3. kötet - Törvénykezés

Vágó Pál

I. kerületben a november 26-ára kitűzött pótválasztás alkalmával Pulszky Ferencz 365, Bakay Nándor pedig 640 szavazatot nyert.

Az 1861. évi országgyűlés alkalmával a város közgyűlése úgynevezett, "kisköveteket" is választott. A kiskövetek a régi országgyűlési ifjúságot képezték volna. Az 1865. évi országgyűlésre is küldöttek kisköveteket, de az első szünet után ezeknek újabb kiküldése és ellátása abban maradt. Kiskövetek voltak: Muskó Sándor, Pillich Kálmán, Rosenberg Izidor, Szluha Ágoston stb.

A város közgyűlésén több ízben felmerült az az indítvány, hogy a lakosság számarányánál fogva Szeged egy harmadik képviselő választására nyerjen jogot. A képviselőházhoz e végre intézett felirati kérelmeknek semmi foganatja sem lőn.

II. Törvénykezés.

A szabad királyi városok egyik kiváltsága és sarkalatos joga az volt, hogy polgáraik ép úgy, miként a nemesek, a kiváltságlevelek és az ország törvényei értelmében idegen hatóságok által letartóztathatók vagy elítélhetők nem voltak. Úgy a polgári, mint fenyítő ügyekben a szegedi polgárnak illetékes bírája a saját választott bírája volt.

Ez a kiváltság még a várispánság intézményéből fejlett ki. Az ős Szeged lakói, mint várnépek nem a megyei, hanem a várispán (comes castri) joghatósága alatt álltak. Midőn a várispánság intézménye felbomlott s a katonai szervezet átpolgárosodott, a várnépek katonai főnökeiből lassanként politikai hatóságok lettek, kik a város igazgatását és a lakosok közt felmerült vitás ügyeket, mint a király személyesítői vagy megbizottai intézték. S miként azelőtt a várnépek az egyes katonai tisztségeket választás útján töltötték be, úgy most a polgárok és gazdák (cives et hospites) a város bíráját is a maguk kebeléből választották.

Szeged népének igazi ősmagyar jellegére mutat az a körülmény, hogy a bíróválasztásban a lakosság minden tagja részt vett, még pedig oly hévvel, hogy a választások lázongások és verekedések közt folytak. Azért Zsigmond király 1412. évben elrendelte, hogy ezentúl a lakosság minden év szt. György napján 40 alkalmas képviselőt válaszszon, akiknek tisztje leszen a bírót és az esküdt polgárokat megválasztani (1). Így fejlődött ki a választott község (communitas), a város régi képviselő testületének intézménye.

Az ősi nemzeti szellemet ez az új rend annyira megrontotta, hogy

1) Oklevéltár LX. sz. a.

ezután a választások minden zaj és érdeklődés nélkül mentek végbe. Utóbb nem is volt már évenkénti választás, mert a bíróság viselése életfogytig tartott.

E visszaélést Mátyás király 1486-ban szüntette meg, kötelezővé tevén az évenkénti választást azon meghagyással, hogy az újonan választott bíró egy hó lefolyása alatt a királynál bemutatkozni és a hűségesküt letenni tartozik (1).

Hogy a város bírái úgy a polgári mint fenyítő ügyekben a törvénykezési jogot gyakorolták, a régi időkből alig maradt fenn egy-két adaléknál több, mely e kérdésre nézve tájékoztatót nyújt. Így például 1422. évben Márton szegedi kovács felesége tolvajlás miatt testi fenyítéket szenvedett, fogságba is került, honnan azonban megszökött (2). 1429. évben három szegedi polgárt báthmonostori Töttös László bözöldöki jobbágyai kiraboltak. A város hatóságának panaszára a szertelen hatalmaskodásairól különben is híres Töttös ellen tehát per indíttatott. Ennek következményei azonban elhárultak, mert a város bírája a város pecsétje alatt hitelesen igazolta, hogy a kárvallottak időközben teljes kielégítést nyertek (3). 1474. évben Szilágyi László bíró az esküdt polgárokkal s az összes gazdákkal (iurati caeterique cives ac universi hospites) igazolja, hogy a város érdemes jegyzője, Monyorókereki Ferencz mester, Somogy megyében fekvő részjószágairól előttük élőszóval végrendelkezett (4). Ez utóbbi eset arról is tájékoztat, hogy a polgárok jogügyleteire nézve a város hatósága ép oly hiteles személyt és helyet képezett (locus credibilis et authenticus), mint aminők a káptalanok és konventek voltak. Ép azért nem maradtak fenn a szegedi polgárok magán- és vagyoni viszonyairól szóló oklevelek, mert azok a város régi levéltárával együtt megsemmisültek.

A mohácsi vész előtt való korszakból a város bíráinak hatásköréről és eljárásáról ennél többet felmutatni nem tudunk, csak még azt, hogy a bíró egyúttal a szegedi királyi vár helyettes kapitánya is volt (5).

A nagy nemzeti katasztrófa után a város bíráinak politikailag is nevezetes szerepük volt. Annak helyén láttuk, hogy 1529-ben Zákány István mily kiváló szolgálatokat teljesített s hogy Báthori István nádor pártfogását is kiérdemelte, ki a hűtlenségbe esett Szitáry János rész-

1) Oklevéltár LIII. sz. a.

2) Oklevéltár XII. sz. a.

3) Oklevéltár XIV. sz. a.

4) Oklevéltár XLIV. sz. a. Kétségtelen, hogy Mátyás király egyik 1464. évi oklevelében említett Ferencz mester, ugyanezen Monyorókereki Ferencz, a város jegyzője volt.

5) Oklevéltár LXI. sz. a.

birtokait neki adományozta, de ezenkívül még a felség kegyeibe is ajánlotta (1).

A török hódoltság alatt a város bíráinak jogköre nagy változást és csorbulást szenvedett. A város a vérhatalmi jogot elvesztette, fenyítő ügyekben és a keresztények s a törökök közt fennforgó ügyekben a kádi volt az illetékes bíró. A rendészeti ügyeket is a török urak végezték s a bíró úgyszólván nem volt más, mint a basák végrehajtója, adószedője.

Érdekes különben, mint azt az I. köt. 140-141. lapokon már említettük, hogy a török hódoltság alatt a város bíráját a mészárosczéh tagjai választották, de ez ellen a lakosság tiltakozott. Később a lakosság is a czéhtagok sorából választotta a város fejét; de ekkor meg a mészárosok tiltakoztak, úgy hogy a török főhatóság 1624-ben elrendelte, hogy a bírósággal a mészárosokat terhelni nem szabad.

A visszahódítás után egy ideig a törvénykezést és a város igazgatását a katonai parancsnokok és a kincstári felügyelők gyakorolták. Csak hosszas küzdelem után, III. Károly király 1717. évi nov. 11-én kelt kiváltságlevelében biztosította a város azon ősi jogát, hogy a gonosztevők fölött az ország törvényei értelmében a bíráskodást gyakorolhatja. Ez időtől fogva a bíró és a tanács a polgárság fölött törvényszerű jogai gyakorlatával teljes mérvben élt. A vérhatalmi jog feltüntetésére vásárok és más sokadalmak alkalmával a széképületen egy fényes pallos, illetőleg bárd volt kifüggesztve (2).

1) Oklevéltár LXVII. sz. a. A "földeáki" előnevet használt Szitáry, Sztári, Esztáry vagy Csatáry nemzetség birtokai Deszken, Kis- és Nagy-Szőreghen voltak. Lásd Csánky D.: Magyarország történeti földrajza. I. k. 640., 708., 715., 750. és 755. lap.

2) A koronaőrökéhez hasonló ezen régi pallos maig fennmaradt s rajta egy czímer, melynek első és harmadik mezőjében Magyar- és Csehország czímerei szerepelnek. A fejedelmi koronával ellátott paizs fölött EF betűk s az 1565. évszám kiedzése látható.

Az új helyzetben az egyszerű, néha felettébb tartózkodó és tájékozatlan emberek csak lassanként találták fel magukat, de nem egyszer illetékességüket is túlhaladó ügyek bírálásába is belebocsájtkoztak. Még házassági perekbe is beleavatkoztak, mint azt a többi közt 1723. évi jan. 19-én kelt következő ítéletük mutatja: "Nemes városunkban lakos Paxi Jakabnak hitves társa s felesége Nagypál Kata, az szent házasságban letett hitit előtte nem viselvén, urát elhagyta vala; mindazáltal megismervén maga vétkét, maga jóakaratjából vissza is jött említett urához és előttünk kézbeadással ígérte és fogadta, hogy urát többé el nem hagyja, hanem holtig vele tűr és szenved, Istennek törvénye szerint. Másként hogyha ennek utánna valami rosszaságban foglalná magát és urát annak rendi szerint meg nem becsülné, tehát ezen gonosz elhagyása is recrudescaljon és törvény szerint megbüntetődjék, ígérte és fogadta, mint följebb kézbenadással, ezen nemes törvényszék előtt" (1). Házassági válóperekben a szentszék eljárásának legrégibb nyomára az 1728. évben akadunk.

Halálos ítélettel megtorlandó főbenjáró ügyekben a tanács kezdetben igen tartózkodó volt. A legelső kivégzés 1723. évben fordul elő, mikor is Gallovich Márton több rendbeli tolvajlásért halálra ítéltetvén, január 20-án felakasztatott (2). A pallos által való kivégzés utolsó esete 1832-ben volt, mikor is Daka és Popán gonosztevők lefejeztettek.

Jellemző különben egy kétnejűségi ügyben, 1723. évi jan. 19-én kelt következő ítélet. "Nagy Mátyásnak, isten és világ törvényei ellen való gonoszságának, két feleségességének revisiójában elő állott első felesége Kis Maris, aki a nemes törvényszék előtt egynehány ízben kérdeztetvén, semmiképpen sem kívánta halálát. Kihez képest iuxta leges patrios Sigismundi, tituli CV. partis primae operis Decreti Tripartiti, megérdemelte volna az halált; mindazáltal említett első felesége Kis Maris nem gyönyörködvén halálában és így tekintvén az nemes törvényszék szegény voltát, egész díján nem büntette, hanem relaxálván felét, tartozik húsz forintokat letenni és azután mostani árestomábul kibocsájtatik, mivel maga megjobbításárul kézírást is ad és így azon húsz forintok letétele után hogy elbocsájtassék, közönségesen végeződött" (3).

Egyébként az eljárás alakszerűségében az egyszerű emberek elég szabatosak, a törvények ismeretében elegendőleg járatosak és a határozatok hozatalában a viszonyokhoz mérten eléggé megfontolók voltak.

1) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve az idézett év és napról.

2) A bitófát a város 1722. évi aug. havában állíttatta fel. (Lásd az illető évi számadások közt a számvevőségi levéltárban.)

3) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve, 1723. év 180. l. Lásd egyúttal: Reizner: Házassági pörök. Szegedi Napló 1889. évi 358. sz. közleményét.

Mutatja ezt a többi közt Csizmadia István felperesnek Elek Bálint alperes elleni ügyében 1719. évi július 26-án kelt következő ítélet: "Minthogy a két résznek propositiójábúl és allegatiojukból, nemkülönben coram judicio előhozott és megesküdt bizonyságoknak valóságos fassiojukból világosan kitetszett, hogy Csizmadia István mint A. (actor, felperes) Elek Bálint mint I. (incactus, alperes) conciviseink között történt botránykoztató veszekedéseknek és abbul követközött Isten ellen való káromkodásoknak maga az nevezett A. oka és promotora lett légyen, az említett I. magát teljesen, modo praevio előttünk kitisztítván, aki is nevezett actornak impetitiojátul iudicialiter absolváltatik; az A. pediglen, mint annak előtte is polgárok között való csendességet sokszor fölháborítván, utolszor mostan admoneáltatik és elejben adatik, hogyha többször e féle nyughatatlanságokban s veszekedésekben tapasztaltatik, amint a félékről törvényeink magyaráznak, törvényesen úgy vele procedáltatik, - mostanában pediglen poena 12 florenorum arbitraria, azaz tizenkét forintokban büntettetik" (1).

Néha idegenekre is kiterjeszté a város törvényszéke a joghatóságot, különösen a tápéiakra, kiknek a város földesura s e minőségben jobbágyainak egyúttal bírája is volt, de a bíráskodás úriszéken lett volna gyakorlandó. Így például 1720-ban a tápéiak és szegediek közt történt verekedési ügyben a tanács akként ítélt, hogy "a tápéiak tizenhét forintokat fizessenek azon verekedésért és az mi civisünk negyednapi arestomot szenvedjen" (2).

A verekedési és kisebb hatalmaskodási esetek száma különben igen nagy volt, úgy, hogy néha megelőző ítéleteket is hoztak. Így az 1725. évi nov. 20-án a tanács következőkép ítélt: "Nicolaus Prontner admoneáltatik, hogy ne légyen szabad várbeli muzsikusokkal városbeli muzsikusokat vexálni." A kisebb hatalmaskodási esetekben gyakran fogságbüntetéseket szabtak. 1717. évi szept. 26-án Tóth Anna, Doktor Istvánné felperesnek, Vörös Mihály alperes elleni ügyében a 100 frt díj 50 frtra mérsékeltetett, de ezenfelül alperes két havi fogságra ítéltetett (3).

A tolvajlási esetek aránylag ritkábbak voltak. Érdekes, hogy már az 1737. évben Fúrús Márton "leveles dohány" lopásáért lett megbüntetve (4). 1720. évi aug. 26-án hat szegedi, a gyevi földről való dinnyelopásért "noha nagyobb büntetést érdemelnének, mégis ex gratia incliti magistratus" egyenként 8-8 frt pénzbirsággal sújtattak (5).

1) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1719. év 43. lap.

2) U. o. 1720. 107. lap.

3) Szeged v. közig. levélt. 1717. évi lajstromozatlan iratok.

4) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve. 1737. év. 286. l.

5) U. o. 1720. év 121. lap.

Annál gyakoribbak voltak a "nyelvességi" perek, melyekben sokszor testi fenyítéket szabtak. Így 1734-ik évi augusztus 20-án Annyok Sára, mivel Széplaky commissarius uram feleségére nyelveskedett, 30 kancsuka ütést szenvedett (1). 1720. évi máj. 17-én "tizenkét forintokban az említett Eötvös János megbüntettetik, úgy nemkülönben Sztanko Csakovácz rácz, mivel az böcstelen szóknak mondására alkalmatosságot adott" (2). 1737. évi júl. 29-én kelt ítélet szerint Petriczky Vilmos "stadtleutnant" 6 frt birságot fizetett, mivel a piaczon egy asszonyt méltatlanul megütött és gyalázó szavakkal illetett (3).

Szigorúan fenyítették a szülők iránt való tiszteletlenséget. Így például "Gyuragy rácz, hogy édes anyját meg nem böcsüllötte, in 6 florenis megbüntettetett" (4).

De még szigorúabban fenyítették a hatóság ellen vétőket. Kátay Mihály, úgy a város chirurgusa is, mivel a bíró idéző pecsétjét a kézbesítés alkalmával földre dobták, bezárattak (5). 1724. évi jún. 30-ikán Vékes Márton és Kajgona "mivel nemes magistratus előtt nagy nyelvvel valának, per modum emendandae lingvae, büntettetnek in flor. 6." 1725. évi jún. 11-én Kolb György serfőző a tanácsot "dühösen megsértvén", 24 frttal büntettetett. 1727. évi aug. 23-án egy czigány azért, mivel a tanács ítélete ellen felebbezett s a határozatra azt mondta, hogy "az csak féltörvény", 100 pálczaütésre, vagy esetleg 10 frt birságra ítéltetett (6).

Az eljárásban az a helyi jogszokás fejlődött ki s ez egész a 40-es évekig érvényben is maradt, hogy a panaszlottat a bíró pecsétjének átadásával maga a panaszos idézte meg. A pecsét egy papírosszeletre volt ráütve s e pecsét helyettesítette az idéző végzést, melyet a panaszlott a bíróságnál visszaadni tartozott. 1726. évi május 28-án "az egész tekintetes nemes magistratus votuma, úgy más tekintetes nemes királyi városok régtül fogvást bevett legalis szokása szerint statuáltatott: hogy ezen naptul fogvást, a nemes város pecsétes czédulájáért 5 denár és ugyan iudiciaria decisioért, minden causans maga causájátul, nemine excepto, den. 25 tartozik letenni (7). A "panaszló pénz" 1728. évi május 10-én már 10 denárra, vagyis 4 poltúrára emeltetett. 1730. évi május 18-án kelt határozatnál fogva, idegenek a 10 denár "panasz pénz" kétszeresét tartoztak fizetni (8).

1) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1734. év 239. lap.

2) U. o. 1720. év 108. lap.

3) U. o. 1737. év 304. lap. Becstelenítő szavak voltak: húr, besti, canali stb. (Tanácsi jkv. 1734. év 235. l.)

4) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve, 1724. év 67. lap.

5) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve. 1730. év 18. l. és 1731. év 59. lap.

6) U. o. 1727. év 439. lap.

7) U. o. 1726. év 231. lap.

8) Az idézett évi jegyzőkönyvnek 478. és 554. lapján.

A konok perlekedők külön illetékeket is fizettek. 1724. évi május 15-én Rakity Ignácznak Zagorcsanin Pál és Risztó Pánity elleni ügyében, minthogy a "nemes tanács már sokszor búsíttatott", az új terminusra a felek azon kijelentéssel idéztettek, hogy "törvénypénzül" 12 frtot tartoznak letenni (1).

A makacsokat az 1748. évi ápr. 30-án kelt statutum értelmében 100 denárral, az 1751. évi júl. 7-iki rendszabálynál fogva még bezárással is fenyítették (2). Felebbezésektől 6 frt összegen alól lévő kereseteknél 50 dr, ezen felül pedig 1 frt felebbezési illetéket kelle fizetni (3).

De még "kántor pénzek" fizetése is divatozott, különösen a káromkodás, a közerkölcs elleni kihágások eseteiben (4).

A felebbezések a tárnokmester által évenkint egybehívandó tárnokszék elé, innen pedig a hétszemélyes ítélő táblához történtek. A tárnokszéki űlések Budán tartattak, melyekre különbeni birság terhe alatt a város követeket tartozott volt küldeni. A tárnokszék azonban csak a 60-300 frtig terjedő polgári ügyekben volt illetékes. Ítéleteiért 10 frt díj volt fizetendő (5).

A fenyítő ügyekben a megtorlást sokszor hátráltatta az alsóvárosi barátok kolostorának menedékjoga (asylum), hol az üldözés és elfogatás lehetetlen volt. Már másutt bővebben szóltunk erről, azért itt csak annyit említünk, hogy olykor a felsővárosi szt. György templom is menedékül szolgált. Így az 1731. évi ápr. 7-én Kajla nevű gonosztevő ide menekült. A templomot őrök vették körül, hogy a kilépőt elfoghassák (6). A rabokkal, elítéltekkel való bánásmódnak is sokféle eseteire bukkanunk. 1724. évben Rácz Tamás a tömlöczből megszökött. A hatóság ekkor az illetővel kiegyezett, hogy 20 frt lefizetése után büntetlenül szabadon járhat (7).

A vizsgálatok, az akkori eljáráshoz híven, torturával történtek. A kínvallatásokat a tanács mindíg külön határozattal rendelte el (8) s az ügyész a hóhér segítségével hajtotta végre. A megkínzott, sokszor megnyomorított vádlottat azután ápolás alá vették. Az 1741. évi számadás 113. tétel száma alatt olvasható: "midőn két rab megkínoztatott, kezének és lábának enyhítésére egy itcze bort és egy itcze égett bort vöttünk."

1) Szeged v. tanácsl jegyzőkönyve. 1724. év 15. l.

2) Az idézett évi jegyzőkönyvek 57. és 501. lap.

3) 1733. évi márcz. 24-iki jkv. 175. lap.

4) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1730. évi szept. 19-én 12. lap.

5) Kassay Adolf: Tárnokszék és tárnoki törvényszékek. Pest, 1848. - Közhasznú ismeretek tára. Pest, 1834. VII. köt. 226. lap.

6) Szeged v. tanácsi jkve 1731. év 39. l.

7) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1724. év 46. l.

8) U. o. 1721. év 142. l. és 1725. év 90. l.

A kínzások nemei és fokozatai, mint a boszorkányperekből tudjuk, a következők voltak: 1. a hóhér agyarkodásai, 2. a kínzó eszközök mutogatása 3. falovacskára való feltevés, meghúzás nélkül, 4. gyűszűkkel való szorítás, 5. spanyol csizma, 6. hátcsipkedés és karkihúzás (1).

A halálos ítéleteket a hóhér hajtotta végre, kinek 1724-ben 166 frt évi javadalmazása volt, de ezenkívül minden kivégzés után "borravalót" is kapott (2). Különben a gyepmesteri teendőket is végezte.

A boszorkányüldözésekről és perekről külön fejezetben, másutt emlékeztünk meg.

Törvénykezési, illetőleg tanácsülési napok voltak kedden és pénteken. 1726. évi jan. 14-én, a postajáratokra való tekintettel a sessiók szerda és szombat napjára, 1733. óta pedig hétfőre és csütörtökre helyeztettek át (3). Az űléseken az ügyek minden elkülönzés nélkül a jegyző előadása alapján tárgyaltattak. A legtarkább vegyülékben egymásután keletkeztek a fenyítő, gazdasági, rendőri, magánjogi, közigazgatási, árva- vagy adóügyi határozatok, melyeket a jegyző tartozott a legalkalmasabban megindokolni.

József császár alatt a törvénykezési hatóság a közigazgatásitól elválasztatott s a város törvénykezési joga részben korlátoltatott. A fontosabb polgári ügyek, a fenyítők pedig általában az 5 kerületi és 38 altörvényszékhez utaltattak (4).

Szegeden is volt egy ily altörvényszék (1 elnök, 4 előadó, 2 közvádló, 2 tollvivő), melynek illetékessége Csongrád, Csanád és Békés vármegyékre terjedt ki. A törvényszék hivatalos nyelve a német volt.

A bitófák, melyek a város mindkét végén állottak s az utasoknak rémei voltak (5), lassankint elkorhadtak, mert a halálos ítéletek helyett életfogytig vagy hosszabb időre terjedő fogságbüntetéseket szabtak ki. Ép e végből a várnak egyik része (Zwinger) börtönné rendeztetett be s az intézet "javítóház" (domus correctorialis) nevet nyert. Később azonban ide az olasz politikai foglyokat (deportati, precipitati) belebbezték, kiket Kossuth 1848-ban szabadoknak nyilvánított.

József császár halála után a városi törvényszék a közigazgatástól elkülönítve maradt annyiban, hogy a perekkel külön személyzet foglal-

1) Oklevéltár CCVII. 64. sz. a.

2) 1749. évi számadás 45. tétel sz.

3) Az idézett évi jegyzőkönyvek 202. és 174. l. Lásd egyúttal Reizner: Igazságszolgáltatás régen. (Szegedi Napló 1890. évi 132. sz.)

4) Szlemenics: Törvényeink története a dicső ausztriai ház országlása alatt. Buda, 1880. 63. lap. - Marczali: Magyarország története II. József korában. Budapest, 1888. III. k. 128. lap.

5) Lehmann: Reise von Pressburg nach Hermanstadt. Leipzig, 1785. 128. l. - Utóbb a négy kőoszlopos bitófát a rókusi nyomáson újra felépítették s ezt csak 1861-ben bontották le.

kozott s a polgári és fenyítő ügyeket külön ülésekben tárgyalták. De rendes iktató könyveket csak Mérey Sándor kir. biztosnak 1827. évben kelt rendelete óta vezettek. A törvényszéki senatorok azonban csak "sessiokra" jártak és referáltak, a felekkel való érintkezés pedig, úgy a bizonyítási eljárás stb. a főbíró, jegyző és az ügyvédek által történt. E végre a főbírónak három szolga, kiket kisbíráknak neveztek, állt rendelkezésére. A forgalom növekedésével a főbíró utóbb már csak a polgári, hagyatéki s telekkönyvi űléseket vezette, a fenyítő bíróságnak és a rögtön ítélő törvényszéknek a polgármester lett az elnöke.

Különleges jogszabályok és szokások nem igen fejlődtek ki (1). Említést érdemelnek mégis a végrendelkezések és az ingatlanok elidegenítése körül követett eljárás, úgy az albírói intézménynek felállítása.

Az 1726. évi jan. 26-án kelt szabályzat ugyanis elrendelte, hogy végrendeletet senki se tehessen "két tanácsbeli személy és notarius uraimék praesentiája nélkül, sub nullitate, azaz: semmi ereje ne lehessen; mely statutumunk, hogy nagyobb ereje lehessen és hamarább a nemes városban innotescálhasson, publicáltatni is fog, cum ea declaratione, hogy in caducitatibus, azaz valaki magtalanul e világbúl kimúlna, ingatlan jószágát senkinek a nemes városon kívül ne testálhassa." E rendszabály 1729. évben megújíttatott (2), de utóbb erejét vesztette.

Az adásvételekre nézve pedig 1717. évi ápr. 24-én elrendeltetett, hogy 20 frt birság terhe alatt a tanács előzetes tudta nélkül senki házat, telket vagy szőlőt el ne adjon s ha az örökbevallások nem a tanács előtt történnek s az okirat a tanács pecsétjét nélkülözné, az ügylet érvénytelen. 1729. ápr. 24-én s 1738. febr. 5-én is e szabályzat megújítva, ismételten kihirdettetett (3). Utóbb még a vételárkifizetéseknek is a tanács előtt kelle történnie (4), hogy az úgynevezett "laudemialis krajczárok" befolyása biztosíttassék. Különös azonban, hogy a Hármas Törvénykönyv határozott rendelkezésével szemben a birtokba való beiktatás Szegeden szokásban nem volt. Az adásvételek még az utóbbi időkben is a földbírói hivatalhoz kirendelt két tanácsbéli jelenlétében hitelesíttettek és a birtokjegyzőkönyvekbe bevezettettek s ez elegendő volt arra nézve, hogy a birtokváltozások megtámadhatatlanok legyenek (5).

1) A város régi jogszabályainak egy részét Kolozsvári Sándor és Óváry Kelemen: Magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye. Budapest, 1892. czímű munka III. kötetében kiadták. De a közlötteken túl még számos ily statutuma volt a városnak.

2) Jkv. az idézett évekről 204. és 511. lap.

3) Az idézett évi jegyzőkönyvek 521. és 822. lap, úgy a "Statuta civitatis" gyűjteményben.

4) Statuta civitatis 20. lap.

5) Lásd az 1842. évi november 28-án 2178. sz. terjedelmes küldöttségi jelentést.

A városnak már József császár uralkodása alatt volt rendes, Balla Antal mérnök által készített földkönyve, mely a tulajdon- és zálogjogokra nézve elegendő biztosítékot nyújtott s ezenkívül az adózási czéloknak is megfelelt. A bekötötten kezelt testes kötetek utóbb igen felszaporodtak s különben is elavultak, miért is a város területének 1836-42. években Giba Antal mérnök által történt részletes felmérése után a város új telekkönyvet készített, hol a birtoktestek rovatos íveken szerepeltek. Ezt a telekkönyvet utóbb a patens értelmében vezették. A hitel-telekkönyvi munkálatokat, nevezetesen a helyszíneléseket 1869-ben kezdették meg s a hitelesítések és felszólamlások az 1872-73. év alatt történtek.

Az albírósági intézmény az ügyforgalom növekedésével, a kisebb összegű (60 frt) világos követelések megítélésére, úgy a kisebb köz- és magánrendőri kihágások megtorlására az 1826. évi febr. 20-án kelt választott községi határozat és az 1827. évi május 2-án kelt udvari kamarai engedély alapján állíttatott fel. Rókuson, felső- és alsóvároson a tekintélyesebb polgárok sorából választattak ezek, melléjük rendeltetvén 4-4 fizetéses és 2-2 tiszteletbeli esküdt, 1-1 jegyző s 1-1 kisbíró, kik a határozatokat végrehajtották. Az albírák felebbezések kizárásával ítéltek s ezen igen kedvelt és áldásos intézmény egész 1848-ig fennállott.

Az absolut időszak alatt a város törvénykezési joga újból szünetelt. Az új cs. kir. törvényszékek s járásbíróságok előbb ideiglenes jelleggel, az 1853. évi legfelsőbb elhatározás alapján az 1854. évi ápr. 6-án kelt miniszteri rendelettel véglegesen szerveztettek. Az 1861. évben az előbbi állapot lőn helyreállítva, sőt a provisorium alatt is a városi törvényszék és biróság működött, amelynek költségeit a kormány megtérítette. Így 1866-ban 36,892 frt 27 kr., 1867-ben 23,108 frt 32 kr. törvénykezési kárpótlásban részesült a város. E költségek további megtérítése azonban az ismételt sürgetések daczára is elmaradt (1).

A szegedi királyi törvényszék és járásbíróság a törvényhozás elhatározásából az 1871. évi deczember hó utolsó napjaiban felállíttatván, a város törvénykezési joga ekkor ismét megszünt. A város törvénykezési czéljaira szolgált szerelvényeit, eszközeit s részben helyiségeit is ekkor az új hatóság rendelkezésére bocsájtotta, illetőleg a bérhelyiségek költségeihez hozzájárult. De a kis kaszárnyai fogház tetőzetének kijavítási kérdése a törvényhatóság és a törvényszék közt a legélesebb ellenkezéseket idézte elő.

A főbírói tisztséget a legrégibb időtől fogva a királyi törvényszék felállításáig a következők viselték.

1) Sztojacskovics Sándor: Előadmány a sz. kir. városok törvénykezési költségeik kárpótlása ügyében. Buda, 1869. 17-27. l.

1408-ban Geges György (1), 1411-ben András, 1429-ben Kovázdy Imre, 1436-ban Bertalan, 1450-ben Kalmár Márton, 1456-ban Zayday Fábián, 1458-ban Szegény (Myser) János, 1464-ben Ozvald fia László, 1465-ben Kamanczy Benedek, 1471-1481-ben Szilágyi László.

1507-ben Ferencz (literatus) (2), 1514-ben Pálfy Balázs, 1522-ben János, 1527-1529-ben Zákány István, 1542 előtt Tóth Mihály.

1617-ben Császár János, 1624-ben Szögi Márton, 1631-ben Szűcs Gergely (literatus), 1641-ben Tóth Lukács, 1649-ben Vas István, 1650-ben Kocsis János, 1652-ben Szarvas Ferencz, ezután pedig Kovács Ferencz s 1668-ban Szabó Tamás, 1676-ban nemes Móra Balázs, de még ugyanezen évben Szántó István, 1677-ben Dani Ferencz, 1678-ban Hódy Ferencz, 1688-ban Cseperke Máté, 1695-ben Eötvös István.

Szilber József. Kiss József.

1701-ben Domonkos Ferencz, 1702-ben Rózsa Dániel, 1715-ben Tutovitz János, 1717-22-ben Tömösváry János, 1722-ben Deanovits Szíjártó János, 1723-ban Müller János, 1724-26-ban Temesváry András, 1726-28-ban Fazekas Ferencz, 1728-32-ben Podhradszky György, de az ellenpárt választottja Müller János, ki azután mint helyettes főbíró szerepelt. 1732-34-ben Temesváry András, 1734-39-ben Müller János, 1739-41-ben Temesváry András, 1741-42-ben Müller János, 1743-45-ben Valbrunn György, 1745-51-ben Nagy Pál, 1752-54-ben

1) 1430-ban előfordul a marosi Geges család. (Lásd: Zichy Codex. VIII. k. 644.l.

2) A budai káptalan regestái közt (Magyar történelmi tár XII. köt.), az 1514. évi ápr. 24-én kelt okmányon szerepel egy Franciscus literatus de Bodogfalva, aki valószínűleg a szegedi főbíróval egy ugyanazon személy.

Barcza János, 1755-59-ben Temesváry András, 1760-61-ben Nagy Pál, 1762-ben Jakhó János, 1763-65-ben Pálfy József, 1766-67-ben Lábady Ádám, 1768-72-ben Schwarz Rókus, 1772-1780-ban Volfordt György, 1781-83-ban Schwarz Rókus, 1784-92-ben Volfordt György, 1793-1803-ig Müller Sebestyén.

1803-11-ben Szilber János, 1812-16-ban Müller Sebestyén, 1817-19-ben Szluha Ádám, 1819-25-ben Szilber József, 1826-44-ben Kiss József, 1845-48-ban Wőber György, 1848-49-ben Tóth Mihály, 1849-50-ben Szluha Gáspár. A Bach-korszak alatt a cs. kir. törvényszék elnöke Nagy Lajos, járásbíró pedig Szluha Gáspár volt. 1861-ben az alkotmányos korszak alatt főbíró volt Vadász Manó, kit 1862-67-ben Veszelinovits Bazil, 1867-72-ben pedig Ligeti Dániel követett. Ekkor a kir. törvényszék elnökéül Marinkics Mihály neveztetett ki, járásbírák pedig Takács Mihály, majd Lipcsey Péter, utóbb Lipcsey Pál voltak.

A város főbírája állásánál fogva nemcsak Szegeden, de a szomszéd törvényhatóságok részéről is nagy tekintélyben részesült; Csongrád, Csanád és Torontál vármegyék főispánjai táblabírósággal tisztelték meg, többen pedig nemességet is nyertek. Mint láttuk, Zákány István nemesi birtokadományban részesült, Móra Balázs és veje 1662. évi jún. 3-án Lipót királytól armalist nyert, a magyar szent korona iránt tett szolgálataiért (1), mi annálfogva is nevezetes, mert ezidőben Szeged török hódoltság alatt volt. Tömösváry János 1719-ben Ányás puszta adományozása által nyert nemességet (2), de utódja, Deanovics Szíjártó János már hasztalan törekedett az armalis után (3). Müller János azonban 1735-ben gajbonyai és darumezei előnévvel szintén nemességet kapott (4). Néha a tanácsnokok is részesültek rangemelésben (5), de Dugonics Ádámnak eziránt történt igyekezetei már meddők maradtak, mert miként testvére emlékezetül hagyta, II. Lipót idejében többnyire csak a "pénzesek" nyertek nemességet (6).

1) Nagy Iván: Magyarország családai. Pest, 1860. VII. köt. 558. lap. Az eredeti czímeres levél a családnak Erdélybe szakadt egyik ágával maig fennmaradt. Sajnos, hogy Móra Balázs szolgálatairól ebből sem nyerhetünk tüzetesebb tájékozódást.

2) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve. 1720. év 98. lap.

3) U. o. 1723. év 178. lap.

4) U. o. 1735. év 260. lap. A gajbonyai előnév hibás leírása a Szeged határában levő Gajgonya helynévnek, hol a családnak kiterjedt birtokai voltak.

5) A többi közt Szekeres Mihály főjegyző 1791-ben, Bellesits Péter 1758-ban, Deanovics János 1741-ben stb. Lásd Csergheő G. és Nagy J.: Siebmachers Wappenbuch. Der Ungarische Adel. Nürnberg, 1893. 51. 122. stb.

6) Dugonics András följegyzései. Budapest, 1883. 66. lap. A "pénzesekre" való czélzás a szegedi polgárokból nemességre emelkedett Pozsonyi (Spitzer) és Rónay (Oexl), Dósics és Belán családokra vonatkozik. - Szegeden a 40-es években a nemes családok száma mintegy 60 volt, ezeknek külön hadnagya is volt. (Jelenkor. 1842. 2. sz.)

A főbíró tekintélyét bizonyos külsőségek is rendkívül emelték. Így például Kiss József, ki a főbírói állást egyhuzamban 18 éven át töltötte be, mindig a kisbíráktól kísérve járt-kelt a városban ép úgy, mint a praetorok a lictoroktól környezve. Ha körútjaiban bármi rendetlenséget, kihágást tapasztalt, nyomban a helyszínén rendelkezett, csukatott stb. (1).

E rovat alatt emlékezünk meg az igazságszolgáltatás egyik fontos tényezőjéről, az ügyvédségről. Már a mult század második negyedében szerepelnek a magán-ügyvédek, kiknek száma csakhamar felszaporodott, úgy hogy a kisebb perek képviseletét is felvállalták. Erre tekintettel a tanács 1743. évi április 24-én azt rendelte, hogy: "kisebb causákban, amit oretenus, vagy libellatorie végben vihetnek az instansok, az ilyen causák processualiter, vagy procátor által ne agáltassanak, mert ily szokás által enerváltatik az szegénység" (2).

Az ügyvédek száma mindinkább szaporodott és pedig annálfogva, mert a tanult ifjúságnak az egyházi pályán kívül más tere nem igen volt, mint főleg a prókátorkodás, mert a megyei, sőt még az állami tisztségektől is polgári származásuknál fogva kizárva, avagy leszorítva voltak. Józsay János udvari agens emelkedése ritka kivételt képezett.

A negyvenes évek elején nem kevesebb, mint húsz ifjú ügyvéd került haza, kik Osztróvszky József vezetése alatt az akkori társadalmat csaknem egészen átalakították. A közügyek terén is lelkes munkásságuk által a város haladását és polgárosodását jelentékenyül előmozdították. A nyilvános koldulás megszüntetését, az első kisdedóvó felállítását, a magyar színművészet felvirágzását stb., az ő buzgóságuk szülte. A politikai téren is a reformok, az alkotmányos és szabadelvű eszmék terjesztése által Szeged népét az 1848-iki nagy átalakulásokra valósággal előkészítették.

A régi ügyvédeknek különféle közügyi szerepléseiknél fogva soknemű emlékezete maradt fenn. Érdekes különösen Tóth Mihály küzdelmes pályája, ki 1817-ben kezdvén meg ügyködését, sértő és gyanusító modoránál és ily tartalmú beadványainál fogva gyakori nyelvváltságokkal sújtatott. E határozatokat felsőbb helyen feloldották, mi a két felet méginkább egymás ellen ingerelte. 1821-ben katonaállítás gátlása és még más czímeken, Tóth ellen büntető pereket indítottak; viszont ő az 1825. évi júl. 15-én legfelsőbb helyen benyújtott panaszában, 30 pont alatt a hatóság legtöbb tagja ellen súlyos vádakat emelt, a törvények megsértése, illetéktelen díjak zsarolása, a pénz-

1) A nyilvános botbüntetés és a "sententiás rabok"-nak szokásos nyilvános pálczázása a Pesti Hírlap 1841. évi 86. számában Osztróvszky által közzé tett felszólamlásra szűnt meg. Ugyanezen időtájban pusztult el a pellengér, mely a szék-épüle előtt volt felállítva.

2) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1743. év 178. l.

tárak és a közvagyon hűtlen kezelése, stb. czímén. Egyik védenczének, Fotti János sörház bérlőnek ügyében, ki a várossal bonyolult és csak 1848-ban véget ért kártérítési perbe keveredett, ezen panaszokat megújítva, vizsgálatot sürgetett.

A harcz most egész keserűséggel folyt. A helytartó-tanács 1826-ban kaposmérei Mérey Sándor kamarást, helytartósági tanácsost, királyi biztosi minőségben vizsgálat tartásával bízta meg, ki azonban visszaéléseket nem, hanem csak kisebb rendetlenségeket és felületességet tapasztalt. Azért a tisztújítást megtartva, a vádolt közegeket állásaikban meghagyta, de a sértetteket egyúttal atyai türelemre intette. A Tóth Mihály ellen indított pereknek eredménye pedig az lett, hogy nyelvkötésben - silentium - marasztaltatott.

Ekkor Tóth a vizsgálatnak elkésetten való és részrehajló vezetése miatt újabb panaszt emelt, újabb vizsgálatot és a tisztújításnak megsemmisítését kérte. Ezen panaszát már a polgárságból is többen támogatták s küzdelmének mind több híve és támogatója támadt merész és demagóg izgatásainál fogva.

Azért a hatóság most Tóth, Fotti és id. Habi József ellen népzendítés miatt újabb fenyítő pert indított. A mozgalom vezetői az elfogatás elől csak meneküléssel szabadulhattak meg, később pedig királyi védlevelekkel biztosították szabadságukat.

A hatóság elleni újabb vizsgálatot Babarczy Imre csongrádmegyei alispán, mint királyi biztos 1829-ben befejezvén, mindössze azt tapasztalta, hogy Lántzy és Mérey királyi biztosoknak az ügykezelés érdekében 1814. és 1826. évben tett kisebb jelentőségű rendelkezései foganat nélkül maradtak. Ezeknek végrehajtását most atyai intéssel újabban el is rendelte.

Tóth most a királyi biztost vádolta a hatósággal való összejátszás miatt. Ezért, de meg az időközben ellene lefolyt újabb perekben, jogerejűleg örök hallgatásra ítéltetett. E küzdelménél fogva a polgárságnak és a népnek egy része előtt, mint méltatlanul üldözött martyr, ki a letiport népjogért és szabadság kivívásáért küzdött volna, népszerűséget vívott ki. Azért az 1848. évi tisztújítás alkalmával, mint a bukott rendszer egyik áldozata, a város főbírói állására emeltetett. De új tiszttársaival sem tudott megférni. Elmaradottságánál fogva az érvényre jutott szabadelvű és alkotmányos elvekkel és intézményekkkel is ellenkezésbe jött s utóbb már a közgyűlésen Rózsa Sándor hatalmára is hivatkozott. Másrészről azonban a közjóért, a szabadság diadaláért jelentékeny anyagi áldozatokat hozott (1).

1) Szeged v. közig. és törvénykezési levéltárában az erre vonatkozó ügyiratok, úgy "Szeged lakóihoz 1848." és "Tóth M. 1848. évben választott főbirónak, 1861. évben Szeged város alkotmányos közgyűléséhez tett nyilatkozata" czímű iratok.

előző | tartalom | következő