Teherán

A teheráni konferencia


Az 1943. november 28-a és december 1-e között megtartott konferencia volt az első, melynek során a „három nagy” találkozott egymással. Churchill, Roosevelt és Sztálin megtárgyalták a háború folytatásának, valamint az azt követő konszolidációs időszaknak legfőbb kérdéseit. Megállapodtak, hogy a második frontot 1944 májusában nyitják meg. Véglegesen eldőlt, hogy a partraszállásra Franciaországban kerül majd sor, nem pedig a Churchill által preferált Balkánon, ahol a britek ezután egyértelműen Tito támogatása mellett tették le voksukat, és „ejtették” az addig segített Mihajlovicot. Churchillnek a Németország felosztására vonatkozó tervét is fel kellett adnia, az általa javasolt (Bajorországból, Ausztriából és Magyarországból álló) államszövetség terve Sztálin ellenállásán megbukott. A vezetők megbeszélték, hogy miként lehetne elérni Törökország bevonását a Hitler-ellenes koalícióba. A szovjetek ígéretett tettek egy, a nyugat-európai partraszállással egyidejűleg indítandó offenzívára, és vállalták, hogy az európai háború befejeztét követően megtámadják Japánt. Nagy vonalakban kijelölték a háború utáni Lengyelország határait, de ebben a témában sok lezáratlan kérdés maradt. Napirenden volt még Kelet-Poroszország és a Memel-vidék sorsa is. Tárgyalásokat folytattak az ENSZ létrehozásáról is.

A kormányfők első ülése, 1943. november 28.

A kormányfők második ülése, 1943. november 29.

A kormányfők harmadik ülése, 1943. november 30.

A kormányfők negyedik ülése, 1943. december 1.

Közlemény, 1943. december 1.


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Második világháború Vissza Diplomácia