Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
81
Dugonics Ádám A polgármesteri tisztséget pedig a következők viselték: Volford György (1781-82.), Müller Sebestyén (1783.), Graf Antal (1784.), Babarczy Ferencz (1785-86.), Müller Sebestyén (1787-90.), Dugonics Ádám (1790-96.), Volford József (1796.), Szilber János (1797-99.), Volford József (1799-1801.), Szilber János (1802-1803.), Dugonics Ádám (1804-1806.), Müller Sebestyén (1806-1809.), Zombory Pál (1810.), Rózsa András (1811-1813.), Kiss József (1814-24.), Szilber József (1825-32.), Petrovits János (1833-1844.), Lengyel Pál (1845-1848.), Vadász Manó (1848-1849.), Wőber György (1849-54.), Gamperl (Gyöngyösy) Alajos (1856-60.), Osztróvszky József (1861.), Taschler József (1862-1867.), Réh János (1867-1871.), Kolb Antal (1871.), Pálfy Ferencz (1872.) óta. IV.
Rendészet. A város belső békéje, a polgárság személy- és vagyonbiztonsága felett régebben a tanács egyeteme őrködött és intézkedett. A tanács egyik tagja ugyan viselte a kapitányi (ductor) czímet, de mint külön hatóság csak későbbi időkben szerepelt. A főbírói állás után sorrend szerint a kapitány következett, de a főbírót mégsem ez, hanem a tanács más tagja helyettesítette. Már a mult század elején is a kapi- 82 tány segédeikép szerepel a hadnagy vagy commissarius és a 3 hajdú (satrapa) (1). A rendőrkapitány önálló joghatósága 1770. óta fejlődött ki s 1780-ban a személyzet 2 hadnagyból, 2 pusztai biztosból, kiket pusztabíróknak is hívtak, állt. Ezeknek kezdetben 6, 1788-tól fogva már 10 "nyargalójuk" volt, kiket később pusztázóknak, persecutoroknak neveztek (2). A rendőrség keretébe tartoztak még a "fertálymesterek" (camporum custodes), a tizedesek (decuriones, városrészenként 10-10), a börtönőrök, hóhér, kapusok, szőlőcsőszök és végül a tanyai kapitányok (a felső- és alsótanyán 3-3.) A hajdúk létszáma folytonosan szaporodott. 1827-ben már 24-en voltak, de közülök 3 Kisteleken, az oda kirendelt "bátorságra ügyelő biztos" rendelkezése alatt állt. Ugyanekkor a létszámnak 12-vel való szaporítását tervezték, de a rendőrségi szolgaszemélyzet még 1848-ban is egy őrmesterből (120 frt), 50 hajdúból (80 frt) és 14 pusztázóból (60 frt) állt, kiket azonban nemcsak rendészeti, hanem törvénykezési és közigazgatási szolgálatokra is alkalmaztak. A kapitányi hivatal hatáskörének bővülésével Parchetich György királyi biztos rendeletére 1813-ban szerveztetett az első alkapitányi állás és minden külváros részére külön rendőrbiztosi hivatal. Az első alkapitány Kraller Antal volt (3). A rendőrség szolgálata régebben habár a jogellenességek megtorlására irányult, e mellett a megelőző eljárás is gyakorlatban volt és az akkori idők és viszonyok szokásához képest gyakrabban történtek a zsiványokra hajtó-vadászatok. De néha ártatlanokat is üldözőbe vettek s a katonafogdosásokkal valósággal előidézték a "futó betyárok" világát. A rendőrség nemcsak üldözte a gyanusakat, hanem a legkegyetlenebb kínzásokat is alkalmazta ellenük. A kapitány 1728-ban mint utóbb kiderült, egy teljesen ártatlan juhászt öletett meg (4). A szolgaszemélyzetet a köznép nem is nevezte máskép, mint "zsaró." A vizsgálati és elitélt rabok őrizete is a rendőrség feladatát képezé s e tekintetben a legnagyobb szélsőségekre valló elvek szolgáltak zsinórmértékül. Néha csak látszólagos volt az őrizet s különös, hogy a rabok meg nem szöktek. Máskor meg a gondos vigyázat daczára is kiásták a városházi börtön falát. Zendülési eset soha sem történt. Néha az elítélt, de látogatásra haza kéredzkedett rabot becsületszóra szabadon bocsájtották s az illető adott szavát meg is tar- 1) Szeged v. tanácsi jkve 1732. év 114. lap. 2) A nyargalók vagy pusztázók a jelen század elején a külterületi tekintélyesb gazdák fiaiból kerültek ki. Ezek szívesen adták fiaikat a város szolgálatába "becsületből", hogy az urak körében nevelést nyerjenek. 3) Szeged v. közig. levéltárában az idézett évi ügyiratok közt. 4) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1726. év 447. lap. 83 totta. Az elítélt s többnyire meglánczolt rabok az utcza seprésekre, vagy a város istállójában házi munkákra is alkalmaztattak. De arra is volt eset, hogy a rabságra ítéltek közül a jobb hajlamúakat egyes tiszteknél házi szolgálatokra is felhasználták (1). A rendőrség feladata volt továbbá a katonák és deákok részéről rendezett verekedéseket meggátolni. A verekedések régen igen gyakoriak és súlyos bántalmakkal végződők voltak. 1733. évi január havában a Harrach ezredbeli katonák és a polgárok közt való verekedéseknek alig volt vége (2). E század elején pedig, mint a gymnasium történeténél is említjük, a deákság verekedései voltak híresek. Ily esetekben a rendőrség többnyire arra volt jó, hogy a két fél közös erővel támadott a beavatkozóra. Csak a legutóbbi időben, az 1874. évi Királyféle munkászendülés alkalmával, midőn a széképületet váratlanul megrohanták, tanúsította a rendőrség, hogy mire képes és mire van hívatva. Az 1745. évi máj. 3-án kelt statutum szerint a rendőrség az országos vásárokra egybesereglő csalókra és hamisjátékosokra is tartozott ügyelni (3). Ellenőrizte az idegenek forgalmát, mely végre már 1729. évi jan. 3-án a tanács elrendelte, hogy aki vidékit szállásra befogadva legott be nem jelenti, első ízben 6 frt, másodszor 12 frt birsággal sújtatik (4). Kezelte az útlevél-ügyet úgy illetőségi, mint közegészségi szempontból. A város által kiállított útleveleken még a 40-es években is olvasható volt, hogy az illető "Isten kegyelméből egészséges s minden ragadós nyavalyától ment helyről való." Ragályok és járványok idején a katonaság által teljesített egészségrendőri szolgálat körül a rendőrség csak segédkezett; ellenben a tűzrendészet a kapitányságnak mindenkor kiváló feladatát képezte. Annak helyén megemlékeztünk a gyakori nagyobb tűzesetekről, melyek egy-egy városrészt semmisítettek meg, azért itt csak a tűzrendőri intézkedésekről szólunk. A tűzveszélyeket a pipázásokból eredőknek tartották, azért az 1720. évi decz. 1-én kelt szabályrendeletnél fogva a nyilvános pipázást úgy a polgári, mint a katonai rendnél 6 frt birság terhe alatt eltiltották (5). Ha a tűzvész okozóit kifürkészni lehetett, a büntetés soha sem maradt el. 1734. évi február 26-án Marko Lázity gondatlansága következtében néhány ház leégett, miért három ízben kimért 50-50 botütésre ítélték (6). 1740. évben a város "aranyos sas" 1) Tájékozásul közöljük, hogy a rabok létszáma 1819-ben 348, 1820-ban 592, 1821-ben 456, 1822-ben 480, 1823-ban 518 volt. A városháza földszinti helyiségeiben részükre egy kápolna volt berendezve, hol némi erkölcsi oktatásban részesültek. 2) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1733. év 161. l. 3) U. o. 1745. év 504. l. 4) U. o. 1729. év 502. l. 5) Oklevéltár CXCVII. sz. a. 6) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1734. év 215. l. 84 vendéglője a bérlő gondatlansága következtében leégett. A kár megtérítésén felül a bérlőt 3 napi fogságra ítélték (1). Tűzoltószerek, fecskendők, vizes hordók, csáklyák, vedrek stb. már a mult század elején is voltak. Ezeket a városrészi, úgynevezett "vízipuska színekben" zár alatt tartották. 1804-ben ezek szaporíttattak s ugyanekkor némely tűzrendőri intézkedések tétettek, nevezetesen "tűzi commissariusok" rendeltettek, a keskeny utczáknak kiszélesítését, a végetlen közök kinyitását elhatározták (2), de ez utóbbinak foganatosítása a végtelen nehézségeknél fogva elmaradt. Az 1816. évi nagy tűz után, mikor a sóházak is megsemmisültek, a tanács terjedelmes szabályzatot készített, melyek "Tűzi rendszabások" czim alatt 1819-ben 58 oldalas füzetben közzé is tétettek. A szabályzat három részből s 87 §-ból áll. Tüzetesen rendelkezik "a könnyű gyuladásnak akadályoztatásáról, - a gyuladás idején a tűz eloltásánál" követendő eljárásról. Az első rész az építkezési biztonságról, a szalma- és rőzseanyagok rakodó helyéről szól. A másodikban a czéhek tűzoltói munkaköre van megállapítva, nevezetesen: kik kezelik a fecskendőket, kik hordják a vizet, kik bontják a veszélyben forgó tetőzeteket, kik takarítják el a zsarátnokot. A harmadik részben a tűzoltásnál részt vett fogatok jutalmazásáról van szó. Az 1836. évi rendkívüli tűzesetek alkalmából, midőn naponként több ízben is volt tűz, a deszkakéményekkel és a nádfödélzettel való építkezéseket eltiltották (3). A vész idején csak az utczák közepén volt szabad járni. Minden udvarban őrök voltak s minden háznál a vizet kádakba merve készen kelle tartani. Ekkor épültek s illetőleg szaporíttattak a város régi közkútjai, melyek a vizet bőven adták. Az 1863. évi szept. 22-iki utolsó nagy tűz után (4) a fecskendők gyors elszállítására az előfogat vállalkozója köteleztetett s a tűzoltószerelvényeknek szaporítása, illetőleg a régi fecskendőknek újakkal való kicserélése, melyek legalább is 20 öles magas vízsugarakat ömlesztenek, határoztatott el. A városnak ekkor 11 fecskendője, 10 lajtkocsija, 60 létrája, 100 csáklyája és 200 vászonvedre volt. Ezek jókarban tartására évenkint 5-600 frt kiadás tétetett, de azért a szerelvények veszély alkalmával többnyire hasznavehetetlenek voltak. Erre tekintettel szervezték 1873. évben a városi gépészi állást. A részvét, szolgálatkészség és az emberbaráti érzelem, mely a 1) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1740. év 487. l. 2) U. o. 1804. év 2000 jkvi szám. 3) Az 1861. évi építkezési rendszabály, a régi nádfödeles házak további tatarozását is eltiltotta; de azért az árvízig maradt még néhány nádtetejes épület. 4) Elégett 72 ház felsővároson. 24-nek menyezete is beszakadt. Biztosítva 50 volt 18,000 frt értékben. Az összes tűzkár 40,525 frtra rugott. 85 régi polgárságnak egyik jellemzője volt, az utóbbi tűzeseteknél már nem igen jelentkezett. A hatvanas években, különösen a pártküzdelmek élessége óta a nép már nem vett részt a mentés munkájában s a veszély elhárításában. Mentségül a biztosító társulatok önkényű eljárásait emlegette. Sokszor még kárörvendezés is nyilvánult s az összesereglett népet a katonaság sem birta munkára terelni. Pedig a tűzesetek még mindíg gyakoriak voltak. 1867. évi márcz. 27-től ugyanezen évi szept. 7-ig 33 égés alkalmával 60 ház hamvadt el, ezek közül 38 biztositatlan. Ily körülmények közt 1870. évi október havában megalakult az önkénytes tűzoltó egylet, melynek főparancsnoka Benke Ferencz, elnöke pedig dr. Magyar János, utóbb pedig Csermelényi Iván lett. Az egyesület a legszebb remények közt kezdette meg működését; szervezkedett és gr. Széchenyi Ödön útmutatása nyomán gyakorlatait megkezdte. Szerelvényeit azonban hitelre szerezte be, de csakhamar pénzügyi bajokkal küzködött. Ekkor azután széles körben gyűjtéseket indított, a hatóságnál segélyt kért, de alapszabályait későn mutatta be, úgy hogy a felsőbb jóváhagyás 1872. évi okt. 22-én adatott ki. De ez alatt az egyesület csaknem elzüllött, mi a hatóságnak és a közönségnek kezdetben nyilvánított kedvező hajlamait lehangolta. Majd a különböző követelések czímén, a többi közt a szerelvények árában járó 3467 frt erejéig végrehajtásokkal üldözték. A hatóság ekkor kijelentette, hogy úgy ezen összeget, valamint az évi 2042 frt fenntartási költséget is magára vállalja, ha az egyesület vezetésében befolyást nyer. De a parancsnokság erre hajlandó nem volt, másrészről ellenben oda törekedett, hogy az 1872. évi decz. 15-iki közgyűlésen eltörölt bakter-intézmény helyett az éjjeli biztonsági szolgálat reá ruháztassék, a baktereknek a boltok és házak után fizetni szokott havi 30-10 kr. díjak szedhetése ellenében. Ehez azonban a hatóság hozzájárulni egyáltalán nem volt hajlandó s illetőleg az éjjeli személy- és vagyonbiztonság fölött való őrködését az egyesületre átruházni nem kivánta. E kérdés fölött a közgyűlésen gyakori és szenvedélyes viták törtek ki, melyek az intézmény hitelének és jövőjének sokat ártottak. A város 1874. évi febr. 9-én, a tűzoltó egylet adósságait kifizette, szerelvényeit átvette s tekintettel arra, hogy az önkénytes tűzoltó egylet fentartására igényelt segély oly jelentékenynek tetszett, hogy nem sokkal nagyobb kiadással a városi tűzoltóság felállítása is lehetségesnek mutatkozott, az 1874. évi szept. 27. közgyűlés elrendelte, hogy a városi tűzoltóság, az éjjeli rendőrségi szolgálattal kapcsolatban állíttassék fel. Az önkéntes tűzoltóság ekkor feloszlott, de másrészről a gyártelep-részvénytársaság saját telepének biztonságára ezen közben gyári 86 tűzoltóságot szervezett. Majd a városi tűzoltóság szervezete is elkészült s 14,000 frtba kerülő fenntartása a baktereknek fizetni szokott havi járandóságokból (15,300 frt) fedeztetett volna. A közgyűlésnek 1875. évi márcz. 15-én kelt ez ügybeni határozatát a belügyminiszter azonban jóvá nem hagyta, hanem azt követelte, hogy az intézmény szükségletét az évi költségvetésben irányozzák elő. Az 1876. évi költségelőirányzatba a kiadás fel is vétetett, de a pótadó apasztása érdekéből a közgyűlés által töröltetett s a tűzrendészet a régi, rendezetlen állapotában maradt. A tűzesetek száma és a károsodások mérve az utóbbi időszakban a következő volt:
A közerkölcsök felügyelete körül való szolgálat terén már nagyobb gondoskodást tapasztalunk, különösen a régibb időben. E nemben az utcza-kapitányoknak volt nagy szerepük, kik 12 frt birság terhe alatt mindennemű kihágást, rendellenességet, káromkodást stb. bejelenteni tartoztak (2). Fáradozásaik jutalmául évenként 2 aranyat és egy pár csizmát kaptak (3). A káromkodók fenyítésére különösen nagy gond volt, de azért a káromkodást megszüntetni, de még korlátolni sem sikerült. Az erre vonatkozó legrégibb ismert szabályrendelet 1720. évi decz. 1-én alkottatott, még pedig a határőrségre való tekintettel gróf Herberstein várparancsnok hozzájárulásával, mely szabály úgy a polgár- mint katonarendű káromkodókat igen érzékeny büntetéssel sújtotta (4). A káromkodók elleni ítéletek rengeteg tömegéből néhány szemelvényt és példát a következőkben mutatunk be. 1722. évi aug. 14-én "Kocsis János és Kátai Miska civiseink, nemrégiben ugyan városunk 1) Pálfy Ferencz polgármester évi jelentése az idézett évekről. 2) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1730. év 531. lap. 3) Szeged v. tanácsi jkve 1733. év 172. lap. 4) Oklevéltár CXCVII. sz. a. 87 korcsmáján italközben, nem tudatik mitől indíttatván, rossz avagy gonosz szokástúl viseltetvén, Isten és világ törvényeit megvetni és általhágni, hogy tudniillik: Istennek nevét hiába ne vegyed - bizonyos csélcsap és mintegy trágár beszédeket, Isten ő szent fölsége személye megsértésére előhozni, mások botránykozására nem félemlettek; - azért hogy az ilyetén rossz beszédektűl mások is magukat óvják és oltalmazzák, egyik-egyik, két-két forintokban convincáltatnak (1). 1724. évben a jegyzőkönyv lakonikus rövidsége szerint "Tóth Jancsinak az káromkodásért 60 pálcza adatott" (2). 1726-ban Karácsonyi Ferencz "rút káromkodásért" 60 botütésre, avagy 6 frt birságra ítéltetett (3). Ez évben a lakosságnak egész serege bűnhődött ilykép. 1730. évi aug. 8-án, Báki István czigány, istenkáromlásért 4 frttal büntettetett (4). 1734. júl. 7-én Zsoldos Péter felesége Tóth Borbála, ismételt hiába történt megintés után 50 korbácscsal fenyíttetett (5). Az ily módon való büntetések már annálfogva is gyakoriak voltak, mert az 1731. évi október 20-án kelt statutum értelmében még az utczakapitányok is feljogosíttattak, hogy tettenérés esetén a káromkodókat megbotozhassák (6). A nyilvános botozások és korbácsolások különben egész a negyvenes évekig divatoztak. A polgárok tisztességes és erkölcsös magánélete is felügyelet alatt állt. 1726. évi márczius havában Kocsis István szolgalegény többrendbeli paráznasága miatt három ízben kimérendő 50-50 botütésre s azután a hóhér által való kiüldözésre ítéltetett (7). Ugyanazon évben egy Leffler nevű polgár, Beckhauserné Borbálával elkövetett "paráznaságért" 24 frttal birságoltatott (8). 1738-ban egy özvegy nő egy ifjú rácz legénynyel állt össze, kitől gyermeke is született. A nőt "özvegyi fátyolának megszeplősítése miatt" börtönre ítélték (9). Ugyanezen évben Maklári Pál, Kiss Anna férjes nővel elkövetett házasságtörése miatt a közpiaczon 100 botütéssel lett büntetve (10). Még az anyósok izgágái sem maradtak bűntetlenül. 1724. évi júl. 28-án "Szögi Mártonné akarván maga veje és leánya közt a szent házasságban izgágát tenni" miért is 12 frt birságra ítélték (11). 1) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1722. évi 259. l. 2) U. o. 1724. 46. l. 3) U. o. 1726. 242. l. 4) U. o. 1730. 3. l. 5) U. o. 1734. év 234. l. 6) U. o. 1781. év 82. l. 7) U. o. 1726. év 208. l. 8) U. o. 1726. év 248. l. 9) U. o. 1738. év 559. l. 10) U. o. 1738. év 7. l. 11) U. o. 1720.
év 109. l. 88 A gyanús viseletű nőket a hóhér kiseprűzte. 1720. évi június 19-én "Simi Sára, Dombai Mihálynak felesége, mind botránykoztató életére nézve azért, hogy már egyszer ezen nemes városbúl oly conditio alatt, hogy vissza többé ne jönne, kiküldetett, - mégis azzal nem gondolván, visszajött; mind pedig azért, hogy Kecskemét városából kicsapatott: mások rettentő példájára, a holnapi napon alkalmas idővel, hóhér által kicsapattatik" (1). Néha egész tömegével űzték ki a gyanús életű asszonyokat. 1723. évi jún 30-án: "Kiigazíttatnak nemes városbúl, Soller Kata váczi lakos, Bihall Örzse szíhalmi asszony, Anna Miól pesti lakos" (2). Néhány nap múlva "kiigazíttatnak nemes városunkból in perpetuum, sub poena legali: Szíjártó Zsuzsa, Takács Maris esztergomi, Anna Theresia Piriterni Auspitz városbeli" (3). 1725. évi okt. 26-án: "Dávid Örzse vásárhelyi bitang asszony, az nemes városbúl kiigazíttatott" (4). 1737. évi márczius 22. Katharina Ringl és egy másik "Dicki Medl" nevű "infamis erkölcstelen personák" hasonlókép kiseprűztettek (5). 1728-ban egy férjehagyott nőt pusztán azért, mert a "muskatérosokkal conversálodván" 100 korbácscsal büntettek (6). 1737. évi július 15-én, Danis Mária tapolcsányi és Zavatka Anna jablonkai asszonyok, a "muskatérosokkal" folytatott erkölcstelen életük miatt egyenként 30-30 botbüntetést szenvedtek (7). Még a közönségesebb csúfolkodások sem maradtak fenyítetlenül. A himpellér, selyma, hunczut, húr, besti, kanali, stb. kifejezések oly sértők voltak, hogy aki azt használta és "meg nem bizonyíthatta" súlyos birságra ítéltetett. Osgyáni Istvánné, Kérdő Anna, "nyelvesség és istenkáromlás miatt 12 frt birságra ítéltetett s ha egy hét alatt azt le nem fizetné, 100 botütést szenved. Ha pedig ismét nyelveskedik, a hóhér fogja kiseprűzni" (8). Svajbelmár Ádám, mivel "ő felsége vitéz katonáját rongyos bakkancsosnak" mondotta, 10 frt birságot fizetett. Schmolczpucher, vagy máskép Kolb, Zwerger Vitusz szomszédjával szüntelen czívódván, a nemes magistratus már megunta a "miattuk való sok búsulást." Azt rendelte tehát, hogy ezentúl bármelyik fél lesz is a czivakodás kezdője, vagy panaszlója, mindegyikük egyformán 10-10 frt birságot fizet (9). 1) Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve. 1720. év. 109. lap. 2) U. o. 1723. 48. l. 3) U. o. 1723. 50. l. 4) U. o. 1725. 187. l. 5) U. o. 1737. 287. l. 6) U. o. 1728. 492. l. 7) U. o. 1737. évf. 287. l. 8) U. o. 1722. évf. 170. l. 9) U. o. 1720. év 125. l. 89 Az éjjeli csend biztosítására már 1747. évi jún. 13-án azt a rendszabályt alkották, hogy a korcsmák szent Györgytől szt. Mihályig 11-ig, azontúl pedig csak 10 óráig tarthatók nyitva (1). Ilyen volt Szeged régi rendészete, mely csak az 1850. évben életbeléptetett csendőrség és a cs. kir. policzia által alakult át. A csendőrség a betyárokat üldözte a külterületen, kikkel olykor valóságos csatározásokat folytatott. E végre a nádasokat mindenfelé irtották, a puszták csárdáit pedig lerombolták vagy megszüntették. A polizia a belterületi rendészetet kezelte s felügyeletét a polgárság összes életviszonyaira kiterjesztette. Bármit is csak az ő tudtával, engedélyével lehetett tenni. Ha valahol éjjel, beteg fölött virrasztottak, a fegyveres őrjárat vizsgálatot tartott, hogy miért vannak ébren, midőn alvás ideje van. Az ily eset is kihágásnak tekintetett, ha nem volt bejelentve. Ha a külvárosi gazda lakodalmat tartott, azt is be kelle jelenteni s az örömszülék kezeskedni tartoztak arra nézve, hogy azon az éjjelen a szomszédos épületek ki nem gyulladnak. De azért két rendőr a vigadók közt kellemetlenkedett reggelig, lesve minden szót, élczet, mi a társaság körében elhangzott. A kémkedés valóban elviselhetetlen helyzetet teremtett; nem csoda, ha ez intézmény oly gyűlöletes lett. Midőn 1861. évben az alkotmány helyreállíttatott, nem is annyira ezért, mint a gyűlölt rendszer bukásáért örültek legjobban. A csendőrség és a policzia kivonulása után a város személy- és vagyonbiztonságának felügyeletét maga a polgárság eszközölte. Városrészenként önkénytes "rendügyelő" csapatok szerveztettek. Ezek éjjeli őrjáratokat tartottak, de ünnepélyek alkalmával zászlók alatt vonultak ki s rangfokozatuk szerint az ország és város czímereit alkalmazták ruházatukon. De az alkotmányos hatóság a városi rendőrséget mihamarébb szervezte. A provisorium alatt a személy- és vagyonbiztonság újra megrendült. A futó betyárok száma ép úgy, mint 1849. után, igen elszaporodott s a rablások mindennapiak voltak. A Bogár testvérek, Babáj Gyurka, Macsvánszky és még mások, igazi rémei voltak a vidéknek. A rettenetes állapotokat kivételes intézkedésekkel lehetett csak megszüntetni. A kormány előterjesztésére ifj. gr. Ráday Gedeon teljhatalmú királyi biztosként küldve, székhelyét Szegedre tette s egy óriási vidék összes gyanús és rovott előéletű egyéneit mind összefogatta s a szegedi várba záratta. Itt sok kegyetlenkedéssel a vakmerő bűntettek végrehajtóit kiderítette. A delegált pestmegyei és aradi törvényszékek ezeket el is ítélték, de a vizsgálati fogságban egyúttal sok ártatlan is elveszett. A rendőrség ügykörébe tartozólag még a cselédügyről emlékezünk meg. Erre nézve József császárnak 1786. évi júl. 22-én kelt pátense szolgált zsinórmértékül, mely utóbb már igen elavult. Mind ritkább esetet képezett, hogy a cselédek évszámra szegődjenek s hogy egy-egy 1) Szeged v.
tanácsi jegyzőkönyve 1747. év 930. l. 90 családnál évtizedeket töltsenek el, miként az régen volt. Azért a cselédügyek szabályozása már közóhajt képezett s hosszas munkálat után, 1845. évben a pásztorok és pusztai- úgy a házi cselédekről szóló két külön szabályzat el is készült. De a helytartótanács ezeket azon utasítással küldötte vissza, hogy az időközben jóváhagyott pesti cselédrendszer intézkedéseit vegyék mintául. Az új szabályzat 1847. évben megerősíttetett s a cselédszerzési és tudakozó intézet, a cselédkönyvek kiállítására való felhatalmazással, Gebhardt (Keméndy) Nándor vezetése alatt meg is nyílt. A cselédügyek és a cselédek erkölcsei a Bach-korszak alatt rohamos hanyatlásnak indultak s a panaszok száma végtelen volt (1). A sülyedés okát a zsidóknál való szolgálatban keresték, azért az egyházakban püspöki körlevelek alapján a hívek felszólíttattak, hogy gyermekeiket a zsidóknál való szolgálattól óvják. De ez intelem semmi hatással sem volt. A cselédügyekre nézve 1872. évben a város új szabályzatot alkotott, cselédhivatalt állított s a jóvíseletű és kitartó szolgálatú cselédek részére ösztöndíj-alapot is létesített. Néhány év után azonban a cselédügyről szóló szentesített törvény lépett életbe. Különben a város belső és külső biztonsága felett, az 1872. évi szervezeti szabály értelmében 1 főkapitány, 1 alkapitány, 1 fogalmazó, 4 belterületi-, 2 külterületi csendbiztos, 1 vásárbiztos, 1 várnagy, 13 őrszolga, 36 rendőr és 20 pusztázó (külterületi lovas rendőr) őrködött. Kívülük még az utczai és tanyai kapitányok voltak, mint bizalmi állások, jog és hatáskör nélkül. Betudva a tűzoltásra, a tolonczok és fegyenczekre tett kiadásokat, a rendőrség összes költségei 1872. évben 39,788 frt 90 krt tettek. A város rendőrfőnökei, illetőleg főkapitányai, a következők voltak: Dejanovics Szíjártó János (1716-21.), Temesváry András (1722-24.), Müller János (1725-32. és 1739-40, úgy 1743-45.), Fazekas Ferencz (1733-35.), Temesváry András (1736-38, úgy 1741-42.), Valbrunn György (1745-46.), Babarczy Ferencz (1747-1754.), Tóth József (1755-58.), Vörös Mihály (1759-64.), Babarczy Ferencz (1765-67.), Dugonics András (1768-71.), Rózsa Balázs (1772-73.), Nagy Pál (1774-75.), Temesváry Antal (1776-78.), Balogh Mihály (1779-80.), Müller Sebestyén (1781-82.), Hódy Imre (1783-86.), Csavojszky János (1787-90.), Hódy Imre (1791-92. és 1796-99.), Vékes János (1793. és 1800-1801.), Zombory Pál (1802-1805.), Rózsa András (1806-1808.), Nagy Ferencz (1809-12.), Dianovszky József (1813-18.), Rózsa József (1819-25.), Müller Ferencz (1826-44.), Tary Pál 1844-48.), Farkas János (1848-49. és 1849-53.), Bérczy Antal (1861), Harsányi Pál (1862-67.), Szremátz János (1867-71.), Taschler József (1872-81.) 1) Budapesti visszhang. 1856. évf. 24. sz. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
