33

VIII. Református hitfelekezet.

A Luther és Calvin által megindított hitújítási mozgalmak hazánkban s így Szegeden is igen hamar elterjedtek. Az új tanításokat többnyire azok hozták be és terjesztették, kik a külföldi iskolákat látogatták. Pedig annak helyén kimutatjuk, hogy Szeged ifjúsága mily mérvben látogatta a külföldi egyetemeket s akadémiákat, kik haza térve, mint buzgó hívek, Szegeden is megalapították az evangeliumi egyházat, mely a törökök elől elmenekült papság hiányában mind népesebb lett.

Szeged nagy fia, Kis István és ennek barátja Abády Benedek, 1542-ben a wittenbergi akadémiát végezve, Szegedre jöttek s még akkor, mint a lutheri irány követői, nagy sikereket arattak (1). Működésüket Szeged vidékére is kiterjesztették, s a többi közt Makón is sok követőre találtak (2).

Az új tanok terjedése és Szeged behódolása a város főbíráját Tóth Mihályt felettébb elkeserítette s mint buzgó katholikus és egyúttal Ferdinánd király törhetetlen híve (e két irány akkor egybeforrva volt), a pogányok uralma alatt és a hitetlenek közt nem akart tovább élni s így a várost önkényt elhagyta, illetőleg elmenekült.

Tóth Mihály a távolban Szeged felszabadítási tervével foglalkozva, 1552. évben megindította ismert vállalatát, mely nemcsak a törökök, hanem egyúttal az új hitelvek követőinek kiűzésére is irányult. A hajdúk, a zsoldos német és spanyol csapatok, amint Szeged külvárosait megrohanták, első dolguknak tartották a "jámbor predikátor" és "az isten igéje hirdetőjének" kikergetését (3). De a merész hadi vállalat nagy vereséggel végződött, melyet sokan ép a vallási türelmetlenség és üldözés megboszulasanak tekintettek.

De a református egyház még ezután is soká fennállt, mert különben a szegedi diákok aligha járták volna a XVII. század végeig oly sűrűn a wittenbergi akadémiát (4). A protestáns gyülekezetnek fenn kelle állani még azért is, mert a többi közt az 1588. évről Szegedi János szegedi lelkipásztor működésének emlékezete is fennmaradt (5).

1) Lásd I. köt. 115-121. l. - Földváry László: Szegedi Kis István élete. Budapest, 1894. év 27-28. és 41-42. l. - Balogh Ferencz: Magyar protestáns egyháztörténelem részletei. - Rácz Károly: Szegedi Kis István tiszántúli reformátorkodása a "Szabad Egyház" 1891. évi 19-20. számaiban. - Szeberényi Lajos: Szegedi Kis István. (Szegedi Híradó, 1863. évf. 58. sz.

2) Reizner J.: Makó város története. Szeged, 1892. 19-21. lap.

3) Tinódy Sebestyén: Szegedi veszedelem 114. sor és Székely István Világkrónikája 235. lapján.

4) Lásd a III. kötetben az iskolázásról szóló fejezetet. 5) Bartholomeides János: Memoria Ungarorum 87. lap.

---

34

Sőt volt idő, amidőn a katholikusok már csaknem elenyészőben voltak s Szarvas Ferencz szegedi főbírónak 1652. évi tanúbizonysága szerint, ha a barátok nincsenek, úgy Szegeden a katholikusságnak már emlékezete sem volna (1). A barátok tehát kitartó munkával "a léha erkölcsű, kupecz szellemű, önző és felfuvalkodott, két felé sántikáló, vallásilag és politikailag közönyös" (2) protestáns híveket, kiktől különben annak idején már Kis István is elfordult, lassan-lassan visszatérítették. Akik pedig rendületlen hívei maradtak az újított egyháznak, azokat a törökök kiűzése után Szegedre érkezett jezsuiták, úgy Jány püspök nyerte meg újra a katholikus egyháznak. De nem minden ellentállás nélkül. Mert Lajos badeni herczeg 1691. évi július 19-én Félegyházáról kelt levelében a haditanácscsal tudatta, mikép az esztergomi kanonokból és csornai prépostból imént kinevezett szerémi és csanádi püspökök a népet mindenfelé a legnagyobb kegyetlenkedések közt kényszerítik a katholikus vallás felvételére (3).

Akik pedig minden nyomásnak s fenyegetésnek ellenszegülve, vallásukhoz buzgón ragaszkodtak, azoknak a várost el kelle hagyni. Ezek Algyőre telepedtek. De gr. Erdődy Kristóf földesúr itt is üldözésbe vette őket, úgy hogy 1743-ban ezek innen is távozni kényszerültek és H.-M.-Vásárhelyre költözködtek (4).

Szeged város tiszta katholikus jellegének megóvására III. Károly király az 1719. évi nagy szabadalmi levélbe ekkor beiktatni rendelte, hogy "senki, az igaz és való római katholikus hittől idegen polgárnak semmi szín alatt be ne vétessék." E rendelkezésnél fogva a tanács 1723. évi május 21-én el is határozta, hogy "ezen nemes szabad királyi városban mostanság lappangó, vagyis már lakos kálvinista személyek kimenjenek harmadnap alatt, másként ami rajtuk történik, maguknak tulajdonítsák" (5). 1731. évi január 30-án tartott ülésből ismét azt rendelte el, hogy "Kovács Márton és más kálvinisták a jövő szent György napig a városban még megtűretnek, azontúl a privilegiumok értelmében kitiltatnak" (6). Az 1740. évi június 8-iki tanácsűlés határozata pedig így szól: "Harmos Anna, Calvin tévedéseit követő Imre István polgár feleségének meghagyatott, hogy a következő pünkösdig katholicává legyen, különben a városból kiútasíttatik." 1743. évben Doroghi

1) Oklevéltár CXIX. és I. köt. 372-373. lap.

2) Rácz Károly: i. m. 4. l.

3) HKR. Proth. Exp. 1691. július hó 228. sz. 419. lap.

4) A békés-bánáti ref. esperesség levéltára. - Lásd egyúttal Ballagi Aladár Hód-Mező-Vásárhely czímű tárczaközleményeit a Szegedi Híradó 1890. évi 98. számában.

5) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1723. év 205. lap.

6) U. o. 1731. óv 26. lap.

---

35

János, ki Miller János korcsrmabérlő itczése volt, mint "schismaticus", a városból hasonlókép kitiltatott (1).

Ezek a szorongatottak azután legtöbbnyire hitet cserélni kényszerültek. Az 1754. évi canonica visitationalis jegyzőkönyv szerint 1737-1754-ig az ily úton megtérített hívek száma 272 volt. Volt ezek közt zsidó, görögkeleti vallású de legtöbbnyire protestáns felekezetűek voltak.

József császárnak érvényben maradt türelmi rendelete következtében Makki Mihály mészáros volt a legelső, ki mint református 1809-ben a város polgárai közé felvétetett. 1816-ban Kaszta Jakab gombkötő, 1823-ban nemes Kalmár Pál űzér, 1836-ban Kovács István orgona-készítő, református vallásúak vétettek fel a polgárok soraiba (2), de rajtuk kívül a zsellérek közt is többen voltak, kik reformátusoknak vallották magukat.

Ezek az ágostai felekezetűekkel egyesülten, a h.-m.-vásárhelyi hitközséghez tartozólag, 1846-ban leány-egyházat alakítottak. De a következő évi április 25-én már a lutheránusoktól elváltak s 1857. évi április 29-én, illetőleg július 14-én az önálló hitközség megalakítását elhatározták, amikor lelkészül Varga Pált meg is választották. A hitközség a Szentháromság-utcza 40. sz. házat s telket szerezte meg, hol a templom, később pedig az iskola is megnyílt.

A hitközség tagjainak száma 1859-ben 250, 1879-ben pedig 452 volt.

A város hatósága 1859. évi márcz. 20-án, illetőleg 1861-ben, Rókuson a fehérló-utczában, a majdan építendő templom czéljaira 1080 négyszögöl nagyságú telket adományozott. Az alkotmányos közgyűlés ugyanekkor a lelkész javadalmául 300 frtot, majd később a tanító fizetésére is ugyanennyi segélyt szavazott meg. 1873., illetőleg 1877. évi aug. 13-án kelt közgyűlési határozattal a lelkészi segély 650 frtra lett felemelve (3).

A hitközséghez tartoznak: Algyő, Kistelek, Tápé, Horgos, Dorosma, Ó-Kanizsa, Szőregh, Deszk, Gyála. Régebben még Szabadka, Zenta, Török-Kanizsa, Oroszlámos és Ó-Béba is a szegedi eklézsiához tartoztak.

1) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyv 1743. máj. 15. 185. lap.

2) Polgárok lajstromkönyvei Szeged v. közigazgatási levéltárában.

3) A szegedi református hitközség a lelkész és a tanító javadalmazására biztosított s 1200 frtot haladó segély nélkül fenn nem állhatna. Ez eléggé igazolja a város népének türelmességét s jó hajlamait. Annál méltatlanabb ennélfogva az a lelkiismeretlen híresztelés, hogy a reformatus templom ablakait vallási türelmetlenségből tördelték volna be. Pajkos gyermekek, vigyázatlanságból, gumipuskáikkal belödözték a kálvária ablakait is; de e miatt senkinek sem jutott eszébe bárkit is felekezeti türelmetlenséggel gyanusítani.

---

36

Az békés-bánáti esperesség 1862. évi márczius 26-29-én (Gál Dániel esperes és Lónyai Menyhért gondnok elnöklete alatt), úgy az 1877. évi márcz. 27-28-án (Szalay István esperes és ifj. gr. Ráday Gedeon gondnok elnöklete alatt) kerületi üléseit Szegeden tartotta. Ez utóbbi alkalommal a jelenlevőket a város fogadta vendégeiül.

IX. Zsidó hitfelekezet.

Szegednek a régi időkben, a mohácsi vész előtti időszakban is volt zsidó lakossága. E nélkül ipar s kereskedelmi tekintetben talán aligha is emelkedett volna azon fontosságra, amelyre különben jutott. De Istvánfi Szeged zsidó lakosságáról különösen is említést tesz, midőn a Tóth Mihály-féle hadi vállalatról szólva kiemeli, hogy a hajdúk a kereskedők boltjait, úgy a vámokat és adókat bérben tartó zsidó vámosok házait kirabolták, hol temérdek arany s ezüst drágaságot, selymet és bársonyt is bőségben találtak (1).

Az 1600. évről egy Emeng (2) nevű szegedi zsidóról emlékezetül maradt az is, hogy a Nándorfehérvárra utazó s a rabságba vetett kecskeméti küldötteket 111 frtért kiváltotta, később pedig a tatároktól 500 frt sarcz egy részére nézve kezességet vállalt (3).

Kétségtelen tehát, hogy Szegednek minden időben voltak zsidó lakosai. De a törökök kiűzése után ezeknek is el kelle hagyni Szegedet. A várerődítési munkálatok alkalmával, 1714. esztendőben, mint másutt láttuk, két pozsonyi zsidó (Keppich testvérek) akart letelepülni, aminek következtében az 1719. évi szabadalmi levél rendelkezései közé is beiktatott, hogy zsidókat befogadni és megtűrni a tanácsnak álland jogában.

De a hatóság letelepülési engedélyt csak az esetben adott, ha a zsidó a szent keresztséget felvette. Az első eset erre nézve 1731. évi május 20-án történt, mikor is a belvárosi templomban, óriási közönség jelenlétében egy zsidó a keresztséget Demeter néven felvette. A neophitának Podhradszky György főbíró lett a keresztapja (4) s a tanács május 18-án tartott űlésében "itt maradására" 25 frtot szavazott meg, mi akkor jelentékeny összeg volt (5).

A helytartó-tanácsnak a zsidók összeírására vonatkozó körren-

1) Istvánfi Nicol.: Historarium de rebus Ungaricis. Coloniae 1622. 317. lap.

2) Emeng török szó, raktárfelügyelőt jelent.

3) Hornyik J.: Kecskemét város története. Kecskemét, 1861. II. k. 54-55. l.

4) Belvárosi plébánia kereszteltek anyakönyve.

5) Szeged v, tanácsi jegyzőkönyve, 1731. év, 52. lap.