Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
TIZENHARMADIK RÉSZ. EGÉSZSÉGÜGY. I. Ragályos és járványos kórok. 1. Pestis. 2. Cholerajárványok. 3. Egyéb ragályos és járványos kórok. II. Nyilvános betegápolás és életmentés. 1. Közkórház. 2. Katona- és zsidókórház. 3. Szegény-ápoló és árvaház. III. Közegészségügyi szolgálat. 1. Tiszti- és magánorvosok. 2. Szülésznők. 3. Gyógyszertárak. IV. Ivó- és gyógyvizek, fürdők és köztisztaság. V. Állategészségügy. I. Ragályos és járványos kórok. 1. PESTIS. E szörnyű kór, mely Európában több mint két évezred óta ismeretes, rendszerint Ázsiából, Keletindiának Pendschab tartományából, az Indus folyó partvidékeiről s kiöntési területeiről szokott mindenfelé elterjedni. Pusztítása mindenkor rettenetes emlékezetű volt (1). A többi közt Nero császár uralkodása alatt Rómában ép akkor lépett fel, amidőn Péter apostol ott megjelenve, az Üdvözítő tanításait hirdette. A hatodik században a krónikások feljegyzése szerint Európában a pestis négy ízben dúlt; többi közt az 592. évi, az avarok által lakott területen annyira pusztított, hogy még a chagán hét fia is a ragály áldozata lett (2). Legborzasztóbb volt az 1347-1351-ig Európa különböző részeiben öt éven át dúlt "fekete halál" pusztítása, melynek kitörését földrengések, éhség és más csudaszerű jelenések előzték meg. Ép az időben folyt Anglia és Francziaország közt a híres száz éves háború, mely a rémület következtében egy időre félbeszakadt. A ragály Syriából és Egyptomból lett behurczolva. Kairóban oly erővel dühöngött, hogy egy nap alatt 10-15 ezer halálozás történt. Cypruson, Görögországon keresztül Olaszországba jutott. Velenczében és Florenzben egyaránt 1) A pestis, feketehalál, mirígyvész, döghalál sth. betegség legelső tünetei elerőtlenedésben, álmosságban s fejfájásban nyilvánultak. Gyors fejlődésben búskomolyság, hányás, szomj, láz s végül a halál következett be. A beteg lehellete bűzös és az izzadás kiállhatatlan szagú volt. A betegség alatt a lágyéknál, a hónalj körül, a fülek mögött, a nyakszirton heves fájdalmakat okozó kelevények támadtak. Ezek néha tojásnagyságra dagadtak s elüszkösödve vérmérgezést is okoztak. Ha a kelevények önmaguktól kifakadtak, vagy ha a betegen tüsszögés vett erőt, akkor a beteg felüdült. A betegség a ragályozottban néha 2-14 napig is lapangott. A ragály érintkezés, ruha és ágyneműek használata és átvitele által terjedt. De a zárt helyiségek levegőjének belélegzése is veszélyes volt. A kór lefolyása 3-9 napig tartott. 2) Theophylacti Simocattae Historiarum libri octo. Bonn, 1834. 286. és 297. l. 168 100,000 lakos pusztult el. Pisában minden 10 ember közül 7 veszett el. Genuában 40 ezer, Rómában és Nápolyban külön-külön 160,000 ember lett a ragály áldozata. Sok helyen a népességnek csak tizedrésze maradt meg; de néhutt senki sem maradt életben. Majd Spanyol- és Francziaországba terjedt el. Párisban naponként 500-an haltak meg. Azután Britanniába hatolt, hol évenként 50,000-en pusztultak el. Francziaorszagból Hollandba és Németországba, innen pedig hazánkba és Lengyelországba hurczoltatott be. Európa népességének egyharmada, mintegy 25 millió lélek pusztult el ekkor. Csak a domokos- és ferenczrendi barátok vesztesége 124,434 fő volt. Az emberiség kétségbeesett. A papok a világ végét, az utolsó ítélet közelgését hirdették. A bűnösök vezekléseket tartottak, szent helyekhez zarándokoltak. Ekkor keletkezett a flagellansok társulata, kik nyilvános helyeken meztelen hátukat vérig ostorozták. A felingerült kedélyek fékezhetetlenek voltak. A zsidók ellen fordult mindenki, mint akiket azzal gyanúsítottak, hogy a kútakat és ivóvizeket megmérgezték. A zsidóüldözések feltarthatatlanok voltak. A városok kapui előtt úgynevezett gyors akasztófákat állítottak, hogy a bakó tömeges munkáját könnyebben végezhesse. Az emberek másrésze a kikerülhetetlen sorscsapás elleni vigaszból az élvezetek mámorába sülyedt. Őrületes tobzódások és orgiák kaptak lábra, melyeket azután is alig lehetett mérsékelni. Egyébként a pestises házakat elzárták s befalazták. E szerint a bezárottak ha nem a ragálynak, úgy az éhségnek estek áldozatául. Ez épületeket azután felgyújtották s az összes belső felszerelést is elhamvasztottak (1). Hazánkban a XI-XV. században a pestisnek mintegy negyven fellépése ismeretes (2). Hogy e ragályok közül Szegeden melyik s mikor terjedt el s milyen pusztítást tett, adatok hiányában kimutatni nem lehet. Valószínű, hogy Szeged mindenkor osztozott az ország sorsában. Mátyás királynak egyik 1473. évi oklevelében olvassuk, hogy a király megengedte Both László és Domokos testvérek s kun kapitányoknak, hogy a hadjáratok és a pestis következtében elnéptelenedett Csólyos-szállása, Fejértó, Majos-szállása és Kömpöcz-szállása kun pusztákat újra betelepíthessék (3). Az engedélyt megelőző időben a legközelebbi 1) Cantu Caesar: Világtörténelem. Eger, 1868. X. köt. 152. lap. - Szegedi Híradó 1873. évf. 104. sz. - Egyetemes magyar encyclopaedia. Pest, 1869. VII. köt. 445. lap. 2) Linzbauer: Codex Sanitario-Medicinalis Hungariae. Budae, 1852. I. k. 1-130. lap. - Demko Kálmán: A magyar orvosi rend története. Lőcse, 1892. 120., 163-167. l. 3) Oklevéltár XLII. sz. a. 169 pestis 1472-ben volt, mely Szeged környékét néptelenné tette (1) s így igen valószínű, hogy a ragály a városba is behatolt s a polgárok sorait megritkította. Az 1510-iki pestisről egy régi krónikás a következőket írja: Augusztus második felében "szent Lőrencz nap után, támada Magyarországban egy igen nagy döghalál, kiben sok számtalan ezer ember hala ki az Magyarországból, kiről mindez mai napig is emlékezik az Magyarország (2). Egy másik krónikás e képet a következőkkel egészíti ki: "Vala pedig akkoron nagy halál Magyarországon. Ez okáért László király kiméne az erdőkbe és mind oda vadásza. Onnét méne Szegeddé, Szegedről Csanáddá. És a Dráván által menvén, Babocsára méne" (3). A király tehát a vészmentes helyeket kereste, Szegedet is azért hagyta el, mert a ragály utóbb ott is kitört s ez elől tovább menekült. A kór különben Istvánffi szerint "egész Pannoniára" kiterjedt (4). A XVI-XVII. századbeli pestiseknek szegedi pusztításairól sem igen tudunk többet, de a szórványosan előforduló adatokból kitetszik, hogy e két század alatt felmerült 26 ízbeli pestis Szegedet csaknem minden alkalommal meglátogatta. A kórt többnyire az ázsiai török katonaság hurczolta be, mert a költözködő hadaknak Szeged útvonalába esett. Utóbb a vész terjedését mégis sikerült korlátolni s egyes vidékek ragálymentesek maradtak. Miksa király 1552-ben orvosrendőri intézkedéseket, zárlatok és vesztegállomások stb. felállítását rendelte el (5), mely időtől fogva a kór terjedelme nem volt oly általános és borzalmas. De a török hódoltság területén ily intézkedések nem voltak, azért is a pestis a lakosságot itt folyton pusztította. A többi közt tudjuk, hogy 1680-ban is sokan vesztek el Szegeden, mert nov. 5-én Baróthi Miklós ferenezrendi szerzetes és magyar író itt pestisben halt el (6). A törökök kiűzése után a ragály már csak négy ízben, 1709-ben, 1712-ben, 1738-ban és 1740-ben lépett föl Szegeden. Az 1708-10. évi pestist a zárlat daczára Lengyelországból hur- 1) Az 1891. évben Csengelye pusztán egy középkori templom alapzatának feltárása alkalmával egymáson fekvő halmaz-temetkezéseket lehetett észlelni. Valószínű, hogy a tömeges és együttes temetkezés az 1472. évi pestis idejéből való. (Lásd: Archeologiai Értesítő. Budapest, 1892. 235. l. 2) Verancsics Antal: Összes munkái. Pest, 1857. II. köt. 5. lap. 3) Heltai Gáspár: Magyar krónika. Győr, 1789. II. köt. 363. lap. 4) Istvánffi N.: Regni Hungarici Historia. Coloniae, 1724. 37. lap. 5) Linzbauer i. m. I. k. 132-371. l. 6) Egyetemes magyar encyklopaedia. V. k. 708. lap. - Oltványi P.: "A szegedi plébánia" czímű müve 54. lapján tévesen említi, hogy már 1641-ben is nagymérvű pestis volt Szegeden. Az ország ezen évben teljesen vészmentes volt. 170 czolták be (1) s három év alatt mintegy 300,000 ember esett áldozatául (2). A kór 1708. évi aug. havában már Aradon pusztított s novemberben a szegedi helyőrségtől is sokan haltak el, úgy hogy az udvari hadi tanács Ausfeldt Kristóf katonaorvost a vész terjedésének meggátlására Szegedre küldötte (3). Ausfeldt korának egyik legkitünőbb, tapasztalt orvosa volt (4), ki a kór elterjedését meggátolva Aradra sietett, hol nagyobb volt a veszély. A következő év tavaszán azonban újabb esetek merültek fel, úgy hogy Herberstein a gyógyszerek küldését sürgette (5). Június 10-én délelőtt rettenetes szélvész kerekedett s a nagy fekete felhők elsötétítették az eget és elviselhetetlen légnyomás támadt. Pár nap mulva a rácz határőrséghez tartozók, később pedig a lakosok közt is már betegedések voltak, melyeket Ausfeldt legott pestisnek minősített. Javaslatára a vár és a palánk kapuit elzárták. A kereskedők és utasok ha vészmentes helyről jöttek, a Tiszán hajókon átszállíttattak. A városból azonban senki sem távozhatott s a közlekedés fennakadt. A hatósági tagok különösen felesketve, a lakásokat naponkint kétszer megvizsgálták s a betegekről és gyanusakról a kamarai felügyelő által alkalmazott polgári seborvosnak vagy a katonaorvosnak jelentést tettek. A betegek a kórházba szállíttattak. Ez a mai Tisza Lajos-körút alsó végpontjánál elterült városi szérűs kerten (area), a Tisza kiöntéseitől egy külön kis körtöltés által védetten volt felállítva (6). Ettől távolabb, délnyugot felé volt a "lazaretum", ahol a gyanusak és a betegek hozzátartozói voltak. A kórházban az ápolókon túl állandóan egy seborvos is tartózkodott, ki Ausfeldt utasításai szerint a betegek kelevényeit (Bubones und Karbunkeln) kötözgette és gyógyította. A kórház és lazaretum teljesen el volt szigetelve. A szükséges élelmet egészséges helyekről hordták oda s külön állandó személyzet intézte az élelmezést. A betegek és halottak hordására is külön sze- 1) Istvánffi: i. m. 649. l. 2) Kundman: Historia von der erschrecklichen Menschen Pestilentz. Vratislav. 1737. 3) HKR. Proth. Exped. 1708. aug. 30. sz. okt. 14. sz. nov. 316. sz. 836., 1019. és 1172. lapokon. 4) Veszprémi Steph.: Succincta medicorum Hungariae. Viennae. 1781. III. k. 9. lap. - Básthy I. Magyarok emléke. Buda, 1836. 336. lap. - Téves azon állítás, hogy Ausfeldt a városi orvosi tisztet is viselte. 5) HKR. Proth. Exped. 1709. év május, 294. sz. 517. lap "Gral Herberstein gral wachtm. und commandant zu Segedin bittet um medicamenten, wegen der Contagion." 6) Ez épület később mint katonakórház használtatott s a köznép "krank ház"-nak nevezte. 171 mélyzetet alkalmaztak. A betegek és halottak ágyneműit mind elégették. A felgyógyultak a kórházból a lazeratumba kerültek, ahonnan a gyanusak csak 40 napi megfigyelési idő eltelte után bocsájtattak el. A katonasághoz Aradról egy külön "felcser" érkezett, ki a kaszárnyákat naponként kétszer vizsgálta. Utóbb a legénységet a helyiségekből kitelepítették és a várnak "Zwinger" nevű részében sátorok alatt tanyázott, de a fekvő helyek naponként változtak. A vész szeptemberben enyhült (1), de csak deczember végén szünt meg teljesen. Ez idő alatt zárva volt az iskola és zárva voltak a korcsmák is. Az isteni tiszteleteket is szabad ég alatt tartották. A leveleket s az egész postát megfüstölték. A betegek lakásait elzárták és hosszabb szünet után ismét kifüstölték, kimeszelték és többszöri szellőzés után foglalták el. Ezen sikeres intézkedéseknek lehet köszönni, hogy Szegeden a polgárság és a katonaság soraiból mindössze csak 182-en haltak meg s a betegek legnagyobb része felgyógyult, míg a csekélyebb népességű Aradon az elhaltak száma 3000-re rugott (2). S ezt leginkább Ausfeldt erélyének és buzgalmának köszönhetni, ki ez által oly hírnévre tett szert, hogy 1713-ban midőn a pestis Bécsben is kitört, III. Károly rendeletére Ausfeldt oda sietett s midőn a vész ott is elmult, a nép hálájától kísérten hagyta el a birodalmi székvárost és tért vissza Szegedre. A város buzgó népe a ragály megszűnése után az előző évben tett fogadalmának betöltéseül 1709. évi szept. 7-én Mária-Zellbe egy díszes ezüst lámpát s egy festményt küldött, mely utóbbin a város képe is feltüntetve van. Mindkét fogadalmi emlék a következő felirattal lőn ellátva: MARIAE SZEGEDINA CIVITAS SACRAT. (Máriának áldozza Szeged városa.) A művészi kivitelű lámpás ezüst súlya 3076 gramm (3). A festmény pedig Szeged városa, a fölött Mária, Fábián, Sebestyén, Rókus, Rozália és Antal szentek társaságát állítja elénk a következő szövegű német felirattal: "A szegedi magyar vár e kép által hódol a zelli Máriának s a legszentebb szűz és Isten anyja előtt a képen látható Fábián és Sebestyén, úgy Rókus, Rozália és Antal szentek által könyörög, hogy a város körül dühöngő ragálytól jövőre megóvassék." Ezen fogadalmi emlékeket a máriazelli templom kincstárában máig is őrizik (4). A vész 1711-13 években újra kitört és elterjedt, de Szegeden 1) HKR. Proth. Exped. 1709. szept. 177. sz. 845. lapon Herberstein jelentése. 2) HKR. Proth. Exped. 1710. év január hó 118. sz. 54. lap. Ausfeldtnek 1709). évi decz. 28-ról szóló terjedelmes jelentése. Lásd: Oklevéltár 218. j. sz. a. 3) Grammját csak 6 krral számítva a nyers ezüstérték 184 frt 56 krra rug. 4) Gyarmathy János: Nagy-Mária-Zelli útitárs. Budapest, 1884. 22. és 23. lap. 172 kevés áldozata lett, míg másfelé nagy pusztítást vitt véghez. Így Bécsben 12,400 beteg közül 9000, tehát a ragályozottak 72 százaléka elhalt (1). Szegeden 1712. év tavaszán fordultak elő új betegedések. A szörnyű árvíz, melyről már másutt szóltunk s mely a várost romba döntötte, a ragály nagyobb elterjedésének gátat vetett. A lakosság menekülni kényszerült, legnagyobb része a "szőlőkbe" futott, ahol mindenki elkülönözve élt. A tanács Pozsonyban időző követeit Tömösváry Jánost és Siskovich Andrást értesítve a kórról, figyelmeztette őket, hogy "isten kegyelmeteket visszafordítván, Pestre be ne menjen, mivel contagio újabban indult benne" egyúttal keservesen panaszkodván, "mivel lazaretumot, kit felépítettünk volt, az víz fundamentumig elhordta és így sok rekruta német bemenvén Erdélybe .... betegek vannak, kiket azon kaszármákba szállítják; sőt ha az Tiszaparton újabb németeknek való betegházat nem építjük, az oskolát is Cometh uram ő kegyelnie - mondja - vissza veszi" (2). Körülményesebb adataink azonban a levéltár elpusztulása következtében ez időről nincsenek, de annál többbet tudunk az 1738-39-iki pestisről, mely Erdélyben és Magyarország déli részében csaknem egy időben tört ki. A török háború alkalmából a katonaság hurczolta be a ragályt, mely Temesvárott 1738. évi márczius havában legelőbb a Grünne-ezred legénysége között ütött ki. De már ugyanazon hó végén Csongrád megyében is, nevezetesen a gr. Károlyi uradalomnak Szegvárott nemrég betelepített oláh jobbágyai közt is mutatkozott (3). Már a temesvári eset alkalmából a helytartótanács 1738. évi április 1-én kelt rendeletével az utasokat Aradon és Szegeden 40 napi veszteglésre kötelezte. Az 1713. évi "Pestordnung"-ot kimerítőbb utasításokkal kihirdették és életbe léptették. Ennek értelmében gr. Piosaschi Lajos várparancsnok a város körül a katonai zárvonalat még május hó elején felállította, a tisztikarból a vészbizottságot megalkotta s ennek határozatait foganatosítás végett a tanácscsal közölte (4). A kórházat és lazaretumot a zárvonalon kívül, felsőváros szélén sietve felállították. A gyanusokat, a ragályozott területről érkezőket az utóbbi helyre kísérték. Ezenkívül a budai kapu mellett, a rókusi kórház helyén még egy új épület emeltetett, ahová később a ragályból 1) Kátai Gábor: Ismeretterjesztő az orvosi és természeti tudományok köréből. 1874. 54. lapon: "Fekete halál - pestis - Karczagon 1739-ben" czímű czikk. 2) A tanácsnak 1712. évi júl. 3-án kelt levele a követekhez, Szeged v. közigazgatási levéltárában az 1712. évi lajstromozatlan iratok közt. 3) Linzbauer i. m. II. k. 73-78. lap. - Schraud Franc. Historia Pestis Sirmiensis annorum 1795-96. Budae, 1802. I. k. Praefatio. XXIV. és XL. lap. 4) "Extractus Protocolli in sanitat sachen in Szegedin" Szeged v. közigazgatási levéltárában az 1738. és 1739. évi iratok közt. 173 kiépült üdülő betegeket szállították. Ezen telepet Xenodochiumnak nevezték. A helyőrségi orvoson kívül a vész tartamára a hatóság seborvosokat alkalmazott, kik a vizsgálatokat és a gyógykezelést eszközölték. Júniusban a betegek száma már elég nagy volt, de a vész csak a felsővárosiak közt mutatkozott. A tanács azért a házak naponként való vizsgálatára két "visitatort", a betegek kiszállítására is két "tragert," vagy "vespillót" alkalmazott. Mindezeknek 10 frt havi fizetést rendelt. Július végén már az alsóvárosiak is betegedtek, a felsővárosi lazaretum pedig úgy megtelt, hogy ott sátorokat is rögtönöztek, alsóváros részére pedig külön lazaretum és kórház emeltetett. A sok költekezésben kiürült a város pénztára, de szerencsére a tanács Forstner Kristóf szegedi kamarai ellenőrtől 600 frt kölcsönt nyert, miből a legsürgősb kiadásokat egyelőre fedezni lehetett. Mert a lazaretumokba kitelepített gyanusak ellátása és élelmezése a közpénztár terhe lett. Ott konyhák, sütőházak állíttattak. A katonaság a szükséges hús- és gabonaneműek szállítását a vidékről közvetítette. Dorosma az ismert szomszédos viszonyoknál fogva a szállítást egy ízben meg is tagadta s kijelenté, hogy csak királyi parancsolatnak hódol. A helytartótanács 1738. évi szeptember 5-én ennélfogva külön rendeletet bocsájtott ki, szigorúan kötelezvén Dorosmát a szállítások teljesítésére, elrendelvén egyúttal, hogy a szállítmányok legott készpénzzel egyenlíttessenek ki olyformán, hogy az érintkezés elkerülésével a pénzt a kijelölt helyen eczetre tegyék. Az iskolák, templomok, korcsmák bezárattak; a vásárok és búcsúk eltiltattak. A helytartótanács 1738. évi aug. 19-én a zsidók, ráczok, örmények utazásait eltiltotta s illetőleg ezeknek minden esetben a veszteglő helyeken a szokott idő kitöltését meghagyta. A Tiszán csakis a szolnoki, szentesi és a szegedi réveken volt szabad átkelni. Midőn a veszély tetőfokon állt, a rémületet még gyakori tűzesetek is fokozták. A többi közt szept. 3-án felsővároson 10 ház hamvadt el. A kárvallottaknak a tanács szokás szerint a következő évi adójukat elengedte. A kór tartama alatt minden élet és tevékenység szünetelt s a lakosság teljes apáthiába esett. A hatóság augusztus havában mindösszesen csak három ülést tartott s az erőt vett pietismusnál fogva a káromkodókat különösen, úgy más vétkeseket is most szigorúabban fenyítette. Szeptember végén a kór enyhült s azután már csak szórványosan fordult elő. De már szeptember 5-én a tanács Szappanyos Mihályt a caducitások kipuhatolásával bízta meg és az örökösök nélkül elhalt polgárok javainak a városi jog alapján való birtokbavételét rendelte el. 174 Deczember végén a kór már teljesen megszünt s e hó 29-én a tanács III. Károly királyhoz intézett jelentésében örömmel tudatta az állapotot, mit a király a következő évi márczius 2-án kelt leiratában megnyugvással vett tudomásul. De az élet s forgalom csak lassanként újult meg, az iskolák is nem előbb, mint csak 1739. évi májusban nyíltak meg újra. A ragályban összesen 960-an betegedtek meg, kik közül meghalt 555, felgyógyult 405. A betegszállítók és ápolók nagyobb része elhalt. A lazaretumban és a betegek körül működött papok közül is Sándor kegyesrendi atya a felsővárosi telepen mindjárt a vész kezdetén megbetegedett és elhalt. A minoritáknak és az alsóvárosi barátoknak is több halottjuk volt, az utóbbiak közt Pachast Leonard (1). A kór az 1712-ikit, még inkább az 1709-ikit ugyan jóval felülmúlta, de azért mégis enyhébb lefolyású volt, mint az ország több más helyén. Így például Karczagon 1486-ban a lakosságnak mintegy ötöde pusztult el (2). Budán 6000, Debreczenben pedig 8697 (3), Szabadkán pedig 313 volt a halottak száma (4). A ragály a közpénztárra 4391 frt 77 dr váratlan kiadást hárított. Az említett év bevételei 14,687 frt 39 dr, kiadásai ellenben 20,936 frt 25 drra rugtak s így a város háztartási egyensúlya felettébb megingott. A kiadások főbb tételei: gyógyszerek 950 frt, szolgák fizetése 646 frt, őrök járandósága 335 frt. Ezentúl nagy összeggel szerepel az élelmezési költség s az elfogyasztott bor igen nagy mennyiséget képvisel (6). A vész tartama alatt a város hatósága és lakossága fogadalmat tett, hogy a csapás emlékére és kiengesztelésre két kápolnát állítand. Az egyiket a rókusi Xenodochium mellett még az évben, 1738. évi szeptember havában, szent Rókus és Sebestyén tiszteletére felállították. Ennek építése 437 frt 52,1/2 drba került (6). A másik a palánki kiskapu előtt, a Tisza Lajos-körút és Boldogasszony-sugárút érintkezési pontján szent Erzsébet tiszteletére a következő évben emeltetett. Ez később Rozália kápolna nevet nyert (7). 1) Szeged v. közigazgatási levéltárában a tanácsi iratok s jegyzökönyvek III. köt. 344-365. lap. - Linzbauer id. m. II. k. 73. 96. lap. - Schraud i. m. XLII. l. 2) Kátai G. i. m. 3) Dr. Fekete Lajos: A magyarországi ragályos és járványos kórok rövid történelme. Debreczen, 1874. 52. lap. 4) Iványi István: Szabadka v. története. Szabadka, 1886. I. r. 125. l. 5) Szeged v. számvevőségi levéltárában az 1738. évi számadások és mellékletei. 6) A rókusi kápolna 6 öl hosszú, 4 öl 3 láb széles volt. Úgy ezt, mint a másikat, báró Falkenstein Béla csanádi püspök 1739. évi aug. 1-én szentelte fel. A rókusi kápolnát később fából kitoldották. Ez épület 1831-ben lőn lebontva. 7) Ezt a kápolnát József császár rendeletére bezárták, de 1805-ben újra megnyitották. A reconstructio alatt ez is lebontatott. 175 Az 1739. év Szegedre nézve ugyan vészmentes volt, de másfelé sűrűn szedte áldozatait s újra Szeged felé terjedezett. 1739. évi július 13-án az alkalomból, hogy Pestmegye alispánja a ragályozott helységek névsorát a tanácscsal közölte, ez szükségesnek látta az óvintézkedések megtételét. A Splényi huszár-ezred lovasai a város körüli zárvonalat - cordon - legott felállították s a városba csak két kapun lehetett bejutni, hol az őrök minden érkezőt megvizsgáltak s a lazaretumba küldtek. Itt mindent megfüstöltek, még a hatósághoz érkezett leveleket is (1) s az útasok csak 40 nap mulva bocsájtattak el. 1) Ez időből fennmaradt levelek mind átszurkálvák és csaknem a pörkölődésig füstölődöttek. A községeknek egymás közt való érintkezésére érdekes világot vet Tápé helységnek 1739. évi aug 6-án kelt következő levele: "Dicsértessék a Jézus Krisztus ! Hogy a felséges mindenható úristen szerelmes szent fiának drága szent vére hullása érdemeért, ezen csudálatos és mélységes ítélése között, őrizze és oltalmazza a tekintetes magistratust, szívünkből kívánjuk. Vévén nagy böcsülettel az tek. ns. magistratusnak hozzánk küldött böcsületes levelét, hogy minémü legjobb móddal az levelek az nemes városra tőlünk és az nemes városról hozzánk transportáltassanak, melyre mi csekély elménktől más választot nem adhatunk, hanem az mint eddig volt, scilicet: az nemes városi emberséges emberek mindennapra szoktanak kijárni az lineáig, ahol az istrázsánk távulról letévén és ezután a nemes városi ember, az ki olyankor talál jönni, onnan felveszi és beviszi a nemes városra. Nemkülönben az hozzánk kiküldendő levelek és az tettes nemes magistratus jórendelésébűl és gratiájábúl az lineánkig hozassanak és ottan nádszálba tévén és az strazsánk azután megfüstölvén, behozza hozzánk. Az fölső városon levelek letételére való házrúl mi semmi dispositiót nem tehetünk, hanem az tettes ns. magistratus méltóztassék levele által megírni, hogy az fölső városon ki házához parancsoljuk, hogy az olyas leveleket vigyék, mivel az tettes ns. magistratus jobban disponálhat. És így, amidőn nemes városi ember kijönne lineánkig és a levelet kezében (távulról letévén) adnánk, azt is megparancsolnánk (az tek. és ns. magistratus parancsolatjábúl), ennek N. N. az embernek az házánál tegye le azon leveleket: és a ns. városi kisbírák minden nap azon háznál (amikor lesznek oly levelek) elvihetik. Ezek után maradunk alázatos szolgái és jobbágyi Tekintetes ns. Magistratusnak Tápai bírák és esküdtek ibidem, die 6-ta Augusti 1739. Kívül: Perillustribus, generosis, prudentibus ac circumspectis dominis: domino iudici primario liberae regiaeque civitatis Szegediensis, caeterisque senatoribus consultissimis, dominis terrestribus nobis benignissimis, gratiosissimis, Szegedini." (P. H.) A pecsét körirata: TAPAI PECZETI. A mezőben jobbra fordult csóka madár, fölötte 1641. évszám. Eredetije Szeged. v. közigazgatási levéltárában. 176 A tanács július 16-án már arról értesült, hogy a ragály Arad megyében, 20-án pedig Békés-, Csongrád- és Bács megyékben is kitört, tehát a veszély a várost egészen körülvette. A tanács ez utóbbi űléséből ennélfogva még szigorúbb ellenőrzést rendelt s a kapukhoz a katonai őrökön felül, különösen az útlevelek vizsgálatára két-két polgári biztost rendelt ki. A helytartótanács a szigorú ellenőrzést szüntelen hangoztatva, egyúttal kimondta, hogy a ragályozottak elégetendő ruhaneműi a közpénztárból megtérítendők. Az országos vásárok megtartása még mindig tilos volt s a forgalom csakis a helyi szükségletre engedtetett meg, csupán hetivásárok tartattak. A hatóság nem is mulasztott el semmit sem, hogy a vészt a várostól távol tartsa. De minden áldozat és óvintézkedés daczára is rettegnie kelle a kór megújulásától. A török háború okából Wallis főhadparancsnok a belgrádi táborhoz 100 szegedi fogat leküldését hagyta meg. A tanács e rendeletnek ellenszegült, felterjesztései következtében csak annyit tudott kivívni, hogy a fogatok nem Belgrádhoz, hanem Temesvár alá tartoztak kivonulni, kijelentvén, hogy minden hiányzó fogat után a város naponként 50 dr birságot tartozand fizetni. Ezen felül Piosaschi várparancsnok még a hajóvontatáshoz is követelt előfogatokat, melyeket utóbb karhatalommal állíttatott elő, ami miatt a kanczelláriához intézett feliratoknak sem lett sikere. Ezen fogatok közlekedése által minden eddigi siker koczkáztatottnak látszott. Majd híre jött, hogy a török háborúban részt vett katonaság téli szállásaul Szegedet jelölték ki, mi a legnagyobb izgatottságot idézte elő. Szeptember 18-án a tanács Temesvári András főbírót és Kárász Miklós főjegyzőt ennél fogva a táborba küldte, hogy a veszélyt mindenáron elhárítsák, mi a küldötteknek sok könyörgés és ajándékok osztása után sikerült is. Ettől a bajtól tehát a nép megszabadult ugyan, de jött helyette más. Az év vége felé a Tisza ugyanis annyira feláradt, hogy védekezni is kelle; de azért a víz a határ egy részét mégis elborította. Majd bekövetkezett a szörnyű 1739-40-iki tél, mely egyike volt a legzordonabbaknak. Így köszönt be az 1740. esztendő, amikor a pestis Szegeden újból kitört. Hihetőleg a tábori előfogatosok hurczolták be Temesvárról. Május 10-én már hivatalosan megállapított esetek fordultak elő, miről a helytartótanácshoz jelentés tétetvén, orvosok küldését sürgették. A tanács csak a július 5-én kelt válaszból értesült, hogy egy orvos és két jártas seborvos legközelebb leérkezik. De ez alatt az esetek rohamosan szaporodtak. Május 18-án két halotthordót kelle felfogadni, kik havonként 6 frtot s minden halottas háztól 2 frtot kaptak. A kórházak és a lazaretumok mihamarabb meg- 177 teltek s a lakosság újra szomorú, kétségbeesett napokat élt. Az iskolák, templomok, korcsmák újra bezárultak. A június 25-iki tanácsi határozat szerint este 9 órán túl senki fenn nem időzhetett. El volt tiltva a zene, a házankénti koldulás. A nép az utczákon bolyongott és csak a sátorok alatt tartott nyilvános isteni tiszteletre verődött össze. A vakbuzgóság és türelmetlenség is megnyilatkozott. A többi között június 8-án a tanács Harmos Anna "Calvin tévedéseit követő" asszonyt, Imre István feleségét felszólította, hogy vagy távozzon a városból, vagy "catholizáljon." A hatóság minden tevékenysége a pestisbajok elhárítására vagy mérséklésére irányult. Különleges helyi rendszabályokat alkotott, árszabásokat állapított meg. Így szept. 7-én a vizitatorok és füstölők díját következőkép szabályozta: "Vizitatorokat illeti
a spergeld, akár hány ház lészen az, mely csinál . . . . . - fit 25
dr. Már előbb is, de főként ezen árszabályból tapasztalhatjuk, hogy a pestis vész alatt bizonyos teendők és foglalkozások következetesen német elnevezésekkel szerepelnek. Ha ezenkívül figyelembe veszszük azt is, hogy az augusztus 12-én tartott tanácsűlésen a füstölések s fertőtlenítések végrehajtására alkalmazott s felesketett egyének a rendkívül szigorú szolgálati esküt németül tették le; méltán azt következtetjük, hogy a pestis alatt fölmerült összes egészségügyi szolgálatot, az orvostól fogva a sírásóig a német lakosság teljesítette s a magyar lakosság a szolgálattól tartózkodott. Június-augusztus hónapokban volt a kór legerősebb. Szeptemberben enyhült, októberben s novemberben már csak szórványosan fordult elő s deczemberben végleg megszünt. Deczember 12-én a tanács a szállományi javak - caducitások - kifürkészésével, a városra szállt házak és szöllőföldek eladásával foglalkozott. A következő évi február 28-án már Schnöller János Jakab chirurgusnak, az 1740. évi július 1-től hűségesen teljesített szolgálatáról az elbocsájtó levelet is kiadták; márczius második felében pedig Endres Benedek orvos (medicus) is elhagyhatta a várost. 1741. évi márczius 13-án öt katona végtére dobszó mellett hir- 178 dette ki a város "felszabadulását", kik ezért fejenként egy-egy "máriás" jutalmat kaptak. A lakosság csak ekkor szabadult fel a különféle szabályok békói alól. Ennek örömére s egyúttal a királynő szerencsés szülésének hírére, márczius 25-én hálaadó isteni tiszteletet tartottak, amikor is "az Ambrosius hynmus eléneklése alatt 30 ágyú szt. Demeter temploma előtt kisüttetett." 1741. évi márczius 28-án a felség külön engedélye alapján az országos vásár is megtartatott, a június 6-án kelt helytartótanácsi leirat pedig megengedte, hogy a szegediek hiteles útlevéllel, a vesztegzáraknál a szokott 42 napi idő kitöltésével, az országban és azon kívül szabadon közlekedhetnek. Az 1741. évi márcz. 10-én tartott tanácsülésen számbavették a ragály áldozatait. Meghalt összesen 925 beteg; nevezetesen a palánkból 308, felsővárosról 238, alsóvárosról 368; ezeken kívül még 2 seborvos, 1 őr és 9 halotthordó. A ragályozottak körül az egyházi szolgálatokat főleg az alsóvárosi barátok teljesítették. Közülök ezúttal Egresi Kozma, Fran-csics Farkas, Molen Ignácz, Misurai Jakab és Eszterle Paulin lettek a pestis áldozatai. A felgyógyultak száma sehol sincs följegyezve (1). E csapás a város pénztárára ismét nagymérvű kiadásokat hárított. Már az 1739-40. évi számadások szerint a megelőző óvórendszabályok végrehajtása 1705 frt 24 dr kiadást tett, miből az őrök fizetésére 1129 frt 78,1/2 dr esik. 1740. évi májustól 1741. évi április végeig pedig a pestis költségei 5112 frt 30 drban mutatkoznak. Az összes évi bevétel 18,561 frt 5 dr, a kiadás pedig 19,261 frt 1 drt tett. A pestis-kiadások közül az őröknek, az őrvonalakhoz kirendelt biztosoknak, vesztegházi, lazaretomi, kórházi stb. szolgáknak fizettek 2102 frt 35 drt, ugyanezek élelmezésére fordítottak 1517 frt 6 drt. Ezentúl az 1741-42. évi számadásokban utólagosan felmerült kiadások is fordulnak elő, még pedig 906 frt 86 drral, amiből a gyógyszerek költségei 825 frtot tesznek. E számadások rendkívül becses részleteiből és mellékleteiből ismerkedünk meg igen sok érdekes körülménynyel. Így a többi közt azzal, hogy az orvosok és sebészek lóháton közlekedtek s hogy részükre a paripát, nyerget a város szolgáltatta; ezekből látjuk, hogy a gyógyszerekkel való kezelést, - sebek bekötözését, mosogatását, szerek beadását - az orvosok teljesítették. Az egyik lazaretumban alkalmazott Zachariás kegyesrendi atyának mindenféle elképzelhető szükségletei merültek fel, amiről gondoskodni kelle. Még szúnyoghálót is kapott, hogy szendergései zavartalanok legyenek. Az is a számadásokból derül ki, hogy a lazaretumot idő- 1) Szeged v. közig, levéltárában az 1739-40. évi tanácsi jkvek. III. k. 376-554. l. - Ugyanott "Döghalál elhárítására vonatkozó iratok" külön csomagban és más ugyanott kezelt iratok és számadások. 179 közben elbontották, más helyre telepítették s a favázas alkotmányt téglarakással fűthetővé alakították. A lazaretumban különben most is óriási mennyiségű bor fogyott el s a veszteglők részére beszerzett különféle szükségletek közt ott szerepel a dohány is. A füstölésre használt fenyőmag árában 18 frtot költöttek, de ezentúl még tölgymakkot is használtak füstölésre. Elfogyott 16 véka szén s ezért 4 frt 34 drt fizettek. A vész után a ragályozott házak kimeszelésére 66 köböl meszet használtak fel, melynek köblét 1 frt 25 dron vették. A közpénztárból, az üzlet szünetelésénél fogva, kártalanítást nyertek a városi korcsmák bérlői; ezentúl minden képzelhető czímen merültek fel igények, melyeket méltányolni kelle (1). A vész után a város népe ismét vallásos fogadalomban adott kifejezést hála- és örömérzelmeinek. Ez óta ünnepli Szeged népe augusztus 1-ét vasas szent Péter napját, mikor is az összes plébániák áhítatos népe körmenetekben indul el a rókusi templomban tartatni szokott isteni tisztelethez. Ez volt az utolsó pestis Szegeden. A mult században 1762-ben Temesmegyében Bresztováczon; 1770-1771-ben a Bodrogközben; 1795-96-ban pedig Szerémmegyében ütött ki a ragály. Az utóbbi helyen 13 községet lepett el, hol 19,610 betegből 3435 halt meg (2). De ez esetekben a veszélyt lokalizálni sikerült. A jelen században az Indiában kitört pestis már csak két ízben öltött nagyobb terjedelmet. Az 50-es években Arábiáig, 1878-79-ben pedig Oroszországnak astrachani kormányzóságáig terjedt. A szigorú óvórendszabályok tovább hurczolását meggátolták. 2. CHOLERAJARVANYOK. Ha a régi orvosi megfigyelések csakugyan helyesek és a keletről behurczolt ragályos kórok a mult századokban mindenkor pestisek és nem másféle járványos betegségek voltak: úgy a cholera Európában legelőször az 1830-31. évben lépett fel. 1) 1739-41. évi számadások a számvevőségi levéltárban. - Különös azonban, hogy a város közönségének 1804. évi márcz. 16-án a szőreghi uradalom zálogbirtoklásának meghosszabbítása iránt a felséghez intézett felterjesztésben az 1738-40. évi pestisre fordított költségek 154,971 frt 89 drban vannak feltüntetve. (Lásd: Oklevéltár CCXV. sz. 2) Linzbauer i. m. II. k. 389. l. - Schraud i. m. LX-LXIV. lap. |