214

IV. Ivó- és gyógyvizek, fürdők és köztisztaság.

Amily üde és élvezhető a külterületi homoki talajvíz, ép oly ihatatlan, sőt az egészségre ártalmas a belterületi kútak vize, mely csak közhasználati czélokra vehető igénybe. Azért a város közkútakat nem is állított; csak az 1813-ik évi nagy tűz után létesültek úgy a bel-, valamint a külvárosokban bő vizű, mély közkútak, de ezek vizei is ihatatlanok voltak.

A lakosság ős időktől fogva ivásra, főzésre, mosásra csakis a Tisza vizét használta, mely mindenkor elég iszapos, de a város csatornázása előtt fertőzött nem volt.

A katonaság a vár délkeleti körbástyájában lévő nagy kútnak természetes úton szűrődött Tisza vizét használta, sőt e víz a jelen század elejétől fogva csőveken a nagy kaszárnya épületbe is bevezetve volt. A csővezet a Széchenyi-téren haladt keresztül, hol a városházával szemben egy dísztelen kis kőépületben volt a váltó-szerkezet elhelyezve.

A Tisza vizével való ellátásáról kiki maga gondoskodott. A Tiszaparton több helyen merigető lápok voltak, hol a vízbefúlási szerencsétlenségek évről-évre ismétlődtek. A távolabb helyekre szamártaligás vízhordók szállították a vizet, ami szerény kereseti forrást képezett.

Ily kezdetleges vízellátási állapotok voltak még 1859-ben is, midőn Gregersen vállalkozó a hatóságnál ajánlatot tett, hogy 7000 öl hosszú vas csőveken a Tisza vizét többfelé elvezeti, közkútakat állít s a házakba is bevezeti a vizet, ha 30 éven át meghatározott díjazásban részesül. De a közbejött változásoknál fogva a hatóság az ajánlattal behatóbban nem foglalkozhatott.

Később Burget Nándor, illetőleg a kiviteli gőzmalom-társaság tett ajánlatot a vízvezeték létesítésére. Hosszabb tárgyalások után, különösen Petrovics István főispáni helytartó befolyására a provisorius hatóság erre vonatkozólag 1862. évi július 14-én ajánlattevővel a szerződést meg is kötötte. Súlyosabb, a város érdekeire és jogaira nézve hátrányosabb szerződése a városnak még aligha volt. A közönség a vállalkozó kényének teljesen ki lett szolgáltatva, mert a magánosokhoz bevezetendő vízhasználati díjakat a vállalat tulajdonosa, a csapok különbeni elzárásával, önkényűleg állapíthatta meg és csak a köz-kútaktól elhordott víz ára lett megszabva. A vízszűrés a kötelezettség daczára nem történt. Nyáron hónapokon át a távolabb részeken nem volt víz, de azért a vízvezetéki díjakat fizetni kelle. Szóval a közönség méltányos és jogos igényeinek kielégítése és biztosítása érdekéből semmi gondoskodás sem történt.

A szerződés szerint a szivattyútelepet a vasúti híd mellett helyezték

---

215

el s a fő-csővezeték az Árpád-, Jókai-, Kárász-utczákon, a Széchenyitéren és a Kossuth Lajos-sugárúton a rókusi templomig terjedőleg lett elhelyezve. A mellékcsőveket a Szentháromság-, Szabadkai- Kálvária-, Korona-, Laudon-, - továbbá az Iskola-, a Dugonics- és a Török-utczák vonalában helyezték el. Később a csővezetékek a mellékvonalak némelyikén meghosszabbíttattak s a közkútak száma is 22-re egészíttetett ki. Ezentúl mindenfelé külön csapok is rendeztettek be, hogy tűzesetek alkalmával a vízvezetéki vizet ingyen lehessen igénybe venni s az utczák locsolására is naponként 500 akó vizet lehessen felhasználni; de a szerződésnek erre vonatkozó rendelkezése sem érvényesülhetett. A vállalat s illetőleg a kizárólagos vízellátási jog 25 évre, 1887. évi decz. 31-ig terjedőleg lett átengedve.

A vízvezeték 1863. évi január hó 7-én nyílt meg s a városra és a közönségre háruló hátrányai mihamarább jelentkeztek. Osztróvszky József azért élénken sürgette a vízvezeték megváltását és városi kezelését; de buzgalmát félreértették, sőt népszerűségének megdöntésére is felhasználták. Később, a gyártelep fejlődésével az onnan kiömlő rengeteg szennyvizek a város alatt a Tisza vizét annyira megfertőztették, hogy a különféle járványoknak előidézője és terjesztője ép a vízvetéki víz lett. Két évtizeden át a hatóság folyton foglalkozott a szivattyútelep áthelyezése és a vízvezetéki egyéb kérdésekkel, de e valóságos tengeri kígyóval semmire sem mehetett. Azért már ekkor élénken nyilvánult az óhaj, hogy egészséges ivó víz nyerése végett ártézi kutakat kell fúratni. Az erre irányult törekvések csak később valósultak meg.

Szegednek gyógyvizei is vannak, a "József főherczeg" és a "Petőfi" keserűvíz források, melyek ugyan csak az utóbbi időkben nyertek nagyobb elterjedést, de már régebb idő óta ismeretes volt, hogy a kálvária körül keserűsós telepek rejlenek. A negyvenes évek elején az árvaházzal szemben, a Muskó-féle telken volt egy kút, melynek keserű vizét sok esetben mint gyógyító vizet sikerrel használták. Később a kálvárián kívül a Lovászy-féle major kútvize lett ismeretes. Erőskövy tiszti főorvos 1862-ben ezt vegyileg megvizsgálta s az utóbbi időben eszközölt vegyelemzések szerint is a "József főherczeg"-ről elnevezett ezen víz a püllnai forrás hatásával egyező. Legutóbb a berlini körúton, a szegények háza mellett ásott s "Petőfi"-ről nevezett kút keserű vize keltett feltünést, mely a budai gyógyvizekkel vetélkedik (1).

A közegészségügy szempontjából oly kiválóan fontos fürdő-ügy és fürdőzés Szegeden csak újabb keletű. A török hódoltság alatt a

1) Dr. Zápory Nándor: József főherczeg keserűvíz-forrás Szegeden. Szeged, 1890. 12 dr. 25. l. Németül is. - A szegedi "Petőfi" gyógyforrás. Szeged, 1890. 8 dr. 39. 1.

---

216

a törököknek a korán követelménye szerint, még pedig téglaépületből berendezett nagy fürdőháza volt ugyan, melynek 1557. évben történt kijavítása 1250 akcse (60 akcse egy arany értéket képezett) költséget vett igénybe (1). De a fürdő, mint általában az összes török emlékek, utóbb elpusztultak. A mult század elején, különösen a szemérmetlen molnár- és péklegények tisztálkodására, a tanács a várkörönd mellett állított egy közfürdőt (2), de ez utóbb hasonlókép elpusztult. E század második negyedében a katonaság részére Új-Szegeden állították fel az első közfürdőt. Ez egy közönséges oláh luntra (sószállító hajó) volt, néhány vásári fabódéval. A negyvenes években épült az első uszoda, mely "vörös fürdő" név alatt volt ismeretes. 1859-ben Neumann Mór épített egy új katonai uszodát a szegfű-utcza végénél, mely 1873-ban Naschitz József birtokába került. 1863. évben Új-Szegeden Didó Lőrincz is állított egy kisebb uszodát, 1876-ban pedig Regdon István nyert engedélyt egy népfürdő felállítására. De ezek mellett folytonos óhaj tárgyát képezte még az ingyenes közfürdő felállítása, mert a szabad fürdőzések botrányai és áldozatai minden évben meg-megújultak.

Gőzfürdőt meleg kádfürdőkkel együtt 1843-ban Petrovits Mária állított (3), mely 1872-ben özv. Wagner Valpurga, később pedig örököseinek birtokába került. 1863-ban Rókuson, a fehérló-utczában ifj. Windisch Ferencz megbízottja, Kiss Márton állított egy kényelmes berendezésű sziksós kádfürdőt, mely kiváló gyógyhatásánál fogva is nagy látogatottságnak örvendett. Az árvíz alatt teljesen elpusztult.

Üdülő helyekben a város mindenkor igen szegény volt. Dugonics Ádám polgármester idejében - 1796. - felsőváros szélén, a gyártelep környékén keletkezett az Etelka erdőnek nevezett fűz- és nyárfákból álló liget, mely két évtized múlva már teljesen kipusztult. Később a felsővárosi "makkos" erdő és mellette a "nyargali" liget volt különösen a polgárőrségnek kedvelt kiránduló helye. 1858-ban báró Reitzenstein Vilmos, az akkor itt állomásozott VIII. számú olasz vadász zászlóalj ezredese (elesett Königgrätznél), az újszegedi híddal szemben fekvő gödrös vadont rendkívüli áldozatokkal gyönyörű ligetté varázsolta, melyet később a város ismételten megnagyobbított s mely mint egyedüli kiránduló és üdülő hely "népkert" elnevezés alatt a közönség kedvelt szórakozási helye lett.

1) Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1890. 190. lap.

2 ) 1724. évi decz. 18-iki tanácsi határozat: "ad coercendos quoslibet delinquentes pistores ac molitores, eorumdemque famulos et eiusmodi alios homines, certum despectuosum in Tibisci rippa, muris praesidii vicina, ubi et trajectus actu extaret, balneum extructum est." (Tanácsi jkv. 89 lap.)

3 ) Budán a legelső gőzfürdőt 1823-ban rendezték be. Lásd egyúttal Petrovits István: Szeged városában felállított gőzfürdő leírása és használásának módja. Szeged, 1843. dr. 4. lapon megjelent értesítést.

---

217

A forradalom alatt a vár déli oldalánál, 1874-ben pedig a nyugoti oldal feltöltése után ott is keletkezett egy kis üdülő hely. A Széchenyi-téri szép vadgesztenyefa sorokat pedig 1858-ban Gamperl polgármester ültette (1), még pedig közadakozásból. Alsóvároson az "alvégi liget" 1868-ban keletkezett. Ezeken túl még a teherpályaudvar mellett a "Brukner-kert" (1844.), a kálvária-utczában a "Komló-kert" (1862.), Rókuson pedig a "pacsirta-kert" (1841.), mint magántulajdont képező üdülőhelyek említhetők.

A köztisztasági ügy még e század második negyedében is falusias színvonalon állott (2). A városban mindenütt nyílt csatornák tátongtak. Még a nagypiaczon is négy óriás árok húzódott keresztül kasul, melyek csak a közlekedési vonalak irányában voltak dobogókkal áthidalva. A csatornák a bel- és szennyvizeket a mindenfelé létezett bűzös vízállásokba, úgynevezett csöpörkékbe vagy pedig a vár és a palánk sánczárkaiba vezették.

Utczatisztításról, söpretésről szó sem volt; hisz az első kövezet a nagypiacztól a sóházig 1840-41-ben készült. A piacztól a hídig 1844-ben, a piacz és a budai kapuig terjedő vonal 1845-46-ban lett kikövezve s a szentháromság-utczai kövezet pedig 1853-ban készült. A többi kövezetek még később készültek. 1846-ban kövezésekre 300,000 frt kölcsön felvételét tervezték, mely alkalomból különféle javaslatok merültek föl, melyek egész kis helyi irodalmat támasztottak (3). Szóval a köztisztasági igények és óhajok, úgy a városias törekvések ekkor már hatalmasan megnyilatkoztak.

A kövezésekkel együtt készültek az első fedett, illetőleg boltozott csatornák is, melyek a vízállások levezetése tekintetéből igen mélyen helyeztettek el. A külső magas vízállások alkalmával a lóerőre berendezett emelőgép ömlesztette a csatornavizet a Tiszába. Ezen vízmű nagy, köralakú fabódéja a mostani Tisza Lajos-körút alsó végpontjánál, egész a hatvanas évek közepéig fennállt. Ekkor centrifugalis gőzszivattyú beszerzése vált szükségessé.

A kövezések és csatornázások óta az utczák s terek már időszakonként tisztogatás alá kerültek. Ezt 1872-ig lánczravert rabok végezték. A törvénykezésnek a közigazgatástól történt elkülönítése

1) Napkelet. 1857. év. 37. szám.

2) A város rondasága minden útazónak s idegennek feltünt. Lehman: Reise von Preszburg nach Hermanstadt. Leipzig, 1785. czímű műve 126-128. lapján írja, hogy a Kistelek felöl a városba vezető út mintegy félmértföldre magasan fel volt ugyan töltve, de a rajta levő sártengernél fogva azt mindenki elkerülni igyekezett. A város pedig amily nagy, ép oly tisztátlan, többnyire rossz viskóépületekből állt. Még a vendéglőket is igen tisztátlanoknak s drágáknak találta.

3) Reizner J.: A Régi Szeged. I. k. 83-84. lap.

---

218

óta, a köztisztasági ügy az 1873. évben készített köztisztasági szabályrendelet értelmében részint házilag, részint vállalati úton lett ellátva s e czimen évenként 2230-8000 frtig terjedő kiadás merült fel. A vállalkozók ugyan gyarapodtak, de a tisztaság hiánya miatt folyton panasz volt.

Nem tartozik ugyan a közegészségügy keretébe, de közjóléti szempontból mégis itt említendő, hogy a város közvilágítása hosszas küzdelem után az 1827. évi febr. 20-21-iki választott községi üléseken (32 szóval 13 ellenében) lett elhatározva. Még az évben 125 utczai lámpást szereztek be, darabonként 14 váltó forinton. Ezek közül a budai kaputól a hídig 46, a piacztól a szabadkai kapuig 48, a sóházaktól a gyevi kapuig 31 lámpás helyeztetett el. A gyujtogatók járandósága 1080 frt, az évi fentartási költség pedig 2804 frt 22 krt tett váltóban. Csak lassanként szaporodtak a lámpások, de 1861-ben a város közvilágítási költségei már 12,322 frt 50 krra rugtak (1).

A légszeszvilágítás 1865. évben lett behozva. Az ideiglenes városi hatóság Riedinger L. A. augsburgi gyárossal az említett évi márczius 27-én szerződést kötött, mely sok tekintetben méltó párját képezte a vízvezetéki szerződésnek. A vállalkozó 400 utczai lámpát állított fel, melyeken az első világítás 1865. évi október 25-én, illetőleg november 20-án történt. A külvárosokra továbbra is fennmaradt az olajlámpa világítás. Legutóbb a légszeszvilágítás évi költsége 19,925 frtra, a kőolajlámpások világítása pedig 9074 frtra rugott (2).

V. Állategészségügy.

Az állategészségügyi szolgálat egész a legújabb időkig teljesen szervezetlen volt s járványok idején a jószágtartó gazdák a csapással szemben egészen tehetetlenek voltak. Fájdalmasan bár, de megnyugvással viselték az időszakonként megújuló nagymérvű károsodásokat, melyekre nem ismertek semmi elhárító intézkedést.

Pedig az állatjárvány ősidőktől fogva majd minden évtizedben hol az egyik, hol a másik jószágnemre nézve előfordult s ép a megszokottságnál s a járványnyal szemben való tehetetlenségnél fogva a veszedelemre vonatkozó feljegyzések igen ritkák.

Így a többi közt Szegedre nézve feljegyezve maradt, hogy 1825. és 1826-ban a baromfi nagy mérvben pusztult. 1832. évi január és

1) Szeged v. 1861-iki közköltség előirányzata.

2) Ugyanaz az 1879-ik évre.