Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

101

VII. Katonai ügyek.

Szeged polgárságának katonai erényeiről, vitézségéről, annak helyén már megemlékeztünk; alkalmilag azt is előadtuk, hogy a város visszaszerzése után mely ezredek állomásoztak Szegeden, kik voltak időközönként a vár parancsnokai s milyen volt a katonaság és polgárság egymáshoz való viszonya. Azért itt röviden csak arra szorítkozunk, hogy mily mérvű volt Szeged véradója régebben és az utóbbi időszakban mely ezredekhez sorozták Szeged ifjúságát s a katonai téren kik szereztek maguknak és a városnak dicsőséget.

A régi nemesi felkelő csapatok mellett a XVII. század végén és a XVIII-iknak kezdetén keletkeztek a rendes magyar ezredek. A legrégibb magyar lovasezredet 1688-ban, azután 1696-ban, 1702-ben, 1733-ban, 1734-ben s 1741-ben gr. Czobor, Deák Pál, Forgách, Hávor, gr. Károlyi Sándor, Beleznay stb. önköltségükön állították és tartották fenn. A gyalogezredek közül az elsőt 1702-ben Babocsay szervezte, 1734-ben, 1741-ben gr. Pálfy Lipót, gr. Haller, gróf Forgách is állítottak gyalogezredeket (1), melyeket jó ideig az illető ezredtulajdonosok költségével tartottak fenn. Ezen ezredek önkénytes belépés útján, toborzások által egészültek ki. Csak József császár rendeletei, illetőleg az 1791. évi 66. t.-cz. alapján történtek az első újonczozások, mikor a katonáknak valókat még úgy fogdosták össze.

A toborzás útján kiegészített ezredekben a szegediek többnyire a Deák- vagy Haller-féle regimentekben szolgáltak s közülök kiváló vitézségüknél fogva a következők szereztek maguknak hírt és dicsőséget.

Siskovich József. Szül. 1719. évi júl. 2-án. Atyja: András, nemes ember volt és a város egyik tanácsnokául választatott meg. Siskovich mint 19 éves ifjú 1741-ben az akkor felállított gr. Haller-féle gyalogezredbe (31. sz. magyar gyalogezred) önkénytesen lépett be. Ez ezredhez akkor, a felkelési kötelezettség megváltásakép, a város saját fiaiból 48 vitézt állított ki, még pedig a város költségén felruházva és felszerelve.

A tanult és megnyerő külsejű ifjú már egy év mulva kapitány lett. A harczmezőn magát kitüntetve, 1750. évi decz. 31-én őrnagyból egyszerre ezredessé lett előléptetve. 1753. évi jan. 15-én a Károly főherczeg nevét viselő ezredhez helyeztetett át és 1756. évi márcz. 15-én bárói rangot nyert. A Kolin mellett 1757. évi jún. 18-án kivívott fényes győzelemben Siskovichnak az ezredben szolgáló nagy számú szegediekkel döntő része volt. A porosz csapatokat, melyeket Nagy

1) Bárczay Oszkár: A hadügyi fejlődésének története. Budapest, 1895. II. k. 592. lap.

102

Frigyes személyesen vezényelt, öt ízben visszaszorította s ezáltal az ütközet sorsát eldöntötte. Ekkor tábornok lett s a kolini győzelem emlékére alapított Mária Terézia katonai lovagrendnek középkeresztjét nyerte. 1758-ban Darmstadtnál a poroszokat igen szorongatta s részt vett a hochkirchi csatában, hol bár súlyos sebet kapott, de gránátosai élén maradt, kik így két erődöt elfoglaltak s az ellenség ágyúinak javarészét leszerelték. 1759. évi nov. 20-án, Maxennél újabb diadalt aratott; 1760-ban pedig Daun tábornagynak táborkari főnöke lett. 1762-ben a 37. sz. gyalogezredet kapta tulajdonul s 1763-ban az udvari haditanács tagjául nevezték ki. A hubertsburgi béke után altábornagy, 1767-ben táborszernagy s mint ilyen a bánáti határőrség főfelügyelője, 1775-ben Galiczia, 1779-ben pedig Csehország vezénylő tábornoka lett. 1775. évi okt. 13-án grófi rangot nyert. Hazafiságát fennmaradt magyar levelei hirdetik. 1783. évi decz. 18-án meghalt Prágában (1). Neje br. Harucker Borbála volt, de leszármazói nem maradtak (2). A bács- és baranyamegyei gödrei Siskovichok oldalági örökösei (3).

Siskovich József.

Idősb báró Bechard János Szegeden, 1728. évben született, hol atyja az időben magasabb katonai rangban szolgálva, a város Ágasegyháza és más pusztáit haszonbérbe birta (4). Bechard 1747-ben 19 éves korában az 52. gyalogezredben kezdette meg szolgálatát. Tanulmányainál fogva különösen a tűzérségi teendőkben tünt ki s 1758-ban a sziléziai Grätz ostrománál oly sikereket vívott ki, hogy a Mária Terézia rend kiskeresztjét s ezzel együtt a bárói rangot kapta jutalmul. 1768-ban ezredes, 1773-ban tábornok, 1787-ben a délmagyarországi várak parancsnoka lett. 1788. évi április 22-én Belgrád ostrománál megsebesült és május 9-én Zimonyban meghalt (5). Családja huzamosb ideig Szegeden lakott s ő maga is gyakran időzött szülővárosában.

1) Hirtenfeld: Der militär. Maria-Theresien-Orden. Wien, 1857. I. k. 206. l. - A cs. és kir. közös hadügyi levéltár terjedelmes közlése, a városi múzeum levéltárában az 1891. évi iratok közt.

2) Mogyoróssy János: A Wenckheimi Hund-család eredete. Gyula, 1864.

3) Nagy Iván: Magyarország családai. Pest, 1863. X. k. 233. l.

4) Szeged v. tanácsi jegyzökönyve. 1726. év. 225. lap.

5) Hirtenfeld i. m. I. k. 96. lap.

103

Bajalich Ádám. Született 1734. évben Szegeden, hol apja Mátyás, borbíró volt, 1754. évi szept. 2-án a 2. gyalogezredbe lépett mint hadapród s a bajor örökösödési és a hétéves háborúban részt vett. 1768-ban kapitány lett s 1778. júl. 30-án Ober-Hetzelsdorfnál, nov. 9-én pedig Dietlersbachnál magát kitüntetve, őrnagyi rangot nyert. 1783-ban a szluini 4. sz. határőr ezredben alezredes, 1789-ben pedig ezredes lett. A törökök elleni hadjárat alatt, különösen a dermolievoi ütközötben tanúsított hősiességénél fogva 1790. évben a "bajaházai" előnévvel bárói rangot nyert. Majd a francziák elleni hadjáratban vett részt s 1794. évi januártól mint tábornok, Quosdanovich hadosztályában küzdött. Az 1795. évben Handschuhsheimnál kivívott győzelemben döntő szerepe volt s ezért a Mária Terézia lovagrenddel lett kitüntetve. 1796-ban Peschieránál és Monte Baldonál küzdve, franczia fogságba került, honnan kiszabadulva, mint altábornagy 1830. évi június 30-án Károlyvárosban meghalt (1). Családja a belvárosi templomban van eltemetve, mint azt a templom falában elhelyezett emlékkő is hirdeti.

Schustekh Emánuel. Született Szegeden, 1752-ben. Utolsó sarja egy régi magyar nemes családnak. A neustadti katonai iskolában neveltetve, 18 éves korában a Károlyi ezredhez zászlótartóul nevezték ki. Részt vett a bajor örökösödési hadjáratban, de 1778-ban mint főhadnagy fogságba jutott; majd a francziák elleni németalföldi hadjáratban vett részt, hol 1793. évi márcz. 4-én a hervei csatában 17 ágyút elfoglalt és a nap hőse lett. Ugyanaz évi máj. 22-én a tournay-i csatában már mint őrnagy oly vitézül küzdött, hogy jutalmul a Mária Terézia lovagrendet s ezzel együtt a bárói rangot nyerte. 1796-ban alezredes, 1800-ban tábornok lett s részt vett a marengoi csatában. Mint altábornagy 1827. évi június 2-án Nagyszebenben halt meg (2).

Ifj. báró Bechard János. Szül. Szegeden 1762-ben, hol előtanulmányait is végezte. 1774-ben a hadmérnöki akadémiába került, honnan a hadseregbe lépve, 1784-ben főhadnagy lett s 1794-ben mint kapitány Triert védte. Ugyanez évben őrnagy, 1796-ben alezredes, 1799-ben ezredes lett. Ekkor Alessandria ostrománál kivívott sikereiért a Mária Terézia lovagrendet nyerte. 1808-ban tűzértábornok, 1812-ben Bród parancsnoka lett, hol a következő év decz. 28-án meghalt (3).

Jugenitz Antal. Szül. 1773. deczember 28-án Szegeden, hol atyja Ferencz, rézműves volt. Mint vásott diák 18 éves korában a Splényi

1) Hirtenfeld i. m. I. k. 446. l. - A cs. és kir. közös hadügyi levéltár közlése a szegedi városi muzeum 1891. évi iratai közt.

2) Hirtenfeld i. m. I. k. 466. l.

3) U. o. I. k. 717. l.

104

(51. sz.) gyalogezredbe közlegényül lépett be. A török háborúban Martinestnél már mint altiszt harczolt. A francziák elleni háború alatt 1795-ben zászlótartó, a következő évben pedig hadnagy lett. E minőségben Genua ostrománál Bassano mellett 22 önkénytes társával vakmerő és tüneményes sikerű vállalatot vitt véghez; ágyúkat foglalt el és több századot foglyul ejtett. Ekkor a Mária Terézia lovagrendet kapta jutalmul. Marengonál mint főhadnagy megsebesült és fogságba került. Felgyógyulása és kiszabadulása után 1805-ben Caldieronál kapitánynyá lépett elő, de Aspernnél újra megsebesült. 1813-ban "boldog-hegyi" előnévvel bárói rangot nyert s 1818. évi november 30-án Bécsben meghalt (1). Utódai mint katonák az 1848-49. évi küzdelmek alatt az erdélyi császári hadsereg soraiban küzdöttek (2).

Id. Wőber Antal. Született Szegeden, 1771-ben. Hasonnevű atyja köteles mester volt, ki fiát is ugyanezen pályára nevelte; de ez 18 éves korában Pécsett a Ferencz Károly főherczeg nevét viselő 52. sz. gyalogezredbe közlegényül beállt. Szorgalma és vitézsége által a franczia hadjárat alatt folyton emelkedett, utóbb az 52. sz. ezrednek ezredese lett. Mint ilyen egy ideig Nápolyban állomásozott. Többször megsebesült, fogságot is szenvedett és számos érdemjellel lőn kitüntetve. 1832-ben tábornok, később altábornagy lett s 1850-ben táborszernagy czímmel nyugalomba lépett, de 1852. évben Bécsben elhalálozott (3).

Becsey István. Szül. Szegeden 1805-ben. Már 15 éves korában mint hadapród a Ferencz Károly ezredben kezdette meg szolgálatát, hol fokozatosan emelkedve, az 1848-49. olasz hadjáratban mint őrnagy vett részt és Volta helységet oly vitézül védte, hogy a Mária Terézia lovagrenddel és "de la Volta" előnévvel a bárói ranggal lett kitüntetve. Részt vett a Mortara és Novara melletti csatákban is és a hadjárat után, sebei következtében mint alezredes, nyugalomba lépett. Meghalt Parisban, 1865. évi júl. 17-én (4).

Szabó Antal. Szül. Szegeden, 1805. évben. Atyja, Farkas, mint sóhivatalnok, gondos nevelésben részesítette és a középiskolákat szülővárosában kitünő eredménynyel végezte. Nagybátyjának, Wőber Antalnak katonai sikeres pályafutásától lelkesítve, 17 éves korában az 52. gy.-ezredbe hadapródul belépett. Egy év mulva a Frimont huszárokhoz került, nemsoká ismét a Bianchi gyalogezredhez helyezték át mint kapitányt és Erdélyben állomásozott. Itt küzdte végig az 1848-49. had-

1) Hirtenfeld i. m. I. k. 516. l. - Lásd egyúttal Reizner: Szeged mágnásfiai. Szegedi Napló karácsonyi könyve. Szeged, 1892. 19-24. lap.

2) Szeged v. közig. levélt. 1895. év.

3) Szeged v. muzeumi levéltár. 1891. év.

4) Hirtenfeld i. m. I. k. 1579 l. - Szegedi Híradó 1865. évf. 59. sz.

105

járatot, mely után az Erneszt főherczeg ezredhez került mint alezredes, hol az ezredesi rangot is elnyerte. Tábornokká előléptetve, Krakkóban állomásozott. Részt vett az 1859. évi olasz hadjáratban, melynek befejezése után nyugalomba vonult és Szegeden 1869. évben meghalt (1).

A törzstiszti rangot még többen nyerték el. Ezek sorából említhetjük: Mihályfy János ezredest; ifj. Wőber Antal alezredest, ki nyugalmazottan 1881. évi febr. 19-én Szegeden halt el; Radisits Mihályt, ki az 1814-15. évi olasz hadjárat alatt, nevezetesen 1814. febr. 14-én mint kapitány, saját elhatározásából Fontana és Padeo mellett egy 4000 főnyi olasz csapatot szétvert. Ugyanez évi április 13-án pedig egy törzstiszt vezetése alatt álló és 230 főnyi gyalog és 42 főnyi lovascsapatot ejtett foglyul, miért is a Lipótrend lovagkeresztjét nyerte, az 1818. évi május 15-én pedig a magyar nemességgel tüntették ki (2).

Ezeken kívül is számtalan szegedi ifjú nyert magasabb tiszti rangot, kik szülővárosuknak hírt s dicsőséget szereztek. A szabadságharcz alatt kitünt szegediekről s a névtelen hősökről annak helyén emlékeztünk meg.

A rendes újonczozások behozatala után a szegediek a Máriássy, majd a Ferencz Károly-féle gyalog- és a Hessen-Homburg-féle huszárezredhez soroztattak (3), 1852. óta pedig a 46. gyalogezredhez.

A régi újonczjutalék mérvét megítélhetjük abból, hogy például 1830-ban 145 (4), a következő években pedig 108 fő volt a város jutaléka (5). A hadkötelesek s illetőleg besorozottak helyetteseket állíthattak. Ilyeneket 800-1200 frtért lehetett kapni, míg a felvidéken 200-500 forintért elég vállalkozó akadt. Sorozások alkalmával legelőbb az öszszefogdosott csavargókat állították mérték alá. A szabadságharcz alatt Szegeden szervezett 3., 33., 103. és 104. honvédzászlóaljak legnagyobb részben szegedi ifjakból egészültek ki. Az 1859. évi hadjárat alatt a szegedi toborzás alkalmával Szeged fiaiból külön szabadcsapat alakult. Ennek czéljaira a város hatósága 2 drb 5000 frtos (8121 frt) államkölcsön kötvényt bocsájtott a katonai parancsnokság rendelkezésére.

Az utóbbi időkről szóló hadjutaléki adalékok a következők: 1872-ben 320, 1873-ban 307, 1874-ben 331, 1875-ben 236, 1876-ban 205 fő volt a város rendes hadjutaléka (6), mit mindenkor hiány nélkül ki is állított, sőt ezen felül még a honvédséghez is jelentékeny számú újonczot szolgáltatott. Ez legjobban mutatja, hogy a faj erőteljes és

1) Szeged v. muzeum irattára, 1891. év.

2) A család birtokában levő és Csongrád megyében 1819. évi aug. 9-én Szegeden kihirdetett eredeti czímeres levél.

3) Tudományos gyűjtemény. 1822. évf. IV. k. 45. lap.

4) Linzbauer: Codex Sanitario Medicinalis, Tom. III. Sect. 5. XCIX. lap.

5) Szeged v. közig. levéltára az idézett évről.

6) Pálfy Ferencz polgármester évi jelentései az idézett évekről.

106

nem csenevész, daczára annak, hogy a terhes földmunkálatoknál már a 10-12 éves gyermekeket is alkalmazzák.

Hogy mily jelentékeny a szegedi hadi erő, az a boszniai occupatio alkalmával is kiderült, midőn Szeged fiaiból 1069 tartalékost hívtak be; nevezetesen 584 főt a 46-ik gyalogezredhez, 81-et a szekerészekhez, 25-öt a hadmérnökséghez, 32-őt a hidászathoz, 29-et az egészségügyi és élelmezési csapathoz, 318 főt pedig Péterváradra, a helyőrséget teljesítő 3. honvédzászlóaljhoz(1). Hogy a boszniai megszállás alkalmával a 46. ezred minő dicsőséget aratott, elég legyen csak Szerajevo bevételére utalni, hol Szeged fiai voltak a legelsők, kik az ostromlók soraiban előnyomultak, a Begova mecsetnél az ágyúkat elfoglalták és a falakon a győzelem zászlóját kitűzték.

Emlékezetre méltó, hogy 1811. esztendőben a 48. gyalogezrednek hadnevelő intézetét Nagyszombatból Szegedre helyezteték át s 10 évi fennállás után a katonai intézet Sopronba lett áttelepítve. De ezután egy másik hadnevelő intézet (Stift) került Szegedre, mely 1855-ben oszlott fel. Az intézett a Szegfű-utcza és a Tiszapart sarkán levő Adler-házban volt elhelyezve. Az előkelőbb polgárok is szilajabb hajlamú gyermekeiket ide adták be megfékezésre. A régi Szeged társadalmának egyik szórakozása az volt, midőn az apró egyenruhás hadfiaknak kivonulásaiban gyönyörködhetett.

VIII. Polgárság és polgárőrség.

A történelmi fejlődésű polgárjogokat, illetőleg kiváltságokat az 1848. évi törvényhozás megszüntette. A kiváltságok politikaiak és magánjogiak voltak. Az előbbi abban nyilvánult, hogy a választott község útján a polgárság befolyást gyakorolt a város önkormányzatára és a törvényhozásra, de ezen befolyásnak értéke és eredménye annálfogva nem lehetett, mert a választott községek önmagukat egészítették ki; a városok követei pedig, minthogy nem a közönséget, hanem a felsőbb hatalomtól függő hatóságokat képviselték, szavazattal az országgyűlésen nem birtak (2). A magánjogi kiváltságok annál jelentősebbek voltak. Nevezetesen: a tettenérés esetét kivéve, a városi polgárt letartóztatni nem lehetett és még magánjogi követelések eseteiben is csak saját bírája ítélhetett fölötte. Jellemző példa e tekintetben Heiter János polgár esete, kit 1839-ben az algyevi úriszék egy kisebb magánjogi követelésből folyólag elmarasztalt ugyan, de az ellene intézett

1) U. o. 1879. év 59. l.

2) Jászay Pál: A szab. kir. városok szavazatjoga. Pest, 1843.

előző  |  tartalom |  következő