Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

295

Márczius 9-én Kende már Szegeden volt s becsületes jóakarattal a társulati zilált ügyek rendezését megkezdette, a félbeszakadt ártérfejlesztési és osztályozási munkálatokat megindította, úgy hogy azok talán az 1879. év folyamán már befejezésre jutottak volna.

De a töltésépítési vállalat engedményese végrehajtásaival egyre ostromolta a költségvetésileg előirányzott alapokat s azokat egymás után lefoglalta.

Ily körülmények közt a közgyűlés egyenesen a belügyminiszterhez fordult és kijelentette, hogy ha meg nem védi a törvényhatóságot ezen zaklatástól, nem képes közigazgatási, rendészeti és általában törvényhatósági feladatait teljesíteni és a községi feloszlás és tönk bekövetkezése elháríthatatlan lesz. A terjedelmes emlékirat a társulat igazságtalan teherviselési arányait előterjesztvén, kimutatta egyúttal, hogy a percsórai társulatra a város már mily óriási összegeket fordított és ezen felül a társulat helyett a tápéi kaputól fogva lefelé mily jelentékeny kiadásokat viselt.

A belügyminiszter 1878. évi április 3-án ennélfogva tudatta a várossal, hogy a közmunka miniszterrel történt megállapodásnál fogva egy ideiglenes kirovási kulcs fog életbe léptettetni, amelynél a városnak nem termő, több ezer holdra rugó vizállásos földei a kirovásnál alapul vett holdegységnél számításba vétetni nem fognak. Tehát 23 évi küzdelem után a város számos sérelmei egyikének orvoslásában végül czélt ért. De ennek már semmi gyakorlati eredménye nem lett, mert az 1879. évi márczius 5-én este a percsórai töltés, mint alább látni fogjuk, ép Petresnél, ugyanazon a helyen, amelyet a város eleve megjelölt, beszakadt és ezzel a város sorsa eldőlt.

IV. Az 1877-ediki védekezés és Új-Szeged pusztulása.

Fentebb már említők, hogy az 1876. évi árvízvédelem után a város jövőjének biztosítására felvett bankkölcsön terhére a város kijavíttatta a tápéi kaputól Röszkéig terjedő védvonalat. A katonai kincstár ép ezen időben a kórházi telek nagyobbítására a várostól telket kért, ami alkalmul szolgált arra, hogy a vár és a Tisza partja közé eső területnek ügyét nemcsak védelmi, de egyúttal közlekedési szempontból is rendezzék. A város ugyanis a kórháztelek kibővítésére szükséges területet a katonaságnak ingyen engedte át és csak azt kívánta, hogy a várkapu és a délkeleti várkörönd között lévő ódon bástyafalat lebonthassa, hogy ott egyúttal a sóházat és a hídfőt összekötő védvonalat, mely a vár udvarát is biztosítja az elöntés ellen, kiépíthesse. A katonaság ez ügyben csodálatos engedékenységet tanúsított s átengedte

296

a vár és a Tisza közt fekvő keskeny földterületet is, hol a töltés még az 1876-77. évi tél folyamán kiépült és a Tiszaparton a közlekedés felsőváros felé megnyílt. Nem kelle többé nagy időveszteséggel a terjedelmes várat, a város fejlődését egyébként is gátló és a város területébe beékelt ezen idegen testet körülkerülgetni.

Nagy vívmány volt ez abban az időben. A halpiacz felől lebontott ódon várfalakból temérdek tégla és törmelék került ki, amit a parterődítésnél terveztek felhasználni.

Teljesen készen volt már ezen összekötő védvonal, midőn az 1877. év tavaszán a víz rohamosabb emelkedésnek indult. Márczius 31-én a Tisza 19' 4" magasságot ért, április 12-én 21' 3"-re emelkedett, amikor a vízvédelmi bizottságot egybehívták és a várható nagyobb áradással szemben szükséges előintézkedéseket megtették. Április 14-én 22' 4" magassággal szemben a karózást megkezdették s április 26-án este a 23' 10" magasságnál fogva és a mellékfolyóról érkezett nagymérvű áradási hírek következtében a legkomolyabb eshetőségekre való készülődések megtörténtek. A védőbizottság ettől fogva állandóan együtt ült.

A védekezés a percsórai vonalon is javában folyt s a társulati kormánybiztos a városi körökkel való feszült viszonyánál fogva most Algyőről intézte a védelmet. Április 26-án távirati úton kért 5000 frt társulati járulék fizetést, valamint 100 fogatból és 500 gyalogból álló közerő kirendelést. A polgármester a kért összeget haladéktalanul utalványozta, a közerő tekintetében való intézkedés czéljából pedig április 27-ére rendkívüli közgyűlést hívott egybe. A közgyűlésen ugyanazok, kik az előző évben önkényt mentek a percsórai vonal védelmére, most tüntetőleg tagadták meg a közerő kirendelését.

A helyzet bár rendkívül komoly volt, oly aggodalmak, miként az előző évben voltak, nem támadtak. Úgy vélekedtek, ha a töltések ezt a vízmagasságot tavaly megbirták, az ideit is kifogják állani. A közfigyelmet ezenkívül a török ifjúságnak, a szofta-küldöttségnek érkezése is igen lekötötte. A török harcztéri tudósítások keltettek most izgalmakat s április 27-én este, midőn a vendégek megérkeztek, lázban volt a város minden lakója és másnap szofta volt Szeged egész népe. Szombat éjjel hagyta el a török ifjúság Szegedet, amikor a Tisza már csaknem elérte a mult évi magasságot.

Új-Szegedről a védelem vezetői ekkor már komoly veszélyt jeleztek és a többi vonalról is mind sűrűbben szorgalmazták az erő nagyobb mérvének szükségét. A lakosság közerejét felszólították ugyan, de a kirendelések felületesen és lanyhán történtek, úgy hogy a katonai karhatalmat is igénybe kelle venni. Ezentúl a kivonult közerő szelleme és munkaeredménye is messze mögötte maradt a tavalyinak. Általános zúgolódás volt mindenfelé.

297

Május 1-én délután egy gabonás hajó a hidat elütötte és a sebes áradat a kiszakadt részeket Röszkéig és Martonosig sodorta. Uszályhajókkal a közlekedést mégis sikerült helyreállítani, amire Új-Szeged rendkívül fenyegetett helyzeténél fogva nagy szükség volt. Ez éjjel a víz teljesen elérte a múlt évi 25 láb vízmagasságot, de éjféltől fogva reggelig 16 hüvelyk apadás mutatkozott. Reggel megtudták, hogy a gyálai rét beszakadt és hogy Adánál is egy 9000 holdas öblözet került víz alá. A vízszín ekkor 23' 10"-re sülyedt, majd bekövetkezett a természetes apadás is, úgy hogy május 14-én a víz már 23' 1''-re szállt le.

Úgy látszott tehát, hogy a veszély elmult, a leszerelés munkáit megkezdették és mindenki szokott foglalkozásához, élethivatásához fogott. Annyira nyugodt volt mindenki, hogy május 14-én a kis-zombori tűzkárvallottak javára a régebben tervezett közvacsorát, mely a külön gyűjtések eredményétől eltekintve 408 frt 15 kr. tiszta jövedelmet hajtott, a legjobb hangulat közt tartották meg.

Május 6-án a rendszerinti közgyűlést is megtartották, hol a város veszélyeztetett helyzete újból szőnyegre került. A vedresházi átmetszés kiképzésének és a Maroslevezetés kérdésének sürgetését elhatározták, de ezentúl az indítványok egész tömege merült fel. A közgyűlés ekkor kimondta, hogy a 300,000 frtos bankkölcsönből még fennmaradt 80,000 frt kizárólag a parterősítésre fordítandó és a körtöltés, amelynek kiépítését már két ízben is elodázták, haladéktalanul kiépítendő, még pedig a lakosság közerejének igénybevételével. A tanácsot tehát megbízták, hogy ez irányban készítsen javaslatot. Május 13-án az állandó híd építésének kérdését is tárgyalták. Ingerült tanácskozmányok folytak, hogy a Rothschild-féle witkovitzi gyárnak, avagy Körösi Viktor gráczi gyárosnak ajánlatát fogadják-e el? A közgyűlés mégis a versenyajánlat kiírását rendelte el.

A társadalom Németh József püspök fogadási készületeivel foglalkozott, mert május 19-ikére volt érkezendő, hogy a pünkösdi ünnepek alatt a hívek ezreinek a bérmálás szentségét feladja. A művészetpártolók Bulyovszky Lilla vendégszereplésének hírére lelkesedtek, akinek jövetele hasonlókép mozgásba hozta a társadalom érdeklődését. Szóval az áradás veszélye már senkit sem nyugtalanított.

De a Tisza ezalatt újból áradásnak indult és az erdélyi nagy esőzések következtében a Maros felduzzadását is várni lehetett, úgy hogy a vízvédelmi bizottság újra egybegyűlt. Mert amit Herrich szakértő Szeged pusztulása idejéül és alkalmául folyton jósolgatott s amit az eddigi tapasztalat kizártnak talált, t. i. a Maros és Tisza árjainak találkozását, az most bekövetkezendőnek látszott.

Május 19-én 23' 5", 22-én 23' 8" volt a vízszín s az utóbbi napon vett értesülés szerint a Maros Arad külvárosait elöntötte. Bár a töltéseket a 25 lábas vízmagassághoz képest elég biztonságot nyúj-

298

tóknak tekintették, a Maros áradásánál fogva most még magasabb vízre kelle számítani, minélfogva a töltéseket magasítani kelle. A hatóság a közerő igénybevételétől tartózkodott nemcsak azért, mert a lakosság még alig pihente ki fáradalmait s mert a nagy üzletpangásnál fogva alig volt kereset s a nélkülözésnek és szükségnek megdöbbentő nyilvánulásaival találkozott, de tartózkodott annálfogva is, mert sikert, rövid idő alatt elérhető eredményes és nagy tömegű munkát csakis a fizetett munkaerőtől várt.

A munkások fizetésére szükséges alap azonban hiányzott. A pénztár üres volt, a bankkölcsön fenntartott maradványához pedig nyúlni nem lehetett. A városnak volt azonban egy 60,000 frtot haladó tőkéje, mely a fogyasztási adóváltság több évi tiszta jövedelmének gondos megtakarításából keletkezett, mely a gymnasium kibővítésének és a tornahelyiség felállításának kivitelére volt fenntartva, illetőleg már másodszor egybegyűjtve. Rég érzett hiányon óhajtottak ezáltal segíteni és a tervezett munkálatok ép ez évben lettek volna megindítva. A védmunkálatokra tehát ezt az alapot vették igénybe, majdan leendő visszatérítési kötelezettség mellett.

A Maros árja ezalatt Szeged alá ért. Május 23-án a Tisza 24' 3" 6'" magasságon volt még, amidőn az említett nap delén a főkapitány arról értesült, hogy a Maros Deszknél gátat tört. Kezdetben az a hír terjedt el, hogy az ár Torontál vármegyét borítandja el; csak később derült ki, hogy Deszknél nem a fő vonal, hanem a Szilágyi-féle karóczai töltés szakadt be, mely egy kisebb területet mentesített. Veszélyben forgott ugyan a fővonal is és Deszk lakossága már menekülőben volt, de a veszélyt mégis sikerült elhárítani.

A Szilágyi-féle kis öblözet a városnak 1875-ben ármentesített Marostő területével némikép egyet képezett. A karóczai keresztgát különítette el a két öblöt, de a keresztgát alacsony is volt és az 1875. év óta, vagyis a marostői új töltés kiépítésétől fogva pedig alvó gáttá vált és így elhanyagolták. Nyilvánvaló lett tehát, hogy amint a Szilágyi-féle öblözet megtelik és a karóczai keresztgátnál a vizet fenntartani nem sikerül, a Marostő, majd Új-Szeged egymás után lesznek elöntve, daczára a marosi és tiszai erős nagy töltéseknek.

Új-Szeged védői, Pillich Kálmán és Gróf János, ha idejekorán kellő számú erőt nyernek, a karóczai keresztgátnál megkezdett vállalatuk alighanem sikerre vezet. A segélyerőnek dobszóval megkísérelt egybegyűjtése nem igen sikerült. Új-Szegeden a honvédség és katonaság ép fegyvergyakorlaton volt, ezeket kérte fel a hatóság a védelemben való közreműködésre. Kivezényelték ezután a laktanyákban lévő legénységet is. Mintegy 1060 katona és honvéd, úgy a közerő is utóbb igen szép számmal foglalkozott a töltésen, de a magasítás az öblözetben duzzadó víz áradásával nem folyt párhuzamosan és este 6 óra

299

felé a karóczai kereszt-töltésen, csaknem egész széliében a víz áthágott és az 1100 holdnyi Marostő területére ömlött, hol a mesés bőségűnek ígérkezett repczetermést rohamos gyorsasággal elborította.

A torontáli ármentesítő társulat most Deszk és Szőreg közerejét, valamint a védvonalakon lévő összes munkásait is a szőregi út és a kamra-töltés keresztezéséhez vezette, hogy a vármegyére innen várható veszély eshetőségét elhárítsa. A feladatot itt sikerrel hajtották végre és Torontál vármegye felső része rettenetes csapástól szabadult meg.

Pillich és Gróf a védelmet most áthelyezték a 2000 ölnyi hosszú és mintegy 21 láb magas újszegedi karikatöltésre, mely a Maros régi medrének partjai mentén épült és az 1875. évi marostői töltésépítkezés előtt Új-Szeged területének fővédvonalát képezte. De mióta alvógáttá vált, ez is elhanyagolódott. Egész éjjel megfeszített erővel folyt a munka. A közerő most még nagyobb számmal vett részt. A katonaság csodákat művelt, különösen az a 42 utász, kiket két tiszt vezetése alatt még az árvíz kezdetén vezényeltek Szegedre.

De itt is hasztalan volt már minden igyekezet, mert még nagyobb erőre lett volna szükség. Hajnali 3-4 óra között több helyen a víz már átömlött a töltésen, hanem azért a küzdelem majdnem öt óráig tartott. Ekkor a töltésvonal egész hosszaságában átcsapott az ár, úgy hogy a védők közül is többen alig birtak megmenekülni és kerülővel visszatérni.

Május 24-én, csütörtökön hajnalban Új-Szeged is az árvíz martaléka lett. Új-Szeged népe a küzdelemben részt nem vett, sőt mindenki nyugodtan aludt. A töltésről visszatérők verték fel álmukból s majdnem kényszerítették őket a menekülésre és mentésre. Még a községi előljáróságot sem izgatta a veszély érzete. Régi tapasztalataikra hivatkoztak, amidőn az áradat a száz lábú híd alatt folyt le a Tiszába és házaik épen maradtak. Persze, akkor még nem épült ki az államvasút óriási töltése. De a kiöntött víz most ebben és a tiszai töltésvonalban megakadt, le nem folyhatott és felduzzadt. Délelőtt 10 óra körül Új-Szeged minden háza víz alá jutott és a 111 házból csak 7 nem rogyott össze; de ezek is tetemesen megrongálódtak. A házakba szorult lakosok a padlásokra, majd a tetőkre menekültek. Kétségbeejtő siránkozás közt a gőzhajózási társulat matrózai, a torna- és csolnakázó egylet tagjai szedték őket össze. Emberélet nem esett áldozatul, de minden vagyonuk odaveszett. A hajléktalan lakosság ezután Szegeden nyert résztvevő, testvéries befogadást és ellátást.

Az áradat ez alatt rombolt, pusztított. Elsodorta a tetőket s a városnak a Marostőből kikerült 800 ölnyi fakészlete is teljesen elúszott. Mintegy iróniaképen délután 4 órakor Új-Szeged romjai közt tűz ütött ki, mely egy mészégető telepen támadt.

Míg a védelem a karóczai keresztgáton és az újszegedi karika-

300

töltésen folyt, azalatt a vízvédelmi bizottság minden intézkedést megtett arra nézve, hogy a várost veszély ne érje. Szakértők előre hirdetett állítása szerint ugyanis az leendett a kritikus pillanat, amidőn az új szegedi töltéseket a kiöntés vize áthágja s a Tiszába beömlő nagy víztömeg oly hullámzást idéz elő, hogy a sörház előtt a víz kicsapásától rettegni lehet. Azért az egész lakosságot a jobb part erősítésére és magasítására rendelték ki. Oly óriási tömeg nyüzsgött a vonalon, kocsi- és gyalogerő, hogy a sokaság majdnem hátráltatta a munka eredményét. Úr, polgár, iparos és gazda, az összes tanuló ifjúság lelkesedve dolgozott. Csak napszám-munkásokat nem lehetett látni. Egy helyen 25 főnyi csoport dolgozott ugyan, de ezek Németh püspök fogadott munkásai voltak.

Midőn az újszegedi öblözet már a Tisza vizének magasságát elérte, akkor az utászok 70 ölnyi hosszúságban a töltést átvágták, hogy a víznek a Tisza medrébe való lefolyása lehessen. A műveletet délelőtt 11 órakor hajtották végre. A mederbe visszaömlő víznek csak egy kis ugrása mutatkozott, de semmi hullámzást vagy duzzadást nem idézett elő. Az áradat az új irányban szép csendesen folyt le.

Öt mozsárlövés jelezte a kritikus időpontot. Ez oly ijedelmet, fejvesztett futkosást szült, hogy a kétségbeesettek lecsillapítása maga óriási munka volt. Pedig a mozsárlövésekkel való jeladást előre kihirdették.

A vízvédelmi bizottság a vízi járműveket összpontosította, gőzhajózási uszályhajókat és vasúti waggonokat rendelt Szegedre, utászok küldését szorgalmazta, mert estig a Tisza magassága 24' 8"-re emelkedett, a kiömlési víz pedig ennél még 2 lábbal volt magasabb, úgy hogy a kiöntés utóbb nemcsak a 70 öles átvágáson, hanem az egész újszegedi töltésvonalon mindenütt folyt a Tiszába.

Május 25-én a közerő ismét nagy tömegben vett részt a munkában és most a gazdaközönség is nagyobb számmal vonult ki. A Tisza magassága reggelre elérte a 25 lábat s a helyzet mindegyre súlyosbodott. A várnál és Szt-Mihályteleknél töltéscsúszások fordultak elő s ez utóbbi helyen a víz már színeit a töltéssel. Ide ennélfogva a tanyákról rendeltek segítséget. Az éjjel hatalmas zápor áztatta a töltéseket s 26-án a víz már 25' 2"-re emelkedett. E nap érkezett meg a második utászcsapat 60 pontonnal s illetőleg csónakkal és 184 emberrel, kik az átvágás mélyítéséhez legott hozzáfogtak.

A Maros ezalatt Szaravollánál is gátat tört s az Aranka medrében a víz egész Perjámosig hatolva, nagy területeket árasztott el. Apadásra lehetett volna számítani, de ez nem történt, sőt a helyzet a Tisza-vonalon is komolyabb lett. A mindszent-apátfalvi társulat vonala Lele irányában nagy veszélyben forgott és csak Makó és Vásárhely kirendelt közereje birta a fenyegető csapást elhárítani.

301

Az időjárás kedvezőtlen volt, az aggasztó hírek mindinkább szaporodtak s Dáni főispán már a legrosszabbra gondolt. Az osztrák államvasutat 200, az alföldi vasutat pedig 100 waggonnak készenlétben tartására szólította, a temesvári hadtestparancsnokságot pedig arra kérte, hogy távirati értesítésre naponként 12,000 adag kenyér szállítására tegye meg az előintézkedéseket.

Május 27-ikétől (vasárnap) az apadás megkezdődött s a helyzet megnyugtatóbb lett. A közerő alkalmazása ettől fogva megszünt. De május 31-én a víz ismét áradt s június 1-én 25' 2" 6'" magasságra emelkedett. Ez éjjel nagy szél ostromolta a töltéseket, de szerencsére baj nem esett. A következő naptól fogva a rendszeres apadás beállt, még pedig nagyobb arányokban. A vízvédelmi bizottság június 7-én 23' 9" 6'" vízmagasságnál megszüntette állandó működését, Boros Frigyes középítészeti felügyelő is elhagyta a várost s megkezdették a pinczéknek és némely lapos helyeken felfakadt vizeknek szivattyúzásait.

Az 1877. évi árvíz a városnak és az egyeseknek rendkívüli áldozataiba került s mindemellett óriási károkat okozott. A védelem és a Tiszaszabályozás költségei a következő évi költségvetés szerint 174,331 frtra rugtak. Eltekintve a nagy üzletpangástól, az újszegedi és marostői bérleteknél fogva a gazdaközönség rendkívüli károkat szenvedett. De azért az újszegedi sorsüldözöttek testvéries segélyben részesültek mind a város, mind pedig a társadalom részéről. Gyűjtések útján helyben 1177 frt 74 kr. folyt be, vidékről pedig a király és a kormány adományainak betudásával 958 frt 14 kr. érkezett.

A szomorú helyzetben Új-Szeged népe, a vármegyétől való elhagyatottság hatása alatt június 7-én a népkert előtt lévő térségen egybegyülekezett, hogy a község jövő sorsa felől határozzon. A többség eddig mindenkor ellenezte a város által szorgalmazott bekeblezés kérdését, de most egyhangúlag kijelentették, hogy hőn óhajtják Szeged városával való egyesülésüket. Küldöttséget indítottak tehát a belügyminiszterhez, hogy ez óhajukat teljesítsék, de amíg ez küldetésében eljárt, a felsőrészi lakosság közt az a kívánalom kapott lábra, hogy a város még a bekeblezés előtt sajátítsa ki telkeiket. Majd a bekeblezési törekvések miatt ellenkezések, sőt fenyegetődzések történtek.

Torontál vármegyével való összeköttetés czéljából kompközlekedés nyitását határozták el, mert a közlekedési akadályok következtében a piaczi élelmiszerek árai rendkívül felszöktek. A város különösen érdeklődött Új-Szeged sorsa iránt, hisz régi vágya volt s nagy érdekei fűződtek ahoz, hogy a bekeblezés megtörténjék. Június 5-én tartott tanácsülésen a hatóság abban állapodott meg, hogy Új-Szeged és Marostő ármentesítendők ugyan, de miután az árvíz a töltéseket úgyis igen megrongálta, a tiszai töltéseket ennélfogva belebbezni kell s ezuton a szegedi mederszorulaton, mint Szeged kiválóan hangozta-

302

tott nagy baján segítve lenne. A Maros beömlésétől egész a vashídig a töltések hátratolásával a meder, illetőleg a hullámtér oly kibővülést nyerhetne, hogy a város alatti vízduzzadásból támadható veszélyek megelőzhetők lennének. Ez esetben Új-Szeged felső- és középrésze kisajátítandó, illetőleg a telektulajdonosok más telkek által kártalanítandók.

De az ekként való rendezés és az ármentesítés főfeltételét az képezte volna, hogy Új-Szeged rég hangoztatott bekeblezése haladéktalanul megtörténjék s ha erre nem lenne biztos kilátás, az esetben az újszegedi beltelkek háta mögött a város magán birtokterületeinek védelmére állíttassék fel a belebbezendő töltés, amely esetben a beltelkek az ártérben hagyatnának.

A következő napon a főispán elnöklete alatt tartott népes értekezleten e tanácsi javaslatot mint inhumanust mellőzték. A főispán reményt nyujtott a bekeblezési kérdés sikere tekintetében s így abban történt megállapodás, hogy a töltésbelebbezés a kisajátítási eljárás igénybevételével, egyúttal az újszegedi beltelkek védelmére való tekintettel történjék. A június 10-iki közgyülésből tehát a város is felterjesztést intézett a bekeblezés iránt s egyúttal kimondta, hogy a megrongált és különben is a beomlás veszélyének kitett töltések a meder és hullámtér kibővítése érdekéből belebbezendők s e végre a kisajátítási eljárás haladéktalanul igénybe veendő.

A város ez ügyben tett lépései sikereseknek ígérkeztek. Parlamenti körök és a sajtó meleg érdeklődéssel tárgyalták Új-Szeged bekeblezési kérdését, de az országgyűlésnek hirtelen történt berekesztése a kérdést elodázta és új helyzetbe juttatta. A belügyminiszter az újszegedieknek a bekeblezés ügyében június 7-én kelt kérelmét ugyanis Torontál vármegyével véleményadás végett közölte. A megye ennélfogva szeptember hó végén Új-Szeged lakosságát népgyűlésre hívta össze, hogy a kérdés felől újabban nyilatkozzék. De a lakosság egyrésze ekkor már felvolt bújtva s oly fenyegetődzések történtek, hogy az óriási többség a bekeblezés ellen nyilatkozott. Ezzel szemben a városnak, mint nagybirtokosnak igénye, a közigazgatás és rendészet követelménye, a mederszorulat kibővítésének fontos érdeke kevés nyomatékkal bírtak. A kérdés húzódott s a töltésbelebbezés által elérni óhajtott meder- és hullámtér kiszélesítésének kedvező alkalma így elszalasztatott. Az újszegedi bérlők és a Marostő ármentesítésénél vállalkozott érdekeltek immár perekkel fenyegetőztek s így a város kénytelen volt az ősz végével a megrongált újszegedi töltéseket kijavítani és a töltésbelebbezés eszméjével felhagyni.

Ugyanilyen, de még különösebb kimenetele volt a körtöltés kérdésének is, melynek kiépítését mint fentebb említők, a május 6-iki közgyűlés újra elhatározta. A tanács azt még az év folyamán ki akarta

303

építeni s Wagner tanácsnok nagy buzgósággal fogott a végrehajtás munkájához. Június 4-6-án népes küldöttséggel bejárta a vonalakat, amerre az alternatív tervek szerint a körtöltés épült volna. A június 10-iki közgyűlésen már tárgyaltak is fölöttük. Az egyik terv az alföldi vasúti pályaházat is befoglalta volna. Költsége 185,731 frt körül mutatkozott. A másik 141,618 frt 50 kr. költséggel közvetlenül a város alatt létesült volna. Mindkét terv szerint a töltés 30 láb magas leendett s a költséget a királyi adó arányában kivetendő külön pótadóból fedezték volna. Ha az alföldi vasút 92,865 frt részlettel a költségekhez hozzájárul, akkor az első terv, ellenesetben az utóbbi lett volna kiépítendő.

Hosszas vita után 3 szavazattöbbséggel elfogadták a tanács javaslatát s megkeresték a vasúttársulatot a költségek viselése tekintetében való nyilatkozat iránt. De ez tagadólag válaszolt s az aug. 12-iki közgyűlésen a tervezet már még nagyobb ellenkezésre talált. Sokan egészen elejteni kívánták, mások az 1876. évi okt. 22-iki űlés határozatának, vagyis a baktó-macskási töltés megerősítése ügyében tett felirat szorgalmazását hangoztatták. Egyik néptribun egész vihart keltett, midőn azt a kijelentést hallá, hogy a baktó-macskási töltés kiépítését nem fogják engedélyezni, mert a közgyűlésnek ez ügyben kelt határozata felebbezve lett. Nagy nehezen az az indítvány ment keresztül, hogy a kormányt felkérik arra, kötelezze az úgyis subventionált vasútat, hogy az esedékes költségrészletet elfogadja. Ily értelemben feliratot intéztek a kormányhoz, felterjesztették a terveket és a külön 55%-os pótlék szedhetésére az engedélyt kérték. De ugyanekkor az 1876. évi okt. 22. felterjesztés elintézését, vagyis a baktó-macskási töltésvonal kijavításának engedélyezését is szorgalmazták. Az állapot tehát teljesen chaotikus és egymásnak ellentmondó volt.

Ez a helyzet még akkor sem változott, midőn a közmunka miniszter tudatta, hogy a baktó-macskási töltés megerősítését az ez ügyben kelt felebbezés következtében nem engedélyezheti. Leérkeztek ezután a körtöltési tervek is és a miniszter tudatta, hogy a vasúttársulatot nem kötelezheti a költségek viselésére. S minthogy a vasút saját érdekéből a munkálatot nem is óhajtja, ennélfogva a, leirat azt ajánlotta, hogy a szűkebb tervezetet fogadják el és ennek részletterveit terjeszszék fel. A belügyminiszternek ugyanezen ügyre vonatkozó válasza is időközben megérkezett, ki az 55%-os pótlék szedését megengedte.

Ámde a nov. 11-iki közgyűlésen a körtöltés építésének elhalasztására vonatkozólag indítványt tettek. Az 1878. évi február 17-én nagy szenvedélyességgel tárgyalták az indítványt s a tanács ennek daczára is ragaszkodott javaslatához. Névszerinti szavazás történt s a többség a körtöltés kiépítésének tervét végképen elejtette. Ez a hatá-

304

rozat felebbezés alá került. A belügyminiszter közölte is, hogy az ügyet véleményezésre a közmunka miniszteriumhoz áttette, de véghatározat ez ügyben nem történt.

Majdnem hasonló sorsra jutott a város alatti töltések megerősítésének és a parterődítésnek terve is. Augusztus 13-án tárgyalta azokat a közgyűlés, de a kőhányás útján való erőditési rendszerhez egyúttal czölöpözést is rendeltek, nem mindenütt, hanem a veszélyesebb pontokon. A czölöpsorokat erős vasrudakkal kapcsolták volna a szilárd parthoz. A terveket ilykép átdolgozni kelle s az újabb módozattal az erősítés költségei 35,533 frtot tüntettek fel. A tervek felsőbb jóváhagyásra felterjesztettek ugyan, de kivitelüket a kedvező alacsony vízállásnál fogva legott megkezdették. A munka folyama alatt azonban annyi észrevétel és gyanúsítás merült fel, hogy az több ízben félbe szakadt és a közgyűlésen ismételt ízben szenvedélyes viták támadtak. Még a népszerűségnek örvendő Boros Frigyes szakértői tekintélye is alig volt képes ellensúlyozni azon támadásokat, melyeket egy-egy lármás néptribun támasztott. Ezek a hiszékeny nagyközönség előtt egész orákulumokká lettek.

November végéig mégis elkészült úgy a bel- mint a felsővárosi parterősítés. Az utóbbi csakis kőhányással, az előbbi czölöpözéssel párosulva. Ezekre emelték a földanyagból készült töltést s így a Tisza partja az illető helyeken kiszélesedett, közlekedhető állapotba jutott. A régi veszélyes partcsúszások megszüntek s egyelőre semmi baj sem mutatkozott.

De a Tiszaszabályozás elleni elkeseredés és gyűlölet folyton növekedett, mert a város súlyos helyzetét mindenki annak tulajdonította, hogy a nagy műveletet helytelenül vitték keresztül, felülről lefelé, ahelyett, hogy az átmetszések és a töltésmunkálatok alulról fölfelé haladva létesíttettek volna. A helyi sajtó mind erőteljesebben hangoztatta, hogy "kísértsük meg a tiszaszabályozási rendszernek, a Tiszavidék ez átkának, örökös veszélye kútforrásának megdöntését." A parlamentben is szóba jött az alsó Tiszavölgy veszélyeztetett állapota s a jún. 16-iki űlésen Irányi Dániel interpellatiója és indítványa oda irányult, hogy a Tiszaszabályozás rendszerének és a mutatkozó súlyos bajok okainak megvizsgálására és a fenyegető veszély elhárítására, Szeged és az alvidéki magyar faj megmentésére külföldi szakértők javaslatait vegyék igénybe. Péchy miniszter azonban kijelentette, hogy a Szegednél jelentkező baj a "műszaki vélemények ellenére elkövetett hiba boszúja." Szluha képviselőnek a június 14-iki űlésén Szeged veszélyeztetett sorsa érdekében tett interpellatiójára a miniszter pedig csak október 20-án válaszolt.

A nagy közönség soraiban így egészen megcsontosodott az a hit, hogy a felsőbb körök nem törődnek Szeged és az alsó Tiszavölgy

305

sorsával és csak a felvidéki érdekelteknek kedvez minden intézkedés, amelyek az alsó részeknek mind fokozottabb veszélyeztetését idézik elő. És ha az alsó Tiszavölgy megszabadul is a katasztrófától, a város és a vidék pénzügyileg fog kimerülni és megsemmisülni. Hiú igérgetésnek, csalfa hitegetésnek tartottak minden felsőbbi kijelentést s a város népe és hatósága át volt hatva attól, hogy a város sorsának enyhítésére semmi sem fog tétetni s ennélfogva az alsó tiszavölgyi érdekeltek támogatásával a városnak hatásos mozgalmakat kell támasztani.

A június 8-iki közgyűlésből kibocsájtott körlevél útján ennélfogva az összes alsó tiszavölgyi érdekelteket a város július 8-án Szegeden tartandó tanácskozmányra hívta egybe.

A kitűzött napon hat társulat jelent meg s az összes nagybirtokosok személyesen vagy megbízottjaik által, úgy a városok és községek felhatalmazottjaik által képviseltették magukat a rendkívül népes értekezleten, melyen a Tiszaszabályozás nagy művének helytelen keresztülvitele adatszerűleg lett kitüntetve, nevezetesen az, amit már Paleocapa is kifogásolt, hogy a felső Tiszának úgy is nagy esése van, azt tehát a rengeteg számmal tervezett átmetszések által fokozni nem tanácsos, ellenben az alsó Tisza szakaszán levő csekély esés fokozására az átmetszések nagyobb számmal létesítendők és tervezendők. Ezen szakértői javaslat ellenére a felső átmetszéseket nemhogy elhagyták, hanem rohamosan kiképezték, az alsó átmetszéseket pedig munkába sem vették. Így történt az, hogy a felső Tisza völgyének a vizek gyors lefolyása következtében vízszín sülyedése, az alsó Tiszavölgynek pedig minden képzeletet felülmúló vízduzzadása van. Az alsó Tiszavölgynek és Szegednek súlyos helyzete tehát nem másból, mint abból származik, hogy a felvidéki érdekeltségek javára az alsó érdekeltek kárával kedvezmények történtek.

Az egybeseregelt értekezleti tagok ennélfogva kijelentették, hogy az alsó tiszavölgyi társulat czíme alatt érdekeltséggé, testületté alakulnak. Gróf Károlyi Sándort elnökül és Szeged város főjegyzőjét jegyzőül megválasztván, aug. 26-án a közlekedésügyi miniszteriumhoz beadott és az alsó Tiszavölgy súlyos helyzetét feltáró terjedelmesb emlékiratban kérték: hogy a felső-tiszai és a Kőrös átmetszési és szabályozási munkálatok abban hagyassanak, az altiszai szorulatok megszüntessenek és az alsó Tisza kanyarulatai új átmetszések által megrövidíttessenek, a töltések magasítására és erősítésére segélyt és kedvező feltételű kölcsönt nyerjenek, az új kataszterben emelt adótételek az építkezési idő alatt leszállíttassanak, a 93-96. sz. átmetszések egy év alatt kiképeztessenek, az ártérbe eső helységek körtöltések által biztosíttassanak.

Az alsó tiszavölgyi érdekeltség október 21-én a fővárosban, a "Köztelek" helyiségében újabb ülést tartott, hol egyúttal a tanács-

306

kozmányban Hunfalvy János és Szilágyi Dezső is részt vettek. Az alsó tiszavölgyi érdekeltség itt nemzetgazdasági, technikai és jogi szempontból tüntette fel sérelmeit, sőt a kártérítés elvét is hangoztatta. Kiemelte, hogy a felső Tisza 56%-al, az alsó ellenben csak 30% arányban rövidült meg s így az újabb árvizek által szükségessé vált töltésmagasítások költségeihez az államnak hozzá kell járulnia. Szeged súlyos helyzetére való tekintettel pedig kimondották, hogy "a képviselőház kebeléből kiküldendő egy szűkebb bizottság a helyszínén vizsgálja meg az ottani állapotokat és a szakértők meghallgatása után a népes és virágzásnak indult, de épen az utóbbi években ismétlődött vízveszélyek által kifejlődésében érzékenyen megbénított város lakosainak megnyugtatására és biztonsága tekintetéből a törvényhozás elé oly mérvű javaslattal lépjen, mely által habár országos segélylyel is, Szeged városa megtartassék a magyar hazának."

Ezen tüntetésszerű értekezlet czélja főleg az volt, hogy a közmunka-közlekedésügyi miniszteriumnak cselekvőségét felidézzék. Ennek eredménye is lett, mert a tiszavölgyi társulatok 1877. évi nov. 25-ére Budapestre tanácskozmányra összehívattak. Ekkor, illetőleg a következő évi január 20. és 21-én tartott űléseken alakult meg a tiszavölgyi társulat és annak központi bizottsága, amelynek kötelékébe a város is belépett.

Így telt el az 1877-ik év és köszöntött be a következő esztendő, amelynek 22' 9" 6"' magas vize aggodalmakat nem keltve folyt le. A városnak 511,278 frt bevétellel előirányzott költségvetéséből ekkor a tiszaszabályozási, védelmi- és vízlecsapolási költségekre már jövedelmének egyharmadát, vagyis 174,331 frt 91 krt kelle fordítani. Az egykor vagyonos, gazdag és pénzzel bővelkedő város birtokait pedig már 1.186,973 frt 17 kr. jelzálog terhelte.

előző  |  tartalom |  következő