Vágó Pál


Reizner és műve  |  1. kötet  |  2. kötet  |  3. kötet  |  4. kötet  |  keresés

 

248

Az 1869. évi június 19-én első ízben megalakult s azóta háromévenként újra szervezett községi iskolaszéknek első elnöke Dáni Ferencz, jegyzője pedig Muskó Sándor lett. 1871. évi április végétől 1872. évi június végeig Takács Mihály, augusztus 31-től fogva pedig mindvégig Kovács Albert volt az iskolaszék elnöke. Az administrativ ügyek felszaporodása következtében az iskolaszékhez javadalmazott jegyzői és irattárosi állások szerveztettek (1).

4. RENDTARTÁSOK, TANÍTÁSI MÓDSZEREK; AZ ISKOLÁK BELSŐ ÉLETE.

Nagyon kevés az, mit idevágólag a régibb időkre nézve, terjedelmes és kiváló oktatásügy-történeti szakművekből átaljában is tudunk (2), amin nem lehet csodálkozni. Mert a népiskola mint ilyen, tulajdonkép csak a "Ratio educationis" megjelenése óta áll fenn s a korábbi, kizárólag egyházi befolyás alatt álló alsóbb iskolák feladatát alig képezte más, mint az egyházi segédszolgálatra való képzés, nevezetesen a ministrálás, temetéseknél való éneklés stb (3).

Az egyházi hatóságoknak az iskolákra és a tanítás módjára nézve nem is volt valamely különösebb intézkedése s canonica visitatiók alkalmával is csak arra volt gond, hogy a tanító az apostoli hitvallásról hitet tegyen (4).

A tanítás tehát minden rendszer és módszer nélkül történt. Kiki

rapítására egyúttal 500 frt tőke-alapítványt tett. Meghalt 1887. aug. 6-án. Kimerítőbb életrajzát közölte a szegedi főreáliskola 1872-73. évi értesítvényében Vész Albert, továbbá a szegedi tanyai iskolák 1888-89. évi értesítőjében Tóth Antal, úgy a Szegedi Híradóban Várkonyi Endre.

1) Szeged v. közigazgatási levéltárában az illető évek s napokról kelt tanácsi határozatok, továbbá az "elemi iskolai igazgató" és "tanítók fizetése" czímű külön kezelt iratokban levő főigazgatói értesítések stb.

2) Garamszegi Lubrich Ágost: A nevelés történelme. Budapest, 1876. évben megjelent 4 kötetes nagy műve. - Kiss Áron: A magyar népiskolai tanítás története. Budapest, 1883. - Kiss Áron: Adalékok Magyarország nevelés- és oktatásügy történetéhez. Budapest, 1874. - Molnár Aladár: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. Budapest, 1881.

3) Lásd alább, a belvárosi népiskolánál Návay János plébános 1717. évi okt. 8-án kelt levelét.

4) 1754. évi aug. 4-én gr. Esterházi Károly esztergomi kanonok által Szegeden tartott egyházlátogatási jegyzőkönyv a Csanád egyházmegyei levéltárban Temesvárott.

249

akkor és azt, vagy annyit tanított, amikor és amennyit jónak látott. A tanító túlnyomólag egyházi segédszolgálatokkal lévén elfoglalva, a magukramaradt tanulók fölött valamelyik korosabb növendék gyakorolt felügyeletet s vezette a tanítást. Többnyire egymásközt és maguktól tanultak olvasni és írni. Egyöntetű tankönyvekről szó sem volt. Rendes iskolai év, osztály vagy tanfolyam nem létezett. A szülő akkor adta be és vette ki a gyermeket az iskolából, amikor tetszett. Így a tanulók foglalkoztatása is nem egyszerre és a haladás mérvéhez képest együttesen, hanem egyénileg és egyenként történt. Órarend, vagy más rendtartás egyáltalán nem volt.

A legelső iskolai törvény az 1778-ban kibocsájtott Ratio educationis volt, mely a népiskoláknak falusi, kisvárosi és nagyvárosi hármas minőségét megállapítván, mindezekre nézve már követendő szabályokat állapított meg. Szegeden 1779. évi június 1-én lépett életbe az új rendtartás s ekkor szerveztettek a város népiskolái legelőször. A belvárosban ugyanis 4 osztályú nemzeti iskola nyittatott, ugyanolyan, mint a főigazgatósági székhelyeken állított mintaiskolák voltak. A külvárosokban pedig a falusi iskolák mintájára úgynevezett "trivialis" iskolák szerveztettek, illetőleg átalakíttattak. A külvárosi iskolák haladottabb növendékei a nemzeti iskola magasabb osztályaiba felvétettek, mert a két iskola összhangban volt, mindakettőnek tananyaga tervszerűleg megállapíttatott.

A mult század végén e szerint Szegednek a belvárosban egy négyosztályú fiú- s egy egyosztályú leányiskolája, felső- és alsóvároson pedig egy egyosztályú fiú- és leányiskolája, összesen tehát hat tanító és három tanítónő vezetése alatt, hét osztályból álló négy iskolája volt (1), melyek a tanács egyik tagjának személyében kinevezett helyi igazgató felügyelete alá jutottak.

Ez időtől fogva vannak a tanításra, a taneredmény biztosítására, a tananyagra, úgy a fegyelemre vonatkozó általános és különös rendelkezések, a többi közt a következők:

A leányoknak a nagyobb fiúktól leendő elkülönítésére 1793. évben a tanács a belvárosi leányiskolának külön épületet emelt. A külvárosokban azonban az 1800. évi márcz. 25-én kelt királyi rendelet daczára, a fi- és leányosztályok egy épületben maradtak s a tanítónők szorgalmazott fizetésjavítása is jobb időkre halasztatott (2). 1786. évi

1) Pestnek a jelen század első tizedében is összesen csak 17 osztályból álló 8 népiskolája volt. Lásd Békey Imre: Budapest főváros közoktatásának vázlatos története az 1868. évtől az 1881. év végeig. Budapest, 1882. 15. lap.

2) Móra, Tabán és Alvég külvárosokban az 1839-40. évben felállított "ingyen iskolák" vegyes osztályaiban a nemenkénti elkülönítés a helytartótanács rendeletére csak az 1844-45. tanév alatt hajtatott végre.

250

június 6-án kelt felsőbb rendelettel az iskolaév kezdete október l-ére, befejezése pedig július végére tűzetett ki; az évzáró vizsgákat pedig augusztus közepéig kelle megtartani, a félévi vizsgák ideje februárra tűzetett ki. Az 1787. évi márczius 26-án kelt rendelet a nagy szünidőt július 15-től szeptember 1-éig terjedőleg állapította meg, a félévi vizsgák pedig január végén voltak tartandók. Az 1790. évi május 7-én kelt felsőbb rendelet a tanév kezdetét november 1-ére, zárását július 15-ére tűzte ki; de a következő évben a vizsgák márczius és szeptember hónapokban tartattak meg. Később a nagy szüneti idő csak egy hónapból állt (1); majd augusztus és szeptember hónapokból állt a nagy vacatio, amit az iskolaszék 1869-ben változtatott meg.

Ezen kívül karácsony, húsvét és egyéb ünnepek alkalmából néha hetekre terjedő kis szüneteket tartottak s a temérdek félünnepen is szünetelt a tanítás. Hamvazó szerdán, balázsoláskor (2), keresztjáró napokon stb., az iskola zárva volt. Rendes heti szünet volt még szerdán déltől fogva péntek reggelig. Az 1787. évi márcz. 26-án kelt rendelet azonban a szüneti napot csütörtökre szorította s ha csütörtökre ünnep esett, az esetben kivételesen a szerda délután is szüneti nap volt. Később csak csütörtök délután volt heti szünet (3).

Felsőbb rendelet értelmében 1785. évben a német nyelv tanítását még a nemzeti iskolába is bevezették. Volt is öröm 1790-ben, amidőn e rendeletet visszavonták, amiről a belvárosi iskola történeténél tüzetesebben szólunk. Jéger tanító azonban 1810. évben a nemzeti iskola IV. osztályában a német olvasás és írás tanítását újból megkezdette, még pedig a polgárság egy részének tetszése mellett.

A tankötelesek iskoláztatása ügyében az első rendelet, mely a szülőkhez intézendő intésekre szólította fel a hatóságot, 1790. évben bocsájtatott ki. 1793. évben történt legelőbb az is, hogy a helyi igazgató a gyakori kimaradozások okából a mulasztók összeírását elrendelvén, a tanácsnál javasolta, hogy a szülőket megbüntessék.

A tankönyvekre nézve az 1790. évben kelt legrégibb rendelet azt tartalmazta, hogy a budai egyetemi nyomdában a nemzeti iskolák részére készített olvasó- és más tankönyvek használandók. Ez a rendelet egész az 1852. évig érvényben maradt (4).

1) 1823. évi ápr. 3-án kelt együttes kérelme a tanítói karnak Szeged v. közigazgatási levéltárában.

2) Február 3-án, szt. Balázs püspök napján. Torokfájások elhárítására a pap ekkor keresztbekötött gyertyaszálakat imádság elmondása közben a gyermekek álla alá illeszt.

3) A tanítóknak 1823. évi ápr. 3-án kelt testületi kérelme a tanácshoz.

4) Helytartótanácsi s főigazgatói rendeletek Szeged v. közigazgatási levéltárában majdnem minden évről.

251

Az olvasás tanítása a régi betűző és foglaltató módszer útján történt, mi egész a 60-as évekig, sőt részben még azon túl is érvényben maradt. Mert a betűk hangoztatása útján való olvasási módszert kezdetben csak az újonnan képesített tanítók léptették életbe. Az írást is a tanító által előírt vonalak utánrajzolása vagy a kéz vezetésének módozata szerint tanították. Számoló gépekről és más tanszerekről szó sem lehetett, ezek is csak az 50-es évek óta használtattak. Minden a memorizálásra volt fektetve. A tanító előmondása után a tanulók egyszerre és hangosan ismételve mondogatták a hallottakat. Beszéd- és értelemgyakorlatok, szemléltetés stb. pedig csak az 1853. év óta alkalmaztattak (1).

A felszereléseket illetőleg nevezetes a főigazgatóságnak 1789. évi aug. 24-én kelt azon rendelete, hogy minden iskolában tábla, kréta és szivacs legyen. Az iskolai padok kezdetben közönséges lóczák és keskenyebb asztalok voltak (2). Majd a templomi székek és zsámolyokhoz hasonló bő, nagy és magasan felnyúló, mozdíthatatlan keményfa padok készültek, melyeknek eltávolítását még az 1852. évi július 30-án tartott tanbizottmányi űlés is hasztalan sürgette. Ezek az 50-es évek végén pusztíttattak el. Ezeken a régi padokon a tanulást és tanítást ma absolute lehetetlennek tartanák.

Az egészségügyi követelményekre sem volt semmi gond, hisz e tekintetben csak a legutóbbi időkből vannak rendelkezések. Szilber igazgató 1817-ben a nagy hidegek miatt a maga felelősségére eltiltotta a kisdedeknek a templombajárást, mi némely körökben nagy visszatetszéssel találkozott s az igazgatónak különféle alkalmakból történt mellőztetését vonta maga után, úgy hogy ez kénytelen volt leköszönni. A felsőbb hatóságok rendeletére csak az 1832-33. tanévtől fogva vizsgálták meg a beirottakat, ha vajjon a himlő ellen be vannak-e oltva, mert ennek igazolásától tétetett függővé a beiratás. Az 1831. évi cholera alkalmából az iskolákat vizsga nélkül bezárták s a tanév csak nov. 1-én nyittatott meg (3).

Mi végül a bánásmódot és a fegyelmet illeti (4), úgy a régibb,

1) Budapesti Hírlap 1854. évf. 544. és 550. sz.

2) Verner felügyelő 1797. évi szept. 25-én kelt levelében kifogásolta, hogy a felsővárosi leányiskola tanulói szűk bérhelyiségben, egy közönséges asztal körül elhelyezett székeken tanulnak. Kívánta, hogy alkalmas helyiségbe rendes iskolapadok szereztessenek be, különben a helytartótanács intézkedését fogja kikérni.

3) A helytartótanács rendelete Szeged v. közigazgatási levéltárában.

4) A fegyelmi szabályok "Az apostoli magyar hazának nemzeti oskoláit gyakorló nevendék kisdedeknek szabott rendtartásai vagy regulái" czímű kis füzetben Budán, 1781. évben tétettek közzé. E szabályok a templomban és iskolában való magaviseletnek módját, a tanulóknak az elöljárók, tanítók és egymáshoz való viszonyát s az iskolából mikép való megválás kérdését stb. szabályozzák. A régi népiskola beléletének felettébb érdekes képei tükröződnek elénk e kis füzetkében.

252

mint a közelebbi időben is a testi fenyíték alkalmazásának valóban rettenetes esetei fordultak elő. A főigazgató ép egy szegedi esetből kifolyólag 1805-ben körrendeletben figyelmeztette a tanítókat, hogy a "normalékat szigorúan tartsák meg." Ez a normale pedig abból állt, hogy a gyermekeket tetszés szerint verhetni, csak a csontja ne törjön. Az 1827-1857. években tanítóskodott Korényi Andrásnak kegyetlen vadságaira még ma is sokan emlékeznek. Nem volt egyetlen tanítványa, ki keze súlyát nem érezte volna s ha egyébért nem, a legszorgalmasb s legpéldásabb magaviseletű tanuló azért is fenyítve lett, mert még ki nem kapott.

Íme, ilyen volt az első Ratio educationis alapján szervezett szegedi nemzeti iskola belső élete.

Az első iskolai rendtartás ellen már kezdetben sok észrevétel merült fel s különösen a felekezetekre nézve volt sérelmes. Azért az 1790-91. évi országgyűlésen, mely először foglalkozott a népiskola kérdésével, a XV. t.-cz. által a nevelés és tanítás szabadságának elveiből folyó egy új rendtartás készítésére országos küldöttség neveztetett ki (1). De háromnegyed évszázadnak kelle eltelnie, míg a törvényhozás ezen elhatározása 1868-ban ténynyé vált. Mert az országos küldöttség készített ugyan egy helyes és a szabadelvű haladást biztosító javaslatot, de ez sohasem került vitatás alá.

E helyett a helytartótanács ugyancsak "Ratio educationis" czím alatt készített egy új közoktatásügyi szabályzatot, mely 1806. évben Budán közzététetett s életbe is lépett. E második rendtartásban az iskolák tananyaga még kimerítőbben volt meghatározva s ezenfelül a falusi és nemzeti iskolákra nézve alkalmas táblázatos tanterveket, órarendeket is foglalt magában. Egyébként azonban retrograd szellemű volt s különösen az egyházi érdekekre volt tekintettel s ezek befolyását biztosította. Különösen a vallástudomány kiterjedtebb és a többi tanulmányokat is átható tanítását hangsúlyozta. Verner felügyelő már 1797. évi április 30-án kelt rendeletében a vallástan elhanyagolt tanítása okából szorgalmasabb katechizálásra s naponként való templombajárásra intette a tanítókat, pedig a hitelvek tanítása talán ép a lelkészek legsajátagosabb feladatát képezte volna. Ez a rendelet különben 1797. évi szeptember 15-én s 1800. évi nov. 4-én is megújíttatott.

1) Az idézett törvény következőket tartalmazza: "a köztársaság java az ifjúság nevelésétől függ leginkább, annálfogva ő királyi Felsége hozzájárulván, a karok s rendek elhatározták, hogy a nemzeti nevelés és oktatás szabadsága rendszerének általános elvei kidolgozása végett és aztán az ily munkálatnak az országgyűlés megvizsgálása és helybenhagyása után az ország törvényeibe való igtatás tekintetébőli előterjesztése végett országos küldöttség neveztessék, a királyi jogok épségben hagyása mellett."

253

A kerületi felügyelő rendelete következtében a hatóság 1798. évben nem is késett Radványi András belvárosi plébánost a hittanítás teljesítésére felszólítani. A plébános erre ígéretet tett, hogy a nemzeti főiskolában káplánja hetenként szerdán és szombaton, egy-egy órán át a hitvallást tanítani fogja. Ugyanezt ígérték a minoriták is, de ezek 1798. évi július 27-én kelt kérelmükben ezért "honoráriumot" kívántak. A belvárosi plébános pedig a főigazgatónál ezen szolgálatért évi 100 frt díjazást szorgalmazott azon az alapon, mert Nagyváradon és a többi főigazgatósági székhelyeken, a mintaiskoláknál alkalmazott hitoktatók ugyanily javadalomban részesülnek. A főigazgatóság a plébánost tévedése felől meggyőzni képes nem volt s így az egyházmegyei hatósághoz fordult, mely elrendelte, hogy a hitoktatást rendszerint a tanítók teljesítsék, ezenfelül azonban a káplánok hetenként kétszer a tanítottakat megvizsgálják. Ez a rendelet csakhamar feledésbe ment és úgy a tanítók, mint a káplánok a hittan tanítását igen hanyagul teljesítették.

A tanítók azt emlegették, hogy a katechizálás stb., a lelkészek legfontosabb teendője, akár mint a misézés vagy temetés; a káplánok pedig azért vonakodtak, mert a hatóság ezen fáradozásaikat külön díjazni nem szándékozott.

Ily körülmények közt Tokody főigazgató 1815. évi deczember 31-én a tanácsot felhívta, hogy a hitoktatásért ne sajnáljon évi 50 frt tiszteletdíjat adni. De a tanács erre elvi tekintetekből hajlandó nem volt s a plébánost, Pálfy Sándor alesperest felhívta, hogy a hitoktatás körüli teendőit lelkiismeretesen teljesítse, mert az 5373 számú hívek lelki ügyeinek gondozása mellett, neki és két káplánjának erre még elég ideje telik. Az esperes ennek következtében a püspökhöz fordult s Kőszeghy 1817. évi ápr. 2-án a várost felhívta, hogy a hitoktatásért fizetést adjon. Még ugyanezen évi október 22-én a helytartótanács is felhívta erre a város közönségét annak kijelentése mellett, hogy esetleg a 3-ik kápláni állás szerveztessék.

De sem a tanács, annál kevésbé a választott község erre hajlandóságot nem mutatott, sőt ez utóbbi az egyházmegyei hatóság szívós követelőzése fölött 1823. évi aug. 11-én megütközését nyilvánította. Ennek következménye megint az lett, hogy a nemzeti iskolák összes tanulóit a hitoktatásra összevonták s a káplánok a 3 osztályra való 6 óra helyett hetenként csak 2 órán át tanítottak s illetőleg vizsgáltak.

Lajtsák püspök és főigazgató sürgetésére a választott község 1830. évi augusztus 29-én végtére megszavazta a 3. kápláni állás fel állítását oly módozattal, hogy ez első sorban is a hitoktatást telje sítse, továbbá a városházán 1825. évben a rabok lelki ügyeinek ápolására berendezett kápolnában az isteni tiszteleteket és erkölcsi

254

oktatásokat, - melyeket a felsőbb rendeletek értelmében a lelkészek különben is díjtalanul tartoztak teljesíteni - végezze. Török püspök erre kirendelte a szegedi hitoktatót s illetőleg 3-ik káplánt, majd minden évben más-más fiatal papot. De rövid idő mulva a rabok tanítása a barátokra lett áthárítva s a hitoktatói állásból rendes 3-ik káplánság lett, úgy hogy a Bach-korszak alatt ismét új hitoktatói állást kelle szervezni (1). Később az alsóvárosi, a felsővárosi és a rókusi lelkészségek is a hitoktatásért külön javadalmakat nyertek s most már a hitoktatás még a kezdőknél is egy bizonyos túlhajtással, gyakran a többi tárgyakban való előmenetel rovására is szorgalmaztatott (2).

Az új tanrendszer alapján a tanítók korábbi függetlenségüket mindinkább elveszítették s a lelkészek befolyásának lettek kitéve. A fegyelem még családi életükre is kiterjedt és nősülniök is csak főigazgatói engedély alapján lehetett. 1801-ben felsőbb rendelet következtében nyilatkozatot kelle adniok, hogy semmiféle titkos társulatnak nem tagjai. Mindezek a testületi szellemet igen meglazították, sőt gyakori súrlódásokat idéztek elő. Különösen az 1811-1813. évek alatt, de azután is, Fekete János, valamint a piarista rajztanítók közt, a kellemetlenségek minduntalan felmerültek.

Tantestületi értekezletek (consessusok), melyeken a helyi igazgató elnökölt, már 1818. év óta tartattak, de az erről szóló jegyzőkönyvek legtöbbje, úgy az iskolák naplói és iratai is többnyire elhányódtak, megsemmisültek (3). A tantestületi jegyzőség kérdése, hogy ez melyik tanítót illeti, gyakori vita tárgya volt. 1828. óta az értekezletek sűrűbben tartattak. Az 1838. évi febr. 11-én tartott űlésből a tanítói testület Lonovits Józsefet főigazgatóvá történt kinevezése alkalmából felirattal üdvözölte. 1843. évi ápr. 19-én tartott űlésén Korényi András indítványára pedig évi 4 frtos járulékok befizetése útján tanítói özvegy- és árva nyugdíjintézmény létesítését határozták el.

Iskolai bizonyítványokat csak annak adtak, aki kívánt, de ezért

1) Szeged v. közigazgatási levéltárában a hitoktatói állás, rabok lelkipásztorsága és a 3-ik káplánság felállítására vonatkozó, külön kezelt iratcsomagokban.

2) A hitoktatás körüli vitával szemben a hatóságnak azon érzületét és felfogását illetőleg, hogy mennyire szükségesnek ítélte a vallásosság ápolását, igen jellemzi az az eset, hogy a tanács 1836-ban egy 36 lapra terjedő imádságos és énekes könyvet nyomatott s azzal újévi ajándékképen a népiskolák összes tanulóit ellátta. Lásd: Jelenkor. 1836. évf. 5. sz.

3) Az iskolai iratok és naplók egybegyűjtésére még az utóbbi időkben sem tétetett intézkedés s csak itt-ott őrizték meg azokat, de az árvízben és azután a rendkívüli körülmények között legtöbbnyire ezek is elenyésztek vagy elhányódtak. Az iskolába járók számadatait ennélfogva csak hézagosan ismerjük s így erről, de méginkább a taneredményről táblázatot egybeállítani lehetetlen.

255

fizetni kelle. Utóbb e czímen már 2 forintokat szedtek, ami miatt az 1832. évi aug. 13-án tartott választott községi űlésen kifakadások is voltak. A díjszedések ekkor eltörültettek s elrendelték, hogy jövőre az iskolai bizonyítványokat a helyi igazgató láttamozza. Ez ügyben a tanács szeptember 3-án tartott űléséből felsőbbi jóváhagyásért folyamodott.

A második iskolai rendtartás érvénye alatt akadunk nyomaira az iskolai ünnepélyeknek. Ezek rendezését különösen Jéger tanító kedvelte. Midőn Lántzy királyi biztos 1813. évi aug. 19-én az iskolákat meglátogatta, a kisdedek üdvözlésének egész sorozatát kelle végig hallgatnia (1). A helytartótanácsnak 1811-ben kelt körrendeleténél fogva az iskolák a király születés- és névünnepét megülni köteleztetvén, az említett évi febr. 12-én, a helyi igazgató és sok meghívott vendég jelenlétében az első e nemű ünnep megtartatott. Divatba jöttek az iskolák látogatásai is. A főigazgatók és kerületi felügyelők máshol elősorolt látogatásain kívül említendő Kőszeghi püspöknek, a bérmálás kiosztása alkalmából 1814-ik évi július 18-án tett iskolalátogatása.

Általában véve a második iskolai rendtartásnak sem voltak különösebb eredményei, ha csak azt nem tekintjük, hogy ez alatt állíttatott fel az inasok vasárnapi iskolája és ez alatt fejlődött ki az 1799. évben felállított rajziskola, valamint ez alatt vált híressé a polgári iskola, melyekről alább tüzetesebben fogunk szólni. Az iskolába járók számáról a következő hézagos adatok maradtak fenn. 1836-37-ben 1234 (351 leány, a többi fiú, ezek közt 98 rajztanuló), 1837-38-ban 1424 (396 leány, a többi fiú, ezek közt 104 rajztanuló), 1838-39-ben 1354 (428 leány, a fiúk közt 112 rajziskolás), 1839-40-ben 1532 (472 leány, a fiúk közt 104 rajziskolás). Ez utóbbi évben a Móra, Tabán s Alvég városrészekben megnyílt vegyes osztályú "ingyeniskolákban" még ezenkívül összesen 903 mindkét nemű tanuló volt beiratkozva (2). 1840-41-ben 1840-en, 1841-42-ben 1500-an, 1842-43-ban 2475-en s 1846-47-ben 2560-an voltak az iskolába járók. Ugyanezen időtájban a népiskolák összes fenntartási költségei 3506 frtot tettek, kevesebbet, mint amennyibe a rabok ellátása került (3).

A harmadik iskolai rendtartás elkészítésére az 1827. évi országgyűlés IX. törvényczikke által egy újabb országos küldöttség neveztetett ki. Ennek munkálatát az 1840. évi országgyűlés már megsürgette. A népnevelési ügy iránt ekkor oly érdeklődés támadt, hogy az

1) Ezen üdvözletek "az ártatlanok" - és a "nevendékenyek" - - "öröm-gagyogásai" czím alatt nyomtatva is közrebocsájtattak.

2) Tanítói értekezleti jegyzőkönyvek az Illyés Ágoston-féle kéziratban, a szegedi kegyesrendi ház könyvtárában.

3) Reizner J.: A régi Szeged. I. köt. 112. lap.

256

1841. évi április 27-én tartott kerületi űlésen Sáros vármegye követe a népnevelés előmozdítására 600,000 frt költség megszavazását ajánlotta (1). Időközben a javaslat el is készült (2), mely a nemzet-politikai szempontok érvényre emelésével kiegészíttetvén, 1843. évben "A népnevelés tárgyában kiküldött kerületi választmány javaslata" czímen közrebocsájtatott. De ebből nem lett semmi, hanem a helytartótanács által "Magyarország elemi tanodáinak szabályai" czímen kiadott rendtartás lépett életbe, mely az előbbenin igen keveset változtatott s melynek lényegesb intézkedése az volt, hogy az iskolák felügyelete az esperesekre bízatott. Így az iskolák beléletére, a tanítási módszerre nézve e korszakról semmi kiváló előadni való sincs.

Az 1848. évi XX. t.-cz. 3. és 4. §-aiban végtére kijelentvén, hogy az iskolai szükségletek közálladalmi költségekből fedezendők s hogy az iskolábajárás valláskülönbség nélkül mindenkinek kölcsönösen megengedendő: báró Eötvös József miniszter elkészítette és a pesti nemzetgyűlésre 1848. évi aug. 3-án beterjesztette a népoktatásügy rendezéséről szóló s 19. §-ból álló javaslatát, melyben az ingyenes és általában kötelező oktatás behozatala és a közös iskolák felállítása volt tervbe véve. De ebből sem lehetett törvény, aminthogy az ugyanazon időben Pesten tartott első tanítógyűlés tanácskozmányai is meddők maradtak.

A forradalom után az 1849. évi október 9-én "Magyarhoni koronaországban az oktatásügy ideiglenes rendezésének alapjai" czímű 14 §-ból álló rendelet pedig a harmadik rendtartást egyelőre ugyan érvényben hagyta, de az iskolák állami közegek felügyelete alá helyeztettek, akiknek buzgalma következtében a közoktatásügy s általában a közműveltség tagadhatatlanul nagy lendületet nyert. Szegeden ekkor több iskola állíttatott s különösen a külterületi iskolák ez időben állandósíttattak és fejlesztettek. A haladásra még több alkalmat adott gr. Thun Leónak 1855. évi márczius 23-án kibocsájtott híres "Verordnung"-ja, mely a protestánsok ellenállását és diadalmas küzdelmét idézte fel. Ez új rendtartás alapelve volt: állami felügyelet s az iskoláknak az egyházakkal való szoros kapcsolatban tartása. A törvény reactionárius szellemet és németesítő törekvéseket rejtett magában s a kinevezett új "schulinspectorok" a kormány szándékainak egymást felülmúlólag igyekeztek érvényt szerezni. A kötelező német nyelv tanítása már az I. osztályban megkezdetett s "Fiebel" könyvekből tanulták az idegen nyelv olvasását.

Az iskolák 4 osztályú főelemi és 2 osztályú alelemi iskolákként

1) Konkoli Thege Pál: 1840. évi országgyűlés. Pest, 1847. II. köt. 527. lap.

2) Opinio excelsae regnicolaris deputationis motivis suffulta, - - circa obiecta rei literariae. Editio secunda. Auctoritate comitiorum impressa. Posonii 1831. fol. 112. lap és XXVIII. tábla.

257

szerveztettek s kiegészíttettek. Voltak főelemi fő- és altanítók, továbbá alelemi fő- és altanítók. Új, és pedig az idegen rendszer és szellem szempontjából igen jó tankönyveket hoztak be. Életbe lépett az iskoláztatási kényszer s a termek zsúfolásig megteltek, úgy hogy az osztályokat szaporítani kelle. 1854. évi nov. 19-én a tanbizottmány erélyes rendszabályokat alkotott a kényszer alkalmazása tekintetéből s 1855. és 1856. években a szülők egész tömegét birságolták. A befolyt összegeket szegény tanulók jutalmazására fordították.

Bonyhády megyefőnök felhívására a tanbizottmány 1853. évi júl. 30-án tartott űlésében, a város közművelődési tekintetben való elmaradottságát és tanügyi szükségleteinek kérdését behatóan tárgyalva, a tanácshoz intézett emlékiratban javasolta, hogy a város súlyos viszonyai daczára is felsővároson új iskola építtessék, a reáliskola fejlesztessék, gyümölcsfaiskola állíttassék és az elhanyagolt epreskert (mely a mai dohánygyár területén volt) ügye a selyemtenyésztéssel kapcsolatban felkaroltassék; továbbá a tyúkbegy és a paprika-köz tájékán (a rókusi temető körül) új iskola állíttassék, mert mint az emlékirat előterjesztője, Lengyel Pál tanácsnok megjegyezte, az ezen időben iskolába járó 3000 tanulón túl még mintegy 4000 a tankötelesek száma (1). Javasolta továbbá a tanbizottmány, hogy Röszkén iskola építendő s végül állítson a város felsőbb leányiskolát is s így csupán a magánnevelőintézetekre utalt szülőknek nyújtson alkalmat arra, hogy gyermekeiket közintézetben taníttathassák, mint ahol a nevelés és tanítás feladatai és irányai inkább érvényesülhetnek, semmint a magánintézetekben (2). Bonyhádynak egy másik, 1853. évi júl. 15-én kelt felhívása következtében a tanbizottmány azt is javasolta, hogy a szegény tanulóknak könyvekkel való ellátására 50 frt segély engedélyeztessék.

E javaslatok legtöbbje ténynyé vált. sőt még a tanyákon is szerveztetett az iskolák ügye, amiről külön szólunk.

A tanítási módszer is ekkor változott s érvényesült azon módon, aminőnek ma ismerjük. A szemléltetés és az értelmi gyakorlatok, utóbb pedig a hangoztatás útján való olvasás tanítása is ekkor honosult meg, még pedig bizonyos előítéletes megszólások közt.

1) 1856-ban a kath. tankötelesek száma 7057 volt. Ezek közül iskolába járt 5322 s mint a "puszták vad csikója" minden tanulás nélkül 1735 nőtt fel. (Budapesti Viszhang 1856. évf. 35. sz.) - Csaknem ugyanezen időben Pesten az iskolába járó mindkét nemű tanulók összes száma 1852-ben 3200, 1854-ben pedig 2800 volt. Lásd Békey Imre: Budapest főváros közoktatásának vázlatos története. Budapest, 1882. 17. lap.)

2) A pestbudai kerületi tanodai hatóság már az 1851. év okt. 3-án felhívta a tanácsot, hogy felsőbb leánytanodát állítson és a tanítónők fizetését javítsa. A tanodai bizottmány erre vonatkozó javaslatát ugyanez évi nov. 21-én elkészítette.

258

Az iskolai felügyelet és látogatás szigorú s még az aprólékosságokra is kiterjedő volt. Haas Mihály tanfelügyelő majd minden évben, néha többször is meglátogatta az iskolákat, melyek egyes alkalmakkor már magas vendégek érdeklődését is - közöttük Albrecht főherczegét - felköltötték (1).

Szóval a haladásnak elvitázhatatlan nyilvánulásai voltak s a Bach-korszaknak e tekintetbeli érdemei előtt szemet nem hunyhatunk. A haladás és a város áldozatkészsége iránt a cs. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter is elismerését nyilvánította (2) s a budai helytartósági osztály 1854. évi nov. 24-én kelt leiratában Bója Gergely, Kelemen István, Weber Alojzia és Sólyom Ottilia szegedi tanítók sikeres fáradozásáért külön elismerő nyilatkozatokat adott.

A Bach-korszak bukásával a Thun-féle tanrendszert is hatályon kívül helyezték s újra az 1844. évi rendtartás lépett életbe, melyen különben a helyi hatóságok és iskolafentartók tetszés szerint változtathattak. Ha lehetséges ezt a kifejezést használni, a közoktatásügy anarchiája uralkodott, mert sehol sem volt rendszer és egyöntetűség s így a Bach-korszak eredményeivel szemben nagy hanyatlás észlelhető.

Az alkotmány helyreállítása után megalkottatván az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. "a népiskolai közoktatás tárgyában", melyben végtére az 1790-91. évi törvényhozás eszméi érvényesültek. Ezen törvény az 1876. évi XXVIII. t.-cz. által ("a népiskolai hatóságokról") kiegészíttetvén, az iskolai ügyek elsőfokú intézése egészen a községek jogkörébe tartozónak nyilváníttatott s az iskolákra való befolyás a szülőknek, a szabad polgároknak biztosíttatott.

Szeged város közönsége mint iskolafenntartó az 1869. évi május 23-án tartott közgyűlésen lelkesedéssel nyilvánította iskoláit községieknek s ugyanazon hó 30-án a nevelés ügyét szívükön viselő értelmes polgárokból az első iskolaszéket megalakította. A közgyűlés ezen lelkes határozata nem volt ugyan egyértelmű, egyházi részről nem mulasztották el hangsúlyozni, hogy a város elveszti az iskolák fölötti autonom jogait, melyek különben sem léteztek. Talán az önkormányzati jogok megóvása tekintetéből történt az is, hogy a Szeged és Csongrád megye részéről a népesség arányában közösen megalkotandó "megyei iskolatanács" iránt a város közönsége mindenkor tartózkodó volt, félve attól, hogy a megyei küldöttek többsége a városi küldötteket óhajuk és elhatározásuk körül korlátolni fogják. A május 23-án tartott közgyűlésből ennélfogva felirat intéztetett a miniszterhez, hogy

1) Albrecht főherczegnek látogatásán kívül említhetjük Benedek Lajos országkormányzó 1860. évi jún. 17-én és Pálfy Mór kormányzó 1863. évi okt. 6-iki iskolalátogatásait stb.

2) A pest-budai kerületi felügyelő 1851. évi febr. 20-án kelt leirata.

259

Szegednek külön iskola-tanácsot engedélyezzen, vagy pedig a megyei és városi iskola-tanácsosok számarányára nézve tegyen módosítást annyival is inkább, mert a város iskoláinak száma a megyei kezdetleges iskolák számát háromszorosan haladja s e mellett a megyei iskolák felekezeti jellegüket egynek kivételével megtartották. E felirat kedvezőtlen elintézést nyert s azonközben az iskola-tanács meg sem alakulhatott.

A város közönségének példáját követte az ágostai, úgy a helvét hitvallású egyházközség is. Mindkettő iskoláit közöseknek s illetőleg községieknek nyilvánította már annálfogva is, mert különben is a város segélyéből tartattak fenn. Az utóbbi azonban iskoláját csakhamar vissza felekezetesítette.

Ezen utóbbi tíz év történetét (1869-1879.) s ezen időszak alatt elért haladást felesleges itt bővebben részletezni, hisz élő szemeink előtt fejlődtek a nagy átalakulások, melyek által talán egy század mulasztásai lettek pótolva. De a jelennel való egybehasonlítás alkalmául feljegyezzük mégis a következőket.

Az 1869. évi decz. 31-iki népszámlálás alapján vették legelőször számba, hogy a város területén 10,093 mindennapi és 3762 ismétlőiskola-tanköteles van. Ez időtől fogva a tankötelesek évenkint összeiratnak.

Ugyancsak az országos népszámlálás alkalmából derült ki az is, hogy Szeged 70,179 főnyi népességéből levonva a 11,326 léleknyi 6 éven alóli népességet, a megmaradt 58,853 (29,351 férfi és 29,502 nő) lakos közül írni s olvasni tudó mindössze csak 19,208 (11,985 férfi s 7223 nő) volt, vagyis a népességnek 32,64%-a, - a csakis olvasni tudók száma pedig 2978 (888 férfi és 2090 nő) volt, vagyis a népesség 5,06%-a; ellenben sem írni, sem olvasni nem tudó volt 36,667 lélek (16,478 férfi és 20,189 nő), vagyis a népességnek 62,30%-a. Bizony felettébb kedvezőtlen számadatok, különösen ha figyelembe veszszük azt, hogy az írni és olvasni nem tudók országos átlaga a népességnek 51,01%-a volt; tehát Szeged az országos átlagon is alul esett (1).

1) Lásd az 1870. évi népszámlálásról szóló nagy munkát a 227. s következő lapokon. - "A Szegedi bűnkrónika" 48. lapján közölt czikkben is csaknem ugyanezen kedvezőtlen statisztikai adatok elősorolása után czikkíró a megrendült közbiztonsági állapotok szülő okát a többi közt a közoktatásügyi viszonyok elhanyagolásában kereste s a szegedi iskolák fölötti felügyeletet elítélve kiemelte, hogy a város által a Bach-korszak alatt felállított iskolák czélja volt: "a kormány részéről a germanisatio, az egyház részéről a bigottismus terjesztése." - E vád ellenében néhai Tóth János népiskolai felügyelő ("Emléklapok a tanyai népiskolák 30 éves évfordulója alkalmából" 24. lapon) a hivatalos statisztikai adatok daczára is imígy védekezett: "Aki ily tájékozottsággal s tegyük hozzá ily lelkülettel tollat mer venni kezébe, hogy a nemzet büszkeségéről ekként nyilatkozzék 1870-ben, az bár "szegedi"-nek vallja magát, szerintünk csak oly szegedi, mint aminő görög Herostratus vala."

260

E tekintetben messze mögötte áll igen sok felvidéki kisebb, valamint még az alföldi nagyobb városoknak is. Így például Kőszegen és Kismartonban csak 15-17%, Debreczenben 20, Székesfehérvárott 26, Pozsonyban 27, Pesten 28, Budán 30, Nagyváradon 38, Halason 39, H.-M.-Vásárhelyen 42, Temesvárott 46, Aradon, Baján, Kecskeméten egyformán 50% volt az írni olvasni nem tudók száma, míg Szegednek 62%-át már csak Szabadka stb. haladta, hol az írni olvasni nem tudók százaléka 78-ra rugott (1).

Ezen körülmény Szeged városias jellegének számbavételénél is igen hátrányos kihatással volt s megtörtént az, hogy a műveltségi tényezők (írástudás, értelmiségi foglalkozás, lakásviszonyok, ipar- s kereskedelmi állapotok) számbavételével, közműveltségi és városias szempontból Szeged a hazai városok közt a 88. helyre soroltatott. A műveltségi és városiassági tényezők számbavételével ugyanis a következő sorozat állapíttatott meg. Első helyen állt Pozsony s nyomban utána következtek Nagy-Szeben, Pest, Kassa, Győr, Székesfehérvár, Buda, Sopron, Nagyvárad, Nagyszombat, Beszterczebánya, Veszprém, Kolozsvár, Kőszeg, Miskolcz, Nagykanizsa s Arad. Továbbá a sorozat szerint Debreczen a 23-ik, Temesvár 24., Pécs 25., Nagybecskerek 41., Baja 42., Zombor 59., Kecskemét 62., Makó 64., Czegléd 76., H.-M.-Vásárhely 80., helyen szerepeltek s Szeged után Szabadka a 89., Szentes a 98., Nagykikinda a 111., Félegyháza 121., Zenta 122., Csongrád 124-ik sorozati szám alatt fordultak elő (2).

Tíz évvel utóbb, az iskolaszék működésének eredményekép az 1879. évi deczember 31-iki állapot szerint megejtett országos népszámlálási adatok már óriási haladást tüntetnek elő. Szeged 73,675 léleknyi népességéből a 7 éven felüli népesség 58,736 volt (29,613 férfi s 89,123 nő). Ebből olvasni és írni tudott 19,149 férfi, vagyis 64,33%, s 14,249 nő, azaz 48,93%. Ezentúl csak olvasni tudott még 184 férfi (0,62%) és 656 nő (2,25%). E szerint sem írni, sem olvasni nem tudott 17,793 férfi (34,75%) és 21,644 nő (48,82%); még mindíg kedvezőtlen magas, de már az oszágos átlagon (férfiak 41, nők 50%) némileg felüli számarány (3).

1) Keleti Károly: Hazánk népe. Budapest, 1873. 412., 413. lap.

2) Keleti Károly: Hazánk és népe. Budapest, 1873. 482. lap. Keleti nem vette számításba a városiasság megállapításánál számításba veendő műveltségi tényezők valamennyiét, így például a színművészetet, nyomdászatot, hírlapírást, irodalmat és irodalompártolást, egyesületeket, könyvtárakat, humanitarius intézményeket, közművelődési budgetet stb. Ily módon a városok sorozatának egybeállításánál Szegedre nézve végzetes tévedésbe esett, mely a statisztika komolyságára is homályt vethet s olykép tüntetheti fel, mintha nem volna egyéb a számadatok önkényes, játékszerű csoportosításánál.

3) 1880. évi Népszámlálás 288. lap.

261

Ezt a kedvezőbb eredményeket az iskolaszék buzgalma és a város áldozatkészsége biztosította. Az iskoláztatási kényszer lehetőleg végrehajtatott. Így például az 1877. évben a mulasztók szüleit 469 frt 60 kr. erejéig birságolták (1). De a kényszer mégis csak ott alkalmaztatott, ahol elegendő férőhelyek voltak.

A kényszeriskolázásnál fogva új iskolák állítása vált szükségessé, amiről az illető helyeken tüzetesen szólunk. Rövid idő alatt az iskolák és tanítók száma megkétszereződött s az iskolák minden taneszközzel, térképekkel, szemléltető tárgyakkal stb. teljesen felszereltettek, úgy hogy hasonló iskolák máshol is lehettek, de jobbak nem.

Legyen elég e tekintetben a város költségvetéseiben előforduló népiskolai kiadások egy-két példájára és összehasonlítására utalnunk. 1867-ben az összes szükségletek amíg csak 19,187 frt 50 krt tettek (tanítók fizetése s lakbére 16,557 frt, iskolai általány 415 frt 50 kr., tanítósegédek díjazása 72 frt, szolgák bére 146 frt, fűtés 743 frt, iskolahelyiségek bérlete 1254 frt), addig 1872-ben ez összeg 31,209 frt 18 krra emelkedett (maga a tanítói fizetések tétele 26,249 frt 75 krra rugott), 1879-re pedig 62,466 frt 55 kr. irányoztatott elő, nevezetesen: igazgatási költségek 1570 frt, tanítók javadalma 41,325 frt 50 kr., szolgák bére 1360 frt, iskolai szerelvényekre 716 frt, szegény tanulók segélyezésére 500 frt, iskolaszéki szükségletekre 3485 frt, iskolahelyiségek bérére 2758 frt, új épületekre 3112 frt, épületek biztosítására 93 frt 11 kr., polgári iskolára pedig 5015 frt (2).

Nem csoda ennélfogva, ha az iskolába járók száma rohamosan emelkedett. 1867-68-ban a bel- és külterületi iskolákba járt (29 iskola, 45 osztály) 4858 mindennapi (2868 fiú és 1990 leány), 498 vasárnapi iskolás tanuló, mely utóbbi létszámban 35 kereskedő és 326 iparostanuló szerepel (3). 1877-78-ban a mindennapi iskolába már 5958-an (3292 fiú, 2666 leány), az ismétlőbe pedig 497-en (223 fiú s 274 leány) jártak, de még ekkor is igen nagy (2091) volt azok száma, kik az oktatás áldásaiban nem részesültek (4). Pedig az utóbbi időkben ösztöndíjak, tankönyvek és ruházati segélyek a szegény tanulók iskoláztatását már jelentékenyül előmozdították.

Az iskolaszéki tagok látogatási buzgalma következtében sok tapasztalat és czélirányos intézkedés jött létre. Így például a szülők kellő tájékoztatása okából 1870-ben minden tanuló egy kis füzetkét

1) Pálfy Ferencz polgármester évi jelentése. Szeged, 1878. 29. lap.

2) Szeged v. közköltség előirányzatai az illető évekről.

3) Tóth János értesítvénye az 1867-68. tanévről a 20-21. lapon.

4) Kovács Albert iskolaszéki elnöknek a közigazgatási bizottsághoz intézett évi jelentése s Pálfy Ferencz polgármester évi jelentése. Szeged, 1879. 31. és köv. lapokon.

262

nyert, melybe a szülőkhöz és gyámokhoz intézett általános szabályok és tudnivalók kapcsán havonkint bejegyeztetett az illető tanuló előmenetele, szorgalma, viselete, mulasztása, mit a szülőknek láttamozniok kelle.

Az iskolaszéki tagokon kívül a felsőbb tanhatóságok, előkelőségek, püspökök, miniszterek is gyakran szerencséltették a népiskolákat látogatásaikkal. 1872. évi május hó 9-én pedig a belvárosi népiskolát a király legmagasb látogatásával tüntette ki (1).

Az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. által teremtett új aera alatt emelkedett a tanítói kar értelmi és erkölcsi színvonala is, továbbá a kötelességérzet és a testületi szellem. 1868. évi szeptember 12-én Bója Gergely elnöklete alatt jött létre az "Alföldi tanító-egylet", melynek alapszabályait 1869. évi május 11-én erősítették meg. Az egylet alapszabályszerű czélja volt: "egyesíteni, kifejteni, működésre serkenteni a néptanodai tanerőket és buzdítani tagjait az önképzésre és emelni ezek anyagi jólétét; elősegíteni és védeni a nép- és polgári tanoda és tanférfiak érdekét minden irányban."

Ez egyesület később, a népiskolai törvény 147. §-a alapján az egy tankerületet képező "Békés-Csongrád megyei egyesült tanítótestület" czíme alatt működött, egyúttal azon rendeltetéssel, hogy a tanítási módszerre és az iskola belső életére vonatkozó tapasztalatokat vitassa. Az 1876. évi XXVIII. t.-cz. értelmében azonban a külön tantestületek és népiskolai igazgatóságok felállíttatván, az "Alföldi tanító-egylet" régi hatáskörét visszanyerte. Az egyesület különösen Kovács Albert és Nagy János elnökök vezetése alatt kiváló sikereket ért el. Nagy János szerkesztésében 1872. évi április 10-én "Tanügyi Lapok" czím alatt, a szünetek kivételével havonkint kétszer megjelenő szakközlönyt adott ki. A lap szerkesztését 1874. évi ápr. 15-én Vas Mátyás folytatta, de 1877. évi július 25-én már megszünt.

Különös, hogy az iskolaszéknek a törvényhatósághoz való viszonya kezdetben szabályozva sem volt s a város közönségének 1871. évben készült szervezeti szabályai során azon joga s kötelezettsége, hogy mint iskolafenntartó az iskolaszék által gyakorolja jogait, kifejezést egyáltalán nem nyert. A két hatóság közt fennforgó viszonyt és kapcsolatot a szervezeti szabályoknak első ízben történt módosításával 1877-ben ugyan felölelni tervezték, de ez csak az 1890. évi szervezeti szabályok 3., 202. és 203. §§-ainál fogva érvényesülhetett.

Az iskolaszék, mint autonom hatóság tanácskozmányai szabályozására mielőbb ügyrendet készített (2); ezenkívül "a tanyai tanítók által az iskolai, magán- és társadalmi életben követendő eljárásokról", továbbá

1) Nagy János: A király a népiskolában. Tanügyi lapok. Szeged, 1872. 3. sz.

2) Megjelent 1873-ban.

263

"az iskolaszolgák teendőiről" (1), "a tanyai iskolagondnokok tisztéről", - "a belterületi községi elemi népiskolák rend- és fegyelmi szabályairól" stb. czímű statutumokat alkotott. A város közönsége 1872. évben megalkotván a tisztviselői nyugdíjintézményt, annak a tanítók is részesei lettek. A később választott tanítókat az állami tanítói nyugdíjintézmény vette át.

Ezek után áttérhetünk az egyes iskolák különleges történetére (2).

5. BELTERÜLETI KÖZSÉGI NÉPISKOLÁK.

BELVÁROSI NÉPISKOLA. A belvárosi népiskolának legrégibb nyomát Ausfeldt Kristóf szegedi katonai orvosnak az 1709. évi pestis alkalmából, a hadi tanácshoz intézett jelentésében találjuk, amidőn említi, hogy a járvány tartamára az iskola bezáratott (3).

Az iskola a törökök kiűzése után egy uratlan, a városi jogok ellenére a kincstár által elfoglalt épületben volt. A várossal ellenséges viszonyban élő Cometh József szegedi kincstári tiszt még 1712. évben is, midőn a Tisza árja a várost romba döntötte, azzal fenyegetőzött, hogy az iskolaépületet a várostól visszaveszi (4).

Valószínű, hogy az épület a templom szomszédságában volt s még teljesen a régi plébániai iskolák módjára volt felállítva. A tanítót a plébános saját javadalmából díjazta s nemcsak a tanító, de a tanulók egy része is, némely egyházi szolgálatban, mint például temetéseknél, ténykedőleg részt venni tartozott. Ezért az iskolázás ingyenes volt, csupán a városi köteléken kívül álló határőrségi gyermekek fizettek

1) Megjelentek 1875-ben.

2) Úgy ezen, valamint az előbbi fejezet alatt talán oly részletek is tárgyaltatnak, melyek szorosan véve a helyi történeti monografiák keretébe nem tartoznának. (Lásd erre nézve a Századok 1894. évi 364-371. lapján a "monographiák tervrajza ügyében" közölt czikket.) Különösen a tanítási módszert s az iskola belső életét érdeklő előadások annyival inkább elmaradhattak volna, mert e tekintetben Szeged nem képezett kivételt s a különben is a legszűkebb szakkörökre nézve érdekes ezen részletek az általános nevelés és tanítástani szakmunkákban jobbára ugyis feltalálhatók. De az iskolaszéknek 1894. évi decz. 12-én és 1895. évi jan. 31-én tartott űlésében nyilvánult óhajoknál fogva az előadott s általában a városi levéltár adataiból merített fentebbi különleges részleteket mellőznöm nem lehetett.

3) Oklevéltár CVXVII. sz. a.

4) A tanácsnak 1712. évi júl. 3-án kelt jelentése a pozsonyi országgyűlésre küldött követekhez: "sőt ha az Tiszaparton újabb, németeknek való betegházat nem építjük, az oskolát is Cometh uram ő kegyelme, mondja, visszaveszi." (Szeged v. közigazgatási levéltárában az 1712. évi lajstromozatlan iratok közt.)

előző  |  tartalom |  következő