város pusztulását a Tiszaszabályozás helytelen keresztülvitele, az alsó Tisza vonalán bekövetkezett óriási vízszín emelkedés, különösen pedig a percsórai rét mélységein épült töltések távolsága és védhetetlen állapota fogja előidézni. Hitté s tudattá vált, hogy a város bármint védekezik és biztonságáért bármily áldozatokat hoz is, a nagy arányokban folyton emelkedő vízszín előbb vagy utóbb katasztrófához vezet. Ép ennél fogva sokan hiábavalónak tartottak minden készülődést és költekezést, mi a veszély elhárítását vagy elodázását czélozta.

A veszély leküzdése után, már az április 26-án tartott rendkívüli közgyűlés foglalkozott a város jövője biztosításának kérdésével s már

1) Pálfy P. polgármester évi jelentése. Szeged, 1877. 4. lap.

290

ekkor elrendelte a közgyűlés, hogy szakférfiak meghallgatásával terv készíttessék, hogy a város egyszer mindenkorra, vagy legalább hosszabb időre, az árvizek veszélyei ellen miként volna biztosítandó. Elrendelte a csatornahálózat megállapítását, a város lejtmérését; felírt továbbá a kormányhoz, hogy a rendkívüli áradás és vízduzzadás okait fürkészsze, a Maros levezetés kérdését újból elővegye.

E kérdések tárgyalására kirendelt küldöttség még az nap megkezdette tanácskozmányait. Boros, Újházi és más szakértőknek javaslatai egy testes kötetet képeztek s alapul szolgáltak az intézkedések elrendelésére. Boros tagadta ugyan a Tiszameder eliszapolódását és a fenék emelkedését, de a tiszai töltéseknek 30 láb magasságra való felemelését szükségesnek jelezte s elkerülhetetlennek nyilvánította, hogy a város alatt a Tiszapart több pontja, a partszaggatások meggátlására, kőhányás útján rendszeres partvédőt nyerjen. Szükségesnek tartotta a körtöltés kiépítését is, még pedig az alföldi vasút vonalának felhasználásával s illetőleg azzal egy darabon párhuzamosan létesítve, úgy hogy a vasúttest a védtöltésnek mintegy padkáját képezze.

De ugyanekkor a hírlapokban és a különféle röpiratokban a tervek és javaslatok egész tömege került felszínre, melyekben Szeged válságos helyzetének okául a Tiszaszabályozás helytelen keresztülvitele volt megnevezve (1). Az ebből támadt polemiák és védekezések pedig mindig azt hangsúlyozták, hogy a baj oka a Marosnak Szegeden való betorkolása, de hiszen ezt maga Szeged óhajtotta.

Ezen czélzatos - és mint fentebb láttuk - alaptalan ráfogás mélyen sértette a lakosságot s a tiszaszabályozási ügyek vezetősége ellen az elkeseredés csakis annálfogva nem tört ki, mert Herrich Károly miniszteri tanácsos az árvízvédelem után Szegeden, a hatóság tagjai előtt a legkomolyabb kijelentéskép ígérte, hogy Szeged súlyos helyzetének könnyítése czéljából minden lehető a legrövidebb idő alatt megtörténik, különösen a vedresházi átmetszés még a nyár folyamán végleges kiképzést fog nyerni.

A város jövőjének biztosítását czélzó tervek és költségvetések ezalatt elkészültek. Elkészült a város lejtmérése is 14 ágazatban és a 25 láb vízmagasságot jelző fekete vastáblákat az utczasarkokra felrakták. Kétkedőleg rázták fejeiket igen sokan, kik a külvárosokban

1) Ilyenek voltak a többi közt: Stefanovics I.: Die Entsumpfung und Niederungen der Theiss und des Banats. Wien, 1874. 8 dr. 21. 1. és Ueber das seitliche Rücken der Flüsse. - Hobohm Henr.: Projekt der Wasserregulierung des Alföld. Wien, 1874 és Grundzüge für die Beseitigung der Ueberschwemmungen, mit gleichzeitiger Durchführung der künstlichen Bewässerungen. Wien, 1877. - Dr. Kutiak Aug.: Donau- und Theiss-Ueberschwemmungen in Ungarn und deren Abhilfe. Grosswardein, 1877. 8 dr.

291

ezen fekete "memento mori"-kat csaknem az eresz magasságában pillantották meg.

A terveket és költségvetéseket a júl. 29-én tartott közgyűlésre be is terjesztették a végből, hogy 800,000 frt kölcsön felvétele engedélyeztessék, amiből a tervezett védmunkálatokat létesítsék és a vízvédelmi és egyéb függő kölcsönöket kiegyenlítsék. A közgyűlés teljes felhatalmazást adott a polgármesternek, hogy az osztrák nemzeti banktól a kölcsönt felvegye s minthogy ekkor már csupán a 64,000 katasztr. holdnyi legelő és szántóföld, valamint a 20,000 frt évi jövedelmet biztosító városi bérház volt csak tehermentes, ezeknek jelzálogul való lekötését megengedte. És e nagy értékű ingatlanokra hoszszas alkudozások és nyomatékos közbenjárások daczára is az osztrák nemzeti bank csak 300,000 frt kölcsönt szavazott meg, mit a város szorongatott viszonyainál fogva kénytelen volt elfogadni.

A kölcsönügy ily kedvezőtlen kimenetele mellett közbejött az is, hogy az alföldi vasút vonalán létesült kaliczkatöltést 4000 frt újabb költséggel le kelle hordani, holott a földanyagot a végleges körtöltés kiépítésénél óhajtották felhasználni. A deszkaanyagból azután felállították a vár mellett a dalcsarnokot, még pedig azon czélzattal, hogy az egyúttal nyári színház is legyen.

A kedvezőtlen közhangulat csak akkor enyhült némileg, amidőn szeptember 10-én Péchy Tamás közmunkaügyi miniszter Hieronymi államtitkár kíséretében a kiállítás megtekintésére leérkezett s ez alkalommal a város vízrajzi helyzetét is tanulmányozva azt a kijelentést tette, hogy a Maros-levezetés kérdését újabb vizsgálat tárgyává teendi. Ép e végre a polgármester Csanád- és Torontál vármegyék érdekeltségét október 7-ére egy tanácskozmányra hívta össze, ahol a Marosnak egy új, az Aranka medrén tőrténendő levezetési terve is felmerült, mely értekezlet alapján a közmunka-közlekedésügyi miniszteriumot feliratilag megkérték, hogy nemcsak Szeged, de Csanád- és Torontál vármegyék érdekéből is a Maros levezetését a leghelyesebb módon rendelje el.

Szeptember és október havában a közgyűlés ismét a város jövőjének biztosítására szolgáló parterődítési és körtöltési tervek kérdésével foglalkozott. A parterődítés egymaga 400,000 frt kiadást igényelt volna; minthogy azonban a város mindössze csak 300,000 forint kölcsönt kapott, az eredeti terveket szűkebb keretek közé, szerényebb kivitelre alkalmazottait, a költségek jelentékeny korlátozásával át kelle dolgozni. Pedig a Tiszapart rettenetes állapotban volt. Felsővároson a Felmayer-gyár előtt, továbbá a híd mellett a Wodianer-teleknél és a szegfű-utcza végénél a veszélyes csúszások folyton ismétlődtek. Az egykor 8-10 öl széles part annyira leomladozott, hogy a Felmayer-gyár és a Wodianer-telek előtt kocsik már nem közlekedhettek. A házak falai repedeztek s az épületek beomlásától méltán lehetett tartani.

292

Az október 22-iki közgyűlésből terjesztették fel a közmunka-miniszteriumhoz a parterődítési és körtöltés-építési terveket műszaki szempontból való átvizsgálás és kiépítési engedélyezés végett s így az ősz és a tél eltelt. A munkához különben sem lehetett volna hozzáfogni, mert a város a 300,000 frt bankkölcsönt csak az 1877. évi február 1-én kapta meg. Es ekkor a pénzügyminisztertől nyert 90,000 frt védekezési kölcsönnek, úgy a Csíkos-féle kártérítési perben megítélt, illetőleg egyezségileg megállapított 50,000 frt tartozásnak kifizetése után, a rakpart építésére úgy a város alatti és az alsó védvonal (Hattyas-Szt-Mihály-telek-Röszke) kiépítésére, valamint a körtöltés létesítésére, mindöszszesen 130,000 frt maradt. De még ezt az összeget is már 80,000 frt előleg terhelte, mert a Szeged-csongrádi takarékpénztár ennyit előlegezett a város alatti és az alsó védvonal sürgős kijavítást igénylő munkálatainak költségeire. Tulajdonkép csak 50,000 frt maradt, mit a rakpart építésére szántak, a körtöltésre pedig semmi sem jutott s így annak kiépítését más úton kelle biztosítani.

A körtöltés kiépítésének kérdése annyival fontosabb lett, mert a város az okt, 15. és 22. napjain tartott közgyűléseken újra kimondotta, hogy a percsórai társulat kötelékéből kilép és sorsát nem köti az oly annyira távol eső töltésekhez. Abban, hogy mi legyen tehát a város fő védvonala, a közgyűlés tagjai megegyezni nem tudtak (1). Sokan a régi sövényházi töltések megerősítését óhajtották, a többség azonban az 1868. évben megerősített, de azóta felettébb megrongált és elhanyagolt baktó-macskási védvonal helyreállítását határozta el, de ezen határozat ellen a kisebbség felfolyamodással élt és így a kérdés a legnagyobb bizonytalanságba jutott.

A percsórai társulat kötelékéből való újabb kilépést pedig tulajdonkép az idézte elő, hogy Dáni főispán és Marsóvszky Gyula, a percsórai társulat ügyeinek rendezésére még 1875. évben kinevezett kormánybiztos, az árvíz leküzdése után viszályba keveredtek s ez a viszály egyúttal a hatóságra is áthárult. Marsóvszky ugyanis kezdetben nagy igyekezetet fejtett ki, hogy a város két évtizedes sérelmei orvosoltassanak és pedig az ártérfejlesztés megindítása által, hogy így egy megfelelő és a haszonarányosság alapján készítendő kulcs szerint történjék a jövőben való teherviselés. Megindította a leszámolási és a

1) E kiválási határozat és felterjesztés következtében 1877. évi június 26-án a közmunka és közlekedésügyi miniszterium egyik osztályában a társulati érdekelteket tanácskozmányra egybehívták. A város ekkor azt óhajtotta, hogy a percsórai társulat ketté osztassék és a régi sövényházi keresztgát felállitásával a sövényháza-szegedi öblözet megalakittassék. De az érdekeltség tagjai között megegyezés nem jött létre. Ezen alkalommal is szőnyegre került a Maros-levezetés kérdése, de a tárgyalások további menete ismeretlen.

293

város részéről teljesített különféle szolgálmányoknak beszámítási munkálatait. Ez utóbbi munkálatok el is készültek s azok szerint a városnak óriási mérvű túlfizetése tűnt ki. A hatóság Marsóvszkyt már ennélfogva is támogatta, annyival is inkább, mert a társulati érdekeltség többi tagjai iránta bizalmatlanságot tanúsítottak. Az árvízvédelem idején a város közönsége a kormánybiztos részére két ízben 26,000 frtnyi előleget szavazott meg oly kijelentéssel, hogy azt a városnak visszatéríti. A védelem után azonban a nyert előleg visszatérítéséről mitsem akart tudni s annak daczára, hogy az ártérfejlesztés már befejezéséhez közelgett, az árvédelem költségeinek fedezése czéljából az oly sok panaszra okot adó régi igazságtalan hozzájárulási kulcs alapján a tagokra és a városra is kivetéseket eszközölt. A város megtagadta a fizetést nemcsak azért, mert időközben a társulati kötelékből való kilépését határozta el, hanem annálfogva is, mert a Röszkéig terjedő vonal védelme körül a városnak kiadásai felülmúlták a kirovás szerint esedékes összeget; de mindezeken túl utalt arra is, hogy a befejezett végleszámolás adatai szerint a város a régi kulcs szerint is oly mérvű túlfizetéseket teljesített, hogy ezek figyelembe vételével kirovással, illetőleg befizetéssel nem terhelhető.

A kormánybiztos erre azt a meglepő nyilatkozatot tette, hogy a leszámolási művelet helytelen elvekből és alapokból indult ki s így a város kitüntetett túlfizetése is helytelen, miért is azt, valamint a röszkei vonal védelmére fordított kiadásoknak beszámítását figyelembe nem veszi. A számadások újból való lezárásával egy másik közeget meg is bízott.

Ezzel a hatóság és a kormánybiztos között való nyílt küzdelem megindult és nyilvános kifejezést nyert abban, hogy a percsórai keresztgát és a petresi töltés, úgy a többi töltés megerősítésére vonatkozó mintegy 400,000 frtra rugó vállalat munkálatát a kormánybiztos versenyen kívül Deyak Ignácz és Glasner József vállalkozókra bízta (1). A vállalkozók követeléseikre nézve a kormánybiztostól rövid lejáratú adósleveleket nyertek, ki a késedelem esetére vállalkozóknak 10% kamatot biztosított. Mindezekről azonban a város csak utólag értesült.

Így mindenek előtt 50,000 frt költséggel hatalmas arányokban kiépült a percsórai keresztgát, mely az által, hogy a mindszenti uradalom a beszakadt hármasi töltést helyreállította, jelentőségét ismét elvesztette. Majd a petresi és a többi megrongált vonalakat erősítették meg, téli, fagyos időben és pedig Várady mérnök javaslata ellenére nem a víz felől való oldalon, hanem a töltésnek vízmentes részén.

A töltésépítési vállalkozók részére kibocsájtott adóslevelek beváltása czéljából a kormánybiztos most a társulati érdekeltekre rend-

1) A vállalkozók egyike Herrich miniszteri tanácsossal közelebbi összeköttetésben állt. A vállalati egységi árak köbölenkónt 3 frt 15 kr. - 4 frt 50 krra rugtak.

294

kívüli kirovásokat eszközölt. Az 1877. évi aug. 24-én kelt kirovás szerint a város 102,641 frt 90 krt, az uradalom pedig 124,033 frt 55 krt lett volna köteles a társulatnak befizetni két egyenlő részben, úgymint szept. 10-én és nov. 1-én.

Az uradalom és a város e kirovásokra mit sem fizettek. A város nem is tartotta azt komolynak, hisz az 1876. évi védekezésnél és az időközben bekövetkezett 1877. évi újszegedi katasztrófánál fogva oly súlyos viszonyok közé jutott, hogy ily óriási összeg fizetésére teljesen képtelenné vált.

A vállalkozók ennélfogva adósleveleiket Haasz Adolf fővárosi czégre átruházták, aki az uradalom és város ellen kielégítési végrehajtást kért és azt okt. 30-án foganatosította is. De azért bizalmas úton mégis a vállalkozók tettek ez után a városnak egyességi ajánlatot, mit a polgármester határozottan visszautasított.

A végrehajtás nagy felháborodást keltett. Bizalmas értekezlet alapján nov. 4-én rendkívüli közgyűlést tartottak, hol szenvedélyes kifakadások után a kormánybiztos működését az illetékes miniszternél kifogás alá vették. A város sérelmesnek találta a töltésépítési vállalat körül lefolyt egész eljárást; törvénysértést látott abban, hogy a kormánybiztos adósleveleket kibocsájtva, hitelügyletek kötésébe ereszkedett, amit csak az autonom társulat tehet. Kifogásolta a magas árakat, a nyilvánosság mellőzését és a technikai keresztülvitelt, határozottan kijelentvén, hogy a veszély ép azon a ponton, Petresnél fog bekövetkezni, hol a munkálatok legnagyobb tömege mutatkozik. A kormánybiztosnak az ártérfejlesztés és végleszámolási ügy körül utóbb tanúsított részrehajló és késedelmes eljárását is hangsúlyozva a közgyűlés kijelentette, hogy iránta tovább bizalommal nem viseltethetik és feladatainak hű betöltésére képesnek el nem ismeri.

Péchy miniszter a felirat következtében vizsgálatot rendelt és Hieronymi államtitkár november 28-ától kezdve 8 napon át nagy türelemmel vezette a kormánybiztos és a közgyűlés részéről kirendelt küldöttség között folyt, a háttéri dolgok bevonásánál fogva rendkívül szenvedélyessé vált tárgyalásokat, melynek jegyzőkönyvei egy testes kötetet képeztek.

Csak a következő, 1878. évi február 23-án értesült a város arról, hogy Marsóvszkyt a kormány biztosságtól felmentették. Márczius 4-én érkezett le Péchy miniszternek erre vonatkozó terjedelmes leirata, melyben kijelenté, hogy a kormánybiztos eljárása nem kifogásolható ugyan, de a város panaszainak okai a tagadhatatlanul súlyos társulati viszonyokra és körülményekre hárulnak, amelyeket Kende Kanut országos képviselő, mint újonnan kinevezett kormánybiztos, az ártérfejlesztés és osztályozás, valamint a végleszámolás gyors keresztülvitele által a legrövidebb idő alatt meg fog szüntetni.

295

Márczius 9-én Kende már Szegeden volt s becsületes jóakarattal a társulati zilált ügyek rendezését megkezdette, a félbeszakadt ártérfejlesztési és osztályozási munkálatokat megindította, úgy hogy azok talán az 1879. év folyamán már befejezésre jutottak volna.

De a töltésépítési vállalat engedményese végrehajtásaival egyre ostromolta a költségvetésileg előirányzott alapokat s azokat egymás után lefoglalta.

Ily körülmények közt a közgyűlés egyenesen a belügyminiszterhez fordult és kijelentette, hogy ha meg nem védi a törvényhatóságot ezen zaklatástól, nem képes közigazgatási, rendészeti és általában törvényhatósági feladatait teljesíteni és a községi feloszlás és tönk bekövetkezése elháríthatatlan lesz. A terjedelmes emlékirat a társulat igazságtalan teherviselési arányait előterjesztvén, kimutatta egyúttal, hogy a percsórai társulatra a város már mily óriási összegeket fordított és ezen felül a társulat helyett a tápéi kaputól fogva lefelé mily jelentékeny kiadásokat viselt.

A belügyminiszter 1878. évi április 3-án ennélfogva tudatta a várossal, hogy a közmunka miniszterrel történt megállapodásnál fogva egy ideiglenes kirovási kulcs fog életbe léptettetni, amelynél a városnak nem termő, több ezer holdra rugó vizállásos földei a kirovásnál alapul vett holdegységnél számításba vétetni nem fognak. Tehát 23 évi küzdelem után a város számos sérelmei egyikének orvoslásában végül czélt ért. De ennek már semmi gyakorlati eredménye nem lett, mert az 1879. évi márczius 5-én este a percsórai töltés, mint alább látni fogjuk, ép Petresnél, ugyanazon a helyen, amelyet a város eleve megjelölt, beszakadt és ezzel a város sorsa eldőlt.

IV. Az 1877-ediki védekezés és Új-Szeged pusztulása.

Fentebb már említők, hogy az 1876. évi árvízvédelem után a város jövőjének biztosítására felvett bankkölcsön terhére a város kijavíttatta a tápéi kaputól Röszkéig terjedő védvonalat. A katonai kincstár ép ezen időben a kórházi telek nagyobbítására a várostól telket kért, ami alkalmul szolgált arra, hogy a vár és a Tisza partja közé eső területnek ügyét nemcsak védelmi, de egyúttal közlekedési szempontból is rendezzék. A város ugyanis a kórháztelek kibővítésére szükséges területet a katonaságnak ingyen engedte át és csak azt kívánta, hogy a várkapu és a délkeleti várkörönd között lévő ódon bástyafalat lebonthassa, hogy ott egyúttal a sóházat és a hídfőt összekötő védvonalat, mely a vár udvarát is biztosítja az elöntés ellen, kiépíthesse. A katonaság ez ügyben csodálatos engedékenységet tanúsított s átengedte

előző | tartalom | következő