TRUMAN megnyitja az ülést.
SZTÁLIN : Szeretném közölni, hogy a szovjet csapatok ma megkezdték Ausztriában a visszavonulást. Egyes körzetekben 100 kilométernyit kell visszavonulniuk. A visszavonulás július 24-ére fejeződik be. Bécsbe már bevonultak a szövetséges csapatok első osztagai.
CHURCHILL : Hálásak vagyunk a generalisszimusznak, hogy ilyen hamar hozzálátott a megegyezés teljesítéséhez.
TRUMAN : Az amerikai kormány is köszönetét fejezi ki.
SZTÁLIN : Nincs mit megköszönni, csupán kötelezettségünknek teszünk eleget.
(Ezután az angol küldöttség jelentette, hogy a külügyminiszterek a reggeli ülésen a következő kérdéseket tárgyalták meg.
Első kérdés: a felszabadított Európáról szóló jaltai nyilatkozat.
A miniszterek megvitatták az Egyesült Államok küldöttségének július 21-én beterjesztett emlékiratát. Az emlékirat három kérdést érintett. Először: a választások
fölötti felügyelet néhány európai országban; másodszor: kedvező feltételek kialakítása a világsajtó képviselői számára a felszabadított országokban és az egykori
csatlós országokban; harmadszor: a romániai, a bulgáriai és a magyarországi Ellenőrző Bizottság munkarendje.
A brit küldöttség egyetértett az Egyesült Államok emlékiratával. A szovjet küldöttség nem értett egyet a választások lebonyolításának ellenőrzésére vonatkozó
javaslattal. Ami a második és a harmadik kérdést – tehát a sajtó képviselőit, valamint a bulgáriai, a romániai és a magyarországi Ellenőrző Bizottság
munkarendjét – illeti, úgy döntöttek, hogy ezeket a kérdéseket átadják a következő összetételű albizottságnak: az Egyesült Államok részéről Cannon és
Russel, a Szovjetunió részéről Szobolev, Nagy-Britannia részéről Hayter lesz az albizottság tagja.
A szovjet küldöttség elhatározta: emlékiratot nyújt át, amelyben megállapítja, hogy a romániai, a bulgáriai és a magyarországi ellenőrző bizottságban a brit és az
amerikai képviselők státusában az utóbbi időben javulás következett be. A szovjet küldöttség kész továbbá emlékiratot készíteni azokról a változtatásokról,
amelyeket az olaszországi szövetséges bizottság munkarendjével kapcsolatban szükségesnek és kívánatosnak tart.
Második kérdés: a Németország viszonylatában alkalmazandó gazdasági alapelvek.
A gazdasági albizottság előterjesztette jelentését. Az Egyesült Államok küldöttsége kérte, hogy a jóvátétel kérdését halasszák a következő ülésre. A szovjet
küldöttség azt javasolta, hogy tárgyalják meg azokat a gazdasági alapelveket, amelyeket az albizottságban sikerült összeegyeztetni. A külügyminiszterek ezért
úgy döntöttek, hogy csak az összeegyeztetett alapelveket tárgyalják meg, és nem érintik sem a vitás elveket, sem pedig a jóvátétel kérdését. Úgy határoztak, hogy
a jóvátétel kérdése lesz a külügyminiszterek július 23-i ülésének első napirendi pontja.
A 11., 12., 14., 15. és 17. pontot elfogadták azzal a feltétellel, hogy megegyezés születik a többi, még vitás pontban is.
Ami a többi pontot illeti, a 10. pontra vonatkozólag megállapodtak az utolsó mondat módosításában, amely ennek következtében így hangzik:
„Az engedélyezendő iparhoz nem szükséges termelési kapacitást vagy el kell szállítani a Szövetségközi Jóvátételi Bizottság által ajánlott és az érdekelt
kormányok által jóváhagyott jóvátételi terv szerint, vagy, ha ez a kapacitás nem kerül elszállításra, meg kell semmisíteni.”
A 13., 16. és 18. pontról még további tárgyalásokra van szükség.
A miniszterek úgy döntöttek, hogy a kormányfők mai ülésére a következő napirendet javasolják:
1. Lengyelország nyugati határa – folytatják a tárgyalásokat.
2. A gyámság – a kérdés a kormányfők tegnapi üléséről került át.
3. Törökország – ez a kérdés is a tegnapi ülésről került át.
4. A Szovjetunió nyugati határának részleges módosítása – a szovjet küldöttség javaslata.
5. Irán – az Egyesült Királyság küldöttségének július 21-én beterjesztett emlékirata.
Néhány más kérdést illetően úgy döntöttek, hogy azokkal a külügyminiszterek holnapi ülésén foglalkoznak. Ezek a kérdések a következők:
1. Az európai gazdasági problémák mielőbbi megoldásában való együttműködés – az Egyesült Államok küldöttségének javaslata.
2. A kormányfők útmutatása a Németország fölötti ellenőrzést illetően, az összeegyeztetett elveknek megfelelően – az Egyesült Államok küldöttségének
javaslata.
3. Tanger – a szovjet küldöttség javaslata.
4. Szíria és Libanon – a szovjet küldöttség javaslata.)
TRUMAN : Egyetértenek vele, hogy ezeket a kérdéseket a külügyminiszterek holnapi ülésükön megtárgyalják?
CHURCHILL : Nem tudom, mi lehet az értelme ennek a Szíriát és Libanont illető javaslatnak. Ez a kérdés bennünket jobban érint, mint bármely más államot. Kollégáimat nem érinti, mivel ezeken a területeken csak brit csapatok vannak. Persze, Franciaországgal voltak nehézségeink ebben a kérdésben. Készek vagyunk kivonulni Szíriából és Libanonból, mivel ott nincs semmi keresnivalónk. De jelenleg ez lehetetlen, mivel az angolok kivonulását a franciák lemészárlása követné. Szeretném tudni, miről is van szó tulajdonképpen, mert különben nem tudok állást foglalni. Talán itt is kaphatnánk valamilyen tájékoztatást?
SZTÁLIN : Kérem. A következőről van szó. A szíriai kormány a szovjet kormányhoz fordult, s kérte, hogy avatkozzék be ebbe az ügybe. Ismeretes, hogy ebben a kérdésben annak idején jegyzékkel fordultunk a francia, a brit és az amerikai kormányhoz. Szeretnénk, ha az ügyről megfelelő információt kapnánk, mivel bennünket is érdekel. Persze, elképzelhető, hogy a kérdéssel előbb a külügyminiszterek foglalkozzanak.
CHURCHILL : Szívesebben venném, ha az első három pontot átadnánk megtárgyalásra a külügyminisztereknek, de Szíria és Libanon kérdését itt tárgyalnánk meg.
SZTÁLIN : Ahogy tetszik.
TRUMAN : Azt javasolnám, hogy az első három kérdést adjuk át a külügyminisztereknek, Szíria és Libanon
kérdésével pedig foglalkozzanak a kormányfők, miután a napirendre tűzött kérdéseket már megtárgyaltuk.
Térjünk rá napirendünk első kérdésére: Lengyelország nyugati határára.
Ami az amerikai kormány e kérdésre vonatkozó álláspontját illeti, azt tegnap már kifejtettem.
CHURCHILL : Ha jól hallottam, elnök úr, ön azt mondotta, hogy álláspontját tegnap már ismertette. Én sem tudok semmit hozzáfűzni azokhoz a nézetekhez, amelyeket már kifejtettem.
TRUMAN (Sztálinhoz fordulva) : Önnek volna valami hozzáfűzni valója?
SZTÁLIN : Önök tanulmányozták a lengyel kormány nyilatkozatát?
TRUMAN : Igen, elolvastam.
CHURCHILL : Bierut levelére gondol?
SZTÁLIN : Igen, Bierut és Osóbka-Morawski levelére.
CHURCHILL : Elolvastam.
SZTÁLIN : Valamennyi küldöttség változatlanul fenntartja az álláspontját?
TRUMAN : Ez nyilvánvaló.
SZTÁLIN : Akkor a kérdés nyitva marad.
TRUMAN : Áttérhetünk a következő kérdésre?
CHURCHILL : Mit jelent az, hogy a kérdés nyitva marad? Azt jelenti, hogy ebben a kérdésben nem történik semmi?
TRUMAN : Ha a kérdés nyitva marad, újra tárgyalhatjuk.
CHURCHILL : Reméljük, hogy ez a kérdés elutazásunkig megérik a tárgyalásra.
SZTÁLIN : Lehetséges.
CHURCHILL : Igen sajnálatos lenne, ha elutaznánk innen anélkül, hogy döntöttünk volna ebben a kérdésben, amelyet minden bizonnyal a világ valamennyi parlamentje tárgyalni fog.
SZTÁLIN : Akkor vegyük tekintetbe a lengyel kormány kérését.
CHURCHILL : Ez a javaslat teljesen elfogadhatatlan a brit kormány számára. Tegnap egész sor olyan okot említettem, amelynél fogva ez a javaslat elfogadhatatlan. Nem szolgálná Lengyelország javát, ha ekkora területtel rendelkezne. Ez aláaknázná Németország gazdasági helyzetét, és mérhetetlen terheket róna a megszálló hatalmakra, Németország nyugati részének élelmiszerrel és tüzelőanyaggal való ellátását illetően. Emellett vannak bizonyos erkölcsi aggályaink is a tekintetben, hogy kívánatos-e egy ilyen nagyarányú áttelepítés. Elvben egyetértünk az áttelepítéssel, de olyan arányban, ahogy a Curzon-vonaltól keletre eső területről telepítenek át népességet. Nyolc- vagy kilencmillió ember áttelepítését viszont már helytelennek tartjuk. Az e kérdésre vonatkozó információk ellentmondók. A mi adataink szerint ott nyolc vagy kilencmillió ember él; a szovjet adatok szerint mindenki elment onnan. Úgy véljük, hogy amíg ezeket az információkat nem ellenőriztük, csakis a saját adatainkból indulhatunk ki. Egyelőre nem áll módunkban megvizsgálni, hogy ott valójában mi is történik. Felsorakoztathatnék még más okokat is, de nem szeretném terhelni vele a konferenciát.
SZTÁLIN : Nem szándékszom vitatkozni a Churchill úr által említett okokon, de van egy sor olyan ok, amelyet
különösen fontosnak tartok.
Először is, ami a tüzelőanyagot illeti. Azt mondják, hogy Németországnak nem marad tüzelőanyaga. Németországnak megmarad a Rajna-vidék, márpedig ott van
tüzelőanyag. Németországnak semmi különösebb nehézséget nem okoz a sziléziai szén elvesztése; Németország fő tüzelőanyag-bázisa nyugaton van.
A második kérdés: a lakosság áttelepítése. Ezeken a vidékeken nincs sem nyolc-, sem hat-, sem három-, sem kétmillió lakos. Az embereket vagy bevonultatták
a hadseregbe, és aztán elestek, vagy hadifogságba kerültek, vagy elhagyták ezeket a vidékeket.
Igen kevés német maradt ezeken a területeken. Ezt akár ellenőrizhetik is. Nem lehetne úgy elrendezni a dolgot, hogy meghallgatjuk a lengyel képviselők
véleményét Lengyelország határairól?
CHURCHILL : Nem támogathatom ezt a javaslatot, mégpedig azon oknál fogva, amelyet az elnök Jugoszlávia képviselőinek meghívására vonatkozólag kifejtett.
SZTÁLIN : Hívják meg Lengyelország képviselőit Londonba, a Külügyminiszterek Tanácsába, és hallgassák meg őket ott.
TRUMAN : Ez ellen nincs kifogásom.
CHURCHILL : De elnök úr, a Külügyminiszterek Tanácsa csak szeptemberben ül össze.
SZTÁLIN : Nos, a tanács majd akkor hívja meg Londonba a lengyel kormány képviselőit.
CHURCHILL : Hogy ellenőrizzék az információkat?
SZTÁLIN : Addigra mindhárom fél beszerezheti információit.
CHURCHILL : Ez csak azt jelentené, hogy a konferencia egy nehéz kérdést átad a Külügyminiszterek Tanácsának, holott ez a konferencia is dönthetne a szóban forgó kérdésben.
SZTÁLIN : Nekem is az a véleményem, hogy dönthetne. A krími konferencia határozata szerint kötelességünk meghallgatni a lengyel kormány véleményét Lengyelország nyugati határairól.
TRUMAN : Helyes. Azt hiszem, el kellene fogadni azt a szovjet javaslatot, hogy a Külügyminiszterek Tanácsa hívja meg Londonba a lengyel kormány képviselőit. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a kérdést ezen a konferencián megtárgyaljuk.
SZTÁLIN : Azt javaslom, hívják meg a lengyel kormány képviselőit szeptemberre Londonba, a Külügyminiszterek Tanácsába, és ott hallgassák meg a véleményüket.
CHURCHILL : Ez más kérdés. Azt hittem, a szóban forgó vidékek német lakosságának létszámára vonatkozó adatok ellenőrzéséről van szó.
SZTÁLIN : Lengyelország nyugati határairól van szó.
CHURCHILL : De hogyan oldható meg ott a határok kérdése, amikor ebben a kérdésben a békekonferenciának kell döntenie?
TRUMAN : Azt hiszem, hasznos lesz, ha Londonban a Külügyminiszterek Tanácsa meghallgatja a lengyeleket.
SZTÁLIN : Helyes.
CHURCHILL : Sajnálom, hogy ezt a fontos és sürgős kérdést olyan szervre bízzuk, amelynek kisebb a tekintélye, mint konferenciánknak.
SZTÁLIN : Akkor hívjuk meg a lengyeleket ide, és hallgassuk meg itt őket.
CHURCHILL : Ezt szívesebben venném, mivel a kérdés sürgős, bár nem nehéz előre látni, mit fognak követelni a lengyelek. Természetesen többet követelnek majd, mint amennyibe belemehetünk.
SZTÁLIN : De ha meghívjuk a lengyeleket, nem vádolhatnak azzal bennünket, hogy a meghallgatásuk nélkül döntöttünk. Azt szeretném, ha a lengyelek nem emelnének ilyen vádat ellenünk.
CHURCHILL : Én nem vádolom őket semmivel.
SZTÁLIN : Nem ön, hanem a lengyelek mondják majd: „meghallgatásunk nélkül döntöttek a határok kérdésében”.
CHURCHILL : Most már értem.
TRUMAN : Valóban olyan sürgős, hogy ebben a kérdésben döntsünk? Ismétlem, nézetem szerint a végleges döntést a békekonferenciára kell bízni. Mindamellett úgy gondolom, hogy igen hasznos lenne itt megtárgyalni ezt a kérdést, s ez nem zárja ki a további tárgyalásokat sem. Csak azt nem tudom, mennyire sürgős ez a kérdés.
SZTÁLIN : Ha nem sürgős, adjuk át a kérdést a Külügyminiszterek Tanácsának. Nem lesz haszontalan.
TRUMAN : De ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a dologról tovább tárgyaljunk.
CHURCHILL : Elnök úr, minden tiszteletem az öné, de szeretném megjegyezni, hogy ez a kérdés bizonyos
fokig sürgős. Ha a kérdés tisztázását elhalasztjuk, a fennálló helyzet megszilárdul.
A lengyelek kiaknázzák majd ezt a területet, megvetik rajta a lábukat, s ha ez a folyamat sokáig tart, igen nehéz lesz már bármilyen más döntést hozni. Ezért még
mindig reménykedem benne, hogy valamilyen megegyezésre jutunk, s így világosabban látjuk majd, hogyan is áll a lengyel kérdés.
El sem tudom képzelni, hogyan oldhatná meg ezt a kérdést a Külügyminiszterek Tanácsa Londonban, ha mi itt nem tudunk megegyezésre jutni. Márpedig, ha nem jutunk
dűlőre, megoldatlanul marad az élelmezés és a tüzelőanyag-ellátás kérdése. A német lakosság élelmezésének és tüzelőanyag-ellátásának terhe ránk nehezedik,
elsősorban ránk, angolokra, mivel a mi megszállási övezetünkben a legkisebbek az élelmiszerkészletek. S ha a Külügyminiszterek Tanácsa sem tud megegyezésre jutni,
a döntés meghatározatlan időre eltolódik. Közben beáll a tél, s megegyezés még mindig nem lesz.
Nagyon szeretném elősegíteni a döntést, és szeretném elhárítani valamilyen módon azokat a gyakorlati nehézségeket, amelyekről Sztálin generalisszimusz tegnap
beszélt. Készek lennénk önöknek egy olyan kompromisszumos megoldást javasolni, amely az átmeneti időszakban, mostantól kezdve a békekonferenciáig maradna
érvényben. Azt javasolnám, hogy húzzunk meg egy olyan vonalat, amelytől keletre a lengyelek foglalnák el a területet mint Lengyelország részét a békekonferenciáig;
ettől a vonaltól nyugatra pedig a lengyelek, amennyiben itt vannak, a szovjet kormány képviselőiként működhetnének a Szovjetuniónak átadott övezetben.
Több ízben beszélgettünk már a generalisszimusszal a teheráni konferencia óta, s azt hiszem, nagyjából megegyeztünk abban, hogy
az új Lengyelország határának nyugat felé el kell tolódnia az Oderáig. Csakhogy ez a kérdés nem olyan egyszerű. A generalisszimusz nézeteitől főképp abban térnek
el a nézeteink, hogy a brit kormány, bár egyetért Lengyelország területének növelésével, nem szándékszik olyan messzire menni, mint ahogy azt a szovjet kormány
teszi. Amikor az Odera mentén húzódó vonalról beszélek, arra a vonalra gondolok, amelyről két évvel ezelőtt Teheránban beszéltünk: akkor még nem határoztuk meg
pontosan ezt a vonalat. Most készek vagyunk a konferencia elé terjeszteni elképzelésünket Lengyelország ideiglenes határvonaláról. Ha a kérdést elhalasztjuk
szeptemberig, és a Külügyminiszterek Tanácsát megbízzuk azzal, hogy tárgyalja meg a lengyelekkel, ez azt jelenti, hogy a kérdést nem sikerül tél előtt megoldani.
Sajnálom, hogy nem tudtunk itt elvben dönteni ebben a kérdésben. Nézetem szerint, ha a döntést elhalasztjuk, és a Külügyminiszterek Tanácsát bízzuk meg, hogy a
lengyelek bevonásával tárgyaljon róla, ebből semmi haszon nem származik.
Erre a területre és erre a vonalra vonatkozólag teljesen világos az álláspontunk. Szeretném, ha itt valamilyen gyakorlati kiutat találnánk a helyzetből.
Ha viszont a kérdést átadjuk a Külügyminiszterek Tanácsának, túlságosan elhúzódik a megoldás. Nem tartom lehetetlennek, hogy ebben a kérdésben itt is dönthessünk.
Bizonyos vagyok benne, hogy találhatnánk valamilyen kompromisszumos megoldást. Átadhatnánk a lengyeleknek mindazt, aminek átadása mellett döntünk, a terület többi
része pedig a szovjet kormány igazgatása alatt maradna.
Nézetem szerint értelmetlen dolog lenne ebben a kérdésben a döntést szeptemberig halasztani. Ha ebben a kérdésben nem döntenénk, ez konferenciánk kudarcát
jelentené.
Újra ismétlem: amikor az „Odera-vonal” kifejezést használtuk, csupán egy hozzávetőleges vonalra gondoltunk. Az általunk javasolt vonalat térképen
kellene megtekinteni. Egy helyen vonalunk még át is lépi az Oderát.
Azzal a kéréssel fordulok a konferenciához, hogy tegyünk további kísérleteket a megegyezésre ebben a kérdésben, ha nem ma, hát valamely más napon. Mert ha a
külügyminiszterek szeptemberben összeülnek, és tárgyalásokat folytatnak a lengyelekkel akár két hétig is, de a szovjet fél kitart álláspontja mellett, s az
Egyesült Államok és Nagy-Britannia is megmarad a maga álláspontján, akkor ez a kérdés ismét megoldatlan marad, vagy csak túlságosan későn oldódik meg. S mi lesz
Berlinnel? Szénszükségletének egy részét Sziléziából kapja.
SZTÁLIN : Berlin nem Sziléziából kapja a szenet, hanem Torgauból, ahonnan eddig is kapta.
CHURCHILL : Berlin szénellátása igen fontos kérdés, mivel ez a város közös megszállás alatt áll.
SZTÁLIN : Vigyék a szenet a Ruhr-vidékről, Zwickauból.
CHURCHILL : Ez úgynevezett barnaszén?
SZTÁLIN : Nem, ez jó kőszén. A barnaszenet jól hasznosítják brikett formájában, s a németeknek vannak jó brikettgyáraik. Minden lehetőségük megvan.
CHURCHILL : Csak azt mondom, hogy Berlin a szén egy részét Sziléziából kapta.
SZTÁLIN : Amíg a brit csapatok el nem foglalták Zwickau körzetét, a németek onnan szállították a szenet Berlinbe. Miután a szövetséges csapatok Szászországból visszavonultak nyugat felé, Berlin Torgauból szerezte be a szenet.
TRUMAN : Ha megengedik, szeretném még egyszer kifejteni az Egyesült Államok álláspóntját ebben a kérdésben.
SZTÁLIN : Tessék.
TRUMAN : Idéznék egy részletet a krími konferencia
határozatából:
„A három kormányfő úgy véli, hogy Lengyelország keleti határának a Curzon-vonalat kell követnie, bizonyos szakaszokon öt-nyolc kilométeres eltérésekkel
Lengyelország javára. A három kormányfő elismeri, hogy Lengyelország területének jelentősen növekednie kell észak és nyugat felé. Úgy vélik, hogy e területnövelés
mértékének kérdésében adandó alkalommal ki kell kérni az ideiglenes lengyel nemzeti egységkormány véleményét, s hogy ezt követően Lengyelország nyugati határának
végleges meghatározását a békekonferenciáig kell halasztani.”
Ezt a megállapodást Roosevelt elnök, Sztálin generalisszimusz és Churchill miniszterelnök kötötte. Én egyetértek vele. A magam
részéről nagyon is értem azokat a nehézségeket, amelyekről Sztálin generalisszimusz tegnap beszélt. Nagyon jól megértem az élelmezési és tüzelőanyag-ellátási
nehézségeket is, amelyekről Churchill miniszterelnök beszélt. De úgy gondolom, hogy ezek a nehézségek mit sem változtatnak a dolog lényegén.
SZTÁLIN : Ha önök még nem unják ennek a kérdésnek a tárgyalását, kész vagyok ismételten hozzászólni.
Én is a krími konferencia ama határozatából indulok ki, amelyet az elnök az imént idézett. Ebből a határozatból értelmileg világosan
kitűnik, hogy mihelyt Lengyelországban megalakult a nemzeti egységkormány, ki kell kérnünk a véleményét Lengyelország nyugati határáról. A lengyel kormány
közölte véleményét. Most két lehetőségünk van: vagy jóváhagyjuk a lengyel kormány véleményét Lengyelország nyugati határáról, vagy ha a lengyel javaslattal
nem értünk egyet, meg kell hallgatnunk a lengyelek képviselőit, és csak azután dönthetünk ebben a kérdésben.
Célszerűnek tartanám, ha konferenciánkon oldanánk meg a kérdést, s mivel a résztvevők véleménye nem azonos a lengyel kormány véleményével, meg kellene ide hívni
a lengyelek képviselőit és meghallgatni őket. Ámde itt az a nézet jutott kifejezésre, hogy a lengyeleket nem kell meghívni a konferenciára. Ha így van, akkor a
kérdést át lehet adni a Külügyminiszterek Tanácsának.
Szeretném Churchill urat és a krími konferencia több résztvevőjét emlékeztetni arra, amit akkor Roosevelt
elnök és Churchill miniszterelnök fejtett ki, s amivel én nem értettem egyet. Churchill úr azt mondta, hogy Lengyelország nyugati határának az Odera mentén
kellene haladnia, a folyó torkolatától addig a pontig, ahol az Oderába beleömlik a Neisse, a keleti. Én a nyugati Neisse vonala mellett szálltam síkra. Roosevelt
elnök és Churchill úr sémája szerint Stettin, valamint Breslau és a keleti Neissétől nyugatra eső vidék Németországé maradna. (Megmutatja a térképen.)
Itt a határokról van szó, nem pedig egy ideiglenes vonalról. Ezt a kérdést nem lehet megkerülni. Ha önök egyetértenének a lengyelekkel, eldönthetnénk a dolgot,
és nem kellene meghívni a lengyel kormány képviselőit. De mivel önök nem értenek egyet a lengyel kormány véleményével, jó lenne, ha meghívnánk ide a lengyeleket,
és meghallgatnánk a véleményüket. Ez elvi kérdés.
CHURCHILL : Szeretném a brit kormány nevében visszavonni a lengyelek meghívásával szemben tett llenvetésemet, hogy megpróbáljunk valamiféle olyan gyakorlati megoldást találni, amely érvényben maradhatna addig, amíg a békekonferencia véglegesen szabályozza a kérdést.
TRUMAN : Nincs kifogásom azellen, hogy meghívjuk a lengyel kormány képviselőit. Itt tárgyalhatnának külügyminisztereinkkel.
SZTÁLIN : Helyes.
CHURCHILL : A tárgyalások eredményét pedig a külügyminiszterek a kormányfők elé terjeszthetnék.
SZTÁLIN : Helyes, helyes.
CHURCHILL : Ki küldi el a meghívót?
SZTÁLIN : Talán az elnök.
TRUMAN : Rendben van. Térjünk át a következő kérdésre. Úgy tudom, a szovjet küldöttségnek javaslatai vannak a gyámságra vonatkozólag.
A gyámság kérdésével kapcsolatos javaslatait kifejtve a szovjet küldöttség megállapította, hogy az, amit írásban benyújtott javaslataiban megfogalmazott, a San Franciscó-i határozatokból következik. Rámutatott továbbá arra, hogy mivel a gyámsággal kapcsolatos fő kérdést megoldotta az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya, a kormányfők konferenciájának konkrétan a területek kérdésében kell döntenie. A szovjet küldöttség kifejezésre juttatta azt a véleményét, hogy a konferencia aligha vizsgálhatná meg részleteiben ezt a kérdést, de megtárgyalhatná egyrészt Olaszország afrikai és földközi-tengeri gyarmatbirtokainak kérdését, másrészt a népszövetségi mandátum alatt álló területek kérdését. A szovjet küldöttség közölte, hogy a volt olasz gyarmatok kérdésének megoldására javaslataiban két lehetséges változatot fejtett ki. Majd azt ajánlotta, hogy adják át ezt a kérdést megtárgyalásra a külügyminiszterek tanácskozásának.)
CHURCHILL : Eszmecserét persze folytathatunk bármilyen kérdésben, de ha kitűnik, hogy a felek nézetei eltérők, az eredmény legfeljebb annyi lehet, hogy volt egy kellemes vitánk. A mandátumok kérdését nézetem szerint San Franciscóban eldöntötték.
TRUMAN : Engedjék meg, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányából felolvassam azt a cikket,
amely a gyámság kérdéseivel foglalkozik.
„1. A gyámsági rendszer azokra az alábbi csoportok valamelyikéhez tartozó területekre nyer alkalmazást, amelyeket gyámsági megállapodással e rendszer
alá helyeznek:
a) a jelenlegi mandátum alatt álló területek;
b) a második világháború eredményeként ellenséges államoktól elcsatolt területek;
c) az igazgatásukért felelős államok által önként e rendszer alá helyezett területek.
2. Későbbi megállapodás határozza meg, hogy a felsorolt csoportokba tartozó területek közül melyek kerülnek gyámsági rendszer alá, és milyen feltételek
mellett.”
Úgy gondolom, hogy a szovjet javaslat e cikk második pontjára vonatkozik. Egyetértek a szovjet küldöttségnek azzal a javaslatával, hogy ezt a kérdést a
külügyminisztereknek adjuk át megvitatásra.
CHURCHILL : Mi hozzájárulhatunk ahhoz, amit San Franciscóban elfogadtak, de többről nem volt szó. Mivel a gyámság kérdése a nemzetközi szervezetre tartozik, kétlem, hogy kívánatos volna erről itt véleménycserét folytatni.
TRUMAN : Nézetem szerint itt teljes mértékben helyénvaló ennek a kérdésnek a tárgyalása, éppúgy, mint Lengyelország kérdésének vagy bármely más kérdésnek a tárgyalása.
CHURCHILL : Lengyelország kérdésével nem foglalkozott a nemzetközi szervezet.
Jaltában bizalmasan, San Franciscóban pedig nyilvánosan kifejtettük álláspontunkat a gyámság kérdésében. Álláspontunk ilágos, s nem
változtathatunk rajta.
TRUMAN : Nagy-Britannia álláspontját teljes mértékben alátámasztja az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának egy másik cikke, s nem látom be, miért ne tárgyalhatnánk itt ezt a kérdést.
SZTÁLIN : A sajtóból arról értesültünk, hogy Eden úr az angol parlamentben kijelentette: Olaszország örökre elvesztette gyarmatait. Ki döntött így? S ha Olaszország elvesztette a gyarmatokat, ki találta meg őket? (Derültség.) Ez igen érdekes kérdés.
CHURCHILL : Válaszolhatok rá. Szakadatlan erőfeszítésekkel, nagy veszteségekkel és nagyszerű győzelmekkel a brit hadsereg egymaga hódította meg ezeket a gyarmatokat.
SZTÁLIN : Berlint pedig a Vörös Hadsereg foglalta el. (Derültség.)
CHURCHILL : Szeretném befejezni a nyilatkozatomat, mivel az elnök úr kétségbe vonja a „brit hadsereg
egymaga hódította meg” szavakat. A következő olasz gyarmatokra gondolok: Olasz Szomáliföld, Eritrea, Cirenaica és Tripolitania, amelyeket egymagunk
hódítottunk meg igen nehéz viszonyok között.
Mindamellett nem törekszünk területgyarapításra. Nem kívánunk hasznot húzni ebből a háborúból, bár nagy veszteségeket szenvedtünk. Persze, ami az emberáldozatokat
illeti, azok nem olyan nagyok, mint a Szovjetunió és bátor csapatai által hozott áldozatok. De mi ebből a háborúból úgy kerültünk ki, hogy nagyon eladósodtunk
az Egyesült Államoknál. A tengeren sohasem leszünk olyan erősek, mint az Egyesült Államok. A háború alatt csak egyetlen cirkálót építettünk, s tizet vesztettünk
el. Ám minden veszteségünk ellenére mégsem támasztunk területi igényeket. Éppen ezért minden hátsó gondolat nélkül foglalkozunk a gyámság alá helyezendő
területek kérdésével.
Most pedig hadd térjek ki Eden parlamenti nyilatkozatára, amelyben megállapította, hogy Olaszország elvesztette gyarmatait. Ez nem
jelenti azt, hogy Olaszország nem támaszthat igényt ezekre a gyarmatokra. Nincs kizárva, hogy az olaszországi békeszerződés előkészítése során megtárgyaljuk: nem
kellene-e Olaszországnak visszaszolgáltatni egykori gyarmatainak egy részét. Én nem támogatom az ilyen javaslatot, de nincs kifogásunk azellen, hogy a gyarmatok
kérdését megtárgyalják mind a Külügyminiszterek Tanácsában, amikor ott az olaszországi békeszerződés előkészítésével foglalkoznak, mind pedig, természetesen,
a végleges rendezéssel foglalkozó békekonferencián.
Meg kell mondanom, hogy amikor Tripolitaniába és Cirenaicába látogattam, láttam azt a munkát, amit az olaszok a föld hasznosítása és művelése terén végeztek:
ez nagyszerű munka, amelyet igen nehéz viszonyok között produkáltak. Meg kell mondanom: habár nem támogatjuk azt, hogy Olaszország visszakapja afrikai gyarmatait,
de ugyanakkor nem zárjuk ki e kérdés megvitatásának a lehetőségét sem. Ma mindezek a gyarmatok a mi kezünkön vannak. Ki tart rájuk igényt? Ha ennél az asztalnál
valaki igényt tart rájuk, jó lenne, ha ezt megmondaná.
TRUMAN : Nekünk nem kellenek. Otthon is van épp elég szegény olaszunk, akit élelmezni kell.
CHURCHILL : Megvizsgáltuk azt is, hogy e gyarmatok valamelyikére nem telepíthetnénk-e le zsidókat. De úgy
találtuk, hogy ezek a területek nem alkalmasak zsidók letelepítésére.
Mi természetesen nagymértékben érdekelve vagyunk a Földközi-tenger térségében, s az ottani status quo mindennemű megváltoztatása hosszan tartó és beható
tanulmányozást igényelne.
Nem egészen értjük, mit is akarnak orosz szövetségeseink.
SZTÁLIN : Azt szeretnénk tudni, hogy az ön véleménye szerint Olaszország örökre elvesztette-e gyarmatait. Ha önnek az a véleménye, hogy Olaszország elvesztette ezeket a gyarmatokat, akkor mely államok gyámsága alá kell helyezni őket? Ezt szeretnénk tudni. Ha erről még korai beszélni, várhatunk, de valamikor foglalkozni kell majd vele.
CHURCHILL : Természetesen döntenünk kell arról, hogy elvesszük-e Olaszország gyarmatait; ehhez minden jogunk megvan.
SZTÁLIN : Ezt még el kell dönteni.
CHURCHILL : S ha elvesszük ezeket a gyarmatokat, ami jogunkban áll, el kell döntenünk, hogy kinek a gyámsága alá kerülnek. Abban a kérdésben, hogy mely gyarmatokat kell elvenni Olaszországtól, a békekonferenciának kell majd döntenie, e területek további igazgatásának kérdése pedig a nemzetközi szervezet hatáskörébe tartozik.
SZTÁLIN : Úgy értsem Churchill úr szavait, hogy ez a konferencia nem illetékes ennek a kérdésnek a tárgyalására.
CHURCHILL : Konferenciánk nem dönthet ebben a kérdésben, a döntés a békekonferenciára tartozik. Mindamellett „hármasunk” természetesen megegyezésre juthat, s ennek a megegyezésnek nagy jelentősége lenne.
SZTÁLIN : Én nem a kérdés eldöntését, hanem megtárgyalását javaslom. Úgy gondolom, hogy konferenciánk jogosult ennek a kérdésnek a megvizsgálására.
CHURCHILL : Azonnal meg is vizsgáljuk. Nincs ellene kifogásom, ha a generalisszimusz megmondja, mit is akar. A magam részéről kész vagyok haladéktalanul tanulmányozni ezt a kérdést.
SZTÁLIN : Nem a generalisszimuszról van itt szó, hanem arról, hogy ezt a kérdést még nem tárgyaltuk, és meg kell tárgyalni.
CHURCHILL : Nevezetesen milyen kérdést?
SZTÁLIN : Azt a kérdést, amelyet a szovjet küldöttség előterjesztett.
TRUMAN : Egyetértek a szovjet küldöttségnek azzal a javaslatával, hogy bízzuk a külügyminiszterekre a kérdés megtárgyalását.
SZTÁLIN : Ez más.
TRUMAN : Nincs kifogásunk e javaslat ellen.
CHURCHILL : Nekem sincs ellene kifogásom, de az ellen van, hogy minden kérdést minisztereinknek adunk át.
TRUMAN : Ez egészen természetes.
CHURCHILL : Szerintem vannak sokkal sürgősebb kérdések, amelyeket meg kellene oldani, amíg itt vagyunk. Úgy döntöttünk, hogy a Külügyminiszterek Tanácsa szeptemberben elsőként tárgyalja majd az olaszországi békeszerződés kérdését, s akkor automatikusan felmerül majd az a kérdés is, hogy mi történjék az olasz gyarmatokkal. Ellenzem, hogy külügyminisztereinket itt még ezzel is terheljük. Mindamellett napirendre tűzhetjük ezt a kérdést, ha a minisztereknek marad idejük rá, hogy foglalkozzanak vele.
SZTÁLIN : Adjuk át a minisztereknek.
TRUMAN : Támogatom ezt a javaslatot.
CHURCHILL : Adjuk át a kérdést a külügyminisztereknek, de azzal a feltétellel, hogy nem késlelteti munkájukat sürgősebb kérdésekben.
SZTÁLIN : Az ilyen fenntartást helytelenítem. Nem szokás ilyen fenntartással átadni megvizsgálásra a kérdéseket. Vagy átadjuk, vagy nem adjuk át.
CHURCHILL : Ha ön ragaszkodik ehhez, visszavonom a javaslatomat.
TRUMAN : Átadjuk tehát ezt a kérdést megvizsgálásra a külügyminisztereknek. [ . . . ]
(Ezután a szovjet küldöttség az Egyesült Államok és Anglia küldöttségének átnyújtotta Königsberg körzetére vonatkozó javaslatát.)
TRUMAN : Azt javasolnám, hogy adjuk át ezt a kérdést is megtárgyalásra a külügyminisztereknek.
Lenne egy problémám. Megállapodtunk abban, hogy meghívjuk ide a lengyel kormány képviselőit. Azt hiszem, az újságírók igyekeznek majd megtudni, miért hívjuk
meg őket. Nézetem szerint célszerű lenne nyilatkozatot közzétenni erre vonatkozólag.
SZTÁLIN : Mielőtt ideérkeznének a lengyelek.
TRUMAN : Igen, mielőtt ideérkeznének.
SZTÁLIN : Nincs kifogásom ellene.
CHURCHILL : Ez ellenkezik azzal az elvvel, amelyet eddig követtünk.
SZTÁLIN : Teljesen mindegy, kiadunk-e nyilatkozatot, vagy nem adunk ki. Én ebbe is, abba is beleegyezem.
CHURCHILL : Megjelölnénk idejövetelük célját.
SZTÁLIN : Azt hiszem, erre nincs szükség.
CHURCHILL : Kérném, hogy ne jelöljük meg idejövetelük célját.
TRUMAN : Elfogadjuk a nyilatkozatot, a cél megjelölése nélkül.
SZTÁLIN : Helyes.
(Ezután a szovjet küldöttség beszámolt egy olaszországi szovjet hadifogolytáborról. Az 5. sz. táborról van szó – így szólt a beszámoló –, amelyben főképp ukránok vannak. A szovjet küldöttség közölte, hogy a brit hatóságok eredeti tájékoztatása szerint a táborban 150 ember van, de amikor a szovjet képviselő meglátogatta ezt a tábort, kiderült, hogy ott 10 000 ukrán él, akikből az angol parancsnokság egy egész hadosztályt állított fel. 12 ezredet szerveztek, köztük egy híradósezredet és egy utászzászlóaljat. A tisztikart főképpen egykori petljuristákból nevezték ki, akik azelőtt parancsnoki posztokat töltöttek be a német hadseregben. A szovjet küldöttség végezetül elmondta, hogy amikor a szovjet tiszt megjelent a táborban, 625 ember bejelentette, hogy haladéktalanul vissza kíván térni a Szovjetunióba.)
CHURCHILL : Örömmel fogadunk minden megfigyelést az önök részéről. Távirati úton külön jelentést kérek majd. Lehetséges, hogy sok lengyel volt a táborban.
SZTÁLIN : Nem, ukránok voltak, szovjet állampolgárok.
CHURCHILL : Körülbelül mikor történt ez?
SZTÁLIN : Ma kaptunk róla táviratot, de a dolog valamikor a legutóbbi hónapokban történt.
CHURCHILL : Eddig semmit sem hallottam erről.
TRUMAN berekeszti az ülést, és a következő ülést másnap 5 órára tűzi ki.
Forrás : Teherán, Jalta, Potsdam, 276–293. p.