3. kötet - Tanítóképzés és tanítóképző

is Szeged ezidőbeli közműveltségi állapotaira s különösen az iskolázásra. A lajstrom szerint a városban volt ekkor 5 iskolás (scolasticus), vagyis iskolát tartó tanító. Ezentúl a szántó-utczában lakott a nagy tudományú Gratianus mester (magister), a varga-utczában pedig Tamás, kit a bölcsészeti tudományokkal való foglalkozásánál fogva általában csak "bölcsész"-nek (bwlchezy) neveztek. A tanultság elterjedését bizonyítja az is, hogy a lakosság közül hét család viselte a Deák nevet s hogy a városban három orvos is lakott, kik szakismereteiket bizonynyal a híres külföldi intézeteken szerezték meg (1).

A török hódoltság alatt, amidőn a tanító papok Szegedről elmenekültek, a szegedi egykor népes és nagyhírű középiskola is enyészetnek indult. Abády és Kis István, mint alább látjuk, nyitottak ugyan új iskolákat, de ezek is rövid életűek lehettek. A XVI. század közepétől fogva már csak ritkán, egy-egy évtizedben kerül valamelyik egyetemre szegedi diák; - mindenesetre azért, mert az egyetemre előkészítő iskola már megszünt.

Csak a barátok tartották még fenn a régi fárai, illetőleg kolostori iskolát, mely a hódoltság végén, mint alább látandjuk, már szintén a felbomlás szélén állt. A török uralom alatt tehát Szeged ifjúsága a barátok iskolájában tanult írni és olvasni. Aki pedig magasabb képzést óhajtott, az a barátok gyöngyösi iskoláját járta. Aki ezt is elvégezte, az még a tanácstagok sorában is különös tekintélynek örvendett tanultságánál fogva (2).

Még csak félszázadja, amióta hazánkban az első tanítóképző intézeteket (praeparandiák) felállították s amióta a nevelés- és tanítástan tudományos elvei szerint képzett tanítóink vannak; s alig mult száz éve annak, hogy a "Ratio educationis" értelmében a tankerületi főigazgatók székhelyein felállított mintaiskolákba (schola normalis) a tanításnak bizonyos egyöntetű módszer szerint való eszközlésére és e módszer elsajátítására a nagyobb városok tanítóit időközönként berendelték.

Mert hajdan a tanítóságra különleges minősítés nem igényeltetett. Jobbára a papok tanítottak s a régi plébániai és szerzetesi iskolákban

az olvasás és írás ismeretterjesztésével a lelkészek foglalkoztak. Innen van az, hogy a régi plébániáknál oly sok szerpap (diakonus) és káplány volt alkalmazva, kik jobbára az iskolákban a tanítással voltak elfoglalva. Így például a Szeged szent Demeteri plébánián a XVI. század elején hét káplány volt (1). Ezek egy része tehát az iskolában működött, mert az időben az iskola az egyház előcsarnokát képezte, ahol az olvasáson és íráson túl nem is igen tanítottak mást, mint amiket az egyházi és felekezeti szempontok megkívántak. Az iskolai ügyekkel is nem a világi hatóság, hanem a papok és a zsinatok foglalkoztak s ezek is vajmi ritkán (2).

Az olvasás és írás ismerete nem képezvén közszükségletet, az iskolákat főként azok járták, kik az egyházi pályára készültek. Egyébként maga "a papság nagy tömege is kulturai tekintetben tökéletesen el volt hanyagolva" (3) s így tanítói feladatait felismerni és teljesíteni alig volt képes. Csak a reformatio terjedése és a könyvnyomtatás meghonosodása idézett elő változásokat. A könyvek megsokasodtak és a régi, drága kéziratú könyvekhez képest olcsók lettek. A könyvek terjedése útján az ismeret és tudvágy felébredt s a tanultságnak becsét, sőt szükségességét általában felismerték.

Maguk a hitújítók többnyire mint "schola mesterek" tüntek fel, kik az ifjúságot és a népet mindenek előtt megtanították olvasni, hogy könyveikkel hassanak. Így a hitújítás korában Szegeden tanítóskodott Thar Benedek, Kis István és Abádi Benedek a tanultságot, az olvasás és írás ismeretét már a népre is kiárasztották (4). Talán ők voltak Szegeden az első világi tanítók s talán a mai népiskolai tanításnak ők voltak legelső munkásai, aminthogy a mai népiskolai intézmény a reformationál nem is régibb keletű.

A régi plébániai iskolák a papoknak különben is megfogyatkozott számánál fogva lassanként átalakultak s az iskolákban mindenütt világi "mester"-eket alkalmaztak. Ezek megválasztása pedig teljesen a plébánosoktól függött, akik azonban a tanítót voltaképi rendeltetésétől csakhamar elvonták s mindinkább az egyházi szolgálat körüli segédkezéssel foglalkoztatták. Így keletkezett a kántor-tanítóság s utóbb a

2) Lubrich Ágost: A nevelés történelme. Budapest, 1876. II. rész, 2. könyv, 106. lap. - Kis Áron: A magyar népiskolai tanítás története. Budapest, 1883. 7. lap.

3) Frankl Vilmos: Hazai és külföldi iskolázás a XVI. században. Budapest, 1873. 3. lap.

4) Földváry László: Szegedi Kis István élete. Budapest, 1894. 18., 27-29. és 41. lap. - Rácz Károly: Szegedi Kis István tiszántúli reformátorkodása. Lásd a "Szabad Egyház" 1891. évi 19-20. szám mellékletén. Régi Magyar Költők Tára. Budapest, 1896. VI. köt.

tanítói minősítés nem is a tanítás körüli tapasztalatokhoz, hanem az orgonálásban és éneklésben való jártassághoz lett kötve.

Az ily kántor-tanítók hosszabb tapasztalat után mégis egy bizonyos módszerhez szoktak. Ezt az ifjabb mesterek az idősebbektől elsajátítani igyekeztek s így a régi időknek is megvoltak viszonylag a maguk jó és jobb tanítójai. Egy bizonyos eredmény akkor is volt, mert az iskolások legtöbbje megtanult írni, olvasni és számolni. Olvasó könyvekről ugyan még szó sem volt, hisz az eféle legrégibb könyvünk csak 1674-ben Kassán jelent meg legelőbb. Az egy ívnyi könyvecske a kis és nagy ABC betűkön kívül még imákat, hitágazatokat és a ministrálást foglalta magában (1), mi eléggé mutatja, hogy az időben mire terjedt ki a tanítás s milyen lehetett a tanítás módja. Azt és annyit tanított a tanító, amennyit jónak látott. A tanítás különben is nem osztályonként és együttesen, a haladási fokozatok szerint, hanem egyénileg történt s legtöbbnyire a haladók tanították a kezdőket.

Nagyon jellemzi ez idők iskoláját, a tanítási módszert és a tanítói minősítést az, hogy a canonica visitatiok alkalmával a tanító, ha az apostoli hitvallásra a hitet letette, akkor elegendőleg minősített, kifogáson kívüli tanító volt. Szegeden még 1754-ben is ez volt a mérvadó (2).

A tanítóképzés legrégibb nyomaira a mult század utolsó negyedében akadunk. Az 1778. évben kibocsájtott "Ratio educationis" tanügyi rendtartás értelmében a Budán, Pozsonyban, Zólyomban, Győrött, Pécsett, Kassán, Ungvárott, Nagyváradon és Zágrábban, mint az újon felállított tankerületi főigazgatósági székhelyeken, négy osztályú "nemzeti" minta, vagyis "normális" iskolákat nyitottak, - olyanokat, minőt Felbiger János Ignácz sagáni apát 1774-ben Bécsben és később Pozsonyban is, porosz mintára szervezett (3).

Ezen mintaiskolákba a tanítókat berendelték, hogy a módszeres tanítást elsajátítsák s jövőre csak az lehetett tanító, ki a mintaiskolában nyert képzést. De csak a nagyobb városok tanítói vonultak be. Így Szegedről az 1797. évi január 4-én, a 3 hónapos tanfolyamra négy

1) Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. Budapest, 1885. II. köt. 367. lap. - Ilyen Abecedarium, Libellus alphabetus stb. czímű könyvecskék Debreczenben 1681. - Lőcsén 1691. és 1697., Kolozsvárott 1695. és Bártfán 1705-ben stb. jelentek meg. (Lásd Szabó i. m. l. k. 516., 585., 590., 603., 668. lapokon.) - Igen jellemző, hogy nálunk a hangoztatási módszer útján való tanítás porosz mintára csak a 60-as években terjedt el, holott Tótfalusi Kis Miklósnak Kolozsvárott 1695-ben kiadott "Magyar oskola" könyve már hangoztató módszerű ABC könyvecske volt. (Lásd Lugossy József: Magyar Akademiai Értesítő. 1844. évf. 162. lap).

2) Kiss Áron: A magyar népiskolai tanítás története. Budapest, 1883. 18. l.

3) 1797. évi városi számadások Szeged v. számvevőségi levéltárában s az illető évi tanácsi jegyzőkönyv vonatkozó határozatai.

ifjú Grósz Pál, Szakolczay András, Magyari Ferencz és Kraller Antal jelentek meg a város költségén. Az ifjakat Verner Jakab, a "kir. normal" iskolák igazgatója és Révai Miklós piarista képezte ki Nagyváradon. Kraller kivételével vizsgát tettek és képesítő bizonyítványt nyertek. 1793-ban a tanács ismét Igaz Annát és Pichler Annát küldötte Nagyváradra, hogy a "methodikát" elsajátítván, a nőnevelésnek új irányt alapítsanak. A vizsgálatot ők is letevén, a leányiskoláknál alkalmaztattak.

A legtöbb tanító azonban olykép szerzett minősítést, hogy mint iskolákat végzett ifjú, valamelyik tekintélyesebb tanító mellett a tanításban egy ideig segédkezett. Az iskolai év végén a segéd a helyi igazgató jelenlétében elméleti és gyakorlati vizsgát tett, amiről bizonyítványt is nyert. Ha ezt a kir. főigazgató is láttamozta, képesített tanítónak volt elismerve. Némelyek ezenfelül még Budán, Nagyváradon, sőt utóbb Temesvárott a tankerületi főigazgató előtt is vizsgáztak. Ezek a többiek felett az állások elnyerésénél előnyben is részesültek (1).

Arra is volt eset, hogy a főigazgató midőn iskolalátogatásokat végzett, a tanítók mellett működő ifjú segédeket elméletileg és gyakorlatilag megvizsgálták és siker esetén képesítő bizonyítványnyal ellátták (2).

De a képesítés ezen sokféle módozatai daczára is képzett s illetőleg képesített tanító az országban e század közepén is még igen kevés volt (3) s csak a nagyobb városokban akadunk ilyenekre, hol értékkel birt a tanítói bizonyítványokban felsorolt tantárgyak során a "háztartás és mezei gazdaság elemei" - "mértan, természettan és vonalrajz elemei" - "számtan, alkalmazva a kereskedési és kézműipari foglalatosságokra" stb. tantárgyakból kitüntetett osztályzat. De faluhelyeken általában kiszolgált katonák, kicsapott diákok, tönkre ment iparosok stb. voltak a tanítók, akiktől mindenekfelett azt igényelték, hogy énekelni s orgonálni tudjanak.

A népnevelés és tanítóképzés ezen siralmas állapota az 1827., úgy 1832-36., de különösen az 1840. évi országgyűléseken gyakorta szóba jött, sőt utóbb a tanítóképző intézetek felállítására vonatkozó törvényjavaslat is készült, de törvényerőre nem emelkedett (4). E

1) Szeged v. közigazgatási levéltárában, a rókusi templom és iskola felállítására vonatkozó külön kezelt csomagban.

2) Ekként nyertek képesítést a többi közt Hódy Ferencz és Baumgartner Mihály szegedi tanítójelölt ifjak, Tokody főigazgatónak 1813. évi szept. 13-iki szegedi iskolalátogatása alkalmából. (U. o.)

4) Konkoli Thege Pál: 1840. évi országgyűlés. Pest, 1840. 1847. II. köt. 527. l. - Magyarország közgyűlésének jegyzőkönyve. Pozsony, 1840. III. k. 66. l. - Magyar országgyűlésen a főrendeknél tartott országos űlések naplója. Pozsony, 1840. 573. l.

helyett V. Ferdinánd király 1842. évi decz. 22-én a helytartótanácshoz intézett rendeletében az országban öt tanítóképző felállítását hagyta meg. Ezek székhelyéül Pest, Miskolcz, Érsekujvár, Nagy-Kanizsa és Szeged jelöltettek ki.

A helytartótanács 1843. évi január hó 10-én kelt leiratában nem is késett erről a tanácsot értesíteni. A népnevelés szempontjából háramló közhaszonra és üdvös következményekre utalással egyúttal felhívta a tanácsot, hogy az intézet részére szükséges helyiségeket - legalább is három téresebb szobát, padokkal és asztalokkal és más felszerelésekkel bebutorozva - a város szolgáltatná, a két tanítót és a zenetanárt ellenben a tanulmányi alapból díjazzák (1).

Készséggel teljesítette a város a kívánalmat. A Csavojszky-féle házat (Boldogasszony-sugárút 3. sz.) már ugyanazon évi októbertől fogva 350 frtért az intézet részére bérbe vette s be is butoroztatta (2). De az intézet csak a következő évi október 13-án nyílt meg (3). 1844. évi november 5-én a helytartótanács a fűtésnek, egy orgona, 2-3 zongora beszerzési árának megajánlására is felhívta tanácsot, de a választott község erre nem volt hajlandó.

Az intézet igazgatójául Kremminger Antal prépostot, tanárául pedig Mennyhárdt Ágoston kegyesrendi papot, a szegedi polgári iskola tanítóját és Soltész Dániel ügyvédet, továbbá zenetanítóúl Szőnyi (Weber) Jánost nevezték ki, utóbbit 200, előbbieket pedig 500 frt évi fizetéssel. Az igazgató pedig az intézeti különféle szükségletek fedezésére számadási kötelezettséggel évenként 200 frt előleget nyert, amiből lassanként zongorákat, másféle hangszereket, térképeket és egyéb taneszközöket szereztek be.

A két évi tanfolyam első osztályában az első évben 33 növendék vétetett fel. A felvételre jelentkezőknek 16 éves életkort, legalább 4 gymnasiumi tanfolyam végzését kelle igazolni. Közülök négy a tanulmányi alapból egyenkint 160 frt ösztöndíjat nyert, de a forradalom után bekövetkezett szervezés alkalmából ez megszünt. Egyik helytartótanácsi rendelet azt is kimondta, hogy a tanítók a kegyelmes királyi rendelet értelmében ezentúl valláskülönbség nélkül a "tisztesek" (honoratiorok) osztályába tartoznak s mint ilyenek, a vármegyéknél a nemesekkel egyenlő politikai jogok gyakorlására feljogosítvák.

3) Budapesti Híradó. 1845. évf. 277. sz. Az érdekes közleményből kiemelendő, hogy a házi tanításért havonként 20 pkrtól 2 frtig terjedő díjazás volt szokásban.

mében a magyar volt. A tanítóképző főfelügyelete a nagyváradi tankerület főigazgatójára, Lonovics József csanádi püspökre bízatott, ki e minőségben 1844. évi november hó 4-én az intézetet látogatásával megörvendeztette.

Az első tanévet követő szünet alatt az intézet mindkét tanára (1) állami költségen a bajor népoktatási intézetek tanulmányozására lett kiküldve.

A következő évek látogatottsága már nem állt arányban a kezdettel (2). Az 1847-48. tanévben pedig a II. osztálynak egy tanulója sem volt s az I. osztályra is csak 5-en jelentkeztek. Az 1848-49. tanévben ismét az I. osztály volt tanulók híján, ellenben a II-od évesek száma 12 volt. A hadi mozgalmak miatt különben a tanítás két ízben is huzamosb időre megszakadt. A helyiségeket népiskolai czélokra vették igénybe, a tanszerek a rácz iskolába hordattak át, ahonnan az újszegedi lőporrobbanás után jórészben el is tüntek, a növendékek tanítása és vizsgája pedig a plébánián történt.

A tananyag a következő volt. I. évfolyam: hitelemzés és szertartástan, bibliai történetek, magyar nyelv, szépírás, általános és részletes tanítástan, földrajz, számtan, orgona, ének, szertartási gyakorlatok. A II-od évben: neveléstan, magyar nyelv, rögtöni betegedéseknél az első orvosi segély nyújtása az embereknél s állatoknál, úrbérmagyarázat, természetrajz, természettan, mezőgazdaság, kézműtan, számtan, orgona, szertartási gyakorlatok. Ezen tananyag 1853-ban annyiban változott, hogy az úrbérgyakorlat helyett a német nyelv tanulása vétetett fel.

A forradalom után Soltész Dániel helyére Lubrich Ágoston neveztetett ki. Az intézet népessége ekkor rövid időre emelkedésben volt s ámbár 1854. évi szept. 28-án kelt felsőbbi rendelet értelmében az idegenajkú tanulóknak megengedték, hogy tantárgyaikat németül tanulják, mégis a szegedi "királyi" képző sorsa válságos lett. Az 1855. évi decz. 14-én kelt császári rendelet értelmében ugyanis a tanulmányi alapból fenntartott régi tanítóképzők megszüntetésével az új tanrendszerhez alkalmazott és főelemi iskolákkal kapcsolatos "császári" képzők felállítása vétetett tervbe, még pedig Pesten, Esztergomban és Kalocsán.

1) Menyhárdról másutt szólunk tüzetesebben. Soltészról pedig megjegyezzük, hogy nemcsak mint tanár, de mint tanügyi iró is nevet szerzett. A tanítóképzők használatára írott és Szegeden megjelent földrajzi, természetrajzi és természettani stb. munkái közül az utóbbi három kiadást ért. (Lásd Petrik G.: Magyarország bibliographiája. Budapest, 1891. III. köt. 408. lap).

2) Így volt ez különben másutt is. Így például az 1846-47. tanévben Érsekujvárott 5-en, Nagy-Kanizsán pedig 4-en iratkoztak be.

Csajághy püspök azonban a szegedi tanítóképzőt mindenkép fenntartandónak találta s elhatározta, hogy ha Szeged város közönsége a helyiségek bérének fizetését, úgy a fűtést magára vállalja, az esetben az intézet többi kiadásait ő fedezi és mint "püspöki" intézetet, tovább is fentartja. Bizalmas úton megkereste ennélfogva a tanácsot, hogy e tekintetben tájékoztatná.

A tanács és a községválasztmány 1856. évi november 2-án tartott ülésében nem is késett kijelenteni, hogy az esetre, ha a Kalocsára áthelyezendő intézet a városban továbbra is megmarad, a helyiségek bérét, fűtési és takarítási költségeit viselni kész (1). E határozat felsőbb helyen is méltányoltatván, Csajághy a kormánynál kieszközölte, hogy a szegedi intézetnek a tanulmányi alapból 600 frt évi segély biztosíttatott. Ily körülmények közt a püspök 1857. évi január 4-én a szegedi plébániánál 500 frtot kamatozó 10,000 frt névértékű földtehermentesítési kötvényt helyezett el s erről szóló örök alapítványi oklevelet állított ki.

Az állam, a város és az egyházmegyei hatóság segélyével a tanítóképző további fennállása így biztosíttatván, az 1857. évben Budapestre áthelyezett Lubrich helyére s illetőleg igazgató-tanárul, évi 700 frt fizetéssel, 1858-ban Bárány Ignácz neveztetett ki. A hitoktatón és zenetanáron kívül egyes tantárgyakat tiszteletdíjazás mellett kisegítő tanárok adtak elő. Az intézet felügyelete pedig Tóth János népiskolai igazgatóra bízatott.

A látogatottság ez időtől fogva mindinkább fokozódott. Különösen Délmagyarország idegen ajkú ifjai már a magyar nyelv elsajátítása okából is inkább a szegedi, semmint a Bonnaz püspök által időközben felállított verseczi német tannyelvű intézetet keresték fel. Ugyanezen időben több nőnövendék is, mint magántanuló, a szegedi intézetben tett nyilvános vizsga után nyert tanító-képesítő oklevelet.

Az intézet ez időben a szegfű-utcza 2. sz. alatti ház földszintjén volt elhelyezve s a kiváló ügybuzgalmú Bárány vezetése alatt a képzés színvonala jelentékenyül emelkedett. Külön gyakorló iskolája ugyan nem volt, a módszeres gyakorlati előadások a belvárosi népiskolában tartattak.

Bárány hozta be az olvasás új módszerű tanításának rendszerét. A betűknek hangoztatás útján való tanítási módja ekkor váltotta fel a régi, százados betűző és foglaltató módszert. Az új módszer a soproni képezdében Gartner Ferencz tanár által már előbb is sikerrel alkalmaztatott s Gartnernek erről szóló munkáját Kempelen Győző 1858-1860-ban magyarul ép Szegeden bocsájtotta közre.

Az új módszer behozatala bizonyos nehézségekkel járt ugyan, de rövid idő alatt még a régi tanítók is elsajátították, úgy hogy a 60-as évek elején már többnyire mindenütt e szerint tanítottak. Lövényi József pesti szépíró tanár pedig 1854-ben úgy a tanítóképzőben, mint a népiskolákban az ütenyírásból is tartott előadásokat; de rendszere kevés tetszésben részesülvén, érvényre nem emelkedhetett (1).

Bárány vezetése alatt az intézet igen jó hírnevű lett s az ő vezetése alól kikerült növendékek általában a népoktatásügy buzgó apostolai lettek. Akik a későbbi időszakban mint a néptanítói kar vezérlői kiváltak, sikeres tanításuk és irodalmi munkásságuk által maguk után nyomokat hagytak, azok általában Bárány Ignáczot vallják mesterüknek.

1861-ben Szabó Mihály lett az intézet vezető tanára s néhány év mulva az intézet alsóvárosra, a jelenlegi apácza-utczai és az igazgató tulajdonát képező Szabó-féle házba helyeztetvén át, hol nem ugyan a tanulók létszámát, de az eredményt tekintve, fokozatos hanyatlás következett be (2).

A városi hatóság, mint az intézet egyik fenntartója, e tapasztalatra néma nem maradhatott. Midőn az 1868. évi XXXVIII. t.-cz., mely a tanítóképzők reformját is felölelte, - megalkottatott, az 1868. évi október 19-én tartott közgyűlésből feliratot intézett a közoktatásügyi kormányhoz, melyben a felállíttatni kért jogi akadémiai és gazdasági tanintézet létesítésén kívül a kormány figyelmét felkérte egyúttal a szegedi képezdére s azon óhaját fejezte ki, hogy az új tantervhez alkalmazottan három osztályúvá fejlesztessék és állandósíttassék (3). 1869. évi deczember 5-én a közgyűlés ez ügyben újabb feliratot is intézett.

Midőn báró Eötvös miniszter 1870. évi január 11-én Molnár Aladár titkár kíséretében Szegeden megjelent, hogy a város iskoláiról és tanügyi szükségleteiről közvetlen tapasztalatokat szerezzen, a hatósággal folytatott tárgyalásai során kilátásba helyezte, hogy az állam által felállítandó több tanítóképző intézet egyikét, még pedig ösztön díjakkal és internatussal kapcsolatban, Szegeden fogja felállítani. Politikai viszonyok és befolyások következtében azonban az új képzők közül egyik Csongrádon, másik pedig Szabadkán helyeztetett el. Csongrádot illetőleg csakhamar kiderült, hogy a képző ott nem maradhat, aminthogy rövid idő mulva innen Félegyházára át is helyezték. A szabadkai női tanítóképző elhelyezése is sok tekintetben kifogásoltatott s több alkalommal fontolgatás tárgyát képezte, hogy úgy ez,

2) "Szeged államképezdét kíván" czikksorozat a Szegedi Híradó 1868. évi utolsó és 1870. évi első számában s az erre vonatkozó észrevétel.

mint a félegyházi intézet is Szegedre helyeztessék át. A város nem is késett e tekintetben ajánlatait minden alkalommal megtenni, de az áthelyezés terve mindenkor azon mult, hogy Szegeden ép a város anyagi támogatásával fenntartott felekezeti képző áll fenn s annak lételét válságossá tenni nem kívánatos.

Az egyházmegyei hatóság a kormány részéről tehát több ízben felhivatott, hogy a szegedi képző fogyatkozásait pótolja, esetleg a verseczivel, mely már különben is elnéptelenedett, egyesítse. A püspök azonban a szegedi képzőt áthelyezni nem kívánta, sőt a verseczi intézetet a szegedivel egyesítette s ez úton igyekezett a törvény kívánalmainak eleget téve, a szegedit átalakítani és újra szervezni. 1871. évben tehát a verseczi intézetet feloszlatták s az 1872. évi szeptember havában a szegedi képző 3-ik osztálya megnyittatott. Az intézet ellátási költségei ekkor 4220 írtra, emelkedtek, de ebből 2284 frt állami segély, illetőleg a tanulmányi alap járuléka. A helyiségek bérköltségeit most is a város viselte.

Ez új szervezkedés alkalmával az egyházmegyei hatóság a képző anyagi és szellemi ügyeinek ellenőrzését Kümmer János apát s tankerületi főigazgató elnöklete alatt Dáni Ferenez, Kovács Albert, Kremminger Antal, Szabó Mihály, Szűcs Andor és Tóth János személyében megalkotott igazgató-tanácsra bízta. De az igazgató-tanács hatásköre csakhamar kiforgattatott; ezenkívül a segédtanárokul alkalmazott piaristák előadásai az intézet szellemével össze nem férő irányúaknak tapasztaltattak s ennek következtében egyrészről az igazgató tanács megbízását 1874. évben letette, másrészről pedig a segédtanárokat is másokkal cserélték fel. Az igazgató-tanács ezután Árleth Ferencz, Babarczy József, Dobó Miklós, Erőskövy Antal, Kolb Antal, Meák Gyula, Oltványi Pál, Szabados János és Várady Ignácz személyében alakít tatott meg, de 1876-ban ez is lemondani kényszerült. S noha a tanító képző intézetek állami felügyeletét mindenütt a tanfelügyelőkre bízták, a szegedi felekezeti tanítóképezdére nézve úgy ekkor, valamint később is azon kivételes intézkedés lépett életbe, hogy az a tankerületi főigazgatóság ellenőrzése alá helyeztetett. Ezen kívül az intézet ügyeit a káptalan egyik tagja, mint püspöki biztos vezette.

Külön gyakorló iskolája még ez utóbbi szervezés alkalmával sem volt és gyakorló előadásokra többnyire az alsóvárosi községi népiskolába jártak. Felszerelései közt egy orgona és 6 zongora szerepelt. Könyv tára 250 kötetre terjedt. Külön értesítőt ki nem adott s a nyilvánosság elöl lehetőleg elzárkózott (1). Az 1879-ik évi márczius 12-iki árvíz alkalmából az intézet helyiségei részben romba dőltek s a rozoga

1) Tóth János elemi iskolai igazgatónak 1857-68. évi négy rendbeli értesítőjében mellékesen szerepelnek csak némi adatok a tanulók létszámáról.

szerelvények jobbára megsemmisültek. A növendékek a tanévet Makón, a püspök nyári üdülő helyiségeiben fejezték be.

Harmincz évi fennállása idejéről a növendékek évenkinti létszámát a következő táblázat tárja elő:

Tanév	Tanulók létszáma			Tanév	Tanulók létszáma
	I.	II.	III.		I.	II.	III.
	osztályban				osztályban
1844-45	33	__	__	1862-63	28	20	__
1845-46	23	24	—	1863-64	20	28	—
1846-47	20	9	—	1864-65	25	28	—
1847-48	5	—	—	1865-66	29	29	—
1848-49	—	12	—	1866-67	22	28	—
1849-50	15	—	—	1867-68	30	19	—
1850-51	27	13	—	1868-69	24	28	—
1851-52	22	25	—	1869-70	34	24	—
1852-53	34	21	—	1870-71	39	34	—
1853-54	21	21	—	1871-72	9	15	—
1854-55	31	23	—	1872-73	17	11	11
1855-56	19	24	—	1873-74	19	9	11
1856-57	21	22	—	1874-75	25	17	9
1857-58	28	23	—	1875-76	39	15	16
1858-59	36	26	—	1876-77	35	35	21
1859-60	28	23	—	1877-78	35	23	32
1860-61	41	24		1878-79	25	22	22
1861-62	16	33	—	Összesen végzett			688

A csanádegyházmegyei területen levő apáczazárdák összes tanitójelöltnői, mint magántanulók, a szegedi képzőben tett vizsga alapján nyertek képesítő okleveleket.

Az intézetben működött tanárok: Menyhárdt Ágoston (1844-56), Soltész Dániel (1844-48), Lubrich Ágoston (1849-57), Bárány Ignácz (1858-61). Szabó Mihály (1861-től), Glauz Ferencz (1871-től), Szőnyi Lajos (1873-tól); segéd-tanárokként működtek: Bója Gergely, Kustár Ignácz, Borostyáin Alfonz, Magyar Gábor, Horváth Sándor, Martin Péter, Kutassy József, Nagy János, Ferenczi János. Rajztanító Vitkovszky Lőrincz, szépírás tanító pedig Marosi Mór volt (1).

Magán női tanítónőképezde is volt Szegeden. Keméndyné Drucker Irma 1875. évi nov. 4-én nyitott ilyent s növendékei a szabadkai képezdén tettek nyilvános vizsgát.

1) Szabó Mihály: A szegedi kir. róm. kath. tanítóképezde értesítője az 1883-84. tanévről. Negyven éves fennállása és negyedik újjászervezése emlékeül. Szeged, 1884.