(Elhangzott 1945. november 21-én)
10. rész
A politikai, rendőri és katonai szervezetek
A Törvényszék előtt bűnös szervezetként vádolom azokat a bizonyos politikai és rendőrségi szervezeteket, amelyek a közreműködés eszközéül szolgáltak az általam felsorolt bűntények kitervezésében és végrehajtásában. Nyilvánvaló, hogy ezek közül is a legelvetemültebb volt a náci párt vezetősége, a védelmi osztagok, vagyis a SS, a rohamosztagok, vagyis az SA, és a segédalakulatok, amelyek az említett szervezetekhez tartoztak. Ezek voltak: a náci pártvezetőség, a kém- és rendőrcsoportok. Ezek alkották az igazi kormányt, amely fölötte állt minden törvénynek, és rá nem vonatkozott semmiféle törvény. Bűnös szervezetként vádolom továbbá a birodalom kormányát és az állami titkosrendőrséget, vagyis a Gestapót, amelyek kormányintézmények voltak ugyan, de a náci párt kizárólagos ideológiai irányítása alatt álltak.
A későbbi idők kivételével, amikor sorozás útján is növelték az SS létszámát, mindezeknek a militarizált szervezeteknek a tagsága önkéntes volt. A rendőri szervezetek tagjait a legodaadóbb hívek közül toborozták, akik vakon jelentkeztek erre a szolgálatra, hogy elvégezzék a vezetők által kitervezett piszkos munkát. A birodalom kormánya csak spanyolfal volt a náci pártkormány számára, és ennek tagjaira ruházták mind a jogi, mind a tényleges felelősséget az egész program végrehajtásáért. Kollektíven felelősek voltak az egész programért általában, és egyénileg a programnak egyes részleteiért. Ha Önök eleget tesznek kérésünknek és bűnös szervezeteknek nyilvánítják e szervezeteket, akkor tagjaikat meg lehet majd büntetni; a büntetést később szabják ki a megfelelő törvényszékek, hacsak egyes esetben személyes mentségként nem állapítják meg azt, hogy az illető személyes, vagy a családdal szemben alkalmazott fenyegetés hatására lépett be, vagy pedig csalással stb. bírták rá a szervezetbe való belépésre. Minden tagnak meg lesz az a lehetősége, hogy az illetékes bíróságon elmondja, milyen viszony fűzte a szervezethez, de az Önök döntése ezen a tárgyaláson véglegesen megállapítja a szervezetnek mint egésznek bűnös jellegét.
Bűnös szervezetként vádoljuk azonkívül a német fegyveres erők főparancsnokságát és vezérkarát is. Elismerjük, hogy a hadviselés tervezése minden országban a hivatásos katonák feladata. De más dolog stratégiai hadműveleteket tervezni egy eljövendő háború esetére, és megint más összeesküdni és intrikálni e háború kirobbantása céljából. Be fogjuk Önöknek bizonyítani, hogy a német vezérkar és a főparancsnokság vezetői éppen ebben bűnösök. A katonák nem azért ülnek Önök elött a vádlottak padján, mert országukat szolgálták. Azért ülnek itt, mert a többiekkel együtt kezükben tartották az országot és háborúba hajszolták. Nem azért ülnek itt, mert elvesztették a háborút, hanem azért, mert elkezdték. A politikusok esetleg katonáknak vélték őket, de a katonák tudják, hogy politikusok voltak. Kérem, hogy a vezérkart és a főparancsnokságot a vádiratban adott meghatározás alapján ítéljék el mint olyan bűnös csoportot, amelynek léte és hagyományai állandóan veszélyeztetik a világbékét.
Ezek a vádlottak nem voltak egyedül a bűncselekmények elkövetésében, és nem lesznek egyedül a büntetésben sem. Ha Önök „bűnösnek” bélyegzik ezeket a szervezeteket, azzal „prima facie” bűnösnek nyilvánítják e szervezetek – megítélésünk szerint – többezer tagját, akik most az Egyesült Államok és más országok hadseregének foglyai.
A Törvényszék felelőssége
E Törvényszék felelős azért, hogy alkalmazza a törvény szankcióit azokra, akiknek ténykedését az általam kifejtett elvek alapján bűnösnek találták. Ez az első bíróság, amelynek vállalnia kellett azt a nehéz feladatot, hogy leküzdve a sok nyelv miatt felmerülő nehézségeket és a különböző jogrendszereknek az igazságszolgáltatási eljárásra vonatkozó egymásnak ellentmondó fogalmait, közös ítéletet hozzon. Mindannyiunk feladatai olyanok, hogy nagy szükség van a türelemre és a jóakaratra. Bár a haladéktalan akció szüksége feltételezhetően meglátszott a vád nem tökéletes munkáján, a négy nagy nemzet Önök elé terjeszti mindazt, amit a bizonyításhoz sietve összegyűjtött. Amire nem derül fény, arra vonatkozóan csak sejtéseink lehetnek. A tanúk felsorakoztatásával a bűnök felsorolását évekig folytathatnánk, de mit érhetnénk el ezzel. A vád számára elégségesnek tekintjük, ha előterjesztjük a felrótt bűncselekmények meggyőző és elégséges bizonyítékait; nincs szükség a bizonyítékok halmozására. A vádlottak, véleményünk szerint, nem fogják komolyan tagadni, hogy az általam felsorolt bűnöket valóban elkövették-e. Az erőfeszítések kétségtelenül arra irányulnak majd, hogy enyhítsék vagy elhárítsák a személyes felelősséget.
Azon nemzetek között, amelyek ezeket a vádlottakat közösen vádolják, talán az Egyesült Államok a legkevésbé elfogult, mert a legkisebb sérelmet szenvedte, és ezért talán a legkevésbé fűti a bosszú vágya. Amerikai városainkat nem bombázta éjjel-nappal ember és gép. Nem a mi templomaink hevernek romokban. Honfitársaink feje felett nem dőltek össze a házak. A náci agresszió veszélye a tényleges katonai szolgálatot teljesítők kivételével nálunk kevésbé látszott személyesnek és közvetlennek, mint az európai népek számára. Bár az Egyesült Államok nem az első a gyűlöletben, de nem is második annak a meghatározásában, hogy az általam felsorolt nemzetközi jogsértések megtorlására megfelelő módon alkalmazzák a törvény és a rend erejét.
Életemben kétszer fordult elő, hogy az Egyesült Államok átküldte fiatalságát az Atlanti-óceánon, nagymértékben felhasználta erőforrásait, és adóssággal terhelte meg magát, hogy segítsen legyőzni Németországot. De az amerikai népet ezekben a nagy erőfeszítésekben az a való remény és hit támogatta, hogy a magunk és szövetségeseink győzelme lerakja Európában a rendezett nemzetközi kapcsolatok alapját, és véget vet az évszázados küzdelemnek ezen a kontinensen, amely annyiszor volt harcok színtere.
Kétszer fordult elő, hogy az európai konfliktus kezdeti szakaszában tartózkodtunk a beavatkozástól abban a reményben, hogy ez a konfliktus csupán az európaiak ügye lesz. Az Egyesült Államokban megkíséreltük felépíteni a fegyverkezés nélküli gazdaságot, a militarizmus nélküli kormányrendszert és azt a társadalmat, amélyben az embereket nem sorozzák be háborús célokra. Most már tudjuk, hogy ezt a célt sohasem lehet elérni, ha a világot időnként háborúba taszítják. Az Egyesült Államok nemzedékről nemzedékre nem tudja fiataljait és erőforrásait az európai csataterekre dobni, hogy helyreállítsa az egyensúlyi helyzetet Németország és ellenségei ereje között, és távoltartsa a harcot partjainktól.
Hiába álmodik Amerika a béke és a bőség gazdaságáról, álmai, akárcsak a többi nemzet reményei, sohasem teljesülhetnek, ha ezek a nemzetek nemzedékről nemzedékre óriási és pusztító háborúkba sodródnak, amelyek tönkreteszik a harcoló nemzedéket és terheket rónak a következő nemzedékre. De a tapasztalat azt mutatja, hogy nincsenek többé helyi jellegű háborúk. Minden modern háború végül is világháborúvá válik. S egyetlenegy nemzet sincs, amelyik kimaradhatna belőlük. Ha nem tudunk kimaradni a háborúból, egyedüli reményünk az, hogy megakadályozzuk a háborúkat.
Nagyon jól tudom, hogy a jogi intézkedések egymagukban túlságosan gyenge fegyvert jelentenek ahhoz, hogy azt állíthassuk, hogy maga a Törvényszék Alapokmánya értelmében hozott ítélet meg tudja majd akadályozni a jövendő háborúkat. A jogi szankciók mindig csak az eseményeket követik. A háborúkat kizárólag annak az elméletnek az alapján és abban a reményben indítják, hogy megnyerhetik őket. A csakis a háború elvesztése esetén kiszabandó személyi büntetés valószínűleg nem lesz eléggé elrettentő a háború megakadályozására, ha a háborús gyújtogatók úgy vélik, hogy a vereség esélyei minimálisak.
A nemzetközi törvénytelenség rendszerével járó időnkénti háborúk elkerülése érdekében azonban fontos lépést jelent majd az, ha az államférfiakat törvényileg felelőssé tesszük. Szeretnék rávilágítani, hogy ennek a törvénynek, bár első ízben a német agresszorok ellen kerül alkalmazásra, ha valóban üdvös célokat akar szolgálni, el kell ítélnie minden agressziót, bármely más nemzet is követi el azt, beleértve azokat a nemzeteket is, amelyek jelenleg mint vádlók szerepelnek a tárgyaláson. Csak akkor vethetünk véget a belföldi zsarnokságnak és erőszaknak, valamint az agressziónak azok részéről, akik a hatalom birtokában saját népük jogai ellen támadnak, ha mindezeket az embereket felelőssé tesszük a törvény előtt. Ez a per az emberiség eltökélt erőfeszítése, hogy a törvény fegyelmező befolyását alkalmazza azokra az államférfiakra, akik hatalmukat arra használták fel, hogy aláássák a világbéke alapjait, és agressziót kövessenek el szomszédaik ellen.
Az igazságtételre irányuló ezen törekvés hasznosságát nem szabad úgy értékelnünk, hogy a törvényt vagy az Önök ítéletét elszigetelten vizsgáljuk. E tárgyalás része annak a nagyszabású erőfeszítésnek, amely a tartósabb béke biztosítására irányul. Egy lépés ebben az irányban az Egyesült Nemzetek Szervezete, amely, ha erre megvan a lehetőség, közös politikai akciót hajthat végre a háború megakadályozása végett, és közös katonai akciót annak biztosítására, hogy bármely nemzet, ha háborút robbant ki, elveszítse ezt a háborút. Ez az Alapokmány és bírói eljárás, amely kiegészíti a Briand-Kellogg paktumot, egy másik lépés ugyanebben az irányban – egy olyan természetű jogi eljárás, melynek célja annak biztosítása, hogy azok, akik háborút indítanak, azért személyesen lakoljanak.
Amikor ezek a vádlottak és az ügyészek mint egyének állnak Önök előtt, nem egyedül az egyik vagy másik csoport győzelme van az Önök ítéletére bízva. E személyek mögött személytelen és ismeretlen erők állnak, amelyeknek konfliktusaiból áll az emberiség történelme. Önökön áll, hogy a törvény erejével támogassák az erők egyikét vagy másikát, legalább egy nemzedék időtartamára. Melyek tehát azok az igazi erők, amelyek itt Önök előtt versengenek?
Semmiféle könyörületesség sem leplezheti azt a tényt, hogy azok az erők, amelyek e vádlottak felmentése esetén hasznot húzhatnak és diadalt ülhetnek – a diktatúra, elnyomás, rosszindulat, alantas szenvedélyek, militarizmus és törvénytelenség – a társadalom legvészjóslóbb, legsötétebb erői. Mindenkinél jobban ismerjük őket tevékenységük gyümölcsei révén. Cselekedeteik vérbe borították a világot, és évszázadokra visszavetették az emberiség civilizációját. Minden lehető módon – amit csak az arcátlanság, a kegyetlenség és a mohóság szülhetett – kínozták és gyalázták, fosztogatták és rabolták európai szomszédaikat. A német népet a pusztulás örvényébe sodorták, és ez a nép nem reménykedhetik abban, hogy ebből hamarosan kilábol. Gyűletet szítottak, és szabadjára engedték az erőszakot minden világrészen. Ezek az erők ülnek tehát a vádlottak padján a vádlottak személyében.
Az igazi sértett fél ebben a perben a civilizáció. A civilizáció valamennyi országunkban még küszködő és tökéletlen dolog. Nem lehet azt felhozni, hogy az Egyesült Államok vagy bármely más ország nem hibás azokért a körülményekért, amelyek okai voltak annak, hogy a német nép könnyen áldozatul essék a náci összeesküvők hízelgésének és megfélemlítésének.
A civilizáció hivatkozik most az agresszió és az általam felsorolt bűncselekmények szörnyű következményeire, a hatalmas fáradtságra, az erőforrások kimerülésére, mindannak a lerombolására, ami szép vagy hasznos volt a földkerekség nagyobb részén, hivatkozik továbbá a pusztító erők jövőbeni még nagyobb potenciális lehetőségeire. Nem szükséges arról vitatkoznunk e szép régi város romjai között, ahol rengeteg polgári lakost temettek maguk alá a romok, hogy morális szempontból az agresszív háború kirobbantása és folytatása a leggonoszabb bűncselekménynek számít. A vádlottak legfeljebb azzal a reménnyel vigasztalhatnák magukat, hogy a nemzetközi jog annyira elmarad az emberiség erkölcsi felfogása mögött, hogy ezek az erkölcsi lényegüket tekintve bűnös cselekmények jogi szempontból nem tekinthetők törvényellenesnek.
A civilizáció választ követel: tényleg annyira elmaradottak-e a jogszabályok, hogy nem tudnak megbirkózni ilyen méretű bűncselekményekkel, amelyeket ilyen magas beosztásban működött bűnösök hajtottak végre. Nem azt várja Önöktől a civilizáció, hogy lehetetlenné tegyék a háborút. De elvárja, hogy olyan ítéletet hoznak, amely a nemzetközi jog erőit, a nemzetközi jog előírásait, tilalmait és elsősorban szankcióit a béke ügyének szolgálatába állítja, hogy ily módon a világ jószándékú embereinek „joguk legyen teljesen szabadon élni a törvény védelme alatt”.
Forrás: A nürnbergi per vádbeszédei, 23–96. p.; ill. Procés..., T. 2., 106–166. p.