Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
476 a legnagyobb ünnepélyességgel. Fényes napjai voltak ezek Szegednek. Miniszterek, főpapok, kitünőségek az ország minden részéről nagy számmal egybesereglett vendégek látogatták a kiállítást s idéztek elő szokatlan élénkséget és forgalmat. A fővárosban ülésező nemzetközi statisztikai kongresszus tagjai is lerándultak s a külföldiek itt ismerkedtek meg a magyar ipar állapotaival, a magyar nép vendégszeretetével és egyéb tulajdonságaival. E kiállításon a fővárosi iparosok czikkei mellett is hatalmasan domborodott ki a szegediek iparterméke. Különösen a fa- és fémiparosok arattak sok elismerést, kiknek készítményei verseny, csín és tartósság tekintetében elsőrangúnak bizonyultak. A kiállítás szept. 14-én zárult be és minden tekintetben jól sikerültnek bizonyult. 40,594 frt 34 kr. bevétellel szemben (állami és városi segély együttesen 4000 frt, térdíjak 8364 frt, látogatási díjak 22,249 frt, sorsjátékból 1043 frt, épület- és egyéb anyagok eladásából 3803 frt stb.) csak 26,710 frt 86 kr. kiadása volt (nyomtatványok 3067 frt, építkezések és anyagok 12,991 frt, érmek 1397 frt, felügyelet 3071 frt, kárpitozás 1123 frt stb) s így tiszta jövedelmül maradt 13,883 frt 48 kr. (1). Ez szolgáltatta az alapot az ipartársulat templom-téri házának megszerzéséhez. B) SZABAD IPARÁGAK ÉS A NÉPIPAR. Némely iparágak gyakorlói, mert inkább őstermelőknek tekintettek vagy árúik és készítményeik előállításánál bizonyos szakszerű készültséget nem igényeltek, czéhalakítás kötelezettsége alá tartozóknak nem tartattak, ámbár több helyen, mint például a pesti, komáromi, pozsonyi, győri halász- és hajós-czéheknél látjuk, még ezen gazdasági és iparágak művelői is czéhet alkottak. Ily szabad iparágul tekintették a: HALÁSZATOT. Aránylag kevés Árpádkori oklevelünk maradt fenn, de ezekből is az derül ki, hogy a Tisza egész vonalán a halastavak óriási száma, ezrekre rugó mennyisége létezett (2). A halbőség tehát nem a folyamban, hanem a kiöntési területeken volt, melyek a medertől kisebb töltések által voltak elkülönítve. Az így képzett halastavak (vivarium) vizeit ki és beereszteni lehetett. A dömösi prépostság 1138. évi alapító okleveléből kitetszik, hogy ép Szeged mellett. Tápé határában létezett egy Citei vagy 1) Gelléri i. m. 2) Ortvay: Magyarország régi vízrajza a XIII. század végeig. Budapest 1882. I. k. 7. lap. 477 Etei nevű halastó, melynek zsilipjét tetszés szerint nyitni és zárni lehetett (1). A IV. Béla király által Szegednek adományozott Vártó nevű halastó, mely a mai tápéi réten létezett, ugyanily rendszerű haltenyésztő telep volt s a város környékén ilyenek bőséges számmal voltak. A többi közt a Garam-melléki szent benedeki apátságnak 1075. évi alapító levelében is Szeged körül fekvő halastavakul említtetnek: Ostra, Wolue, Sarustou, Keubi, Haperies, Sulmus, Ecetoua, Filu, Ertue, Nandurtou, Cunutou stb (2). Ezekben növekedtek fel a halak oly nagyságra, hogy mint a többször emlegetett franczia utazó, Bertrandon de la Brocquiére említi, sehol sem látott oly vastag és hosszú halakat, mint Szegeden (3). Ily körülmények közt igen természetes, hogy a halászat, mint különben is ősi és nomád foglalkozás, már a város-alapítás első idő szakában is el volt terjedve, sőt a lakosságnak fő foglalkozását képezte. A sövényházi Árpádkori kiterjedt sírtelepen alig volt sír, melyben hálósúly vagy valamely halászedény elő ne fordult volna (4). Talán minden lakos egyúttal halász is volt s e körülménynél fogva az időben a halászat alig képezett üzletszerű foglalkozást (6). Ép e körülménynél fogva képtelenség az, mint azt különben a város népességéről szóló fejezetben is kimutattuk, hogy Szegeden a Dózsa lázadás idejében 3000, a Tóth Mihály-féle hadi vállalat alkalmával 700 halász lakott volna. Miként ma is felettébb túlbecsülik Szeged halászati iparát, így volt az régen is. Az említett számok azt árulják el, hogy a polgárok nagy számán túl (praeter civium magnum numerum), még volt 3000 fegyverfogható lakos, aki nem tartozott a polgárok rendjébe, hanem a másutt már ismertetett "hospesek" utódai voltak, vagyis azon szabad gazdák, kik ezidőben is íöldmíveléssel. állattenyésztéssel és egyúttal halászattal foglalkoztak. Fennmaradt különben az 1522. évi egyházi tizedlajstrom, melyből kiderül, hogy az üzlet- és iparszerűleg halászattal foglalkozó Halász és Varsás nevű szegedi lakosok száma csak 7 és 2 volt (6) s ezeken túl még régebben volt egy Harcsás nevű is (7). Egyébként a török defterekből is tájékozódhatunk, hogy Istvánfi 1) Knauz: Monumenta ecclesiae Strigoniensis. Esztergom, 1874. l. köt. 94. l. 2) U. a. 56. lap. 3) Brüsseli okmánytár. Pest, 1859. IV. k. 310. l. 4) Sövényházi, hatrongyosi stb., úgy a rábéi leletek a Szeged városi muzeumban. 5) Fejérpataki László: Magyarország halászata. Reform, 1875. 43. és 44. sz. 6) Oklevéltár LXI. sz. a. 7) Oklevéltár XXVI. sz. a. 478 és Tinódy halász-statisztikája mily értékkel bír. 1550-ben haljövedelem volt összesen 7661 akcse, ebből a feles halászat bevétele 5748 akcset, a haltized (a halászoknak jutott rész után) pedig 1913 akcset hajtott. Öt évvel később (ekkor már valószínűleg bérlet útján volt a halászat értékesítve, mert feles halról a defterben nincs szó), a haltized jövedelme már 8546 akcsera rugott, de 1558-ban a haltized már csak 907 akcset hajtott (1). A török hódoltság alatt lassankint elpusztultak a halastavak s halbőséget már csak a nagyobb áradások alkalmával észleltek, mert az apadás beálltával a halak legott a mederbe menekültek, hol a halászat már nehezebb és fáradságosabb volt. Ehez hiányoztak a nagy hálók, a kellő számú dereglyék s más eszközök s így a halászat felettébb gyarlón jövedelmezett. A pusztulásnak indult város, mely hajdanta a magyar királynak köteles évi ajándékát arany kupákban szolgáltatta be, a szent koronához való tartozóságát most már csak szerény hal-ajándékkal tanúsíthatta. Ezt a pozsonyi kamarának kelle beadni, de 1657-ben még ez is oly silány és szemét volt, hogy a kamara megszólását el nem titkolhatta (2). Sőt néha még e csekélység is elmaradt (3). Néha ismét nagy halbőség volt. Rákóczi Ferencz midőn 1704-ben Szeged várát vívta, emlékirataiban is megörökítette, hogy a Tiszából "alig lehet meríteni anélkül, hogy halat ne fogjon az ember (4). Midőn a város hosszas küzdelem után elkobzott javadalmait s ezek közt a halászatot is visszanyerte, ez ipari foglalkozás is lendületet nyert. A javadalmat a város hol bérbe adta, hol feles használatra engedte át. Így 1724. évi május 26-án a bérbevett sövényházi tó egy harmadrészének halászatát Csókásy Gergely, Sántha Mátyás és többi társai 16 frt és 6 drb nádas hal megadásáért haszonbérelték (5). A következő évi máj. 11-én Huszta Pál, Rontó Mihály és társai a Ballagitó halászatát a fogás negyedrészeért kapták meg (6). Ugyanily módon nyerték el 1731. évi jan. 9-én Barát Imre és társai a "Marostorok" halászatát (7). A feles halászoktól nyert részt a város nagy tömegekben adta el, mely azután kis eladásra, a piaczra került. Ez úton keletkezett a "fisérek", 1) Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1886. I. k. 65., 89. és 118. lap. 2) Oklevéltár CXXIII. sz. a. 3) Oklevéltár CXXXVIII. sz. a. 4) II. Rákóczi Ferencz emlékiratai. 3-ik kiad 90. lap. 5) 1724. évi tanácsi jegyzőkönyv. 16. lap. 6) 1725. évi tanácsi jegyzőkönyv. 113. lap. 7) 1731. évi tanácsi jegyzőkönyv. 25. lap. 479 vagyis a halelárusítók osztálya, a piacznak korlátlan urai. kik a jelen század első felében mesés gazdagságra emelkedtek. A szegedi halásztanyákon (1) a kedvezőbb években a halbűz rettenetessége messzire elhatott. Itt sózták, hasigatták, szárították és füstölték az óriás mennyiségű halat, melyet azután hordókban és bálakba összekötözve szállítottak a délvidéki szerb és oláh falvakba, sőt több alkalommal egyenesen Oláhországba. Leírhatatlan az a jólét és gazdagság, mely ez időben a Tiszából és a halászatból származott. Még a negyvenes években is 5-6 ezer mázsa eleven halat árultak a szegedi piaczon, kétszer annyi száraz hal került a vidékre s 4-5 száz akó halzsírt olvasztottak ki (2). De jött a gőzhajózás és ármentesítés, mely a halászati ipart csaknem megsemmisítette, legalább a régi állapotához képest. Ámbár a nagy halászoknak és fiséreknek még utóbb is kincses bánya volt ez a foglalkozás s összetartásuk által biztosították azt, hogy amíg a halnak az egész országban Szeged a legdrágább piacza, úgy másrészt a városnak halászati javadalma az utóbbi időkben sem hozott többet 1600-2000 frtnál (3). MOLNÁROK. Ősrégi ipar, mely az őstermeléssel volt kapcsolatos, háztartási foglalkozást képezett és annak legfontosabb ága volt. Minden háznak megvolt a maga kisebb őrlőköve s termését a fennforgó szükséghez képest kiki maga őrölte. A polgárisodással, az életviszonyok fejlődésével lassankint e házi ipar mesterséggé minősült. Az első nagyobb malmok bizonynyal száraz, lóerőre berendezett malmok voltak és csak később használták fel a szél és víz erejét. Ez utóbbinál sok munkára és még több faanyagra volt szükség, ami régente igen kevés volt Szegeden. A hajómalmok építése meg sok ügyességet és szakértői tapasztalatokat is követelt. Mikor keletkezett Szegeden az első vízimalom, kideríteni nem lehet. Az 1522. évi egyházi tizedlajstromban csak 7 "Mónár" nevű adózó szerepel (4) s így nem lehetetlen, hogy a házi őrlések itt-ott még ez időben is gyakorlatban voltak. Az 1550. török defter szerint a kincstárnak a malomadóban és pedig 24 kerék után beszedett jövedelme 1200 akcsera rugott (5). A hódoltság után, nevezetesen az 1719. évi adóösszeírás alkal- 1) Herman Ottó: A magyar halászat könyve. Budapest, 1887., könyve 74. lapján felsorolja a szegediek halásztanyáinak egy részét, de több helynév egészen el van torzulva. P. o. Gózsd, Tizó stb. Kosd, Picssó stb. helyett. 2) Szegedi Híradó. 1860. évf. 57. sz. 3) Szeged v. költségelőirányzatai 1868-1879. évekről. 4) Oklevéltár LXI. sz. a. 5) Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1886. I. 65. l. 480 mával (1) már 03 malom volt Szegeden és pedig alsóvároson 90, felsővároson 3. De erről sem tudjuk, hogy száraz- vagy vízi malom volt-e. Az 1721. évben felesketett molnárok közül csak 14 gazda molnárja tette le a szigorú esküt. Ennek szövegéből azt következtetjük, hogy az nem a száraz malmok molnárjaira szólt s így a vízimalmok száma ez időben 14-nél aligha volt több (2). De nem is lehetett, mert a vízi járművek készítésében még jóval később is, a szegediek oly járatlanok voltak, hogy még a dereglyéket és kompokat is Budán készíttették (3). De lassankint szaporodtak a vízimalmok, mert ezeken több őrlést lehetett végezni s erőt sem kelle hozzá adni. A szárazmalmok pedig ugyanily arányban fogytak. A mult század végén, mint Vedres írja: "A Tiszán lisztőrlő
malom jár hetvenegy, 1) Szeged v. számvevőségi levéltárában. 2) 1721. évi tanácsi jegyzőkönyv. 131. lap. - Ugyanezen jegyzőkönyvnek 210. lapján előforduló esküminták közt a molnároké a következőkép van előírva: Esküszöm, hogy ezen molnárhivatalomban híven és igazán szolgálni fogok, az malomvámbúl semmit el nem titkolok, hanem igazán az hambárban bétöltöm és onnand az gazda híre nélkül, mérés előtt búzát se lisztül, sem búzául nem veszek, hanem hambárbúl szint említett mód szerint, akár egyikünk, akár másikunk legyen a malomban; az malomport a gazdával együtt, nem tulaj donmagamnak fölmérem, egyszóval az malom jövedelmibűl semmit el nem titkolok és el nem lopok. Az búzaőrlésre, hogy el ne romoljék, - úgy az malomra, midőn az magam sora vagyon, szorgalmasan vigyázok; sőt ha észre fogom vennem, hogy szél fákat, hajókat, vagy valamely olyatén eszközöket a vízmalomnak nekivinne, kibűl a malomnak kára következnék, - nem várván nekievivésit, eleibe fogok mennem és aztat tehetségem szerint el fogom fordítanom, hogy a malomra rá ne menjen. Ollyatén alkalmatossággal a többi molnártársaimat azonnal, mihelyest a szerencsétlenséget észrevenni fogom, segíteni fogom. Sem italért, sem pénzért, sem barátságért búzát vagy lisztet és akármely jövedelmet el nem idegenítem, az malmot szorgalmasan fogom őrizni és az korcsmát nem gyakorlom, hanem az elöljárómnak mindenekben engedelmeskedem; hetibérül csak akkor, amidőn az malomban leszek, egy véka búzát veszek, a malomnak jövedelmében harmados fogok lenni és 30 frtokig a malomköltségeket is harmadrészben szenvedni." - Ez esküt csak a vízimolnárok tehették le, (mint az a 10. és 11. sorból is kiderül) mint akiknél a vámolás, lopás stb. ellenőrizhetetlen volt, míg ellenben a száraz malmoknál ez fenn nem foroghatott, mert ott volt az őrlető is, ki egyúttal a hajtó-erőt kiszolgáltatta. Így hát a többi fel nem esketett molnárok malmai száraz malmok voltak. 3) 1741-42. évi számadás, 52. melléklet. 4) Vedres: Szeged v. megnagyobbítandó tanácsháza. Pest, 1799. 28. lap. 481 Később méginkább pusztultak a száraz-malmok s a jelen század második negyedének elején a belvárosban 3 (a mai gyöngy-, Petőfi-és török-utczák végén), felső és alsóvároson összesen 11 volt, melyek utóbb a vidékre vagy a tanyákra kerültek. 1845-ben 79, 1859-ben pedig 90 volt a vízimalmok száma, melyek a Tiszán a Sárga part-tól Röszkéig terjedőleg öt állomás-helyen, vagyis "malom-járóban" voltak elhelyezve. E nagy létszámnál fogva a "viz sebje" a kis és nagy vízállásoknál folytonosan ingadozott, mi rendellenes partszaggatásokat és porondolásokat okozott. A gőzmalmok keletkezése és hatalmas versenye óta a vízimalmok száma rohamosan hanyatlott. 1876-ban a Tiszán már csak 56 hajómalom forgott, a tanyákon pedig 32 száraz- és 42 szélmalom őrölt (1). A malmok fölött való felügyeletet a rév-, malom- és halászbíró gyakorolta, kinek évi 16 frt járandósága volt (2). A malomjáróban ő jelölte ki az egyesek helyeit; ő ellenőrizte, hogy a molnárok sor szerint, senkinek kivételes elsőséget nem adva őröljenek. Különben a molnárok, mint fentebb is említők, esküt tettek, melynek utolsó nyoma 1731. évi márczius 17-ről van feljegyezve (3). Régente a malomtulajdonosok házait arról lehetett megismerni, hogy az utczaajtónál a kövezetet helyettesítő el-elkopott malomkő volt elhelyezve. A szegedi vízimalmok csín és kiállítás tekintetében az összes tiszai és dunai malmok közül kiváltak. Az ötvenes években egy teljesen felszerelt, jó karban levő vízimalom ára 3000 frt körül váltakozott. HAJÓSOK. Az aranybulla (1222.) értelmében Szeged az ország egyik sótári főhelyeül jelöltetett ki s így az erdélyi sószállítás a szegedi hajóipar fejlődésére hatással volt. A hajókra és vízi járművekre a szegedieknek már annálfogva is szükségük volt, mert mint máshol előadtuk, szerémségi boraikat hajókon szállították fel. Hogy Szegeden számos hajó és hajóépítő is volt, kitűnik abból is, hogy a Hunyady János belgrádi győzelmében oly kiváló szerepet játszó s 200 hajóból álló naszádos csapat részben Szegeden szereltetett fel és innen indult ki (4). Az az állítás azonban, hogy Nagy Lajos idejében Szegedről 4000 (vagy épen 40,000) fegyveres halász és hajós indult volna a bolgár hadjáratra (5), merő képtelenség. Egyébként az 1522. évi egyházi tized- 1) Budapesti kereskedelmi és iparkamara jelentése. Budapest, 3877. év. 76.l. 2) 1721-22. évi számadás. 3) 1731. évi tanácsi jegyzőkönyv 36. lap. 4) Szalai L.: Magyarország története. Lipcse, 1853. III. köt., 148. l. - Szentkláray Jenő: A dunai hajóhadak története. Budapest, 1855. 56 lap. 5) Bombardi: Typographia magni regni Hungariae. Bécs, 1750. 562. lap. 482 lajstrom adatai e tekintetben is elég tájékoztatók. A Hajós név, mely különben egy 1450. évi oklevélben is szerepel (1), mint személynév csak 2-szer, a Kormányos név is csak 1-szer, ellenben a Révész 6-szor, a Szekerczés, vagyis hajóépítő és faragó 5-ször fordult elő (2). A város lakosai élénkebb vízi közlekedést folytattak, ami II. Lajos királynak 1516-ik évi védleveléből is kitetszik, melyben a Tiszán és Maroson érkező szálfák után a vám- és illetékmentességről biztosíttattak (3). Szeged, mint a vízi közlekedés csomópontja, a török hódoltság elején is kiválóan fontos állomásnak bizonyult. 1543-ban Mihály moldvai vajda, midőn a szultán csapataival egyesülendő, Kanizsánál a Tiszán átkelni óhajtott, a szükséges hajókat és dereglyéket Szegeden szedette össze (4). A behódolás után pedig a tiszai török hajóhadnak Szeged lett az egyik főhelye (5). De talán ép ennek következtében a hajózás és hajóipar hanyatlásnak indult. Megszünt a szegedi sóraktár s az erdélyi és mármarosi sószállítás, valamint a közlekedés is általában csökkent. Kitetszik ez az 1550. évi török kincstári defterből, amely szerint a szegedi tiszai átkelés 487 akcse jövedelmet hajtott s a gyalogosoktól sem jött be több mint 91 akcse. Ellenben a javadalom fentartása kétszer s háromszor annyiba került (6). A hajóipar csak a helyi szükségletre szorítkozott s a defterek szerint szegedi hajóépítőkként szerepelnek: Nagy Sándor, Kis János, Bükös Péter, Mónár Orbán. Ugyanezen defter egyébként arról is tájékoztat, hogy a hajóépítés összes kellékei, nevezetesen kötelek, lánczok, deszkák, iszkábák stb. Szegeden állíttattak elő (7). A török kincstár révjövedelme 1555-ben már 2237 akcsera emelkedett, ellenben a párkányban alkalmazottak fizetése 5400 akcsera rugott (8). 1558-ban az átkelési díjakból 1296, hajókormány adóból 175 akcse jövedelem folyt be, a kikötői kiadások pedig 130 akcset tettek (9). Tehát mint minden a török hódoltság alatt, úgy a hajóipar is hanyatlott. S ez a helyzet még a visszavétel után sem változott egyhamar, mert mint másutt előadtuk, az újra megindult sószállításokat 1) Oklevéltár XXVI. sz. a. 2) Oklevéltár LXI. sz. a. 3) Oklevéltár LIX. sz. a. 4) Szentkláray I.: A dunai hajóhadak története. Budapest, 1855., 158. lap. 5) U. o. 167. lap. 6) Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1886. I. k. 65-67. l. 7) U. o. 67. lap. 8) U. o. 89-91. lap. 9) U. o. 118-121. és II. k. 190. lap. 483 katonai hajósok teljesítették (1), a város révjogát bitorolták s az összes vízi közlekedést a k. k. Schiffamt intézte (2), teljesen hatáskörébe vonva a hajóépítéseket is. Jellemző e tekintetben az a körülmény, hogy a városi számadások szerint a mult század első felében a város kompjait és dereglyéit mindig Budán készíttette (3) s a helyi hajóipar a foltozásnál, iszkábával való javításnál tovább nem igen terjedt. A hajóipar fejlődésére különben nagyon hátráltató volt az a körülmény is, hogy a Tisza folyó torkolatától egész Szegedig igen elzátonyosodott (4). De amint a túltermelés és a kivitel, különösen a szőreghi uradalom zálogbavétele óta megeredt, a rengeteg gabona- és dohánytermés szállítása a hajóiparra is nagy lökéssel hatott. Azért írta Vedres a mult század végéről: "Partim rakva vannak
szállító hajókkal, Ez időben Szegeden évenkint legalább is 300 sós és 200 födeles hajó fordult meg (6). Ekkor fejlett ki igazán Szeged hajóépítő ipara, ekkor növekedett fel a "superek" (hajóácsok) száma annyira, hogy a legtekintélyesebb testületek egyikét képezte. Ekkor kezdtek tölgyfából való, lúdláb kormánynyal ellátott hajókat építeni, a tengeri hajó formáját és teherviselő képességét utánozva. A első ily hajó 5400 mázsa hordozó képességgel, 1792-ben Zsigits Nicefor részére, azután 2-2 ezer mázsa hordképességű Gavrilovits és Jovánovits részére, 1798-ban Korozsán részére egy 4400 mázsás, majd Horváth Zsigmondnak egy 4200 mázsás, Axenti részére 2600 mázsás és Walter György serfőzőnek egy 5400 mázsás készült, mely utóbbi 1) Lásd: I. köt. 196. lap. A kamarai tisztek és a generálisok czímű fejezetet. 2) Szentkláray: A dunai hajóhadak története. Budapest, 1885. 339. lap. 3) 1741-42. évi számadás 52. melléklete s 1743-44. évi 165 tétel. 4) Marczali: Magyarország története II. József korában. Budapest, 1881. I. k. 128. l. 5) Vedres: Szeged városa megnagyobbítandó tanácsháza. Pest, 1799. 23. lap. 6) Vedres: A Tiszát a Dunával összekapcsoló új hajókázható csatorna. Szeged, 1805. 36. lap. 484 14,000 frton csakhamar gazdát is cserélt. Sőt 1802-ben már a kincstár is itt készíttetett egy 8200 mázsa hordozó képességű hajót (1). Az alsó és felső Tiszapart tele volt tölgy- és fenyő-szálfákkal, melyeket egész éven át fürészelgettek s bárdoltak. Évenkint a Marosra, Tiszára s Dunára 6-10 malmot, 5-6 nagy bőgős hajót itt eresztettek vízre. A komáromi s győri híres hajósok lejártak Szegedre, hogy az itteni módszert elsajátítsák s a szerkezeti szilárdság, a szépség és könnyedség páratlannak elismert tökélyét ellessék. Pedig a szegedi superek többnyire iskolázatlan, rajzolni sem tudó, úgynevezett "faragók" voltak; de szépérzékük, természetes felfogásuk és kiviteli ügyességük oly fokon állt, hogy e nemben országos hírnévre tettek szert. Híres hajóépítők voltak: Ocskai, Hajdú, Terhes, Kopasz, Zsótér, Ábrahám stb. Ez utóbbi fiát, ki nagy gazdagságánál és vállalatainál fogva "paraszt gróf" néven volt ismeretes, már a trieszti hajóépítő telepeken is taníttatta (2). Az öreg Zsótér pedig, ki szintén mesés gazdagságú volt, midőn az első gőzhajó Szegeden megjelent, gőz- és lóerő nélkül járó hajó feltalálására adta fejét, temérdek pénzt áldozva kísérleteire. Evégre készített nagy vontató hajója minden javítgatás és tökélyetesbítés daczára sem tudott megindulni (3). Különben neki köszönhetjük a "Hajósi jó rendviszonyok, kötelességek és általános rendszabályok" közzétételét, mely Szegeden 1842-ik évben jelent meg. Veje, Ábrahám József nagy feltünést keltett azon vállalata által, hogy 1833. évi november havában Weisz Bernát kereskedőnek Szegedről egy 3200 mázsa kádárfa-rakomány szállítását vállalta el, melyet egy hajón, az aldunai zuhatagokon és a Vaskapun keresztül, minden veszedelem nélkül, rendeltetési helyére, Galaczba eljuttatott (4). A superek általában nagy jólétnek örvendtek. Házaikat messziről meglehetett ismerni az avult hajókról leszedett orrtőkékről, mely házaik kiskapuja elé került. Egy összeírás szerint 1812-ben a következő számmal voltak: faragó 38 (felsővároson 22, alsóvároson 16); malomépítő 37 (fv. 5, alsóv. 32); hajóépítő 192 (fv. 78, alsóv. 114 (5). E létszám később megkétszeresedett, de ekkor a túlsúly már felsővárosra esett, különösen attól fogva, hogy az államvasút és ennek hídja a Tiszát alsóváros résztől mintegy elzárta. A felsővárosi "superplatz" most még nyüzsgőbb lett. A fűrészelők, ácsok, iszkábaverők 1) Vedres J.: A Tiszát a Dunával összekapcsoló új hajókázható csatorna. Szeged, 1805. 84. lap. 2) Csaplovics. Gemalde von Ungern. Pest, 1829. II. k. 73-74. lap. 3) Reizner: Régi Szeged. Szeged, 1884. I. k. 90. lap. 4) Lásd Helmeczi: Társalkodó, 1834. évf. júl. 2-iki sz. 5) Szeged v. közigazgatási levéltárában az asztalos czéhnek 1812-iki panasz-ügyiratai közt. 485 munkája, bárdjaiknak csengése, kalapácsolásaik zaja, a távolból sajátszerű kellemes, enyhe és összhangzatos hangvegyülékbe verődött össze. A mindenfelé olvasztott kátrány felgomolygó füstje pedig a legérdekesebb látványok egyike volt. Évenkint átlag 20, egyenkint 5-10 ezer mázsa hordképességű hajó épült ekkor Szegeden s a szegedi hajósgazdáknak a Tiszán, Maroson, Dunán és a Száván 225 biztosítva levő nagy hajója úszkált, melyeknek összes teherképessége 666,000 mázsát tett. A hajósgazdáknak ezenkívül még mintegy 100 drb kisebb hajója is volt, de ezek már nem voltak biztosítva (1). A szabadságharcz alatt, 1849. évi február havában a hatóság felhívására a szegedi hajósok, halászok és molnárok megalakították a naszádos csapatot, vagy mint akkor nevezték, "csajkás század"-ot, mely Ábrahám József parancsnoksága alatt sok jó szolgálatot teljesített. A többi közt ők fogták el csodaszerű sikerrel a Deszknél kiszakadt marosi árt, mely különben egész felső Torontált elborította volna (2). A hajóipar további fejlődésének azonban a gőzhajózás megindulása gátat vetett. Azóta folytonosan hanyatlott. Még 1859-ben is 209 (3), de 1879-ben már csak 25 bőgős, 11 luntra s 48 kisebb hajója volt a szegedi hajósgazdáknak s évek teltek el, míg egy-egy új hajó vagy malom épült (4). FARAGÓK. A fentebbiekben közbevetőleg már megemlékeztünk róluk s az előadottakat ismételni felesleges. De kiemeljük, hogy midőn a város a szőreghi uradalmat zálogba véve, Torontál megyével való állandóbb közlekedés biztosításául a hajó-hídat felállította (5), ez a faragók munkájával létesült. Ugyanezek készítették az egykor híres újszegedi százlábú hidat is, mely három szakaszban 700 öl ártéri 1) Lásd a szegedi kereskedelmi testületnek 1856. évben a bankfiók ügyében kelt emlékiratát, a kereskedelmi testület iratai között. 2) Közlöny, 1849. évf. 122. sz. - Lásd II. köt. 140. l. 3) Szegedi Híradó 1859. 7. sz. 4) Kovács János: Szegedi emlékek. Szeged, 1895. művének "hajózás és hajóépítés", úgy "vízimalmok és molnárok" czímű fejezetei alatt sok téves dolgot ad elő, melyek a valósággal ellenkeznek. 5) A rendes és
postai közlekedés Szeged és Temesvár közt azelőtt Kanizsán át történt.
Szeged és Szőregh között az újszegedi ártérnek vízzel borítása következtében
úgy kompokon, valamint szárazon is csak rövidebb időszakokban, kivételesen
lehetett közlekedni. Torontál megye ezen módon teljesen el volt zárva
Szegedtől. Új-Szeged ármentesítése után a százlábú híd jelentőségét
vesztve, lassankint pusztulásnak indult. Az 1869-71. évi belvizek
alatt a százlábú híd mellett a közlekedés ismét kompokon történt.
Csak ekkor épült ki a hatóság gyakori sürgetései következtében a temesvári
országúinak ez a része is. 486 mélyedésen keresztül biztosította a vizek lefolyását s a közlekedés fentartását (1). E rengeteg munkát két hét alatt végezték el. Ugyanők hajtották végre az államvasút első, faczölöpökön nyugvó áthidalását is. A FŰRÉSZELŐK ÉS ZSINDELYVÁGÓK iparának fellendülése csak 1840. óta észlelhető. Még 1722-ben a tűzeseteknél szükséges létrákat, csáklyákat Pestről kelle hozatni. Ugyanezen évben a szent Demeter templom kápolnájának kijavítására szükséges léczet és zsindelyt is Budáról kelle szállítani. Még 1742-ben is 1000 drb lécz megszerzése végett Pesthez kelle fordulni. De a mult század végén a fenyőlápok már mind nagyobb tömegekben érkeztek a Tiszán s Maroson, mi alkalmat adott a munkára, az anyag feldolgozására. Egyelőre csak a helyi szükségletre szorítkozott a munka, de ez is mind nagyobb mérvű lett, mivel a gyakori tűzesetek okából a házaknak náddal való újra fedését a hatóság eltiltotta. A Kálvária- és Alexi-utczákban egyre-másra keletkeztek a zsindelykészítő telepek, honnan már a messze vidékre is szállították a készleteket. Utóbb a gyártelep és a fűrészgyár ezen iparágban foglalkozók kereseti viszonyait igen károsította. TALICSKAKÉSZÍTŐK. Az ármentesítési munkálatokkal együtt és kapcsolatosan indult meg ez iparág fejlődése. Aminthogy a szegedi kubikost tartották a legjobbnak, úgy a szegedi szerkezetű talicska volt a legkeresettebb. Ezt is a közönséges faragók készítették száz és ezer számra. TÉGLA- ÉS CSERÉPÉGETÉS. A legutóbbi időkig is csak úgynevezett mezei kemenczékben történt az égetés. Hogy ez úton is a mintázott téglák és más nagyobb, formázott agyagtömegek kiégetésében mily munkák létesültek, azt a várbontás alkalmából napfényre került, végtelen változatú mintázott téglák példányaiból csodálva láthatjuk. A hatvanas évek építkezései ez iparnak is lendületet adtak, mi azután a körkemenczés téglagyárak keletkezését idézte fel. A téglagyártás, mint alább látjuk, 1868-ban honosodott meg. Ezek a mezei kemenczék gyártását lassankint háttérbe szorították. A mezei kemenczék többnyire a város közbirtokából égettek, ép azért az égetett készletből tizedet tartoztak adni. MÉSZÉGETŐK. Régebben a felső Tiszaparton, az ártéren voltak a városnak mészégető kemenczéi, melyeket egyes vállalkozók vettek bérbe. Később az alsó Tiszaparton Egresy Péter, majd Tóth Mihály állítottak ilyeneket. Az előbbi az államvasút kiépítése által hozzáférhetetlen lett, mi a tulajdonos és a város közt, nagy feltünéssel végződött perre adott alkalmat. Utóbb Tombácz Mihály állított egy kiváló szerkezetű kemenczét. 1) Vedres I.: Szeged városa megnagyobbítandó tanácsháza. Pest, 1799. 35.l. 487 A homokpuszták semlyékes részein, 2-6 láb vastag rétegekben előforduló, czupáknak is nevezett, szivacs alaku mészköveket régebben mészégetés és építkezési czélból rendesen bányászták. A KACZABÁJ- ÉS PAPUCSKÉSZÍTŐ iparosok mindig igen alárendelt tekintet alá estek. A papucs, mint szegedi különlegesség, a hetvenes évek óta keresettebb czikk lett s ez az iparnak is hirtelen fellendülést adott. NÉPIPAR. Szeged lakossága oly kisebb kéziműveket, melyeknél a nép sajátlagos ízlése s a szépség formáinak kifejezése nyilatkozott volna meg, soha sem alkotott. Amit népipari foglalkozásul ismerünk, az többnyire a gazdasági melléktermelésnek vagy a háztartási foglalkozásnak teljesebb kimerítése. Ilyen a többi közt a paprikatörés, a tarhonyakészítés, kenyérsütés, szappanfőzés, mely nemben a szegedi gazdasszonyok készítményei az egész országban mindenha versenyen kívül álltak. A népnél a szegedi asszony mindenkor csaknem oly kereső fél volt, mint maga a férfi. A fáradhatatlanság, leleményes ügyesség, a kalmárkokó szellem az aszszonyokban is ép oly mérvben volt kifejlődve, mint a férfiakban. Ezen feltünő tulajdonság Szeged népének egyúttal ethnographiai megkülönböztetését s mintegy különlegességét tünteti fel. 2. GYÁRIPAR ES IPARVÁLLALATOK. Azon kiváló üzleti sikerek, melyek báró Sina és Wodianer szegedi vállalkozásait jutalmazták, báró Dercsényi János és Pál testvéreket is Szegedre vezérelték. Itt a kamara előleges engedélye után 1840. évi okt. 22-én a város közönségétől "industrialis épületek" emelésére, nevezetesen keményítő és szeszfőző házak építésére két telket vásároltak; egyiket a széképület szomszédságában (616 n-öl, 8 frtjával), másikat felsőváros szélén, az úgynevezett "ingyenes" földekből (32 hold, 300 frtjával), melyeken az építkezéseket s beruházásokat nagy arányokban meg is kezdették, de ezeket be sem fejezve, 1842. évi márcz. 7-én csődbe jutottak. Az épületek 1844. évi szept. 19-én harmadízben tartatott árverésen Schmidt (Kovács) Ferencz, városi híd- és piaczbérlő tulajdonába jutottak, mely alkalommal a város betáblázott, 3600 frt hátralékos vételár követelése is elveszett. De az árverés csak 5 év mulva lett jóváhagyva s a további építkezések és felszerelések 1850. évben fejeztettek be, mikor egyúttal társtulajdonosokként Pollák Ignácz és Sándor testvérek is szerepeltek, kik azonban később a tulajdonjogról lemondottak. 1863. évben Kovács a gyárat Reiner Mórnak, ez ismét |