Jaltai konferencia : Az első ülés

1945. február 4.


SZTÁLIN felkéri Rooseveltet, hogy nyissa meg az ülést.

ROOSEVELT leszögezi, hogy sem törvény, sem történelmi hagyomány nem írja elő, hogy éppen ő nyissa meg az ülést. Csak véletlen volt, hogy ezt Teheránban is ő tette meg. Nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy megnyithatja a mostani tanácskozást. Mindenekelőtt szeretné kifejezésre juttatni háláját a szívélyes fogadtatásért.
A három hatalom vezetői – mondja Roosevelt – jól megértik már egymást, s kölcsönös megértésük csak fokozódik. Valamennyien a háború mielőbbi befejezésére és tartós békére vágynak. A tanácskozás résztvevői most már megkezdhetik nem hivatalos megbeszéléseiket. Neki, Rooseveltnek, az a véleménye, hogy a megbeszéléseket nyíltan kell folytatni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nyílt légkörben gyorsabban születnek jó döntések. A tanácskozás résztvevői előtt ott fekszik majd Európa, Ázsia és Afrika térképe. A mai ülés napirendjén mindamellett a keleti front helyzete szerepel, ahol a Vörös Hadsereg csapatai sikeres előnyomulásban vannak. Roosevelt kéri, hogy valaki adjon tájékoztatást a szovjet-német front helyzetéről.

SZTÁLIN válaszában azt javasolja, hogy Antonov hadseregtábornok, a Vörös Hadsereg vezérkarának helyettes főnöke tartsa meg a beszámolót.

ANTONOV: „1. A szovjet csapatok január 12-e és 15-e között támadást indítottak a Nyeman-folyótól a Kárpátokig terjedő 700 kilométer hosszú fronton.
Csernyahovszkij
tábornok csapatai Königsberg ellen intéztek támadást.
Rokosszovszkij marsall csapatai a Visztula északi partja mentén nyomultak előre, elvágva Kelet-Poroszországot Németország központi vidékeitől.
Zsukov marsall csapatai a Visztulától délre támadtak, Poznan irányában.
Konyev marsall csapatainak támadási iránya Czestochowa, Breslau (Wroclaw) volt.
Petrov tábornok csapatai a Kárpátok térségében nyomultak előre, Nowy Targ irányában.
A fő csapást Rokosszovszkij, Zsukov és Konyev csapatai mérték az Ostroleka és Krakkó közötti 300 kilométer széles fronton.
2. A kedvezőtlen időjárási viszonyokra való tekintettel ennek a hadműveletnek a megindítását január végére terveztük, amikorra az időjárás javulását vártuk.
Mivel ezt a hadműveletet döntő jelentőségű hadműveletnek tekintettük és mint ilyet készítettük elő, szerettük volna minél kedvezőbb viszonyok között végrehajtani.
Minthogy azonban a nyugati fronton az Ardennekben a németek támadása következtében aggasztóra fordult a helyzet, a szovjet főparancsnokság azt a parancsot adta, hogy a támadást legkésőbb január közepén meg kell indítani, nem várva be az időjárás javulását.
3. Amikor a szovjet csapatok elérték a Narew- és a Visztula folyót, az ellenség a front középső szakaszán tömörítette erőit, az ebből a térségből mért csapás tehát a legrövidebb úton juttatja el csapatainkat Németország életbevágóan fontos központjaihoz.
Hogy a támadáshoz kedvezőbb feltételeket teremtsen, a szovjet főparancsnokság úgy döntött, hogy szétzúzza ezt a központi ellenséges csoportosítást.
EbbőÍ a célból kisegítő hadművelet indult Kelet-Poroszország ellen, és folytatódott a budapesti irányú magyarországi támadás.
A támadások mindkét irányban igen érzékenyen érintették a németeket, akik hamar reagáltak támadásainkra azzal, hogy a szárnyakra dobtak át erőket a középső frontszakasz rovására; így a frontunkon működő 24 páncéloshadosztályból, amely a németek fő ütőerejét alkotta, 11 páncéloshadosztályt a budapesti frontszakaszra vezényeltek át, 6 páncéloshadosztályt pedig Kelet-Poroszországba (3 páncéloshadosztály már előzőleg is Kurlandban állt), s így a középső frontszakaszon mindössze 4 páncéloshadosztály maradt.
A főparancsnokság által kitűzött célt sikerült elérni.
4. Erőviszonyok a fő csapás irányában:
Az Ostroleka és Krakkó közötti fronton, vagyis fő csapásunk irányában az ellenségnek mintegy 80 hadosztálya volt; mi olyan csoportosítást hoztunk létre, hogy fölényünk biztosítva legyen az ellenséggel szemben:
a gyalogságot tekintve több mint kétszeres fölényünk volt (kb. 180 lövészhadosztály);
tüzérségben, harckocsikban és légierőkben nyomasztó túlerőt biztosítottunk magunknak;
az áttörés terepszakaszain olyan csősűrűséget biztosítottunk, hogy az arcvonal minden kilométerére 220-230 löveg jutott (76 milliméteres és nagyobb lövegek).
5. A támadás rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok közepette indult meg (alacsony felhőzet, köd), ami teljesen kizárta a légierő munkáját, és néhány száz méterre korlátozta a tüzérségi megfigyelést.
A gondos előzetes felderítés és a hatalmas tüzérségi támadás eredményeképpen sikerült az ellenség tűzrendszerét elfojtani és erődítményeit szétrombolni. Ez lehetővé tette, hogy csapataink a támadás első napján 10-15 kilométert nyomuljanak előre, vagyis teljesen áttörjék az ellenség védelmét egész harcászati mélységében.

6. A támadás eredményei:
a) Február 1-ig, vagyis a támadás 18 napja alatt a szovjet csapatok a fő csapás irányában mintegy 500 kilométernyit nyomultak előre, ami napi 25-30 kilométert jelent.
b) A szovjet csapatok a Küstrintől (Frankfurttól északra) kezdődő és délre húzódó szakaszon elérték az Oderát, és elfoglalták a sziléziai iparvidéket.
c) Sikerült elvágni a kelet-poroszországi csoportosítást Németország központi vidékeivel összekötő főbb útvonalakat. Ilyen módon a kurlandi csoportosításon kívül (26 hadosztály) elszigeteltük az ellenség kelet-poroszországi csoportosítását (kb. 27 hadosztály); bekerítettük és megsemmisítettük a németek számos kisebb csoportosítását (Lódz, Torun, Poznan, Schneidemühl körzetében és másutt, összesen mintegy 15 hadosztályt).
d) Kelet-Poroszországban, Königsberg és Lötzen irányában áttörtük a németek állandó jellegű erős védőállásait.
e) Szétzúztunk 45 német hadosztályt, s ennek során a németek veszteségei a következők voltak:

foglyokban körülbelül 100 000 ember,
halottakban körülbelül 300 000 ember,
összesen körülbelül 400 000 ember.

7. Az ellenség várható tevékenysége:
a) A németek védeni fogják Berlint, s ezért igyekeznek majd az Odera vonalán feltartóztatni a szovjet csapatok előnyomulását, megszervezve itt a védelmet a visszavonuló csapatokkal, valamint a Németországból, Nyugat-Európából és Olaszországból ide vezényelt tartalékokkal.
Pomeránia védelmére az ellenség megpróbálja majd felhasználni kurlandi csoportosítását, amelyet hajón szállít át a Visztula mögé.
b) Lehetséges, hogy Bécs irányában a németek tartós védelemre rendezkednek be, s erősítésül csapatokat vonnak el Olaszországból.
8. Ellenséges csapatátcsoportosítások:
a) Frontunkon eddig megjelent:
Németország központi körzeteiből 9 hadosztály,
a nyugat-európai frontról 6 hadosztály,
Olaszországból 1 hadosztály,
összesen 16 hadosztály.
b) Átszállítás alatt van:
4 páncéloshadosztály,
1 gépesített hadosztály,
összesen tehát 5 hadosztály.
c) Feltehetően további 30-35 hadosztályt fognak még átvezényelni (a nyugat-európai frontról, Norvégiából, Olaszországból és a németországi tartalékokból).
Ily módon további 35-40 hadosztály jelenhet még meg frontunkon.
9. Kívánságaink:
a) A szövetséges csapatoknak minél előbb meg kell indítaniuk a támadást a nyugati fronton; ehhez ma igen kedvező a helyzet, mivel 1. a németek vereséget szenvedtek a keleti fronton; 2. vereséget szenvedett az Ardennekben támadó német csoportosítás; 3. nyugaton meggyengültek a német erők, mivel tartalékaikat keletre dobták át. Kívánatos volna a támadást február első felében megindítani.
b) A közlekedési vonalak ellen intézendő légitámadásokkal akadályozni kell az ellenséget abban, hogy csapatokat szállítson át a nyugati frontról, Norvégiából és Olaszországból keletre; többek között meg kell bénítani a berlini és a lipcsei gócpontot.
c) Meg kell gátolni az ellenséget abban, hogy kivonja csapatait Olaszországból.”
(Antonov tájékoztatójának szövegét írásban átnyújtották Rooseveltnek és Churchillnek.)

SZTÁLIN afelől érdeklődik, hogy van-e valakinek kérdése.

ROOSEVELT azt mondja, szeretné tudni, hogy a szovjet kormánynak mi a szándéka a német mozdonyokkal, vagonokkal és vasúti pályákkal. Át akarja-e állítani a német vasutakat széles nyomtávra?

ANTONOV azt válaszolja, hogy mivel a németek által hátrahagyott gördülőanyag és mozdonyok nemigen használhatók, a német vasutakat több fő irányban át kell állítani.

ROOSEVELT véleménye szerint jó lenne, ha ezt a kérdést a szövetségesek vezérkarai közösen tárgyalnák meg, mivel a szövetségesek csapatai már rohamosan közelednek egymáshoz.

ANTONOV leszögezi, hogy a szovjet hadvezetés csak néhány irányban szándékszik átállítani a vasutakat a szovjet csapatok utánpótlásának biztosítása végett.

SZTÁLIN közli, hogy a vasútvonalak zöménél a nyomtávot változatlanul hagyják, s hogy a szovjet hadvezetés csak végszükség esetén folyamodik átállításhoz.

CHURCHILL kijelenti, hogy lenne néhány kérdése. Véleménye szerint egy sor olyan probléma van, amelyet célszerű lenne a három vezérkarnak megtárgyalni. Tisztázni kellene például, mennyi időre van szükségük a németeknek ahhoz, hogy Olaszországból 8 hadosztályt átvezényeljenek a szovjet frontra. Mit kellene tenni az átszállítás megakadályozására? Nem kellene-e a szövetséges csapatok egy részét Ljubljana irányában bevetni, hogy egyesülhessenek a Vörös Hadsereggel? Azt is tisztázni kellene, hogy ehhez mennyi idő szükséges, s hogy nem fognak-e elkésni vele.
Churchill, mint mondja, csak egyet említett azok közül a kérdések közül, amelyeket vezérkaraink megvitatnának. Most ő, Churchill, azt javasolná, hogy Marshall tábornok számoljon be a nyugati fronton folytatandó hadműveletekről, amelyek segítséget nyújthatnának a szovjet csapatoknak.

ROOSEVELT azt mondja, hogy egyetért a miniszterelnökkel. Azelőtt a szövetségesek egymástól nagyon távol harcoltak. Németország most már kis területre szorult, s ezért különösen nagy jelentősége van annak, hogy a három ország vezérkara szoros kapcsolatban álljon egymással.

SZTÁLIN azt mondja, hogy egyetért ezzel.

MARSHALL tábornok elmondja, hogy a nyugati fronton felszámolták az Ardennekben indított német támadás következményeit. Eisenhower tábornok az utóbbi hetekben átcsoportosította hadosztályait, s ugyanakkor tovább szorongatja az ellenséget a német ellentámadás körzetében. Hadműveletei alapján Eisenhower tábornok megállapította, hogy a németeknek az Ardennekben igen nagy erőik vannak. Éppen ezért Eisenhower északon kezdte összevonni csapatait.
A front déli részén, vagyis Svájctól északra a tervezett hadműveletnek az a feladata, hogy visszavessék a németeket Mulhouse és Colmar körzetébe. A Strasbourg-tól északra folyó hadműveletek célja a Rajna bal partján levő hídfőállások likvidálása. Jelenleg a 25. hadseregcsoport és a 9. amerikai hadsereg Montgomery parancsnoksága alatt támadásra készül az északi szakaszon. A 9. amerikai hadsereg északkeleti irányban fog támadni.
A szövetségesek hadvezetése reméli, hogy e hadműveletek közül az elsőt február 8-án megindíthatja. A második hadművelet egy héttel azután kezdődne vagy talán valamivel előbb. A szövetségesek arra számítanak, hogy a németek Düsseldorf felé vonulnak vissza, és hogy a szövetséges csapatok ezt követően előnyomulhatnak Berlin felé. E támadás keretében annyi erőt vetnek majd be, amennyit az utánpótlási lehetőségek megengednek. Bevetnek ejtőernyős csapatokat is. A rajnai átkelés előre láthatólag március elején oldható meg északon; ott három alkalmas hely van a Rajnán való átkeléshez.
A nyugati fronton a hadműveletek egy ideig hajótér hiányában lassan bontakoztak ki. Ma, Antwerpen megnyitása után, kedvezőbb a helyzet, s a szövetségesek naponta 70-80000 tonna száraz rakományt és 12000 tonna folyékony üzemanyagot tudnak partra tenni. A németek akadályozni próbálják a szövetségesek utánpótlását, és továbbra is szárnyas bombákat zúdítanak Antwerpenre. A ma érkezett adatok szerint egy nap alatt 60 szárnyas bomba és rakéta csapódott be Antwerpen körzetében.

SZTÁLIN megjegyzi, hogy a bombák és rakéták ritkán találnak célba.

MARSHALL azt feleli, hogy a kikötőben álló hajókat bármikor bombatalálat érheti.
Kijelenti, hogy a szövetségesek légierői mindig aktív tevékenységet fejtettek ki, ha ezt az időjárás megengedte. A vadászgépek, a könnyű- és nehézbombázók nagy pusztításokat végeztek. Ma érkezett jelentések szerint bombatámadásokat hajtottak végre a szovjet-német frontra csapatokat szállító szerelvények ellen, súlyosan megrongálták a Strasbourg-tól északra levő vasútvonalakat. A nehézbombázók főképp az üzemanyagot gyártó telepek ellen intéztek támadásokat, hogy megnehezítsék a német páncélosok üzemanyag-ellátását. Az üzemanyaggyártás Németországban 60 százalékkal csökkent. A légierő támadja a közlekedési útvonalakat is, és erős támadásokat intéz a harckocsikat gyártó üzemek ellen.
Ami az Olaszországban és Svájctól délre kialakult helyzetet illeti, erről Marshall, mint mondja, a következőket jelentheti. Svájctól délre Németországnak egy-két hadosztálya van, Olaszországban pedig 27 hadosztálya működik. A szövetségeseknek Olaszországban akkora erőik vannak, amelyek lekötik a német erőket. Emellett a szövetségesek légiereje Olaszországban pusztítja a németek gördülőanyagát, rombolja a vasútvonalakat és a hidakat.
A németek – állapítja meg Marshall – bizonyára hamarosan újból megindítják a tengeralattjáró-támadásokat, mivel egy tökéletesített tengeralattjáró-típust alakítottak ki. Ma körülbelül 30 tengeralattjárójuk van. Kis számuk ellenére a tengeralattjárók komoly veszélyt jelenthetnek a szövetségesek hajózására nézve, mivel a szövetségesek által gyártott készülékek nem észlelik az új konstrukciójú tengeralattjárókat. Éppen ezért a nehézbombázók azokat a hajógyárakat támadták, amelyekben a tengeralattjárókat gyártják. Ezek a légi akciók nem csökkentették a németországi ipar, többek között az üzemanyaggyárak elleni légi támadások intenzitását.

CHURCHILL azt mondja, szeretné, ha meghallgatnák Brooke tábornagy és Cunningham tengernagy beszámolóját. Most igen fontos, hogy a szovjet csapatok gyorsan nyomuljanak előre, mivel Danzig az egyik olyan hely, ahol a németek sok tengeralattjárót vontak össze.

SZTÁLIN megkérdi, hogy hol vontak még össze tengeralattjárókat.

CHURCHILL azt válaszolja, hogy Kielben és Hamburgban.

BROOKE kijelenti, hogy véleménye szerint a szövetségesek terveit és a nyugati fronton folytatott hadműveleteket teljes egészükben ismertették.

CHURCHILL azt mondja, hogy mielőtt a tanácskozás résztvevői áttérnek más, nem katonai jellegű kérdésekre, szeretné, ha foglalkoznának még egy problémával, mégpedig a folyókon való átkelés problémájával. A szövetségeseknek van egy külön központjuk az ilyen átkelések tanulmányozására. A központot vezető tiszt most Jaltában tartózkodik. Hálásak lennénk – mondja Churchill –, ha ez a tiszt kapcsolatba léphetne szovjet katonai szakemberekkel, hogy tájékoztassák a folyókon való átkelésről. Az oroszok, mint ismeretes, gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek, különösen a befagyott folyókon való átkelést illetően.

SZTÁLIN azt mondja, hogy lenne néhány kérdése. Szeretné tudni, milyen hosszú frontszakaszon tervezik a szövetségesek az áttörést.

MARSHALL azt válaszolja, hogy 50-60 mérföldes szakaszon tervezik az áttörést.

SZTÁLIN megkérdezi, vannak-e a németeknek erődítményeik azon a frontszakaszon, amelyen a szövetségesek az áttörést tervezik.

MARSHALL azt válaszolja, hogy ott a németek nehéz erődítményeket építettek.

SZTÁLIN megkérdezi, rendelkeznek-e a szövetségesek tartalékokkal a siker továbbfejlesztéséhez.

MARSHALL igenlő választ ad.

SZTÁLIN azt mondja, hogy ezt a kérdést azért veti fel, mert a szovjet hadvezetés tudja, milyen nagy jelentősége van a tartalékoknak. Különösen világosan megmutatkozott ez a téli hadjárat során. Sztálin megkérdezi, hány páncéloshadosztályt vontak össze a szövetségesek a tervezett áttörés szakaszán. A szovjet parancsnokság a téli áttörés alkalmával mintegy 9000 harckocsit vont össze a középső frontszakaszon.

MARSHALL azt mondja, hogy erre nem tud válaszolni, de körülbelül három gyalogoshadosztályra jut majd egy páncéloshadosztály, vagyis a 25 hadosztályra körülbelül 10-12 páncéloshadosztályt lehet számítani.

SZTÁLIN megkérdezi, hogy a szövetségeseknél hány harckocsiból áll egy páncéloshadosztály.

MARSHALL azt válaszolja, hogy 300 harckocsiból.

CHURCHILL közli, hogy a szövetségeseknek az egész nyugateurópai hadszíntéren 10000 harckocsijuk van.

SZTÁLIN azt mondja, hogy ez elég szép szám. A fronton, a fő csapás irányában a szovjet hadvezetés 8-9000 repülőgépet vont össze. Hány repülőgépük van a szövetségeseknek?

PORTAL azt válaszolja, hogy a szövetségeseknek csaknem ugyanannyi repülőgépük van, mint az oroszoknak; ebből 4000 a bombázó, amelyeknek mindegyike 3-5 tonna bombateher szállítására alkalmas.

SZTÁLIN megkérdezi, mekkora fölényben vannak a szövetségesek a gyalogságot tekintve. A szovjet hadvezetésnek a fő csapás frontszakaszán 100 hadosztállyal több gyalogsága volt, mint a németeknek, akik 80 hadosztállyal rendelkeztek.

CHURCHILL kijelenti, hogy gyalogságban a szövetségeseknek sohasem volt és ma sincs nagy fölényük, ugyanakkor időnként igen nagy fölényük volt légierőben.

SZTÁLIN azt mondja, hogy a szovjet hadvezetés a tüzérséget illetően nagy fölényben van. Talán a szövetségeseket érdekelni fogja, hogyan működik a szovjet tüzérség. Mint harcostársak – mondja Sztálin – kicserélhetjük tapasztalatainkat a szövetségesekkel. Egy évvel ezelőtt a szovjet parancsnokság speciális tüzérséget hozott létre az áttöréshez. Ez jó eredményekkel járt. Egy tüzérhadosztály 300-400 ágyúból áll. Konyev marsallnál például, 35-40 kilométeres frontszakaszon, az áttöréshez hat tüzérhadosztályt állítottak fel. Ezekhez a hadosztályokhoz kapcsolódott még a hadtest-tüzérség. Így az áttörés szakaszán minden kilométerre körülbelül 230 ágyú jutott. A tüzérségi össztűz következtében sok német elesett, a többiek pedig sokáig nem tértek magukhoz kábulatukból. Ily módon megnyílt az út a Vörös Hadsereg előtt. A további előnyomulás már nem volt nehéz.
Sztálin elnézést kér, hogy elbeszélésével elhúzta az időt. Mi – mondja Sztálin – kifejtettük kívánságainkat arra vonatkozólag, hogyan segítsék a szövetségesek a szovjet csapatokat. Most az iránt érdeklődik, hogy a szövetségeseknek milyen kívánságaik lennének a szovjet csapatokkal szemben.

CHURCHILL azt mondja, szeretné megragadni az alkalmat, hogy kifejezésre juttassa, milyen elragadtatással töltötte el az az erő, amelyet a Vörös Hadsereg tanúsított támadása során.

SZTÁLIN azt mondja, hogy ez nem kívánság.

CHURCHILL azt mondja, hogy a szövetségesek tisztában vannak feladatuk nehézségével, és nem becsülik le azt. Mindamellett bizonyosak abban, hogy meg fogják oldani a kitűzött feladatot. Szilárd meggyőződése ez a szövetségesek valamennyi parancsnokának. Jóllehet a német védelem legerősebb pontja ellen tervezik a csapást, a szövetségesek bizonyosra veszik, hogy ez a csapás sikeres lesz, és hasznára válik a szovjet csapatok hadműveleteinek. Ami kívánságaikat illeti, a szövetségesek azt szeretnék, ha a szovjet hadseregek támadása továbbra is sikeresen folytatódna.

ROOSEVELT kijelenti, hogy egyetért Churchill-lel.

SZTÁLIN azt mondja, hogy a Vörös Hadsereg téli támadása, amelyért Churchill köszönetét fejezte ki, fegyvertársi kötelesség teljesítése volt. A teheráni konferencián hozott döntések ugyanis nem kötelezték a szovjet kormányt e téli támadás megindítására.
Az elnök megkérdezte őt, Sztálint, fogadhatná-e Eisenhower tábornok képviselőjét. Ő természetesen igenlően válaszolt. Churchill üzenettel fordult hozzá, és afelől érdeklődött, vajon neki, Sztálinnak, nincs-e szándékában január folyamán ellentámadást indítani. Ő, Sztálin, megértette, hogy sem Churchill, sem Roosevelt nem akarta kereken megkérni a támadás megindítását, s nagyra becsüli a szövetségeseknek ezt a tapintatát; ugyanakkor látta, hogy a szövetségeseknek szükségük van egy ilyen támadásra. A szovjet főparancsnokság megindította a támadást, mégpedig a kitűzött időpont előtt. A szovjet kormány ezt kötelességének, szövetségesi kötelességének tartotta, bár formailag nem vállalt semmiféle kötelezettséget erre vonatkozólag. Ő, Sztálin, szeretné, ha a szövetséges hatalmak vezetői figyelembe vennék, hogy a szovjet vezetők nemcsak vállalt kötelezettségeiket teljesítik, hanem a lehetőségekhez képest készek erkölcsi kötelességüknek is eleget tenni.
Ami a kívánságokat illeti, ezt csak azért kérdezte, mert Tedder kifejezte azt az óhaját, hogy a szovjet csapatok március végéig ne szüntessék be a támadást. Sztálin úgy értelmezte, hogy ez nemcsak Tedder óhaja, hanem esetleg a szövetségesek más katonai vezetőié is. Folytatni fogjuk a támadást – szögezi le Sztálin –, ha ezt az időjárás megengedi, és az utak járhatók lesznek.

ROOSEVELT kijelenti, hogy teljes mértékben egyetért Sztálin marsallal. A teheráni konferencián nem volt lehetőség arra, hogy kidolgozzák a szövetségesek általános hadműveleti tervét. Ő, Roosevelt, úgy látja, hogy a szövetségesek mindegyikének erkölcsi kötelessége volt minél gyorsabb ütemben előrenyomulni. A teheráni konferencia idején a kelet és a nyugat felől előnyomuló szövetséges csapatok között nagy volt még a távolság. Most viszont itt az idő, hogy gondosan koordinálják a szövetséges csapatok hadműveleteit.

CHURCHILL kijelenti, hogy örömmel fogadja Sztálin marsall szavait. Ő, Churchill, úgy érzi, hogy a maga és az elnök nevében megállapíthatja a következőt: a szövetségesek Teheránban azért nem kötöttek a Szovjetunióval megállapodást a további hadműveletekre vonatkozólag, mert bíztak a szovjet népben és katonáiban.

ROOSEVELT megjegyzi, hogy a teheráni konferencia az ő újraválasztása előtt zajlott le. Akkor még nem lehetett tudni, hogy az amerikai nép továbbra is mellette áll-e. Ezért nehéz volt általános katonai terveket összeállítani.

CHURCHILL azt mondja, hogy azt a kérdést, amelyet Tedder vetett fel Sztálin marsallal folytatott beszélgetése során, megtárgyalhatják majd a szövetségesek vezérkarai. Természetesen – mondja Churchill – bírálhatnak bennünket azért, hogy a szövetségesek támadásai nem voltak előzetesen összehangolva. Ha az időjárás akadályozná a szovjet csapatok hadműveleteit, esetleg a szövetségesek indíthatnának támadást a maguk frontján. Ezt vezérkarainknak kell majd eldönteniük.

SZTÁLIN azt mondja, egy egyenetlenség adódott. A szovjet csapatok ősszel leálltak támadásukkal, a szövetségesek viszont éppen abban az időben kezdtek támadni. Most az ellenkezője történt. A jövőben el kell kerülni az ilyesmit. Célszerű lenne, ha katonai vezetőink megtárgyalnák a nyári hadműveletek terveit?

CHURCHILL azt feleli, hogy ezt csakugyan meg kellene tenni. Katonai vezetőink – mondja – foglalkozhatnának a katonai kérdésekkel, amíg a kormányfők a politikaiakról tárgyalnak.

SZTÁLIN azt mondja, hogy ez helyes.

CUNNINGHAM azt mondja, hogy szeretné kiegészíteni Marshall tábornok beszámolóját. A németek újabb tengeralattjáró-háborúja inkább csak potenciális, mintsem aktuális veszély. A németek nagy sikereket értek el a tengeralattjárók tökéletesítésében. Ám ez egymagában nem olyan fontos. A fontos az, hogy már hozzá is fogtak az új típusú tengeralattjárók építéséhez. Ezeket a legkorszerűbb technikai berendezésekkel látják el. E tengeralattjárók a víz alatt nagy sebesség elérésére képesek. Ezért a haditengerészeti erők számára nehéz feladat lesz harcolni ellenük. A tengeralattjárókat a németek Brémában, Hamburgban és Danzigban építik. Ha megengednének neki, Cunninghamnek, egy kívánságot, az admiralitás képviselőjeként azt kérné, hogy a szovjet csapatok minél előbb foglalják el Danzigot, mivel ott összpontosul a tengeralattjáró-gyártás 30 százaléka.

ROOSEVELT megkérdi, hogy Danzig nem áll-e még szovjet tüzérségi tűz alatt.

SZTÁLIN azt válaszolja, hogy a szovjet tüzérség még nem vette tűz alá Danzigot. A szovjet parancsnokság reméli, hogy hamarosan lőtávolságnyira megközelíti Danzigot.

CHURCHILL azt mondja, hogy holnap reggel összeülhetnének a katonai vezetők.

SZTÁLIN egyetért ezzel. Azt javasolja, hogy déli 12 órakor kezdjék meg a tanácskozást.

CHURCHILL megállapítja, hogy ezen a tanácskozáson a katonai vezetőknek nemcsak a keleti és a nyugati front helyzetét, hanem az olaszországi front helyzetét is meg kellene beszélniük, s elsősorban azt kellene eldönteniük, hogyan lehetne a legjobban felhasználni a meglevő erőket. A holnapi napra vonatkozólag azt javasolja, hogy politikai kérdéseket tűzzenek az ülés napirendjére, mégpedig Németország jövőjének kérdését, ha ugyan lesz egyáltalán valamilyen jövője Németországnak.

SZTÁLIN azt válaszolja, hogy Németországnak lesz jövője.


Forrás : Teherán, Jalta, Potsdam, 85-98. p.


Vissza Hadtörténeti Gyujtemény Vissza Második világháború Vissza Diplomácia Vissza A jaltai konferencia