Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

TIZEDIK RÉSZ.

SZEGED PUSZTULÁSA.


I. A végső küzdelem.

II. A katasztrófa.

III. Menekülés és a város pusztulása.


I. A végső küzdelem.

Az 1876. és a következő évi árvízküzdelmek, a kedvezőtlen anyagi viszonyok, a sok oldalról támadt keserűségek, a város közhangulatát lassankint egészen megváltoztatták. Az összetartás és együttérzés teljesen felbomlott és a párttusák ismét megújultak. A hatóság tekintélye lassankint aláhanyatlott s a tanácsnak a közgyűléseken már nem igen volt támasza és határozott többsége. A többség esetről-esetre alakult, sokszor a legkülönbözőbb és legellentétesebb elemekből, leggyakrabban a tanácsi előterjesztések megdöntésére. A hatóság a felsőbb támogatást is elvesztette s a collegialitás kötelékeit széttépve, az erőt ott kereste, ahol az meg-megnyilatkozott. Egyes befolyásos pártvezérek nyomása alá került s a közgyülésnek labdája lett.

Az a pártszervezet és tekintélyes erő, mely az 1870. évi 42. t.-cz. alapján rendezett törvényhatósági gépezet működését létrehozta, az a szellem, mely e gépezetnek erőt adott és irányt szabott, az a buzgalom, mely a súlyos körülmények daczára is rövid idő alatt, mint láttuk, annyi szépet s jót létesített, az 1878-ik év elején már teljesen felbomlott, elenyészett.

Az 1878. évi márcz. 24. s 25-ikén tartott tisztújítás alkalmával a tanács és hatóság több tagja állásából kimaradt. A régi, tömör szabadelvűpárt, mely az első kerületben mindenkor fényes diadalokat aratott, most elbukott. Az 1878. évi aug. 7-én tartott országos képviselő választás alkalmával a párt jelöltje, - gr. Károlyi Sándor - ki a város ügyeinek, különösen tiszaszabályozási sérelmeinek orvoslata körül annyi buzgóságot tanúsított, kisebbségben maradt.

Dáni főispán mindinkább ingadozó lett s barátainak bizalmas unszolására most állásáról való lemondását bejelentette, de a belügyminiszter kérését függőben tartotta. A város közviszonyai mindinkább bonyolultak, a nehézségek egyre szaporodtak. A megyei székhely és az újszegedi bekeblezés kérdésében tapasztalt eredménytelenségek oly nyomasztó hatásúak voltak, hogy az osztrák-magyar bank egyik fiókjának Szegedre való helyezését is csak nagy utánjárással lehetett biztosítani.

A lehangoló viszonyok, a kimerültség, nagyfokú üzletpangás és


310

elkeseredett közhangulat hatása alatt az új tanács lemondott minden haladási törekvésről és programmját egyelőre az képezte, hogy az aggasztó pénzügyi állapotokat rendezze, a háztartás egyensúlyát biztosítsa. Szigorú takarékosság és önmegtagadás volt a jelszó, hogy a tiszaszabályozási és vízvédelmi nagy terheket elviselni, a város ezen szörnyű Molochjának kielégítését biztosítani lehessen.

Mindazáltal az állandó színház, a lóvonatú vasút és az állandó híd létesítése ügyében a tanácshoz határozott tervek és ajánlatok érkeztek, melyeket némelyek ugyan visszatetszőleg fogadtak, mindazáltal e kérdésekkel a tanács az utolsó pillanatig behatólag foglalkozni kényszerült.

Ily viszonyok léteztek az 1878. év őszén, amikor a gyakori esőzéseknél fogva a Tiszának szokatlan magas vízállása volt. Deczember 21-én a Tisza 21' 2"-re emelkedett, aminő magas vízre ilyen időszakban a legöregebbek sem emlékeztek.

Deczember 21-én keményen megfagyott, a Tisza és Maros tükre jégpánczélt nyert, de öt nap mulva újra enyhe idő támadt és a zajlás megindult. A jégtörmelék a vashídnál felakadt s egész a Maros-torkolatig összeállva, veszélyesnek tetsző torlódást mutatott.

A szegedi folyammérnökség új főnöke, Szegheő Attila, a bajt igen komolynak találta és a hatóságot erélyes intézkedésekre ösztönözte. A tanács a ladikok segélyével való törést (lulázás) el is rendelte, de Szegheő dinamittal való robbanásoktól várt csak sikert. Deczember 29-én már a vízvédelmi bizottságban vitatkoztak a kérdés fölött. A hajós- és halásznép azt hangsúlyozta, hogy a torlódás nem veszélyes, mert vízszínemelkedés nem tapasztalható, mi arra enged következtetni, hogy alant a víz folyását mi sem gátolja. 1879. évi január 2-án tartott tanácskozmányon a sürgetett és kisérletkép meg is kezdett robbantási műveleteket ismét mellőzték. A következő nap éjjelén nyárias zápor és erős szél támadt, mely a jeget oly mozgásba hozta, amint azt a nem szakértők előre hirdették. Reggelre a Tisza egészen kitisztult.

Ezen tapasztalat a szakértői megbízhatóságnak felettébb nagy ártalmára volt. A közelebbi időkben végrehajtott különféle műszaki munkálatok során az állami és városi szakközegeknek úgyis annyi tévedéséről történtek sajnos tapasztalatok, hogy a műszaki kérdéseket általában a legnagyobb bizalmatlansággal fogadták. A sors iróniája többnyire a nem szakemberek állításainak adott igazat.

Január 21-én a víz még 20' 10" magas volt, de febr. 10-éig 17' 0" 6"'-ra szállt le és ekkor rohamosan áradni kezdett, mert febr. 22-én a Tisza 19' 10"-re, 24-én 21' 2"-re s febr. 28-án 23' 7" 6"'-ra emelkedett.

Ily körülmények között a vízvédelmi bizottság már febr. 24-én


311

megkezdette tanácskozmányait. A töltésekről tett jelentések szerint azok állapotát kielégítőnek találták, védőszerek is elegendő mennyiségben voltak, a vonalszakaszokra a védelem vezetőit kirendelték; a szillér-baktói vonal állapotának tüzetes vizsgálatára pedig egy külön bizottságot rendeltek ki.

Különben a közhangulat még egészen nyugodt volt, veszélytől senki sem tartott s az egyik helyi lapnak febr. 26-iki száma a helyzetről azt jegyezte meg, hogy "a valószínűség amellett szól, hogy az idén nem kell tartanunk komolyabb veszélytől" - - és "alapos reményünk lehet mielőbb apadást várni."

Így a febr. 26-án az állandó híd építése ügyében kiírandó pályázat feltételeit, az erre meghitt Seefelner államvasúti főmérnök közbejöttével még egész nyugodtan tárgyalta egy bizottság, habár a víz egyre áradt és a karózás az egész vonalon már megkezdetett.

Csak az nyugtalanított, hogy Kende Kanut, a percsorai társulat új kormánybiztosa még nem érkezett le s a védekezésre nézve a társulati közegeknek útasítást nem adott. Hogy a társulati vonalak mily állapotban vannak, mennyire van hozzákészülve a küzdelemre, csak igen szűk körben volt ismeretes; azért mindenfelől sürgették a kormánybiztos lejövetelének szükségét, ki a társulati érdekelteket febr. 27-ére Algyőre egybehívta volt, hogy a vész alkalmából a védbizottságot kebelükből megalkossák. Ez ülésen a város részéről a főjegyző és főügyész vettek részt, kik még ugyanazon nap a városi vízvéd-bizottsági űlésen előterjesztették, hogy a társulatnak mindössze 1200 frt pénze, csekély védőszere van és hogy a védintézkedéseket csak a következő napon kezdi meg. Kívánatosnak jelezték, hogy a társulati védbizottságban a város is képviseltesse magát s őszintén feltárták azon állapotokat, amelyekről tudomást szereztek. Előadták azt is, hogy az ártéri bérlők az elhagyatottság és kikerülhetetlen veszély előérzetében kitelepüléseiket már megkezdették és hogy az úton, a kedvezőtlen esős, hideg idő daczára is mindenfelé költözködőkkel találkoztak.

A tanácskozmányi terem zsúfolásig meg volt telve s az élénk színezetű előadások nagy megdöbbenést keltettek. Még az ülésből táviratoztak Kende kormánybiztoshoz, lejövetelét sürgetve, Novák József főügyész pedig a város képviseletében a percsórai társulat árvédelmi bizottságához kiküldetett.

E naptól fogva a vízvédelmi bizottság permanentiában volt s a védekezésnek a legnagyobb erélylyel való foganatosítását rendelték el. Felsővároson a Felmayer-gyár előtt, a belvárosban a Wodianer-telek előtt az újon készült partvédet kelle javítani, mert valószínűleg alámosások következtében süppedések támadtak.

Másnap, febr. 28-án a bizottság űlésén megjelent Novák főügyész és a percsórai társulat védelmi bizottságának megalakulását, a bizottság


312

elnökéül történt megválasztását jelentette. Előadta, hogy miként intézkedett; a töltések állapotáról pedig kevés vigasztalót mondott. Azok több helyen a vízzel immár színeinek s a nagy esőzésektől a belvizek a mély területen úgy felszaporodtak, hogy a töltések szilárdságát veszélyeztetik. Földet távolról, dereglyéken kellend hordani s kijelentette, hogy a város közerejét a tápéi vonalszakaszon alkalmazandja.

A bizottság most kimondta, hogy a percsórai vonal szakadása esetén a védekezést a szillér-baktói vonalon folytatják, azért is ez 30 láb magasra emelendő. Dáni főispán útján utászok és pontonok küldését kérték, valamint Boross felügyelőnek kiküldését hangsúlyozták. Különben a bizottság kimerítő felterjesztést intézett a város veszélyeztetett állapotáról s egyúttal egy lelkesítő kiáltvány kibocsájtását rendelte el. A következő napon az utczasarkokon függtek a hirdetmények, de azokat dobszó mellett is kihirdették. De már évek óta hangzott a vészkiáltás, hogy "nagy a veszély, nagyobb, mint valaha volt" - s így az rendkívülibb hatást nem is keltett.

A víz febr. 28-án 23' 7" 6'", márczius 1-én 24' 3" magas volt és estig 3" 6"'-et áradt. A vízvédelmi bizottság előtt nagy megütközést keltett, hogy a szilléri töltés magasítására felfogadott 300 kocsi meg nem jelent. Mások ismét a miatt törtek ki heves szavakban, hogy a hatóság tagjai még most is teljes nyugalommal egyes kedvencz kérdések fölött tárgyalgatnak, holott a város léte egy perczre sem biztos. Azért is a rendészeti ügyek kivételével a közigazgatási teendők végzését felfüggesztették s minden tisztviselőt a vizvéd-bizottság rendelkezése alá adtak, hogy a város összes közerejének kirendelésével az alföldi vasút felmagasítási munkálatai azonnal megkezdessenek. E végre különféle bizottságokat alakítottak s a polgármester elnöklete alatt megalakult küldöttségnek feladata az volt, hogy a vasúttársulat képviselőivel a munkálatok megindíthatására nézve megállapodásra jusson. Az alföldi vasút közegei a töltés testén foganatosítandó bármi munkát is forgalmi tekintetből elleneztek. Tiltakoztak különösen bármi költség ellen is; Réczey főmérnök még azzal is védekezett, hogy ha a percsórai vonalon bekövetkeznék is a gátszakadás, az áradat a pályatestet nem fogja elönteni, mivel a kiöntés vize a Maty-ér medrén fog a Tiszába lefolyni és hátulról való védekezésre nincs semmi szükség. Utóbb az egyesség mégis létre jött oly értelemmel, hogy a vasút megengedi a 4000 méternyi nyúlgátnak, a 22 láb magas vasúti töltéstesten 3 láb magasságban és 1 méter koronaszélességben, deszkafalazat között való kiépítését. A munkálatokhoz a társulat mozdonyokat és kocsikat enged át, de ezek használati díját a város megtéríti. Ha a veszély bekövetkeznék és a kiöntés vize a vasúti töltés magasságát felülhaladná, az esetben a vasúttársulat a nyúlgátépítés és a védekezési kiadások egyötödét a városnak megtéríteni fogja. Ezen megálla-


313

podásokat felsőbbi jóváhagyás és engedély tekintetéből a belügyi, valamint a közmunka-közlekedésügyi miniszteriumokhoz felterjesztették. Az előbbeni helyről rövid idő mulva megérkezett a távirati válasz, amelyben a város érdekéből a munkálat engedélyezve lett; az utóbbi minisztérium döntése azonban késett.

Márczius 2-án, vasárnap, a víz 24' 10" magasságra emelkedett. E napon rendes havi közgyűlést tartottak, de a kitűzött tárgyak legnagyobb része leszorult s a közgyűlés főleg a védelemmel és az ezzel kapcsolatos ügyekkel foglalkozott. A többi közt Pillich Kálmán a hídbekötési munkálatokat szorgalmazta. Más években ezek csak márczius második felében indíttattak meg, de most a magas vízállásnál fogva ez sürgős volt annálfogva, mert a kompközlekedés lehetetlenné vált. Bár a munkálatok erélylyel haladtak, a közgyűlés mintegy előérzetből még nagyobb erő alkalmazását hangsúlyozta. Így lett elérve az, hogy márcz. 5-én a hídbekötést végrehajtották és a kocsiközlekedés már e napon megnyitható lett.

A közgyűlés legfontosabb tárgya Kende Kanut kormánybiztosnak az a megkeresése volt, hogy a közlekedésügyi miniszter miután kijelentette, hogy a tiszaszabályozási társulatok állami kölcsönre vagy előlegre nem számíthatnak, ennélfogva a percsórai vonalak védelmi kiadásainak viselhetésére 15,000 frt járulék fizetését rótta a városra azon kijelentés mellett, hogy késedelem esetén a következményekért a várost feszi felelőssé. A közgyűlés a kért összeget megszavazta és kiutalványozta ugyan, de éles bírálat tárgyát képezte a miniszter azon álláspontja, hogy az élet-halál harczot folytató tiszavölgyi lakosság helyzetével szemben oly ridegen elzárkózott. Ingerülten emlegették, hogy Boszniára bőséggel omlanak a milliók, de a magyar faj szomorú helyzete iránt a kormány érzéketlen. Például idézték a teplitzi forrás bedugulási kérdését, melyet az osztrák kormány országos érdekűnek tekintett s mindent elkövetett, semmi áldozatot sem kiméit, hogy a helyi baj orvosoltassék.

A közgyűlés egyúttal gondoskodott a költségek fedezéséről is. A pénztár ekkor csak 6360 frttal rendelkezett, azért a gymnasium kiépítésére félre tett alapot kelle újra igénybe venni, mi 46,000 frtból állt. Ezt már 1877-ben is igénybe kelle venni. Azóta az alap részben visszatéríttetett, részint a fogyasztási adóváltság-többlet bevételeiből ismét jelentékenyül felszaporodott. Így a költségek tekintetében egyelőre fennakadástól tartani nem kellé.

Ez a nap már élénkebb volt és mindenfelé nyüzsgés jelentkezett. A torna- és csolnakázó egyesületek, valamint az iparos ifjak tartottak gyűléseket és szervezkedtek, hogy a védelmi és esetleg a mentési munkálatokban részt vegyenek. A torna-egyesület tagjai a széképületben ütöttek tanyát és a rögtön szükséges erő kifejtésére állandóan készen-


314

létben voltak. Az iparos ifjak is ugyanígy szervezkedtek és az ipar-társulat házában tanyáztak. A katonaságot egyre vitték, hozták. A helyőrséget Csongrádra, Vásárhelyre és Szentesre vezényelték s helyüket a következő napon Temesvárról érkezett csapatok foglalták el. Hétfőn egy utász század is érkezett 86 emberrel és 11 kettős pontonnal, melyeket a széképület előtt raktak le.

Márczius 3-án a víz 25' 2"-re emelkedve, elérte a mult évi legmagasabb vízállást. E nap vette kezdetét a közerővel való munka, még pedig a szilléri töltésen és a veres-kereszt vonalon, melyek északról és délről az alföldi vasút vonalát oldalról befogták. E napon Percsóráról aggasztó hírek érkeztek. Az áradat több helyen már szinelt a töltésekkel. Algyő közerejét már a katonai karhatalom sem volt képes többé visszatartani, mert mindenki vagyonának és övéinek mentésére sietett. Novák főügyész kívánalmához képest ennélfogva 500 fogadott munkást azonnal útnak indítottak.

A percsorai vonalról egyébként, Novák a főjegyzőhöz is küldött bizalmas tudósításokat, melyek tágabb körben is ismeretesek lettek. Így tudták meg azt, hogy már vasárnap viradóra Marásztánál és 4-én este Vártónál már csaknem bekövetkezett a katasztrófa.

A vízvédelmi bizottság ennélfogva márczius 3-án újabb kiáltványt bocsájtott ki, amelyben jelezte, hogy "a felsőbb társulati vonalokon a szerencsétlenség bekövetkezése immár elkerülhetlennek látszik" s tekintettel a közerő munkaeredményére kijelentette, hogy "a polgári és a város iránt tartazó fiúi kötelességek elhanyagolása, kicsinylése, a hatósági rendeletek és meghagyások elől való kitérések, a vészt mindenesetre bekövetkezendővé teszik." Azért is, akik a közerőben részt nem vesznek, "katonai karhatalommal fognak kényszeríttetni és egyébként is szigorúan fenyíttetni." A kiáltvány végül arról tájékoztatott, hogy a percsórai vonalon bekövetkező szerencsétlenséget vészlövésekkel fogják hírül adatni.

Ugyanezen ülésből a bizottság elrendelte az iskolák bezárását és a tanuló ifjúság hazabocsájtását. Eltiltotta a vígalmak és színi előadások tartását s így Prielle Kornéliának vendégszereplése e napon már búcsúelőadássá változott. A vendéglők és kávéházak éjjeli záróráját 11-re tűzeték ki. Katonai őrjáratokat rendszeresítettek és az utczai légszeszvilágítást az éj egész tartamára kiterjesztették.

Előtérbe lépett egyúttal a mentés és menekülés kérdése is. A 25 lábas vízálláshoz képest már alig maradandott száraz terület s a szerencsétlenség esetén az iskola-utcza környékének kivételével minden víz alá kerülne és nem lehetne hova menekülni. Azért is a vár bástyáit jelölték ki menekülő telepekül és elrendelték, hogy a Széchenyi-térről a délnyugoti körbástyára vezető egy feljáró hidat készítsenek, amit legott munkába is vettek. A hidászoknak és a pontonoknak szaporítása


315

iránt (legalább 100-ra) is feliratot intéztek; az osztrák államvasútat felszólították, hogy a menekülések alkalmára 200 teherkocsit tartson készletben, a temesvári hadtestparancsnokságot pedig felkérték, hogy a kenyérszükséglet fedezésére előkészületeket tegyen.

Még ugyanezen napon a városi levéltárnak, régi telekkönyvnek, főpénztárnak és egyéb hivataloknak a széképület földszintjéről való kitelepítését is megkezdették. A törvényszék a vizsgálati foglyokat szabadon bocsájtotta, az elítélt rabokat pedig Félegyházára és Kecskemétre elszállíttatta. Erre azután a költözködés az egész városban ütemszerűleg mindenütt megindult. Hétfőn reggel a tápéiak egy része hurczolkodott a városba. Holmiaik és lábasjószágaik csoportja egész karavánokat képezett. Felsővároson helyezkedtek el. hol szertelen zavar és kapkodás támadt. A költözködők hol itt, hol amott telepedtek s maguk a felsővárosiak is jobb és biztosabb helyeket keresgéltek, majd visszatértek üres otthonukba. A lakosok hol biztatták, hol rémítgették egymást s az izgatottság és idegesség a legmagasabb fokra hágott.

Az alföldi vasút töltésén emelendő nyúlgát építési ügye pedig a közmunka-közlekedésügyi miniszterium engedélyének hiányában még mindig húzódott. Wahl társulati igazgató újabb nehézségeket támasztott, Balogh Gyula mint a közmunka miniszterium kiküldötte, csak 3-án érkezett meg s Boross, akire a város a kivitel vezetését reá bízni óhajtotta, csak 4-én volt érkezendő. A vízvédelmi bizottságnak április 3-án tartott ülésén e csüggedezések miatt heves kifakadások hallatszottak. Deliberante Roma, Saguntum perit! jelszavak hangoztatása mellett azt követelték, hogy nem kell semmi engedélyre sem várakozni, hanem a munkát legott meg kell kezdeni, különben elvesz a város.

Ép ez a különös helyzet a baktó-macskási töltés védőképességének kérdését újra felszínre hozta és sokan ismét azt követelték, hogy nem az alföldi vasút felmagasítására, hanem a baktói töltés megerősítésére kell minden erőt felhasználni. Akadt szakférfiú is, ki arra vállalkozott, hogy 1200 gyalog- és 300 kocsierővel az említett védvonalat 3 nap alatt oly karba hozza, hogy ott a kiöntést 5-6 napra fenntartani lehetséges lesz. Így azután a véd bizottság el is rendelte, hogy a felsőtanyai közerő a baktó-macskási vonalat erősítse. E végre még a katonai karhatalmat is igénybe vették s bár Dorosma város is érdeklődött ezen töltés iránt, számbavehető erő mégis csak 5-én és 6-án jelent meg a töltés erősítésére;

Márczius 4-én (kedden) a közerő még nagyobb számmal vonult ki. A szilléri vonalon mintegy 1000 munkás dolgozott, de az eredmény igen csekély volt. Fagyos, dermesztő hideg, majd havas eső és olvadás következett be és a nagy sárban a töltéseken járni is alig lehetett. A


316

közerőben részt vettek az intézetek és a nagy czégek fogadott munkásai is.

A vízmagasság e napon 25' 4", azaz ép 8 méter magas volt. E napon jött létre az alföldi vasúttársulattal a végérvényes megállapodás, melynek egyik fontos pontozata az volt, hogy a vész után a védművet a város lehordani tartozik s hogy az egyezmény a társulatra nézve kötelező csak az esetben lesz, ha azt az igazgató-tanács utólagosan elfogadja. A munkálatok azonban rögtön megkezdhetők. A költségeket 9000 frtra irányozták elő, ennyibe kerültek volna a földet hordó vonatok mozgósítási kiadásai.

Ezen egyességet most közgyűlésileg, vasútigazgatóságilag és kormányilag is jóváhagyni kelle. Így hát a város rendkívüli közgyűlését márczius 5-ére egybehívták.

Szeged válságos helyzete e közben az ország érdeklődését felköltötte. A sajtó és a képviselőház a haláltusát vítta város iránt a legnagyobb rokonszenvét tanúsította. A Pesti Napló márcz. 4-iki száma a következőkben ismertette a szegedi kérdést: "Szeged népe, férfi, nő s gyermek, most éjjel-nappal a töltéseken dolgozik; a városban a hivatalok működése és az üzleti élet szünetel és mindenkit csak az árvíz rémületes veszélye foglalkoztat. S e szorongó, leírhatlan állapot ismétlődik majdnem évről-évre és a magyar állam összetett kezekkel nézi. hogy a derék magyar nép mint vívja az élet-halál harczot, példás önfeláldozással, legodaadóbb kitartással. Azt hiszszük, valóban elérkezett már az ideje annak, hogy Szeged ügyét az egész ország magáévá tegye s a kormány és törvényhozás semmi áldozattól se riadjon vissza, melylyel Szeged küzdelmein lendíthetne. Az ily áldozatokra kell pénznek lenni, ha a közvetlen érdeklettek, a szegediek a mai veszély elmúltával nem hagyják elaludni ezt az ügyet, hanem a sajtóban és a törvényhatósági gyűlések útján erre szüntelen figyelmeztetik a törvényhozást."

A "Magyar Lapok" pedig a következőkép czikkezett: "Szegeden, e nagy és virágzó derék magyar városban az árvíz nem kivétel, hanem rendes állapot, mely megújul minden évben. Nem is a természet sújtotta ezzel a kitünő várost, hanem az elhibázott Tiszaszabályozás. Az újságok ezt elmondják minden évben; hanem a kormány és az országgyűlés azt egykedvűen nézik. - - A hősiességhez, önfeláldozáshoz, kitartáshoz, melylyel magát Szeged népe védi: üdvözletünket, szerencsekivánatunkat küldjük! E hősiesség, ez önfeláldozás és kitartás nem lehet sikertelen; győzni fog az a hullám hatalmán. Aki magát nem hagyja el, azon az isten is segít. De mi mindnyájan, kik csak távolról nézzük Szeged iszonyú veszedelmét, tegyünk szent fogadalmat, hogy segítségére leszünk Szegednek, hogy e nemes város ügye az egész Magyarország ügye legyen. S Magyarország megfogja hallani a


317

vészharangot és mozsárdörgést, melyek Szegednek Magyarországhoz intézett segélykiáltásait fejezik ki."

Ilyforma czikkeket közöltek a többi lapok is. A szegedi hangulatot pedig az a levél tolmácsolta, mely április 3-áról, Szegedről keltezve, a Pesti Naplóban a következő tartalommal jelent meg: "Egy hét óta az Alföld szíve, Szeged, óriási vízárral küzd. Most is küzd, mint 1876. és 1877-ben, de hiába keresnénk hangot a sajtóban, mely tudomására hozná nagy Magyarországnak, hogy küzd egy nép, magyar nép, néhány év óta, magyar törvényhozástól, magyar kormánytól elhagyatva! Hozsannákat zengtek 1876-ban, midőn a vízveszélytől megmentette magát; összehasonlították a védelmet Páris hősies védelmével, sőt ennek is föléje helyezték s mi lett a vége? Az, hogy a kormány egyet hunyorított és Szeged 3 év óta küzd a vízveszélylyel. A szegediek megelégedtek azonban a dicsérettel is, a hősiességgel is. Az idei vízveszély sokkal nagyobb minden eddiginél, amennyiben a legnagyobb magasságot meghaladta a mai vízállás. S hol van ilyenkor a magyar kormány? - Sehol. - - Egykor, mikor csak remélni volt szabad, sóhajtoztunk a magyar kormány után, ettől vártunk boldogulást, - és ma keserű fájdalommal tapasztaljuk, hogy az osztrák kormány is többet törődött az ország szemefényével."

A szegedi keseredett közhangulatot csak fokozta a közlekedésügyi miniszternek Rohonczy képviselő márczius 2-án tett interpellatiója következtében jelzett amaz álláspontja, hogy Szeged és az alsó Tiszavölgy kétségbeejtő helyzetének sürgős segélyezése ügyében egyelőre nem is nyilatkozott. Még fájóbbak voltak azonban a márcz. 5-iki képviselőházi űlésről szóló hírlapi tudósítások, amelyek szerint Mocsáry Lajos Szeged védelmére 50,000 katona kirendelését kérte és a honvédelmi miniszter készségét is nyilvánította ily irányú intézkedésre, azonban a kormányelnök a szakértőktől nyert téves informatiok alapján azt adta elő, hogy a súlyos helyzetet "nagy áldozatok árán Szeged városa maga vásárolta meg magának", amidőn 1854-ben a Marost Szegeden felül torkoltatta a Tiszába (1). Kiemelte különben, hogy "óriásiaknak nevezhetők azon összegek, melyeket Szeged a maga megvé-

1) A Maros ép ez időben igen alacsony vízálláson s egyro apadóban volt. De azért Herrichnek és hivatali környezőinek a tiszaszabályozási bajok ellenében megszokott védelme ós vesszőparipája mindig a Maros betorkolási kérdése volt, mint a veszély állítólagos kútforrása. Fentebb előadtuk, hogy a látszat daczára is e kérdésben való felsőbbi intézkedés mennyire nem Szeged város kérelmére és érdekében történt. De az 1879. évben meghitt külföldi szakértők még azt is felderítették, hogy ha a Marost Szegeden alúl torkolták volna a Tiszába, ez esetben is a Szeged alatti tiszai vízállás mindössze csak néhány centimeterrel sülyedt volna.


318

désére áldoz és hogy Szeged városát abban, hogy saját részéről amit tehetett, meg ne tette volna, valóban a legkisebb szemrehányás sem illeti és az, hogy maga részéről amit tehetett, megtette és megteszi, mindenesetre egy indokkal több arra, hogy az állam, hogy a kormány részéről is ami teendő és tehető, megtörténjék." A város sorsa iránt való részvétének tanújeléül és megmentésének érdekéből Lukács György miniszteri tanácsost Szegedre el is küldötte s a katonaságból ott nagyobb erő vonatván össze, Szeged megmentésére minden lehető meg fog tétetni.

De ez a biztatás már semmi hatást sem gyakorolt. A szabadelvű párt helyi közlönye ép márcz. 6-iki számában a következőkben tolmácsolta a közhangulatot: "Ki csudálkozhatnék azon, ha az alsó Tiszavölgy magyar népessége - az örökösen fenyegető katasztrófával szemben - elkeseredik és átokra fakad mindazok ellen, akiknek hatalom van a kezeikben s ezt nem használják föl arra, hogy a felismert bajon segítsenek. Ez az elkeseredés most már döngetni fogja a kormánypaloták s a törvényhozás kapuját. Döngesse is és hallassa riadó szavát ne csak most, hanem még inkább a vész után és kérje, követelje a Tiszavidék megmentését - az ország érdekében!"

Nem sok segedelmet vártak a kormánybiztostól sem. Ott volt a percsórai társulat kormánybiztosának a példája, ki midőn márcz. 2-án Szegedre megérkezett, azzal állt elő, hogy a kormány miután kijelentette, hogy nem adhat segélyt, ennélfogva a város adja meg a segély eszközeit.

Pulcz Lajos.

A remény és bizalom most csak a katonaság és báró Pulcz Lajos altábornagy, temesvári főhadparancsnok iránt nyilvánult, ki egyenesen ő felségének rendeletéből márcz. 4rén érkezett Szegedre. Ő felsége a király Szeged aggasztó helyzetéről az úton nyert tudomást, hogy a temesvári hadtestparancsnokság területéről ismételten és mind feltünőbb számmal kelle a csapatokat mozgósítani. Amidőn még Prágából is útra kelt az ottani utász század pontonjaival, akkor rendelték Pulczot Szegedre azzal a kötelezettséggel, hogy a veszélyről a felség irodájához naponként, sőt többször is távirati tudósításokat intézzen. Pulcz őszinte alkalmazkodása s buzgalma által a hatósági körök vonzalmát legott megnyerte. Bejárta a védvonalakat s mind több


319

és több katonaságot vont össze, akiket lelkesítve vezetett a védelem munkálataiban. Az utolsó napokban a védelmi munkálatokat egészen átvette és maga intézett mindent igazi hősi elszántsággal, önfeláldozással, mintha csak a csatamezőn küzdött volna a győzelmi babérért.

Márczius 5-én a víz 25' 6" magasságra emelkedett. E napon az alföldi vasút felmagasítása kérdésében rendkívüli közgyűlést tartottak. Az űlés igen viharos lefolyású volt. A gazdaközönség egyik tekintélyes vezére, a "népakarat" az időbeli tolmácsa ellenezte az alföldi vasút vonalán tervezett munkálatot, amire még akkor is elég idő lenne, amikor a víz oda érkezik. Ellenben a baktó-macskási vonalnak a város egész erejével való megerősítését követelte. Az ellenpártról kíméletlen ostorozások következtek erre és névszerinti szavazással 122 szavazó közül 27 szavazattal szemben a közgyűlés 97 szóval elrendelte az alföldi vasúton folyamatban lévő védmunkálatok keresztülvitelét.

A közgyűlés egyúttal feliratot intézett a képviselőházhoz, hol az az indítvány merült fel, hogy a Tiszaszabályozás bajainak és az állandó veszély okainak megvizsgálására, a külföldről érdekeletlen szakértőket hívjanak meg. Ezen kérdésben kérelmezett a közgyűlés, mely a törvényhatóságnak a katasztrófa előtt utolsó enuntiatiója s mintegy a haldoklónak utolsó búcsúszava volt. Az elegiai hangulatú feliratban nyíltan előadta a város közönsége, hogy "reményünk s vigaszunk már csak egyedül a mélyen tisztelt képviselőház hazafias és emberies érzelmeiben és áldozatkészségében találhatjuk fel." Mert "nem először hallatjuk szavunkat, régóta panaszoljuk szomorú helyzetünket, sorsunkat, amelytől úgy látszik nincs menekülés; vagy az elöntéssel, vagy pedig az erőnket haladó védekezés folytán bekövetkező végkimerüléssel, eladósodás és tönkrejutással állunk szemben." - - "Azon nép, azon vidék, azon városok és községek, melyek a nemzetnek minden időben erejét, legfőbb támaszát képezék, amely vidék nemzeties érzületénél fogva az ország vésznapjaiban erejét haladó s döntő áldozatokat hozott a haza és a nemzeti becsület megvédésére s a magyar névnek hírt és dicsőséget szerzett: ma halálküzdelmét vívja s az elbukás szélén áll." A felirat ezután előadja, hogy az 1830-iki 19' 5" 6'" vízállás a szabályozások következtében immár 25' G"-re emelkedett s "ma már az óriási magas töltések sem látszanak a jövőre biztonságot nyújtani. Mert a felső tiszai vonalon módnélküli bőségben létesített átmetszések száma nincs arányban az alsó Tiszán létesült és még létesítendő átmetszések számával. S minthogy ennélfogva a vizeknek lefolyása hozzánk mindig sebesebb leend, mint a tőlünk való aláfolyás: következéskép itt folytonos duzzadások fordulnak elő, melyek a védtöltések végnélküli magasítását teszik szükségessé. Ezt meggyőzni és elviselni erőnket haladó dolog s a bajt elhárítani módunkban nem áll s így a végzet áldozataiul tekintjük magunkat, hacsak a mélyen


320

tisztelt képviselőház bölcs intézkedése a helyzeten nem változtat." - - "Oly bajokkal és szomorú tényezőkkel állunk szemben, melyeknek a szaktudomány részéről mindig az ellenkezője hirdettetik, de amely szomorú tények és kétségtelen igazságok tüzetesen még megvizsgálva sohasem voltak, melyeket azonban figyelmen kívül és orvosolatlanul hagyni tovább nem lehet."

Ez volt a haldokló Szegednek a képviselőházhoz intézett utolsó szava. Ez a levél a postai zavarok következtében márczius 15. napján került a ház asztalára, amikor az elnyelő áradatban meghalt és nem volt már Szeged.

II. A katasztrófa.

Márczius 5-én délre elkészült a hajóhíd bekötési munkálat, megnyílt a közlekedés, mi végtelen nagy megnyugvást szült. A déli vonattal megérkezett Lukács György helyettes államtitkár s az oly igen várt Boross Frigyes. Temesvárról pedig újabb katonacsapatok érkeztek, hogy a város személy- és vagyonbiztonsága fölött őrködjenek.

A délután tartott vízvédelmi bizottsági űlésen nyugodtabb hangulat uralkodott, mert reggel óta nem áradt. Az alföldi vasút vonalán létesítendő védmunkálatok vezetésére Szabados János tanácsnok elnöklete alatt egy külön bizottságot neveztek ki. Boross előterjesztése következtében a nyúlgát 26 láb magasságig leendett kiépítve, mert kiöntés esetén a belvíz több napon át a Tisza medrében lévő vízállásnál magasabb lesz mindaddig, míg a lefolyás által a különbözet ki nem egyenlítődik.

Az űlésre beérkezett Novák jelentése is, ki márczius 4-éről egyik magántudósításában a következőket jelezte. "Helyzetünk folyvást javul. Az utolsó vonalunk holnap rendben lesz s a munkaerőt onnan is Váradynak küldhetem (t. i. a felső végponthoz), úgy, hogy azt hiszem, hogy Szegedről nem fogok több munkást kívánni." Egy másik hivatalos tudósításában pedig előadta, hogy a veszélyesebb pontok megerősíttettek, az alacsonyabb részek felmagasíttattak, a karózás oly eredménynyel halad, hogy ha az időjárás kedvez, a védelem sikerében bízni lehet. Az űlés végére megérkezett Lukács György is, ki küldetése felől azt adta elő, hogy azért jött, hogy a város helyzetéről és a szükséges intézkedésekről magának alapos tudomást szerezzen.

A szabadulás reményével tért tehát mindenki nyugalomra, nem is sejtve a borzasztó veszélyt, mely ezalatt Petresnél, a percsórai társulatnak északi, a várostól több mint 20 kilóméter távolságra eső végpontjánál következett be, ott, hol a töltés 28 láb magasra, széles

előző  |  tartalom |  következő